Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 8x08 - Mindenkinek ronda a feje, de pozitív értelemben

2016. szeptember 04. 18:05 - Scott Pilgrim

A tegnapi beefben és könnyben gazdag adás után a változatosság kedvéért ma a beefelésé és a gimis osztálykirándulásos erotikáé a főszerep, majdnem körömtörésig fajuló seggfeszítésig, Zsóti pedig egy valóságos roast király, aki mindenkit leolt, de pozitív értelemben, nem bántásiból.

26.jpg

Zsóti reggel beállt bjútifelelősnek, ami szerencsétlen gyereknek el is vitte a fél napját, viszont cserébe mindenkinél azonnal bevágódott, meg gondolom a nézőknél is, mert eddig simán a legérdekesebb karakter az egész játékban, akit hülye lesz bárki is kihívni párbajozni, ha csak nem a szavazók homofóbiájára alapoz. Szépítkezés közben Zsótiból ki is jön a pletykás vénasszony, Öcskössel ki is beszélik, hogy Vikinek a sminkelt arca illeszkedik a smink nélküli arcához, mint Vivien bolygókutató álmai a realitásokhoz. Öcskös el is mondja, hogy nem varrná le, mintha ez rajta állna, és nem pattant volna már le a villa összes csajáról. A végén Öcskös nagyon örül, hogy beszárították az ecsetnyi haját, azt mondja, sokkal jobb, mint volt, nekem ez annyira nem tűnik fel, de Zsóti elmondja, hogyha ettől ő boldog, akkor megérte.

Aztán jön Vivi a sminkelésben, akiről a riportszobában elmondja Zsóti, hogy lófeje van neki, de ezt nem úgy kell érteni, hogy kockacukorral fogja etetni, hanem jó értelemben, bármit is jelentsen ez. Vajon lehet valakinek hörcsögfeje is jó értelemben? Elmondja, hogy nagyon jól dolgozható az arca, erről gondolom a bulinegyed külföldi turistái is tudnának mesélni. Zsóti elmondja még, hogy azt vette észre, hogy itt mindenki nárcisztikus, ami egy Való Világban nem hordoz túl sok információértéket. Zsófinak sminkelés közben felteszi a tízpontos kérdést, hogy mikor fogunk már látni tőle valamit, mármint nem úgy, hanem finoman jelezni próbálja, hogy csinálhatna már valamit, ami miatt nem felejtik el a nézők minden adás után, hogy ő még bent van a villában, mert így hamar ki fog esni. Ad is egy kiváló tanácsot neki:


„Zsófikám, tedd ki a pinádat, vagy valami.”

A riportszobában elmondja Zsóti, hogy azért sminkelte ki Zsófikát, hogy végre történjen vele valami, ezzel pedig már egészen biztos, hogy Zsóti lesz a mi hangunk ott bent a villában, mert olyan finoman és szórakoztatóan olt le mindenkit, hogy valósággal tapsolok a tévé előtt felállva. Sminkelés közben is amikor Vivien azt mondja, hogy Zsófinak baba arca van, akkor csak rávágja, hogy kicsit plasztik az a baba, de gondolom ezt is jó értelemben érti. Zsófika pedig megmutatja, hogy még mit lehetne az arcán szerinte plasztikáztatni, hogy teljesen úgy nézzen ki, mint egy Disney rajzfilm főgonosza, úgyhogy őt valószínűleg a villa konzerválja a szépségét, mert ha kijön, akkor minden tele lesz azzal, hogyan varrják az arcát földönkívülire. Zsóti kicsit panaszkodik még a riportszobában, hogy magára fogja kapatni az embereket, és kihasználják a testét, de nem úgy.

Aztán miután mindenkiből embert faragtak, beindul a házimunka, ami elől páran el is mennek napozni, ami nem meglepő módon konfliktusokat szül. Dina rögtön be is indul, és letolja az egyre idegesítőbb dühös, kiakadós freestyle rapjét, hogy nehogymá' azé' nem fog ő itten napozni, mert azt mondják neki, hogy ne napozzon, bazmeg. „Te fogod megmondani, hogy ki napozzon.” Az exsittes Krisztián, a VV8 The Rockja meg is zavarodik a pörlekedésben, feltörnek belőle a régi böris emlékek, és megkérdi tekintélyt parancsolóan, hogy:


„Kihegyezzem a fogkefét, gyerekek?”

Aztán miután ez nem hat, próbál békét teremteni. Dávid a kertben kiselőadást is tart, hogy hogyan kéne ezt a házimunka dolgot itt csinálni, miközben mereszti a seggét a padon, szóval nagyon hiteles.

Aztán ebédnél folytatódik a pörlekedés, amikor megjegyzi Zsóti, hogy ő már napok óta egy sámlin ülve kajál, mert nincs elég szék – nyilván nem véletlen a szerkesztők részéről -, miközben-főz-most-takarít mindenkire, egyszer már hadd üljön székre, a büdöskurvaúristenit (ezt nem tette hozzá, csak sugallta). Teljesen jogos felvetés. Nyilván a villa pörgőnyelvű, rossz indulatú kádéenpése, Dina rögtön be is szól, amire megkapja, hogy pont ő szólal meg, aki a legkevesebbet tette hozzá az ebédre. Megint VV Szikla próbál békét teremteni, elmondja, hogy kajálásnál nem szeretne vitát és átadja a székét Zsótinak szerethető óriásként. Azért Zsótinak megint van a végére egy jól időzített, tökéletes sick burnje:


„Mit sír? Mint akinek a pináját húzzák, úgy sír.”

A kaja után Ati, a VV8 ügyeletes Pepe Le Pew-ja elkezdi tolni Vikinek a nyomuló hős szerelmest, de olyan krípi módon, hogy még én is összehúztam tőle a kapucnis felsőmet remegve. Elmondja neki, hogy ő addig innen ki nem megy, amíg nem kap egy csókot tőle. Olyanokat mond, hogy „A gyönyörűszép bőrödet néztem végig.”, ami tipikusan olyan dolog, amiket egy sorozatgyilkos mondana, szóval én valószínűleg félteném a lányomat tőle. Vikinél se jön be annyira, de pechjére Ati megfenyegeti, hogy ő nem adja fel és tovább fog koslatni utána. Soma meg csalódottságának ad hangot, hogy eddig még senki nem hagyta, hogy rámásszon, pedig ő arra számított, hogy majd válogatni fog, mint a piacon a a krumplik közt. Ezt a szegény ember Szandikája, Maca ki is neveti Sziklával. Soma tényleg azt várta, hogy ő itt bejön, aztán hagyja magát felszedni, ő az egészséges önkritika élő szobra tehát, hisz ugye úgy néz ki, mint egy pubertás előtt álló Krisz Rudi.

Aztán az este folyamán átalakul a villalét osztálykirándulássá, be is indul a felelsz vagy mersz, a ki kit dugna meg, aztán amikor túlestünk a szemérmeskedésen, akkor Vikinek le kell smárolnia Lórit, akinek meg kellett nézzem a nevét, annyira mély nyomot hagyott bennem az eddigi adások során, remélem őt szavazzák ki holnap a nézők. Viki megjegyzi, hogy Lórinak kisebb fajta Niagara van a szájában nyál formájában, de azért nem volt rossz. Öcskösnek fel is csillan a szeme, hogy most eljött az ő ideje, de pechjére őt nem smároltatják, hanem fahéjat kell kanállal egyen, muhaha. Zsófit meg Zsóti smárolja és azt mondja, viccelsz baszki, két ampulla van benne, meg kell azt nézni. Szerencsétlen Öcskösnél még a meleg srác is előbb csókol meg nőt. Dina meg meg kell markolja Dávid csupasz seggét, a riportszobában meg arra panaszkodnik, hogy kellemetlen volt, mert Dávid befeszített, amitől neki majdnem beletörött a körme. Imádom ezt a műsort!

Végezetül Macának kell nutellát nyalnia Szikla hasáról, Maca pedig ezt úgy is csinálja, mintha Rocconak készítene casting videót. Fekvés után aztán tetőre hág az osztálykirándulás, egymást vízzel locsolják, kergetőznek, Szikla még Dina matracában is elbújik, szóval telepakolják szénnel a móka gőzöst. Kint pedig Vivien, aki gyakorlatilag egy beszélő zeller, aki legtöbbször csak szavakat mond egymás után, amik kis szerencsével szoktak épkézláb mondatokat alkotni csak, és akinek akiből előbb lesz a Bolygó Kapitánya, mint bolygókutató, felteszi a pontot a mai adásra, mert Vivien egy ajándék ennek a szériának:


"Buta vagyok lexikálisan, oké, de amúgy meg nem."


Emellett még azt is mondja, hogy szerinte nagyobb a pattanása, mint a legtöbb srácnak a pöcse.
Ezzel pedig meg is köszönöm a figyelmet, ma valaki kiesik! Remélem valaki olyan, akinek még mindig tanulom a nevét, érthető okokból.

Címkék: vv8
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VV Velőtrázó Vélemény 2016.09.04. 18:13:58

Nem Krisztián kérdezte a fogkefe kihegyezést...

VV Velőtrázó Vélemény 2016.09.04. 18:18:07

Lóri bújt el az ágyban, nem Krisztián (aki hiába erőlteted, semmi Szikla nincs benne) ami nem matrac, de sebaj...

VV Velőtrázó Vélemény 2016.09.04. 18:19:50

Sorry, de ez a mai szösszenet tárgyi tévedésektől szenvedő, Belevaló színvonalú szar lett. Sebaj, majd a pórnép feldobja itt alant.

Berborosz 2016.09.04. 18:34:24

@VV Velőtrázó Vélemény: Nem látta a tegnapi öfit, nem tehet róla...

HorseFucker 2016.09.04. 18:37:23

@PeniValdes: Van amugy élőlény aki szerint Zsófi SZÉP ??

SzilajSzilard 2016.09.04. 18:38:38

@Pácsó Ármándó: Argo nyelven mondom, mert úgy kajakra vágni fogod hogy mit ér ez a szó. Jelentése oltás, be (és persze fel)kóstolás. Mondhatni belekötés ilyen avíttasan. :) Régi rapper és/vagy RnB kifejezés talán.

Ez is nagyon tetszett, a hogyvoltok színvonala fullon repül a magasba bele, he'! dikk!

SzilajSzilard 2016.09.04. 18:39:03

@HorseFucker: Ha nem lenne ez a vicc száj, igen.

VV Velőtrázó Vélemény 2016.09.04. 18:41:20

@SzilajSzilard: Hát ez a hogyvolt inkább földbe állt a repülés után. Egy mondata volt jó: "Elmondja, hogy nagyon jól dolgozható az arca, erről gondolom a bulinegyed külföldi turistái is tudnának mesélni."

