Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Teen Wolf - Farkasbőrben 5x04 - Condition Terminal (Végső stádium)

2016. szeptember 27. 15:00 - Smiley93

Kisinas heverészik odahaza, s egy kártyalappal, no meg a tűzzel játszik – az ő esetében az ilyesmit természetesen szó szerint kell érteni. Kedvenc esti elfoglaltságai közben felidéz egy korábbi, még kellemesebb estét, mikor Menőcsajjal együtt játszottak a tűzzel, hogy Kisinas tűzállóságát behatárolják. A kísérlet eredménye: Lydia előbb érezte meg a lángot, mint Parrish, akinek a keze benne volt, ám épphogy csak megkormozódott egy csöppet. Ráadásként Kisinas annyira tüzes pasi, hogy az álmai is tűzforróak: ezekben egy hullát cipel a Nemetonhoz, majd ott ledobja… és itt a vége! Legalábbis ennyit vall be Lydiának, aki szerint Kisinast is a Nemeton vonzhatta a városba (ahogy azt kedvenc polihisztorunk már évadokkal ezelőtt megmondta). Vissza a jelenbe, a kanapéra, ahol Kisinas felidézi az álom eddig elhallgatott, nem publikus részletét is: azaz önmaga Nemetonon való trónolását, ami körbe van pakolva egy csomó (feltehetően általa odavonszolt) hullával. Főcím.

1.jpg

Az őrsön Idegbeteg srác be van tojva rendesen a Jófiúk vs. Tracy vs. Három Szaki csatazaj hallatán, s kiabálva követeli szabadon engedését. Imái meghallgatásra találnak, a gázmaszkos tudósok kiengedik egy különös elektromos rezgéssel. Mire befut a rendelői kompánia, Farkasfiú, Stiles, Állatdoki no meg Theo, a lebénultak lábaiba kezd visszatérni az élet, Menőcsaj viszont még mindig rossz bőrben van. A helyzet láttán Farkasfiúból előtör az önzetlen, s rohan segíteni Zsaruapunak; Stilesból a sokkos állapotú ember, s csak bámulja a sérült Menőcsajt halálra vált képpel; Sztrádasrácból a jófiút-játszok manipulátor, s övével elszorítja Lydia sebét; Állatdokiból meg a kanima-farok láttán a természetfeletti tudós.

2.jpg

A pincéből előkerül Lydia anyja is, amiről Scottéknak végre eszébe jut Tracy, meg hogy ideje lenne segíteni rajta. Leérve persze egy pillantás alatt látják, hogy ezen a lányon már egy tucat csoda sem segíthet. Malia összefüggéstelenül hadoválva leszögezi: nem ő a tettes, majd leírja a Három Testőrt. Állatdoki már ki is adja az ukázt: irány vissza a klinika, mert a csaj holtában is kanima maradt, az ilyesmi nem emberi rendőrszemnek való. Zsaruapu tiltakozik hevesen, azért már bűnügyi helyszínt csak nem hamisíthat seriffként, ami sok, az sok. Végül Stilesnak meg Állatdokinak sikerül meggyőznie, hogy sem a hely, sem az időpont nem alkalmas egy nagy természetfeletti sajtókonferenciára, ami elkerülhetetlen lenne egy termetes farokkal rendelkező tinilány hullájának apropóján.

3.jpg

Még korántsem értek véget Idegbeteg srác megpróbáltatásai, mert a gázálarcos szakik tovább dolgoznak rajta. Ezúttal ingyenes fogászati ellátásában részesítik, sorra kihúzzák a fogait, bár érzéstelenítés nélkül, szóval nem csupa móka és kacagás a páciensnek. Ám a kezelés jó célt szolgál: amit kinn van az összes régi fog, kinőnek az újdonsült, hegyes tépőfogak. Menőcsaj is orvosi kezelés alá kerül végre, ám őt szerencsére Farkasanyu felügyelete alatt gyógykezelik, így máris jobbak az esélyei a túlélésre. A műtét előtt azonban az ápoló személyzet helyére rendre a három gázálarcost képzeli; akármit is jelentsen ez, tutira nem jót. Közben Újfiú is megérkezik a kórházba, s elújságolja alfájának a gödrös fejleményeket.

4.jpg

5.jpg

Stiles az új fejleményeket iktatja a táblájára Malia társaságában, mikor a lány fogja magát, s letörli a Sivatagi farkas tételt, erre már nem lesz szükség. Farkasfiú is a csajával vigasztalódna, ám az idillbe Állatdoki gyalogol bele a tudományos infóival. Szorgosan gyűjtötte a mintákat az előző epizódok ellenséges lényeitől, akadt itt farkas hárpiakarommal, aztán Tracy farkaskarommal és kanimabőrrel, ráadásul bizonyítottan nem született természetfelettiként, hiszen még a berkenyén is át tudott menni gond nélkül. Kedvenc polihisztorunk ebből levonja a következtetést: valaki tudományos módszerekkel állít elő természetfeletti mix-lényeket. Mivel ezzel egy újabb ordas veszély árnya lepte be Beacon Hillst, ideje, hogy a doki lelépjen pár napra, hőseinket egyetlen ultimate jó tanáccsal hagyva hátra: legyetek jók, ha tudtok vigyázzatok magatokra és a barátaitokra! Ez pont úgy hangzik, mintha Állatdokinak ötlete se lenne a veszély elhárítására, de be lenne tojva rendesen.

8.jpg

Menőcsaj ébredezik a kórházban, ahol Kisinas éppen valami elképesztően izgalmasnak tűnő kungfu filmmel üti el az időt. Kiderül ugyanis, hogy a sorozat Nr.3 polihisztora természetesen a kungfu egyik válfajához, valamint a közelharchoz is ért, még szép, hogy! Lydia azonnal le is csap a kéznél lévő szakira, s megkéri, hogy tanítsa némi önvédelemre, hogy ne legyen olyan kiszolgáltatott a rosszfiúkkal szemben, Áll az alku.

9.jpg

Suli, emelt biosz, DNS. Kira használja ki a közoktatást, hogy némi releváns infót szerezzen Tracy-ügyben: megtudjuk, hogy egy egyedben jelen lehet többfajta DNS is, ezeket a lényeket hívjuk kiméráknak. Ezután még következik Farkasfiú kötelező, már-már menetrendszerű beégése, így az óra végén fel is kap egy tárgyleadásos kérvényt, hogy véget vessen szenvedéseinek, s ne rabolja tovább a képernyőidőt velük. Az őrsön Zsaruapu meg egy rendőrnő Idegbeteg srác Houdinit megszégyenítő kiszabadulásáról készült videót nézi újra, a releváns rész persze hiányzik. A beosztott félti főnöke életét Idegbeteg srác miatt, Zsaruapu viszont olyan főfarkasos lazasággal kezeli a fenyegetést, az a gyerek már rég árkon-bokron túl van, tuti nem a bosszún töri a buksiját.

10.jpg

Zsaruapu annyiban mondjuk tutira téved, hogy Idegbeteg bármit is óhajtana tenni, arra nincs sok lehetősége, mert jelenleg leszíjazva fekszik a gázálarcos szakiknál. Bónuszként látogatója is akad, tenyérbemászó képű Theo személyében, aki előbb az orra alá dörgöli a kevéssé hízelgőre sikeredett rendőrségi alkalmassági vizsgálatát, ahol csúnyán megbukott a pszichológiai teszten, majd tesz még két kört a srác alaposan megtaposott lelkivilágában a nem voltál alkalmas rendőrnek-fiaskót a képébe nyomva. Csak ezután tér rá a szakik jóvoltából kapott erő+hatalom fullextrás csomagra, illetve a Zsaruapu elleni bosszúra (a seriff második nagy tévedése). Sztrádasrác hasznos tippet is ad: ha igazán meg akarja forgatni a rozsdás kést a seriffben, akkor ne őt, hanem egy szerettét bántsa. Remélem, Stilesnak igen átfogó életbiztosítása van.

11.jpg

A mit sem sejtő Stiles a könyvtárban dugja össze a fejét a Scottfalka többi tagjával mínusz Lydia, most éppen a Bestiárium felett. Közben Farkasanyuhoz újabb fura eset fut be, egy ordító srác csúnya kelésekkel az alkarján. Újfiú valószínűleg még ezeket a keléseket is szívesebben bevállalná, mint az esti stewardoskodást a szerelmi életét a fellegekbe repíteni óhajtó Mason haverja mellett, főleg, hogy a kiszemelt klubban rögtön az a csaj fogadja őket, aki Liam gyűlölésére tette fel az életét. Belépve további két másodpercet követően Újfiú már tényleg lépne le, 50 dolcsis belépő ide vagy oda, mert a vonagló férfitestek látványa kicsit sok neki így pia nélkül. A haver azonban most kerül igazán elemébe, főleg, hogy a vegyeshármasozó (egy csaj, egy pasi) Brettet is megpillantja.

14.jpg

A Bestiárium Könyvklubban is eléggé a béka feneke alatt van a hangulat: Stiles már nagyban durmol, Maliának viszont isteni szikrája támad, úgyhogy lelép az amúgy is zárni készülő iskolai könyvtárból. Farkasanyu a fiát meg Kirát csempészi be a keléses pácienshez, aki már vagy egy órája ordít, mint a fába szorult féreg, a belenyomott irdatlan mennyiségű morfium dacára is. Farkasfiú vállal át tőle egy figyelemreméltó adagnyi kínt, amitől kis híján ő is ordítani kezd, ám végül összeszedi magát. Így szemügyre vehetik az ideiglenesen fájdalommentesített páciens kezét, ami olyan, mint egy skorpiómarás, csakhogy egy több méteres példánytól kell származnia, ja, meg az áldozatnak már halottnak is kéne lennie mellesleg. Ezek szerint a srác még mázlistának is érezheti magát az irdatlan fájdalommal. Hálistennek – nem csekély méretének hála – az áldozat látta, sőt fel is ismerte a skorpiót, aki a teljesen civil Lucas névre hallgat, s jobb napjain átlagos embersrácnak álcázza magát.

16.jpg

Újfiiú eközben egyre kényelmetlenebbül érzi magát a nem-teljesen-meleg (azaz langyos?) klubban, aminek csak részben az érdeklődési köre, illetve az őt hivatásszerűen rühellő csaj az oka. Fura természetfeletti gikszert is észlelt az éterben, amit Brett leráz egy #ezBeaconHills klasszikussal. Újfiú haverját meg leköti, hogy egy Lucas nevű, tüskéket növesztgető sráccal szemezzen, micsoda véletlen – még egyszer is #ezBeaconHills. Scotték közben tovább faggatják Skorpiósrác első áldozatát, aki egyébként a pasija, s akit előjáték közben csípett meg véletlenül, fekete szemeket meresztgetve, majd nagy sietséggel távozott abba a bizonyos klubba.

17.jpg

A helyszínen Újfiú próbálja elhárítani a közelgő katasztrófát, ám közben csak újabbat okoz, mikor leveri szenvedélyes gyűlölője tálcáját, rajta vagy 200 dollárnyi kémcsőbe töltött piával, egyre nő csak az adósság, s a nem lankad az utálat! Nő viszont az izgalom Liam haverjának szerelmi életében, hiszen már Skorpiósráccal smacizik valami eldugott sarokban, az előbukkanó fullánkokat egyelőre nem vette észre. Brett szerencsére igen, most ő érkezett megmenti Masont. Közben Farkasfiú meg Kira is kiszálltak a helyszínre, ám Scott óvatlanul, egy elhárított riasztó apropóján elejtett „Szeretlek!”-je miatt kitör egy szerelemi kalamajka, hiába, az életben vannak bizony prioritások! Azért Liam után, utolsóként ők is tiszteletüket teszik a Skorpiósrác elleni közelharcban, mi köszönjük.

19.jpg

20.jpg

Maliát eközben valami számomra értelmezhetetlen megérzés Tracy szobájába vezette, ahol az éjjeliszekrényen egy kopottas Rémdoktorok című kötetet talál. Közben a 4 az 1 elleni fair küzdelemben Farkasfiúék felülkerekednek Skorpiósrácon, az ártalmatlanná tett ellent Kira őrült róka-formában majdnem kinyírja, Scott az utolsó pillanatban állítja meg. Épp nyalábolnák fel az ájult Skorpiósrácot, mikor a semmiből előtűnő dárda átfúrja a srác mellkasát – a Három testőr intézte el a tetőről. Mikor Scott kérdőre vonja őket – elvégre nem létezik nagyobb szálka a szemében, mint egy látszólag indokolatlan gyilkosság –, kijelentik, hogy a srác már menthetetlen volt, egy zsákutca, majd köddé válnak, hőseinkre hagyva a piszkos munkát, azaz a hulla eltakarítását, illetve egy természetfeletti-mentes sztori kreálást a test köré.

21.jpg

Farkasanyu optimista, szerinte utóbbi gyerekjáték lesz, fullánkos sztorit sokkal többet tud, mint mondjuk folyat, amiben farkas Tracy szerepel. Na, ezzel felkeltette a kíváncsiságomat, megoszthatna pár példát, de sajnos nem teszi, mert a fia lelkét kell ápolgatnia, aki persze magát hibáztatja egy újabb ártatlan lélek haláláért. Farkasanyu viszont elég volnát hallott már, ideje a jövőbe tekinteni – a harci feladat: a felelős megtalálása és elkapása. Hajrá, hajrá, még előttünk hat epizód a félévadból.

22.jpg

Miután McCallék lelépnek a hullaházból, érkezik a váltás Kisinas szerepében, aki a rész elején ecsetelt álom történetvezetését követve felkapja a hullát, s a Nemetonhoz zarándokol vele. Na szóval akkor nem is álom az az álom, ugye. Az utolsó snitt azonban nem Kisinasnak, hanem Stilesnak dukál, akit lerobbant kocsija szikszalagos foldozgatása közben vereget vállon Idegbeteg srác. Mármint tapadókorongos (?) tenyérrel, a garantáltan mindennemű baráti szándék írmagja nélkül. Innen folytatjuk.

3 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anncsika93 2016.09.28. 14:20:53

Pont a szülinapomon, JEEEE :D

Smiley93 2016.09.29. 10:48:57

@Anncsika93: nahát akkor boldog szülinapot ! :D
süti beállítások módosítása