Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Star Academy 1x12 - Meztelen bohóc, Vastag Csaba alsógatyája, na meg a Nagy Muterkaser

2016. szeptember 09. 15:00 - BaZsa

Iván bekeményít, és kiganajoztatja a lakókkal Augiász istállóját. Nem látjuk őket túl gyakran takarítani, úgyhogy jegyezzük meg a látványt. Aki viszont arra vár, hogy Barbi wc-pumpát ragad, és csinos kis seggét riszálva nekiesik a fürdőszobának egy pár gumikesztyűben, annak sajnos csalódnia kell, mert Barbi inkább a dalát szeretné gyakorolni. Nyilván fél, hogy letörik a körme. Közben befut Király Viktor is, hogy egyénileg foglalkozzon a versenyzőkkel. Arnold az első, akin Viktor szerint kizárólag a félelem látszik, pont az egyetlen érzelem, ami a színpadon tilos. Úgyhogy elő is kap egy hajszárítót, amit azonnal képébe nyom, hogy ezzel űzze el a félelmet. Kicsit még boxolnak is a tükör előtt, hátha Arnoldból kijön a vérszomjas állat. 

img_2917.PNG

Eszternek a fasza kivan mindenkivel, főleg a One moment in time-mal. Mint kiderült, lejjebb vitték neki a dalt másfél hanggal, ami szerintem öreg hiba volt, mert így az alsó regiszterekben mindenféle dinamikát nélkülöz az éneklése. Annak rendje és módja szerint össze is omlik a próbán, Viktor szofisztikáltan vigasztalja: Te nem teheted meg, hogy a verzéket konkrétan lekakiljad!

Jön Keleti Andi is, most már mindenkit előszednek, aki valaha megfordult a képernyőn valamilyen félkegyelműeknek gyártott, TV-műsornak csúfolt trash szarban. Andinak elvileg az a feladata, hogy kihozza a csajokból a nőt, ezt vonulással és riszálással, mint a nőiség fő attribútumaival kívánja náluk elérni. 

Később teljes létszámban megjelenik a zsűri, hiszen ma van a szembesítés, meg kell hallgatni a kis nebulókat. Laurát látjuk először, totál vértelen, ráadásnak úgy sétálgat, mint tinikurva a szemétégetőnél. A zsűri is unja, mint a szart, Anna szerint nincs testkultúrája, Csaba szerint meg gázul épül a dal. Laura távoztával Keresztes közli, hogy a csaj semmit nem tud, és a többiek túl kedvesek voltak hozzá. Keresztesnek különben rossz napja lehet, mert ma mindenkit leolt a picsába. Többek közt Barbit is, aki szokásához híven szar (itt jegyezném meg, ha a műsor valamelyik hangmérnöke esetleg olvasná a hogyvoltot, hogy a kíséretből semmit nem lehet hallani idekint, és Barbi vonyítása az a capellához közel még elviselhetetlenebb, mint egyébként). A vén boszorkány jól kiosztja Barbit, meg kell tanulnod rendesen énekelni, nincs benned érzelem, csak a szokásos.

img_2923.PNG

Jön Lacika a Lélekdonorral, őszintén szólva nem egészen erre számítottam, Lacika ugyanis (dobpergés) jó. Sőt, nagyon jó. Átélt, szerény, megható. Nem ezt vártam tőle, úgy tűnik, visszavett az arcából, úgyhogy revideálnom kell az álláspontomat, Lacika talán nem valódi paraszt, csak úgy tesz, mintha az lenne. Anna mondja megint a jót: mintha egy meztelen bohócot látnék. Azt hiszem, most először adta önmagát a srác, és nagyon súlyos önértékelési gondjai lehetnek, ha ekkora a szakadék a valódi énje és az eljátszott, rühellnivaló faszoskodása közt.

img_2924.PNG

Alexa jön, annyi érzelem van benne, mint egy marék szárított molylepkében. A zsűri is unja, ő meg azzal védekezik, hogy rossz látni a csajok szemén a női irigységet. Hogy ez milyen összefüggésben van Alexa színpadon nyújtott teljesítményével, az rejtély. Anna szerint építkezzen a szombati szoftpornóból, hátha akkor bekerül az előadásába valami, amit legalább nyomokban átélésnek lehet nevezni.

Első ránézésre azt hittem, hogy a takarítónő jött felnyalni a színpadot, de nem, Erika gurul be (tudom-tudom, aljas kis görény vagyok), és olyan mennyezetet verdeső ripacsériával adja elő a Paparazzit, hogy Keresztes nem győzi forgatni a szemét. Viktor nem tudja eldönteni, hogy akkor ez most színház, vagy mi a lófasz, mindenesetre nagyon szar volt, viszonlátás. Dávidot látjuk még, hozza a szokott jófiú figurát, Anna szerint ki kéne kacsintania és pecázni a kukacával.

img_2928_masolata.PNG

img_2927_masolata.PNG

A többiek nem voltak olyan érdekesek, hogy bevágják őket az adásba, úgyhogy a zsűri most visszavonul eldönteni, hogy ki kerüljön veszélyzónába a szembesítésen. Vastag Csaba kőművesdekoltázsából kiderül, hogy nincs pénze Calvin Kline-ra, de lehet, hogy csak J. Press termékelhelyezés. Egyébként üdvözlendő, hogy látjuk, halljuk a zsűri véleményét, és végigkövethetjük a megbeszélést. Nagyjából egyet is tudok érteni az elmondottakkal. 

Közben Adrián, Arnold és Laci, akik a múltkori pourparlé után összespanciztak, sushit készítenek a többieknek. Persze fingjuk nincs, mi az a sushi és hogy készül, de nem is ez a lényeg, hanem hogy a végterméket egymás testéről kell lezabálni bekötött szemmel. Balázs gyomra addig bírja, amíg Dávid szőrös testén kéne a szájával megkeresnie a cuccot. Inkább bedobja a törülközőt, elmondása szerint nem bírták az erkölcsei. Hogy ez a dolog enyhén homoerotikus jellegére vonatkozik-e, és teszemazt Alexáról lenyalta volna a teriyaki szószt is, vagy úgy en bloc van baja az egésszel, az nem derül ki. 

img_2933.PNG

Adrián, Arnold és Lacika a vacsi után kimegy a teraszra pálinkázni. Először mindenféle érdektelen dolgokról beszélgetnek, megy az esélylatolgatás: mindhármuk szerint Reni a legesélyesebb, viszont sok itt a műmájer is - gondolom, nem ismerik a mondást a bagoly és a veréb vonatkozásában. Amint ezen túl vannak, jön a Nagy Őszinte Beszélgetés.

Lacika elmondja, hogy az anyukája kiskora óta abban hisz, hogy ő zenész lesz, és ezért mindenféle áldozatokat meghozott. Amikor Lacika a beköltözőshow-ban kiesett, a muterja ott ült a nézőtéren, és ő most, hogy kapott még egy esélyt, szeretne bizonyítani. Tényleg egy érző lélek ez a gyerek.

Arnold is elmeséli, hogy a szülei milyen szar melókat végeznek Amerikában, csak hogy neki mindene meglegyen, és persze ő sem akar csalódást okozni. 

img_2935.PNG

Végül jön a szembesítés, amit most nem részletezek, mert kurva unalmas, a lényeg, hogy Erika kerül a veszélyzónába, véleményem szerint megérdemelten, de én még melléküldtem volna Laurát is, biztos, ami biztos.

Ma este viszont, és bár minden álmom így válna valóra, jön Zámbó Árpy (mondom én, hogy mindenkit előszednek), úgyhogy a délutánomat a lelki felkészüléssel fogom tölteni, amit javaslok mind a négy mazochistának is, akik még nézik a műsort.

8 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Natura Qua 2016.09.09. 16:15:21

Egyik mazochista jelen!:)) Köszi az összefoglalót. Laura "úgy sétálgat,mint tini kurva a szemétégetőnél"-ezen hangosan felröhögtem. :D

Chuck Νorris 2016.09.09. 18:10:54

a tegnapi adás, jobb volt mint az eddigi átlag, volt sol kornyikálás, és a zsüri szerintem kicait tulzásba vitte a kritikát némely esetben. mondjuk Keresztes oltásain lehetett röhögni
a végefele a 3 fiu beszélgetése is egészen érdekes volt.
Gór nagy-Erika esélyes arra hogy hétcégén hazaballag, mondjuk nem is értem mit akar, az hagyján hogy éneklés terén tucatképességei vannak, de akkor legalább a külsejével ellensulyozná. alacsony, tulsulyos, és láthatoan nem törödik a sminkjével.

Natura Qua 2016.09.09. 18:43:45

@Chuck Νorris: Az a baj, hogy az összefoglalók nem mutatják az összes akadémikust, így mi is elhisszük, hogy tényleg az a leggyengébb, akit a zsűri megnevez. A többi csajszi, akiknek még a nevét sem tudom megjegyezni, mert annyira semmilyenek, lehet ezerszer gyengébbek. Pl. ott van Eszter, akinek tényleg szép hangja van, de képtelen kiénekelni a magasakat.

BaZsa 2016.09.09. 18:49:46

@Natura Qua: speciel neki meglennének a magasak, hallom, hogy ott van, csak retteg, ezért aztán bele is sül

Natura Qua 2016.09.09. 18:52:20

@BaZsa: Lehetséges, de nem tudom figyelmen kívül hagyni, hogy énekes szeretne lenni. Tehát elvárom, hogy ne rettegjen, ha énekelnie kell. Amúgy nekem nagyon tetszik a hangszíne. :)

BaZsa 2016.09.09. 18:55:33

@Natura Qua: igen, van egy nagy izgalmas vibráció a hangjában, a legkülönlegesebb hang a versenyben szerintem. A rettegés meg remélhetőleg elmúlik, minél többet gyakorol. Egyébként nincs is más választása, ha bent akar maradni ☺️

Natura Qua 2016.09.09. 18:58:15

@BaZsa: Talán ici-picit Cher-hez hasonlít a hangszíne :)

SugarPigLia 2016.09.10. 21:57:41

Szegény Zitát jól lepontozták... Eszter most rosszabb volt- hiába gondolom én is, hogy "nekimeglennénekamagashangok". Bár nem is tudom, hogy miért kettejüket állítottam párhuzamba.
süti beállítások módosítása