Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Az utolsó remény (The Last Ship) 1x02 - Welcome to Gitmo

2016. augusztus 31. 12:00 - Zirowe

Mivel fogytán az üzemanyag, ezért Csendler Guantanamo felé fordította a ladikot, annak reményében, hogy majd ott sikerül feltankolni mindenből. A hajón közben megy a nagy kiképzés, mivel külsős erősítésben nem reménykedhetnek egyhamar, ezért a már meglévő alapanyaggal kell kezdeni valamit, hogy azért egy esetleges összecsapás esetén ne égjenek be csúnyán. A kiképzéseket a különleges alakulatos Deni hadnagy vezeti, aki titokban Fószter hadnagyot reszelgeti, de azért siratja az előző részben öngyilkolt társát, szóval érezzük, hogy a dráma egyre jobban erősödik. Szerencsére Doki témát vált és ismerteti azt, amit eddig a vírusról tudunk: első tünet letargia és köhögés, utána fekélyek és vérzés, majd őrület és vérzés, végül halál, ez 3-5 nap alatt megy végbe, illetve a friss hullák is fertőzőek.

01.jpg

A kutyusok szerencsére immunisak, de a madarakban ne bízzunk, mert feltehetőleg tőlük indult ez az egész, mármint mielőtt az ember belekontárkodott volna. Az egész sztori nem tetszik az XO-nak, aki nem igazán bízik Dokiban, főleg azok után, hogy hónapokig hazudozott mindenkinek, szóval most indul megint a feszültségkeltés. Csendler megpróbálja lenyugtatni Ekszót, ami elvileg sikerül is, de persze mindenki sejti, hogy ez csak a látszat.. Közben a katamarán megérkezett Guantanamohoz, ami a levegőből eléggé kihaltnak tűnik, az ott állomásozó 9000 usák katonának se híre, se hamva, hát még a teteme.. Hiába ágál Doki áruló segédje, hogy majd kimegy a terepre helyette, ő szarik rá és már öltözik is be, de Csendler ezzel nem ért egyet, szóval mind a két orvost szobafogságra ítéli, de persze a szárazföldi csapatot majd ő maga fogja vezetni személyesen, mert senki más nem képes erre.

02.jpg

A vírusnak az a fura mellékhatása van, hogy az útjába került autók ajtajai, csomagtartói és motorháztetői kinyílnak, és pontosan ilyen helyzetben találjuk a random helyeken megállt guantanamoi kocsikat is, remek, életszerű. A csapatnak 60 percnyi levegője van, ezalatt kell feltérképezni a helyi kórházat, míg a többiek megpróbálják feltankolni a ladikot. Hol vannak ilyenkor a túlbuzgó kutas srácok?! Nyilván a kórházban mindenhol hullák fekszenek, amikből éppen kedves kis patkányok falatoznak, de azért jóval kevesebb itt a tetem, hogy magyarázatot adjon arra, hova tűnt a 9000 kiskatona. Doki közben adja az ukázt, hogy mikre lesz szükség a gyógyszerek és a felszerelések közül. Ezalatt Csendler folytatja a felfedező körútját, ami nemsokára sikerrel is jár, mert összefutnak Texxel, bár kicsit túl későn, mert a csávó hiába szalad feléjük, hogy álljanak meg, az üzenetet nem sikerül időben átadni, ezért a csapat előtt álló humvee felrobban mindenki nagy meglepetésére.

03.jpg

Tex elkezdi a rizsázást: nem fertőzött és van pár seggfej, akik szintén nem fertőzöttek, nyilván Al-Kaidások, méghozzá 14-en. A vírus kitörésekor épp a börtön elszigetelt részén voltak kajával, vízzel, így nem lettek betegek. Tex amúgy egy zsoldos, aki az őr társaival végül úgy döntött, hogy szabadon engedik a kis röfi nem evőket, de nyilván ez rossz döntés volt, ezért azóta is megy a szopatás a felek közt. Az arabok amúgy a kajaraktárt őrzik hevesen, szóval megvan a következő célpont. Továbbra is unalmasnak tartom, hogy az apokaliptikus világban még mindig az oroszok és az arabok a legnagyobb ellenségek, hiányolom azért a kínaiakat is.. Tehát kezdetét veszi a mini harc, amely halkan elmorzsolt „Allahu Akbar” és „damn it”-ek közt folyik, sok sok robbantással, de nyilván egyedül rpg-vel felszerelkezve nem érdemes letámadni egy rombolót..

04.jpg

Csendlerék megindultak a kajaraktár felé, de közben a kórházasak is paráznak, mert alig 4 percnyi levegőjük maradt, de még mindig nem jöttek ki az épületből, és már nem is fognak olyan könnyen, mert Abdul és a haverjai leláncolták a kijáratot és elkezdtek belőni az ablakon. A raktárban is kezdetét veszi a tűzharc, de gondolom azt mindenki sejti, hogy a hős usák katonáknak nem jelent akadályt a hely megtisztítása, szóval erre nem is érdemes több szót pazarolni, főleg, mert a csapat senkit nem veszít el az „ütközetben”. A kórházban már az utolsó nagy levegőket veszik, a csapat egy része felment a tetőre, ahonnan leereszkedve próbálják meg hátba támadni a buckalakókat, Deni meg szépen kirobbantja magát, szóval mindenki megmenekült, nem mintha bárki is izgult volna ezen.

05.jpg

Na jó, nem, az utolsó pillanatban az egyik kiskatona benyel egy golyót, ez meg indokot szolgál Dokinak arra, hogy gyorsan a partra rohanjon, hogy meg tudja menteni a sebesültet. Ezalatt meg a raktárban az arabok elkapják Tekszet és indul az alkudozás. Az ajánlat egyszerű: a kaját Tekszért cserébe. Még mint nem, de persze Csendler nem adja magát ilyen könnyen, és az alkudozás során elkotyogja az arabok helyzetét a raktárban a rádión keresztül, amit Ekszó még időben megért, ezért sikeresen odapörköl nekik egyet a ladikról és még a híres „we don’t negotiate with terrorists” is elhangozhat a hős Csendler szájából. Szóval a korábban felvázolt happy end továbbra is megállja a helyét és persze Teksz is a csapattal tart, legalább végre lesz egy nem hivatásos arc, akinek még humora is van.

06.jpg

Az izgalmak után kapás van a rádión, egy kedves brit hölgy közli, hogy egy angol hadihajóról jelentkezik, tökre örül, hogy talált túlélőket, és mindenképpen várják meg őket, mert mindjárt odaérnek. Aki arra gondolt, hogy „jaj de jó, növekszik a jófiúk száma”, az megint tévedt, mert kiderül, hogy ez egy nagyon ravasz csel volt, méghozzá az oroszok részéről, akiknek a kapitánya mondja is, hogy van Csendlernél valami, ami az övé..

Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása