Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Marseille 1x04 - Agymosás

2016. augusztus 26. 13:00 - robág

Azt láthatjuk az elején, hogy a párizsi politikusnő a botrányt követően megérkezik városunkba. Minden újság tele a pikáns részletekkel, a vérszívó riporterek rögtön letámadják az utcán. Azzal védekezik, hogy ami történt, megtörtént. Úgy tűnik Párizsban nem szoktak visszahatólagosan is érvényes törvényeket írni. Az autóban Szőkének kijelenti, hogy miatta jött a városba. A csábos tekintete azt sejteti, hogy egy újabb pocsíkolásban bízik. Szőke csak lazán az orrára tolja a napszemüvegét, igazi playboy. A nő Gerarddal fog találkozni, igyekszik majd meggyúrni a botránnyal és a választásokkal kapcsolatban, Szőke már ismeri az öreget, nem túl bizakodó.A szerecsen sofőr ecseteli, hogy nem lesz könnyű bemártania majd Szőkét, elvégre egy tiszteletben álló politikusról van szó, már ha ez a szókapcsolat egyáltalán értelmezhető. Ő meg csak egy sofőr…ugye.

kepernyofoto_2016-08-25_16_02_42.png

Megérkezik a párizsi madam Gerardhoz, a haja alapján vagy nagyon fújt a szél, vagy Szőke csak megrángatta egy kicsit már a találkozó előtt, egyfajta bátorításként. Gerard gyermeki őszinteséggel tagadja az arcába vágott vádakat - végülis, nem ő szellőztette meg az infókat, hanem a sofőrje. Egy kis adok kapok után, hogy ki szivat meg majd kit, Gerard figyelmezteti a nőt, hogy ne nagyon bízzon ebben a Szőke gyerekben, hiszen ő is hogy járt, el fogja majd árulni. Erre a madam kiböki, hogy cseppet se aggódjon, hamarabb vicceli meg ő a Szőkét, sőt, azért jött, hogy Gerardot visszahívja a pártba, Szőke ellenében, amiből ugye nem olyan régen lépett ki.  Gerard ezen úgy kezd el nevetni, mint akinek csak szép lassan esik le egy vicc csattanója, de a végén már egészen beleéli magát. A madam nem nevet. Az épület előtt újból körbeveszik a riporterek, tekintetével Szőkét keresi. Ő viszont a távolban álló autóval elhajtat, továbbszál, mint egy méhecske. Szegény nő, elég feldúlt lesz…komolyan, ezek a férfiak…

kepernyofoto_2016-08-25_16_04_08.png

Szőke nem máshova ment, mint az uszodába, ahol rendszeresen lubickol, hogy karban tartsa testét. Itt összefut a már ismert újságszerkesztővel. Miután pár hossz alatt kellően bedurrantotta a mellizmait, letámadja a meleg szerkesztőt a zuhany alatt, sőt, egyenesen a seggébe markol és megpróbálja lesmárolni! Beszarok! Ennek komolyan mindegy, hogy kit dug meg, ha arról van szó, hogy azzal előrébbjut! De úgy tűnik a szerkesztőnek nem jönnek be a lelketlen törtetők, vagy lehet hogy csak szimplán jobban szereti a barna csokit…egyelőre. Gerard szomorkásan elmélkedik a múlton, közös képeket nézeget Szőkével. Kígyót a keblére, ugye. Közben Szőke a kampánystábbal azon vitázik, hogy melyik fotón néz ki fessebbül, melyik a lezserebb, stb. A kis nimfó titkárnője egészen felhergeli magát, talán még be is nedvesedett, pedig csúnyán le lett dorongolva a végén. Szőke a vita után kizavarja az embereket, de a vörös nimfót hagyja utoljára. Nem szarakodik, ha már egyszer nem jött össze a medenceparton a légyott, leszaggatja róla a ruhát, és jöhet az igazi dorong.

kepernyofoto_2016-08-25_16_05_34.png

Gerard közben saját csapatával és a frissiben hozzácsapódott, szoci pénztárnokkal tanakodik, hogy mihez kezdjenek. Gerard szerint az újfiú nem elég lelkes, pedig ürölnie kéne, nem kente össze a szarral, amit a múltban talált, ráadásul bevette partnerként az egyik üdvöskéjét is. Ezek után egy piacon sétálgat az üdvöskével, egy szinesbőrű politikusnővel. Mindenkihez van egy kedves szavuk, ismerik az összes öreget. Kicsit olyan munkáspárti majális jellege van a dolognak. Összefutnak Szőkével is, aki a kufirc után frissen, üdén hülyíti az egyik szerencsétlen halárust, aki nem is nagyon érti, mint akarhat ez itt. Gerard egy kis keménykedéssel gyorsan a tudtára hozza, ez bizony az ő terepe. Végre feltűnik a Széparcú csajszi is, Kapuccsínóval egyeztetik az újabb hancúr idejét, de belefut Babaarcúba, aki az istennek sem akarja megérteni, hogy egyedül menne inkább, ugye, dugni. Baba menőzik a lopott járgánnyal, megmutatja frissen szerzett, hamis személyijét is, hátha ettől a csajszi elalél…de azt hiszem szegény Baba túl sokat rejszolt az elmúlt időben pornófilmekre, a való életben ez nem így működik.

