Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Star Academy 1x16 - Kényszersmaci, önkéntes taper, és még egy kiéhezett milf is tiszteletét teszi

2016. szeptember 14. 09:00 - BaZsa

Fekete Vonat, petting és Nyertes Zsuzsa is lesz ma, szóval tartsatok velünk, harangozza be a tanítónéni-jelmezes Ördögh Nóri a mai adást. Persze megint a műsor végére pakolták az érdekfeszítőbb részeket, szóval előbb végig kell szenvedni Arnold szamárköhögését meg Keresztes oltásait is, aztán majd csak eljutunk a lényeghez.Ja, majdnem elfelejtem: négy szerencsés akadémikus börtönéből szabadult sas lélekként villafalon kívülre kerül ebben az adásban. Naná, hogy a hajtás után mesélem el, hogyan.

img_2998.PNG

Arnold tehát használhatatlanra bulizta a tüdejét meg a felső légutait, ez a szombati élőshow-ban nyújtott teljesítményéből is kiderült. Annyira szarul van szegény, hogy kimehet az Akadémiáról - persze csak orvoshoz, viszont vele tartanak még hárman (ők vajon krétát ettek?). Szép kertes házba érkezik a csapat, a háttérben a kapun belép a szkriptes is, szinte várom a Duna TV-s salto mortalét (ha még emlékszik rá valaki), de az elmarad. A doktor bácsi - akit Arnold tetszikel - , miután anatómiai kiképzést tart a nézőknek egy, a páciens orrán letolt kamera segítségével, elmondja, hogy ez bizony valami felső légúti nyavalya, (na, én ezt a második bekezdésben már megállapítottam), és C-vitamint, Kalciumot meg köptetőt kell rá szedni. Ja, és persze a cigi tilos. Meg a tömény szesz. (Nagyon röhögök.)

Jön Keresztes művésznő, és a kanapén alvó Lacika fejére dobja a kutyáját, mindeközben Arnold a teraszon éppen a no cigi-szabályt tartja be. Keresztes négyesével hallgatja meg a versenyzőket az énekszobában, azt hiszem, a felkészülésnek ezen kezdeti szakaszával nem feltétlenül szerettem volna szembesülni. Lacika produkál valami értelmezhetetlent a színpadon, aztán kifejti, hogy szerinte ő nem is való erre a pályára, mert ha közönség elé kell lépnie, közel sem olyan zseniális, mint amikor egyedül van a zuhanyzóban. Keresztes helyesel. 

Mindeközben a lányok találnak egy gyíkot a teraszon, amit elneveznek Bélának, Barbi pedig nyilvánvalóan véresen komolyan veszi a villafőnöki feladatot, mert elküldi Arnoldot wc-t takarítani. 

A tv2-nél most jöhetett rá valaki, hogy létezik párhuzamos montázs, mert feszt ide-oda vágnak, szóval innentől két szálon fut a cselekmény. Amit Brigi művel a Tépj szét című Oroszlán Szonja-opusszal, az a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető szexinek. Ezen Keresztes annyira berág, hogy ráküldi Brigire Adriánt, hátha attól majd beindulnak a hormonok. Sajnos ez a kísérlet nem jár sikerrel, úgyhogy Keresztes közli Brigivel: nem hiszi, hogy a lány bármit is képes lenne produkálni azon kívül, hogy szolgaian végrehajtja a számot. Barbi és Pink True love-ja is hagy maga után némi kívánnivalót, szóval a nagyasszony megint Adriánt veti be, mint az Akadémia legfőbb feromonkatalizátorát. Barbi védelmében szeretném elmondani, hogy ha Adrián mászna a nyakamba, nekem se a szerelem lenne az első, ami eszembe jut, sokkal inkább visítva menekülnék.

Keresztes megint kioszt mindenkit, Arnold Fekete Vonat- interpretációját is affektának és csináltnak tartja. (Eközben Hanna, Alexa és Eszter valamivel gargalizálnak a fürdőszobában, rátok bízom, hogy mi lehet a bögrékben.) 

Nóri a szünetben bejelenti, hogy melyik két szerencsés ápolt nyerte a romcsirandi-szavazást. Szégyellem magam a rossz prognózis miatt, mert Eszter és Randy helyett Alexa és Laci kapják a megismételhetetlen lehetőséget. 

img_3011.PNG

Arnoldnak ma jó napja van, mert benéz hozzá a Fekete Vonat, azaz - alkarnyi fuksszal a nyakán - LL Junior és Mohamed Fatima. Két vérbeli dzsanistáról beszélünk, úgyhogy Arnoldnak fel kell kötnie a gatyáját. Mennek is be az énekterembe gyakorolni, itt most kicsit beletekerek az adásba, szóval mindenki boldog, hogy itt vannak, szólnak Arnoldhoz két jó szót, kicsit énekelnek egy nagy közös Ragyog a szívem, mint a nap-ot a teraszon, aztán Arnold videóüzenetet kap az anyukájától. Hát ez egy halál helyes asszony, Arnold sír is egy sort, Juniorék meg nem akarják megzavarni a meghatottság ezen nemes perceit, úgyhogy elhúznak a vérbe. 

Visszatérünk a hétfő esti jelölés után történtekre. Mint minden szorgalmas Academy-néző tudja, Adrián került a veszélyzónába, mégsem ő van a legjobban kiakadva ezen, hanem Arnold - naná, Adrián kiesésével elveszítené a hozzá hasonlóan ökör spanját, szóval én megértem az elkeseredését. Adrián megy oda hozzá vigasztalni, és már éppen kezdene kialakulni a férfibarátság ógörög típusú bizonyságtétele, amikor odaperdül Barbi, hogy számon kérje Arnoldot, aki rá tette a jelét. Aztán persze megbeszélik a dolgot, mindenki szeret mindenkit, píszlávhepinesz van. 

Közbevetés: Iván amúgy tényleg ilyen kis jótétmanója a villának, minden hasfájós villacsaj érdektelen picsogását végighallgatja, ami egyrészt nagyon szép tőle, másrészt meg meg kell zabálni komolyan.

img_3004.PNG

Miután Adrián közli, hogy ma este halálra issza magát, jön a mai meglepetésvendég, Nyertes Zsuzsa, aki életében kb. nyolcszázhuszonhatezer-négyszázhetvenötödször süti el azt a poént, hogy "nyertesek vagytok!". Zsuzsa színpadi csókot fog tanítani az akadémikusoknak, könyörgöm, ne kérdezzétek, hogy erre mi szükség lesz az élőshow-ban, mert ha agyonvernek, akkor se tudom megmondani. Amúgy okos húzás, ha már igazi szex meg igazi csók nincs, legalább legyen műszex meg műcsók. 

Zsuzsa kiválaszt négy párt (naná, hogy ő választ. Nem szerkesztői utasítás!), akiknek majd a következő témakörökben kell nyálcserét produkálni: első csók, szenvedélyes szerelmi csók, összeveszés utáni csók, búcsúcsók. A párok pedig: Eszter és Randy (neeem, tuti nem a szerkik voltak!), ők kapják az első csókot. Alexa és Adrián a szenvedélyes páros lesznek (nem, egyre biztosabb vagyok abban, hogy a szerkesztőknek semmi közük ehhez), Laci és Barbi asszem az összeveszés utáni csókot kapják (TUTI BIZTOS ZIHER SZÁZ, hogy egyetlen szerkesztő sem vett részt a dologban), az utolsó csók prezentálása pedig Balázsra és Brigire marad (ugye, hogy Nyertes magától ilyen okos). 

Zsuzsa elküldi gyakorolni a párokat. Randy nagyon szívesen gyakorolna Eszterrel, de Eszter olyan arcot vág, mint akinek Andy Vajna húzza a fogát, miközben a Star Academy-t nézeti vele. Adriánt az zavarja, hogy Alexa megerőltetés nélkül rá tudna lépni a fejére, de azért szervilis lelkesedéssel rohan a dromedár után "próbálni". Kábé úgy néznek ki, mint anyuka és kisfia.

Mindenki próbál valami vergődő, kínos párbeszédet odaimprózni a csók elé, de sajna a Gyanú árnyékában c. RTL-produkció több tehetséges civilt vonultat fel, mint ez a műsor. Hiába na, nem színésznek jöttek ezek ide, hanem énekelni. (Ugye?)

Eszter és Randy csókja nagyon kelletlenre sikerül, Barbiéké inkább hajaz nemi erőszakra, Balázsék fogalmam sincs, mit csinálnak, Alexa meg Adrián viszont rendes bölcsességfog-tisztítást végeznek egymás szájában, bravó. Miután a párok így tisztába jöttek egymás aftáival és lyukas kisőrlőivel, a villában két jelentősebb tengely alakul ki. Az egyik a Randy - Eszter vonal, a másik pedig a teraszon önnön testrészeinek valódiságát elkeseredetten bizonygató Nyertes Zsuzsa - többiek tömb. 

img_3012.PNG

Eszter egyáltalán nem kezeli jól, hogy tetszik Randynek, Randy meg egyáltalán nem kezeli jól, hogy nem tetszik Eszternek. Aztán édesek, megbeszélik, Eszter is enged kicsit a míszpicsaságból, elmondja a sztenderd legyünk barátok-dumát, Randy meg úgy tesz, mintha tudomásul venné, szóval európai emberek módjára intézik el a konfliktust. 

Nyertes lefekvést indítványoz, miközben éhes szemmel vizslatja a fiúkat. Adrián összetolja a hálóban az ágyakat, de Zsuzsa bánatára Alexát veszi maga mellé, akivel aztán a takaró alatt össze is bújik. Jaj, ne reménykedjetek, ez nem a Való Világ, és még mindig 12-es karika, szóval még egy laza pettinget sem látunk. Balázs viszont, aki Alexa és Adrián erotikus regényének narrátora lehet, elmeséli, amit látni és/vagy hallani vélt. Szerinte - idézem - rosszalkodtak a takaró alatt. Juj, de izgi, soha nem láttunk még ilyet tévében. 

img_3013.PNG

Csak mondom, hogy a másik adón párhuzamosan futó Való Világban már faszhelikopter is volt, igaz, rosszul kivitelezve, de mégis. Jó lesz belehúzni!

Címkék: star academy
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Natura Qua 2016.09.14. 09:59:37

Köszi megint :) szerintem sós vízzel öblítettek a csajok

Ditti82 2016.09.14. 10:01:57

Jesszus... :-D A romcsi randira kíváncsi vagyok. :-D Mikor lesz? :-D

Pácsó Ármándó 2016.09.14. 11:25:06

Ny Zs a maga 57 évével már túl van a milf kategórián :-)
Köszi a hv.-t :-)

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.09.14. 11:29:04

@Pácsó Ármándó: mostanában a milf kategóriát elég tágan használják, pl simán rámondják egy 30 évesre is

Pácsó Ármándó 2016.09.14. 11:41:19

@PeniValdes: A külalaktól függ, nem az életkortól :-)
Ugyanúgy, ahogy egy fiatalosabb 30-ast simán igyekeznek eladni egy BigTitsAtSchoolba vagy egy TeenDreamsbe, mint tinédzsert, a másik filmjében már Mommy vagy Milf :-) Állítólag!
Ny Zs inkább már Mature lenne, de ízlések és pofonok különbözőek :-)

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.09.14. 11:44:35

@Pácsó Ármándó: szerintem meg nem,persze a külalaktól is függ,de én azt nevezem milfnek akinek tizenéves gyereke van,és jól néz ki. de egy 29 éves anyukát 6 éves gyerekkel nagyon nem.
engem tinédzsernek simán ellehetne ma is adni:)

Pácsó Ármándó 2016.09.14. 11:54:12

Ha nem akarod, ne nevezd. De a Milf="Mother/Mom/Mama I'd Like to Fuck", szóval van már gyermeke a hölgynek a szleng szerint :-)

"engem tinédzsernek simán ellehetne ma is adni:)" Ma nem érek rá, sorry! :-)

Pácsó Ármándó 2016.09.14. 13:06:17

@PeniValdes: Asszem egy kicsit elkalandoztunk a Star Akademytől és lakóitól :-)

ornyim 2016.09.14. 14:02:51

@BaZsa: nagyon tetszik a poszt, jókat röhögtem :D

ornyim 2016.09.14. 14:03:24

@PeniValdes: akkor én lassan milf leszek :(

Pácsó Ármándó 2016.09.14. 14:40:41

@ornyim: Megvárjuk, hogy fiú vagy lány :-)
süti beállítások módosítása