VV Velőtrázó Vélemény 2016.09.04. 18:45:48

Amúgy elég nehezen áll be, hogy kinek mi a szerzett beceneve idén. Ez a mai Sziklázás és Macázás elég gyengusz. Lehetne eme rettenet helyett eme helyen keresztet emelni ezek felett?

Cimili 2016.09.04. 18:45:49

@VV Velőtrázó Vélemény: Nekem tetszett, a tévedések ellenére jól ír Scott.

SzilajSzilard 2016.09.04. 18:46:37

@Pácsó Ármándó: Kajakra?! :)

Más. Nagyon jól kijönnék a pesti pultosokkal ha mindegyik ilyen lenne mint Zsolti. Nem egy kétbites mint a pultosok nagyrésze.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.04. 18:52:33

Kedves Scott Pilgrim ! Tőled most olvastam először posztot, és azt kell, hogy mondjam: "Kérem a következőt! " :-)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.04. 18:57:32

„Zsófikám, tedd ki a pinádat, vagy valami.” :-D Ez tényleg elhangzott? :-D

Krétagarbó 2016.09.04. 18:58:54

@Pácsó Ármándó: és kijaza Pepe Le Pew? (Rocco-t tudom ki:)

Krétagarbó 2016.09.04. 19:01:02

@VV Erőlegény: és tényleg:) vicces fijjú ez a Melanizsóti:)

Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.09.04. 19:02:49

Azért tették általában későre, mert erotika kell mmkk?

Krétagarbó 2016.09.04. 19:03:04

@Cimili: a tévedéseket elnézve nekem is tetszett a humora. És valóban, én is feljebb húztam a cipzárat a felsőmön homofóbati udvarlását látva-hallva.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.04. 19:06:49

@Krétagarbó: Igen, és ha picit majd megnyugszik benn (és felhagy a túlbeszélésekkel és túlmozgásokkal), még jobb lesz! Helyesek voltak Dáviddal is egy párban, lehet hogy ez lesz a műsor egyik csattanója ? Drukkolok! :-)

VV Velőtrázó Vélemény 2016.09.04. 19:08:51

Most komolyan megismétlik a tegnap esti öfit éppen?

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.04. 19:09:22

@Krétagarbó: Bakker, azt az ostoba arcberendezést, amilyennel Attila rendelkezik, és ez az udvarlási stílusa, pedig a bemutató kisfilmje egészen szellemesre sikeredet, de eddig egy merő görcs a műsorban...

VV Velőtrázó Vélemény 2016.09.04. 19:15:05

@Cimili: Tudom, de délután négykor. Csak meglepődtem, hogy most adják.

VV Velőtrázó Vélemény 2016.09.04. 19:19:19

Idén jobban sikerült a casting, számomra a VV7 volt az első, amit nem bírtam tovább követni egy idő után. De a szerkesztés, vágás eddig nagyon tré, nagyon átlátszó. Nem érzik a határát annak, hogy mikor tolnak túl valamit. Az más kérdés, hogy látom, sajnos működik, sokan átveszik, hogy kit kell szeretni, kit kell utálni.

Well... 2016.09.04. 19:25:12

na nezem a tegnapi ofit, eddig egy kerdesem volna melyik csaj szekrenyeben lakik ez a szornyeteg ?? :o)

www.anony.ws/image/NwMk

VV Velőtrázó Vélemény 2016.09.04. 19:30:38

@Well...: Vivi, azt hiszem pár napja onnan akarta a domina szerkóhoz azt a cipőt ami kettővel alatta van.

Magentax 2016.09.04. 19:35:25

Sziasztok! Milyen volt már a kis Somácska, amikor benyögte, hogy kijött a szöges drót a zsákból...ööö...kijött a foga fehérje.. :DDDD
Ez a full undok Dinka is megint alakított. Szerinte neki joga van oda ülni, ahová akar, de bezzeg Zsolti lehetőleg ne is közeledjen az asztalhoz, mert az asztal és a székek neki(k) alanyi jogon jár, hisz ők már milyen régi lakók. Hogy felháborodott, amikor Zsolt leoltotta, hogy mire fel van akkora arca, csak 5 nappal és nem évekkel előbb költözött a villába.

2016.09.04. 19:35:45

A "krípi" kripli akart lenni?
15cm-t nem beleírni... :D
Màr majdnem mindet utàlom, Vivit, Zsoltit, Krisztiànt nem.

ezneménvagyok 2016.09.04. 19:41:54

Szerintem vállalható kompromisszum lenne, ha Scott nem maga írná, hanem tollba mondaná az öfit az anyukájának, aki kapásból egyeztetné az alanyt az állítmánnyal, meg ilyenek. Nem bántásiból, persze :-DDD

Well... 2016.09.04. 19:44:36

"-hogy van szlovakul, h joejt ?
-ugy hogy rohadjatok meg teeee"

:o)))))

SzilajSzilard 2016.09.04. 19:46:13

@pávör dragonfruit: Creepy angolul. Rémisztő, ijesztő.

2016.09.04. 19:53:32

Lóri most ugrott ki az àgytartóból akkor nem Krisztiàn volt.

2016.09.04. 19:54:36

@SzilajSzilard: ezt magadtól vagy az írótól?

Mók_Ica 2016.09.04. 19:54:49

szép jó estét :))) most néztem meg a tegnapi öfit, Vivit egyre jobban kedvelem :)))
Dinát viszont egyre kevésbé.....

Mók_Ica 2016.09.04. 19:55:55

ki megy ma haza párbaj nélkül??

Schlomo Goldberg 2016.09.04. 19:57:04

Egy ilyen fehérneműs/fürdőruhás zuhanyzás után kinyalatnám a csajokkal a saját pinájukat, valamint a végbélnyílásuk közvetlen környékét, gondolatébresztőként.

SzilajSzilard 2016.09.04. 19:57:31

@pávör dragonfruit: Ezt a kérdést nem értem annyira. A krípi fonetikusan van írva, a creepy pedig azt jelenti amit írtam. A srác pedig pont így vallott szerelmet. Mi a kérdés, hogy jön ide az író?

Schlomo Goldberg 2016.09.04. 19:57:59

@Mók_Ica: mélykeresztény látens buzi barátunk, ati a neve. Remélem.

Pácsó Ármándó 2016.09.04. 19:59:21

@Krétagarbó: Ja, és ki az a Rocco? :-))

@Mók_Ica: Pedig Dina őszintén viselkedik :-)

ezneménvagyok 2016.09.04. 20:00:07

@Mók_Ica: Én már itthon vagyok, nem párbajoztam. Vagy a bentiek közül...? :-)

Schlomo Goldberg 2016.09.04. 20:01:48

3x 8 az 18 ... vagy 24? Dina, pultos.

Mók_Ica 2016.09.04. 20:02:04

@Schlomo Goldberg: remélem szavaztál rá ;))))))

@pávör dragonfruit: ekg :)))

@ezneménvagyok: te nagyon jó helyen vagy itt, téged nem szavaz ki innen senki :)))

Mók_Ica 2016.09.04. 20:02:58

@Pácsó Ármándó: és csak magát adja.... ezt ne felejtsd ;))))

ezneménvagyok 2016.09.04. 20:03:40

@Mók_Ica: Megnyugodtam, akkor máris betujulok... :-)

Mók_Ica 2016.09.04. 20:04:55

@Cimili: szia cicus :) most kezdődött.... gyorsan nézd te is

@ezneménvagyok: nemér tujulni, tessék szépen beszélgetni itten :))))

Pácsó Ármándó 2016.09.04. 20:05:14

@Mók_Ica: :-)

Mi van a karjára varrva Lórinak?

Mók_Ica 2016.09.04. 20:06:11

Dinánk mingyá szerelmet vall Lórikának????

Cimili 2016.09.04. 20:06:33

@Mók_Ica: Nem nagyon érek rá most. :(

2016.09.04. 20:06:42

Dina milyen hamar àtnyergelt; a hatalmas köröm nagyon règ nem trendi. Szèpen tenyèszhet alatta minden.

ezneménvagyok 2016.09.04. 20:07:09

@Mók_Ica: Minek strapáljam magam, ha úgyis biztonságban vagyok? Elleszek szépen csendben a végéig, oszt jónapot :-D

Mók_Ica 2016.09.04. 20:08:06

@Pácsó Ármándó: inkább ki.... valakinek a feje.... még nem ismertem fel....

@pávör dragonfruit: konkrétan undi.....

@Cimili: :((((

Cimili 2016.09.04. 20:08:24

@Pácsó Ármándó: Ne zavarjál meg.!!!!!!!!!! Nem hiszek neked, a pasik átverősek! :)

Schlomo Goldberg 2016.09.04. 20:08:24

Lóri bevallja hogy taktikából akarja megdugni Dinát

ezneménvagyok 2016.09.04. 20:08:43

Gyerekek, most beszéltem egy kinti magyarral, szlovákul nem is úgy van a jóéjt. Én se tudtam, de állítólag tényleg nem.

Pácsó Ármándó 2016.09.04. 20:08:49

Lóri (ami egy papagáj név) nem szimpatikus.

Mók_Ica 2016.09.04. 20:08:51

@ezneménvagyok: jól jönne az kis 36 misi, mi??? :))))

2016.09.04. 20:09:06

Ezt a szèriàt kitrèneltèk.

Well... 2016.09.04. 20:09:37

ez mekkora, probaljak a vivi-t beledumalni egy parbajba, mennyire puhapocs banda :o(

Cimili 2016.09.04. 20:09:43

@Mók_Ica: Feladatok kiosztva a népeknek, vagyok. :)

Pácsó Ármándó 2016.09.04. 20:10:14

@Cimili: 36 milkáért jáCCok, muszáLy taktikázódnom! :-)

ezneménvagyok 2016.09.04. 20:10:57

Ja, az engem nem érdekel, csak a hírnévér' csinálom. Szeretnék belehejezkedni a médijába :-D

Mók_Ica 2016.09.04. 20:11:27

@Cimili: ügyes kiscica vagy :)))

@Well...: Vivit gyengének tartják ezek a puhapöcsök....

SzilajSzilard 2016.09.04. 20:11:29

@Pácsó Ármándó: Nekem eléggé interpolál az elszándságod!

Cimili 2016.09.04. 20:11:46

@Pácsó Ármándó: Basszus, a Milkát nem kellett volna eszembe juttatnod! :P :)

Mók_Ica 2016.09.04. 20:12:20

@ezneménvagyok: tuti jobban csinálnád, mint fos9Anikó :))))

Pácsó Ármándó 2016.09.04. 20:13:32

@Cimili: 36db!!!

@SzilajSzilard: Még kezdő vagyok, mint Vivi a bolygókutatásban :-)

Well... 2016.09.04. 20:14:13

@Mók_Ica: david,- cigany gyerek- szofi NEGATIV !!!

Cimili 2016.09.04. 20:14:27

@Schlomo Goldberg: Köszcsi! Viszont ma 2x annyi ideig fog tartani.

Mók_Ica 2016.09.04. 20:15:15

TujaTivy is hazamehetne.... kimaxolta magát, nincs benne ennél több... pffff

Cimili 2016.09.04. 20:15:52

@Pácsó Ármándó: Tedd hűtőbe lécci, meg ne olvadjon, míg odaérek! :) Ja és meg fogom számolni, h mind meg van-e.:)

Pácsó Ármándó 2016.09.04. 20:16:01

Tivyt bírom, mert semmi nem tenné mélypadlóra! :-)

ezneménvagyok 2016.09.04. 20:16:05

@Mók_Ica: Így van, sokkal jobbak a lábaim, így be lehetne vágni egészalakosba' is. Dzsungelzsófit is megütné a guta, ha látna... :-D

Cimili 2016.09.04. 20:16:44

@Mók_Ica: tegnap szavaztam rá is.

haruka 2016.09.04. 20:16:56

Remélem az RTL büntiből kivágja Krisztiánt.

2016.09.04. 20:17:02

Nincsenek elèggè beszarva a hazamenèstöl.

ezneménvagyok 2016.09.04. 20:17:07

@Cimili: Melyik az a Milka? Bocs, de még nem tanultam meg a nevüket, meg az arcokat is keverem :-D

Cimili 2016.09.04. 20:17:41

Soma pösze? Vagy mi a szösz.

Pácsó Ármándó 2016.09.04. 20:17:53

@Cimili: Harcolni fogunk értük, csak szólok! :-)

2016.09.04. 20:18:18

@Mók_Ica: Többet vàrtam èn is.

Well... 2016.09.04. 20:18:37

"en magamat erzem a legveszelyesebbnek ebben a dologban" by Zsofi :o))

Cimili 2016.09.04. 20:18:42

@ezneménvagyok: Ma már tilos ezt a szót kiejteni! :)

Mók_Ica 2016.09.04. 20:19:41

ójaj.... nem irigylem azt akinek a legokat össze kell majd szedni...... :o

2016.09.04. 20:19:46

@Well...: Neki is csak a lexikàlis tudàsa kevès.

ezneménvagyok 2016.09.04. 20:20:52

@Cimili: Melyik szót? Azt, hogy Miiiiiiiiii...? :-D

Cimili 2016.09.04. 20:20:59

Min futkosnak, nem láttam? Üvegcserepek?

Mók_Ica 2016.09.04. 20:21:06

@Well...: akár haza is mehetne.... nem sok mindent láttunk eddig belőle sem.....

haruka 2016.09.04. 20:21:26

@pávör dragonfruit: Hát hogy nem jelent meg a beköltözéskor, nem tudták elérni se, ezért kellett Dávidnak beköltöznie (állítólag). Részemről meg azért, mert iszonyat kínos minden megmozdulása, nem bírom nézni se, hallgatni se. :D

Mók_Ica 2016.09.04. 20:21:44

@Cimili: az durva lenne :)))) ezek "csak" legok :))

Pácsó Ármándó 2016.09.04. 20:22:00

@Cimili: Fel van töltve a szája Mici melléből :-)

Schlomo Goldberg 2016.09.04. 20:22:13

Hány éhező gyerek legózhatna ebből Afrikában, na mindegy, hagyjuk.

Well... 2016.09.04. 20:22:21

"égő szemeken jarni jobb lett volna " by Vivi

Mók_Ica 2016.09.04. 20:22:28

@haruka: rendőrségen volt, mint utóbb kiderült.....

ezneménvagyok 2016.09.04. 20:23:18

@haruka: De miért kell nézni, meg hallgatni? Nekem ez már a negyedik szériám tévé nélkül, csak a hogyvolttal. Azóta sokkal lassabban őszülök. Sixx meg állítólag gyorsabban, de ez szerintem nem igaz...

Pácsó Ármándó 2016.09.04. 20:23:29

@Cimili: Persze és szögesdróttal mossák a foguk fehérjét :-)

Cimili 2016.09.04. 20:23:30

@Mók_Ica: Huh, arra én is léptem rá párszor, rohadtul tud fájni.

Mók_Ica 2016.09.04. 20:23:31

@Pácsó Ármándó: :))))) mind az 1000 cm3 átment???? :)))

Mók_Ica 2016.09.04. 20:24:49

@ezneménvagyok: tuti festetsz ;)))

no, jönnek a Zokos kérdések :))))

reklám, halkítsatok!!!!

Mók_Ica 2016.09.04. 20:26:13

@Pácsó Ármándó: és még Vivikét ekézik.... pfffff de Dina is milyen okosan nézett :))))

2016.09.04. 20:26:44

@haruka: Ha így gondolnà a retek akkor nem mehetett volna be. Nekem Dàvid agresszívabb mozzanatai nem tetszenek, Krisztiàn mèg nem lèpte àt a hatàrt, persze nem nyeretnèm meg vele.

Well... 2016.09.04. 20:26:47

"te akarsz bolygokutato lenni, ezt neked kell tudni. - (zsofi)
mire vivi elenged egy ollan nezest amiben benne van "bolygo b+ nem csillag ,az nem az en szakteruletem" :o))

ezneménvagyok 2016.09.04. 20:26:48

@Mók_Ica: Nem, nálunk tapéta van. Szép.

VV Velőtrázó Vélemény 2016.09.04. 20:26:50

Tivy feltűnően sokat szerepel az öfiben. Remélem bejön a tippem.

Ez a legós feladat milyen agyatlan... Azért remélem valami gyerekotthonnak, ovinak odaadják utána (gondos fertőtlenítés után)...

Pácsó Ármándó 2016.09.04. 20:27:19

@Cimili: Azaz! :-)

@Mók_Ica: Dina Észbontó pozitív! :-)

haruka 2016.09.04. 20:27:20

@Mók_Ica: ennyire nem követtem a sztorit.

@ezneménvagyok: még két hétig nézem kb.

2016.09.04. 20:28:24

@Well...: szeneken (?)
Èn ezt hallottam.

haruka 2016.09.04. 20:29:20

@pávör dragonfruit: Dávid egyébként nekem se szimpi valamiért.

VV Velőtrázó Vélemény 2016.09.04. 20:29:52

Tegyék jeleiket Vivire, ő meg vigye ki Dávidot, aki Vivit akarta pajzsnak használni :-)

De érzésem szerint Vikire teszik.

Mók_Ica 2016.09.04. 20:32:34

@ezneménvagyok: tapétázod a hajad??? :o ;)))))

rearwindow 2016.09.04. 20:33:05

Kemény fiú Krisztián csak a húst rágja le, az ereket meg a magcsutkát ott hagyja lol

Mók_Ica 2016.09.04. 20:34:25

most mindenki szervezete ki fog tisztulni :)))))

Pácsó Ármándó 2016.09.04. 20:35:15

Akinek a farkát Maci ma bekapja, az ráfaragott!

Mók_Ica 2016.09.04. 20:35:33

@Pácsó Ármándó: lesz Észbontó best of jövő héten :)))) aztán elvileg új adások :)))

2016.09.04. 20:35:39

@haruka: Lehet, hogy Zsolti jòl èrzi vele kapcsolatban a dolgot.

Mók_Ica 2016.09.04. 20:36:02

@rearwindow: kettőről tudunk..... :)))

Mók_Ica 2016.09.04. 20:36:52

@Pácsó Ármándó: de láttam, hogy te is megtaláltad :)))) és szivi :)))

ezneménvagyok 2016.09.04. 20:37:52

Ja, azt nem. Azt régebben mogyorókrémmel lőttem be, de egyszer a mókusok hazáig üldöztek, akkor elszakadt bennem valami... azóta nem vagyok a régi... :-D

Magentax 2016.09.04. 20:37:58

Ez az undorító bunkó Dinka a karmaival belekapart a tejfölös dobozba és a pofáján szétkente. Fúúúúújjjj, de gusztustalan ez a némber!

Cimili 2016.09.04. 20:39:09

A Nap-al nyertem. :)

Pácsó Ármándó 2016.09.04. 20:40:18

Jézus a SiXXtuszi kápolnában született?

Schlomo Goldberg 2016.09.04. 20:40:28

Hol született Jézus? Sixtusi kápolna -Vivi

Mók_Ica 2016.09.04. 20:41:00

érzékszerv: kéz és láb.... by Ati.... hmmmmm

Mók_Ica 2016.09.04. 20:41:44

növények párzása a fotoszintézis.... höhöhöhöhö

Pácsó Ármándó 2016.09.04. 20:41:48

5 érzékszerve van az embernek az egyéb nemi szerveken kívül :-))

Cimili 2016.09.04. 20:42:03

Növények párzása a fotoszintézis. Nemtom melyik mondta. :DDDDDDDDDDDD

Schlomo Goldberg 2016.09.04. 20:42:04

Fotoszintézis - növények párzása -negatívgyerek

Mók_Ica 2016.09.04. 20:42:31

fotoszintetézis.... hihihihi

ezneménvagyok 2016.09.04. 20:42:59

@Schlomo Goldberg: És még erre a lányra mondják, hogy buta. Hát hány kortársa ismeri azt egyáltalán?! :-)

tg0329 2016.09.04. 20:43:04

Ezek után aki azt mondja a Viasat Észbontók műsorára, hogy kamu, az hülye :D

rearwindow 2016.09.04. 20:43:05

Tivi tipikus példája annak, amikor a határtalan butaság határtalan önbizalommal PÁROSUL

Mók_Ica 2016.09.04. 20:43:17

dzs betű nincs tesó..... höhöhö

Magentax 2016.09.04. 20:43:26

Vivi nem is annyira hülye, legalábbis ami a lexikális tudást illeti. Majdnem minden kérdésre jól válaszolt.

Mók_Ica 2016.09.04. 20:43:47

ukránia.... höhöhö

naezjó... 2016.09.04. 20:44:21

@Magentax: lehull az álarc... még hogy lexikálisan buta, mi? a beépített szépség :)

genevieve 2016.09.04. 20:44:52

Vivi egészen jól hasít:-)

Cimili 2016.09.04. 20:44:57

Lóri: Nem a műveltséggel foglalkoztam. :D

Mók_Ica 2016.09.04. 20:45:00

@Magentax: egész nyáron tanult :)))

@pomac: ja, de melyik végén??? :))))

FrNo90 2016.09.04. 20:45:04

A Vivi csak a bolygókutatós kérdést nem tudta :D

Pácsó Ármándó 2016.09.04. 20:45:18

Mona Lisa önarckép :-))))

Well... 2016.09.04. 20:45:22

"ezek alapvetoen alltalanos ismeretek kerdesek voltak es en erre nem voltam felkeszulve" Lori :o))

agimano 2016.09.04. 20:45:51

ballag már a vén diák

ezneménvagyok 2016.09.04. 20:45:55

@Mók_Ica: Mink, éreccségizettek ezt így mongyuk. De nektek ez magas... :-D

Mók_Ica 2016.09.04. 20:46:00

cogito ergo sum - ballag már a vén diák höhöhö

Pácsó Ármándó 2016.09.04. 20:46:13

Ballag már a vén diák :-)))

haruka 2016.09.04. 20:46:25

Vivi for prezident! :D

naezjó... 2016.09.04. 20:46:40

basszus, ezt kéne minden év eleji első osztályfőnöki órán levetíteni, ha már szeptember.

pomac 2016.09.04. 20:46:40

@Mók_Ica: hát a zsé végén :d

AkinóM 2016.09.04. 20:46:40

@FrNo90: Azért akar annak tanulni, hogy azokra is tudjon válaszolni. :) :)

Schlomo Goldberg 2016.09.04. 20:46:57

Baszod, Vivi veri a mezőnyt.

Pácsó Ármándó 2016.09.04. 20:47:05

Zsófi csak tátott nézett végig :-)

Mók_Ica 2016.09.04. 20:47:12

@genevieve: egyre jobban teCCik ez a lyány :))) éljen a Vivi fan club :)))

@ezneménvagyok: én kérek elnézést :)))))

genevieve 2016.09.04. 20:47:44

dina és mici második?????

Mók_Ica 2016.09.04. 20:48:40

@Pácsó Ármándó: de milyen büszke volt, hogy mennyi kérdésre tudták a választ :)))

Cimili 2016.09.04. 20:48:42

Tanulságos volt ez a vetélkedő, látni, h ki a teljesen kakukk.

naezjó... 2016.09.04. 20:48:46

@genevieve: mutatták őket egyáltalán?

haruka 2016.09.04. 20:49:03

bazzeg, Zsófit kiszavazták.

Cimili 2016.09.04. 20:49:36

Tujazsófi röpül.

Magentax 2016.09.04. 20:49:38

Tudtam, h tiszta kamu ez az egész szavazósdi.

Schlomo Goldberg 2016.09.04. 20:49:55

Na Zsófi, nem tetted ki a pinád, látod.

Cimili 2016.09.04. 20:50:36

@Pácsó Ármándó: Még nem vagy benne????????? :) Már tegnap megalakultunk.

haruka 2016.09.04. 20:50:44

Evelin vajon direkt ment rá a bohóc sminkre? :D

Pácsó Ármándó 2016.09.04. 20:50:52

Vivi bibircsókját leragasztották

Mók_Ica 2016.09.04. 20:52:10

@Cimili: minimum tegnapelőtt.... én tegnap nem voltam.... :))))

agimano 2016.09.04. 20:52:25

A mennyből az angyal amúgy tök jogos volt, mert benne van, hogy hogy Bethlenbe sietve menvén

Pácsó Ármándó 2016.09.04. 20:52:27

@Mók_Ica: @Cimili: Na, akkor belépek, ha elfogadtok!

Cimili 2016.09.04. 20:52:38

@Pácsó Ármándó: Aham. :) Mert akkor nem lépsz be?

Schlomo Goldberg 2016.09.04. 20:52:46

Szőke gecit csináltak belőlük.

naezjó... 2016.09.04. 20:52:48

Zsuzsa Demcsák like this.

Cimili 2016.09.04. 20:53:19

@Mók_Ica: Összefolynak a napok. í:)

Mók_Ica 2016.09.04. 20:55:01

reklám... halkítsatok....
(hogy lekeverték Bencust megint.... pfff)

Commodore 2016.09.04. 20:55:18

Sportos estét! Ez a szereplő cserélgetés meddig mehet?

genevieve 2016.09.04. 20:55:49

@Mók_Ica: éljen:-)

de nem neki drukkolok...tudod (kacsintós szmájli:-)

Well... 2016.09.04. 20:56:35

cicus vedd le a hangot a teven a MILKA-NA dologrol beszelnek :o)

ezneménvagyok 2016.09.04. 20:56:48

Én be nem lépek sehova. 1989-ben majdnem beléptem valahová, fiatalok voltak, jófejek, oszt abból is csak baj vóna mosmár, az a sok jacht meg mangalicafarm, a francnak se hiányzik, szóval mindenki haggyon engem békibe a belépésekkel, nem lépek be és kész...

FrNo90 2016.09.04. 20:56:56

Örültem volna, ha az a prosztó Dina esik ki, bár tény, a műsorhoz jó konfliktusforrás (ellentétben a tuja Zsófival)

VV Velőtrázó Vélemény 2016.09.04. 20:59:39

Zsófi? Háháháháhá! Gyávák.

malevil2050 2016.09.04. 20:59:43

Zsófikámmmmm! Meine libling ,nahh neeeee. Ezt az igazságtalanságot!!

Cimili 2016.09.04. 20:59:43

@Well...: Köszi, pont nem voltam itt, szerencse, h nem hallottam. :)

2016.09.04. 21:01:56

Kevès volt a tujulàs.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.04. 21:01:59

Vivi téyleg a nagy meglepetések embere. A műveltségi vetélkedőben a leendő bolygókutatótól a Plutó, meg a Sixtusi kápolna válaszok, mellett a fotoszintézis, meg a Cogito ergo sum... Zsófit sajnálom, hogy kiesett, mert szerintem lett volna még benne potenciál...

genevieve 2016.09.04. 21:02:07

@FrNo90: ha jól láttam ő volt aki a második legtöbb szavazatot kapta 17 valamennyi

Pácsó Ármándó 2016.09.04. 21:02:17

Ki akart Zsófival lefeküdni?

Mók_Ica 2016.09.04. 21:03:43

@genevieve: én egyelőre neki drukkolok :))) olyan kis "szőke" :))) és a többiek nagyon lenézik

@ezneménvagyok: ez nem olyan hosszú projekt ;))))

@malevil2050: szia :))) ez egy másik Zsófi..... ;)))))

@Ay Mama, Que paso: üdv a klubban :)))

agimano 2016.09.04. 21:04:04

Sajnálom azért Zsófit, én Attilát akartam volna kiesőnek

naezjó... 2016.09.04. 21:04:08

áh, 2 hét után nincs búcsúfilm... menjél szépen kifele.

ezneménvagyok 2016.09.04. 21:04:44

@Pácsó Ármándó: Háát, én most éppen ráérek...

Mók_Ica 2016.09.04. 21:05:00

focizós Zseni lesz az új lakó.... lássuk....

FrNo90 2016.09.04. 21:05:26

Elég fapados volt ez a búcsú :D

,, 2016.09.04. 21:05:31

Lehet hogy nekem is lesz kedvencem végre?:)

malevil2050 2016.09.04. 21:05:46

Férfias nők , nőies férfiak , isten hozott ecsém ebben a zatyvatagban.

Mók_Ica 2016.09.04. 21:05:56

@ezneménvagyok: ha sietsz, még megtalálod a Campona közelében :)))

EzWokEn · http://www.puruttya.hu/ 2016.09.04. 21:07:05

Zseráldin - én erre azt hittem valami csávó lesz (erre kisfilm és csaj)

rearwindow 2016.09.04. 21:07:05

Dinka agyvérzést fog kapni :-D

Pácsó Ármándó 2016.09.04. 21:07:08

@ezneménvagyok: Zsófi is! Figyelj, most lép ki az RTL2 székházból!

malevil2050 2016.09.04. 21:07:12

@Mók_Ica: Szeva. Úgy látom télleg be kellett volna fűteni a szavzógépet , de hiába dumálok én!

naezjó... 2016.09.04. 21:07:27

@agimano: akkor még ez is sok volt :)

Cimili 2016.09.04. 21:07:50

@szörnycsi: Az új beköltöző? Vagy kire gondoltál?

ezneménvagyok 2016.09.04. 21:07:51

@Mók_Ica: Na jó, akkor belépek, de előre megmondom: ha úgy alakul, én akarok lenni a Lajos :-D

haruka 2016.09.04. 21:08:29

@Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka: halihó! :)

Ez a csaj szimpi, Dina meg Mici tuti utálni fogja.

malevil2050 2016.09.04. 21:08:30

@EzWokEn: Megjött az új "bekkenbauer" .

Mók_Ica 2016.09.04. 21:08:40

@malevil2050: majd legközelebb :)))

@rearwindow: reméljük :)))

FrNo90 2016.09.04. 21:09:03

Az új játékos normálisnak tűnik elsőre.

agimano 2016.09.04. 21:09:28

Bencének szimpi a csaj

Cimili 2016.09.04. 21:09:55

@haruka: Jóval értelmesebbnek tűnik a bent lévő csajsziknál.

Schlomo Goldberg 2016.09.04. 21:10:09

Dinuka drága hány perc alatt találja meg magának Zseraldint?

Mók_Ica 2016.09.04. 21:10:11

@ezneménvagyok: tuti Lajos szeretnél lenni???

ezneménvagyok 2016.09.04. 21:10:19

@Pácsó Ármándó:
@Mók_Ica:
Á, gyerekek, annyit én az én koromba' má' nem gyaloglok. Ha akar valamit, jöjjön ide...

Pácsó Ármándó 2016.09.04. 21:10:43

Első próbaként 1 napig ott kellene állnia a két ajtó között :-)

2016.09.04. 21:10:52

Zseri remèlem keresztbe nyeli le ezeket a puhapöcsöket.

malevil2050 2016.09.04. 21:11:21

Egy zseni , alias zsonglőr , lobdával dicséri a napot: He he

Mók_Ica 2016.09.04. 21:11:22

@Cimili: ekg :)))

@Schlomo Goldberg: pár perc.... ne aggódj... ;)))

naezjó... 2016.09.04. 21:11:24

na Dinát kihagyta, ennyi volt...

Pácsó Ármándó 2016.09.04. 21:11:43

@Cimili: És határozott, nem affektál, stb, stb

2016.09.04. 21:11:49

@Schlomo Goldberg: Mivel neki majdnem elfelejtett bemutatkozni, kb 2 perc.

Cimili 2016.09.04. 21:12:05

Pácsó, figyelj , Soma csajozásai! :)

agimano 2016.09.04. 21:12:29

a csaj már tolt egy mi a fasz vant és egy baszki, olyan sokan vagytokat

Ay Mama, Que paso 2016.09.04. 21:12:43

@pávör dragonfruit: ad nekik egy esernyőt, egy kötényt és a brazil körrel mehetnek is ki.

Mók_Ica 2016.09.04. 21:12:55

@ezneménvagyok: nincs lovad??? milyen lovag vagy te???? :))))

Schlomo Goldberg 2016.09.04. 21:12:57

másfél perc volt
kinek nem köszöntem még - zseraldin
Speciel nekem -Dina
sokan vagytok baszki -zseraldin
meg az én kurvaanyámat Dina

ezneménvagyok 2016.09.04. 21:13:17

@Mók_Ica: Ja, de nem mostlajos, hanem G-Day előtti Lajos. Vagy nekem jó a másiklajos is, majd gyakorlom a buta nézést, szerintem menni fog az!

FrNo90 2016.09.04. 21:14:09

@Schlomo Goldberg: Le is írta magát rögtön :D

Pácsó Ármándó 2016.09.04. 21:14:12

@Cimili: Nem akarok elbutulni :-)

@Mók_Ica: Lófarka van :-))

FrNo90 2016.09.04. 21:16:01

Kezdem revideálni az álláspontomat az új csajról.

Mók_Ica 2016.09.04. 21:16:29

@Schlomo Goldberg: csak hozta a formáját... :)))

@ezneménvagyok: nekem mindegy melyik Lajos szeretnél lenni :))) pl lehetsz fanLajos :))))

na, jön a kiválasztás.... kisfilmekkel.... popcorn-t elő :)))

2016.09.04. 21:16:51

@Ay Mama, Que paso: Szèp volt focinyelven :)
Zseri vèdett, különben Dina már jelet tenne rá. De szimpi a csaj, a sok agyhalott mellett.

ezneménvagyok 2016.09.04. 21:17:25

@Mók_Ica: Nnnna, a lovagot meg ne is emlegesse nekem senki. Már olyan ideges voltam, hogy rá kellett keressek a neten, mer valaki belerakta a bogarat a fülembe, hogy ez a B Zsóti (így monták, én kérek elnézést) AZ a B Zsóti, tudjátok, a lovagos... Hát én tiszta ideg voltam, hogy mi lesz itt, ki köll majd sípolni az egész műsortot. De így szerencsére nem... :-D

Mók_Ica 2016.09.04. 21:19:18

@ezneménvagyok: keresztet nem osztogatunk, ne aggódj :))) mondom, ez nem OLYAN klub :)))

rearwindow 2016.09.04. 21:19:38

Lórinak jót tett a borotválkozás meg a szőke festék. Komolyan :-)

Well... 2016.09.04. 21:19:48

lori ugy nez ki ezzel a hajjal, mint a hulye torpe a hupikekbol :o)

Mók_Ica 2016.09.04. 21:20:11

nos, a hangosítást nem sikerült most sem rendesen megcsinálni.....

Pácsó Ármándó 2016.09.04. 21:20:53

Viki ekkor nézett ki a legjobban :-)

Mók_Ica 2016.09.04. 21:21:06

@Pácsó Ármándó: a nagy klasszikus :))) imádtam :)))

haruka 2016.09.04. 21:21:06

Remélem csináltak egy 2 perces összeállítást amikor Dina nem káromkodott az elmúlt 6 napban címmel.

rearwindow 2016.09.04. 21:21:27

@Well...: szerintem kifejezetten jóképű lett... Persze én nő vagyok, mit tudhassam :-)

Pácsó Ármándó 2016.09.04. 21:21:46

@rearwindow: Már csak egy orbit kéne a fogai közé :-)

Schlomo Goldberg 2016.09.04. 21:21:49

@Mók_Ica: ezért szeretjük, olyan kis kiszámítható, finom úrihölgy

Mók_Ica 2016.09.04. 21:22:04

@haruka: kitesz 2 percet???? :)))

Well... 2016.09.04. 21:22:08

kinek a pap kinek a papne, nekem speliel a Viki :o))

haruka 2016.09.04. 21:22:33

@Mók_Ica: jóindulatú voltam. :)

Mók_Ica 2016.09.04. 21:23:50

azért élő adásban milyen szendék a lányok..... hö...

FrNo90 2016.09.04. 21:24:14

Dina mingyá megfullad :D Inni se tud

Schlomo Goldberg 2016.09.04. 21:24:15

Sittes úgy áll ott mintha zárkaszemle lenne

Pácsó Ármándó 2016.09.04. 21:24:28

Dina furcsán eszik és iszik :-)

Ay Mama, Que paso 2016.09.04. 21:24:31

Dina a bizonyíték, hogy Baukó Évának volt hatása a társadalomra.

2016.09.04. 21:26:21

@FrNo90: Leüléskor is úgy tolakodott, majd elesett, undorító kis prosztó.

ezneménvagyok 2016.09.04. 21:26:57

Na, bocsi, csak az van, hogy az előbb megállt a ház előtt egy csomó Audi, becsöngettek, hogy valami ezneménvagyok nevű felhasználót keresnek, mondtam nekik hogy ez nem én vagyok, erre udvariasan elköszöntek és elmentek. Miről maradtam le?

Schlomo Goldberg 2016.09.04. 21:28:51

@Ay Mama, Que paso: Tény. Mint ahogy az is kemény volt, amikor a belevalóban Vivi anyukája bevallotta Győzikének, hogy rajta nőtt fel a lánya.

Pácsó Ármándó 2016.09.04. 21:29:50

@Mók_Ica: Meg vastüdő és dializisgép .-)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.04. 21:30:37

Ez a Zsófi-Dzseraldin csere azért legalább is minőségileg nem volt egy minőségi. Gyakorlatilag a villában most egy átlagon felüli csinos nő maradt...

FrNo90 2016.09.04. 21:31:25

@Schlomo Goldberg: 2005-től főműsoridőben ment az rtl-en, nem annyira meglepő ez, a 18-20 év körüliek nagy része így lehet ezzel.

Schlomo Goldberg 2016.09.04. 21:33:04

@FrNo90: egész pontosan azt is mondta, hogy Győzike volt a kedvence, ott fancsalodott el az arcom.

haruka 2016.09.04. 21:34:01

Dina körmei borzasztóak.

Well... 2016.09.04. 21:34:14

az uj csaj kozben azon gondolkodik, mi a faszt keresek en itt ?? :o))

2016.09.04. 21:34:15

Nem, ti nem vagytok értelmes emberek.

Tompó 2016.09.04. 21:34:41

Hát újra itt :-) üdv mindenkinek. Csodálatosnak tűnik az új évad, bár sokat még nem láttam belőle, a paripa arcú szöszi a kedvencem, minden lélegzetvétele aranyat ér:-) na és ki esett ki ma?

2016.09.04. 21:34:59

Jó a pólód, Dávid.

naezjó... 2016.09.04. 21:35:32

ami a számban, a számon.

Ay Mama, Que paso 2016.09.04. 21:35:33

akkor Soma-Mici párbaj lesz.Ugye?

Mók_Ica 2016.09.04. 21:35:39

Dina CSAK őszinte :))) azt kifelejtette, hogy kedves is ;))))

FrNo90 2016.09.04. 21:35:58

Ki szólt közbe egyébként, hogy Dina alpári?

haruka 2016.09.04. 21:36:22

@Mók_Ica: az igazi kőbunkók érvelése :)

2016.09.04. 21:36:41

@VV Erőlegény: A kinti világban sem mindenki átlagon felüli.

Mók_Ica 2016.09.04. 21:36:54

tedd le az asztalra.... ja, nincs asztal előttetek??? :DDDDDDDD

,, 2016.09.04. 21:37:09

@VV Erőlegény: most megleptél, női szemmel ugyan, de az új csaj szebb mint zsófi volt, a villában pedig nem mondanék senkit szépnek...kezdek kétségbe esni h nem vagyok senkivel ekg-kompatibilis

ezneménvagyok 2016.09.04. 21:37:11

@Cimili: Legyünk tényszerűek. Ő maradt le rólam. Csak a jegyzőkönyv kedvéért.

Schlomo Goldberg 2016.09.04. 21:37:36

@FrNo90: azt én sem tudtam kivenni, de Dinuka nagyon rosszul viselte az igazságot.

Pácsó Ármándó 2016.09.04. 21:38:04

@FrNo90: Asszem Lóri, de nem biztos :-)

genevieve 2016.09.04. 21:38:38

lóri úgy néz ki mint egy SS legény

zsolti kicsit túltolja ezt

,, 2016.09.04. 21:38:55

Borzasztóak a villalakók, egytől-egyig...

Well... 2016.09.04. 21:39:05

@szörnycsi: ne aggodj, nincs atlagon feluli jo csaj a villaban, de en csak egy ficko vagyok honnan tudnam :o)

naezjó... 2016.09.04. 21:39:10

Ez a Zsolti gyerek értelmes embernek tűnik, de minden utálatos sztereotípiát hoz. csillámpóni bazmeg, az.

haruka 2016.09.04. 21:39:11

Ha valaki nem azt a nevet mondja, akit felírt, akkor mi történik?

Cimili 2016.09.04. 21:39:11

@szörnycsi: A Dina azért kimondottan jól néz ki, kivéve a körmeit.

ezneménvagyok 2016.09.04. 21:39:13

@Pácsó Ármándó: Akkor jó. Utolsó óccsa le a villanyt :-)

FrNo90 2016.09.04. 21:39:14

A Zsolt kicsit túltolja ezt a buzi-kérdést most már.

Mók_Ica 2016.09.04. 21:39:26

@haruka: ez a végső érv náluk mindig :))))

@ezneménvagyok: sztem házhoz hozták neked Zsófit (mer te nem mentél sehová) erre te elküldted őket..... no, erről maradtál le :))))

FrNo90 2016.09.04. 21:39:48

Bence képben van ma.

Pácsó Ármándó 2016.09.04. 21:40:08

Az a nagy sárga konténer a tábla :-)

2016.09.04. 21:40:14

@genevieve: Nekem gyanús, hogy nem az lesz a meleg, aki eljátssza, és nem az lesz a buta... Stb. Dinát kivéve, ő zsigerből paraszt.

Well... 2016.09.04. 21:40:31

@Cimili: nehogy man jol nez ki, mikor leul ralog az farmerre a hasa :oP

Schlomo Goldberg 2016.09.04. 21:40:33

A régi szép időkben sokkal fegyelmezetteben kellett viselkednie a csürhének amikor élő kapcsolás volt

FrNo90 2016.09.04. 21:40:44

@Cimili: Erre inkább nem írok semmit... :D

Mók_Ica 2016.09.04. 21:40:57

@szörnycsi: sztem is jobban néz ki, mint Zsófi... a többit majd meglátjuk :))) szóval van egy ekg-társad ebben :)))

@genevieve: túl biza....

Pácsó Ármándó 2016.09.04. 21:41:44

Én bírom ezt a selyp Dinát :-)

haruka 2016.09.04. 21:41:57

@Schlomo Goldberg: Mer' Buci meg Lilu kemények voltak.

,, 2016.09.04. 21:42:04

@Cimili: nekem az tetszik rajta, ahogy kicicatusozza a szemét, az alakja is jó

Mók_Ica 2016.09.04. 21:42:14

@haruka: később kicserélik a borítékban a papírját :))) (vajon megnézik?)

naezjó... 2016.09.04. 21:42:39

@Schlomo Goldberg: Hát Buciban azért volt affinitás, zsigerből hozta. :)

Cimili 2016.09.04. 21:42:45

@Pácsó Ármándó: Selypel? Mindig mindenről lemaradok. :)

2016.09.04. 21:42:57

Kamu jelölések. Egy sem meri a valós konfliktusát felvállalni?

ezneménvagyok 2016.09.04. 21:43:02

@FrNo90: Mármint melyik Zsolti? Most már teljesen el vagyok keveredve...

Pácsó Ármándó 2016.09.04. 21:43:03

@Schlomo Goldberg: Akkor még autóStohl fegyelmezte a népet :-)

Mók_Ica 2016.09.04. 21:43:38

Zsóti festette Lóri haját szőkére???? :o

haruka 2016.09.04. 21:43:52

Korábbi szériák lakói tréningezték őket? "Aki a legtávolabb áll hozzám."

Well... 2016.09.04. 21:43:53

@haruka: mi tortenne ? ami minden mas forgatason, ujra vennek a jelenetet :o))

Cimili 2016.09.04. 21:43:57

Mici fürdőruhában?

agimano 2016.09.04. 21:44:43

Viki rettenetesen néz ki

ezneménvagyok 2016.09.04. 21:45:02

@Mók_Ica: A szomszéd szerint három év letöltendőről, de a Te verziód sokkal kedvesebb. Pussz! :-)

Cimili 2016.09.04. 21:45:07

Pakold magad Zsótikám! :)

Mók_Ica 2016.09.04. 21:45:38

@agimano: a szeme sem áll jól??? :)))

Cimili 2016.09.04. 21:45:56

@Pácsó Ármándó: Miért nem lepődök meg rajta? :)

rearwindow 2016.09.04. 21:46:04

Na neeeee zsóti mindenkit szeretek, mindenkit imádok... Hazudós

genevieve 2016.09.04. 21:46:05

zsolti, így lassan elcseszi

Well... 2016.09.04. 21:46:33

szanalmas buzikam :o(

naezjó... 2016.09.04. 21:46:57

Dina kedvesen értetlenkedő feje ma még vissza fog köszönni rémálmomban.

FrNo90 2016.09.04. 21:46:58

Mi történt a Zsoltival? Kezdi túltolni ezt.

Annyira tipikus és sztereotíp ez... :D

Schlomo Goldberg 2016.09.04. 21:47:02

Dinának jól áll ez a rúzs, ellensúlyozza a sárga fogait

Cimili 2016.09.04. 21:47:07

Soma + 1 pont nálam.

Pácsó Ármándó 2016.09.04. 21:47:23

A buzgár jól nyomja a mindenkit szeretek taktikát, de olyanra rakja akire valószínűleg más is és esélyes, hogy kint marad.

Mók_Ica 2016.09.04. 21:48:24

Mici milyen "kedvesen" ejtette ki a seggfej szót a száján :))))

Mók_Ica 2016.09.04. 21:49:06

Vikié lesz a kendőcske?????

Schlomo Goldberg 2016.09.04. 21:49:10

Látensbuzi senkinek nem szúrja bent a szemét?

2016.09.04. 21:49:21

Viki a klikk előre megbeszélt áldozata?

Pácsó Ármándó 2016.09.04. 21:49:45

Csak Tivy érti, hogy miről beszél

ezneménvagyok 2016.09.04. 21:50:09

DE MELYIK ZSÓTI?????? :-D

Cimili 2016.09.04. 21:50:16

Tyvi okoskodásától ketté áll a fülem.

Mók_Ica 2016.09.04. 21:50:23

érdekes, hogy kiesett Zsófi szerint Tivike "erős" bent.... az élő adásban azért nem sok látszott eddig ebből....

agimano 2016.09.04. 21:50:48

hogy-hogy a Vikire rakja mindenki? könnyű ellenfélnek gondolják?

Well... 2016.09.04. 21:50:52

"szituacio szul szituaciot, szituacio szul negativ embereket...bocsika, hogy komolyra forditottam a szot" by youtube"

Mók_Ica 2016.09.04. 21:51:26

@Schlomo Goldberg: sminkeli a csajokat, frizurákat csinál.... simulékony és sztem okoksnak is tartják bent

Well... 2016.09.04. 21:51:39

@Schlomo Goldberg: hulye vagy , ne hog yman kiessen, latni akarom mikor a zsolti megcsinalja :o))

Schlomo Goldberg 2016.09.04. 21:51:46

Szerintem nem beszéltek össze hogy Vikire raknak.

rearwindow 2016.09.04. 21:51:49

@Mók_Ica: nekem is ez tűnt fel, és Zsófi szerint MINDENKI egyértelműen tivit gondolja főnöknek ????

pomac 2016.09.04. 21:51:50

@agimano: fosh 9 megbeszélték vikit és ennyi, beszari a fele brigád, félnek párbajozni

FrNo90 2016.09.04. 21:52:00

Ezt tuti megbeszélték.

naezjó... 2016.09.04. 21:52:14

nincs bajom veled, nem is beszéltünk, szeretlek, menj a picsába.

2016.09.04. 21:52:27

Egyforma kamu indokkal megjelölték Vikit.

ezneménvagyok 2016.09.04. 21:53:31

@Cimili: Már mondtam, hogy nem megyek sehová, gyere ide Te, elmondok mindent... :-D

Mók_Ica 2016.09.04. 21:53:50

@Schlomo Goldberg: sztem meg összebeszéltek... vagy megkapták üzibe, hogy Vikire tegyék ;)))

pomac 2016.09.04. 21:54:09

én büntetnék ,aki rárakta a jelét azok közül bárkit vinne kinmaradhatna

ezneménvagyok 2016.09.04. 21:54:40

@pávör dragonfruit: Oké, a "fiatal" helyre tette a dolgot. Köszi!

Cimili 2016.09.04. 21:54:48

@ezneménvagyok: Nem gondoltam komolyan, csak azt hittem segélykiáltás volt. :)

2016.09.04. 21:54:55

@Mók_Ica: Én is írtam. Kétszer. :D

Well... 2016.09.04. 21:55:38

dina raszabadul a vikire egesz heten alazni fogja, mert most o most vesztes pozicioban van, es o szeret a masikon taposni, erre a viki minden mindegy alapon kiviszi es kinnt hagyja mint szart :o))

Ay Mama, Que paso 2016.09.04. 21:55:59

@Mók_Ica: kevés élő adás volt, azt is vedd figyelembe

Mók_Ica 2016.09.04. 21:57:01

@pávör dragonfruit: igen :)))

@rearwindow: kár, hogy mi ebből az okos Tiviből semmit nem látunk.... eddig negatív :)))

Pácsó Ármándó 2016.09.04. 21:57:01

@Mók_Ica: @Schlomo Goldberg: Szerintem Viki beszélte rá őket, hogy rárakják :-)

malevil2050 2016.09.04. 21:57:12

Viktóriaaaaaaaaa! Hát most meg!!?? Hogy a jó francba van ez?

naezjó... 2016.09.04. 21:57:24

Győző-Zsófi mélyelemzés iz káming. "te, én nagyon sajnálom, de tényleg nagyon sajnálom, hogy kiestél, mihez fogsz kezdeni a NÉPSZERŰSÉGGEL?

Ay Mama, Que paso 2016.09.04. 21:57:58

@Well...: nono. Dina annyira segítőkész volt, hogy amíg Viki beszélt fel is kötötte rá a zöld kendőt.

Mók_Ica 2016.09.04. 21:58:39

@Ay Mama, Que paso: de ami alapján ezt mondta Zsófi, azt nem fogjuk már látni....

@Schlomo Goldberg: tuTTam.... csak nem sejtettem :))))

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.04. 21:58:51

Húúú, a mai műsor katasztrofálisan gyengére sikerült, és sajnos nem csak a műsor, hanem egy csomó játékosba azt hiszem, hogy a mai napig jóval több lehetőséget láttam bele, mint amit ma nyújtott.... Ráadásul párbaj nélkül kiszórásra került egy viszonylag kellemes jelenség... :-(

Mók_Ica 2016.09.04. 22:00:13

@naezjó?: kihagytad a "mesélj"-t :)))

@Pácsó Ármándó: aham... sztem is :))))

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.04. 22:01:13

@Well...: Nem fog, mert akkor kihívja egy cat fightra, és sanszos, ha így tenne, akkor Viki maradna benn!

Mók_Ica 2016.09.04. 22:01:22

de sukár ma ez a Győzi.....

genevieve 2016.09.04. 22:01:27

győzi hozza a meleg formát:-)

genevieve 2016.09.04. 22:02:01

csóri még mindig cipeli az a nyüves bőröndöt...

Well... 2016.09.04. 22:02:03

anyam ki ez a fasz ? es honnan van a tajszolas ???

Ay Mama, Que paso 2016.09.04. 22:02:11

egyébként ne várjunk karácsonyig, hogy minden gyerek lakjon jól, úgyhogy
11794008-20534156-00000000

tetszik a casting, de félő, hogy a kreatív stáb a VV6-7et nézte, inkább csinálta
iskolahét, pöttyös-csíkos, kintiek-bentiek, rendvédelmi hét, minden gyerek lakjon jól, X faktor
Make it funky!pls!

Commodore 2016.09.04. 22:02:32

Kiscsirke bebaszott a szavazás alatt...

ezneménvagyok 2016.09.04. 22:03:19

@Cimili: Hát az is volt, de már késő... ég veled, gonosz, való világ...!

Mók_Ica 2016.09.04. 22:03:26

@genevieve: fontos kellék, enélkül nem tudnánk mi nézők, hogy ő VV Zsófi :)))

bárcsak bent is ilyen összefüggően beszélt volna ez a lányka.....

Well... 2016.09.04. 22:03:38

@VV Erőlegény: szerinted visszatudja tartani magat ???? komolyan nincs az az ero ami visszatartsa ezt a THP-t attol h mast gyalazzon .

rezesbagoly 2016.09.04. 22:04:16

Aggggyisten(es) evribadi!

Igen erős abban a bizodalmam, hogy ez a kockafejú Vikilány fogja és a vizuális környezetszennyezés számba menő Micigyesznyót viszi, s hagyja künn a brébe'.

naezjó... 2016.09.04. 22:04:25

most, hogy hallom Zsófit beszélni, nem bánom, hogy kiesett.

Mók_Ica 2016.09.04. 22:04:48

@ezneménvagyok: cicus meghallgat, mesélj neki :)))

Ay Mama, Que paso 2016.09.04. 22:05:03

legboldogabb kieső, ever
(mondjuk szerintem életveszélyben volt. ha belecsúszik a lába a lefolyóba,akkor vége)

naezjó... 2016.09.04. 22:05:47

@rezesbagoly: miért, a kiválasztásra is hogy kiöltözött :)

2016.09.04. 22:05:52

Győzit és Aut bojkottálom, jó éjt!

Mók_Ica 2016.09.04. 22:06:29

remélem nem gázolok senkinek a lelkébe, de ez a Zsófilány úgy beszél, mint Aleska..... (hangsúly, intonáció....)

Cimili 2016.09.04. 22:06:31

Zsófi mennyire hasonlít a Julia Robertsre

Mók_Ica 2016.09.04. 22:07:32

@pávör dragonfruit: jó éjt :))

@Commodore: és Győzi "szerelme" ....

Cimili 2016.09.04. 22:07:56

@Mók_Ica: Csak ne kelljen odamennem. :) Ő meg lusta. Patt helyzet. :)

Well... 2016.09.04. 22:08:21

@Commodore: a porcelan arc meg hagyja, de h "vetkozz bazzd meg, bementem a villaba meglesni ahogy furdesz, es mit kell latnom, egy kibaszott furdoruhat...vetkozz woman, az kell a nepnek, az az egyetlen ut egy nonek, h maradhasson a villaban"

hol lehet sexizmusert perelni ????

Mók_Ica 2016.09.04. 22:09:28

@Cimili: nem lusta ő. csak kényelmes :)))) ;)))

rezesbagoly 2016.09.04. 22:10:16

@naezjó?:

Mint szarnak a pofon, ahogy az összetett és izgalmas karakter (muhaha...) Negatívusz Idioticus mondaná.

naezjó... 2016.09.04. 22:11:14

visszaélsz önmagaddal... Na szevasztok, RTL, ezt a 2 gyökeret meg rakjátok már ki nem jött be, van ilyen.

Commodore 2016.09.04. 22:11:40

Mélyinterjú Győzikével... ááá

Ejjhaaa 2016.09.04. 22:11:52

ez a győzi rosszabb mint egy pedofil, undorítóakat kérez, pofánvágnám azzal az acélbőrőnddel

VV Velőtrázó Vélemény 2016.09.04. 22:12:39

Nekem szimpi az új csaj eddig, majd meglátjuk mit mutat.

Én ekg-kompatibilis vagyok, szerintem Dina és Evelin is szép, a viselkedésük meg ocsmány. Ha smink nélkül nézzük, akkor Dina javára billen a mérleg pofiban. Az új lány messze szebb Zsófinál, Dina és Evelin mögött harmadik.

Evelin elég ciki volt a háttérben, Viki mögött, már vágta a pofákat, meg sugdosott.

Zsoltika a túltolás és a szerepből kiesés között csapong, rém szánalmas.

ezneménvagyok 2016.09.04. 22:13:39

@Mók_Ica:
@Cimili:
Csak nem kibeszélnek itt engem? Hát mi vagyok én, egy valóvilághős?

haruka 2016.09.04. 22:14:15

Burgonyázna vele. :DD

Mók_Ica 2016.09.04. 22:14:25

@naezjó?: @Ejjhaaa: Au is és Győzi is a legalja....

ezneménvagyok 2016.09.04. 22:16:10

Szólhatnának Győzinek, hogy adás után hátul menjen ki, mert a főbejáratnál Bejaaszzony várja a sodrófával...

Ay Mama, Que paso 2016.09.04. 22:16:28

olyan alacsony a műsor költségvetés, hogy nincs asztalra pénz

EzWokEn · http://www.puruttya.hu/ 2016.09.04. 22:17:41

@Ay Mama, Que paso: Lecsekkoltam, nem-e a saját bankszámládat raktad be, te kis huncut! :D

VV Velőtrázó Vélemény 2016.09.04. 22:17:55

Viki csak Micivel szemben nyerne a lányok közül, őt kell vinnie vagy Atit, utóbbi esetben akár meg is lovagolhatná a szánalmas nyomulást, hogy neki az kellemetlen volt.

Mók_Ica 2016.09.04. 22:18:04

Hugyag.... na, ammeg hol van????

Cimili 2016.09.04. 22:18:39

@ezneménvagyok: Eszünkbe nem jutna ilyet tenni. :) Szeri van. :)

Ay Mama, Que paso 2016.09.04. 22:18:56

@EzWokEn: én egy becsületes srác vagyok

Mók_Ica 2016.09.04. 22:19:08

@VV Velőtrázó Vélemény: Atit vigye, én rá szavazok...

@Ay Mama, Que paso: szerencsére székből futotta 2re :))))

Well... 2016.09.04. 22:19:13

elhetelenek ? vagy telhetetlenek ??? lexikalis tudas itt sem jaccik :o)

EzWokEn · http://www.puruttya.hu/ 2016.09.04. 22:19:17

@VV Velőtrázó Vélemény: Szal a cigókra buksz!? Mert kb. mind2 az! Csak a Dina még paraszt szlovák is!

haruka 2016.09.04. 22:20:50

Hú, azért Zseninek nem egyszerű a családja.
Győző vállalhatatlan, inkább alszok.

EzWokEn · http://www.puruttya.hu/ 2016.09.04. 22:20:50

@VV Velőtrázó Vélemény: Mici-t benntartja majd a luxusautó vevő kitartottja (stricije) nem!?
(mármint az nem sajnálja majd azt a pár ezer SMS-t)

ezneménvagyok 2016.09.04. 22:21:04

Mindig úgy tűnik, de ez állítólag az üldözési mániám miatt van. Ami nem tévesztendő össze a megalomániámmal és a skizofréniámmal, de ez az ára, ha valaki az igazi Napoleon... :-)

Cimili 2016.09.04. 22:22:53

Azt hittem letérdel Zsófi elé és megkéri a kezét. :DDDDDDD

ezneménvagyok 2016.09.04. 22:22:55

@Cimili: Jó, akkor kapsz egy kis Milkát :-)

Ejjhaaa 2016.09.04. 22:22:57

Ki ez a győzi má, a Ferenc Pápa?

Mók_Ica 2016.09.04. 22:23:01

ójaj, Győzike áldásától mentsen meg az Isten!!!! áááááááá

Well... 2016.09.04. 22:23:01

na bazzd meg rarakta a cigany atkot :o((

VV Velőtrázó Vélemény 2016.09.04. 22:23:19

Zseraldinnak jól áll a kalocsai: www.facebook.com/adrydesign1/photos/a.1414995918713435.1073741841.1411054125774281/1468501286696231/?type=3&theater

Amúgy szeret pecázni és Facebookos nyereményjátékokon részt venni.

malevil2050 2016.09.04. 22:24:03

@ezneménvagyok: Napóleon nem lehetsz , mert én vok bonaparte , hehe

EzWokEn · http://www.puruttya.hu/ 2016.09.04. 22:24:15

Amúgy én mazohista végig néztem a részeket, és:
ilyen amatőrök vágják!? Meg az egész műsör így tök szar... mármint kamera élesség nem azon van, aki beszél - bevágnak! A hang össze-vissza. A mondatokat félbe vágják, és jön a reklámsport és ígytovább és ígytovább! Tök amatőr!

Vagy csak szokásos RTL-szint!?

Well... 2016.09.04. 22:24:28

tenyleg le kene szakadni errol a nem birtalak meglesni furdoruci nelkul, mert ha azert kirugnak akkor megeri elkuldeni azt a reklamaciot annak a bucimanusnak :o((

Mók_Ica 2016.09.04. 22:24:37

a bv szerkesztője is menjen a fenébe..... mi az, hogy csapkodja meg a fenekét??? pffff

Cimili 2016.09.04. 22:24:58

Meddig húzza már a búcsúzkodást Gyözö, alig tud elszakadni Zsófitól.

EzWokEn · http://www.puruttya.hu/ 2016.09.04. 22:25:37

@VV Velőtrázó Vélemény: Ezen pont épp elég debilfeje van, de még amúgy talán is a legnormálisabb - legjobb csajnak tűnik ott benn a villában!

Mók_Ica 2016.09.04. 22:25:54

@EzWokEn: egy ideje már szokásos.... az időrendre sem figyelnek.....

VV Velőtrázó Vélemény 2016.09.04. 22:27:05

@EzWokEn: Ez elég alpári volt... Amúgy Evelin nem tetszik, csak elismerem, hogy ő szép, de nem az én stílusom. Dina inkább, leszámítva a stílusát, meg a száját, a virító fogínyével, plusz ami onnan kifelé dől. :-) Nem szlovák, de nem magyarázom annak mi Felvidék annak, aki cigózik is.

EzWokEn · http://www.puruttya.hu/ 2016.09.04. 22:27:54

Amúgy hol kell bejelenteni az ORTT felé a "szabálytalanságokat"!?
Egy kicsit ráérős nyugger akarok lenni, a pár bazmegolás és kurvázáért 12-es karika alatt!
Hadd fizessenek pár millát a közösbe! :D

Amúgy ez a cenzúra, ez mi!? Cenzúrázva az alkoholizálás meg a cigi!? Tök röhej! Miért nem rakják akkor már 16-os karikára 22:00 műsorra!? Ez vérciki szerintem! Vagy korábbi szériákban is így volt! (sry sosem követtem az ilyen baromságokat)

ezneménvagyok 2016.09.04. 22:28:20

@malevil2050: Nem lehetsz, egy igazi sztár nem használja a vezetéknevét. Szóval én vagyok, meg még három másik személyiségem. A többiek Wellington hercegei, szóval Waterloo-t mindenképpen én nyertem meg és kész!

EzWokEn · http://www.puruttya.hu/ 2016.09.04. 22:29:10

@VV Velőtrázó Vélemény: Attól, hogy "tud magyarul" még alpári szlovák! Nem lesz ettől Felvidéki!

ezneménvagyok 2016.09.04. 22:30:18

@Cimili: Szivi. Csak gyere el érte, mert tudod, én nem... :-D

EzWokEn · http://www.puruttya.hu/ 2016.09.04. 22:31:24

@VV Velőtrázó Vélemény: Megbántottuk a libsi lelkedet!? Amúgy csak konkretizálok, most miért!? Ebben az országban már a magyar a kisebbség, szal ez inkább erény és nem hátrány manapság!

Mók_Ica 2016.09.04. 22:32:29

@ezneménvagyok: egy milka csoki ennyire nem csábító..... :))))

VV Velőtrázó Vélemény 2016.09.04. 22:34:25

@EzWokEn: Erről nem vitatkozom. Irtó gáz szlovákozni egy felvidéki magyart.

EzWokEn · http://www.puruttya.hu/ 2016.09.04. 22:34:57

@HorseFucker: ÉN csak azt nem értem ilyen egy "jó" ajakfeltöltés!? O.o
Nem ilyen egy hibás és ezért perelik az orvost, ha ilyen gány munkát ad ki a keze közül!?

(amúgy szép lenne)

VV Velőtrázó Vélemény 2016.09.04. 22:35:32

@EzWokEn: Ezt is megértem, hogy lelibsiztek... :-) Szerinted hány libsi kérné ki egy magyar szlovákozását? Ejnye.

ezneménvagyok 2016.09.04. 22:36:04

@Mók_Ica: Van mogyorós is. Ha együtt jöttök, felezhetitek a benzinpénzt :-D

Cimili 2016.09.04. 22:36:26

@ezneménvagyok: Én is tudom, te is tudod. :)

Mók_Ica 2016.09.04. 22:40:47

@ezneménvagyok: asszem beülünk cicussal egy finom kávéra vhová... és jól kibeszélünk téged :))))

ezneménvagyok 2016.09.04. 22:41:20

@Cimili: Dehogy tévedt, csak addig festettük a falra az este, míg megjelent :-)

ezneménvagyok 2016.09.04. 22:42:39

@Mók_Ica: Mindig ez van. Pedig már milyen szépen alakult az édeshármas... :-(

Berborosz 2016.09.04. 22:43:22

@EzWokEn: Te még nem láttál alpári magyart? Van otthon tükrötök?

ezneménvagyok 2016.09.04. 22:43:47

@Mók_Ica: ... vagy négyes, ha visszahozzák Zsófit...

,, 2016.09.04. 22:44:54

Mi ez a fürdőrucis téma? Nem nézem a bv-t

Cimili 2016.09.04. 22:45:01

Na további jó miegymást, holnap jövök. :)

Mók_Ica 2016.09.04. 22:45:51

@ezneménvagyok: nem bírnád te azt... :)))

@Cimili: :)))

2016.09.04. 22:45:57

@Mók_Ica: Már bocsánat, de ez nem úgy működik, hogy csak úgy leléptek. Cimilit el kell kéreztetni. Tőlem. :D És csak úgy egy vadidegenhez? Mi van ha kutyával vár titeket? Erre nem is gondoltok? :D

ezneménvagyok 2016.09.04. 22:47:26

@Cimili: Anyukám szerint nekem is fellőtték a pizsamát, úgyhogy csókolom! Szép álmokat :-)

Nem Penny hajója 2016.09.04. 22:47:34

1. Zseraldint sunáznám.
2. A Big Brother licenc hozott valami újdonságot azon kívül, hogy nincs alkalmazás és online közvetítés?

2016.09.04. 22:47:45

@ezneménvagyok: Na csak hátrébb az a cicusomtól!!!! Mit képzelsz te? :D Ide toppansz, és már vinnéd is? Azt már nem!! :D

Mók_Ica 2016.09.04. 22:47:48

@Cimili: jó éjt :))) megyek én is... holnap hétfő....

@szörnycsi: Győzi azt nehezményezte, hogy nem meztelenül zuhanyzott Zsófi a vellában.... biztos csak szerkesztői utasításra.... :)))))

ezneménvagyok 2016.09.04. 22:48:31

@Mók_Ica: Nem bírni kell azt, hanem élvezni :-)
Szép álmokat Kegyednek is! :-)

Mók_Ica 2016.09.04. 22:48:43

@ALOKSAKTRHEE: dehogy megyünk :))) csak ketten kávézgatnánk :)))

Mók_Ica 2016.09.04. 22:50:25

@Nem Penny hajója: sztem csak fizetni kellett és feltenni a logot..... egy esetleges per elkerülése végett.... legalábbis én nem látok semmi BB-s vonást ...

@ezneménvagyok: szép álmokat és üdv a mamának :))))

EzWokEn · http://www.puruttya.hu/ 2016.09.04. 22:52:29

Azért a nézői szavatok:
kepfeltoltes.hu/160904/vv8onlineszavas20160904_www.kepfeltoltes.hu_.png

ZSÓFI - 20,75%
DINA - 17,72%
MICI - 12,13%
EVELIN - 9,84%
VIVI - 8,55%
ATI - 7,74%
ZSOLTI - 5,92%
TIVY - 5,15%
KRISZTIÁN - 4,26%
LÓRI - 3,21%
VIKI - 2,04%
SOMA - 1,89%
DÁVID - 0,80%

És amúgy én is a legvégére egy DÁVID - SOMA párbajt tudnék elképzelni!
Melyből a Dávid jön ki győztesen!

Illetve, hogy DINA és MICI a közellenség a nézők számára!
Remélhetőleg mihamarabb kiszóródnak... DINA a legnagyobb szarkeverő, a MICI meg odalapul, ahol épp érdeket lát (mostmég épp DINA-hoz)

A kiválasztás meg:
kepfeltoltes.hu/160904/vv8kivalasztas20160904_www.kepfeltoltes.hu_.png
7viki
2dina
1-1-1 ati-lóri-mici

Szal...

,, 2016.09.04. 22:52:32

@Mók_Ica: gondolom szegény lány szóhoz sem jutott...hülye perverz...

EzWokEn · http://www.puruttya.hu/ 2016.09.04. 22:55:02

@EzWokEn: Mondjuk a szerintem a legérdektelenebb személy benn az ATI meg a LÓRI gyerek, a ZSÓFI-nak legalább volt (volt) csöcse!

Mók_Ica 2016.09.04. 22:58:00

@szörnycsi: az még hagyján... de a végén azt mondta Győző, hogy a szerkik azt mondták a fülébe, hogy paskolja meg Zsófi fenekét, amikor már ment kifelé.... ezt azért nem tette meg Győzi.... de azért mégis.... nagyon gáz lett a belevaló....

VV Velőtrázó Vélemény 2016.09.04. 22:59:59

@EzWokEn: Te mit néznél egy olyan VV-n, amiben egy Soma-Dávid páros eljut a végéig? Azt meg nem tudom mit néztél eddig, de ha szarkeverésről beszélünk, akkor abban eddig Dávid és Evelin jár az élen, plusz Mici és egyre inkább Zsolti. Dina nem kever semmit, egyszerűen egy ordenáré stílusa van, plusz túl nagy egója. Értem miért utálják sokan, de nálam ezek a dolgok az előbb említett egyedek és a tuják kiesése után jönnének elő. De cáfolj meg, milyen szart kever?

,, 2016.09.04. 23:07:52

@Mók_Ica: nagyon gáz. Az ÉH botrány után azt hinné a zember figyelnek a csatornák az ilyen szexista fasságokra (naiva OFF)

SzilajSzilard 2016.09.04. 23:17:31

Gyerekek! Ezért kell tanulni. Mert pultosok lesztek és oltári hülyeségeket fogtok válaszolni.

Komeszka 2016.09.05. 01:19:37

@EzWokEn: Soma nincs egy súlycsoportban Dáviddal szerintem.

Komeszka 2016.09.05. 01:23:47

@VV Velőtrázó Vélemény: Dávid taktikus, nem szarkeverő, ez tök egyértelmű. Ő, Zsolt, Vivien (komolyan!) és Evelin számít gondolkodó embernek az egész bandából, a többi neandervölgyi szinten áll agyilag.

Komeszka 2016.09.05. 01:31:27

@Mók_Ica: Komolyan mondom nem hiszem, hogy te ezt vágtad le ebből. Dávid pont, hogy nem tartja gyengének Vivient, mondta másnak is, hogy Vivi az egyik legerősebb karakter odabent. Most ugyanezt mondta Vivinek a szemébe is, hogy nem kell egy párbajtól tartania.

Komeszka 2016.09.05. 01:49:35

@VV Velőtrázó Vélemény: Már vágom, te azt hiszed, hogy Dávid Vivient ki akarta ejtetni Dina ellen, mert Vivient gyengének gondolja. Ezért írod, hogy Dávid szarkeverő. Csak szólok, hogy nem ez történt valójában. Dávid Dinka ellen van, mert levágta, hogy full negatív a csaj és azt magyarázta Viviennek, hogy ő meg erős és Dinkát simán kivágná és nincs tőle félnivalója egy párbajon. És ráadásul ezt így is gondolja valóban, mert Evelinnek mondta, hogy Vivien egy kimondottan erős karakter és mennyire benézik itt sokan, hogy ostoba.

minden luk 2016.09.05. 03:12:12

Ez így elég fos volt, hogy függetlenül az aktuális klikkektől mindenki a "leggyengébbre" tette a jelet. Nem játszani akarnak, hanem megúszni. Gáz ez a csapat, eddig.

Bakk László 2016.09.05. 03:21:46

Somaban pozitivan csalodtam ezzel a jel rakassal nem buziskodott kamu indokokkal mint a tobbeik hogy Vikire tegye

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.05. 06:20:32

@Komeszka: Ebben a játékban viszont -különösen ebben a stádiumban- nem vall nagy jellemre a más farkával verni a csalánt...

VV Velőtrázó Vélemény 2016.09.05. 06:54:08

@Komeszka: Mint általában, most sem sikerült eltalálni helyettem, hogy mire gondoltam. :-) Dávid azért szarkeverő, mert ahogy azt @VV Erőlegény mondta, máséval veri a csalánt, nem ő vállalja be a Dina elleni harcot, hanem mást tol oda. Ő kezdte túl korán a klikkesedést is, hogy aztán ki is faroljon belőle, amint feltűnt egy arcába tolt lyuk. Mentségére szóljon, hogy részben beépített ember, mint Zsóti.

Krétagarbó 2016.09.05. 08:10:35

@VV Erőlegény: ez így van, sajnos nekem is csalódást okozott ezzel a húzásával.

patburnsred 2016.09.05. 08:43:54

fogkefés dumát nem a tivy mondta? sok dolgon nem változtat, csak megjegyzés/kötekedés

Mrs. Négerhergelő 2016.09.05. 08:49:08

Az volt már, hogy Zsófi úgy néz(ett) ki mindig, mint egy igazán csinos ladyboy?

ornyim 2016.09.05. 08:58:23

@Pácsó Ármándó: volt egy papagájom, azt is így hívták :D

Rozsgyi 2016.09.05. 09:20:05

A 8X06ot meg tudja valaki nyitni, mert nekem nem sikerult.

Schlomo Goldberg 2016.09.05. 09:21:07

@Mrs. Négerhergelő: lehet hogy pöcsöslányvolt. Gondolom beígérte hogy lesz villantás meg ilyesmi, nem tette meg mégse, gondolván hogy megúszhatja, büntiből kibaszták a szerkik. Nem hiszem hogy pont ő szúrta volna ennyire a nép szemét.

Mrs. Négerhergelő 2016.09.05. 09:38:44

@Schlomo Goldberg: Természetesen nem. Ugye nem gondolja bárki is, hogy majd a nézők így döntik el, hogy ki menjen?

Pácsó Ármándó 2016.09.05. 17:53:24

@ornyim: De értelmesebb volt, nyugtass meg! :-)
süti beállítások módosítása