kepernyofoto_2016-08-25_16_07_10.png

Baba elkezdi fejtegetni, hogy nem zavarja, hogy Csínóval randizgat a csaj, hiszen Csínó nem is tud Babáról, ami azt jelenti - Baba kifacsart gondolkodása szerint -, hogy még tetszik a csajnak. Ezt még azzal tudja tetézni, hogy kijelenti, hogy az óra, amit Széparcú tőle kapott, szerinte olyasféle eljegyzési gyűrűként funkcionál, ezzel jelölte őt meg. Még jó, hogy nem vizelted körbe a csajt, öcsém. Csínó a lépcsőn ülve várja a lányt, majd egy bárgyú vigyor kíséretében átadja az - állítása szerint sebtiben - általa írt verset. Nyílván csak azért tette, hogy a csaj még a lépcsőházban elkezdje róla lehámozni a ruhát. Bejött neki… Ezek a lányok sosem emlékeznek arra, hogy mit tanítottak nekik a szüleik annak idején…hja… Anyu közben Oliver Cromwell-esre vágatta a frizuráját, együtt vacsizik Gerarddal, aki kicsit letolja, hogy mit italozik itt. Anyu erre a szemébe vágja, hogy neked a kokó, nekem a pia…van benne valami.

kepernyofoto_2016-08-25_16_08_12.png

Ahogy Anyu kilép az épületből, összefut Szőkével, aki rögtön utánaered, és elkezdi ajnározni, hogy milyen gyönyörű, előtte az élet satöbbi. Még egy olyat is bedob, hogy ha nem lenne ez a melák Gerard, hát ő bizony…úgy tűnik Szőke a fejébe vette, hogy a farkát fogja használni a választási szuperfegyverként…ha kell milfeket, ha kell, meleg szerkesztőket, ha kell az ellensége feleségét tűzi fel rá, csak hogy nyerjen. Eközben Gerard Szőke fiókjaiban kutakszik, amikor Szőke rányit, meg sem lepődik, gondolom ott mindennapos az ilyesmi, amúgy is eltüntetett már minden terhelőt…nem kispályás az ürge. Széparcú és Csínó valószínűleg szeretik vízben csinálni, bár most meg kell, hogy elégedjenek egy kis káddal. Széparcú egy olyan csuszkamasszázs-szerűen kényezteti Csínó ékszerét a habok alatt, miközben lazán bekamuzza, hogy szülei egyszerű emberek, anyja jogász, apja autósoktató.

kepernyofoto_2016-08-25_16_09_21.png

Ali találkozik a bárjában a szerecsennel, hogy ellássa őt Gerard kokóadagjával. Babának a kocsiban ismerős a sofőr, de nem tudja honnan. Ali leinti, hogy nyugodjon már meg, ne legyen mindig ilyen bumburnyák, mire Baba teljesen bepöccen, nyilván frusztrált a csajszi miatt, kisebbfajta hisztit csap le, a kormányt ütögetve, hogy márpedig ő nem hülye, ismeri a színesbőrű motorost. Csak úgy dolgozik a szürkeállomány, de hiába. Ali szerint - aki egyre inkább úgy néz ki, mintha most lépett volna ki a Macskajaj statisztái közül - csak tele a zacsi, inditványozza is, hogy menjenek el egyet kurvázni. Szőke rezignáltan nézi a híreket kis penthuose lakásának teraszán a törtető politikusnővel. Arra jutnak, hogy a siker érdekében tönkre kell tenni szegény Gerardot, bármi is legyen az ára. Jó uton halad, mert ahogy sms-ben fűzi Anyut, az letagadja ezt a férje előtt.

kepernyofoto_2016-08-25_16_10_44.png

Gerard sofőrjén keresztül infókat kap Szőke szüleiről, amiknek hallatán csak úgy rángatja a fejét ijedtében, mint aki most kapott szélütést. Ismerős lehet neki az anyja. Közben Szőke a szoci pénztárnokot győzködi, hogy álljon ki mellett. Gerard valamiféle rakparton sétálgat az orvos cimbijével, miközben megosztja vele a friss infókat a múltról. Abban maradnak, hogy mint politikus, csak nem mehet el az anyjához, ugyanis az börtönben van - gondolom megszokásból ott tartanák, elvégre egy politikusról van szó. Igy marad Szőke apja. Ezt követően a hivatalban örömködnek, hogy már csak 20 százalékkal vannak lemaradva az előrejelzések szerint, ilyesmi lehet a hangulat a választások alatt mondjuk egy LMP körzeti irodában is. A hír hallatán úgy elszáll vele a ló, mint a kezdő egyetemistával, akit nem rántanak meg az első ZH-n, így már a kezében érzi a diplomáját. Közben Szőke akkorákat hazudik egy nyilvános beszédében, hogy csoda ha nem szakad közben rájuk a plafon…ok, végülis kampányidőszak van, ez erről szól.

kepernyofoto_2016-08-25_16_12_27.png

Kósza maffiózónk egy műfüves focipálya mellett igazi idegesítő fociapuként kiabál be marhaságokat a pályán játszó kölyköknek, közben csinibaba barátnője pitizik neki a frissen kapott, gyémáttal veretett Beretta miatt. A csajszit egy laza seggrepacsival hessenti odébb, mikor megjön Szőke. Kósza egy focis hasonlattal fenyíti be, itt lenne az ideje, hogy gólokat rúgjon, nem ezt várta. Szőke - valódi, lecsúszóban lévő, korábbi csodacsatárokhoz hasonlóan - több pénzt és segítséget kér, hogy jöjjenek az “eredmények”. Míg Kósza odarittyenti Alit a pályához, Szőke már csak megszokásból, egyfajta ujjgyakorlatként ráröppen picit a csinibabára. Ali amint megérkezik, a kocsiból kiszállva - ahogy az amcsi gengszterfilmekben látta - golyói mellé súvasztja be pisztolyát, csak nehogy baj legyen majd belőle. Közli Szőkével, hogy a gettó oda fog szavazni, ahova ő mondja, hisz ő ott a kiskirály - amennyiben nem lövi el addig a fél heréjét. Cserébe Szőke majd mint polgármester kicsit felfuttatja a gettót, egy kosárpálya itt, egy bokszolóterem ott…igazi kis lokálpatrióta ez az Ali. Szőke ebbe beleegyezik, tudja, hogy polgiként még Franciaországban is (pláne Marseilleben) annyit tud lopni és sikkasztani, amennyit csak akar.

kepernyofoto_2016-08-25_16_16_07.png

Csínó és Széparcú betépve oriáskerekeznek egyet, közben Csínó faggatja a csajt, többet akar tudni róla. A csajszi megelégszik azzal, hogy szívnak és dugnak, ezzel árt - szerinte - legkevésbé Babának, érdekes elgondolás. Gerard Szőke lehetséges apját nézegeti a neten valami korábbi újsácikkben, miközben tulajdoképpen rátör a feldúlt szoci pénztárnok. Kisül, hogy Szőke élő adásban mártotta be, miszerint a pénztárnok igenis tudott arról, hogy mennyi pénz lett ellopva még az előző választások alatt - ez ugye igaz, de egész szépen elkefélték ezt a tényt előzőleg. Gerard, ahogy egy sakkmesterhez illik, beáldozza gyalogját a nagyobb cél érdekében, szegény szoci pénztárnok egyedül marad. 

kepernyofoto_2016-08-25_16_17_57.png

A törtető politikusnő kissé dacosan piszkálja Szőkét, nyilván nem esik jól neki, hogy nemre és korra függetlenül, akit érdemes meghág a a szeretője, igaz, a cél érdekében. Csipkelődve javasolja, hogy következőként Gerard új üdvöskéjét kéne felpróbálnia, mire Szőke közli, hogy sajnos nem megy, hiába mesterkedik ezen már évek óta. A nimfó csaj rászánja magát, bevallja a Széparcúnak, hogy reszeltek egy jót a Szőkével. Annak ellenére, hogy még alig szállt le Csínóról, ez baromi rosszul érinti, mintha kapott volna egy gyomrost. Hiszen nyilván szerelmes lehet abba a patkányba. Gerard és cimborája egy képet nézegetnek a tengerparton egy szőke csajról, meg két fiatal hülyegyerekről, gondolom ezek ők lehettek régen. Gerard kimatekolta, összevetve Szőke korát, a csillagok állását, a napfordulót, illetve a szökőnapokat is, hogy Szőke nem lehet más, mint az ő fia!!! Gondolom anno együtt volt a szőke öregasszonnyal, aki most a börtönben csücsül, aztán ez lett az eredménye. Hát tessék!!!

Címkék: Marseille
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása