Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Barátok közt 7989-7990. rész

2016. július 21. 12:00 - Gillotte

Hanna és Zsófi eléggé összebalhéznak, Hanna kiosztja egykori barátnőjét, Ádám pont időben szedi szét őket, és elviszi Zsófit Giziék lakásába beszélgetni. Eddigre Zsófihoz elérnek Hanna szavai, és belátja, hogy máshogy kellett volna intéznie, még ha el is ment, mehetett volna rögtön Tóbiáshoz, hogy visszajött, nem kellett volna a háta mögött elrabolni a gyereket. Viszont mostantól csak az számít, hogy ezt helyrehozza, és Bencével lehessen. Míg Hanna teljesen ellene van Zsófi jelenlétének, Kristóf arról próbálja győzködni Tóbiást, hogy kicsi engedményt talán adhatna Zsófinak, hiszen ő Bence anyja, akárhonnan is nézzük. Tóbiás nincs könnyű helyzetben, ugyanis Kristóf után Hanna megy át hozzá, aki teljes mértékben Zsófi ellen beszél. Elmondja, hogy igazából azért van ennyire kiakadva, mert őt is elhagyta az anyja, úgyhogy Bencének jobb lenne, ha nem ismerné az anyját és nem szeretné meg, hogy ne kelljen benne csalódnia újra meg újra. Mindezek ellenére amikor Tóbiás sétálni viszi Bencét, és Zsófi kint ül a Rózsa udvarán akkor felajánlja Zsófinak, hogy menjenek el együtt sétálni. Zsófi repesve mond igent az ajánlatra, s közben bocsánatot kér Tóbiástól, hisz nem gondolta komolyan, hogy kiteszi őket a lakásból, ahogy Tóbiás sem, hogy kiteszi gyermeke anyját a Fittlaborból.

bk_julius14_1.png

Zsolt biztosítja róla Emíliát, hogy segít az ijesztő betelefonáló ügyében. Kezdetnek önvédelmi fegyvert adna Emíliának, de ő nem kér belőle, úgyhogy B tervként kéri Emíliát, hogy bármi baj van, akár az éjszaka közepén, azonnal hívja. Az ajtó takarásában Ági hallgatja a beszélgetés végét, és később el is kapja Emíliát, hogy le kéne szállni Zsoltról, ugyanis foglalt. A pszichológusnőről leperegnek a szavak, elküldi Ágit oda, ahová való.

bk_julius14_2.png

Roland felmegy a tanyáról, elmeséli Nórának, hogy mindenki hálás Mikinek amiért kiépíti nekik a lehetőséget, hogy csapból folyjon náluk is a víz, de Nóra óvatosságra inti, hisz Miki nem olyan ártatlan bárány amilyennek kinéz. Miki közben intézi a pályázatot, ami a palackozóüzemhez kell. Roland megy át hozzá, s Miki tesz neki egy ajánlatot: egy csapat a faluból dolgozzon az üzemben segítségképp. Roland rámondja az igent, de cserébe ő is kér valamit. Hogy mi ez a valami csak Mikitől tudjuk meg, aki elmondja Nórának. Roland az éves bevételük 1%-át kéri. Nóra nagyot csalódik Rolandban, nem tűnt ilyen anyagiasnak, de Miki hamar visszahozza Nóra lelkesedését, ugyanis Roland ezt az 1%-ot az önkormányzat számára kéri, hogy a helyi szervezetek és iskolák pályázhassanak a pénzre különböző fejlesztésekkel. Nóra el van ájulva Roland kedvességétől. Miki öröme azonban nem lehet felhőtlen, ugyanis a rég nem látott ügyvéd, Gedeon csenget. Gazdagréti János bérelte fel, ugyanis Miki kihasználva Gigi naivitását átverte őt, úgyhogy pereskedés várható.

bk_julius14_3.png

Rudi telefonon értesíti Zsoltot arról, hogy sikeresen eladta a Baba Bár csajainak a tengericsillagos kencéket, és kiütésesek lettek. Zsolt lenyugtatja a feleket, fizetett szabit ígér a lányoknak, természetesen Rudi fizetéséből. Alíznak ezt végighallgatva van némi lelkiismeret furdalása, úgyhogy hazarohan elolvasni a tengericsillagos kencék készítési útmutatóját, amiből kiderül, hogy miután elkészül a cucc, hűtőben tárolandó, ő pedig nem ott tartotta, így valószínűleg megromlott. Okos kislány, de legalább a bűntudattól vezérelve szóba áll Rudival. Kidobálják a maradék kencét a lakásból, s Rudi rámondja a Zsolt lakásában lévő fehér tégelyesre, hogy majd később kidobja. Ahogy sejtjük, nyilván szerepe lesz ennek, mégpedig az, hogy Ági megpillantja Zsoltnál a polcon a krémet, és magára keni. Közben persze van ideje szemétkedni: mivel hallotta, hogy Emíliát zaklatják, titkosított számmal tárcsázza a pszichológust, és sóhajtozik neki a telefonba, ezzel halálra rémisztve Emíliát. A gonosz elnyeri jutalmát, ugyanis mire Ági leér a Rózsába már tiszta kiütés az arca. Alíz és Rudi húzzák egy kicsit, hisz amikor együtt laktak Ági hogy ki volt borulva ha Alíz használt a krémjéből, és lám, most Ági használja más krémét. Mindjárt nem bírok magammal, annyira izgulok, mi fog még történni krém-ügyben! 

Címkék: barátok közt
Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása