Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 8x26 - Két dudás nem fér meg egy csárdásban (18+)

2016. szeptember 22. 09:41 - Dzsudibí

A szerkesztők úgy variálják a napi kérdést, mint kutya a baszást, ezúttal arról szavazhatnak a kedves nézők, hogy kit választanának Dina helyében. A mai adás vezényszava egyébként a fifti-fifti, érdemes minden alkalommal ledönteni egy kevertet kőmíves actimel formátumban, amikor csak elhangzik, a végére garantált a sugárban hányás.

13_3.png

Onnan indítunk, hogy bigbráner levélben tájékoztatja a villa csicskáit és még csicskábbjait, hogy ki hol alszik az új rend szerint. Krisztián borús tekintettel hallgatja a levél tartalmát, miközben egyre vadabb és vadabb rémképek cikáznak át agyában arról, hogy mi a nyomorúságos megcseszett rakló lehet az a hálózsák nevű szerkezet, amiben az éjszakát el kell töltenie. Az esti lakoma előtt közjátékként egy kis üvöltözés lábakról meg orrokról, majd a még csicskábbak behordják a kétféle vacsorát, a csicskák nyilván kicsit jobb ellátást kapnak, mint a még csicskábbak (egyébként kurvára nem, nincs az a kaviárba bújtatott lazacos csirkeszárny flambírozott bélszínbundában, amit elcserélnék egy jó füstölt kolbásszal meg lilahagymával).

1_3.png

Étkezés közben kisebb ám mégis magasröptű kulturális közelharc alakul ki a két tábor között, melynek eredményeként Dávid a meztelen seggét mutogatja az üvegen keresztül a bent étkező csicskáknak, Zsolti válaszképpen kihívó tekintettel kiönt a földre egy kis bort a poharából, Zsenília a középső ujját meresztgeti, Dávid elereszt egy négymásodperces öblös böfögést a csicskák nyakába, miközben azok még jóízűen falatoznak. Az eldurvult háborús állapotok még Viviből is kihozza a kultúrlényt, és Dávidot csirkecsonttal kínálja cserébe, merthogy maradt még rajta egy kis hús. Az est záróakkordjaként mindenki üvölt egy kicsit mindenkivel, ha az ember igazán figyel, néha el-elkaphat egy megtépett szófoszlányt, melyek nyomokban tartalmaznak kötőszavakat és névelőket is az egybefüggő káromkodáshömpölyegben. 

17_2.png

Természetesen a még csicskábbak végzik a takarítást, így Dinának végre van ideje egész nap az ágyban szétfolyva csipszet fánkkal zabálni. Nagy meglepetésre Papi is beáll a sorba és felmosónyelet ragad, majd megállapítja, hogy neki még a takarítás is jól áll. A hialuronsav, közönségkedvenc visszatérő motívumként bukkan fel a semmiből Papító szájából az alábbi formákban: fluorilrul, huerorin, hularoin. Szerencsére Mici pontosan tudja, hogy miről van szó, ki is javítja Papit, hogy az hiaRuron. De hogy mi a megbaszott köze lehet a hialuronsavnak a hűtőtakarításhoz, az sajnos - számomra legalábbis - nem derül ki. 

18_2.png

 A még csicskábbak feladatot kapnak: le kell festeniük a csicskákat. Vivi a feladat ismertetésének utolsó szavai után reflexszerűen azonnal ledobja minden rongyát, de azért aktot nem akar. Soma még nem realizálta, hogy a legszebb pólójáról nem mozgókép készül, ezért folyamatosan túráztatja a mell izmait fel-alá, miközben modellt áll. Azt el kell ismernem, hogy néha a szerkesztőknek is vannak jó pillanatai, Zsolti alábbi pózerkedését a Titanic nagy sikerű slágerének instrumentális változata kíséri:

3_3.png

 Vivi instruálja Attit: - "De ne legyen sárga!" Atti: - "Nem sárga." Mutatnám.

4_3.png

A kész művek beszéljenek helyettem, végzős pszichológusoknak és pszichiátereknek remek alapanyag egy igen terjedelmes szakdolgozat témájaként, csak mondom. 

2_3.png

Tivy, aki mindenképp mutat hasonlóságot a festményen ábrázolt alakkal, hiszen mindkettejüknek van szeme.

5_3.png

Soma, akinek egy Eiffel torony állt a seggébe.

6_3.png

Zsolt, akinek portréja meleg színekkel készült. (Dávid egyébként saját bevallása szerint igen sötét alkotói korszakát éli most a csirkemegvonás miatt, egy hangyafasz választja el attól, hogy vajazókéssel nekiessen a saját fülének.)

7_3.png

Lóri, akinek ábrázolása helyett Krisztián véletlenül egy volt rabtársát örökítette meg az örökkévalóságnak.

8_3.png

Dina, aki tévedésből Cher lett hódprém sapkában.

9_3.png

A végére pedig a legjobb, Vivi és ikertornya.

16_3.png

Jön a kötelező táblára jelbaszkodás, ezúttal nyilván az a kérdés, hogy a lakók szerint Dinának kit kéne kivinnie párbajozni. A legtöbb jelet Dávid kapja, bár hozzátenném, hogy egyes lakóknak csak a szavazás végére tisztázódik, hogy a szíve szerint kit vinne az azt jelenti, hogy kit utál, hogyha pedig az eszére hallgat és taktikai megfontolások alapján választ, akkor olyat visz, aki szerinte gyengébb nála, és megverné a párbajon. 

11_3.png

Már-már azt hihetné az ember lánya, hogy az adás végefelé közeledve túl vagyunk a legjobb pillanatokon, de nem. Vivinek ugyanis szent meggyőződése, hogy őt minden év szeptember huszadikán elrabolják az ufók, ezért - ennek tudatában teljesen érthető módon - ez ellen elme-gátló (sic!) sisakkal és celofán mikrofonnal védekezik. Az elme-gátló sisak  Vivi esetében egyébként jól láthatóan tökéletesen működik, hanyagolható mellékhatásként megemlíteném az apróbetűs részél, hogy az év további 364 napján is kifejti áldásos hatását. Aki esetleg annyira gyökér, hogy nem tudná mi az az elme-gátló sisak, annak segítségképp van kép is. Evelin szerint BIZONYÍTOTT, hogy vannak rossz indulatú ufók is, Vivi tudja, hogy az amerikai kormánynak is dolgoznak földönkívüliek, illetve az is teljességgel elképzelhetőnek tartja, hogy mi jelenleg is egy csészaljban élünk. Mielőtt valaki rácsulózná a reggeli kávéját a monitorra a röhögéstől, szeretném mindenkinek felhívni a figyelmét arra, hogy az emberiség sokáig élt abban a hitben, hogyha elég messze hajózgat, akkor egyszer csak leesik a térkép széléről bele a nagy semmibe, én hiszek Viviennek, mert ő SZAKÉRTŐ.

12_3.png

Nos, megannyi megpróbáltatás után végre elérkeztünk a kiválasztáshoz, mindenki hivatalosan is nemzeti hős, aki nem baszta bele idegből a távirányítót a televízió készülék közepébe ezidáig. Bejátsszák ezredszerre a kiválasztást, ezúttal gondosan kivágva Anikó pánikszerű ugatását, hogy mindenki kurva gyorsan fejezze be az indoklást, mert vége az adásnak. Dinának fingja nincs arról, hogy miért ő lett a kiválasztott. Anikóval van riport négyszemközt is, Dina jobban remeg, mint a jó öreg Hajdú centrifuga közben, amit telepakoltak kövekkel. Dina indokol, GEGV, Evelin kapta volna, ha a szívére hallgat, de az esze győzött, és Dávid a kék kendő boldog tulajdonosa. Felszabadult ahhgecci sóhajok röppennek fel a nappali minden részéből, nem akarok nagy volumenű jóslatokba bocsátkozni, de Dávid ellen akkor jöhet vissza Putridomb mocskosszájú pultosnője, amikor műkörmös jön a villába. Ennyike.

Címkék: való világ 18+ vv8
450 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

introverted22 2016.09.22. 09:54:42

@Dzsudibí: Én félek, hogy ezt az öfit olvasva a retek klub beküld egy műkörmöst vasárnap estére, csak hogy a kijelentésed alapján nyugodt szívvel visszahozzák Dinát...

MacákékIcukája 2016.09.22. 09:58:49

Jeeee, szuper poszt! Nemzeti hos voltam en is tegnap este <3

É2I 2016.09.22. 10:00:16

Ezek szerint győzött lóri. Így egy kolonctól biztosan megszabadul. Bár szívem szerint mehetne haza a korcsmárosgeccii, de a rtl nem fogja engedni. Persze a zűdkendős nem jött rá, ati-mici valamelyikével biztosan visszajöhetne és még a rtl-nek is lehetne egyenesnek maradni. Utóbbinak kellett volna valamelyik gyökéren keresztül sugalmaznia ezt. (Persze lóri erre nem volt alkalmas, mert ő pont dávidot akarta és nyomatta is, bár "te választásod" mögé bújva próbálta fedni a dolgot.)

A poszt jó lett, köszi! Bár oszthattad volna jobban őket, mert MEGÉRDEMLIK.

Chat Géza · http://chatgeza.tumblr.com/ 2016.09.22. 10:01:33

Eddigi tapasztalat szerint járnak be fodrászok és körmösök a villába. Nagyjából havonta. A párbaj előtt tuti kapnak egy kis optikai tuningot. de aztán lehet, hogy a Powered by Big Brother mindent felülír.
Sapkát is azért hordanak, mert elvégre ők "oothon" vannak. Ha meg otthon van az ember, akkor hajlamos egy kicsit a trampliskodásra. Nem kétnaponta mos hajat, hanem háromnaponta, ellenben sapkát húz a fejébe, hogy azért kinézzen valahogy.
Mint látszik, eléggé komfortosan mozognak, egyesek egy szál alsógatyában láteznek, és csak akkor öltöznek fel, ha valami van.
Nem azt mondom, hogy értettem Alekosz minden napos ing+farmer outfitjét, de bevallom, lehet betiltanám a melegítő viselését a villában. Mert így csak ráerősítenek arra, hogy ezek egész nap ott tunyulnak.

MacákékIcukája 2016.09.22. 10:05:23

@É2I: Zsolti is gyozott, o is Davidot sugallta Dinanak.
Ati ellen lett volna eselye, de igy biztos a bukas. Joparan (koztuk Dina) sem tudjak magukat kivulrol szemlelni, raadasul az elozo szeriakat sem neztek meg (es biztos, hogy nem lattak a vv7-bol azt a reszt, amikor vv5 Attila azt mondta Zsu-nak, hogy a jatek elejen kihivaskor a biztos visszajutasra kell jatszani es nem parbajon kemenykedni).

thrstjjtrt 2016.09.22. 10:06:08

Krisztián akármekkorára gyúrhatja magát - a lába mondjuk vékonyabb, mint a lányoké, egy óriáscsecsemő marad, aki duzzogva ismételgeti, hogy ő nem takarít, nem tudja magát ellátni, random belekeverve a hátesólátod fogyatékos izomugráltatást.
Gratula a négy nőnek, hogy kineveltek egy herét, akivel majd egy másik szerencsétlen fog szopni. Bár az ilyenek úgyis megtalálják a mártír macájukat.

Zsolti eléggé túljátssza a szerepét, valszeg idegelni akarja az arra érzékeny homofóbokat. Sok.

Szegény Vivienre meg ráosztották ezt az ufós baromságot...

Cérnahuszár 2016.09.22. 10:07:47

Kár hogy pont kifogyott a kávém :DDD
olyan jókat röhögtem a műelemzésen :D

É2I 2016.09.22. 10:09:06

@Chat Géza: Na meg a medve köntöst, de ugye az szponzor cucc. Mondjuk elég tré, de az igények nem szokták fedni a divatnak okádott kínálatot.

A szakállak állapotából is lehet következtetni mikor volt bent gyepmester. Bár zsóti is bele-belesegít, de láthatóan ritkította ezt. Már csak az ő szakálla tökéletes vonalvezetésű.

Cérnahuszár 2016.09.22. 10:09:35

@windsor: ezen is röhécseltem tegnap, tényleg eltakarja a száját dina amikor vihog, de ugye akkor meg ott vannak a körmei és hiányosságai, nem lett jobb a helyzet :D
nem tud ebből jól kijönni

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.09.22. 10:10:50

"Vivinek ugyanis szent meggyőződése, hogy őt minden év szeptember huszadikán elrabolják az ufók, ezért - ennek tudatában teljesen érthető módon - ez ellen elme-gátló (sic!) sisakkal és celofán mikrofonnal védekezik."

nem akarok szőrszálhasogató lenni, de tegnap mintha 21-e lett volna... szerintem jöttek a bebizonyított rosszindulatú UFÓk, látták hogy Vivi hol van és kikkel, és egyszerűen otthagyták. Mert ez még annál is szemetebb, mintha gonoszságból évente elvinnék egyszer.

introverted22 2016.09.22. 10:11:49

@Chat Géza: De Alekosz legalább jelenség volt, és a maga módján felejtehtetlen. A valóságban biztos, hogy 10 perc után sírva menekülnék a közeléből, de szórakoztatott a villaléte. Az utóbbi évadok tucatgyökerekkel töltik fel a villát, és mindegyik felejthető. Már azt se tudom, hogy melyik melyikkel volt egy évadban, pedig eskü többnyire néztem. Fanni Denisz duó miatt ráhagytam azt az évadot, mert ott is elég volt az artikulátlan üvöltözéssel kitöltött adásidőből egy idő után. Itt is ez a bajom, hogy ez nekem már sok. Humor kéne, meg ész, de az már sok évada hiánycikk...

Csákk Norrisz 2016.09.22. 10:12:44

Hát, erre kíváncsi leszek. A show miatt valszeg Dinát hozzák vissza, de szerintem van még potenciál Dávidban is. Mondjuk a VV-k történetében emlékeim szerint még nem volt melegszerelem, márpedig Dávid vagy atom- vagy látens buzi, ebben szinte biztos vagyok. Mekkora show lenne, ha Zsótika becsempészné a 21 centist Dávidnak.

Cérnahuszár 2016.09.22. 10:14:21

kotorásztam az rtl oldalán, app állást nem mutatnak?
érdekelne....

introverted22 2016.09.22. 10:15:59

@Cseszlovák Gyurmafilm: Tegnap a keddi nap kivonatát láttuk, ami 20-a volt :)...

É2I 2016.09.22. 10:18:33

@MacákékIcukája: Egyértelmű. De zsóti gyorsan és alaposan benyalta magát mind az amőbák, mind a nézők szívébe. Nem volt nehéz neki; okosabb, mint az összes többi együtt és a középre pozicionálásával mind az állásfoglalások, mind a nemek terén, tökéletesen lefed mindent. Egy hóbortos, habókos, homokosnak nézi mindenki. Sem nemi, sem játékos kihívást, ellenséget nem látnak benne.
A sok gyökér még arra nem jött rá, hogy tökéletesen játssza a Brutus szerepet, de majd pofára esnek :D

introverted22 2016.09.22. 10:22:39

@É2I: Pedig már párszor kimutatta a foga fehérjét, és ezt azért Dávid már észrevette... talán ezért is akarja kitenni...

Cérnahuszár 2016.09.22. 10:24:32

@windsor:
igen, és a sisak tuti műxik, mert még itt van mindegyik ápolt
nem hülyék ezek az amcsik, ők találták ki ezt a formát a jelekben, vivi meg rögtön levette mert tudja hogy azok spanok
de azrtl kihagyott egy qva nagy ziccert, valakit beküldtem volna éjféltájt ufónak öltözve

hahó szerkik, utólag lehetne valami ilyesmit? csak hogy vivire ráhozzuk afrászt

Berborosz 2016.09.22. 10:24:41

Dina drágám, ezt elbactad.

Pedig kijelölték neked a célt egy nagy 12-es számmal, de téged csak a Dávidtól elszenvedett sérelmek irányítottak.
*
Nem hiszem, hogy a retek vissza akarja erőszakolni Dinát. Rájöttek már, hogy amit tőle vártak (szex Lórival), az nem fog megvalósulni.

É2I 2016.09.22. 10:26:53

Talán atinak megmaradt még az esélye így. Ha van esze - mint ahogy nem sok -, akkor rájátszana és hangoztatná homofóbiáját isten nevében. Kibillentve zsótit a komfort-zónájából. Meg szerezne pár homofób szavazatot. Akkor talán előjönne zsótiból az igazi énje és nem csak a túljátszott transzveszcicát látnánk. ;)

Cérnahuszár 2016.09.22. 10:32:22

kellene egy kegyetlenül sovány ember, ráadni egy szürke overallt és olyan nagy szemű ufó maszkot, és álljon oda vivi ágya mellé éjjel, és ciripeljen hogy felébredjenek a lakók
egy kötél lógjon a kupolából, kirohan az ufó és felrántják, mert ha az ajtón keresztül távozik az nem hiteles
van még ebben a sztoriban potenciál

Funk You 2016.09.22. 10:33:24

mondjátok már meg, mi érdeke lenne a szerkesztőknek Dinát benntartani? milyen sót csinál, ami miatt annyira ragaszkodni kéne hozzá? megosztó személyiség bent is, kint is, ez tény, de abban mi az érdekes, hogy mély egyetértésben döglenek Lórival a sufniban? még csak nem is veszekednek. (na, nem mintha az hiányozna), egyszerűen nem történik velük semmi. most is csak azért jöttek ki, mert párbaj lesz és azt azért ők is felismerték, hogy a sufniból nehéz lesz megnyerni.

MacákékIcukája 2016.09.22. 10:34:44

@É2I: hehehe, igaz :) Zsolti szerintem kokemenyen jatszik es jelenleg nincs olyan ember a villaban aki elleneben ne ra szavaznek.

Cérnahuszár 2016.09.22. 10:36:16

@Funk You: á ha nem lenne a hierarchia, még mindig a sufniban lennének, de a szabály szerint a szobában kell aludni a góréknak

megcirógatlak csalánnal 2016.09.22. 10:38:15

Gecinyaló vivien qvára Nem vicces, remélem Nem nyer.
Am a párbaj már el van döntve...
A retek Klub Nem engedi el AZT AZ embert aki konflit generál és mocskos a szája...

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.09.22. 10:40:08

@windsor: tehát a szerdai kiválasztás az tkp keddi kiválasztás? meh.

Cérnahuszár 2016.09.22. 10:40:34

ja és valaki szóljon zsoltinak hogy ne a késről nyalja le a kolbászt, kést nem veszünk a szánkba :S
a villa való erre a célra, ettől feláll a hátamon a toll

MacákékIcukája 2016.09.22. 10:43:57

@Cseszlovák Gyurmafilm: a kivalasztas/kihivas eloben megy, az ofi viszont egy nappal korabbi esemenyeket mutat be.

Cérnahuszár 2016.09.22. 10:44:31

@Cérnahuszár: ja nem zsolti, attinak
a késest
na

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.22. 10:45:05

@Berber Oroszlán: Úgy gondolom, hogy a villában az egyetlen szex esélyes pár még Zseri és Tyvin kívül Lóri és Evelin, mert Dávid és Evelin között ugyancsak nem működik igazán a kémia, illetve nekem az a megérzésem, hogy Dávidor zavarja a lány roma származása. Ehhez viszont Dinátlanítani kell Lórit.

Csákk Norrisz 2016.09.22. 10:45:26

@Cseszlovák Gyurmafilm: nem, a szerdai kivalasztas az szerdai kivalasztas. Az elozo napi osszefoglalo felvetelrol megy, a kivalasztas pedig lájv. :)

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.09.22. 10:51:54

@Csákk Norrisz: ó de fogalmatlan vagyok. köszönöm! :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.22. 10:59:29

Dzsudibí nagyon sok poénod ült nálam a posztban, különösen a kép kommentek, és ezek közül is ez a kedvencem: "Soma, akinek egy Eiffel torony állt a seggébe." :-D A másik kedvencem meg " Dina jobban remeg, mint a jó öreg Hajdú centrifuga közben, amit telepakoltak kövekkel." :-D De tényleg nagyon sok a hangosan nevettető sziporka a posztban!

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.22. 11:01:29

@Cérnahuszár: Szerintem erre azt lehet mondani egyelőre, hogy szignifikáns.

rezesbagoly 2016.09.22. 11:02:55

Tiszteletem.

Két dolgot óhajtanék Dinapina viszonylatában, s ezek a következők:

1. Gyönyörködni ama látványban, amint olyan 10-90 arányban ficcen kifele a vellábúl, s tentaknyán csusszan vissza az kies Felvidékországba.

2. Nyolcas betonvassal ütlegelni, míg a pépes állagot el nem éri.

Ennyi lenne hirtelen, köszönettel.

ascii 2016.09.22. 11:04:33

@Cérnahuszár: azért takarja el, mert a fogsora és az ajkai közt még ki látszik 5-5 centi fogágy is, ami esztétikailag hagy némi kivetnivalót maga után:

cdn98.rtl.hu/010/397/dina-kamerak-elott-fogadott-huseget-parjanak-a-studioban_image_10397698_16-9?size=2

(volt jobban szemléltető kép is, de azt most nem lelem)

VV Velőtrázó Vélemény v3.0 2016.09.22. 11:05:06

@Cérnahuszár: Méhes Csabát, a Méhek szuperprodukcióval kéne beküldeni egy éjjel, az ütne. Lehetne Sárga tengeralattjárózni, meg Zakié, stb. Lásd: www.youtube.com/watch?v=xkFic3Bx_xI

Cérnahuszár 2016.09.22. 11:05:43

@VV Erőlegény: írtam ma egy csomó mindent, melyikre gondolsz?

VV Velőtrázó Vélemény v3.0 2016.09.22. 11:06:22

@eatpray: VV8 az a VV7 a pollban, már akartam szólni.

Cérnahuszár 2016.09.22. 11:07:26

@ascii: az nekem még nem is olyan vészes, inkább a sárga fogai
ugye ő is cigizik?

Csákk Norrisz 2016.09.22. 11:09:35

@rezesbagoly: mindkét óhajodat támogatom :D

Cérnahuszár 2016.09.22. 11:14:45

@VV Velőtrázó Vélemény v3.0:
pazar
őket inkább ebéd mellé küldeném be trubadúrnak, amig a górék esznek, mert ugye minden főúri házban dukál mellé a zene is.
vagy csinálnék egy vetélkedőt az emberek között, a jutalomra azt mondanám hatalmas meglepetés, és aztán ezt kapnák a győztesek

ascii 2016.09.22. 11:16:17

@windsor: de ezt is h tudják megmondani, hanyadika van? az utcán se tudja megmondani 5 emberből 2 h milyen nap van ma. vivi honnan a francbol tudja már megmondani mi volt kedden, v hogy egyáltalán kedd van? najó talán utóbbit a kiválastás időpontjából kimatekozta

Le Petit Prince · http://le-petit-prince.blog.hu/ 2016.09.22. 11:17:40

@VV Erőlegény: Akkor is tetszeni fog az Eiffel tornyos hasonlat, ha kiderül, hogy ezt Zsolti mondta?

rearwindow 2016.09.22. 11:17:44

@ascii: azt le lehet vágatni. múltkor találkoztam a fogorvosnál egy lánnyal akinek ezt az íny-többletet akkor vágták le. Kapott egy raklapnyi fájdalomcsillapítót útravalónak távozáskor

mobilos perpetuum 2016.09.22. 11:18:01

Az RTL tudja, hogy Dallas nem lett volna Jockey Ewing nélkül, Dávid visszamenetele esetén gyufa-húzás alapon a Való Világ 8 győztesét kiválaszthatják.

introverted22 2016.09.22. 11:19:54

@rezesbagoly: Kívánom, hogy ezen óhajaid teljesüljenek :D

2016.09.22. 11:20:25

Hömpölyeg, Putridomb, hát leesek a székről :DDD

2016.09.22. 11:21:02

@windsor: Ez nekem is azonnal átvillant a zagyamon.

MacákékIcukája 2016.09.22. 11:22:56

@rearwindow: tenyleg?? Jesszus, milyen szaga lehetett annak, nekem is csinaltak mar inymetszest lezerrel tomes miatt.
De amugy nem karos ez a foggyokereknek?

ascii 2016.09.22. 11:23:46

@VV Erőlegény: Dzsudibí nagyon sok poénod ült nálam a posztban, különösen a kép kommentek, és ezek közül is ez a kedvencem: "Soma, akinek egy Eiffel torony állt a seggébe."

ezt tegnap a lakók mondták, nem Dzs

introverted22 2016.09.22. 11:23:58

@ascii: Szerintem olyan buta az a lány, mint gondoljuk... Sokat szerepelteti magát, igazándiból nem árt senkinek, többnyire az áldozat szerepe jut rá. Senki nem nézi ellenfélnek, ezért nem raknak rá jelet, mindegy nekik, hogy bent van-e vagy sem. Mindkét tábor bizalmat szavaz neki, tehát kb mindenről tud, ami bent zajlik, mert senki nem feltételez róla semmit.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.09.22. 11:24:54

@ascii: szerintem ebben semmi esztétikai kivetnivaló nincs.

VV Velőtrázó Vélemény v3.0 2016.09.22. 11:25:48

@rezesbagoly: Most komolyan, nem lehetne valahogy elegánsabban utálni? Egy emberről beszélsz, aki konkrétan ellened nem követett el - ízlésterroron kívül - semmit. Vonatkozik ugyanilyen formában azokra is, akik Tivyről, meg hasonlóakról írnak ilyen stílusban. Ezzel sikeresen pozicionáljátok magatokat színvonalban a hőn utált személy alá.

ascii 2016.09.22. 11:26:43

@windsor: ez a továbbfejtés honnan jött, abból h milyen nap van ma? :)

2016.09.22. 11:26:44

@Chat Géza: Valamikor mintha rájuk szóltak volna (anno évadban) hogy tessen már szöszmöszös macinaciból továbbfejlődni.

VV Velőtrázó Vélemény v3.0 2016.09.22. 11:27:01

Mellesleg ez a mai hv volt eddig a legjobb a 26 közül.

Funk You 2016.09.22. 11:29:54

@Cérnahuszár: igen, ez is benne van. de úgy emlékszem, már Dina kiválasztása után mondták, hogy jobb lesz, ha beköltöznek. mondjuk a lényegen nem változtat és ha Dina netán visszamegy, egy kis arcoskodás után megint kivonják magukat a játékból.

VV Velőtrázó Vélemény v3.0 2016.09.22. 11:30:41

Dávidot pár nap alatt ki lehetne egyébként csinálni, csak ki kell lökdösni a komfortzónájából (mondjuk ezt bárkivel meg lehet tenni bent az egocentrikusság miatt). Lóri valszeg erre fog utazni.

ascii 2016.09.22. 11:30:44

@PeniValdes: nézőpont kérdése, vkinek a honaljkutya jön be... engem nem zavar, amugyis ő takargatja. nem mellesleg a szép mosoly nem elengedhetetlen kelléke a kiugró fogágy.

Berborosz 2016.09.22. 11:30:50

@VV Erőlegény: Igaz.
Tehát nem csak nincs remény egy Dina-Lóri szexre, hanem már nincs is szükség rá.
A szavazatokkal meg nem sokat kell manuperálni a reteknek, óriási Dávid többség lesz magától is. Gondolj arra, hogy a szavazók többsége nő, vagy gondolj a @rezesbagoly: -féle alakokra.

mobilos perpetuum 2016.09.22. 11:31:06

@rezesbagoly: Anno a V...t -en voltak egy troll, aki a VV5 Zsófikáról írta, hogy szeneslapáttal mit tenne vele.
Azt hittem, az a kommentelés alja, de tévedtem.

Cérnahuszár 2016.09.22. 11:31:40

@Funk You: hát remélem erre nem kerül sor
azért verhettek ott tanyát eddig is sztem mert a többiek inkább rájuk hagyták, kinek kell dina óbégatása

rezesbagoly 2016.09.22. 11:32:05

@VV Velőtrázó Vélemény v3.0:

Tisztelt Kommentelő!

Őszintén örülök, hogy sikerült kiváltanom az Ön neheztelését és rosszallását. Reményeim szerint a továbbiakban is meg fog botránkozni az általam elkövetett szóösszetételeken.
További kellemes erkölcsi magaslatokon való tartózkodást, és ex-katedra tenyérbe mászást kívánok.

deso 2016.09.22. 11:32:34

@rezesbagoly: Érted sem lenne különösebben kár a stílusod alapján..

ascii 2016.09.22. 11:34:12

@Chat Géza: volt már téma, a sapka is szintén szponzorcucc, beküldenek nekik egy vajling tökfödőt és viselni kell, más kérdés, h a Garage Store kinálatában van olyan amelyiken ott virít a Supra felirat, és van olyan, amelyiken nem.

rezesbagoly 2016.09.22. 11:35:08

@mobilos perpetuum:

Tévedni emberi dolog, bárkivel előfordulhat, sose restelkedjél emiatt.

rezesbagoly 2016.09.22. 11:38:24

@deso:

Értékes észrevételét tudomásul véve, maradtam tisztelettel.

VV Velőtrázó Vélemény v3.0 2016.09.22. 11:38:32

@Berber Oroszlán: pacsi, bár tévedsz :-)

Akinek van esze az beáll Dina mögé és Dávidot ügyesen kibillenti. Zsolti rá is moccant a témára. Itt a lehetőség egy erős (persze ezért egyedüli hála a nézői összetételnek) karaktert kiejtetni mással. Zsoltinak nem ellenfél Dina egy párbajon, hát persze, hogy Dávidot akarja kiejtetni. Lóri, Zsoltival összeállva, plusz biztos jön ide Soma is meg Vivi, nagyban fogja befolyásolni a kinti szavazatokat is. Szerintem.

MacákékIcukája 2016.09.22. 11:41:43

@VV Velőtrázó Vélemény v3.0: ezzel egyetertek, Davidnak sulyos onbizalomhianya van. Viszont ha Lori tulzasba viszi, martirt csinal belole, ergo az o malmara hajtja a vizet.
Mindenesetre sokat mar nem tud ez alatt a par nap alatt javitani Dina helyzeten, a csaj a legnepszerutlenebb jatekos ebben a szeriaban. Lasd @Berber Oroszlán: hsz-e

introverted22 2016.09.22. 11:43:43

@ascii: Hát igen, eredetileg azt akartam írni, hogy nem olyan buta, de a nem szó kimaradt. Jóvanna, dógozok :D

MacákékIcukája 2016.09.22. 11:44:46

@VV Velőtrázó Vélemény v3.0: legutobbi hsz-edre pedig annyit, hogy ez igy mukodhetne, ha nagyjabol ugyanazon a nepszerusegi skalan mozognanak, viszont ehhez mar tul keso. A nezo nem felejt, Dinat szinte senki nem kedveli/alig erdekel mar valakit a "musora".
Erdekesebb lesz a dinamika, ha David megy vissza. Harman fognak tattikazva meccselni egymas ellen (David-Lori-Zsolti), a tobbi pedig ugyis kihullik a csicskageci-harcokban.

megcirógatlak csalánnal 2016.09.22. 11:45:15

@rezesbagoly: szerintem AZ egész villába lehetne valami gázt benyomatni a szellõzõn keresztül ;)))

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.09.22. 11:46:31

@ascii: elég gyenge a hasonlatod,de elnézem neked:)

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.09.22. 11:48:19

@megcirógatlak csalánnal: azért hálás vagyok hogy nem vagy ilyen katonai vezérkari tag vagy efféle. (ugye?)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.22. 11:49:03

@Cérnahuszár: Az easy poll eredményre mutat nálam a link hivatkozás, az egyik előző hozzászólásodnál.

rezesbagoly 2016.09.22. 11:49:04

Nos, jómagam ennyire messzire nem mennék, mert ez esetben rövid úton nem lenne többé ki úúúútááálni, s ez nem lehet cél SSKK.
Csak szép lassan, érzéssel.

WICKEDWITCH 2016.09.22. 11:50:24

Evelin vajon hová áll be? Legszívesebben mindkettőt kirakná... :)

introverted22 2016.09.22. 11:53:21

@VV Velőtrázó Vélemény v3.0: Ha ez történne, akkor viszont nagyon egyoldalú lenne az egész műsor. Az kb olyan lenne, mintha a hierarchia hét tartana ki a játék végéig. Mert akkor Zsolti lenne a kiskirály, Dinácska a királylány, Lóri a királyi ágyas, és Viviv a princess. A többi meg óvatoskodna körülöttük, mert hozzájuk se mernének szagolni. Ezért is lenne jobb, ha Dávid jönne vissza, mert akkor már tényleg elkezdődne a játék... Kellene némi intelligencia ebbe a műsorba, mert az anyázás és az enyelgés nem tartja meg a nézőket. Dinából pont eleget láttunk, ennél több nincs benne, és a Lórival való kapcsolatból is már kb mindent láttunk. Most már jó lenne Lóri egyedül, és próbáljon meg úgy játszani, hogy tényleg jelen van, ne egy ágyban tespedve pislogjon időnként egy-egy szeretlek, mond már ki, hogy te is engem kíséretében.

Cérnahuszár 2016.09.22. 11:54:35

@MacákékIcukája: ha dina kint marad, akkor ott van még tivy, azt a kártyát is ki kell játszani (egyenlőre tök szürke kevés a bejátszás róla), és mici
velük is kellene kezdenie a csatornának valamit

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.22. 11:54:37

@Le Petit Prince: @ascii: Jah, tényleg.... nem láttam még a műsort. De akkor is tetszik, igaz, hogy akkor nem Dzsudibíé a dicsőség ezért a poénért!

introverted22 2016.09.22. 11:54:56

@WICKEDWITCH: Dávid mögé. Ő a Lóris ügynél is megmondta, hogy nem csinál segget a szájából. Mivel Dinára rakta a jelet, így marad Dávid mögött. Szeritnem legalábbis ez nem kérdés :)

VV Velőtrázó Vélemény v3.0 2016.09.22. 11:56:08

@MacákékIcukája: Dávidról szvsz kicsit többet gondoltok, mint ami benne van. Amit csinál, az pont leépíti azt a szerepet, amivel neki sétagalopp lenne a hármas döntő. Taktika? Aki klikkesedni akar, majd egy lepattintás és egy dekoltázs láttán ejt mindent, aztán köpönyeget forgat, erkölcsi prédikációt tart a kajáról majd azt műveli a górék ételével amit, és még sorolhatnám a böfögést, seggmutogatást evés közben... Ugyan!

Plusz ehhez jön még az a fajta agresszió, ami benne van. Van miből építeni ellene, pont Dinával való kapcsolatára alapozva.

Dinát minél tovább marad, annál könnyebb lesz kiejtenie a megfelelő személyeknek.

xander 2016.09.22. 11:58:30

a tüske...meg a gerenda :)

Berborosz 2016.09.22. 11:59:49

Egy problémát azért látok.
Kit fog gyalázni a Dinaellenes Koalíció a jövő héttől?

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.22. 12:00:58

@windsor: Intelligencia szempontjából szerintem egy kicsit túlértékelik itt a legtöbben Dávidot. Két hét alatt egy erős központi karakterből sikerült letornásznia magát a nagy intelligenciájával a 5. 6. helyre a tényleges villa hierarchiában. Kb amit az utolsó két hétben tesz az mind csak csökkenti a népszerűségét. Eléggé vakon van ő is sztem.

VV Velőtrázó Vélemény v3.0 2016.09.22. 12:02:07

@VV Erőlegény: Igen, erre utaltam én is. Nem véletlen az a fosch10-es.

Cérnahuszár 2016.09.22. 12:02:53

@Berber Oroszlán: megoldjuk :P
ja én nem is vagyok bent, de alapítok egy tivy ellenes koalíciót és az kitölti az űrt

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.22. 12:06:03

@VV Velőtrázó Vélemény v3.0: És ami még fontosabb egyetlen valódi szövetségese sincsen, pedig lehetne pl Zsolti, aki meg is vallotta, hogy szinte szerelmes volt bele az elején a villában. Kérdés, hogy megéri-e a főnyeremény reményében legalább azt a látszatot kelteni, hogy nem teljesen reménytelen a vágyakozás Zsolti részéről....

VV Velőtrázó Vélemény v3.0 2016.09.22. 12:07:03

Amúgy bármilyen forgatókönyvet is vázolunk itten, nem látom jelenleg azt, hogy miként juthatunk el máshova, mint egy Krisztián, Soma, Vivien, Zsolti négyeshez (ABC sorrend az előbbi, nem hierarchia) a végén.

mézescsók 2016.09.22. 12:09:34

@VV Velőtrázó Vélemény v3.0: @Berber Oroszlán: A tegnapi posztnál viszontválaszoltam!

@Csákk Norrisz: Az elején, talán a Vv2-ben (?) volt egy ugyancsak Zsolt nevű pasas, aki ugyancsak bevallottan homoszexuális volt, és a mama szerint egy imádnivaló jelenség volt. Emellett elég jól főzött, de énekelni nagyon nem tudott. Ugyanabban a szériában szerepelt egy Kismocsok nevű leszbikus is, aki elcsábította az egyik - addig hetero - női játékost, aki párkapcsolattal (férfival) rendelkezve ment be a villába, jó ideig a játék után is együtt maradtak. A nevére már nem emlékszik anyósom.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.22. 12:11:51

@VV Velőtrázó Vélemény v3.0: Pedig valljuk be k*rva gyenge a konkurencia, hiszen pl. Krisztián mit csinált eddig benn, a nagy semmit, vagy Soma, aki az elején lúzerkedett a csajozás terén, majd elbőgte magát vagy háromszor négyszer. És ezzel is simán a négyben vannak...

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.22. 12:17:06

@VV Velőtrázó Vélemény v3.0: Mondjuk nálam még Lóri és/vagy Evelin befuthat a négybe megfelelő forgatókönyv esetén (kinyomva a Soma és Krisztián pár közül valakit, vagy mindkettőt), viszont ehhez újra fel kellene izzani körülöttük a levegőnek.

WICKEDWITCH 2016.09.22. 12:23:21

@windsor: Arról lemaradtam, de ennek fényében már tényleg nem akkora a dilemma. Nekem az a sűrűn bazdmegelős konyhai monológ jutott eszembe. :)

mobilos perpetuum 2016.09.22. 12:29:00

@VV Erőlegény: Vigyel el S01E05 / 2015 10 03/ Franciska & Dávid Ott harminc jó csaj közül választhatott, és még azóta is szingli-pasi".
www.youtube.com/watch?v=kO4JJgCyYkY

ascii 2016.09.22. 12:29:28

@windsor: én az intelligenciáját nem firtatom, viszont kedvelem, mert egy cseppnyi rosszindulat sincs benne

Rémület 2016.09.22. 12:30:09

@VV Erőlegény: Szerintem, ha Dávid visszamenne, egyből lennének szövetségesei. Talán ráébrednének, hogy kint nem az a nyerő, ami bent. Zsolt biztos, hogy újra udvarolni kezdene.

etikette 2016.09.22. 12:38:04

@VV Velőtrázó Vélemény v3.0: pontosan ezt írtam én is reggel, a Dávidot túlgondolják, egy hisztis rejtett agresszív bunkó csinos köntösbe csomagolva. Inkább nézem az "őszintén" buta egysejtű 3 körmű felvidékit (még egy darabig) mint az álszent jajjlefogytamdefaszagyerekvagyokdesírokhanemehetekcsirkésrizst kisfiút.

É2I 2016.09.22. 12:38:22

@Berber Oroszlán: Micit :D

on
Ez a pollos klikkelgetés meg sz.rt se ér, mivel egyazon ip-ről három böngészővel, pont három szavazatot lehet leadni. Kb. szarnak a pofon.

ascii 2016.09.22. 12:39:25

@mézescsók: Zsolti (László Zsolt), Kismocsok (Varga Andrea), Rita (Kobza Rita)

Rémület 2016.09.22. 12:41:32

Én Vivinek drukkolok, de Lóri a titkos favoritom. Gyanús, hogy ő valamennyire felkészült vv-ből.

Cérnahuszár 2016.09.22. 12:41:36

@É2I: faca
mondjuk én nem fárasztom magam 3 böngészővel, 2 szavazat többletért

Cérnahuszár 2016.09.22. 12:42:57

@Rémület: remélem zsolti nem kezd el élesben udvarolni, azzal kinyírná a karakterét

Dzsudibí 2016.09.22. 12:43:05

@mobilos perpetuum: mi a tököm ez a műsor???? erről teljesen lemaradtam. btw Farm Vivi is a sikongató luvnyák között virít.

Funk You 2016.09.22. 12:44:51

@Cérnahuszár: én is remélem. a régebbi szériákban úgy emlékszem, nem is lehetett csak úgy beköltözni a nyugiszobába. nem vágom, hogy ez most miért megengedett.

etikette 2016.09.22. 12:44:51

@mobilos perpetuum: és milyen már hogy az a számára legjobb tulajdonság hogy lefogyott (a vv-ben és a vigyél el-ben is ezt hangoztatja). uram ég komolyan nincs más ami szerethető lenne benne? sok mindent elmond az ahogyan magáról gondolkodik...

É2I 2016.09.22. 12:48:34

Arra még emlékszik valaki, hogy dinkácska, miután zsé felhúzta - írd és mond, nem csicskult be neki - valami olyasmit mondott, hogy az apja életére esküszik, ha rá kerül a kendő, akkor kiviszi zsét.
Nos, szegény apja.

mézescsók 2016.09.22. 12:50:07

@ascii:Kösz, bár eredetileg @Csákk Norrisz: érdeklődött a Vv.a melegszerelem iránt. A mama már 82., igaz, szerintem akkoriban sem tudta a civilneveiket.

@etikette: Pontosan. DDD

Rémület 2016.09.22. 12:50:28

@Cérnahuszár: én is remélem. Átvitt értelemben értettem. :))

Berborosz 2016.09.22. 12:51:53

@mézescsók: Csak most olvastam. Bár igazad lenne Dinával kapcsolatban. De - mint innen @mobilos perpetuum: is látható, Dávid az RTL sztárja. Ő nem eshet ki.

mobilos perpetuum 2016.09.22. 12:52:50

@Dzsudibí: Ez a "Vigyél el" ahogy látom az RTL HD-n ment tavaly, de csak a neten találtam, többet nem tudok róla.
Megjegyzem a beköltözéskor Istenes úgy tett, mintha Dávidot most látná először. Ez is átverés.

É2I 2016.09.22. 12:56:29

@etikette: Nem védve dávidot, mert szerintem is egy elfojtott dühroham. De egy komoly előrelépés lehetett az életében amikor a kisdagadtcsicskageciből kikelt egy (külsőre) pinavadász. Más kérdés, hogy a gyerekkori sértődésből még nem igazán sikerült kilépnie.

Pedig pont arra játszhatott volna, hogy levarrja bent az összes valahogy is kinéző luvnyákat a végén meg zsótit is :D
Ehelyett meg összeveszett majd minddel és zsótinak se enged :D:D

mézescsók 2016.09.22. 12:57:13

@Funk You: Még a Vv6-ban sem használhatták a nyugiszobát kényükre-kedvükre a lakók, ez a legutóbbi szériában lett divat, de magyarázatot nem adtak.

mobilos perpetuum 2016.09.22. 12:59:38

@Berber Oroszlán: Vagy az RTL-nél észrevették, hogy ennyit tudtak belőle kihúzni. Keveset.
Ha belegondolsz, logikátlanul előbb kivált Viki mögül, aztán mégiscsak őt várta vissza, semmi jövöjét nem látom, a légüres térben toporogna a játékban. Most is csak úgy került a kamerák elé, hogy háborgott egy sort a kevesebb kaja miatt.

mézescsók 2016.09.22. 13:04:15

@Berber Oroszlán: Most csuklottam egyet: sztárja??? Mármint miben sztár??? A Vigyél el c. förmedvény a belépő a sztársághoz?
Amúgy sajnálom.
Azt már csak mellesleg említem, hogy túl kevés lesz a nő, és ez nem a szex miatt izgat.
Vagy mi lesz a villából? Fiútábor?

É2I 2016.09.22. 13:04:20

@mézescsók: Nem kell magyarázni, csak kipaterolni onnan bárkit is, aki oda szeretne tanyát verni. Már ugye meg is tették a csicskák/csicskábbak csicskáztatással és már csicskulnak is szépen.
(Az milyen lett volna, ha oroszlánok/kutyák elnevezéssel illetik őket? Dinka talán bele is fulladt volna az örömködébe, így se áll messze tőle ;)

SocialWorker 2016.09.22. 13:11:55

@windsor: esküszöm, ez nekem is megfordult már a fejemben, mert vannak pillanatok, amikor kifejezetten úgy tűnik, mintha tudná, hogy miről beszél. a jelenléte nagy része szerintem produkció, el tudom képzelni, hogy esetleg tudja miről szól ez a játék. mindemellett pedig a sok végtelenül rosszindulatú ember mellett nekem ő egyre szimpatikusabb..legalább ő jóindulatú. amikor Tivy elkezdte csesztetni, hogy a ladát is hiába mosod le, satöbbi, akkor rendesen megsajnáltam...

MacákékIcukája 2016.09.22. 13:12:14

@Cérnahuszár: sztem a legjobb 4be sem kerulnek be...

@VV Velőtrázó Vélemény v3.0: ertem az erveid, es reszben igazat is adok, de en adnek eselyt meg Davidnak. Ha nem jon be, ugyis kiesik... Szerintem Dina miatt van igy kifordulva onmagabol, nelkule megint normalis lenne. Ha nem taktikazik, akkor kedvesen tujul. Annyi eleg is, nyerni valszeg nem fog.
Tok megertem, hogy biz. dolgokat tulreagal. Eret vagok Dinatol a 45 perces musorido alatt, milyen lehet ezt 24/7-ben elviselni. Engem valoszinuleg kizarnanak ket het utan, mert orrbavernem, de legalabbis alaposan megrangatnam a hajat.
Elozo szeriaban mocskosul ruhelltem Fannit, Dina meg rajta is tultesz. Nem vagyok hajlando megint ugyanannyi ideig nezni egy idiotat, mint tavaly.

Berborosz 2016.09.22. 13:13:25

@mézescsók: Úgy látszik, az RTL-nél ez a belépő. (De ne legyen igazam, nagyon szeretném.)
Fiútábor lesz, már csak azért is, nehogy lány nyerje meg - véletlenül. Ha meg Ati sokáig marad, akkor hittantábor.

É2I 2016.09.22. 13:13:35

@mézescsók: Az eddigi szériákból is szépen kipotyogtak a jányok. Leginkább a görénységeik/kiállhatatlanságuk miatt. (Nem ledegge..ledegrede... ledegradálva a női nemet, mindinkább pont dicsérve, hogy a legtöbbjük elkerüli egy ilyen majomketrecbe való bekérezkedést.)
Egy kicsit ellent mondva magamnak; ha jól emlékszem az első bigbránert pont egy ilyen karikatúra k.rva nyerte meg. De majd kijavítotok.

ga_zsi 2016.09.22. 13:22:12

@mézescsók: a vv3-ban voltak. Kismocsok ritát "rontotta" meg. kint is együtt voltak egy darabig, aztán szétmentek, de hogy Rita maradt-e a női nem mellett, vagy visszaállt, nem tudom. Úgy emlékszem, de ez nem biztos, hogy mintha Kismocsok addigi párja a survivor műsorban szerepelt volna.

mézescsók 2016.09.22. 13:24:58

@É2I: Igazad van, ez a csatornán múlik.
Az örömködésbe igazán Tivy fulladt volna bele, mert ő az, aki előszeretettel kutyáz mindenkit. Nehezen találnál olyan elnevezést, ami nem sértette volna a gyengébbnek szavazott csoportot.

Dzsudibí 2016.09.22. 13:33:52

@mobilos perpetuum: kitaláltam a videó alapján, költői kérdés volt. :)

Shoyu 2016.09.22. 13:34:23

Dina rossz döntést hozott, nem Dávidot, hanem Atit kellett volna kihívnia, Ati ellen ugyanis bárki visszajönne, ritka unalmas karakter. Dina sem fogja megnyerni a játékot, de minél több időt tesped a villában, annál nagyobb esélye lesz bármit kamatoztatni a villabeli szerepléséből. Lóri pedig szerintem azért vette rá Dinát, arra, hogy Dávidot hívja ki, mert az elejétől kezdve keményen taktikázik és neki Dina és Dávid is közepesen erős ellenfél, bármelyikük esik ki Lóri jól jár, ha viszont most Atit ejtette volna ki Dinával, akkor nem tartana sehol, mert ő egy senki a rangsorban. Dávid szerintem simán visszajöhet a párbajról, sok vv-t nyert már ilyen visszahúzódó szépfiú, mondjuk szerintem ő nem nyeri meg, mert nem érdekes egyéniség, de Dinát kiütheti a párbajon. Győzelemre esélyes szerintem: Soma és Krisztián, ha nem rontják el addig valamivel. Zsolti nyerhetne, ha nem lenne meleg, ezt itthon sokan nem tolerálják.

MacákékIcukája 2016.09.22. 13:35:30

@É2I: igaz, BB1 Evi leder volt. Viszont o pont a joindulatusaga es joszivusege miatt nyert.

@mézescsók: inkabb legyen kevesebb a csaj, nem is tudom, hogy lehet ilyen kozonseges luvnyakat bevalogatni.

Bekkara 2016.09.22. 13:42:31

Nagyon félek, hogy Dávidot ejti ki a csatorna, már nagyon fogynak a lányok, a fiúk meg nem, ezért lett volna jobb egy Ati-Dina, Atit a fene se sajnálta volna, hogy kiejtik. Egyébként az ufós kalapja Atinak volt a legjobb, sőt, a festménye is, szóval lehet, hogy ki tudna még bontakozni, mert elég vicces, csak hát nem veszekedik. Igazán Dávidot sem tudom kedvelni, mert elég fura fiú, sokszor bunkó, tenyérbemászó, de olyan jófiú típus, Lóri meg az ellenkezője, és szerintem közöttük még lehetnének nagy csaták. De lassan elfogynak a lányok, ezt nem fogja hagyni a csatorna.
Vagyis én Dávidnak szurkolok, rá is szavaztam, de Dina fog visszamenni. Azt sem tartom kizártnak, hogy Dávid beépített, és most megmondták neki, hogy húzzad a Dina agyát, hogy tuti kivigyen.
Pedig olyan kíváncsi lennék Lórira Dina nélkül.

WICKEDWITCH 2016.09.22. 13:47:02

@mobilos perpetuum: sokan ismerik itt egymást. Simon is mondott valami olyasmit, hogy van egy bizonyos pesti kör, meg egyszer régebben valaki itt írta, hogy elcsípett az online-ban egy részt, amikor kinti dolgokról, meg közös barátokról volt szó.

É2I 2016.09.22. 13:49:55

@mézescsók: Pont tivyre gondoltam, hogy mekkorára püffedt volna az amúgy is torz képe. :D
De nem akarták alá tenni a lovat, mert így is képes beképzelt sértéseken a szétdurranásig befeszülni. Én, ha bent lennék rá is játszanék erre. Tuti agy-hely-vérzést kapna, vagy pofándaszna valaki gyengébbet. Így is - úgy is mehetne :P
Amúgy is túl nagyra tartja magát a vloggerkedésével. Eddig még senki sem árulta el neki, hogy a legnagyobb balfaszoknak van a legnagyobb nézettsége az ilyen csatornákon és nem az eszükért kattintanak rá.
Az mondjuk epic (fail) volt, hogy nem tudta melyik csatornán tett látogatást zseriben és azt sem, hogy kint vagy bent ment el. De hát láttuk előtte a cekcuális felvilágosítási attitűdöket...

mézescsók 2016.09.22. 13:51:47

@Berber Oroszlán: Tényleg, az előző szériákba is becsempésztek egy-két házi gyártású műsorban feltünt "sztárt". A legutóbbiban pl. Maci volt az. Az azt megelőzőben valamilyen Laci, egy kb. 40-es fazon, akit elég hamar kiejtettek.
Ha csak pasik maradnak, akkor lehet ...hm.....sátortábor is.

@É2I: A normálisabb nők már az elején ki szoktak esni. BB Éva pedig szerintem már az elején is defektes lehetett, legfeljebb nem vették észre. A pénz tényleg képes jellemet formálni, de kétlem, hogy az a hölgyemény csak azért bomlott meg agyilag, mert nem tudta okosan felhasználni a nyereményét és élni a kapott lehetőséggel. És fogalmam sincs, hogy milyen lehetőséget kapott.
Egyébként a második BB-t is nő nyerte és az állítólag normális maradt.

@ga_zsi: Kösz. Azt hiszem, ezek után kijelenthetjük, hogy volt melegszerelem a villában, bár nők esetében ez a kifejezés (meleg) ritkán használatos, de a lényeget tekintve mindegy.

MacákékIcukája 2016.09.22. 13:54:43

@mézescsók: ki nyerte a masodikat? En akkor mar vv-t neztem...

KukkoriiiQ 2016.09.22. 13:59:42

@É2I: Ha tényleg "kisdagadtcsicskageci" volt akkor én teljesen megértem a viselkedését. Én is "nemiskicsitdagadtcsicskageci" voltam, bennem ugyan feszültség nem maradt, de a szebbik nem iránti önbizalmam nem úgy működik, mint ahogy az élet egyéb területein. Nehéz a kamaszkori kudarchegyeket kinőni. A srácnál teljesen beakadt ez a lemez, mert azt hiszem mostanra túl is tolta, mert gyakorlatilag mással sem foglalkozik...

ga_zsi 2016.09.22. 14:01:12

@MacákékIcukája: valamilyen Zsófi. azóta sem hallottam róla. akkoriban mondták, hogy befektette a nyereményét.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.22. 14:04:21

@MacákékIcukája: Egyáltalán nem tesz túl Dina Fannikán. Először is Fanninak voltak Vivis pillanatai. Szoli, műszempilla szerelem, szűzpöcök, mint szakkifejezés stb... Másodszor olyan ordenáré tudott lenni, amilyen Dinácska még csak álmaiban. Emlékezzünk csak a néger gettókat idéző verbális ámokfutásra, amikor pl. Zsu visszajött az első párbajáról... Vagy az ominózus kép köpködéseket a nyugiszobában, esetleg édibédizéseket Bencussal élő adásban... Fannika tudott játszani a karakterével, és volt benne valami nőies, különösen kisminkelve. Dina egy ilyen vásott és mocskos szájú infantilis prekamasz karaktert hoz a kezdetektől. Újat nem fog tudni mutatni.

KukkoriiiQ 2016.09.22. 14:08:50

@KukkoriiiQ: hogy hogyan "mertem" ennyi mertet írni, el sem "merem" képzelni

mézescsók 2016.09.22. 14:12:50

@É2I: Nekem tegnap este villant be Tivyvel kapcsolatban, hogy ez a pasas egy óriási lufi. Hatalmas arc, szöveg és hang - , de mögötte semmi. Elég lenne valami erősebb beszólás, ahhoz, hogy bekattanjon totálisan.
És igen: szerintem Vv történeti eseménynek lehettünk tanúi: egyik se tudta, hogy hova is ment. Felejthetetlen alakítástt nyújtott a két idióta.

antonov 2016.09.22. 14:13:52

az eddigi tapasztalatok alapján Dina eselytelen Daviddal szemben, szerintem még a dogunalmas Atival szemben sem lenne esélye... a csatorna meg leszarja hogy kevés lány marad... eddig sem volt ez gond... 80:20-ra fog vesziteni Dina, túl nagy közutálatnak örvend

Túroscsusza 2016.09.22. 14:16:23

Én a buznyákot vinném ki... vagy ő, vagy én...

É2I 2016.09.22. 14:17:21

@MacákékIcukája: Régen volt, nem is nagyon néztem, de nekem valami olyasmi rémlik, hogy nem volt szimpi. Arra emlékszem, hogy ismert pornó-színésznő akart lenni. Csinált is valami dísz.aszást csak éppen maszatolás lett belőle. Nem harapott rá még kovi sem. Ellenben a nyereményét szeszbe fektette és szét is folyt szépen. Mind a pénz, mind a nő.

@Bekkara: Szerintem lóri pont semmilyen nem lenne. Az áválinkéhez már nem mehet vissza - bár könnyen pálfordulna a mosdatlanszájú - és még a zsótinak sem szívügye. Kb. egymást váltanák a sarokban atival és a dísztujákkal.

@WICKEDWITCH: A rtl válogatóin sok ilyen díszpinty fel lesz jegyezve, aztán ha kell valahova valaki visszahívják. Találkozni, ismerkedni meg ezeken lehet. Valahogy ezek azok az azonos pólusok, akik vonzzák egymást. (Valami fizikus-pszichoterapeuta okfejthetné )

kamilla123 2016.09.22. 14:18:10

Most néztem az öfit, lehet, h már kitárgyaltátok, de sztem hiba volt Anikó részéről benyögni, hogy nagyon szoros párbaj lesz. Én simán meghagytam volna Dinát abban a hitében (és a többieket is), hogy az a rangsor érvényes, amit felállítottak bent.
Vivike túltolja a show-t. Bennem ma az merült fel, ahogy néztem a festményes pózolást, hogy színésznő a csaj, akinek megadták, h játssza el a full idiótát. Ráadásul mostanában a rosszindulat is kezd előbújni belőle és Dinával is jóban van, ami még lejjebb tornázza majd remélem a népszerűségét, mert nekem halál ellenszenves. Nehogy már attól legyen egyéniség valaki, hogy állandóan ledobja a textilt. Meg amikor már ennyire tolja a kretént, akkor nagyon hülyének néznek minket.
Remélem, hogy Dávid megy vissza, bár sajnos tényleg nincs annyi a fúban, mint vártam. De legalább Zsoltinak és Lórinak fel lenne adva a lecke.
Dinának, a nagy taktikusnak látszik, h ennyi esze van, hagyta magát megvezetni a két fiútól. Azok meg röhögnek a markukba.
Jó lenne, ha valamelyik srác rámászna Zsoltira. Kíváncsi vagyok, hogy viselné, hogy nem helyezkedhet bele a kívülálló szerepébe. Elég sok nehéz helyzetből ki tudja magát vonni ezzel a meleg vagyok állásponttal.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.22. 14:20:48

@kamilla123: Az utolsó bekezdésben jó meglátást írtál.

mézescsók 2016.09.22. 14:27:09

@MacákékIcukája: @ga_zsi: A gugli az én barátom. Tóth Zsófiának hívták, Debrecenből származott, 22 éves tanuló volt.Ingatlanokat vásárolt a pénz egy részén. Nem lett celeb.

É2I 2016.09.22. 14:34:34

@KukkoriiiQ: Pont ezt írtam; még mindig élnek benne a gyerekkori kudarcok. Amit a kövérségére vezet vissza. Ugyanakkor sok túlsúlyos ember él a világban, aki jól érzi magát a bőrében és sikeres is. De addig ő nem lesz az, míg a tükörben nem azt látja. (Az mondjuk ennek fényében érthető volt, hogy a kaja-szabályozáson kiborult S: )

@mézescsók: Véleményem szerint zserike azért is engedte maga-közelébe, mert ismerte a jutubusos "ismertségét". Annál is inkább érzem ezt célirányosnak, mert a csókkirályt az első mondatai között lepattintotta. És nem találom annyira csúnyának, hogy idekint ne találna magának egy ennél a formánál jobbat. De legalább olyat, aki nem kutyázza nyílt terepen.

etikette 2016.09.22. 14:34:58

@É2I: ahogy írod, sokkal sokkal többet vártam volna csajokra nyomulást vagy legalább flörtöt Dávidtól mint ezt az állandó picsogást és hirtelen hisztirohamokat. és szvsz egy pasi 120 kilósan is lehet jóképű és vonzó és pinamágnes ;) nem kell ahhoz kigyúrtnak lenni és élete végéig rizsescsirkén élni :D

MacákékIcukája 2016.09.22. 14:37:03

@ga_zsi: koszi

@mézescsók: ertem a celzast, de szeretek tarsalogni :) kozben mar en is kikerestem.

@VV Erőlegény: akkor rosszul fogalmaztam, ugy ertettem, hogy hasonlo szinten kaparom/kapartam a falat mindkettotol. Fanni jo karakter lehetett volna, ha nem gettosodik, akkor talan elviseltem volna :))) egyebkent azt az amokfutast mar sikerult elfelejtenem, szerintem az agyam akart szandekosan megmenteni a traumatikus emlekektol.

@É2I: na erre spec nem emlekszem, tenyleg regen volt. En Balintnak drukkoltam, o is ott volt a dontoben.

kamilla123 2016.09.22. 14:40:15

@VV Erőlegény: igen, nagyon nehéz lehet bent egy folyamatosan nyomuló lányt vagy fiút okosan kezelni, hogy ne hitegesse az ember, ugyanakkor ne is csináljon belőle ellenséget. A másik, hogy kezelni kell az ebből adódó saját neműek féltékenységét is. Zsoltinak ez kimarad a melegség miatt.
Más: észrevetted, hogy Lóri már elkezdte készíteni a terepet arra a forgatókönyvre, ha Dávid jönne vissza? ("én most egy pár napig jóban leszek Dáviddal"-mondja Dinának).
Így már tompíthatja az első számú közellenség képet magáról, ha így alakulna.

MacákékIcukája 2016.09.22. 14:41:07

@É2I: en is szoktam gyurni es amikor igazan benne vagyok, siman kiborulok ha nem tudok proteint enni, szoval en megertem :))))

Bekkara 2016.09.22. 14:43:14

@É2I: Most sem jobb egy tujánál, csak nem a sarokban, hanem a sufniban tujul.

@kamilla123: Na, végre látja valaki más is, hogy Vivikét nem kell annyira imádni. Vannak vicces dolgai, de nem kell isteníteni. A Zsoltis dologgal is egyetértek, de nincs olyan fiú, aki rámászna... majd a Lóri, bánatában.

É2I 2016.09.22. 14:45:21

@kamilla123: Zsótika az ellen is bevédte magát előre. Mit gondolsz, miért volt bent a homokos élettársa rögtön a belevalóban? Zsótika már korábban is pedzegette, hogy "vanbaráttya", ha valaki rámozdulna tudjon hárítani. Itt most nem akarok bárkit is pocskondiázni, de az állítólagos élettársáról sem küllemben, sem intelligenciából nem hiszem, hogy a zsóti zsánere lenne. Aztán az élet meg megcáfolhat, ezt tudom.
Arra azért én is kíváncsi lennék, mennyire billentené ki egy komoly(nak ható) rámozdulás. De ez t írtam feljebb is :)

2016.09.22. 14:51:46

@etikette: Szerintem ő azért más kaliberű lányra várhatott, mert azért a bent lévők valljuk be, a bent lévő pipik közül nem igazán van akár egy valamire való, és még csak nem is külsőleg, de a viselkedés... Persze csak tippelek.

ascii 2016.09.22. 14:53:01

@ga_zsi: Nyertesek
Szabolcs (27) Laci (21) Milo (18) Alekosz (32) Attila (33) Aurelio (23) Robin (26)

hol a pékbe láttok itt női nyertest?

naezjó... 2016.09.22. 14:57:24

vicces ez a szavazó app amúgy. Nem fért volna el egy "ki menjen vissza?" kinek kelljen távoznia?" felirat? még mielőtt...

KapitányG 2016.09.22. 14:57:57

@ascii: Nem a BB-ről volt szó?

etikette 2016.09.22. 14:59:20

@pávör dragonfruit: jogos :) mert mindegyikük nagyon dekoratív ha megvan a smink meg a ruha és józanok és csukva a szájuk...de ha elfajulnak a dolgok akkor megértem hogy nincs rá gusztusuk :D

Rémület 2016.09.22. 15:00:50

@pávör dragonfruit: Ja. Evelin két napig úgy nézett ki, hogy neki való csaj lesz. Aztán kinyitotta a száját. Tényleg durva, hogy egy értékelhető nő sincs bent.

ascii 2016.09.22. 15:02:19

@etikette: oppardon! :)

É2I 2016.09.22. 15:03:59

@ascii: Na azaz Szabolcs. Nem jutott eszembe, de egy keresést sem ért meg a neve. Arra viszont emlékszem, hogy elég egy tuja volt. Vitték ki is egy párszor, de mindig visszajött, a nők rászavaztak. Elég volt "játéknak" a küllem :D
Dávid is lavírozhatott volna ezeken a vizeken, de már kibillent: Meg-meg villan a belső feszültsége és nem vet rá jó fényt. Ugyanakkor fél tőle a többi "férfi" és ezt a párbajt is ennek is köszönheti. Dinkácska nem vette észre, hogy ebben a párbajban csak egy beáldozható gyalog.

Rémület 2016.09.22. 17:11:37

Szeretnék ügydöntő szavazást Lóri hajszínéről.

kamilla123 2016.09.22. 17:17:14

tavaly ugyanez volt, hogy beküldtek egészen használható srácokat, de csajt egyet se.

Betli Szofi 2016.09.22. 17:53:18

@Rémület: Én is! :D Vissza Aranyhajat! :D

Betli Szofi 2016.09.22. 17:54:40

@Rémület: Kint is sok az értékelhetetlen nő, ez a nagy helyzet. Ez lett a keresztmetszet, ami benn van. :) *roppant optimista vagyok*

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.09.22. 18:49:08

@etikette: 120 kg-san nem pinamágnes...max pótlék

pávör dragonfruit (törölt) 2016.09.22. 19:51:40

@Rémület: Nekem barnàn szimpibb.

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.09.22. 19:53:48

@pávör dragonfruit: nekem sehogy sem szimpatikus, de barnán legalább nem egy piperkőc majom-díszfasznak néz ki.

pávör dragonfruit (törölt) 2016.09.22. 20:01:54

@Cseszlovák Gyurmafilm: Igen a szöke nagyon bèna volt...

MacákékIcukája 2016.09.22. 20:33:14

@kamilla123: nem is ertem ezt hogyan csinaljak... gyanitom azert, mert normalis nok nem jelentkeznek ebbe a jatekba

Azt hittem lesz 100 uj hsz, mire hazaerek, aztan lett kb 10 :(

mobilos perpetuum 2016.09.22. 21:06:35

@É2I: Nem követem itt a hozzászólásokat, lehet már más is írta, hogy bent valószínűleg gyávaságnak tekintették volna, ha Dina a legcsicskább pontszámot elérő emberkét viszi párbajra.

Ami Dávidot illeti, volt, aki itt arról írt, hogy eddig nem tudott Dina miatt kibontakozni. Ezzel szemben mások szerint a lány és Lóri különvonultak a nyugiszobába. Akkor most hogyan is akadályozta Dávid játékát?
Nekem csalódás Dávid, már az elején taktikáról beszélgettek, azóta nem tűnik úgy, hogy lenne bármilyen elképzelése saját szerepét illetően.
Nem tartozik sehová.
Igazi meglepetést azzal hozhatna, ha Zsoltit csábítja el, de onnantól nem nézném a műsort.

szmoti 2016.09.22. 21:13:33

@Rémület: szerontemnis jobb Lóri szőkén

Egyébként én őt, Zsoltit, Somát és Vivit várom a 4esbe. Dávid pedig ha nem most, akkor a következő párbaján ki esik, nekem is csalódás ő.

Pácsó Ármándó 2016.09.22. 21:21:03

Off: Akinek túl sok agysejtje van, kapcsoljon át a Viasat3 Észbontók című műsorára. Most :-)

ascii 2016.09.22. 21:24:09

@mobilos perpetuum: gyávaság, csicskaság, akármi...ez egy játék, amit meg kell nyerni 3x12 milkáért

kamilla123 2016.09.22. 21:26:15

@ascii: igen, pedig sokszor elmondta Dina, h neki az a lényeg, h visszajöjjön. Amúgy Dávid olyan bután tolta ezt a játékos hetet is, hogy ha még pár napig ilyen hülyén viselkedik, lehet, h elcseszi a párbaj esélyeit.

BAZINGA2 2016.09.22. 21:28:26

A BB-be ... volt női győztes, méghozzá kettő is! 1. Párkányi Éva (Évi) - 2. Tóth Zsófia...

Rémület 2016.09.22. 21:34:00

Dina azzal fog hódítani a párbajon,hogy olyan lesz,mint egy megszeppent kislány. Tegnap már kaptunk ízelítőt a riportszobában.

Mók_Ica 2016.09.22. 21:39:27

szép jó estét :)

@Rémület: azt a szerepet nem játssza túl hitelesen....

Berborosz 2016.09.22. 21:51:45

@mobilos perpetuum: Gyávaság, ha kiviszem a legcsicskábbat, leggyengébbet (most Atit)?
Na és?
Csak így lehet visszajönni a párbajokról.

Mók_Ica 2016.09.22. 21:56:00

@Berber Oroszlán: így van... erről szól(na) ez a játék

plüssnyuszi 2016.09.22. 22:02:43

@Mók_Ica: Jó estét! Megszemléltem ma Zsóti alufólia sapiját. :-) Hát nem tudtam eldönteni, hogy egy óriási szaloncukorra emlékeztet-e avagy egy félresikerült díva fejdíszére :-)

Mók_Ica 2016.09.22. 22:02:44

van vki aki itt van és nézi?

Mók_Ica 2016.09.22. 22:03:31

@plüssnyuszi: nekem a brazil táncosok és Julien király jutott az eszembe róla :)))))

MacákékIcukája 2016.09.22. 22:05:15

@Mók_Ica: itt vagyok, csak menten bealszom :(

Mók_Ica 2016.09.22. 22:06:03

@MacákékIcukája: holnap már péntek.... még egy kis kitartás :))) nézzük.... :)))

nicu71 2016.09.22. 22:06:08

@Rémület: Szerintem szőkén ijesztően különleges feje volt,ezzel a barnával pedig ijesztően semmilyen.

amugyis erősen ritkul már a haja és szőkére festve /átmenetileg/ ez nem olyan feltűnő.

MacákékIcukája 2016.09.22. 22:07:15

@Mók_Ica: igyekszem ;))) de dina mar megint kinyitotta a szajat es kijott belole egy fasszopogeci es nehezen toleralom

Commodore 2016.09.22. 22:08:17

Puszi! Zsíroskenyér! Zsír!

Schlomo Goldberg 2016.09.22. 22:08:49

kollektív bünti a legjobb bünti, köszönhetően cayennemicinek és látenstujának

Mók_Ica 2016.09.22. 22:09:27

@MacákékIcukája: én már toltam app-ot ellene.... ennyit tehettem :))))

micike még zsótit okolja, hogy megbüntették, mert nem tartotta be a szabályt.... höhöhö.... pffff

Mók_Ica 2016.09.22. 22:10:49

@Schlomo Goldberg: atti hogy elcsodálkozott, hogy "lebukott" :))) mert nincsenek kamerák és senki nem figyeli őket.... höhöhö

MacákékIcukája 2016.09.22. 22:11:11

@Mók_Ica: helyes, en is! :) A mici annyira hulye, hogy szorakozat. Ennyire faradt vagyok höhöhö

MacákékIcukája 2016.09.22. 22:12:04

@Mók_Ica: jé most latom h te is azt irtad h höhöhö :D

Mók_Ica 2016.09.22. 22:12:37

@MacákékIcukája: és még ekkor micin nem volt az elmegátló sisak..... :)))))

Schlomo Goldberg 2016.09.22. 22:12:58

@Mók_Ica: igen, fullba nyomja

mickie fel van háborodva hogy nem szóltak neki hogy ne ugorjon a kútba

Mók_Ica 2016.09.22. 22:14:22

tivykét is büntetik..... most jön a bünti ing vagy poló vagy mi.... :))))

plüssnyuszi 2016.09.22. 22:14:24

@Schlomo Goldberg: és többször is meg akarja beszélni. Túltolta a nyuszi :-)

MacákékIcukája 2016.09.22. 22:14:49

Tivy-t azzal a beszolassal kell kinozni, hogy "nem vagy vicces"

Mók_Ica 2016.09.22. 22:15:23

tivy, a felfuvalkodott kisbéka, tud egyáltalán normálisan beszélni????

Schlomo Goldberg 2016.09.22. 22:15:40

ez a veréb málnás azt hiszi neki mindent lehet

ascii 2016.09.22. 22:16:07

már kezd uncsivá válni ez "kimegyekagecibe".... menjélkutyanecsakugass

MacákékIcukája 2016.09.22. 22:17:10

@ascii: kiszavazzuk!!!! Nem birom en sem, egyszer be tudna fogni a szajat

Mók_Ica 2016.09.22. 22:18:49

@Cseszlovák Gyurmafilm: már tegnap anikó kérdezte tőle, hogy miért nincs rajta a bünti ing vagy mi..... most láthatjuk, hogy miért kapott büntit....

tivy mindenkit kutyáz.... telipofával..... pffff

levél, tivy olvassa: a pancserek helyett tivy terített meg, azért büntiből pincér ruhát kell hordania és ő fog ezentúl teríteni és szervírozni :)))) úgy látom a szerkik is humoruknál vannak :)))) még mosogatnia is kell :))))
na elszabadult a csicskageci cunami......

ascii 2016.09.22. 22:19:05

ez nem tudta hova jött?

nicu71 2016.09.22. 22:19:21

atyaisten ...tivit üsse már le valaki .most már brutál elegem van belőle.Vajon a többiek mikor veszik már észre hogy egy komplett idegbeteg? Vivi és Lóri már talán sejti,na

ewita 2016.09.22. 22:19:38

kövi levél,tivi csomagolj!!!!!!!!! viszlát!

Schlomo Goldberg 2016.09.22. 22:19:40

Mánás büntetések sorozatát kapja, be is tagadja. Zárják ki, mondja. Csicskagecipapagálykurvának jött ide Ő?

MacákékIcukája 2016.09.22. 22:19:46

Tobbiek csak neznek, ezzel az idiotaval sem lehet konnyu egyuttelni

Mók_Ica 2016.09.22. 22:20:22

@ascii: vakon van ...... neki van kinn egy egzisztenciája.... minek ment be egyáltalán???????????

tjunior 2016.09.22. 22:20:25

Most már minden nap ezzel a tivy őrjöngéssel fog telni? Ideggyenge faszparaszt

genevieve 2016.09.22. 22:20:34

ez a tivy minek képzeli magát???

Schlomo Goldberg 2016.09.22. 22:20:40

Full megalázás -nekem van kinn egy egzisztenciám! - málnás

pomac 2016.09.22. 22:20:59

tivy mindig vivit találja meg a végén ez már vicc :D

Schlomo Goldberg 2016.09.22. 22:21:02

@genevieve: azt hiszi hogy őt sztárnak külték be

plüssnyuszi 2016.09.22. 22:21:10

Tivi megteheti, hogy ne tegyen meg valamit??? óóóó...
nem lehetne, hogy kizárják?
Rettenet sötét a pasi: játszani ment, nyerhetne 36millát és hisztizik, mert nagy baj van a fejében.
És mi az, hogy "amikor hazaköltöztem Magyarországra"???

Androido 2016.09.22. 22:21:18

Ha Dina Tivadart hivta volna ki, isten bizony Dinara szavaznek...

Commodore 2016.09.22. 22:21:43

Ezzel a dumával elvágta magát, végleg!

ewita 2016.09.22. 22:21:50

Rendesen félnek tőle! amúgy mi a szarnak isznak ezek ennyi energiaitalt??? aztán meg nem tudnak a sok enerdzsivel mit kezdeni! :D

MacákékIcukája 2016.09.22. 22:21:52

@Androido: asszem en is.

Eros a gyanum, hogy ennek kizaras lesz a vege

tjunior 2016.09.22. 22:22:02

na a kislány már pityegerg

Mók_Ica 2016.09.22. 22:22:15

óóóóóóóóóóóóó.... de jó lenne a feladná ez a csicskagecipapagájkurva :))))
soma sír.... nehogy kimenjen tivypingvin......

genevieve 2016.09.22. 22:22:38

soma is elég hülye...nem tudja egyedül megcsinálni?
mit gondol a többiek a végén előre engedik a sorba a győzelemért?

Schlomo Goldberg 2016.09.22. 22:22:45

és csicskagecisoma bekönnyezoik attól hogy tivi drága kimenne
eszem faszom baszki

ascii 2016.09.22. 22:23:04

@plüssnyuszi: kinn élt angliában, migráns, dezertőr

pomac 2016.09.22. 22:23:17

@Mók_Ica: nem lenne jó hagy égjen egy párbajon az jobban fájna neki

ewita 2016.09.22. 22:23:21

@plüssnyuszi: Angliában élt állítólag, de elképzelni nem tudom mit csinálhatott ott! ???

MacákékIcukája 2016.09.22. 22:23:42

@pomac: remelem nem fogja megutni... Ha igen, a szerkik hibaja lesz mert nem zartak ki idoben

Mók_Ica 2016.09.22. 22:24:17

tivyre rászóltak.... a riportban már túllépett az etiketten és összeszedett játékot ígért... aham....

tjunior 2016.09.22. 22:24:22

Vivi fogja megnyerni, fogyatékos az is de legalább ártalmatlan

FrNo90 2016.09.22. 22:25:06

Tivy előbb-utóbb ütni fog.

plüssnyuszi 2016.09.22. 22:25:13

Asszem a szekik rászóltak Tivire, hogy észen legye, mert kizárják a vérbe

Mók_Ica 2016.09.22. 22:25:41

@pomac: mondjuk egy 90 % - 10 % eredménnyel zárult párbajra gondolsz???? (10% tivy természetesen :))) )

MacákékIcukája 2016.09.22. 22:26:17

@tjunior: sztem Zsolti de Vivi tuti ott lesz a dontoben

Androido 2016.09.22. 22:26:19

Nem, szerintem nem lenne jo, ha Tivy eljutna a kivalasztottsagig/kihivottsagig, mert akkor beutne a csucskagecikutya-apokalipszis. Nem birnam idegekkel.

ascii 2016.09.22. 22:26:38

@ewita: mit? pincérkedet, ez most már holtbiztos, valószínűleg nem a brexitet ment előkészíteni :)

Mók_Ica 2016.09.22. 22:27:05

@Commodore: összeszedte magát..... hisz túllépett az etiketten :))))

genevieve 2016.09.22. 22:27:45

@Androido: egyszer csak ki kell esnie valahogy:-)

Mók_Ica 2016.09.22. 22:27:59

@ascii: nem előkészíteni... okozni :)))))

plüssnyuszi 2016.09.22. 22:28:01

@ewita: meg az alakuló magas vérnyomással és vibráló idegrendszerrel :-)

@ascii: ez egycsapásra megmagyarázza a brexit igazi okát :-)

@Mók_Ica: jól van, nem csak én éreztem, hogy megjuhászodott

introverted22 2016.09.22. 22:28:37

Hű, nem lehet olyat, hogy Tivy kikíséri Dinát és együtt nem jönnek vissza? Aztán Zseri is mehet utánuk, mert eltanulta Dinától a teli szájjal káromkodást... Ezeknél kimaradt a "magyar ember tele szájjal nem beszél" alapszabály?

Mók_Ica 2016.09.22. 22:29:12

@plüssnyuszi: hehe... ugyanarra gondoltunk brexitileg tivyről :))))

Cimili 2016.09.22. 22:30:18

Sziasztok! Mi történt az utóbbi 2 hétben? Ki esett ki?

Androido 2016.09.22. 22:31:00

@genevieve: en a kizarasra gondoltam :-) igazabol arra akartam reagalni, hogy valaki irta, hogy megalazobb lenne parbajon. Csak nem sikerult.

Mók_Ica 2016.09.22. 22:31:38

akasztják a hóhért :)))))

pomac 2016.09.22. 22:32:06

@MacákékIcukája: én arra céloztam inkább hogy mindig akkor szól be vivinek mikor nincs ép eszű kifogása ezért csak vivi lehet a hibád

MacákékIcukája 2016.09.22. 22:32:11

@Mók_Ica: meghalt a laptopom, kozvetits legyszi, koszipuszi

plüssnyuszi 2016.09.22. 22:33:25

@Mók_Ica: meg Tivi rendszabályozásáról :-))))

Más: mert az a csapat pont olyan, hogy magától leül, szépen konszolidáltan és csendes, kulturált módon megbeszélik, hogy Tivynek mi lehet a motivációja, hogy kissé ingerültebb a sokéves átlagnál.

szmoti 2016.09.22. 22:33:46

Lehet tivy is kapott nyugi teát

malevil2050 2016.09.22. 22:34:05

A koma elvonási tüneteket produkál , vagy nagyon jól aggya el magát , mint agyatlan fújtató biikaképződmény , az utóbbi veszélytelen. Valaminek a hiánya (szer) - az problémát fog okozni.

ascii 2016.09.22. 22:34:16

"legnagyobb problémám, h nem tudtok felnőttként viselkedni"
nyeretlen kétéves gyorstüzelő

pomac 2016.09.22. 22:34:32

@Cimili: hűtőből kiesett a sajt mert olyan piszkos volt hogy kiszaladt magától :DD

Mók_Ica 2016.09.22. 22:34:41

@MacákékIcukája: a lakók elmondják egymás után, hogy mit gondolnak tivyről..... a kirohanásaira és a dührohamaira vannak kiakadva.... egyszóval moderálja magát és ez már nem vicces.....

genevieve 2016.09.22. 22:35:41

@plüssnyuszi: tivy rendesen be van szarva:-)

Commodore 2016.09.22. 22:35:46

Miért védegetik? Essen ki! Több esély marad a lóvéra... barátság ááá lófasz. !

MacákékIcukája 2016.09.22. 22:35:48

@Mók_Ica: koszi, visszajott. Pont Zsolti beszedenek felenel

pomac 2016.09.22. 22:36:06

@plüssnyuszi: zsigerből jön nekik a csicskage.. meg a kutya.. között

Mók_Ica 2016.09.22. 22:36:44

tivy tényleg kaphatott vmi nyugi teát.... de azért a vélemények után ő is visszaszól pl micinek....

Mók_Ica 2016.09.22. 22:37:55

@MacákékIcukája: :))))))))))))) :*

csak hangilag nyugodt tivy..... rángatózik..... idegbeteg....

plüssnyuszi 2016.09.22. 22:38:39

Tiví megtanulta az etikett szót, csak a jelentésével nincs még tisztában :-)

genevieve 2016.09.22. 22:39:11

most komolyan, ezek mit gondolnak cserkésztáborban vannak?

azért a többi vv-ben ilyenkor már vérre menően taktikáztak egymás ellen

szmoti 2016.09.22. 22:39:39

@Mók_Ica: de valahogy mégis higgadtabbnak tűnik, fura így látni, meg olyan mintha suttogna

Androido 2016.09.22. 22:39:55

Soma szerelmes Tivybe? Vagy miez? Mibe van?

MacákékIcukája 2016.09.22. 22:39:55

@malevil2050: ekg

@Commodore: ekg erre is, minek kell neki jotanacsokat adni, ennyi erovel mind a 11-en kisetalhatnanak a villabol h "tessek tivi itt a 36 milla". Hadd egesse magat

ascii 2016.09.22. 22:40:36

miért szeretnék, h sokáig benn maradjon??? ezek úgy gondolják, h 10en vonulnak be egyszerre a fináléba, mert majd összetartanak???

ascii 2016.09.22. 22:42:21

@Androido: örökbarátság ami siron tul is tartani fog, ismerik már egymást legalább 21 napja

introverted22 2016.09.22. 22:42:41

@genevieve: Hát inkább csak próbálkoztak... De már jó pár évad óta nincs igazi taktika, viszont ami most van, az már nem is igazán szórakoztató...

genevieve 2016.09.22. 22:44:34

zsoltinak azért picit elszállt az agya...

Mók_Ica 2016.09.22. 22:44:42

zsóti..... sírok.... láttátok azt a mozdulatot???? még köpést is imitált... hogy könnyebben csússzon a jogar szára..... :DDDDDDDDDDDD

FrNo90 2016.09.22. 22:46:09

Kurva jó arc ez a Zsolti :D

Androido 2016.09.22. 22:46:19

Imadom Zsoltit, nyomja csak a trollkodas! :-D Mici meg hulye, mint hat par rendorcsizma.

Mók_Ica 2016.09.22. 22:46:53

óóóóó ... micike :)))) vidd ki zsótit :))) bárcsak....

plüssnyuszi 2016.09.22. 22:47:22

@Mók_Ica: nekem is fennakadt a szemem :-)))))

Micit valaki lökje a padlóla le. De nagyon dulván!!!

genevieve 2016.09.22. 22:47:42

@Mók_Ica: kérdés, hogy kire gondolt közben:-)
vagy mindenkire?:-)

ascii 2016.09.22. 22:48:19

@Mók_Ica: teljesen vakon vannak, zsolti ahogy csak tudta visszafogta magát, vérgecinek kellett volna lennie valójában ezzel a csőcselékkel

genevieve 2016.09.22. 22:49:01

atinak van tábora?:-))))))

ascii 2016.09.22. 22:49:20

ati azt hisz van tábora, a nap vicce :DDD

plüssnyuszi 2016.09.22. 22:50:44

Ati tábora, aha, mind a négy haverja meg a monistránsfiúk

Mók_Ica 2016.09.22. 22:51:13

@plüssnyuszi: kár hogy nincs a nevében R betű :)))

@genevieve: kivel beszélt épp?? :)))

@ascii: hát ennyi agyuk van.... tivyt tartják a királynak....

ascii 2016.09.22. 22:52:03

dávid megnyugodott, mert mehet párbajozni, csak kimennek a bosnyákkal és lenyomnak egy mezei amőbát, dávid meg jó amőbában, nincs mit vesztenie,ráadásul atié a négyzetrácsos füzet, nincs kockázat... beindult a játék lvl 3487

plüssnyuszi 2016.09.22. 22:52:17

Breaking! Vivi értelmes dolgokat mond!!!

nicu71 2016.09.22. 22:52:32

@genevieve: valaki csak van ha nem is sokan,amugy most nagyon jól helyezkedik/végre/ tegnap Atit a keresztes alu-sapi meg a Viv portréja után átértékeltem:)

Mók_Ica 2016.09.22. 22:52:33

@genevieve: @ascii: @plüssnyuszi: jajjj.... hát a nyári gyerektábor :))) ott gyakorolta az arc simit :))))

vivike dina mögé fog állni?????????? óóóóóó

pomac 2016.09.22. 22:52:33

de bele vannak szédülve ebbe hogy" te nem ebbe a karakterbe jöttél be " nem is értem

FrNo90 2016.09.22. 22:52:48

Dávid miért ilyen frusztrált? Mintha belül még mindig az a dagadt kisgyerek lenne.

Schlomo Goldberg 2016.09.22. 22:52:49

ennek a műsornak nem az a célja hogy befeszüljünk vagy hogy emberek csirkét főzzenek - Vivi

MacákékIcukája 2016.09.22. 22:52:57

Vivi sem nagyon vagja a jatekot

naezjó... 2016.09.22. 22:54:07

prinszess még 1-2 ilyet szól, aztán a saját kis karaktere is ugrik.

Androido 2016.09.22. 22:54:18

@FrNo90: Azert azt nehez levetkozni... Nem mindenkinek sikerul sajnos.

De en is frusztralt lennek ilyen osemberek mellett 0-24ben. :-D

WICKEDWITCH 2016.09.22. 22:54:51

Na, hazaértem, és visszaolvastam. :)
Dina nehezményezi, hogy Evelin fel sem vette, hogy ő rosszat mondott róla. Látod, Dina, így kell ezt csinálni.
Vivi meg olyan, amilyen, de fején találta a szöget, hogy görcsösség nélkül kell szórakoztatni.

Mók_Ica 2016.09.22. 22:55:23

@FrNo90: mert az is....

holnap ismét vicces (ja nem is) játékok lesznek....

MacákékIcukája 2016.09.22. 22:55:46

Bencus azert emelte ki a stablistat, hogy tudjuk kiket kell meglincselni ha tivy megut valakit? :DD

Dina miert hisztizett az elozetes vegen?

introverted22 2016.09.22. 22:56:36

@Mók_Ica: Egyértelmű volt, hogy Dinát választja, az utóbbi időben igen sokszor láthattuk, hogy azonnal rohan hozzá minden infóval.
Ahogy elnézem, jobban megoszlanak a támogatók, mint Lóri esetében. Krisztián, Zseri, Ati, Evelin Dávid mögé áll a képek alapján, a többi meg Dina mögé...

Mók_Ica 2016.09.22. 22:56:47

@genevieve: akkor ez a véleménye a lakótársairól, egytől egyig..... :))))

MacákékIcukája 2016.09.22. 22:57:07

@WICKEDWITCH: vagy okosan tattikazni... Mindegy, ebbol az evadbol sem lesz mar vv5 :)))))

pomac 2016.09.22. 22:57:10

@MacákékIcukája: mert kellenek a támogatók neki :D

genevieve 2016.09.22. 22:57:36

@MacákékIcukája: dehogyisnem:-)
nagyon is vágja, a játék célja az, hogy szórakoztassák a nézőket:-)

WICKEDWITCH 2016.09.22. 22:57:51

@MacákékIcukája: az okosan tattikázás szórakoztató. :)

Mók_Ica 2016.09.22. 22:58:14

@MacákékIcukája: mert tücsköt kell ennie .....

@windsor: dina nem szerette vivit .... sőőőőt....

introverted22 2016.09.22. 22:58:35

@WICKEDWITCH: Evelin az első perctől vágja, hogy hogyan kell lereagálni az ilyen viselkedést. Ő nagyon jól kezeli Dinát. Igazándiból Tivyt is normálisan rendezte le, a "nem volt vicces" hiszti után. Ha nem dobná le néha az agya a láncot, akkor nem lenne vele baj, csak itt-ott kivillan a vére.

introverted22 2016.09.22. 22:59:33

@Mók_Ica: Most is hülyének nézi, de tudja, hogy hasznos tud lenni, mert mindenhol ott van ártatlan szemlélődő ként és aztán adja le a drótot.

naezjó... 2016.09.22. 23:00:52

@genevieve: de kilépett a karakteréből :)

genevieve 2016.09.22. 23:01:10

@windsor: dina mindenkit hülyének néz...de vivi nem is annyira hülye:-)

MacákékIcukája 2016.09.22. 23:01:32

@genevieve: @WICKEDWITCH: nekem a tattika a vesszoparipam, mert egyikojuk sem eleg vicces :(
Bekuldenem AtiPetit, szeretnem latni ahogy szivatjak oket, foleg tivyt

@Mók_Ica: tucskot??? Heeee? :-O

Mók_Ica 2016.09.22. 23:02:00

@windsor: pedig vivi nagyobb forma, mint dina.....

farm gábor.... szülinapos

introverted22 2016.09.22. 23:02:55

@genevieve: Ellenben Dina szegény pont annyira sötét, mint amennyire okosnak tartja magát...

Mók_Ica 2016.09.22. 23:03:26

@MacákékIcukája: előszedik a gusztustalan dolgok evése játékot.... ezt én nem kedvelem.... nézni sem tudom...

genevieve 2016.09.22. 23:03:51

@MacákékIcukája: most szerintem aki bent taktikázik: lóri, zsolti, és igen, vivi:-)

introverted22 2016.09.22. 23:03:54

@Mók_Ica: Vivi nem olyan hülye, mint amilyennek láttatja magát. Néha megfeledkezik magáról és előjön az agya is, de aztán rájön, hogy itt a szórakoztatás mindennek a kulcsa.

Mók_Ica 2016.09.22. 23:04:16

@windsor: jól megfogalmaztad :)))) és ekg :))))

Mók_Ica 2016.09.22. 23:05:14

farm gábor a farmon is ilyen kuszaszem volt???? nem emlékeztem rá..... :OOO

genevieve 2016.09.22. 23:05:17

@windsor: egyetértek:-)
ha nem lenne mögötte lóri, akkor fos 9-es lenne:-)

pomac 2016.09.22. 23:05:21

a farmban is rossz volt a jobb szeme gábornak vagy csak most tűnik úgy?

MacákékIcukája 2016.09.22. 23:05:23

@Mók_Ica: de dina azert megerdemli, nem?

@genevieve: ezzel nem tudok vitazni, egyetertek

Mók_Ica 2016.09.22. 23:07:12

@MacákékIcukája: ezt sztem senki.... gyomorforgató...

@pomac: ugye hogy nem volt ilyen??? mi történhetett vele???

nicu71 2016.09.22. 23:08:01

@pomac: semmi baj nem volt a szemével régen,de most nagyon nincs rendben!!! szegény nagyon rosszul néz ki.

pomac 2016.09.22. 23:09:50

@Mók_Ica: @nicu71: farmban nem tűnt fel, pedig ott is adtak közelit róla :D

Mók_Ica 2016.09.22. 23:12:29

@pomac: megnéztem, nem volt ilyen..... a jobb szeme van beszűkülve....

genevieve 2016.09.22. 23:13:02

ezt a gábort elnézve, kicsit örülök, hogy nem követtem a farm eseményeit:-)

pomac 2016.09.22. 23:16:24

@genevieve: áá pedig ő volt a legjobb benne .@Mók_Ica: lehet akkor sokat edzett és bedurrant neki :D

agimano 2016.09.22. 23:16:40

szerintem ez pár jó poén volt tőle

WICKEDWITCH 2016.09.22. 23:17:43

@MacákékIcukája: Ja, vannak vicces momentumok, de még azért bőven van hová fejlődni. :)
@windsor: Igen, ha még egy kicsivel több önuralma lenne, sokra vihetné.

Mók_Ica 2016.09.22. 23:18:12

hehehe.... most tivy járását figurázzák ki a bv-ben :)))) aláfestő zene: The lion sleeps tonight - vizipók hangon :)))))

@pomac: vagy rossz helyre nézett :)))))

MacákékIcukája 2016.09.22. 23:20:46

Valszeg be van gyulladva a srac szemheja

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2016.09.22. 23:21:34

érdekes rész volt. a sertés most is tanúbizonyságot tett arról, h mennyire beteg a lelke, még egy zéró csicskáztatással járó góréskodásból is az jött le neki, h Zsolti milyen gonosz. hát Mici, pedig ez úgy működik, h a világ pontosan olyan, amilyen te magad vagy.

Tivynek pedig adhatnának rivotrilos teát, mindenkinek jobb lenne.

Gia 2016.09.22. 23:22:10

Sztem csak be van gyulladva az egyik szeme és ennyi..

pomac 2016.09.22. 23:22:40

@Mók_Ica: elsőnek én is arra gondoltam de foltot nem látok, vagy csak jó a sminkes :D

MacákékIcukája 2016.09.22. 23:23:57

@pomac: jaja, tuti smink. Szemhej alatti arpa pl nem latszik altalaban

MacákékIcukája 2016.09.22. 23:25:24

@pomac: @Mók_Ica: osszekeverem a nevunket, utolag vettem csak eszre h pomac hsz-e neked szolt :D

Mók_Ica 2016.09.22. 23:26:28

@MacákékIcukája: :)))) mindenesetre furán nézett ki, bármi is történt vele....

pomac 2016.09.22. 23:27:02

@MacákékIcukája: az nem tudom milyen szerencsére olyanom még nem volt :)

Mók_Ica 2016.09.22. 23:27:45

@henrik_: sztem ma kapott vmit.... a hangja lenyugodott, de a keze-lába azért rángatózott....

Commodore 2016.09.22. 23:29:11

Vírus! A szemet támadja. Borogatni kell! WD40!

Mók_Ica 2016.09.22. 23:32:05

@Commodore: wintex.... az hatásosabb :)))))

Mók_Ica 2016.09.22. 23:32:25

@pomac: jajjjjjjjj :)))))))))))))))

WICKEDWITCH 2016.09.22. 23:33:06

A sorozat+-on most van a New York-i helyszínelők, és a zsidók bőréből készített lámpaernyőkről van szó. (Egyik nap szóba került itt a dolog.) Két napja hallottam először erről, és most megint. Durva.

Rémület 2016.09.22. 23:36:24

Dávid védelmében: azért nehéz lehet ott létezni, ahol egy Tivyt tartanak félistennek.

Cérnahuszár 2016.09.22. 23:42:45

@henrik_:
"hát Mici, pedig ez úgy működik, h a világ pontosan olyan, amilyen te magad vagy."

+1

mobilos perpetuum 2016.09.23. 00:33:05

@henrik_: Igaz, hogy nem Micinek kellene arcoskodni, de azt jó, hogy észrevették: Zsolti elviszi a főnyereményt, ha valamit ők nem lépnek.

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2016.09.23. 01:09:53

@mobilos perpetuum: lépjenek csak, legalább nem lesz unalmas a játék. :) az a baj, h a dagadt egyszerűen buta ahhoz, h Zsolti ellenfele legyen, és még csak nem is szórakoztató.

az előző szériában Dennisnek legalább voltak humoros pillanatai, na meg ő úgy hagyta kint a villa agyának titulált Danit, h az kurvaanyázott neki részegen, hátha Dennis lecsapja, és akkor repülhet a villából. itt meg ugye pont Cayenne az, aki undorító szintre részegedik, szóval erre csak azt tudom mondani, h innen szép nyerni. :)

Komeszka 2016.09.23. 01:13:34

@Androido: Hát ja, én is ki lennék ettől a bandától.

Komeszka 2016.09.23. 01:18:05

@mobilos perpetuum: Zsolt nekem egyre hiteltelenebb. Lehet, hogy Vivi és Zsolt a nagy éceszgében taktikus, de vakon vannak most nagyon. "Tattikából" Dinának nyalnak be a meleg sz@rig, miközben Dáviddal mindkettő jóban volt eddig, ellenben most ugyebár azt hiszik Dinkának áll a zászló.

Komeszka 2016.09.23. 01:29:27

@windsor: Szerintem a "bolondságait" egyre kevésbé veszik meg a nézők, nekem már az ufós is erőltetett volt. Ez a Dávidnak lenyomott duma semmi másról nem szólt, mint annak megindoklásáról, hogy miért áll majd Dina mellé. Mert szerinte Dina szórakoztató a nézőknél, Dávid nem. De b@szod, kedves Vivi, te játékos vagy, nem néző, tehát ezzel az indokkal nem szúrod hátba az egyedüli játékostársad, aki normálisan állt hozzád és állsz amellé, aki rendszeresen "ostobának", "bolondnak", "hülyének" nevezett. Szóval nekem itt lelepleződött Vivi és már a bolondságait sem tudom úgy venni, hogy egy jószándékú, szerethető, hitelesen furcsa lány. Egyébként meg f@szság volt Dávid előtt lelepleznie magát.

Komeszka 2016.09.23. 01:46:11

@windsor: Még annyit hozzátennék, hogy szerintem Zsolt és Vivi Dávidban komoly riválist lát a főnyeremény szempontjából. Nyilván látták a VV7-et és vágják, hogy ahhoz hasonlóan, ebben a tré bandában mindenki előbb-utóbb lejáratja magát, vagyis Robin 2.0 (aki még kicsit színesebb karakter is mint az 1.0 verzió), a végjátékban könnyen elszaladhat a pénzzel. Ráadásul mind a kettőnek tetszik pasiként is Robin 2.0. Zsolti ezt nem is rejti véka alá. Vivi pedig mondta, hogy ilyen kaliberű pasija neki odakint soha nem volt, de azt tudjuk az "esti meséjéből", hogy azért álmodozik mindenféle kalandokról, amiben ő Dávid dominája. Amikor Dávid sztriptízelt neki, akkor tényleg zavarba is jött Vivi, saját szájába nyomta a tejszínhabot. Szóval ez is benne van, hogy mindketten lovagolnák Dávidot, de ennek realitása alacsony szintű, amit kicsit nehezményeznek.

mobilos perpetuum 2016.09.23. 01:49:47

@Komeszka: Nincs rossz viszony Dina és Vivi között. Ha részegen mondott olyanokat, amit említesz, légyszi, mikor történt, nekem nem rémlik ilyen.
Ha Vivi nyalna Dávidnak, akkor dicsérnéd.
Dávidnak azt mondta: az várná, hogy olyan lenne, mint beköltözéskor.
És mennyire igaza van.
Dávid most hová tartozik? Evelinhez? Nem. Kihez?
Dinát miért piszkálja? Mert nem közömbös neki. Felemlegeti Dina kinti kapcsolatát. Az neki fáj? Lóriék a sufniban/nyugiszobában, tehát az ő kibontakozását nem gátolják.
Tizedik a rangsorban, ez a villalakók megítélése Dávidról. Tuja Ati vonzódik a tuja Dávidhoz. Érthető.

mobilos perpetuum 2016.09.23. 01:56:03

@Komeszka: Az, hogy Robin nyert, valószínűleg hozzájárult, hogy egy évet ki is hagytak, míg új VV indult. Tujulással (akkor) lehetett nyerni, de nézhető műsort szerkeszteni nem. Sokadjára is: Dallas nincs Jockey Ewing nélkül.

pávör dragonfruit (törölt) 2016.09.23. 02:38:24

@plüssnyuszi: Szerintem pàva.

Komeszka 2016.09.23. 02:48:44

@mobilos perpetuum: Miért kellene valakihez tartoznia? Ha visszamegy, majd őhozzá akarnak tartozni. Dinás részét adom, de szerintem ez kölcsönös részükről. Dávid és Dina között volt valami erőteljes vonzalom, amiben Lóri inkább potyautas volt, de aztán jött Evelin, aki elhintette Dávidnál, hogy Dina Lórihoz húz. Ezzel maga mellé állította Dávidot, Lóri meg felszedte a lepattanót, ennek ellenére szerintem érzi ő is, hogy Dina inkább Dáviddal alakított volna párost odabent. Még Lóri egy hete kb. mondta is Dinának valami civódásnál, hogy akkor menjen át Dávidhoz. Dina a kihívás előtt említette, hogy amikor Dávid szemébe néz, akkor nem tud rá ellenfélként tekinteni. Ati tuja, Dávid szerintem nem tuja, aktívabb sokkal, mint Robin volt.

Komeszka 2016.09.23. 03:04:45

@mobilos perpetuum: Dávidot szerintem alábecsülöd, nem hülye gyerek.Rakjuk csak össze a képet. Szerintem jól azonosította azt a helyzetet, hogy Lóri visszajövetelével Dina vonal elment, sőt egyben a Viki vonal is elment. Evelinben a Lóris esete óta nem bízik, tehát az a vonal sem pálya már. Pár napig betujult, de szerintem inkább figyelt, egy elég jó tervet rakott össze, aminek az volt a lényege, hogy párbajozni mehessen, mivel ezzel lendülhet újra játékba. Először magára akart pakoltatni, de szerintem akkor sem Evelint vitte volna ki végül, hanem Dinát. Ez nem jött össze, mert azzal, hogy Dináéktól visszament az infó Evelinhez, levágta, hogy nem biztos, hogy megkapná tényleg tőlük a jeleket. Ezért igyekezett úgy alakítani a dolgokat, hogy Dina gyengének higgye és kivigye (szerintem ez a "megrogyás" időszak ennek a tervnek része volt), valamint a hierarchia játék is a kezére játszott a tervében. És bejött neki, hiszen Dina bekapta a csalit. Ráadásul most levághatta azt is, hogy Zsoltra nem számíthat szövetségesként. Lehet, hogy tényleg tizediknek rangsorolták Dávidot a többiek, de Zsolt és Lóri biztos, hogy komoly riválisként tartja számon, sőt szerintem Vivi is. Én úgy érzem, ha visszamegy, komoly dolgokat fog még összehozni, nyilván nem az agyament poénkodós vonalon, hanem sokkal inkább a taktikain.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.23. 06:55:04

@Komeszka: Én is Dávidnak szurkolok ezen a párbajon, de szerintem ez egy igazil elfogult szurkolói komment volt. :-)

mobilos perpetuum 2016.09.23. 07:40:32

@Komeszka: Pontosan nem tudom, kik állnak most Dávid mögé, viszont a barátai biztosan.
Embert barátjáról, ez nem buta mondás.
Ha csak Evelin, Zseri, Ati, Krisztián, azok nem sokat tudnak neki segíteni.

Berborosz 2016.09.23. 07:48:25

@Komeszka: Én Dinának szurkolok, de tudom, hogy hiába. Pont azért, amiket itt leírtál.

Berborosz 2016.09.23. 07:52:02

@mobilos perpetuum: Senki nem tud segíteni senkinek, ez a "ki áll mögé" tökéletesen jelentéktelen mozzanat.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.23. 07:57:28

@Berber Oroszlán: De bennt (még mindig) azt hiszek, hogy van jelentősége.

Rémület 2016.09.23. 07:59:01

@mobilos perpetuum: mondjuk, Dina barátai is inkább ellenségnek jók. Hogy rádumálták, hogy Dávidot vigye ki.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.23. 08:00:24

Ami érdekes, hogy ebben a szériában egyelőre nincsenek stabil klikkesedések, mint a VV4-től kezdve végig. (a VV6-ot nem követtem figyelemmel). Alkalmi szövetségek vannak amik ad-hoc alakulnak meg, aztán felbomlanak.

mobilos perpetuum 2016.09.23. 08:05:31

Egyébként a VV nézők nagy része, de remélem nem elegen, erre készülnek:
Beülsz egy mozifilmre.
Jön az Alien, vagy akármi főgonosz, és megöl öt-tíz embert.
A sármos főszereplő, vagy az FBI lelövi a gonoszt a huszadik percben, örömködés, és megjelenik a felirat: The End.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.23. 08:05:40

@Rémület: Különben tényleg, mik is voltak az úgymond észérvek Dávid kihívása mellett? Nem követem mostanában figyelmesen az eseményeket, és sok minden kimarad az összefoglalókból, de eddig mindig csak azt hallottam Dinától, hogy az eszére hallgatott, amikor kihívta, de egy konkrét észérvet nem hallottam még. Dávid kihívása egyértelműen virtusból történt, az pedig szerintem inkább szív, mint ész tényező.

VV Velőtrázó Vélemény v3.0 2016.09.23. 08:09:45

Dávidot továbbra sem kellene ennyire túlgondolni. Sorra fordult el tőle mindenki bent, ahogy szép lassan kiüresedett. Ők ott bent már rájöttek, hogy amit feltételeztek róla, az egy túlkompenzálós máz és külcsín, nincs mögötte tartalom, de tudják, hogy az ilyen kaliberű tuják sokáig jutnak.

Vivi elég jól sommázta a tegnapi véleményét, jó meglátás volt. Dávid fel is szívta magát rendesen, tök agresszív lett. Előtte az a pszichedelikus mosoly az Ati felszopással erősen szavazatvesztő volt.

Zsolti meg a túltolás mellett egyre kevésbé figyel arra, hogy olykor kificcen a maszk mögül az, ami ő valójában.

Tivyt jól leszedálták tegnap a stáb részéről. De azt nem értem, miért adnak Bence szájába ilyet, hogy a lakók úgy döntöttek bla-bla. Lófaszt! A lakók azt a feladatot kapták, hogy... mit kell ezen köntörfalazni?

VV Velőtrázó Vélemény v3.0 2016.09.23. 08:13:36

@VV Erőlegény: Szív alapján a két csajt vitte volna, az ész alapján Atit, de egyszer elszólta magát, hogy eszköztelen lenne vele szemben, annyira nem kontaktálnak. Itt követett el hibát, mert nem csupán konfliktus alapján lehet párbajozni. Ettől függetlenül a karakteréhez hű maradt Dávid kiválasztásával, tehát ész döntés. Dáviddal szemben bőven van muníció.

VV Velőtrázó Vélemény v3.0 2016.09.23. 08:16:50

Vivi egyébként pont úgy ment rá Dávidra ezzel az osztással, ahogyan kell. Kellően kifelé beszélt a nézőknek és el is érte a célt a kizökkentéssel, plusz a többiek fejébe is betett motoszkáló dolgokat.

Rémület 2016.09.23. 08:17:10

@VV Erőlegény: Az volt az észérv, hogy ezt tolta neki az okos főgóré még a szerelme. Ők meg csak nem akarnak neki rosszat. Logikus, hogy hallgat rájuk.

Rémület 2016.09.23. 08:25:43

@VV Velőtrázó Vélemény v3.0: Látva a sok idiótát, az én cukimuki kedvességem is elmúlna egy pillanat alatt. Nem csodálom, hogy Dávid csak néz ki a fejéből. Alkalmatlan erre a műsorra. Az talán segíthet rajta, ha megnyeri a párbajt, de szerintem azzal a helyzettel se fog tudni mit kezdeni.

Berborosz 2016.09.23. 08:29:29

@VV Velőtrázó Vélemény v3.0: Az a "muníció" akkor számítana, ha CSAK a párbaj alatt lehetne szavazni. Eddig nem így volt. Az eredmény már a párbaj elejére kialakult, és abban a fél órában már csak alig változott.

VV Velőtrázó Vélemény v3.0 2016.09.23. 08:39:38

@Rémület: Igen, Dávid arra utazik, hogy ha párbajt nyer, akkor megsimizik a buksiját és bent is helyreáll a renoméja. Buksisimifüggő.

VV Velőtrázó Vélemény v3.0 2016.09.23. 08:42:21

@Berber Oroszlán: Igen, ezt a párbajt itt kell megnyerni, ezekben a napokban, nem pedig kint. Ezt a gárda "játszó" része nagyon jól tudja. Zsolti, Lóri, Vivi, Soma és Dina is tudja. Utóbbi azonban az előbbiekre van utalva ebben a "harcban".

Cérnahuszár 2016.09.23. 09:04:41

@VV Velőtrázó Vélemény v3.0:
dávidnak még mindig több az érzelmi és az észbeli érve dina ellen, és ezt dina nem látja mert nem figyeli magát kívülről, hogy egy hótt idegesítő ember ezzel a játékkal
az meg tök mindegy hogy valóban ilyen a személyisége, vagy a játékba vette fel, a nézők ezt utálják, így nem jó játékos

DrMengele 2016.09.23. 09:15:20

LOL nem térek magamhoz hogy mennyien Dinát várják vissza! mert hogy önazonos maradt Dávid meg lecsúszott?? Ha így is van még akkoris fényévekkel 'szerethetőbb' meg azonosulhatóbb karakter, talán csak Mici nagyobb féreg nála..
Dallas sincs Jockey nélkül??? DINA A VV8 JOCKEY-JA?? komolyan?? oké ez egy trash műsor, ahol mindig vannak ilyen karakterek, de ez elég erős kijelentés
másik meg Vivi+Zsolti, elején még azt beszélték milyen rosszindulatú a Dina, most meg nyalják a seggét? miért?? Vivivel kb még Dávid volt a legnormálisabb az elején, Dina meg full lenézte, mikor Tivy kutyázta a Ladás poénnal akkor is ő nevetett a legjobban
szvsz egyébként jótt tett Dávidnak a változás, legalábbis az hogy Dinával volt egy 'csapatban' nekem már elég volt ahhoz hogy őt se kedveljem semennyire sem

Cérnahuszár 2016.09.23. 09:21:27

@DrMengele: akkor gondold végig vivinek meg zsoltinak mi érdeke fűződik ahhoz hogy dinát megerősítsék önmagában

introverted22 2016.09.23. 09:21:55

@DrMengele: Maximálisan egyet kell értenem! Ha meg már a Dallassal és Jockeyval vonunk párhuzamot, akkor Jockey qrva okos volt. Dina meg qrvára nem az. Szóval Jockey inkább Lóri, és nyugodtan lepattanhat Dina, mert Jockey is simán szemétkedett Samantha nélkül is. Dina arra volt jó, hogy bent tartsa az első párbajon, de most már túl unalmassá váltak ketten együtt. Dávid most is normális, és miért baj, ha ő is begurul?

Cérnahuszár 2016.09.23. 09:25:58

az előzőnél fannit és dennist tartották bent a legerősebbnek, látszott is a villán, 2 csapatra bomlott az egész

most zsoltit, ő meg folyton simítja az ellentéteket, a világbéke nevében, + nem bírja a nyílt konfrontációt
le is ültek tivit győzködni hogy térjen észhez - amit mi itt kint hüledezve nézünk, mit jótékonykodnak vele hisz ez egy harc - ( lehet h szerki nyomásra, de megtették) az előzőben ez sztem elképzelhetetlen lett volna, az lett volna, gyúrós józsit is elengedték, ha menni akar menjen

introverted22 2016.09.23. 09:26:09

@Cérnahuszár: Ez az elején még hihető is volt, hogy ki akarják rakni Dinát, viszont az utóbbi időben gyengíteni kezdték Dávidot, így már az a verzió, hogy Dávidnak akarnak jót, nem áll meg. Sajnos ők így akarnak szabadulni Dávidtól, hogy más faxával verik a csalánt. Sajnálom, mert egészen idáig szerettem mindkét karaktert, de az elmúlt napok nagyon sokat rontottak rajtuk. Mindkettőnek kivillant a valódi énje, és az nem volt szép. Pontosan erre volt jó ez a góré/pancser történet, mert ahogy nyeregbe kerültek, már mindkettő pont olyan aljas és gonosz volt mit a többi. Tegnap Tivy nem véletlen szólt oda Vivinek külön, hogy ne szemétkedjen. Innentől már számomra nem ugyanaz a kedves, szerethető taktikus, aki addig volt :(

introverted22 2016.09.23. 09:29:49

@Komeszka: Egyetértek. Dávid jöjjön vissza, Dina hulljon ki és aztán kezdődjön el végre tényleg a játék. Szeretném látni ahogy Dávid Zsolti és Lóri elkezd a háttérben egymás ellen meccselni, hadrendbe állítva a katonákat. Jót tenne az évadnak, ha végre kevesebb lenne a kisípolandó szó és több a humor.

SocialWorker 2016.09.23. 09:34:23

@ascii: tán nem tetszik? :P (régóta ilyen amúgy, igaz ritkán szólok hozzá, inkább csak olvasok :) )

Cérnahuszár 2016.09.23. 09:37:20

@windsor: a góré-pancser történetben kijött hogy mindegyikben van szemét oldal is, dávid visszarakta a csontokat a kajához, krisztián tervet kovácsolt hogyan fingjanak be a hálóba, a többiek meg dőltek a röhögéstől az ötleteken
vivi kínálgatta a lerágott csontot, zsolti igaz hogy mondta hogy legyenek rendesek, de aztán ha jól emlékszem felemelte a poharát a kintieknek hogy mit iszik
egyik csapat sem volt különb a másiknál, valóban

vivi+zsolti nem szívjóságból támogatja dinát, és nem is azért hogy dávidnak jót tegyen :)
én erre gondoltam

MacákékIcukája 2016.09.23. 09:39:39

@windsor: nem tudom h miert baj h Davidnak elpattan az agya a sok hulyetol, valszeg azert berzenkednek itt ellene egyesek, mert ez nem fer bele az o altaluk kialakitott "tuja" kepbe. Ne alljon bele konfliktusokba, ne vitazzon, ne legyen ellenvelemenye, ne legyen merges senkire, csak kedvesen mosolyogjon es nyelje a sz*rt? Rohogok, komolyan mondom...

A Dallasos Jockey hasonlat pedig a vilag legrohejesebb erve... Van ott bent a villaban meg par "Jockey" akit lehet utalni, masreszt Jockey tenyleg okos volt, Dina nem az.

SocialWorker 2016.09.23. 09:42:13

@windsor: Dávid minden faszsága ellenére még a normálisabbak közé tartozik. Ettől a dinától a hideg futkos a hátamon, már meg sem kell szólalnia hozzá. egyszerűen nem tudom azt a szót rá használni, hogy NŐ. elképesztően rosszindulatú, mindig mindenen röhög, ami másnak éppen rossz, undorítóan beszél, hánynom kell tőle, egy csomó részt konkrétan miatta nem néztem végig. mindezek mellé még ostoba is mint a segg. semmit nem látok benne, amitől egy férfi számára vonzó lehetne, de hogy ide sem való az tuti, igazából ha épp nem üvölt valakivel kocsis módra, akkor csak tesped meg zabál. (utóbbiért egyébként kapja be, folyamatosan tele a szája, mégis így néz ki.. hm.)

Androido 2016.09.23. 09:44:32

@MacákékIcukája: ekg.
Dina inkább Szamanta, mind az agykapacitását, mind az iváskultúráját tekintve :D (Bár a végére Szamanta már nem volt olyan buta.)

Azt azért nem hiszem, hogy Dávidnak olyan nagyon hatalmas, összetett tattikai terve van, mint azt valaki fentebb körvonalazta, de belőle inkább kinézem, hogy "tujulás" közben kicsit figyelt és gondolkodott. Nem vagyok habzóvéresszájú rajongó, még mielőtt.

Az meg szerintem nem baj, hogy nem tartozik senkihez – ilyen bandában nehéz – csak kérdés, hogy így meddig viszi.

kamilla123 2016.09.23. 09:45:50

@naezjó?: haha, ez jó volt :-D nem tűnik fel Vivinek, hogy ha elkezdni magyarázni a saját szerepét, azzal hiteltelenné válik, hogy ő nem is hisz az ufókban meg a pónikban, csak úgy csinál. Kár, hogy a nézők nagy része valószínűleg teljesen hülye :-(

introverted22 2016.09.23. 09:47:35

@MacákékIcukája: Na igen, a jelek szerint sokaknak bejön, hogy Dina mindenre ugrik és paraszt módon viselkedik, de ha ugyanezt más teszi, akkor az már komoly gond. Ennyi erővel ok, hogy Tivy idegbeteg, de semmivel nem rosszabb, mint Dina, csak más szavakkal fenyegetőzik. Ő nem teliszájjal üvölt, hanem fel-alá járkálva élesen gesztikulálva. Dina meg tárgyakat/kaját dobál, tör, zúz. Az akkor mennyivel előrébb való? Mindkettőnek komoly problémát jelent a kritika elfogadása, és egyik sem látja meg a saját hibáit, bezzeg a másét akkor is, ha az nincs is. Legalább Dávid beismerte, hogy vannak bizalmi problémái és többet néz a háta mögé. És arról nem beszélve, hogy ő egyszer csapott az asztalra, meg néhány alkalommal felemelte a hangját. Dina minden bevágásban legalább egyszer üvölt, Tivi meg kb kétnaponta ámokfut egyet.... Amiatt a pár dühöngés miatt nem kellene pálcát törni Dávid felett.

MacákékIcukája 2016.09.23. 09:50:18

@Cérnahuszár: jaja, felemelte a poharat es kiontotte a bort a foldre. Egyiket sem kell pedesztalra emelni, szivatjak egymast rendesen... Az egyetlen tuja a jatekban Ati (David egyertelmuen nem az), gyanitom, hogy a kovetkezo parbajon megy is haza.

Túroscsusza 2016.09.23. 09:52:22

Tegnap megtudtam hogy a buznyák jó vezető, aztán meg a végén a lányoktól hogy még sem...

Azt el kell fogadnom ( bármennyire is viszolygok a buziktól ) hogy ez a korcs az egyik legjobb taktikus...
A taktikus kifejezés nem feltétlen jó vagy rossz, mondjuk úgy hogy a cél szentesíti az eszközt, pontosan ennek az embernek nem fordítanék hátat...

Én mindíg is azt tartottam a játékban érdekesnek hogy mi előzi meg a kihívást, vagy a párbajt..
Dávid nekem szimpatikus, Dina meg nem, mert bármilyen társaságot szét ver 5 perc alatt..
De ugye ez egy 36 milliós játék, úgy hogy szét kell baszni mindenkit, fröcsköljön a málna...
Vasárnap kiderűl hogy a nézők mit szeretnének látni

Viviennek üzenem, hogy a vicces és az idióta között van különbség, mint győzike óta tudjuk ezzel is lehet 10 milliókat keresni...

introverted22 2016.09.23. 09:52:44

@SocialWorker: Nyugi, a 3 hét zabálás már bőven nyomott hagyott rajta :) Én tényleg ott tartok, hogy ha ő megy vissza, akkor nézem inkább a SA-t. Mert a teli pofával, lepattant műkörömmel hadonászva történő káromkodásnál már az is élvezetesebb. Dugni ott is szoktak, csak kevesebb az alpáriság.

Cérnahuszár 2016.09.23. 09:53:42

@windsor: erről eszembe jutott amit zsolti mondott épp dinának: a disznó is akkor visít a legjobban ha húzzák ki az ólból levágni
csak épp dina nem alkalmazza magára

Cérnahuszár 2016.09.23. 09:56:53

@windsor: mármint akkor szabadul el dina amikor betalál nála a kritika

kamilla123 2016.09.23. 09:59:14

@windsor: az összes Dina-Dávid észrevételeddel teljesen egyetértek :-) de jó, nem kell gépelnem :-)

Túroscsusza 2016.09.23. 10:00:34

Ami ezt a kancsal faszt illeti.....

Most kellett megtudnia hogy egy idegroncs barom...
Az volt a szerencséje hogy ezt minden lakótárs sztaniol papirba csomagolta...
De szerintem agyilag nem értette meg hogy nem az ő kénye kedvére találták ki ezt a játékot...

introverted22 2016.09.23. 10:01:42

@Cérnahuszár: de nála minden kritika betalál... Ezért is böki a csőrét Evelin, aki meg a tőle jövő kritikát simán elengedi a füle mellett... Ebből is látszik hogy Evelin nagyobb játékos, és több sütnivalója van, még akkor is, ha belőle is gyakran kitör a vére...

kamilla123 2016.09.23. 10:04:28

@windsor: nekem nagyon tetszett, ahogy Dávid hozzászólt a Tivy-s kritikai körnél. Megfigyeltétek, hogy abszolút az erőszakmentes kommunikációt használta, ráadásul sztem nem is tudatosan. Végig arról beszélt, hogy ő is sajnos elköveti ezeket a hibákat és kint is voltak a beilleszkedéssel problémái. Nekem ezzel nagyot nőtt a szememben, pedig a mostani játékos héten már kicsit kezdtem csalódni benne, hogy mennyit nyavalyog.

SocialWorker 2016.09.23. 10:05:00

@windsor: jaja, meg legalább szól valamiről az egész. én nézem azt is (elmebeteg vagyok, tudom, de nekem valahogy ez a napi agykikapcs), jó pár fokkal normálisabb a társaság és legalább énekelgetnek is meg van valami, nem csak a lerágott csont, idióta 5 éve ugyanaz feladatok jönnek mennek. jó, hát nem mondom, az is lehetne jobb, de egyébként egyáltalán nem rosszabb, mint a vv. sőt.
Dina.. áhh. Nem találok rá szavakat.

MacákékIcukája 2016.09.23. 10:07:26

@Androido: szerintem sincs nagyon terve Davidnak, max annyi, hogy figyelgeti az embereket. Robin vegig tudta vinni a Svajcoskodast tavaly, de abban a szeriaban az egyedibb emberek kozul egyik sem volt kimondottan pozitiv. Davidnak viszont ott van Zsolti + Vivi es Lori ellenfelnek (elkepzelhetonek tartom, hogy Lorival osszeallnak egy ido utan - feltetelezve h Dina kiesik). Soma is veszelyes lehet, mert o az erzekeny es aranyos, naiv kisfiu karaktere. Viszont o nem taktikazik, mint ahogy @VV Velőtrázó Vélemény v3.0: allitja.

@windsor: bizony, viszont tivy naponta amokfut es nem ketnaponta :D remelem hasznal neki a nyugitea vagy xanax vagy tudomisen mit kapott.

@Túroscsusza: korcsnak nevezni valakit csak azert mert meleg... nekem ez sok.

mobilos perpetuum 2016.09.23. 10:09:20

@MacákékIcukája: A Jockew Ewing hasonlatot most én vettem elő, de más szériáknál is be-bedobta valaki.
És az Aliennek mennyi esze van? Tulajdonképpen a filmből nem derül ki.
Valaki most a kommentelők közül is írja, majd elkezdődik a játék. VAGY NEM.
Tivy és Soma vízbe dobálta Dinát, egyéb szívatások.
Pubi Dávidkával is lehet majd poénkodni?

kamilla123 2016.09.23. 10:10:50

@MacákékIcukája: igen, sztem Somának is jó esélyei vannak, mert jóindulatú, érzékeny stb.. nekem az szimpatikus benne, hogy mindig mosolyog a szeme. Akkor is, amikor az ő bőrére megy a hülyéskedés és akkor is, amikor ő szívat másokat. Innen látszik, hogy tényleg poénból csinálja, nem rosszindulatból. Azt is bírtam, amikor éjjel már századszorra ment ki babát etetni és még mindig tudott mosolyogni.

Cérnahuszár 2016.09.23. 10:14:49

@windsor: egyetértek, nekem ezért szimpibb evelin játéka
nem olyan kiszámítható

Androido 2016.09.23. 10:17:20

@MacákékIcukája: Szerintem Dávid már nem lehet Svájc, azon a ponton már túl vannak. Ja, a Lórissal egyet értek, és Zsoltit se zárnám ki teljesen (imádnám, ha rányomulna, tök vicces lenne, de szerintem nem fog [nyilván nem ilyen hardcore b*zulást vizionálok, csak annyit, hogy Zsóti bioritmusa kicsit megbillenjen]. Báááár, az elején valamikor volt, hogy Dávid karjával Zsolti válla körül ültek, úgyhogy sose lehet tudni. :D )

@mobilos perpetuum: Az Alien elég intelligens fajta volt, nekem ez jött le. Meg asszem mondták is.

Soma, nem tudom. Én nem szimpatizálok vele különösebben. De tény, hogy nem gonosz. Legalábbis eddig nem mutatta.

Cérnahuszár 2016.09.23. 10:19:15

@mobilos perpetuum: persze, miért ne lehetne dáviddal is poénkodni?
aztán vagy eldurran az ő feje is mint dináé, vagy veszi a lapot, meglátjuk
csak akkor meg az lesz a baj, hogy miért kap ő több képernyőidőt mint a többi játékos...
van sapka, nincs sapka esete

SocialWorker 2016.09.23. 10:19:50

@kamilla123: van egy olyan érzésem, ha nem Dávid megy vissza, akkor az megint kurva nagy kamu lesz a retek részéről...

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.23. 10:22:54

@kamilla123: nagyon szomorú lennék, ha Soma, a végtelenségig leegyszerűsített csajozási szokásaival, a mélyen ülő tacskó szemeivel a riportszobában érzékenykedve, Tivyvel, mint legjobb baráttal a háta mögött, akivel ráadásul még kint is akarja tartani a kapcsolatot (itt ugye idézném a madarat tolláról kezdetű közmondást), illetve átlag két naponta egy szerencsétlen kisgyerek módjára elbőgve magát vagy a sufniban, vagy a mosókonyhában, vagy a hálószoba egyik sarkában, és totál kiakadva attól, ha egy játékban, és játszásiból neki kell eljátszania a női szerepet, szóval, ha pusztán ezekkel a "kvalitásokkal" el tudná vinni a 36 millás fődíjat.

SocialWorker 2016.09.23. 10:24:54

@MacákékIcukája: ja, hát ez nem gyengén sok. főleg, hogy messze ő a legértelmesebb odabent és szerintem ő az, aki emellett még játszik is. így aztán... bár nekem ezt megértenem mindenképp nehéz, mert abszolút nem érdekel a másik nemi identitása, kiváltképp, ha még bírom is. ha egy seggfej akkor se a heterót , se a romát nem bírom (nyilván), ellenkező esetben viszont leszarom az ilyen dolgokat... pl. Evelinnek eleinte kifejezetten örültem, na mondom hátha, egy belevaló roma csaj, megmutatja, hogy nem kell mindig az előítéletek mentén hozzáállni az emberhez és kapásból elítélni faji hovatartozás vagy egyéb miatt. tök jó lett volna, ha van is benne annyi, mint amit vártam. de sajnos kiderült, hogy egy egy fokkal okosabb és eggyel kevésbé tahó dinát kaptunk, de majdnem ugyanaz a dolog.

kamilla123 2016.09.23. 10:41:52

@VV Erőlegény: hát, pedig erre is megvan az esély

MacákékIcukája 2016.09.23. 10:46:33

@kamilla123: @VV Erőlegény: szerintem Soma az esetben nyerhet, ha a taktikusabb jatekosok nagyon kifordulnak onmagukbol es a rosszabbik/gonoszabb oldaluk kerul eloterbe.

@mobilos perpetuum: Alien kezdi megmutatni, hogy van neki... Sztem tivyek hulyulesei nem viccesek, en jobban szeretem a szobeli poenkodast, szurkalodast. Nem nagyon emlekszem, hogy ebben a szeriaban lett volna valami szitu, ami kimondottan megnevettetett. Tavaly Robinon iszonyu sokat rohogtem.

@Androido: valamilyen szinten kivulallonak erzem, Zsoltiek es Loriek is elfordultak tole mivel komolyabb ellenfelet latnak benne. Nem is ertem miert fantazialtok egy hetero-homo flortrol, betegek vagytok :D nekem ez furi. Nem te vagy az elso aki ezt megemliti!

@SocialWorker: erre csak annyit, hogy ekg. Evelin lehet, hogy osszekapja magat valamennyire. Ugy vettem eszre, hogy az elmult napokban elkezdte hasznalni az agyat, gondolok itt a Dinaval valo kapcsolatara. Dina ki is borult rajta, hogy fel sem veszi, amikor "nekimegy".

Bocs h lassan jonnek a valaszaim, probalok dolgozni is :))))

kamilla123 2016.09.23. 10:52:59

@MacákékIcukája: persze. én is így gondolom. Somának annyiban van esélye, hogy ő nem aljasodott le még semmilyen szinten. Szerintem itt páran már nem tudnak olyat csinálni, hogy ők nyerjék meg a játékot, mert eljátszották ordenáré viselkedéssel.

Androido 2016.09.23. 10:56:44

@MacákékIcukája: A fantáziálás kifejezés az erős. Azért elképzelni nem szoktam. :D Beteg? Hát tattikábul. :D A cél szentesíti az eszközt. Már abból a szempontból, hogy hátha Zsóti, mint erős ellenfél, kicsit megborul. Mert azért most elég kényelmesen van, ő próbál Svájckodni, kívülállóként viselkedni. Hangsúlyoznám: SZERINTEM. Nyilván enélkül is lehet(ne) izgalmas a játék. Csak egy ötlet. :D De az is biztos, hogy megkavarná az állóvizet, mind a villában, mind az országban (mert az egyik fele tuti, hogy őrjöngene, "szodomaésgomorradögvészsúlytsonlerájuk").

Az nekem kicsit fura, hogy Vivivel Dinát promózzák. Kicsit el vannak tájolva, ha tényleg azt hiszik, hogy ő a szórakoztató. Eddig feltétel nélkül szerettem őket, de ez kicsit most nem improvizál nekem.

mucci 2016.09.23. 11:24:25

@SocialWorker: és mindennap van valami buzizós megnyilvánulása neki, míg mások soha nem beszélnek erről negatívumként. Szomorú :(

Go Hard Like Vladimir Putin 2016.09.23. 12:12:36

A deviáns buzi Kolosi bélféreg még önmagát is alulmúlta-nehéz lehetett! minden mocsok atyja... remélem történik valami balhé, legalább "ember"ölés, vagy hasonló, ezekért a génhulladékokért egyikért sem kár, ebbe a szarban és akkor ez deviáns türhő mehet börtönbe ahol majd jól megkukizzák.
Vitray patkány örök felelőssége, szégyene hogy ennek a bomlasztó antimagyar deviáns állatnak diplomát adott.
Mondjuk ezt az idegbeteg Tivit agyonbaszhatná valaki....

Na jól van, proletárok, csak nézzétek a napi kultúrhát, ahelyett hogy a gyerekkel törődnétek, netán értelmes programokat, túrázás, színház-mozi-múzeum rendeznétek, ez kell a prolinak...

Egyetlen pozitívum, hogy a hogyvoltban nem a végletekig elfogult, kioktató hülye p. Hódos Hajnalka böfög és ossza az észt amiből neki nem sok jutott...

Kentacsdisz 2016.09.23. 12:22:42

@Go Hard Like Vladimir Putin: jól van öcsém, most megmutattad, hogy mi az alternatíva, és mekkora suttyó lehetsz azt gyakorolva is:D

moletty 2016.09.23. 12:39:04

@Go Hard Like Vladimir Putin: Mondanék Neked valami te faszparaszt rohadt putyin imádó oroszbarát féreg, de nem teszem mert kitiltanak :)

moletty 2016.09.23. 12:41:59

@VV Erőlegény: rettenet soxor értek egyet Veled, Tesó és ez már-már idegesít :)
De most is igazat adok !

moletty 2016.09.23. 12:45:30

@mobilos perpetuum: Dávid nekem hatalmas csalódás. Én Dinára fogok szavazni, ámbár utálom mint a szart, de mit lehet tenni.
Azt mondjuk nem értem , miért akarják elmebeteg-Tivyt lebeszélni, hogy feladja a játékot.
Ha én benn lennék, minden módon igyekeznék felidegesíteni, hátha megüt és kizárják a francba !
(Így már nem kellene tartaniuk a talán-létező Tivy-fun tömegtől sem )

Kentacsdisz 2016.09.23. 13:01:12

@moletty: ez a Tivy imádat és tisztelés/félés a legnagyobb talány nekem odabenn. Az én társaságomban undorral vegyített rácsodálkozással adtuk tovább a videóit, nem a tisztelet miatt. Létezik ennek ténylegesen rajongótábora?!

moletty 2016.09.23. 13:07:26

@Kentacsdisz: Nem tudom, de állítólag fellépésékre is jár. Én biztosan nem tartozom a rajongói közé :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.23. 14:11:52

@Kentacsdisz: Azért most már szerintem benn is kezdik egyre többen kapisgálni, hogy Tivy nem egy olyan nagy Isten, mint ahogy azt hetekig gondolták.
süti beállítások módosítása