Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Better Call Saul 2X09 – Nailed

2016. szeptember 23. 11:00 - Bruti

Mai cold openünk Mike akciójával kezdődik. A sivatagban éppen csapdát állít a múlt részből megismert teherautós mexikóinak. Az előzőleg elkészített szöges slag, igen jó szolgálatot tesz, ha egy ekkora böhöm járművet kell megállítani. Kihúzza a száguldó kocsi előtt, majd könnyedén lefegyverzi és megkötözi a sofőrt. Láthatóan tudja hová kell nyúlnia, hisz a kerekek szétvagdosása után hozzájut egy nagy halom pénzhez, amivel nyugisan lelép.

vlcsnap-00001_6.jpg

Chuck és Howard reggel indulnak egy fontos egyeztetésre az Új-Mexikói Bankbizottsághoz, és Chuck mindenáron jó benyomást akar kelteni, hisz nem elég, hogy visszaszerezték a Mesa Verdét, de meg is kell tartaniuk. A kötelező udvariassági körök után, a bizottság elnöke leállítja őket, és közlik, hogy a bankfiók címével valami nem stimmel. A Rosella út 1261 helyett, 1216 van írva, ami először nem tűnik nagy problémának, de aztán kiderül, hogy az egészet így felül kell vizsgálni, tehát hat hetet csúszik a bank megnyitása. Ez viszont már óriási nagy malőr a HHM-nek, hiszen miattuk nem indul a biznisz. Otthon Chuck tajtékozva keresi az iratokat, de feleslegesen, mert amíg a tárgyaláson voltak, Jimmy már kicserélte az eredetire a papírokat, így csak a helyes számokat látja. Howard próbálja nyugtatni, de Chucknak ekkor bevillan, hogy ki is lehetett a trollkodás kitervelője.

vlcsnap-00002_6.jpg

Mike újra a megfigyelőhelyén figyeli a Salamanca üzletet, és azt látja, hogy az öreg Salamanca tajtékzik a dühtől. Valószínűleg most tudta meg, hogy kirabolták őket. Mike ezután jelentős kárörömmel az arcán egy bárban ünnepel, és annak ellenére, hogy általában kerüli a feltűnést, most mindenkit meghív egy kör piára.
Jimmy és Kim az új irodájukat próbálják rendbe tenni. Pakolnak, festenek, mikor megcsörren Kim telója. A Mesa Verde-től hívják hogy mégis kellenének az ügyvédi szolgáltatásai. Majd kibújik a bőréből, mikor közli Jimmy-vel, a férfi meg úgy tesz, mintha nagyon meglep a dolog. Aztán Chuck hívása is befut, aki máris át szeretné adni Kimnek az aktákat.

vlcsnap-00003_6.jpg

Együtt mennek el Chuckhoz, akinél az első meglepetés ott éri Jimmy-t, hogy le van cserélve a zár. Mikor kérdőre vonja a bátyját, az előadja Kimnek a teljes Mesa Verde sztorit. A lázasan fetrengéstől a Jimmy irathamisító múltjáig mindent. Egyértelmű, hogy egy ilyen képességű embernek nem kellett sok, hogy összerakja a teljes képet. Persze Jimmy tagad, de belül mind a hárman tisztában vannak vele, hogy mi a helyzet. Ennek ellenére Kim szilárdan kiáll Jimmy mellett, sőt Chuck is megkapja a magáét, amiért világ életében az öccse bukására játszott. Mivel nincs bizonyíték semmire, kihordják az aktákat, de a kocsiban Jimmy-nek már nem lehet szava, Kim majd szétrobban az idegtől.

De Jimmy nem roskad magába egy kis malőrtől, máris forgatja tovább a saját reklámfilmjét. Most egy iskolát nézett ki magának, illetve annak a zászlótartó rúdját és a rajta lévő USA zászlót. Egy hősies hazafi beállítást szeretne a filmjébe, de jön két tanár és megzavarják a forgatást. Ugyanis a suliban nem tartózkodhatnak idegenek, de Jimmy a legendás hazudozó olyan történettel vágja ki magát, hogy arra a két pedagógus se köpni, se nyelni nem tud. Elmennek ellenőrizni hősünk állításait, de mire végeznek, Jimmy csapata már végez a felvételekkel.
Mike újra a kedvenc kávézójában reggelizik, kicsit flörtöl is jókedvében a pincér csajjal, majd megcsörren a mobilja, Nacho az, látni szeretné. A szokásos helyükön találkoznak, és Nacho nem sokat teketóriázik. Vágja, hogy csak az öreg lehetett, aki kirabolta őket, mivel senki sem sérült meg, és nem hagyott semmi nyomot. Mike rezzenéstelen arccal bevallja a dolgot, csak azt nem érti, hogy-hogy nincs képben a rendőrség. Hát azért, mert Salamancáék mindent eltakarítottak maguk után, sőt volt egy ártatlan arra kószáló autós is, azt is kinyírták. Így hiába akarta Mike erőszak nélkül elintézni a dolgot, mégis az ő lelkén szárad egy ember élete. Így már korántsem olyan jó a kedve, mint reggel.

vlcsnap-00010_3.jpg

Este Kim és Jimmy együtt fekszenek le, bár Kim még dolgozik, és látszólag nem akar Jimmy-vel és a mai üggyel foglalkozni. Mivel kimondatlanul is tudják, a férfi nem vallja be neki a dolgot, de azt azért elmondja, hogy a Mesa Verde Kimnél van a legjobb helyen. Jó éjt kíván, majd befordul aludni, mikor Kim óvatosan közli vele, hogy, ha Chuck ekkora lángelme, akkor bizonyára ki fog nyomozni minden apró részletet, és ő nem hagyna semmi nyomot Jimmy helyében. No, ezzel ki is verte a férfi szeméből az álmot, felöltözik és elmegy a fénymásolóshoz. Sajnos ott találja Chuck segédjét, aki éppen a boltost kérdezgeti. Amint elmegy, beront a fénymásolóba, és a szokásos laza dumájával megvesztegeti a boltost, majd az még külön lehúzza a biztonsági kamera felvételeiért is. Jimmy el, és perceken belül érkezik Chuck, de ő már nem ilyen szerencsés. Neki már csak azt mondja a srác, hogy ő nem látott semmit. főleg nem az öccsét, de Chuck nem fogadja el a választ. Egyre jobban stuffolja magát, fenyegetőzik, majd a végén egyszerűen elájul. Jimmy, aki az egészet a szemközti sikátorból nézi végig, most komolyan megijed.

vlcsnap-00011_3.jpg

5 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2016.09.25. 13:50:11

De utáltam ezt az energiavámpír Chuckot, végre pórul járt :)
Viszont Kim nem biztos hogy megbocsájt Jimmynek :simi

Balfars 2016.09.25. 14:56:46

@szociál: Hát, a BB-ben nem szerepelt szólva nem a végkifejlet a kérdés hanem a mikor. :)

Amúgy nekem nagyon recseg Kim karaktere. Amilyen erősnek, meg öntudatosnak látszik simán látnia kéne, hogy ez a zavarosban éldegélő magánvállalkozó lét az Jimmynek 100%-ban fekszik, neki meg egyáltalán nem.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2016.09.25. 16:34:27

@Balfars:

De ha Kim nem lenne akkor Jim bárokban szedhetne fel olcsó macákat a trükkjeivel, az meg nem tenne jót se a sztorinak se Jim karakterének.

Balfars 2016.09.25. 20:05:25

@szociál: Nem mint love interest a bajom vele. Az simán megmaradhatna úgy, hogy közben melózik egy cégnél.

nicu71 2016.09.26. 02:03:40

Ez most egy baromi jó rész volt!
süti beállítások módosítása