Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Star Academy 1x04 - Cigányozás és József Attila

2016. augusztus 31. 07:50 - BaZsa

Reggel beront a villába Moskovits Marci, felébreszti a társaságot. Az akadémikusok félkómában kászálódnak elő az ágyaikból, nyilván boldogok, hogy ilyen állapotban megy róluk a Mokkában az élő közvetítés. Ha látnák a Mokka nézettségi adatait, nem aggódnának ennyire. Arnold kér egy hajvasalót, mert szerinte a haja úgy áll, mint egy burnya. Alexa szereti az embereket boldoggá tenni, úgyhogy megcsinálja Arnold haját. Barbi a Tornt énekli Balázs gitárkíséretével a nappaliban, először felkapom a fejem, de fasza, eztán gyorsan mégis lekapom, nehogy Barbi alacsonyan repülő intonációi eltaláljanak. 10-kor berobban Keresztes azzal, hogy kezdődik a gályarabság, mindenki vegye komolyan magát.

img_2744.PNG

A heti tematika: tehetségkutatóban felfedezett énekesek dalai. A versenyzők megkapják a dalokat, néhányan örülnek, többen nem. Keresztes mond még pár keresetlen szót, szerinte a legfontosabb, hogy mindenki átengedje a dalt saját magán, aztán elhúz, és kezdődik a nap.

Tornaóra az első, pont, mint az oviban, páros karkörzés, békaügetés. Lilla örül a legjobban, amikor vége van, valószínűleg kicsit kevesebb felüléssel is beérte volna. Bemutatkoznak az énektanárok is, beéneklés, a csajok fejhangon visítják, hogy nininini, nem kéne erőltetni a koloratúrt, senkinek nem áll jól. Körbeállnak, verseny, kinek működik legjobban a rekeszizma. Nagy levegő, és amilyen hosszan csak tudsz, adj egy sz hangot. Itt már kezd kissé szektássá válni a dolog, Dávid bandzsítva koncentrál. 

Táncóra is van, Alexa és Dávid egy koreográfiánál megint összekerül, nyilván nem szerkesztői utasításra. A többiek szomorúan nézik őket. Lilla elbassza a táncot, és ezen megsértődik.

img_2746.PNG

Jön a stylist, mindenki kap öt percet, hogy a lehető legjobban kifejezze az egyéniségét. Shygys Adrián úgy öltözik fel, mint egy albán drogdíler, a stylist csaj szerint szemtelenül jóképű, de több lazaságot és vagányságot kéne kifejeznie. Balázs pattog, hogy ezt az egészet most miért kell, a stylist csaj leoltja, aki kurvának megy, ne csodálkozzon, ha basszák. Balázs ennek ellenére sem szereti meg a stylistot, irritálja, hogy mindenkit ölelget, nem tartja ezt őszinte gesztusnak. Végre valami, amiben egyetértek Balázzsal.

Nem tudtam, mi hiányzott, Majka elmondja, hogy a már kiesett négy fiú közül az egyiket vissza lehet szavazni a műsorba péntek estig. Álmatlanul fogok vergődni az ágyamban: vajon a szétfüvezett Király L. Norbert-imitátor, vagy a nagy tehetségű Hoszé Ármándó Mácsó kerül be?

A reklám után megint a tegnapi jelölésről van szó, végre láthatjuk, mennyire utálta mindenki az egészet, hiszen egy nap alatt annyira megszerették egymást és olyan jó barátok lettek, hogy így nem lehet jelölni. Laura szerint mindenki mindent latba vet, amikor dönt, Arnold nem fog taktikázni, hanem a teljesítményt nézi. 

Lilla és Randy kapja a legtöbb szavazatot, hármat-hármat. Lilla szerint aki őt jelölte, az taktikázott. Nyilván így van, én is Lilla tehetségétől tartanék a legjobban a helyükben. A holtversenyt az élőshow-ban legtöbb nézői szavazatot kapott Brigi dönti el, Lillára szavaz, mert szerinte ő az egyetlen, akinek nincsen mozgáskultúrája. Lilla elhatározza, hogy egy kicsit majd megkérdezi Brigit, hogy akkor ezt most mégis miért. 

img_2753.PNG

A versenyzők a jelölés után exkuzálják magukat egymásnál, hát valakire mégiscsak tenni kellett a jelölést, bocsi. Arnold elmagyarázza Balázsnak, hogy ő a jelölést építő jellegű kritikának szánta. Kis sunyi gyerek, jó lesz vele vigyázni. Lilla számon kéri Brigit, Brigi hebeg-habog, aztán elmondja, hogy Randynek van ráhúzható karaktere, ami Justin Timberlake vagy Bieber vagy mi. Lilla nem örül.

Este megy az ivászat, Dávid persze nem vesz benne részt, inkább a dalával foglalkozik. A négy legkeményebb versenyző, akik nem félnek, hogy szombatra olyan hangjuk lesz, mint Charlie-nak, a seggáztatóban borozgat. Lilla a jakuzzi szélére támaszkodva elmondja Arnoldnak, hogy kicsit olyan, mint Gáspár Laci, Arnold szerint stilisztikailag, Lilla szerint meg a származás miatt. "Ezt így levágni?" - kérdezi Arnold, Adrián pedig megnyugtatja, hogy nem kell aggódni, nagyon helyes kis cigányképe van. Lilla elmondja, hogy ezzel nincsen semmi baj, mert ő például ismer rendes cigányokat. Kiderül, hogy Arnoldnak csak az anyukája roma, de ez is elég ahhoz, hogy rendes dzsanista legyen. 

img_2758.PNG

Miután a cigánykérdést így megvitatták, Adrián is rányomul Alexára. Kezdem azt hinni, hogy annak a csajnak sör folyik a melleiből. Adrián Alexa nyakát masszírozza, és közben elmondja, hogy neki van egy fűtőteste, amivel megakadályozná, hogy Alexa torka megfázzon. Alexa szerint az biztosan nem lehet olyan hosszú, hogy sálnak a nyaka köré tekerje. Adrián nagyon be van gerjedve, elmondása szerint három napja nem eszik, se sokat, se keveset. Nem hittem, hogy valaha egy ilyen műsorban valaki József Attilát fog idézni, na jó, nem pontosan, de a szándék a fontos. Bár szándéka szerint Adrián nyilván a szexuális éhségre utalt. 

Megy az alpári poénkodás, Alexa inkább átül Adrián maszása elől máshova, de itt sem menekül, mert Adrián így a lábára csap le, és azt fogdossa. Alexa még nem döntötte el, hogy a továbbiakban Shygys Adriánnal vagy Medvecukor-kereskedő Dáviddal maszassa meg magát, úgyhogy inkább kiszáll a jakuzziból gondolkodni, Adrián lelkes stírölésétől kísérve.

img_2762.PNG

Három fiú marad a jakuzziban, kicsit leül a buli, de azért még megbeszélik, hogy ők a szentháromság, és hogy elmennek a döntőig.

Megszállottan számolom a perceket a ma esti összefoglalóig, remélem, kiderül, Alexa kit választ.

8 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

polpetti 2016.08.31. 09:45:55

Nem volt ez rossz a tegnapi rész! A hétfőihez képest egészen felpörgött. :) Vicces volt, amikor Majka villázni kezdett élő adásban, utána meg közölte, hogy ezért biztosan kap majd a szájára. Egyébként, Majka szerintem nagyon jól tolta ezt a műsorvezetős dolgot. Egy kicsit trollkodott, de ennyi belefér.

Egyébként, Arnoldról nekem is Gáspár Laci jutott eszembe. Néha pont olyan hadarva beszél. Csak kicsit nagyobb forma és több a sütnivalója. Rá megéri figyelni, mert ő előre megmondta, hogy taktikázni fog.

Ha tippelnem kellene, azt mondanám, hogy a Balázs gyerek összejön a stylist csajjal. Olyan látványosan nem kedvelik egymást, hogy ennek egy dél-amerikai sorozatban házasság és legalább öt gyerek lenne a vége. :) Meglátjuk, lesznek-e elég tökösek a szerkesztők és meg merik-e ezt húzni.

Visszaszavazás. Tartok tőle, hogy a Laci gyereket fogják visszanyomni, mert ő olyan igazán valóságshow alapanyag. Eléggé gátlástalan ahhoz, hogy alaposan megkavarja majd az állóvizet. Látványosan sajnálták Nóriék, mikor nem került be a műsorba. Meglátjuk, mi lesz belőle. :) Köszi az összefoglalót, egy élmény volt! :)

,, 2016.08.31. 10:04:28

@polpetti: a sztájlisztos agymosás kifejezetten érdekes szegmens volt, talán a legérdekesebb, főleg a Balázs gyerek ellenállása:) Nem hiszem h romantikus szálak vezérlik a srácot, szerintem tök jogos volt a kérdése h miért kell ráerőltetni vkire olyan stílust ami nem ő. Én örültem, h ezt végre valaki megkérdezi, illetve, h ezt végre le merték adni adásban h vki megkérdőjelezi a nagy celebgyár működését. Mert az igyekezetben h mind "egyéniségek" legyenek, a végeredmény mindig az h mindből egyenbohócot csinálnak.

polpetti 2016.08.31. 11:32:59

@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): Én sem hiszem, hogy romantikus szálak vezetnék a srácot. Ha ez egy brazil szappanopera lenne, a kimenetele egyértelmű. :) Egyébként, teljesen igazad van, és Balázs nem hülye. Sőt, az egyik legértelmesebb a bagázsban. Megmondta, hogy ő nem barátkozni jött, neki tervei és céljai vannak. Az ölelgetős sztori meg tényleg gáz volt.

Abból, amit leírtál, látszik csak igazán, mennyire más ez a műsor, mint a többi. Persze, ez idővel még változhat. :)

polpetti 2016.08.31. 11:33:36

@polpetti: Mármint, nem az, hogy igazad van, hanem, hogy ez a műsor nem szokványos. :)

hollario 2016.08.31. 12:53:29

Ja, hogy ez ilyen rendes kúrós műsor. Akkor minek énekelnek?

papierusz 2016.08.31. 13:51:04

de hogy pampogott a sztájliszt, aztakettőbevertkutyafáját! Nem kell a vaker, lökd ide a rongyokat, amit akarsz anyám, majd felveszem, de a süket duma senkinek nem hiányzik! Meg az ölelgetés se, milyen proli dolog már ez? A neved nem tudja, de ölelget...

polpetti 2016.08.31. 16:18:28

@papierusz: Elég hülyén jött ki. :)

papierusz 2016.08.31. 16:38:27

Van ez a divatos vezetési stílus, a másik leugatása. A srác tök logikusan és egyáltalán nem kötekedve megkérdezte, miért nem maradhat a másik fiú abban a ruhában, ami jól áll neki. Erre a szőke leugatta. Lehet, idősebb vagyok már, mint ez a Balázs, így valószínűleg rutinosabb is, mint ő, tőlem sírva ment volna ki a csaj, mert két szóból lekeráztam volna. Amíg megadom a tiszteletet, el is várom, amint ez megszűnik, kezdődik a dzsihád.
süti beállítások módosítása