Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Barátok közt 8109-8110. rész

2016. október 15. 15:00 - Gillotte

Attila ugyebár nekiszegezi a kérdést Julinak, hogy miről beszélt Miklós, milyen igazságról kell tudnia Attilának? Itt az idő Juli, ess túl rajta! Juli persze nem hallgat a szép szóra, beszél össze-vissza, hogy Miki csak a pályázatos dolog miatt pipás. Attilán látszik, hogy nem hiszi el, de nem nyomja tovább a témát. Eközben ismeretlen okból kb. annyira drámai az aláfestő zene, mint mikor Szimba próbálja felébreszteni a halott Mufasát az Oroszlánkirályban. Juli érzi a vesztét, úgyhogy a rész végére csak összeszedi magát, és elmondja Attilának amit tudnia kell. Azzal kezdi, hogy terhes, aminek Attila rettentően megörül, majd folytatja azzal, hogy Mikitől. A mennyből a pokolba. Ezt éli át Attila, s a reakcioója a következő részre marad.

bk_oktober6_1.png

Szerencsére nem áldoznak rá több részt a halászléfőző versenyre, úgyhogy már kezdődik is a főtt étkek kóstolása. Mivel Emília és Bözsi rokonságban áll a versenyzők valamely tagjaival, ezért a közönségnek (egyéb lakóknak) is adnak szavazati jogot. A nyertes mindenki meglepetésére Irma és Natasa, s a győztes recept nem más, mint Bözsi pörköltjéhez hasonló főzetet készíteni, amiből leves lesz. Valamit nem értek. Ha az egész verseny célja az volt, hogy eldőljön, hogy Laci vagy Vili a jobb a konyhában, akkor most eldőlt a vita?

bk_oktober6_2.png

Félix felajánlja Gizinek és Lacinak, hogy megveszi a lakásukat, mert persze, fedezi a felújítást, de nem egyszerűbb máshová menni, mint megvárni, hogy kész legyen? Gondolkodási időt persze ad, s kéri Giziéket, hogy ne említsék senkinek. Gizi persze tíz percen belül elmondja Áginak, hisz annyira stresszes ez, de kéri, hogy ne mondja el senkinek.

bk_oktober6_3.png

Megkezdődik a tárgyalás Zsófi és Tóbiás közt Bencéért. A bírónő Phoebe Buffay és Esmeralda egykori magyar hangja, Nyírő Bea. Szóba kerül, hogy Zsófi depressziós volt Bence születése után, és elhúzott, de Zsófi biztosítja a bírónőt, hogy már elmúlt, viszont az még áll, hogy elsősorban ő akart gyereket, Tóbiás csak belement a dologba. A szünetben Tóbiás összetörik amiért Zsófi így hátba támadta. Gedi próbálja vigasztalni, és keresi a kiutat a dologból, s az egyetlen kiút annak tűnik, hogy Zsófi múltját feltúrva felhasználni valami olyat, ami döntő lehet. Ha megdobnak kővel, dobj vissza atombombával.

bk_oktober6_4.png

Miki Nórát keresi, de Emília elmondja, hogy kár várni rá, mert Nóra vidékre ment. Miki levágja, hogy a vidék Roland és az ő tanyája, úgyhogy utána megy…

Címkék: barátok közt
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása