Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 8x11 - A sunyi geci kiugrasztása a bokorból (18+)

2016. szeptember 07. 08:10 - Chat Géza

Lehet azt mondani, hogy iszonyat tirpák embereket sikerült ebbe a szériába beválogatni, de most derült ki igazán, hogy a látszólag két biten szintetizálgató agyhalottnak hitt villalakók is képesek akkora luxusbörtön hajtotta csikágózást generálni, ami felér egy szépemlékű Iza-Krisztián Csulaháborúval, egy Nagy Alekinnyó féle Kultúrbarbározással, vagy egy mindenkori VV Fannikás Csicskagecizéssel, csakhogy VV4 Attilás magasságokban. Én se hittem el, de Evelin nem csak megkeverte a szart, amit jól kifőzött, hanem rottyantott rajta egyet, hagyta kihülni, majd bepanírozta és bő olajban kirántva, fingporral tálalta.

Az egész adást Lóri majdnem félrebaszása lengi körbe, de úgy, hogy annak nagyobb az íve, mint egy orosz drámának, és több dimenzióban játszódik, mint az Inception. Lóri elhatározza a konyhaasztalnál terpeszkedve, hogy ő kitálal Dinának. Evelin ugyan még jegelte volna a dolgot, hogy annál nagyobbat koppanjon, de ha el akarja mondani, hát mondja. Lóra meg is érkezik a szegény ember gyóntató papjához, a pultoshoz, aki most szolgálaton kívül hallgatja minden szavát. Fájdalom ez az egész, ami az odakozmált fagyasztott pizza mellett történik. Lóri elmakogja, hogy mi történt, de érdekes módon az egy szál faszra vetkőzés és a félig álló bráner, no meg az ujjazási kimarad a történetből. Dina így is folyamatos visszakérdezgetések árán tudja feldolgozni a sztorit. Végül lezárja a dolgot, hogy ő aztán lófaszt lesz második, geci. Erről pedig az Austin Powers egyik jelenete jut eszembe, hogy "Sírni akar, pityeregni akar, második?" Ennek a kapcsolatnak vége....

Amúgy én egyáltalán nem értem ezt az egész Dina-ügyet. Ennyire telített a Kazinczy utca, a bulinegyed, hogy már vidéken is ugyanolyan, sorozatgyártott, Zara kollekciókban, vödrös vodkaszódát szlopáló, picsagatyás, kalapos, pornónapszemüveges csajok mozognak, hogy az ilyen toprongy pultusnő legyen a bombanő? Na, mindegy. Mivel a majdnem megbaszódáshoz két ember kell, ezért Evelin oldalát is meghallgatjuk, amint MTA értekezés szintű beszélgetésbe elegyedve vázolja Röfinek a szicsuésönt, hogy

- Levetkőzött faszra, érted?!

- Há' minek?

- Mer' aszitte, hogy meg fog baszni, de rábaszott, mer' engem nem basz meg.

A dialógus a teraszon cigizgetés közben éri el csúcspontját, amikor már a Evelin épp felrobbanna, mert Röfi azt hitte, hogy ő direkt mászott rá a palira, tehát inkább neki kellene elmondania Dinának. 

"Ki a geci ment rá? Ment rá a fasszom! Tudtam, hogy ez lesz. Szexbe' fogadtunk, csak csókolóztunk. Azt akartam, hogy kijöjjön az igazi énje, mert ez egy címeres faszszopó. Egész nap mosolyog nekem, udvarol a Dinának közben meg fogdossa a seggem... Az ilyen trágár, nyomorék, faszszopó, sunyi geci, köcsög férfiakat meg utálom."

Evelin zárómondata annyira szép, hogy monológként akár a Gór-Nagy Mária színitanodába is lehetne felvételiztetni vele. Kicsit rápihenünk erre a sok feszkóra, még mielőtt felrobbanna a villában a gecidekóder. A csudálatos-varázslatos-szemet gyönyörködtető-káprázatos reggeli timelapse felvételek miatt ki kell térni valamire, ezen a csendéletes szép reggelen. Már a helyszínbejáráskor is érdekelt, hogy az a bicikli mit vétett, hogy be kellett tolni egy helyre, ahol funkcióját vesztve amortizálódhat 4 hónapig? Oké, a szörfdeszkák is dísznek vannak, de azok fel vannak fúrva, ezt a cajglit viszont lehet tologatni. És az udvar nem éppen a Tour de France felkészítő pálya. Szóval? A kellékesnek nem ezzel kellett volna hazamennie? 

A röpke kitérő után máris folytatódik az Evelin főzte szar további eszegetése. Lóra Tivynek magyaráz a zuhanyban, aki épp bolond borotválást tol éppen. A beszélgetés eléggé egyoldalú, a YouTube-mágus csak néha visszaböfög egy "Áh, Tesó..."-t ezzel Lóri tudja folytatni az értetlenkedést, mert szerinte Evelin a bazári kurva, és nem vágja, hogy ebben a kis félresmárolásba mit kell ennyit belelátni. Végül Evelin koronázza meg a pálinkás jó reggelt, hogy beszól Lórinak, aminek csak az a lényege, hogy Dina hallja, hogy azért ott paplan alatti matatás is volt...

És akkor valami teljesen más!

Tivy kanállal püföli a bolond lábosokat, Dina idegállapotban rohan ki a szobából, hogy azonnal rendre intse a villa bohócát, mert így nem tud beauty sleepelni, amiből legalább egy évtizednyire lenne szüksége. Eközben Sittes Krisz pornóforgatásba fogná Röfit. Rendezne a csajjal egy ökörsütést. Ezen megy az eszmecsere, hogy ha vége lesz a VV-nek, akkor kéne valami okosságot csinálni.

Egy másik univerzumban: Vivi úgy gondolta, hogy avanzsál magának egy kis színt. Fürdés után magára fújt némi barnítót. Nyúlt volna a törölközőért, de akkor bevillant neki, hogy akkor a színt is letörölné magáról. Nem hülye ő, bement a szobába, ott pörgött, mint egy zárlatos robotkurva, hogy megszáradjon, mert szerinte az unikornisok is így szárítják meg magukat, ha vizesek lesznek.

Evelin meg is kérdezi, hogy miért nem megy ki a szabadba, aztán ott csinálja ezt, mert már úgyis mindenki látta a csúnyáját. Áh, az nem jó. Erre pedig Röfi arckifejezése a legjobb válasz.

kepernyofoto_2016-09-06_23_48_36.png

Aki azt hitte, hogy egy cirka 18 perces adásidővel megúszható Lóri wannabe félrekuffantásának lófaszcunamija, az nagyot tévedett, mert eljött az igazság órája, amikor az igazság ligája leül az igazság asztalához, hogy kérdéssel bombázzák egymást. ÉS ez volt a Villatörténelem legjobb ilyen kényszeres összeülése. Kivéve azt, amikor VV Vörösfejű Olivért megdobálták vízzel és naranccsal. Először Viki tesz fel pár kérdést, de ezt most hanyagoljuk, mert szerintem csak azért lett bevágva, mert rajta van a zöld kendő, szóval Dávid kezd el úgy vallatni, mint egy katonatiszt. Ő nem szarozik, kitér a félig álló bráner májszterre, hogy emberileg lenullázta magát, és a többi, és a többi, aztán Dinát is betámadja, ez eddig oké, végül Zsóti kérdése akassza ki a biztosítékot. Már a felvezetés is hibátlan, hogy neki mondták, hogy Dina egy alpári antinő... Antinő, kérdez vissza Dina. Igen, Dina, az azt jelenti, hogy amikor beszédre nyitod a szád, akkor is csak a geci zubog ki belőle. Hogy annyira vagy nőies, mint egy darab szar. Persze csak vágja a pofákat, mire Dávid megjegyzi, hogy nyugi, csak cinikus. Cinikus? Az mi a gecim? Nem vagyok én cinikus. Hát jól van csajos, akkor buta vagy, mint a fasz, haladjunk is tovább. Szóval, Lóri, igaz-e, hogy azért követed Dinát árnyékként, mert ő egy központi személy, akit mindig vesz a kamera, téged meg amúgy nem? IGEN. Hoppá! Ennyi erővel a szerkesztők ki is adhatnák feladatba, hogy kezdjék el megásni a srác sírját, mert itt aztán nem lesz kegyelet, de kegyelem se.

"Hogy a büdös, lószaros gecimbe van pofája ennek a faszszopó fíregnek az én hátamon felkapaszkodnia, bazmeg?!"

Zseraldin Depardieu megérkezésére tartott bulin folytatódik az igazmondó szakkör. Dina és Lóra elég nyögvenyelősen, de kibékülnek a sufniban, mert Lóra végre kimondja, amit két napja nem mer, hogy ő többet akar annál, mint ami most van. Nem csak a keféről van szó, hanem szerelemről, de ez utóbbit nem vallja be. Még sír is. Ennyire hiteles a lírai vallomás. Dina megbocsájt, kicsit megmássza a faszit, de semmi szárazbaszás vagy ilyesmi, csak egy ölelés. Ekkor jön az unikornisként száradó Vivi, aki egy palack száraz borral mer bepofátlankodni. Jön Röfi és Eveli is, akik szimplán rájuk, meg Vivi lábára basszák az ajtót. 

kepernyofoto_2016-09-07_7_59_34.png

"Na, mi van?! Sírt a kétcentis faszú ember?! Brühühü."

Ahogy bent is dübörög az éjjel soha nem érhet véget, úgy Anikó is ezzel küld minket aludni, hogy azért a fergeteges arconpörgés tartogatott még némi adásanyagot, úgyhogy a következő nap is érdemes lesz nézni, mert nem mellesleg az első kihívásra is sor kerül.

Címkék: való világ 18+ vv8
451 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SzilajSzilard 2016.09.07. 08:17:28

Obersturmführer Lóri.

Nores 2016.09.07. 08:27:36

Engem kezd felbosszantani az a gyakorlat, hogy kikockáznak, kisípolnak olyan részeket, amiket semmi nem indokol, csak az a szándék, hogy a nézőt az orránál fogva vezessék.
A nagyott bukott, tv2-n futó reality ilyen szempontból sokkal jobb. Bár azt is úgy vágják meg, ahogy akarják, de ilyen nézőt átverőt módszert nem alkalmaznak.

Pl. csók, bugyi, fürdőruha kikozkázása.
Lényegi beszélgetésben 3 szóból 2 "kisípolása".

SzilajSzilard 2016.09.07. 08:32:18

Ja és nagyon röhögtem. Kitűnő elemzése az epizódnak.
Először azt hittem hogy most mellé nyúlt a casting, és az évek óta rutinosan válogató stáb elrontotta amit kb 3évad óta annyira tud. De nem! Nagyon erős, kellemesen krémes, sűrű a proli-tahó-suttyó faktor, öröm nézni.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.07. 08:37:51

Ja és az kimaradt az öfiből, hogy a tegnapi napi öfi kb feléig a magyar válogatott minden idők egyik, ha nem a legfostalicskább szenvedésének utolsó perceit láthattuk a hatalmas hírű és játékerejű Ferröeri nemzeti 11 ellen, néhány héttel a dicsőségesnek mondott EB szereplésünk után (amely a játékosainknak fejenként kb a dupláját hozta bevételben, mint amennyi a VV8 egyetlen nyertesének össznyereménye egy éven keresztül) , a királyi sport csatornán. Komolyan mondom, hogy mindkettő a Való Világ részét képezi, de a focihoz képest a VV8 üditő színvonal.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.07. 08:39:01

@Nores: Ugyanakkor Vivi állandő pőresége nincsen kiblőrözve...

SzilajSzilard 2016.09.07. 09:01:52

Lehet csak én nem értem, de hogy vannak feltöltve a videók az oldalra?!
Mert a teljes adásban (tévén nem nézem, csak a neten) nem láttam olyat hogy Zsófi szexuális tapasztalatairól és vágyairól beszél - gondolom a bentmaradás érdekében, komolyan vette Zsóti felszólítását hogy villantson pinát - míg a két perces videók között ott van.

Akasa27 2016.09.07. 09:17:49

"a kultúra úgy hull le rólam, mint ruha másról a boldog szerelemben..." - a baj csak az, hogy élvezem.:)
unikornis vivi már senkit nem botránkoztat meg, cuki ez a bolondlyány.
nem akarok én cigányozni, de csak kiütközik a vér, ugye. nem az a baj, amit és ahogy csinált, hanem, hogy hazudik, mint a vízfolyás. jut eszembe, hol a másik "etnikum"? na nem mintha hiányozna....belegondoltam, hogy milyen szar lehet egész nap törekedni az érdekességre, aztán baromira nem vágják be az összefoglalóba.
bezzeg bőszókincsű tivy.....az aztán érdekes, csak nem tudom, hogy kinek.
lehet, hogy én rossz körökben mozgok, de én ennyi síró-rívó rinyáló pasit még nem láttam.
dina meg egy szerencsétlen lúzer.

2016.09.07. 09:46:30

Azt hiszem, màr unom.

Natura Qua 2016.09.07. 09:46:49

@Akasa27: Evelin mondhatta volna, hogy "ott se vóóótam", miről beszél ez a Lóri gyerek :))

Nbl 2016.09.07. 09:54:03

"Dina zárómondata annyira szép, hogy monológként akár a Gór-Nagy Mária színitanodába is lehetne felvételiztetni vele" - sztem nem Dina, hanem Evelin, bár kb ugyanaz a sz@r lotyó mind a kettő, szóval kb mind1 :)
Egyébként szánalom az egész számonkérés dolog, mondjuk Lóri is jó nagy fasz, mondhatni teljesen érthetetlen, h ilyen coming outra adta a fejét, Dávidot sem értem, mi a faszért volt olyan ideges, erősen olyan érzésem van, h itt nem úgy lett összevágva a dolog, h a valóságot lássa a néző :)
Hozzáteszem, ha még tovább ekézik Lórit, sanszos, h fordítva fog elsülni a fegyver, én legalábbis egy Evelin - Lóri összecsapás esetén mindenképpen a nőnek álcázott sz@rdarabot szavaznám ki a vellából.

Chat Géza · http://chatgeza.tumblr.com/ 2016.09.07. 10:02:00

@Nbl: jogos, evelin lesz az.
Vagyis "EVELIN! Gyere ide, hát mit hozott a báttya?! Hozott neked hámburgert."
www.youtube.com/watch?v=fRizHMCC8Mc

Funk You 2016.09.07. 10:19:32

@SzilajSzilard: mondták még az elején, hogy sok olyan videó is felkerül az oldalra, ami az összefoglalókból kimarad. talán ezzel akarják kompenzálni az online közvetítések hiányát. vagy ez a póvered báj.

VV Velőtrázó Vélemény 2016.09.07. 10:28:50

Ugye pár nap múlva betolják majd az arcukba a vágatlan verziót a Lóri-Evelin kesztyűbábozásról? www.blikk.hu/sztarvilag/igy-bujt-agyba-vv-evelin-es-lori/m374ebb

Kihagyhatatlan ziccer.

Amúgy egyikük sem gondolt arra, hogy 1., a nézők mindent látnak és azt is, hogy utána mit hazudnak róla, 2., ezt tuti levetítik nekik egy párbaj vagy kiválasztás során?

Lórinak amúgy szerintem kijár a gratuláció a sufnis akcióért (pláne a teljes verziót látva), pont akkor hagyta lógva a nagy taktikus (nem az) némbert, amikor kellett. Azóta Evelin minden egyes megnyilvánulása a hazugság és a szánalmas "nedvesen hagyott ribi bosszúja".

Dávid meg persze, hogy ideges. Dinácskára hajtana még indig ott belül, plusz arcába lett tolva, hogy az a termék eléggé romlott, amit még megkívánt. Meg hát Bétácska is lett.

Viki most már 3 ember ellen is esélyes lehet (Ati, Mici, Vivien) visszajönni, csak ahhoz még tolnia kéne valamit a népnek, hogy ez biztos is legyen.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.07. 10:32:41

@Nbl: Sztem meg tök jó, hogy coming outolt. Azzal, hogy ezt tette gyakorlatilag ki is húzta a méregfogat a falkában támadók szájából. Innentől kezdve ebben a témában nem található már rajta fogás...

ornyim 2016.09.07. 10:33:21

@VV Velőtrázó Vélemény: Egyetértünk, egy dolog kivételével, Vivi ellen nem jönne vissza Viki. Az a nő a maga kis egyszerűségével és butaságával leveri az összeset. Még az unikornisokat megszégyenítő szárítkozása is vicces volt, és inkább röhögök, mint megbotránkozom a sok alpári bunkón.

VV Velőtrázó Vélemény 2016.09.07. 10:34:14

Én vagyok a láma, Evelint akartam írni, csak közben lefőtt a kávé és összecsaptam a végét. :-)

Nores 2016.09.07. 10:37:26

@VV Erőlegény: Közben rájöttem, hogy mi a hiba. Az ismétlést szoktam nézni, 12-es karikával. Az éjszakai meg 16-os karika, biztos kevesebb a blőrözés és a kisípolás.

ornyim 2016.09.07. 10:37:44

Én azt nem értem, hogy Dina annyira fújja, hogy ő együtt van a barátjával és "tiszteletben" tartja.. de az még véletlenül se fordul meg a csöpp agyában, hogy az a pasi már valószínűleg hetedhét határon túl jár.. Bár, ha annyira gyökér, mint Dina, akkor nyál-csorgatva várja idekint.

Gajdos Jr. 2016.09.07. 10:40:25

mégis mit vártatok egy újabb büdös cigánytól?

Nbl 2016.09.07. 10:43:43

@VV Velőtrázó Vélemény: Ezen 3 ember ellen sztem is simán visszajönne, Atit mondjuk sztem nem fogja választani, Evelint túl domináns bent, szóval sztem tart tőle, Micimackó ideális lenne. Sőt, ha jól láttam a tegnapi végén, mintha pont Micimaci osztotta volna, h mennyire gáz (mármint Viki), aminek a hatására elsírta magát, talán ez is arra tereli (Vikit), h mintegy bosszúból őt vigye ki. Másrészt azért ez is érdekes, mennyire nem jön le senkinek, h ha vkit eleget basztatnak, az eddig minden VV során visszaütött, mert a néző az áldozattal kezdett szimpatizálni ... Vikáccsu arca is milyen priceless volt, amikor az egyébként gusztustalan Zsu kiütötte mint a szart anno valszeg pont ezen okok miatt :)

VV Velőtrázó Vélemény 2016.09.07. 10:44:40

@ornyim: Pedig ez hóteccerű! Tuti megdumálták Tibóval, hogy a lé miatt be kell valakit vállalni és ki lett jelölve a szex határvonalnak. Persze ez nem működik, amikor premier plánban nézi az ország X százaléka. Dina ehhez tartja magát, csak közben viszket neki, meg hát a villa falain belül beszűkült a világ, folyton piásak, így pillanatok alatt túltolják a kapcsolatokat. Meg hát aztán a felére nem emlékszik, hogy mit csinált piásan.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.07. 10:45:37

@ornyim: Sztem ez egy ordas kamu sztori. Régebben azért egy ilyen a kinti barátnőmet/barátomat dobom/nem dobom cirkusz sokkal jobban fel volt építve a műsorban (lásd pl. Reni barátja, vagy Denisz barátnője stb.)

Nbl 2016.09.07. 10:46:42

@VV Erőlegény: Én azt a részét nem értem a dolognak, amikor "bevallotta", h azért koslat Dina után, mert őt veszik a kamrák, sorry, tényleg nem voltam egyértelmű ... mentségemre szóljon, minkaidőben írogatok :)

Zabkása 2016.09.07. 10:47:20

skacok azt ne hagyjuk ki, hogy Soma könyörög egy szájrapusziért :D meg magát dicséri, hogy jó pali... ez szokott neki működni? gondolom talán a satu részeg csajoknál a moriligetbe.... nekem kellemetlen

Nbl 2016.09.07. 10:48:54

@VV Erőlegény: Lemaradt az előzőből, h amúgy a coming out is csak részleges volt és lesz még itt durva anyázás, ha benyomják a felvételt a szerkik vmilyen kiválasztás v kihívás alkalmával ... ahogy az előtted szóló is írta, nagy ziccert hagynának ki a szerkik ha ez nem történne meg :)

Nbl 2016.09.07. 10:50:48

@Nbl: kamrák, kamerák, olyan mindegy :)

Nbl 2016.09.07. 10:52:20

@Zabkása: VV Töcskös dumája úgy szar ahogy van, iszonyat ciki az egész faszi 22 éves létére ... komolyan el nem tudom képzelni, milyen közeg lehet az, ahol ilyen dumával meg fejjel meg csirke felsőtesttel ő akkora szuperkannak számít, mint ahogy ő elképzeli.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.07. 10:53:31

@Nbl: Azt gondolom, hogy Vikinek reális esélye csak Ati ellen lenne, és meg is lenne rá az indoka, hogy miért, hiszen a srác a nagy dumák ellenére nem tette rá a barátságkarkötőt, tehát gyakorlatilag átb*szta a fejét... Én Atin kívül még Vikire szavaznék Mici és Tivi ellenében is (előbbire a gusztustalansága miatt, utóbbira pedig azért, mert a személyisége meg a dumája végtelenül gáz számomra, és egyáltalán nem humoros), de ellenük úgy gondolom, hogy kinn maradna. Viki egy nagyon jelentéktelen töltelék karakter sztem az egyik casting melléfogás... Igaza van a játékosoknak őt kellett volna kiszavazni a műsorból párbaj nélkül nem pedig Zsófit.

ornyim 2016.09.07. 10:59:35

@VV Erőlegény: mondjuk furcsállom is, hogy még nem lehetett látni a csávót, se belevalóba, se máshol.. ha ez tényleg kamu , jobban kellett volna figyelni a részletekre. Na meg azért egy 3 hónapos kapcsolatra ne alapozzunk, hol lehet az erős?!

@VV Velőtrázó Vélemény: de mintha annyira fix lenne az a nyeremény Dinka számára. Én inkább Erőlegény felvetését tartom helytállóbbnak, miszerint kamu az egész. Persze aztán lehet, hogy neked van igazad, egy 3 hónapos kapcsolaton nem sok minden féltenivaló van. De egy ilyen rövid kapcsolatban nem is tervezek hosszútávra egy való világos szereplés tudatában... A pasi még csak-csak várna rá, a nagy della reményében, de Dinka ezt nem viszonozná azzal, hogy osztozik is vele, az hót sicher. De erre nem fog sor kerülni, mert Dinka nem fog nyerni.

VV Velőtrázó Vélemény 2016.09.07. 11:02:14

Viki azért hagyná kint Micit és Vivient is, mert a többi játékost pártoló emberek lazán átszavaznának azért, hogy kiejtsék őket, mert Viki az ő kedvencükre nem veszélyes.

Nbl 2016.09.07. 11:03:31

@VV Erőlegény: Tivy ellen sztem sem menne vissza (már csak a youtbeos rajongók miatt sem), de sztem Mici annyira ellenszenves sokaknak, h ellene lenne esélye, de persze ki tudja ... sztem sokat fog számítani az, h hogy teljesedik ki a bőgős jelenete ma este, én legalábbis nagyon hiszek az előző hsz-emben taglalt a nézők által az áldozatokhoz való átpártoláshoz. Viszont az igaz, h elég érdektelen karakter Viki.

Magentax 2016.09.07. 11:03:35

Micit és Evelint össze kéne kötözni és hipóval kimosni azt a mocskos pofájukat. Szégyen, ahogy ez a két ordas ribanc beszél.
Egyébként is, Röfibálnánk megint szépen kiöltözött - az a keresztben elvagdosott tapadós gatya!

ornyim 2016.09.07. 11:04:30

@VV Erőlegény: én is így gondolom, mind a 3 ellen visszaszavaznám, de szerintem is Ati lenne az, aki ellen a legtöbb esélye lehet. De most őszintén, Tivy mit csinál azon kívül, hogy néha beordibálja, hogy "mi van fal?" stb...? Figyelem erősen, de nem látom a jelenlétét igazából. De az idő múlásával sem tudom felfogni, hogy nem tud két értelmes mondatot kimondani. Ezen napról napra elszörnyülködöm. A másik meg, hogy Vikit próbálom keresni az összefoglalókban, de nem nagyon találom.. Vajon lesz egyáltalán mellette valaki a párbaj héten? Őszintén senki sem..

VV Velőtrázó Vélemény 2016.09.07. 11:05:40

@ornyim: Persze, hogy nem nyer, egyértelmű. Amúgy meg Dina lehet, hogy ezt a kapcsolatot csak arra használja bent, hogy egy akadály legyen Lóri számára. Kicsit kordában tudja tartani a nyomulást ezzel.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.07. 11:09:27

@VV Velőtrázó Vélemény: Ez a vágatlan video arra azért jó példa, hogy a vágás mennyire más kontextusba hozza a történéseket és a dialógusokat. Az eredeti öfiben Evelin egyfajta végzet asszonya szerepkörbe volt állítva és úgy tűnt, mintha végig ő irányítaná az eseményeket, és mintha végig dühös és haragos lenne Lórira, a vágatlan verzióból viszont az derült ki, hogy az egész sufnis intermezzót a tettekben és dialógusokban Lóri irányította és dominálta, Evelin egy határozatlan "szűzlány" szerepet alakított. Viszont, ahhoz, hogy ebből a semmiből műsort lehessen csinálni, meg vagyok róla győződve, hogy kaptak szerkesztői instrukciókat a folytatással kapcsolatban...

kamilla123 2016.09.07. 11:09:53

sziasztok :-) most kezdtem el nézegetni a VV-t, szóval még nem vagyok teljesen képben, de én annyival kiegészíteném Chat Géza első mondatát, h Evelin nemcsak bepanírozta és kirántotta ezt a sztorit, hanem az egész szaros bilit a saját fejére is öntötte rögtön. Mivel ugyanis a bomba nem akkor robbant, amikor tervezte, Dinának és Lórinak volt lehetősége kibékülni. Így pedig az egész sztoriból csak annyi lett/lesz a konklúzió, hogy az ő értéke lezuhant a béka popója alá a nézők és a bent lakók szemében. Nagyon bután intézte ezt az egész dolgot, mert ha simán semmit nem csinál, maradhatott volna ő Dina-ellenpólus jó kislány, aki mivel dekoratív és a a pasik is nyomulnak rá, középpontban maradhatott volna, és még a nézők szimpátiájára is építhetett volna. Sajnos lement Mici színvonalára, úgyhogy neki annyi a főnyeremény szempontjából. Sőt! Mivel (pozitív nem, de) átlagos női karakterből már csak kettő van benn: Geraldin és Viki, akik még egy esetleges romantikus szálat vihetnek a villában, sztem megnőttek az esélyei Vikinek a szerkesztők szempontjából is. Mert a túlzott alpáriság a nézőknek sem fog bejönni egy idő után, és elfordulnak a műsortól. Ahogy az Alekosz csajt keres esetében is, amikor már túl sok csajról derült ki, h prosti.

ornyim 2016.09.07. 11:16:23

@Magentax: ő megvan róla győződve, hogy rohadt jól néz ki :D az az én retinámat is kiégette kb :D

Kentacsdisz 2016.09.07. 11:19:56

Eddig erősen úgy néz ki, hogy visszafelé kezd elsülni Áválinke taktikája

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.07. 11:20:40

@kamilla123: Helló! :-) Olyan arcberendezéssel, mint amilyen Vivinek van nem lehet tujaként VV-t nyeretni. Geraldinról még nem tudok nyilatkozni....

VV Velőtrázó Vélemény 2016.09.07. 11:21:56

@VV Erőlegény: Igen, ez van amikor hagyják az emberek, hogy azt lássák, amit láttatni akarnak velük. Én mindig figyelek a háttérben zajló dolgokra is, sőt legfőképpen arra, sokkal több kiderül belőle. Mostanában Atin röhögök, ő általában hallgatózik, figyel a háttérben mindenkit. :-)

Amúgy az is tény, hogy mindenki kap instrukciókat, de többnyire hagyják őket, csak esetleg ráerősítenek. De már láttam olyat is, amit szerintem tuti újravettek. A két leginstruáltabb játékos pedig egyértelműen Dávid és Zsolti, ott baromira látszik.

De idősíkokkal is játszanak, kevergetik.

Magentax 2016.09.07. 11:22:01

@ornyim: egyébként is úgy öltözik, mintha az utcasarkon állna.
A minap is egy olyan felső volt rajta, ami köldökig nyitva volt és a hasáig lógtak, szinte teljesen fedetlenül a hatalmas csöcsei - és ráadásul még mocskosszájú és rosszindulatú...
Hihetetlen, hogy valakinek ez tetszik. Én konkrétan öklendezek, ha meglátom.

Magentax 2016.09.07. 11:23:53

@VV Velőtrázó Vélemény: engem azért az is érdekelne, honnan veszik ilyen biztosra, hogy Dinka "központi szereplő", folyton őt mutatják a nézőknek?!
Elszólták magukat a kis drágák?
Tuti, h instruálják őket folyamatosan, ki <ikor mit mondjon, mit csináljon.

Cody007 2016.09.07. 11:24:24

Mici, Mici, hányszor mondjam még neked? A homokba, Homokba! :D Mindig ez jut eszembe erről a névről... (Rendőrakadémia 2) :D
Ork Lóri meg essen nagyon pofára, menjen le tujába, és essen már ki! De előtte a Tivbiy, mert nála semmirekellőbb aligha van benn... najó, a soma is menjen már ki.

Magentax 2016.09.07. 11:26:40

Ja igen! Naggggyon őszinte volt, amikor Lórika kijelentette, hogy azon gondolkodott, kisétál a piros ajtón Dinka miatt. :DDDD
Lol!
Elfelejtette tán, hogy 2 nappal ezelőtt azt taglalta a riportban, hogy csak megdugni akarja Dinát tattikábúl?
A néző nem felejt, kedves Lórika!

Kentacsdisz 2016.09.07. 11:33:22

@Magentax: sejtik csak, mert sokat szerepel bent is. De, mint Zsófika kiesése is mutatta, amikor azt mondta, hogy bent Tivyt tartják a legerősebbnek (gondolom, mert 0-24-ben nyomja a mivaaannegatívot, meg a szökik a málnát), szóval ez megdönti az érvelésed. Nyilván van valamennyi instruálás, de ennyire azért nem adnak ki infokat nekik, mint te gondolod

VV Velőtrázó Vélemény 2016.09.07. 11:35:09

@Magentax: Egyrészt egyértelműen központi szereplő, mert hozzá igazodnak sokan eleve, másrészt ha a riportban is ő a téma, akkor simán leveszik, hogy mi a szitu.

Zabkása 2016.09.07. 11:36:27

tuti van valami csapásirány, amit kapnak, de max annyi, hogy érdeklődj ez iránt vagy jár utána stb... mert ezek nem színészek, ezek full ostobák, elpofáznák kint egyből, hogy mi a helyzet.

VV Velőtrázó Vélemény 2016.09.07. 11:37:47

Az is szép, amikor Krisztián a nagy semmiből azon kezd rinyálni, hogy ne feküdjön mellé Gerald In, mert az asszony mit szól hozzá otthon, két napra rá meg pornózna Micivel.

ornyim 2016.09.07. 11:40:03

@Magentax: meg ugye azt is kijelentette, hogy játszani jött, nem barátságokat kötni, szerelmet keresni. A sírása is mekkora mű volt :D Az alakítás mindenesetre elérte a célját...

VV Velőtrázó Vélemény 2016.09.07. 11:40:25

Hát igen, vannak remek példák, mint a Zsófinak megüzenjük Zsoltival, hogy kevés amit mutat, pina kell. Dávid klikkesedjünk szikrája. Tivynek a tegnapi, nyomj már valami Tivyset a kamerának akciója, stb.

sapka 2016.09.07. 11:42:20

két dolog ugye mindenkinek összeállt?
1. dinácska úgy emelkedik erkölcsi magaslatokba a félre nem baszó lóri felett, hogy neki kint ugye faszija van. ergó, felállított valami igazán nem magas mércét, aminek még ő maga sem tud megfelelni.
2. albínó uraság bár engem irritál, de úgy tűnik, a legokosabb az egész bagázsban, mert eddig dinácska csak dörgölődzött, meg kérette magát, most meg eljátszotta a férfit, aki sír (gondolom belenézett hosszan valamelyik lámpába), s dinácska azonnal lesmárolta, és ide nekem a rozsdás bökőt, hogy akkor fogja megduggantani, amikor akarja. okos.

Magentax 2016.09.07. 11:42:22

@Kentacsdisz: @VV Velőtrázó Vélemény: teljesen nem értek egyet veletek.
Zsu is központi szereplő volt ilyen alapon, hisz állandóan az ő botrányaitól zengett a villa és a riport, mégis seperc alatt kiesett.
Dina nem egy szegény, elnyomott lányka, akit becsapott a hercege és most marhára sajnálni kell - de Evelin, Mici és Vivi is folyton botrányt kavarnak. Őket legalább annyiszor látni, mint Dinát.
Épp Tivy a legnullább szereplő, egy értelmes mondatot sem tud felböfögni - mégis azt hiszik, ő milyen erős és ebben nyilván a youtube-os kedvelői segítenék, képernyőre mégsem kerül szinte soha.

VV Velőtrázó Vélemény 2016.09.07. 11:44:57

Zsófi elhullása is azért van, mert eltávolodott a rá osztott sztereotípiás szereptől. Valami tényleg lehet abban, hogy a végén már mutatott valamit, mert Zsolti kiakadt ezen (biztos fosott, hogy mínuszt kap a szerkiktől azért, mert nem vette rá Zsófit hatékonyan az arconpörgésre). Nem volt véletlen az elkészült Krisztián-Zsófi beszélgetés sem, ami a szexuális szokásairól szólt, de azért rakták csak be utólag, mert nem volt mire felépíteni, mert mást nem mutatott.

Funk You 2016.09.07. 11:45:06

@Magentax: vannak látható kamerák is, ha figyelnek, láthatják, azok kire fókuszálnak a legtöbbet. elméletileg.

Madam. 2016.09.07. 11:45:13

nonszensz, h csak Tivtivynek jár az "y". Követelem, hogy kapja meg mindenki, még akinek nincs a nevében, ő is

kamilla123 2016.09.07. 11:45:38

@VV Erőlegény: persze, hogy nem. nem is a széria megnyerésére gondoltam, hanem a párbajra

VV Velőtrázó Vélemény 2016.09.07. 11:46:30

@Magentax: Zsu azért pottyant ki, mert nem követte az instrukciókat és kontrollálhatatlan volt.

Magentax 2016.09.07. 11:46:43

@ornyim: kiváncsi lennék, Dina és a többiek tényleg ekkora hülyék, hogy ezt a "megbánást" beszopják vagy csak tettetik magukat.
Pedig hallhatták is, amikor az asztalnál Lóri kerek-perec kijelentette, hogy egyrészt igen, Dina hátán akar felkapaszkodni, másrészt meg minden emberségét feladja, hogy elérje a céljait.

Magentax 2016.09.07. 11:48:11

@Funk You: de attól ez még nem biztos, hogy adásba is kerül. Ha nézték volna az eddigi VV-ket, tudhatnák. :)

Magentax 2016.09.07. 11:51:54

Már szerda van és nem nagyon folyik bent a találgatás, kit hív ki Viki párbajozni.
Sztem Attit kéne, bár arra nem emlékszem, kiktől kapta a jeleket, de a karkötőt nem kapta meg tőle és ezen besérült.
Ellene még nyerhetne is akár.

alkatraz · http://jobbflashjatekok.blog.hu/ 2016.09.07. 11:52:54

én ezt tegnap végignéztem, de amikor a Vivis részt olvastam, ott elsírtam magam. a probléma az, hogy hülyének néznek a munkatársaim :D

kamilla123 2016.09.07. 11:54:02

@Magentax: szerintem most egyetlen esélye Mici ellen lenne. Ha már egyáltalán valaki ellen lenne

ornyim 2016.09.07. 11:57:04

@Magentax: mondjuk az is fura, hogy ezek egyáltalán nem fosnak Vikitől.. máskor ilyenkor már mentek a tippek, találgatások, most meg még csak szó sem esik a párbajról. Remélem azért lesznek meglepetések. De mivel ebben elég rendesen benne van a szerkik keze, nem fogják visszaengedni Vikit, mert sajna tényleg nem nagyon tűnik fel a jelenléte.

Magentax 2016.09.07. 12:01:24

@kamilla123: @ornyim: Nekem Ati sem tűnik fel a képernyőn, sőt minap amikor mutatták egy másodpercre az ágyon fekve, jó darabig azt sem tudtam, kit láttam.
Én még szívesen látnám Vikit, nagyon vicces, amikor részeg. :)

Madam. 2016.09.07. 12:07:33

@VV Velőtrázó Vélemény: köszi, btw villalakó-szókincsnek sem utolsó, most hogy így nézem

kamilla123 2016.09.07. 12:08:36

persze, de egyszerűen nem hiszem el, hogy valaki, akit senki nem kedvel bent, meghúzza az azt a lépést, h az egyetlen emberre rakja, aki szimpatizál vele. Meg nagyon úgy tűnik, h nem is vágják, ki mekkora népszeréságnek örvend., szóval nem biztos, h tudja, h Ati egy tuja. Amúgy sztem Evelint vagy Micit fogja kihívni, mert ők bántották meg leginkább, Remélem, h inkább Micit, mert őellene van esélye, és kíváncsi vagyok, h a csaj hogy reagálna. Már attól is kiborult, hogy a kisfiú rátette a jelét.
A másik ami nekem fura, hogy Tivy-t mindenki esélyesnek látja bent, meg utalgatni is szoktak rá, hogy ő a nagy kavaró, meg beszóló, meg központi alak, meg Krisztián is neki adta a karkötőjét, pedig nem is láttuk, h összespanoltak volna. Szóval el tudom képzelni, hogy csak nekünk nyomatják azt, h azt a három kifejezést ismételgeti csak, amit mi látunk.

kamilla123 2016.09.07. 12:09:48

@Magentax: ja bocsi, az előbbi Neked ment, csak nem a válaszra nyomtam :-)

Madam. 2016.09.07. 12:10:51

@kamilla123: Tyvy valamennyit potyázott Dynkánál, miközben amaz szórta az átkait, nem tudom, real izéltük-e

kamilla123 2016.09.07. 12:13:46

@Madam.: :-D igen, én real izéltem :-)

Madam. 2016.09.07. 12:28:05

@kamilla123: jah hát résen köll lenni. Meglehet, Tyvy írta a zegésznek a forgatókönyvit. Csak még nem tudjuk.

kamilla123 2016.09.07. 12:32:19

@Madam.: Atiban is azért látok lehetőséget még, mert Evelin neki számol be folyamatosan, szóval lehet,h ő is többet kavar a háttérben, mint ahogy mi látjuk

Madam. 2016.09.07. 12:35:31

@kamilla123: amit Atyban látok, az a véghetetlen üres űr, mélységes mély sötét. De persze, sötétben tündöklőbb a fény, mint tudjuk.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.07. 12:36:21

@VV Velőtrázó Vélemény: Nem csak azért, hanem azért is, mert Lacival párbajozott másodszorra, és a különbség is iciri-piciri volt. Laci azért sokkal inkább főszereplőnek számított a VV7-ben, mint mondjuk a végső nyertes Robin. Hogy finoman fogalmazzak nem voltam egy nagy Zsu fan az előző szériában (ennek persze speciális okai is voltak), de most mennyire imádnám, ha egy Viki helyett egy Zsu lenne a villában... ( a részegségi mimikájuk amúgy is szinte ugyanolyan), de azért Zsu három klasszissal több vizet zavarna már pusztán a spontán jelenlétével is, mind a nők, mind a fiúk körében...

Funk You 2016.09.07. 12:42:46

@Magentax: persze, jogos. de ha nincs semmi infójuk, és ugye elméletileg nincs, egyfajta kiindulópont lehet, hogy akit sokat vesznek a kamerák, az nagyobb eséllyel többet kerül adásba. ami természetesen nem feltétlenül igaz. .

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.07. 12:44:13

@Madam.: Ugyanez persze elmondható Tivyről is, de amíg Ati hoz még egy önbizalomhiányos jellemtelen és ostoba szarkavaró attitüdöt, addig Tivyből az önértékelési zavarral átitatott öncélú tahóság sugárzik.

Cérnahuszár 2016.09.07. 12:52:08

Sztem Evelin vérig van sértve, hogy lóri bevallotta csak eszközként volt szerepe a liezonban, és nem a végzet asszonya :)
Így nem csak dina volt eszköz, hanem ő is
Lóri meg szépen befűzte dinát mégis azzal hogy eljátszotta a nagy fájdalmat hogy elvesztette dinát, elérte amit akart, és ezt úgy hogy meg is mondta hogy dina kariján keresztül akar felkapaszkodni. Dinának vajon mikor esik le hogy még mindig áll a szitu, hogy az ő hátán kapaszkodik fel lóri?

Madam. 2016.09.07. 12:54:59

@VV Erőlegény: ahhát.
Sztem egy autisztikusspektrumzavar-skálán is előkelő helyet foglal el Tyvy, de letagadom, hogy ilyet írtam, ha ekét kapok miatta

Cérnahuszár 2016.09.07. 12:55:45

Mici kivívta a szánalmamat a dumájával: ne bántsd dinát mert velem gyűlik meg a bajod lóri.... Nevetséges, most önjelölt testőr akar lenni vagy mi? Mintha köze lenne hozzá Lóri kivel mit csinálhat

Cérnahuszár 2016.09.07. 13:00:54

Tivy sztem régóta mórikál a kamerába, a többiek rezignáltan veszik tudomásul amikor kapálózik ott, de csak most tették be, hogy kitöltsék valamivel a holtidőt.

ornyim 2016.09.07. 13:10:10

@kamilla123: szerintem nem hívja ki Micit, én látok benne félelmet Dinától.. ezáltal, ha kihívná Micit, kivívná Dina még nagyobb ellenszenvét. Viki csak akkor meri igazán kimondani a véleményét, ha iszik. Józanon fosós szerintem.

Nbl 2016.09.07. 13:15:54

@ornyim: Hát akkor basszon be a kihívás előtt :D

kamilla123 2016.09.07. 13:43:53

@ornyim: hát lehet, majd meglátjuk. de sztem egyedül Mici ellen tudna visszamenni. nem tudom, mi lesz a mai öfiben, de ha nagyon prosztó Mici Vikivel, akkor lehet,h a nézők Viki mellé állnak majd

Rémület 2016.09.07. 13:53:04

@Cérnahuszár: Ha Lórinál ez az egész tudatos és nem csak sodródik, akkor nagy játékos válhat még belőle. Üdítő lenne.

Puncylla 2016.09.07. 13:57:36

@Cérnahuszár: és például ezeket az akciókat látva gondolhatta a kiesett zsófika, hogy tivy a legerősebb játékos

VVKnapné 2016.09.07. 14:06:07

helló mindenkinek! naggyon jó újra itt! és hogy megint van VV!!! régebben nem szerettem géza posztjait, de eeeeez, most nagyon ott van! Jár a pacsi, Géza! :)
és gyorsban még annyit tennék hozzá, h I love Vivi!
rtl.hu/rtl2/valovilag/mit-csinalt-meztelenul-vivien

Zabkása 2016.09.07. 14:37:59

Én azt várom, hogy kihívásnál és/vagy kiválasztásnál a szerkik bevágják azokat a részeket is, amiről mind Flóri, mint Evelin hazudik, hadd szóljon megint a Dina bomba. Látom sokan úgy érzitek, Lóriban van potenciál, de én nem érzem ezt. És vizuálisan is disztroj, egyszerűen zavaró jelenség.
Tivy még mindig harmat, de érdekes, hogy minden játékosnak 1000 fő körül van a likeolt oldala, Tivy 100ezer. Ennyi erővel meg is van a nyertes, már csak pont a potenciális szavazóbázis által, akik az ő videóit nézik.
Mici egyre ocsmányabb, és nem csak a külseje, hanem a stílus is. Amikor bement Evelinnel a sufniba csak beszólogatni... Meg amikor a pöcse méretét ordibálja, tipikus sérült lélek. Meg hát a prosztóság netovábbja ez a kontrollálatlan kromkodás, nem vagyok öreg, de eskü zavar.
És itt ugyebár Dina is belép a képbe, válllhatatlan. Eskü, legalább lenne valami koncepció a trágárságban, de itt csak az a lényeg, hogy amilyen ocsmányság eszébe jut, az kiessen a száján.

Viki szegény jelentéktelen, sajnáltam az öfi végén a coming soon részben, hogy sírt, mert Micike meg Evelinke "én ilyen vagyok, ami a szívemen az a számon" licencel kontroll nélkül leoltották, és gondolom erkölcsileg most még fölényben is érzik magukat, hogy hát ők csak megmondták, ők ilyenek. Vigye ki Atit, úgyis megbántott, szövetségesnek meg nem mondanám, ennyi erővel a mikró is szövetséges, ugyanannyit nyom a latba. Sőt a mikró még hasznosabb is.

Dávid kérdéseit csíptem, nem pöcsölt velük, viszont a kis zsírkocka ciki annyiból, hogy részéről egy a Q and A vendetta nem másért volt, csak mert rámentek a "csajára".

És lehet én vagoyk hülye, de én még midnig nem értem, hogy hogy robbant ekkora bomba abból, hogy ezek bent pettingeltek 20 másodpercet, aztán kint nézték egymást, hogy most titok vagy sem, aztán már mindenki ekézett mindenkit. Evelin próbál nagyon taktikus színben feltűnni, de hát ez nem taktika max a vére :D Lóri is próbál, de ez a fából faragott Eminem ez nem taktikus. Plusz próbálja megfűszerezni ilyen macsó fűszerrel, hogy ő ám nemcsak stratégia, de még ilyen badboy is... vicc!

Soma drága puncsol egy pusziért is, neki a VVből anni marad meg, hogy még a buzi is hamarabb puszilt szájon egy nőt bent. :D

Focista lányunk (Geri? Zseri?) eddig nekem szimpi, tetszett, hogy Dinát lecsittelte, nameg h fel is baszta az agyát. Testre tök átlagos, a belevalóba belenéztem és Győzi nagoyn pörgött, de nem feszes cici, popsi szintén nem, ahhoz képest szerintem kicsit vaskos, hogy ennyit sportol. De termsézetesen nem csúnya, nincs vele semmi baj. 10/5, isten alapcsomagja.

Megamacsó bűnözőnk nem alszik nővel, mert mit szól az asszony, de Micivel pornó... tudom sokan írtátok mrá fent is, de beállok én is az értetlenkedők sorába. WTF?

Vivike meg egyre szimpibb ezzel az együgyüségével a saját kis világában, leszarom h meztelenkedik, bár ezzel az unikornisos robotkurvás centrifugálással még szórakoztatott is. Szóval Vivi FTW, neki szurkolok, az mondjuk már más kérdés, hogy ennek a lánynak havi 3 milla szerintem káros. Gondolom bánni nem tudna a pénzzel és nagyon hamar vagy kihasználnák a kis csillámpóni fejét, vagy belemenne más hülyeségekbe.

kamilla123 2016.09.07. 14:38:09

@VVKnapné: igen, eddig ez volt a legviccesebb poszt, bár nem olvastam mindegyiket

kamilla123 2016.09.07. 14:40:54

@Zabkása: fából faragott Eminem :-DD

Zabkása 2016.09.07. 14:43:23

@Zabkása: ja és bocsi az elütések miatt :)

@kamilla123: de nem olyan? :D semmi finom vonás, még a beszéde is olyan darabos, a szine tök homogén és a haja meg kritikán aluli

ornyim 2016.09.07. 14:44:30

@kamilla123: az empátia keltés még nyerő is lehet :)

sassu 2016.09.07. 14:51:57

@Zabkása: szia, nagyjabol egyetertek a gondolatmeneteddel.

Nekem meg az furcsa,hogy David szerint Evelin nagyon jol tette,hogy felhuzta Lorit, aztan allo micsodaval otthagyta, nagyon jo taktika volt. Mert Evelinke igy adta elo a tortenteket. Nem ugy,hogy a Lori hagyta felbe a dolgokat, Hihetetlen,hogy egy ertelmisegit igy megvezessen egy kb 80as iq-s kis picsa. Mert sokkal tobb esze nem lehet Evelinkenek, az oke,hogy bent mindenkinek hazudozik, csak valahogy elfelejtette,hogy itt nem a benti jatekosok dontik el majd egy esetleges jovobeli parbajan barki ellen is,hogy visszamenjen-e vagy sem, hanem a NEZOK!!!

En is elveznem,ha rtl bevagna nekik az egesz sufniban tortenteket, mert ugy latszik Evelinnek meg sem fordul a fejeben,hogy akar ez is megtortenhet. Az jol megkavarna az allovizet.

kamilla123 2016.09.07. 14:53:24

@Zabkása: dehogynem!! hangosan fel is röhögtem rajta :-D

kamilla123 2016.09.07. 14:55:58

@sassu: nem beszélve arról, h nemcsak hogy Lóri hagyta ott Evelint és nem fordítva de utána Evelin könyörgött, h ne mondják el senkinek, és Lóri vállalta, h elmondja. Ezt is bejátszhatják akár.

sassu 2016.09.07. 14:57:37

@kamilla123: pontosan. meg azt is,amikor Evelin armanykodott elozo adasokban,hogy ra fog tapadni Lorira, csak,hogy Dinat idegesitse.

Zabkása 2016.09.07. 15:01:06

@kamilla123: @sassu: én azt mondjuk nem értem, hogy elvileg Evelin direkt azért csinálta ezt, hogy "kijöjjön Lóri igazi énje" ? Ez mennyire nesze semmi fogd meg jól? :D

sassu 2016.09.07. 15:04:04

@Zabkása: ez csak duma, nem tudott mit mondani arra,hogy Lori lemaszott rola,mikozben nyogdecselt. Felment benne a pumpa. Mi lett volna,ha Lori nem hagyja abba? Akkor sem lett volna szex? Erre nem fogadnek.

Mas tema: Hol van a NAGY testver? Meg mindig se hire, se hamva...

Zabkása 2016.09.07. 15:06:30

@sassu: hát ha ilyen hidegvérű ribanc, persze h lett volna :D
Lóri részéről kamu a lelkiismeret duma ez ugye egyértelmű, bár így nem értem miért állt le. Nem akart töcskölni kamerák előtt? Evike ledobta a textilt egyből, villantott is, nem volt anyámasszonykatonája. Mikor Lóri megtárcsázta, már nedvesen nyögdécselt...

De konkrétan nem értem a leállást, ebből Lóri nem azért jön ki szarul, mert most itt ráhordanak hetet-havat, hanem alapból is teljesne balfasz viselkedés.

ornyim 2016.09.07. 15:09:52

@Zabkása: ha Vivi nyeri meg, attól nem kell tartanunk, hogy ruhára költi a pénzt :D :D amúgy egyetértek abban, hogy nem tudna bánni a pénzzel és a sok külföldi és nem külföldi úgy használná ki, ahogy csak tudná.

Rémület 2016.09.07. 15:10:29

Elolvastam Lóri bemutatkozóját. Hát... Dina pont ellentéte a zsánerének.

Zabkása 2016.09.07. 15:11:07

@ornyim: el s ejutna külföldiig, a haverok meg mostani lakótársak is lehet lerántanák. Krisz mondta is, hogy 10% jár neki a nyertestől :D

sassu 2016.09.07. 15:11:42

@Zabkása: mert neki is kb. annyi esze van,mint a Evelinnek. Mind a 2 szerencsetlen probal taktikazni, csak sajnos ahhoz agy is kellene hozza,ami nekik kb. dionyi van.
A tobbiek jartak jol ezzel.

Komeszka 2016.09.07. 15:12:16

Én értékelem Lóri művész alakítását, elismerésképpen a feje felett kinyitnák egy fostartályt.

Zabkása 2016.09.07. 15:13:48

@sassu: de most bent ugye nekik az van meg, hogy Tivy erős (ami sanszosan igaz, bármennyre fos9es a magatartása), Dina tuti erős mert veszi a kamera, és most így Lóri is, hisz róla szólnak a hírek, vele van tele a sajtó (sic!).
Mondjuk ha most Viki húzna egy olyat, hogy Lórit viszi ki, aki asszem a jelet rárakta, akkor Lóri azért visszajönne, mindenki beszarna tőle, plusz védett is lenne.

Komeszka 2016.09.07. 15:20:08

@Zabkása: Csak nekem tűnik úgy, hogy véletlenül a VV8 forgatókönyvét elcserélték a VV7-esre. Szereplők:
VV7 Edina=VV8 Dina
VV8 Lóri = VV7 Laci
VV8 Dávid = VV7 Robin (aki civilben Dávid)
VV8 Evelin= VV7 Zsu
És már megint síró Laci, dinka Dina és szarkavaró Zsu történetét látjuk? (Oké, Dávid egy kicsit feltápozott Robin.)

sassu 2016.09.07. 15:20:58

@Zabkása: Viki meg Ati messze a leggyengebb lancszemek. Buta es buta ember kozott is van kulonbseg. Vivi is agyatlan,de legalabb van karaktere a hulyesegenek, a masik 2nek meg szemelyisege sincs. Zseraldinnak is ideje lenne megerkeznie, mert eddig nagyon csendes. Azert erre a musorra aggyal rendelkezo nezok is szavaznak, szoval szerintem Tivy sem olyan eros, mint hiszik. Csak hat az o gondolkodasi szintjukon Tivy mar eleve sztar. lol
Azert 1-2 emberrel tobb ertelmes embert is bekuldhettek volna, mert igy Davidka a semmitsemcsinalokbentcsakvagyok viselkedesevel siman nyerni fogja a szeriat. lehetne egy kis izgalom is majd a vegjatekra.

kamilla123 2016.09.07. 15:22:50

@Zabkása: ez a tíz százalékos beszélgetés nagyon tetszett. Sztem Krisz sokkal szórakoztatóbb egyéniség lehet, mint ami lejön az adásokból. Már a bevonulásnál is vicces volt, h menjünk már dolgunkra Bence, Neked családod van, én meg mennék játszani. Kár, hogy inkább a trágár üvöltést tolják a szerkik az ilyen vicces párbeszédek helyett. Ezeken lehet röhögni legalább.

Zabkása 2016.09.07. 15:25:52

@kamilla123: egyetértek, Krisz dumája nem rossz. Persze sittes gyökér, de mondjuk a "faragjam a fogkefét" szerintem parádés volt. Ez az artikulálatlan oridbálás nem szórakoztató, nem tudok ezzel mit kezdeni.

@Komeszka: Dina meg Edina hasonló, bár Dina rosszabb. A régi verzió csak hisztizett, azért nem volt ekkora türhő paraszt. De valóban, a karakterek copy-paste

sassu 2016.09.07. 15:25:55

@Komeszka: szerintem Soma lett volna az uj Dennis, csak kicsit mellenyultak vele.

kaqxar007 2016.09.07. 15:29:44

@Zabkása:
"kijöjjön Lóri igazi énje" ?
KI IS BUJT NEKI MIND A 2 CENTI :O)))
" Ez mennyire nesze semmi fogd meg jól?"
:o))))

Zabkása 2016.09.07. 15:31:29

@kaqxar007: azért tudjuk jól, hogy az ilyen prosztó, oridbáló vádaskodó lotyók szavahihetősége zéró, bár felőlem lehet bármekkora. De két centisen aligha megy a VVbe dicsekedni :D

kamilla123 2016.09.07. 15:32:00

@sassu: szerintem inkább Aurelio akart lenni. Ő is sokat siránkozott, h senkit nem tud megszexelni. Amúgy nekem Soma nem ellenszenves. Sztem ő is egy jóindulatú gyerek, belőle még azt is kinézem,h megnyeri, ha nem csinál nagy szemétséget. Mert azért benne van a konfliktusokban (lsd Mici), igyekszik csajozni, szóval odateszi magát a show szempontjából, de nem csinált eddig semmi vállalhatatlant, mint mondjuk Evelinén és Mici gajdolása a mai előzetesből, vagy hogy a konfliktusban Micivel neki nem durrant el az agya. Oké, h sírdogált, de nem nyomott büdös zoknit senki szájába.

sassu 2016.09.07. 15:35:04

@kamilla123: Krisztiannal kapcsolatban egyetertek, nekem eloelete ellenere kellemes csalodas.
Egyedul neki volt peldaul annyi mersze,hogy megjegyezze a diszes tarsasagnak,hogy legalabb eves kozben ne uvoltozzenek. Illetve hogy mindenki tartson rendet maga utan. Az mas kerdes,hogy mennyire tudott hatni rajuk a fellepesevel, eddig meg nem derult ki.

Zabkása 2016.09.07. 15:36:01

@kamilla123: számomra ez a Soma borzalom, és nem is nyerheti véleményem szerint. Nehezére esik beszélni is, nézzétek meg, hogy a riportban mennyire izzad, hogy egy összetett mondatot kinyögjön.
Arra nem tudtk blazírozni, hogy majd sír mint Au a szexért, mert a gyerek tuti nem úgy reklámozta magát, hogy szoktam rinyálni, hanem hogy ő mekkora pinabubus. Aunak legalább volt beszélőkéje, még ha sokszor faszságot is mondott, de volt saját szövege is. Somának már az is nehézséget okoz, hogy mikor vegyen mondat közben levegőt.

sassu 2016.09.07. 15:40:18

@kamilla123: Az Aurelios szeriat nem lattam, de akivel jelenleg nincs bajom a villaban:
Krisztian, Soma, Viki, Zseraldin, Zsolti es Vivien. Nem kedvelem viszont Davidot, tulsagosan jatssza az alfahimet,mint akinek mar a penz a zsebeben lenne. Azert Ronin messze nem volt ilyen.

azigazsagoszto 2016.09.07. 15:43:11

@Zabkása: A "faragjam a fogkefét" mondjuk épp Tivy volt :) tivy <33333

Zabkása 2016.09.07. 15:43:26

@sassu: Az nem Robin volt? :D Őt észre se lehetett venni a villában, Dávid valóban túltolja.
Krisz szórakoztató, Soma mondjuk engem zavar, mert ékes indikátora ennek az elbaszott férfigenerációnak és ez szégyen, Zseraldin eddig szimpi, Zsolti néha túltolja a buznyákot de eddig abszolút pozitív csalódás és Vivi meg a is csillámpóni :)

Zabkása 2016.09.07. 15:43:56

@azigazsagoszto: igen? biztos? egy képen szerepeltek de más is úgy írta kommentben néhány napja még... de akkor bocsánat :)

sassu 2016.09.07. 15:49:59

@Zabkása: De Robin, hehe. Igen, o kis szurke eger volt, csak utolso 2-3 hetben tunt fel,hogy bent van. Somaval nincs bajom, neha rohogok rajta egyet, tul sok vizet nem zavar. De izlesek es pofonok.

kamilla123 2016.09.07. 15:50:43

@sassu: igen, Robin szerethetőbb karakter volt, mint DÁvid, bár tényleg uncsi lett volna, ha csupa olyanból áll a műsor, mint ő. Meg hát ugye Robin kb ezerszer jobban nézett ki, mint Dávid. Azt is elnézegettem volna, ha egész nap ül a fotelban és pulóvert kötöget :-)

Komeszka 2016.09.07. 15:56:40

@Zabkása: Még sok van hátra. Dávid és Zsolti okos, többiek együtt nem tesznek ki egy zsák kormot sem. Zsolti szerintem menő, de nem érzem átütőnek. Dávidon meg látszik, hogy néha indokolatlanul befeszül. Szerintem idővel lazulni fog, űberlaza nem lesz, de nem is fogja szétütni idegből a konyhapultot. Nála látok még tartalékokat a karakterében,mert eszes, akár nyerhet is.

Magentax 2016.09.07. 15:58:00

@azigazsagoszto: @Zabkása: Az aznapi hogyvolt szerint is (és én is úgy láttam), hogy Krisztián mondta.

Komeszka 2016.09.07. 16:02:46

@kamilla123: Pedig külsőre is hasonlítanak.Távolról, amikor először néztem az adást, csodálkoztam, hogy mi van, Robin (aki szintén Dávid) mehet még egy kört? Dávid jobban ki van pattintva, mint Robin, sőt még alapvetően jófiú is, de nem szelíd. Robinban nem volt meg az a nyugtalanító pszichó feszkó, mint Dávidban. És végül is ez jó így, mert moddingok kellenek.

BAZINGA2 2016.09.07. 16:14:49

Ma este kihívás lesz. Bárcsak Micit hívná ki Viki! Az kiborult attól is, hogy Soma rátette a jelet.

Gia 2016.09.07. 16:19:54

Dina ahogy magyarázza,hogy nem csúnya lány az Evelin,no de nem is a legszebb...... :-D

Zabkása 2016.09.07. 16:20:13

@Komeszka: Dávidban van rejtett agresszió, az az asztalracsapás is jól mutatta. Persze van annyi esze, hogy bántani nem fog senkit, de tiszta frusztrált a gyerek

kamilla123 2016.09.07. 16:22:43

@BAZINGA2: én is pont erre gondoltam :)

kamilla123 2016.09.07. 16:24:23

@Zabkása: hát igen, van benne valami, amit mondasz. Persze az kérdés, h nem attól frusztrált e, h két hete össze van zárva egy halom suttyóval

Cérnahuszár 2016.09.07. 16:37:06

@Rémület: á nem vagyok benne biztos hogy kitervelt volt ez Lórinál, inkább egybeesés, végül is elérte amit akart

Cérnahuszár 2016.09.07. 16:37:44

@Puncylla: ja, mert nm tudta hogy be sem vágták ezt

,, 2016.09.07. 16:45:12

Ez az meztelenül szárítkozós fasság vajon tudatos műsorelem volt Vivien részéről v tényleg ilyen izé, szal kicsit retard. Beleképzeltem magam a többi villalakó helyébe, szerintem folyamatosan, napi szinten rohadt kimerítő lehet ezeket a flúgosságokat átélni és lehetőleg jó arcot vágni hozzá. Mici fején azért látszott h kezdi meghaladni a tűrőképessége határát. Ha szándékos, akkor taktikának jó ez a forestgump effekt, mert vele szemben mindenki szarul jön ki, h hát van szíve ezt a beteg jószívű kislányt kiszavazni/kiválasztani.

Megdobbent, most erEDEti izzel 2016.09.07. 16:51:26

Na csak erjek haza, lerantom az egesz szart 0-ig visszamenoleg, es egyben olvasztom le az agyam :)
Azert egy helyi buszkeseg innen a foldkozi partjarol, tegnap delutan/este sikerult megdontenem az angol eu. miniszterium 1 heti maximum ejnyebejnyejet sörrel, normal esetben 2 naponta dontom meg, de hat mit lehet tenni, ha itt egy sör 0,66 liter, aldja meg oket az isten :)

Cérnahuszár 2016.09.07. 16:52:51

@szörnycsi: sztem tudatos.
elkenődött amikor a többiek leoltották az első napon, de aztán a villamesteri cím életet lehelt belé, hogy a nézők nem ilyen szogorúak
csak így tovább Vivi :)
én szeretem a bolondokat

Cérnahuszár 2016.09.07. 16:55:10

@Cérnahuszár: bár az elején én is totál megrökönyödtem, azt hittem egy új fanny lesz, de nem, mert vivi nem rosszindulatú

kamilla123 2016.09.07. 16:57:18

@szörnycsi: szerintem tudatos. Nem ösztönlény, hanem abszolút kitalálta ezt a figurát, és végül is remekül hozza. Számomra ő amúgy nem ellenszenves, de nem is szimpatikus. Azért drukkolni nem tudok valakinek, aki azzal tud csak kitűnni, h meztelenül rohangál. Az a baj, h kissé túltolja a bolond szerepet, ahogy Zsolti is a meleg karaktert.

,, 2016.09.07. 17:00:42

@Cérnahuszár: én is picit afelé hajlok h rájátszik. Mindenesetre megvan a győztes (egészségére) , erre fogadni is mernék (haha) ez a FG stílus most menő, ez a farm esetében kiderült.

,, 2016.09.07. 17:01:38

@kamilla123: nem láttam amit írtál az előző kommenteknél, de osztom!

Nbl 2016.09.07. 17:08:15

@Zabkása: Azért Krisztián sittes múltjától nem kell hanyatt esni se pro, se kontra, ha igaz amit írnak, h 2 hetet ült verekedésért ... nem ismerjük a részleteket, szóval lehet, h a helyi uzsorás verőembere, de az is lehet, hogy részegen kiállt vki mellett aki mellett nem kellett volna vagy ki tudja ... sajnos kis hazánkban bevett szokás, h egy bunyó után mindenkit bevisznek és rabosítanak független attól, h ki kötött bele kibe és ki próbált csak védekezni.

,, 2016.09.07. 17:08:46

@kamilla123: de egyébként tényleg tökéletes taktika, makulátlan (loptam ezt a szót a másik műscsiból) nem lehet fogást találni rajta. Az átlag nézőben a vélt v valós fogyatékossága miatt kialakul egy védelmező ösztön vele szemben, ami bőven elég lesz a fődíjhoz.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.07. 17:20:04

@szörnycsi: Akkor lenne igazad, ha ez a műsor még két hétig tartana. Viszont ez nincs így és a végéig még sokat kell gályáznia a győztesnek, illetve meg is kell újulnia több alkalommal. Összességében újra egy kicsit csalódott vagyok a castinggal, mert a 13 emberből maximum, ha 6-7 akiben látok némi szórakoztató faktort... Milyen jó lenne egyszer 13/13 igazán jó VV karakterrel nyitni!

,, 2016.09.07. 17:29:10

@VV Erőlegény: én mától csak read only+komment üzemmódban vagyok, nézni nem bírom. 2 opció van: az aláriság vagy a (kamu)csillámpóni. Nekem egyik sem jön be, nagyon csalódtam ebben a vv-ben (hiába ez Az aljas 8as:) Nemcsak a casting szar, de nincs újítás pedig ott a BB kidolgozott ötletekkel, szar a technikai kivitel, a győzikés belevalóról ne is beszéljünk...

Berborosz 2016.09.07. 17:51:54

@szörnycsi: Lány még sose nyert!
Sokkal többen vannak a női szavazók.

,, 2016.09.07. 18:16:24

Gézu plagibázott kicsit a velveten, na de sebaj

kaqxar007 2016.09.07. 18:26:10

@Cérnahuszár: ha mar villa mester, nem ugy van, h vasarnaponta cserelnek villamestert ?? vagy mar a villadominasag is lecsuszott a Tesco gazdasagos szintre ???

jotekony koc 2016.09.07. 18:35:06

Tipp a HNE*-re:

Sheila Franklin - Sajátláb 72:28

*hétvégi nagy esemény

malevil2050 2016.09.07. 18:56:50

Micikém rezeg a léc . hihi

Fu Szekh Li 2016.09.07. 18:56:53

@Nbl: Már mondtam, hogy ő Levente Péter, és megölte Hakapeszi Makit.

Gia 2016.09.07. 19:28:23

@PeniValdes: Igen.Az albínó nyakli csirke.

Gia 2016.09.07. 19:51:34

@PeniValdes: Semmi baj.Eleinte én is kamilláztam,hogy a Soma,a Lóri és a Tivy fejre mennyire egy kaptafa és hogy lehet majd őket megkülönböztetni...De ennyi adás után már simán megy.

kaqxar007 2016.09.07. 20:22:36

@Gia: az megvolt, h mikor a nyugiba alkudoztak, h ki hol alszik, azuta, h a dzseni bejott, akkor valaki aszonta, h a valaki megy a soma melle, erre a krisztian megszolalt, ki az a Soma ? :o))
es ezzel mindent elmondtunk amit Somarol tudni erdemes :o))

Gia 2016.09.07. 20:32:20

@kaqxar007: Ja,,amúgy dzseni nevű játékos nincs bent.Zseraldin lesz az. ;-)

2016.09.07. 20:39:04

@Zabkása: A fogkefèt Tivy mondta.

BAZINGA2 2016.09.07. 20:45:15

@kamilla123:
Mindenesetre nagyon várom a kihívást. Mici lehet kint maradna a párbajon. Nem is tudom, hogy mit keres ott. Vállalkozása van, autója, százezreket szórakozik el egy éjszaka...emellett meg nagyon trágár, és gusztustalan ahogy állandóan kirakja a lógó emlőit. (mellnek nem nevezném) Vivit nagyon bírom, szerintem az sokáig bent fog maradni. Akár megjátssza magát, akár nem, mindenképpen szórakoztató. Csodálkoztam amikor a teszt kérdéseknél majdnem mindet jól válaszolta meg. Lehet, hogy csak teszi a bugyutát, de mindenképpen jól csinálja. :)))

BAZINGA2 2016.09.07. 20:56:17

Most, hogy így szóba jött a ki ... kicsoda? és, hogy nehezen lehet megkülönböztetni Őket, (amúgy nem!) lehet a Micike azért köti fel az óriásmasnit a fejére, mert olyat csak Ő visel. Ki akar tűnni!

sassu 2016.09.07. 21:31:53

@BAZINGA2: ugy latszik,hogy Micike elore kitalalta maganak ezt a masnis dolgot, mintha lenne valami egyenisege (ahogy anno Dennis tette egy egyik laban terdig felhuzott nadraggal) vagy a vv stylistja talalta ki neki ezt, de eszrevettem,hogy midónden amnezia markaju ruhajahoz megfelelo szinu nyusziful, amit gondolom ragyartottak. De mint tudjuk, nem a ruha teszi az embert.

sassu 2016.09.07. 21:35:00

@sassu: akartam mondani: minden

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.09.07. 21:36:18

@sassu: minden eszkortpicsának van nyuszifüle

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.09.07. 21:43:29

@sassu: honnan tudod? lehet hogy otthon volt neki a fiókban

sassu 2016.09.07. 21:46:01

@PeniValdes: aha persze, es pont ugy nez ki mind,mint a szponzoralt ruha mintaja,amit csak bekoltozeskor kaptak meg

Gia 2016.09.07. 21:46:35

@sassu: Biztos playboy nyuszinak képzeli magát..De csak pléhboy.. :-))

sassu 2016.09.07. 21:47:45

@PeniValdes: jaj bocsi, sikerult felreolvasnom a posztodat. hehe, jo poen volt, koszi

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.09.07. 21:48:54

@sassu: miért nem volt ruhájuk? gyűjtsek nekik adományt?

VV Velőtrázó Vélemény 2016.09.07. 21:48:57

Továbbgondoltam ezt a videolejátszós dolgot. Azért az már igazi póverdbáj lenne, ha kitessékelnék a sufniba Evelint és Lórit átbeszéltetni a dolgot, közben meg titokban leadnák a többieknek a vágatlant az eksönről. Tessék ötlet, ingyen vót.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.09.07. 21:49:48

@Gia: egyszer voltam ilyen nyuszilány bulin,de hamar kifulladt a party..

sassu 2016.09.07. 21:50:30

kivancsi leszek,hogy ma este a kihivasnal bejatssza-e az rtl a Lori-Evelin sztorit a jatekosoknak, ha van ezse a csatornanak,akkor igen. Ha nincs,akkor nem is nezem tovabb,mert csak manipulaljak a z egeszet.

sassu 2016.09.07. 21:52:41

@sassu: *esze
kezdek a jatekosok szintjere amortizalodni lol

sassu 2016.09.07. 21:56:50

@VV Velőtrázó Vélemény: az a baj,hogy barmennyire is fel lehetne razni a musort es izgalmassa tenni kulonbozo bejatszasokkal, pl. Dina masodik helye a ki essen ki parbaj nelkul bemutatasaval vagy epp a teljes Lori-Evelin sztori lejatszasokkal, elozmenyekkel es utoeletekkel, valamiert le van benulva a csatorna, mintha maga alatt vagna a fat. Pedig a mostani vv nezettsegben igen csak a beka feneke alatt van a masik csatorna kornyikalos showjahoz kepest, megha en azt nem is nezem,de nagyon sokan igen. nyito hetvegen 5szor nagyobb volt a nezettsege a konkurencianak a vv-vel szemben.

Gia 2016.09.07. 21:57:24

@sassu: Lehet,hogy elhalasztják majd a Lóri-Evelin videót a következő kiválasztásra.

VV Velőtrázó Vélemény 2016.09.07. 21:57:25

@PeniValdes: Dehogy tudnák, a lényeg az lenne, hogy tudtukon kívül vetítenék le a többieknek.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.09.07. 21:58:47

@VV Velőtrázó Vélemény: de képesek lennének rá,hogy orálisan megoldják a problemt?

sassu 2016.09.07. 22:00:41

@Gia: szerintem nem kellene. Most kellene felkavarni az allovizet,hogy az elkovetkezo 2 hetben legyen min ragodniuk a jatekosoknak.

Ejjhaaa 2016.09.07. 22:02:02

@PeniValdes: Orálisan? NA EZ JÓL HANGZIK :))))))

Ejjhaaa 2016.09.07. 22:03:07

VAN APP YAAAAAAAAAAAAYYY

Schlomo Goldberg 2016.09.07. 22:03:47

de jó hogy sport1 megy a streamen a vv helyett, hogy rohadjon meg az rtl, ezt is sikerült letiltatni

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.09.07. 22:04:19

@Ejjhaaa: beszélgetéssel mielőtt még vmi másra gondoltok:)

Ejjhaaa 2016.09.07. 22:05:21

Itt is Zámbó Jimmy mint a konkurencián... érdekes...

Mók_Ica 2016.09.07. 22:07:11

szép jó estét :)

milyen csodás jelenet... Viki sírva pisil .... a két fiú kérdése is priceless: kimenjünk? :))))

alsophila grahami 2016.09.07. 22:07:13

jájj Gézúúúú, hoztad az elvárt szintet, bravó! xDDDD percek óta röhögök a poszton, ami ellensúlyozta az öfit, amin ellenben sírni lett volna kedvem, annyira igénytelen volt. el is ment a kedvem kissé a VV-től, olyannyira, hogy - spec a "kétcentis dal" hallatán - komolyan megfordult a fejemben, hogy inkább offolom én ezt az alja szintet ezentúl, és maradok az itteni posztok olvasgatásánál, pedig ilyen velem még a büdös életben elő nem fordult, nagy reality-fan vagyok (akármennyire is szégyellnivaló ez az évek óta csak süllyedő színvonal okán).

VV Velőtrázó Vélemény 2016.09.07. 22:07:15

Sírás, aztán pisi, zajmikrofonnal. Bravó szerkik!

naezjó... 2016.09.07. 22:07:47

helló!
1 csillámpóni sem tarthatja ki tovább a hangot, mint Meláni. Amúgy évek óta gyalázzák Dextert, válthatnának már.

Krétagarbó 2016.09.07. 22:07:53

mekkora volt a pisicsorgás két könnycsepp és sóhaj között

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.09.07. 22:08:04

@Ejjhaaa: látod ez jó a halott létben,egyszerre több helyen tudsz lenni

Mók_Ica 2016.09.07. 22:08:24

Micike a részeg "nyuszi"-zásával..... pfffff

pinkgirl7 2016.09.07. 22:08:38

@Schlomo Goldberg: SHIT!!!!! most vettem észre :((((((((

Gia 2016.09.07. 22:08:48

Miciből tsúnya alkoholista nénő lesz....

Ejjhaaa 2016.09.07. 22:09:43

@PeniValdes: Végülis mindennek a pozitív oldalát kell nézni :)

naezjó... 2016.09.07. 22:09:59

@FrNo90: @Mók_Ica: nem értitek, csak őszinte... :)

Mók_Ica 2016.09.07. 22:10:04

csak én látom úgy, hogy a fiúkban sokkal több empátia van, mint a lányokban???

Krétagarbó 2016.09.07. 22:10:44

ezeknek mit adtak? istentelenül (bocs bence:) be van baszcsizva mindenki.

FrNo90 2016.09.07. 22:10:56

@Mók_Ica: Ez az élet minden területén így van. :D

Mók_Ica 2016.09.07. 22:11:06

@naezjó?: és megértő és jószándékú.... hmmmmm.....

Commodore 2016.09.07. 22:12:04

@Mók_Ica: Lányok jól kisavazzák egymást.

Mók_Ica 2016.09.07. 22:13:36

@Commodore: ezért nem nyert eddig sosem lány????

Mók_Ica 2016.09.07. 22:14:24

@PeniValdes: én bennem van empátia :))))

Ejjhaaa 2016.09.07. 22:14:27

Dávid mintha terhes lenne jesszus

VV Velőtrázó Vélemény 2016.09.07. 22:15:29

Ati olyan mint egy borz a köpenyben.

naezjó... 2016.09.07. 22:15:37

nem értek semmit. vagy cinikus vagyok, vagy buta, vagy süket, VAGY teli szájjal pofáznak egyfolytában szar hangosítással, tesónyuszi!!!

perszepolisz 2016.09.07. 22:16:48

'Emberek mászkálnak alsógatyában és fürdőköntösben' című modern - mozgó - festményt láthatjuk.
Azt hogy miről beszélnek majd a holnapi összefoglalóból talán kiderül

Krétagarbó 2016.09.07. 22:17:06

kérlek Viki, vidd ki Evelint. Rettenetesen irritál. Mondjuk Mici is. Mindkettőt vidd ki. Lécci-lécci-lécci.

Commodore 2016.09.07. 22:17:41

Valaki eltolja azt a biciklit...

Mók_Ica 2016.09.07. 22:17:41

Evelin nálam teljesen "lecsúszott" a szimpátia listán.... legalja lány..... egy szint Micivel és Dinával.... pffff
esküszöm fáj, ahogy beszél...

naezjó... 2016.09.07. 22:18:49

@Krétagarbó: szerintem ők lesznek az öri-nyuszik. Jó fejek, lazák, nőiesek.

FrNo90 2016.09.07. 22:19:22

Nem értem, mit mondanak. Nem beszélek proliul.

genevieve 2016.09.07. 22:19:26

jesszus, hogy beszél evelyn.....

perszepolisz 2016.09.07. 22:20:29

Az emberi fül az életünk végéig nő. Na most mekkora lesz a füle ennek a kanapén ülő gyereknek? (Most kimondták: Dávid)

Krétagarbó 2016.09.07. 22:20:52

Egy hete ismerlek és ez így is marad! - by Evelin

Commodore 2016.09.07. 22:21:28

1 hete ismerlek, és ez így is marad...

Schlomo Goldberg 2016.09.07. 22:21:41

Evelin taktikázik, mondjuk a pinájával.

agimano 2016.09.07. 22:21:57

Ez az Evelin de alpári, ahogy ezek az emberek tudnak egymásról beszélni, komolyan megdöbbent

FrNo90 2016.09.07. 22:22:27

Ez a Mici most már nagyon alja. Undorító nőszemély

VV Velőtrázó Vélemény 2016.09.07. 22:22:49

Nosztalgikus hangulatba kerültem, pár nappal ezelőtti Evelint hájpoló hsz-eket olvasgatok közben.

agimano 2016.09.07. 22:22:59

Evelin nagyon próbál taktikázni, de lassan már mindenkivel összeveszik

alsophila grahami 2016.09.07. 22:23:26

te jóóóóó isten... és én még azt hittem, a tegnapit nem lehet alulmúlni.... dehogynem! még ezt a csűrhét!

Krétagarbó 2016.09.07. 22:23:47

Az egyik szemöldököd nem kompatibilis a másikkal! ezért nem bírlak, mondja Mici Vikinek.

Tyvy: ez egy faszszopó hálószoba geccci...

agimano 2016.09.07. 22:23:52

Dina szopja Lóri ujját, ehh

genevieve 2016.09.07. 22:23:54

ne vagyok egy agresszív ember, de micit még a mentőben is ütném....

Mók_Ica 2016.09.07. 22:24:07

Mici pics@ részeg és irtózatosan bunkó..... vegye le nyogodtan Vikiről a kendőt és vigye ki Evelint.... jajjjj.... vigyék Tivikét is..... kérjünk helyettük 3 új játékost

óóóóóó.... éjszakai jelenet... Mici fél melle kilógott???? jól láttam???

Schlomo Goldberg 2016.09.07. 22:24:17

Micike drága, igazi legalja patkány.

naezjó... 2016.09.07. 22:25:11

@FrNo90: spotról-spotra múlják egymást alul Evelynnel.

Ejjhaaa 2016.09.07. 22:25:27

@Krétagarbó: Jók ezek a mai aranyköpések :D

Krétagarbó 2016.09.07. 22:26:00

@agimano: addig is kussban van és nem a g..ci ömlik a szájából...

Gia 2016.09.07. 22:27:36

"Tesó,csaje,Nyuszi...."
Öcsém.....

Mók_Ica 2016.09.07. 22:27:49

@Commodore: asszem jobb lett volna, ha nem látom ezt a kompozíciót..... :/

Krétagarbó 2016.09.07. 22:27:55

@Mók_Ica: ezt a képet nem tudtam értelmezni. az tényleg az emlője volt csupaszon? mert az már nem mell, ahogy itt az egyik kommentelő társunk is írta...

Krétagarbó 2016.09.07. 22:29:52

@genevieve: segítek, csak szólj. igazi gettóproli. Milyen lehet az, akinek ez kell és még egy porsche-t is ad a valaga alá???? van tippem.

Gia 2016.09.07. 22:30:03

@Krétagarbó: Nem,az a tőgye vót... :-D

Mók_Ica 2016.09.07. 22:30:21

@Krétagarbó: nem emlő.... az egyik 500 köbcm-es cs@cs....
bár ha pedig műtött cickó, akkor vmi nem sikerült tökéletesre, mert lóg...... :)))

Gia 2016.09.07. 22:31:48

Viki simán visszamegy a Pléhboy tehén ellenében.Remélem őt hívja ki.

Krétagarbó 2016.09.07. 22:31:56

@Mók_Ica: nme hiszem, hogy műtött lenne, vagy elég perverz lehet, aki ilyenre műtteti.

VV Velőtrázó Vélemény 2016.09.07. 22:32:20

Dávid közben ráébredt, hogy kapott egy szopórollert. Nyergelne át Gerald In felé, Zsoltika le is ütötte a magas labdát.

agimano 2016.09.07. 22:32:54

csoda, hogy lett app, azért már a szimpátiaszavazásra is megcsinálhatták már volna

agimano 2016.09.07. 22:33:46

@Krétagarbó: Micike melle? már hogy ne lenne műtött

Schlomo Goldberg 2016.09.07. 22:34:00

Zsírmalackánk arra sem emlékszik hogy kibe kötött bele

FrNo90 2016.09.07. 22:34:34

Ez a Mici megint be van szarva. :D

Mók_Ica 2016.09.07. 22:36:03

@Krétagarbó: pedig az... Zsolti megfogta és meg is kérdezte, hogy hány köbcenti

naezjó... 2016.09.07. 22:36:28

mondom én, Micike csak őszinte a szentem.

Krétagarbó 2016.09.07. 22:37:12

@Mók_Ica: de ez nagyon lógott. Ennyit hízott volna rá?

FrNo90 2016.09.07. 22:38:58

Most komolyan Mici tőgye a téma? :D

2016.09.07. 22:39:04

Mennyire buta ez a Dina..

agimano 2016.09.07. 22:40:24

tegnap nem olvastam a kommenteket, mi volt a vélemény az Evelin Lóri témáról?

naezjó... 2016.09.07. 22:42:36

TE vagy a gyenge vazze, jellem gyenge.

FrNo90 2016.09.07. 22:42:43

Viki ne hagyja magát manipulálni, Micit kell kihívnia.

agimano 2016.09.07. 22:42:54

Zseraldin benne sincs kb az összefoglalóban

agimano 2016.09.07. 22:44:39

Lóri direkt a sárga bögre színére akarta festetni a haját vajon?

2016.09.07. 22:44:54

@FrNo90: Nagyon. De szomorúbb, hogy alig egy-kèt a semminèl normàlisabb van köztük. Prolivèvè

VV Velőtrázó Vélemény 2016.09.07. 22:44:56

Mindenki Vikivel akarja elvitetni a rá nem tartozó Lóri balhét.

naezjó... 2016.09.07. 22:45:20

@agimano: nálam Evelynhez képest jól jött ki Lóri, sírt is, minden :) Ha ezek a makákók összehoznak neki most 1 győztes párbajt, akkor pedig csicskakirály, dikk.

Krétagarbó 2016.09.07. 22:45:27

Lórit ennyire gyengének gondolják?

Commodore 2016.09.07. 22:45:36

@agimano: Van bögre szponzor is?'

Schlomo Goldberg 2016.09.07. 22:47:07

Egy buzit mi jogosít fel hogy lányokat büntetlenül csöcsörésszen?

agimano 2016.09.07. 22:47:16

oké, hogy Lóri bevallotta, hogy kihasználja Dinát, de alapvetően Evelin hazudott és kavarta a szart, szóval az én szememben is ő írta le magát, azt nem értem, hogy Lóri miért nem próbálta megvédeni magát, most mindenki őt utálja

Krétagarbó 2016.09.07. 22:47:34

Dina hogy rámarkolt Tyvy gyerek mogyorójára. Nooormális, Margittt?

FrNo90 2016.09.07. 22:47:48

Remélem a Viki nem hiszi, hogy népszerűbb lesz csak azért, mert a másik kirekesztetettet, Lórit kiviszi.

FrNo90 2016.09.07. 22:48:27

@FrNo90: * mármint népszerű a villalakók körében

Ejjhaaa 2016.09.07. 22:48:37

@Commodore: Műsorunkat támogatta a Sárga Bögre Görbe Bögre KFT.

Rémület 2016.09.07. 22:49:09

Marha nagy stratégák ezek. Amúgy Lórival mi a bajuk? Az érintett megbocsátott. Vigyemá Micit!

agimano 2016.09.07. 22:49:11

@Schlomo Goldberg: Krisztiánt csöcsörészte éppen:)) amúgy nem tudom, attól, hogy nem azért fogdossa, mert felizgatja, nincsen joga csak úgy letaperolni senkit sem, mint ahogy egy nő se jöjjön oda hozzám és csöcsörésszen meg, vagy amikor a terhes nők hasát mindenki letapizza kérdés nélkül

FrNo90 2016.09.07. 22:49:24

Mit mondott Soma? Lemaradtam róla.

genevieve 2016.09.07. 22:49:40

fuuu, ez a szerelmi szál...uncsi, uncsi, uncsi

Schlomo Goldberg 2016.09.07. 22:49:46

A dina - szőke geci lamúr remélem nem fog egy kolompáredinka-basszájba sztoriba fordulni karácsonyig.

agimano 2016.09.07. 22:50:36

ezek a karmok tetszenek amúgy valakinek?

naezjó... 2016.09.07. 22:53:00

@genevieve: @Schlomo Goldberg: legalább 1 kiesett az alpáriságversenyből. Vessetek meg, ez még mindig jobb, mint Micilyn-páros, mást meg nem hozott Dina sem eddig.

Schlomo Goldberg 2016.09.07. 22:54:45

@FrNo90: Vikinek javasolta privátban hogy ne a szőkegecilórit vigye ki, mert mártírt csinálnak belőle, és akkor nem fog visszajönni ellene

Commodore 2016.09.07. 22:55:33

Na megvan a kihívott! zs...

2016.09.07. 22:56:15

eddig kizárólag csak olvastam hv-t, kommenteket (mind fasza), lehet h nézem majd a kiválasztásos-párbajos részeket.
nemtom, olyan bizonytalan vagyok.

Rémület 2016.09.07. 22:57:06

@agimano: nem. Pláne nem egy ilyen kis manón, mint a Dina.

Schlomo Goldberg 2016.09.07. 22:58:17

@agimano: amikor először volt ilyen hosszú karmú nőm, mindig rettegtem ha a farkamhoz nyúlt. Beszórnam a vellát 5 forintosokkal és felszedetnám vele.

Commodore 2016.09.07. 23:00:08

Ezek a fasszopó reklámok ménem baszódnak meg a gecibe? Tesa

Krétagarbó 2016.09.07. 23:00:19

@Schlomo Goldberg: jó lehetett az szexuális életetek úgy...:)

VV Velőtrázó Vélemény 2016.09.07. 23:01:43

Olyan izgatott vagyok, hogy ennem kell egy laktózmentes joghurtot.

Krétagarbó 2016.09.07. 23:01:44

@Commodore: mer ostor az a láb! teeesóó

alsophila grahami 2016.09.07. 23:02:14

@Schlomo Goldberg: dehogynem. @naezjó?: és igen, egyetértek, legalább az importárú visszavett az aljaságból, amióta lefoglalja az önjelölt mártírunk, és jelzem, nem vált ez hátrányára /pedig de rühellem én is az ilyen szenvelgős lavsztorikat... de még mindig egy fokkal elviselhetőbb, mint a folyamatos kvvaanyázás/.

2016.09.07. 23:03:12

Nehèz lenne èlö elött egy hangpróba?

Schlomo Goldberg 2016.09.07. 23:04:31

Firss okj-s a hangmérnök, minimálbéren?

agimano 2016.09.07. 23:04:54

a hangmérnököm Oscar díjára mindenképpen javasolnám a vv8-at

2016.09.07. 23:05:41

@Schlomo Goldberg: Ettöl fèlek.
(Mièrt nincs ezen a telefonon hosszú ööö...?)

2016.09.07. 23:06:17

@Commodore: Így mindent èrtek :D

Mók_Ica 2016.09.07. 23:07:25

eddig minden vv-ben sz@r volt a hangosítás, amikor bekapcsoltak a villába.... ez tényleg olyan bonyi?? télleg rohaGGYanak meg....

2016.09.07. 23:07:31

Nem fogja Lórit vinni.

2016.09.07. 23:08:21

@Mók_Ica: Màr lenèmítottam mert a füleeeeeeeem!

naezjó... 2016.09.07. 23:09:05

a napi mítingen vajon szóba kerül a hangosítás?

2016.09.07. 23:09:26

Kivènhedt alkeszmicyt vizionàlom.

Schlomo Goldberg 2016.09.07. 23:09:35

A konfliktus szó eddig 324564864-szer hangzott el.

Mók_Ica 2016.09.07. 23:09:39

@pávör dragonfruit: így is van, vigyázz a fülecskéidre :)))

VV Velőtrázó Vélemény 2016.09.07. 23:10:00

@naezjó?: Nem, mert a napi mítingen sem hallják egymást.

rearwindow 2016.09.07. 23:10:23

Tivtivynek így közelről nézve az arcát tuti van valami szindrómája. Papírt kaphatna róla hogy enyhén retardált

Commodore 2016.09.07. 23:10:25

Mici Néni de szép macska vagy

Mók_Ica 2016.09.07. 23:11:04

@naezjó?: vajon mindig figyelmeztetést kap? vagy tán ki is rúgják és bejelentkezésenként új ember van a poszton???

naezjó... 2016.09.07. 23:11:16

@Schlomo Goldberg: :D
@Commodore: seperni lehetne a szempillájával.

2016.09.07. 23:12:08

Kiviszlek ès kinthagylak!

2016.09.07. 23:12:57

@Mók_Ica: Veszek majd rà fülvèdöt :)

2016.09.07. 23:13:03

@alsophila.grahami: áh, helló bébi ;) mármint mit? a bizonytalanságot, vagy h csa a kiválasztás-párbajt nézem majd? a napisztorikat meg nem? (#azkizárt)
XD

Commodore 2016.09.07. 23:13:12

Kongót mikor hozzák be?

2016.09.07. 23:14:13

@Mók_Ica: Meg kellene màr tanulni, hogy nem haveri alapon kell osztogatni pozíciót :D

Schlomo Goldberg 2016.09.07. 23:14:45

4 perc és máris ugrott 10-et konfliktusszámláló

2016.09.07. 23:14:52

a hangosítás problémát nem értem. nálam jól szól (odakapcsoltam, lebuktam)

Mók_Ica 2016.09.07. 23:15:44

@pávör dragonfruit: elég sok a haver, úgy láCCik :))))

genevieve 2016.09.07. 23:16:07

most jól sikerült evelyn sminkje

Nbl 2016.09.07. 23:16:14

@rearwindow: sztem a bandzsasága teszi, legalább részben... Dávidnak is van egy kevés belőle... Btw, Dávid egyre idegesítőbb faszkalap ezzel a számonkérő stílusával... A hangmérnök meg menjen a büdös pecsába.

Rémület 2016.09.07. 23:16:50

Most jól van sminkelve Viki.

Mók_Ica 2016.09.07. 23:18:40

@naezjó?: örülök, hogy segíthettem :))))

@Biriksz_Krokiksz!: amikor Bencus bejelentkezik, foscsi a hang.... sem a bentiek nem hallják őt, sem mi nem halljuk rendesen .... minden kommentlakó tv-je JÓ :))))) majd figyuzd meg

naezjó... 2016.09.07. 23:18:42

ez a távol áll hozzám már örök, elrontani sem tudják.

Schlomo Goldberg 2016.09.07. 23:18:48

Egyszer adja a jóisten hogy a balfasz hangmérnökök bekeverik élőbe a szerkesztőt aki adja az ukázokat.

alsophila grahami 2016.09.07. 23:18:53

júúúj Vikinek emberi arcot varázsolt a szmókiáj meg a csontosító.... vajon ki csinálhatta? beküldtek egy profi sminkest, vagy Zsóti volt a csodatevő?

rearwindow 2016.09.07. 23:19:16

@Nbl: meg a folyton nyitva levő szája

genevieve 2016.09.07. 23:19:38

@Schlomo Goldberg: biztosan zsolti megcsinálta evelynt:-)

2016.09.07. 23:19:47

@Mók_Ica: Igen! Akàrcsak a munkahelyem :D

Könyörgöm ne jàtsszuk el a de most mèg nem jött el a mi idönk ès màst viszek mismàsolàst.

Tinkivinki 2016.09.07. 23:20:07

@genevieve: smink nélkül vállalhatatlanul rusnya

genevieve 2016.09.07. 23:20:20

@genevieve: ááááá, keverem a neveket:-(

vikinek lett jó a sminkje:-)

Mók_Ica 2016.09.07. 23:20:31

Micikének le van törve az egyik körmöcskéje....

alsophila grahami 2016.09.07. 23:20:31

remélem, kocát viszi, aki sminkelve is ocsmány.

Commodore 2016.09.07. 23:20:58

Mici vállalhatatlan, kiviszi kintmarad

FrNo90 2016.09.07. 23:21:19

Hülye Viki, ezt megette.

2016.09.07. 23:21:48

Bazd meg a de nem most-odat, elcsèpelt fos. Viki mèsz haza mert Lóri kell a szerelmi szàlhoz.

Mók_Ica 2016.09.07. 23:22:11

Lórikát viszi.... bátor lányka... és "de szép a szemecskéje" :)))))

Rémület 2016.09.07. 23:22:13

Hát... Viszlát Viki!

naezjó... 2016.09.07. 23:22:27

@Schlomo Goldberg: még több getzit, toldd rá a dikket! Tyvyke, szökjön a málna, Lórika, 3 perc sírásig!
Közben KÖZPONTI szereplő lett a jugend, követni fogja a kamera.

rearwindow 2016.09.07. 23:22:45

Mondjuk nem baj ha Viki kiesik mert tényleg zéró amit eddig produkált. Kocaanyu legalább szórakoztató

2016.09.07. 23:23:05

@Rémület: tetszik a szögletes arc. a szemöldök sminkkel vannak problémák, erőteljesen megvastagítás zimányis, #ezadivat.

am' jó hallani, hogy van ami állandó, sosem változik, az állandó panelek: 'távol állsz tőlem' 'számítottam rá' és társai.

alsophila grahami 2016.09.07. 23:23:39

elképesztően ostoba ez a nő, ennyi. kocával lett volna esélye, ehelyett a szőkével megy és kint is marad (nem kár érte mondjuk, nem kedveltem meg, uncsi).

Mók_Ica 2016.09.07. 23:24:29

@rearwindow: és magába szállt, bocsánatot kért vikitől.....

Ejjhaaa 2016.09.07. 23:24:54

Már lehet szavazni?

genevieve 2016.09.07. 23:25:11

@Mók_Ica: ja, a következő bebaszásig...

2016.09.07. 23:25:38

@Commodore: mind ezt mondják, minden egyes évadban.

2016.09.07. 23:26:47

@pávör dragonfruit: '...de nem most' ezt kihagytam, hozzácsaptam a stb kategóriához.
XD

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.07. 23:26:48

Szegény kis ostobenkó Viki, beszopta, amit a társaság kitervelt ellene. Pedig, ha Micit választotta volna, akkor jó eséllyel visszajött volna.... Ezek ott benn amúgy hihetetlenül vakon vannak és még két hét sem telt el....

Mók_Ica 2016.09.07. 23:27:28

@alsophila.grahami: gondolom annyira nem ostoba, hogy magánál erősebb játékost vigyen..... csakhogy ők teljesen másképp ítélik ezt meg bentről.... ha pedig nem így van, akkor ostoba Viki :)))

naezjó... 2016.09.07. 23:27:33

@alsophila.grahami: főleg 1 olyan oltás után. Ha akart volna magából mutatni valamit, ez lett volna.

Nbl 2016.09.07. 23:27:47

Ehh, tényleg ennyi esze legyen, nem értem... Mondjuk nem lesz kár érte ez tény, de ha Micimackót viszi és kint hagyja, szűkebbre szabhatta volna a társaság pofáját.

VV Velőtrázó Vélemény 2016.09.07. 23:27:54

Tegye fel a kezét, aki szerint Viki megy vissza.:-)

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2016.09.07. 23:28:16

HOGY LEHET VALAKI ENNYIRE OSTOBA?

Krétagarbó 2016.09.07. 23:28:17

@VV Erőlegény: Ennyike:))

Na megyek aludni, mert már így is majdnem bealudtam a végére...Jó éjt!

Mók_Ica 2016.09.07. 23:28:29

@genevieve: de csak mer' akkor kijön belőle a Zőszinteség :))))

Nbl 2016.09.07. 23:28:49

mondjuk ha kiveri Lórit, akkor arra azt fogom mondani, nem buda volt :)

VV Velőtrázó Vélemény 2016.09.07. 23:29:16

A szerkik anyázva keresnek közben közös jeleneteket vasárnapi bejátszásokhoz...

Gia 2016.09.07. 23:29:25

Már hallom a lelki füleimmel,ahogy kiesése után Viki a fejét fogja,hogy "Micit kellett volna kihívnom.."

Commodore 2016.09.07. 23:29:33

@genevieve: Kizárásos balhéra tartogatják.

Tinkivinki 2016.09.07. 23:29:40

ez a lányka sajnos ostobább, mint bandzsább...

2016.09.07. 23:30:53

@Mók_Ica: ezt nem kétlem, szóval sem állítottam az ellenkezőjét, én jól hallom ennyi.

genevieve 2016.09.07. 23:31:10

@Commodore: legyen úgy:-)

ahogy elnézem, arra sem kell sokáig várni:-)

Mók_Ica 2016.09.07. 23:31:28

biztos az a beköltözés egyik feltétele, hogy megtanítják nekik a vv-s szófordulatokat és ebből vizsgáznak is..... :))))))))))))))))))))

Nbl 2016.09.07. 23:31:51

Ez a f@szom Győző még Evelinnél is irritálóbb...

Schlomo Goldberg 2016.09.07. 23:32:42

Megint ez a halmozottan sérült Győzike.

naezjó... 2016.09.07. 23:33:02

Semmi közöm hozzá, de minden belevalóra fordított pénz -legyen az díszlet, nyomtatás, gyAUzike bére- lélegeztetőgépeket juttat eszembe.

Mók_Ica 2016.09.07. 23:33:57

@VV Velőtrázó Vélemény: majd olyat találnak, ahol külön-külön vannak együtt :))))

Nbl 2016.09.07. 23:34:01

Vajon be merik adni az ujjazós snittet a párbaj előtt a bentieknek?

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.07. 23:35:37

És megint ez a Reni féle csavar a kendő nyújtásnál, pedig már tényleg reménykedtem, hogy Mici lesz, de nem hanem jött a már jól bevált dramaturgia, hogy mégis csak Lóri! :-)

Commodore 2016.09.07. 23:36:13

Kató néni, saskabaré

Well... 2016.09.07. 23:37:06

@alsophila.grahami: zsolti sokat tud a sminkelesrol, valosagos muvesz, ezert csapol sort foallasban :o) bar o sztarnak szuletett, lehet o a foldhoz legkozelebbi sztar :o)))

VV Velőtrázó Vélemény 2016.09.07. 23:37:09

Be fogják adni, legkésőbb a párbaj alatt.

Schlomo Goldberg 2016.09.07. 23:37:35

Ezeknek a retardoknak már az sem jön át, hogy nem azt visszük/jelöljük akivel egyszer KONFLIKTUSUNK volt, hanem azt akivel nem akarunk együtt élni tovább a villában?

Commodore 2016.09.07. 23:41:18

Ezagyőzi ááá, vissza Baukó, AleK

alsophila grahami 2016.09.07. 23:41:29

@Biriksz_Krokiksz!: szijja krokiiiii! :) hogy nézed - még ha csak a kiválasztásokat is - azt bánod meg, annyira xar az egész (pedig a legelején még ígéretesnek tűnt, bazz), aztán meg ha már rajta van az ember, nehéz lejönni róla... xD ez a belevaló is egy vicc (ja nem, komolyan gondolják, hogy ez jó lesz a suttyó magyarjának, vagy mi... "dicsak")

malevil2050 2016.09.07. 23:43:12

Vkiktóriaaaaaaaaaaaaa , mit tettél??? Ennyi appot nem bírunk összelapátolni , túl nagy az ellenszél. Lávsztori ,mond ez neked valamit ,kedves? Nem láttál még vv-t , ez az egytelen szál amit támogatnak hátulról. Mici nénnye jobb lett vóna. Rendes kis csaj vagy , de kevés ehhe a játékho.

Nbl 2016.09.07. 23:44:15

Baszki, most nézem az appban az játékosokat, Evelin elég durván el van szállva magától, 10-es skálán mit adott magának:
Intelligencia: 10/10
Viccess: 10/9
Vonzó: 10/10

Közben az egyetlen vicc amit eddig láttam tőle az ezt így kitölteni :-D

Schlomo Goldberg 2016.09.07. 23:44:39

Zsolti a jakuzziban azt fejtegeti hogy Justinbiebernek milyen gyönyörő farka, meg nincs körülmetélve, stb

Rémület 2016.09.07. 23:47:09

Mondjuk, lehet, hogy érdemes lenne Vikire szavazni, hogy el legyen varrva a szerelmi szál.

Commodore 2016.09.07. 23:47:25

Ez mi a faszomgecibazdmeg?

2016.09.07. 23:51:07

@Schlomo Goldberg: bármilyen retardáltak is, azt ne mondja már senki, h nem látták az előző évadokat (eleve célközönség), nem hiszem el, h egyiknek sem ér össze a drót a fejében, h minimális taktikát találjon ki (még kint, akár).
már rettenetesen forgkönyv szagú, előre leosztott szerepekkel megy ez az egész. nincs ezzel gond, csak ne lenne ennyire nyilvánvaló.
nekem ebből lett elegem (meg a BB kamuzásból), sztrájkolok.

FrNo90 2016.09.07. 23:51:43

Győzike kritikán aluli. El nem tudom képzelni, hogy kinek volt az ötlete ebbe a műsorba őt beletenni. Halvány fogalma sincs a műsorról.

Schlomo Goldberg 2016.09.07. 23:54:21

@Biriksz_Krokiksz!: Én is ezen a szérián érzem nagyon durván hogy egy darab spontán jelenet sincs. Ngayon nem jó ez így.

Rémület 2016.09.07. 23:58:28

@Biriksz_Krokiksz!: Ja. Remélem, legalább megfizetik mindet. És nem ingyen játsszák a hülyét.

2016.09.08. 00:17:52

@Schlomo Goldberg: nemtom huszonharmincvalamennyi a tét, fülük-farkuk felcsapva mennek érte versengeni, és akkor -látszólag- arra nem képesek, h hatékonyan dolgozzanak érte (megfelelő súlycsoportú játékost visz ki pl), nekem ezt senki ne mesélje be.
nem tudom, h ebben az évadban ki a tuja, de mmkk neki szurkolok. vagy bárkinek, aki szembemegy a szerkik/rendezők utasításaival.

--------
győzi és aurélia BV műsorvezetőnek felkérésével kapcsiban meg csak annyi, h grat - jól megkeverték még ezzel is a poshadt fost az illetékesek.
és akkor még egyszer: nincs semmi baj a trash realityvel (nagy fogyasztója vagyok), de ha ennyire pofátlanul nyilvánvalóan erre mennek rá, és tolják bele a nagyarcomba az eleve nyilvánvalót (kivéve ugye a BB részét), akkor azt én utálom.

2016.09.08. 00:19:03

@alsophila.grahami: nem, én ehhez nem asszisztálok idén XD

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2016.09.08. 00:44:20

ha ez a Viki ennyire ostoba, akkor kénytelen vagyok Lórira szavazni.

2016.09.08. 01:01:15

@henrik_: nem biztos, h magától ostoba. lórit akarják vissza, vikire kell szavazni csakazétis.

Cimili 2016.09.08. 01:14:37

Csak ide értem a végére. Majd holnap megnézem. Kit vitt ki ez a szépséges Viki? Picit olvasgattam, jól láttam, h a Lórit? Akkor csá Viki, neked annyi.@Commodore: :DDDDDDDDD a nap kérdése. :)

Bakk László 2016.09.08. 02:04:35

Az sok mindent elmond errol az elbaszott tarsasagrol hogy soma vagta le egyedul ha lorit viszi ki beszopja

minden luk 2016.09.08. 02:12:51

Viki végtelenül ostoba döntést hozott, az van, hogy most akkor csak azért is bent kéne tartani.
Ha visszamenne, alaposan megerősödve kerülne újra be a többiek szemében - függetlenül attól, hogy ez igaz vagy sem.
A szőke csávó (Lóri) utolsó napjai nem taktikázásról szóltak, hanem arról, hogy totál szétesett a gyerek - neki egy kiszavazás megváltás lesz, totál szétesett és össze-vissza reagált az eseményekre - a tatattikázás duma itt már kamuszagú.
Viki megy vissza és alaposan megkavarja ezzel a villa életét!

minden luk 2016.09.08. 02:17:10

@Bakk László: Első nap mondtammár, hogy a sok agyhalott között a Töcskös egy igazi félszemű és vannak meglepően emberi pillanatai is! Tetszik az is, hogy tudatosan kint marad ebből az össznépi lincselésből, amit már másodjára követ el a sok beszari az agyonhájpolt Vivientől, Krisztiánig. Gyakorlatilag van 7-8 játékos, aki függetlenül a játékban betöltött helyétől, egyszerre leszavaz valakire. Ha innen nézem akkor lesz igazán érdekes, hogy kik maradnak ki ebből:

Töcskös és részben Zsolt.

Bakk László 2016.09.08. 04:33:54

@minden luk: jaja true story,mar akkor is nott a szememben mikor roffencsre pakolt

ornyim 2016.09.08. 07:48:56

@minden luk: Ha azt vesszük, akkor Viki is kimarad.. általában akkor kerül balhéba, ha valaki nekimegy, de egyébként lehet ezért is nem látjuk annyira a jelenlétét, mert kívülről szemlélődik. Ahogy el is mondta, hogy ő nem szeret minden nap mást. Szerintem ez még előnybe is helyezheti Lórival szemben. Nekem mindkettő közömbös, de igazán remélem, hogy Viki megy vissza, mert nincs kedvem még egy szerelmi vívódást végignézni, mint tavaly Edináék esetében. Főleg nem úgy, hogy az egyik szereplő az az alpári Dina. Szóval el Lórival!

Bekkara 2016.09.08. 08:36:51

Na, letöltöttem az appot, és szavaztam volna Vikire, de nem enged :D Majd próbálkozom még. Lóri fog visszamenni egyébként. A szerelmi szála miatt, ráadásul akkor Dávid marad benn egyedüli alfahím. Elvész az esély egy szerelmi háromszögre. Öcskös túl kisfiú a benn lévő nőkhöz, Krisztián nem fog kavarni a barátnője miatt, Tivy még ha akarna se... Zsolti meg... az ő szerelmi szálait inkább nem akarom nézni, remélem, nem fog rámászni Dávidra. Szóval kell oda Lóri, Viki meg nem, de ennek ellenére én nem akarom nézni Lóri és Dinka enyelgését. Ha Viki menne vissza, leesne az álluk. De nem fog. Ezt most úgy megjósolom, ahogy azt is megjósoltam, hogy Viki-Lóri párbaj lesz.

Cérnahuszár 2016.09.08. 08:41:50

Nem néztem tegnap, de arra gondolok hogy ha Lóri kiesne, rendesen ki lenne húzva Dina alól a szék. maradna neki Dávid, és akkor tényleg beindulna a cicaharc közte meg Evelin közt, jó darabig biztosítva van a balhé.
Na de Lóri nem fog kiesni, mert a nézők nem haragudnak rá, inkább nézik a langyos fost a szerelmi szálukban, ahelyett hogy megkevernék a kakit, megnéznék Dina hogy kínlódik hogy képernyőhöz jusson

Cérnahuszár 2016.09.08. 08:44:28

haragszanak. kár h nem lehet javítani itt.
Szóval megnézném hogy marakodik Dina és Evelin Dávidon

Magentax 2016.09.08. 08:46:21

@Bekkara: nekem sikerült az appal szavazni.
Viki for president! :)
Sztem is ostoba döntés volt Lórit kihívni, Micit simán kint hagyta volna. Nem értem, ezek nem nézték az előző VV-ket?
Ha valaki körül ekkora a szarkavarás, mint most Lórinál, pláne ha "szerelmi szál" is szövődni látszik, a néző kiváncsi a végkifejletre.

Bekkara 2016.09.08. 08:51:29

@Magentax: Most már nekem is sikerült. Én nem aggódom Mici miatt, hamarosan ő következik, mert részegen elviselhetetlen. Hacsak ki nem zárják, mert behúz valakinek részegen. Komolyan, a legalja. Ráadásul nála szerelmi szálra sincs esély.

rearwindow 2016.09.08. 08:56:04

@Magentax: arra kell szavazni aki menjen? póverd báj BigBrother

Magentax 2016.09.08. 09:11:38

@rearwindow: Bence mintha azt mondta volna, arra kell szavazni, akit bent akarunk tartani.
Tényleg nem egyértelmű - most hogy mondod. :)
Szerencsére lehet javítani, mert szavazás után a "Törlés" gomb lett aktív.

Magentax 2016.09.08. 09:14:45

@Bekkara: Már írtam, Micit és Evelint össze kéne kötni és hipóval kimosni a szájukat.
Még Fannika sem beszélt ilyen mocskos, kocsis módra, mint ez a két némber. Vikit sajnálom, mert ha berúgott, akkor kifejezetten szórakoztató volt számomra. Néha nem szólt egy szót sem, csak forgatta a szemeit, amivel Dinát és Micit az őrületbe kergette. :)))

minden luk 2016.09.08. 09:38:00

@ornyim: Egyetértek. Sajnos a korábbi VV élmények alapján a rendezők valszeg a szerelmi szálat fogják támogatni egy meglepő és felkavaró visszatérés helyett, de a számomra is két közömbös alakból remélem a meglepetés, azaz Viki kerül vissza új szintre emelve ezzel Dina és Mici gyűlöletét, ami még jobban klikkekre bonthatja a társaságot.

Avanivi 2016.09.08. 10:43:06

Be fogják játszani az Evelin-Lóri -mi történt a sufniban jelenetet és akkor szépen átfordul az utálatuk Evelinre, akiről már most is érzik, hogy nem mond igazat. Lóri lesz a hős, csak akkor azt mondja majd Evelin, hogy nem tudott teljesíteni. Hát nem tudom mi lesz a jobb....

Vikinek a Micit v az Atit kellett volna kihívni ,akkor talán visszamehetne.

alsophila grahami 2016.09.08. 10:49:56

@minden luk: @Magentax: hú, ne már!!!! ti komolyan azt akarjátok nézni, ahogy a két mocskosszájú qrva acsarkodik az egyszem műmájer wannabe-alfahímért, akinél erősen sanszos, hogy akár Meláni is behálózhatja egy alkoholban úszó buli éjszakáján? ha Dinát nem foglalja le a lávsztoris kínlódás Lórival, akkor garantáltan visszavedlik ismét mosdatlan szájú kocsisori lotyóvá, hát kössz, én ezt inkább nem kérném;

és azt sem, hogy a párbajból visszatérő szerencsétlen, életképtelen, önmagát megvédeni nem tudó -vagy nem akaró - Vikit alázza tovább a zsírkoca, amint részegre aljasul megint; ez a forgatókönyv tényleg felejtős, rosszabbat elképzelni se tudnék, pedig engem is untat, sőt idegesít az ún. szerelmi szál, de az még mindig elviselhetőbb így, hogy lefoglalja a viselkedni képtelen külföldit, mint az előbb felvázolt storyboard;

én mkk Lórira szavazok, és egyébként is, nekem az általa felvázolt vonal érdekesebb, mint a riherongyok marakodása, ebben van lehetőség a karakterfejlődésre, pl..

Krétagarbó 2016.09.08. 16:15:09

@Nbl: sajnos a kitöltésnél sem viccelt, halálosan komolyan gondolta:)
süti beállítások módosítása