Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Trónok harca 6x09 - A fattyak harca

2016. június 22. 06:55 - sixx

vlcsnap-2016-06-21-10h45m06s672.png

Meereen

Tyrion nem egy beszari csávó, illetve, de, alapjáraton az, csak néha hodori méretű tököket növeszt, például Királyvár védelmekor, de ez most nem releváns, hagyjuk. Miközben az öböl rabszolgatartó kiskirályai Meereent lövik a tengerről, és a városra méretes, égő golyóbisok záporoznak, (néha olyan snittekben, mintha Michael Bay rendezte volna az epizódot) Tyrion elég idegbeteg, és az sem segít rajta, hogy Dany visszajött, és tulajdonképpen a kormányzás terhe már nem az ő nyakába szakad. Bújjunk el, javasolja, mintha az bármit is segítene a dolgon, mi meg kinevetjük, mert nem vagyunk kishitűek, és pontosan tudjuk, hogy az a nő, akinek három sárkánya van, nem fog bújkálni. A kérdés csak az, hogy lehet a hajóhadat megőrizni épségben úgy, hogy közben ne hagyják, hogy leamortizálja a várost.

Tyrion elmagyarázza, hogy a kiskirályok nem engedhetik, hogy Meereen itt maradjon a Slavers' Bayben NEM rabszolgatartóként, így ennek addig nem lesz vége, míg vagy az egyik vagy a mádik ideiológia nem győzedelmeskedik. Dany, aki az évadban talél először viselkedik úgy, mint egy királyné, meghallgatja, majd bólint. Kezdhetjük? - kérdezi. Mit? Hát, a kiskirályok (Mesterek) keresztre feszítését, a flottájuk lezúzását, a katonáik felkoncolását. Dany ebben a tervben tud gondolkodni. Tyrion előveszi az "apád fullba nyomta a kretént, és fel akarta gyújtani Királyvárat a várost aláaknázó görögtűzkészletekkel"-mesét, aminek kettős szerepe van: egyrészt tanmese Danynek, hogy ne legyen olyan, mint a fater, másrészt meg infó nekünk: Cersei, ha akarja, az egész várost rá tudja gyújtani a Főverébre az évadzáróban. Ez egy másik felállás, szól vissza Dany, de Tyrion alternatív megközelítést javasol - ebben a pillanatban egy lövedék majdnem leviszi a fejüket. Dany elég zabos lesz.

vlcsnap-2016-06-21-10h59m02s795.png

Snitt, tárgyalunk a piramistól kicsit távolabb, a rabszolgatartókat ugyanaz a három nyikhaj képviseli, aki eddig, és akik ugye egy paktumot már felrúgtak. Aszongya az egyik fölényes mosollyal, hogy Dany egy kolduskirálynő, és örüljön, hogy ép bőrrel megússza a dolgot Tyrion meg közbevág, hogy a fegyverletétel feltételeiről jöttek beszélni, talán inkább azzal foglalkozzunk, ha nem gáz. Egy másik pali sorolja is: Dany és idegen barátai húznak a picsába, a Makulátlanokat és Missandeit eladják a legmagasabb árat fizetőnek, a piramis alatt tartott sárkányokat leölik. Dany erre aszongya, hogy itten valami félreértés van, nem ő fogja letenni a fegyvert, hanem a nyikhajok. Akik ezen röhögnek egy sort, de csak azért, mert nem látják a hátuk mögül közeledő Drogont.

vlcsnap-2016-06-21-11h08m12s595.png

A sárkány tesz egy kört, és mivel bazinagy, a három gyökér kis híján összetojja magát, de ez csak a demó volt, Dany felpattan a sárkány hátára, kirepül az öbölbe, a hajóhad fölé, ahol csatlakozik hozzá a várfalon simán áttörő két másik sárkány (akiket ugye Tyrion szabadított el még vagy három résszel ezelőtt), és egy hajót kb. 2 perc alatt elégetnek. Hát ja, a légierő ellen nehéz. Közben a várban a Hárpia fiai is emberkednek, hiszen őket a Mesterek pénzelték, velük a jókor megérkező 100 000 dothraki harcos végez. Megy ez, mint az ágyba hugyozás. A sárkányok CGI-ja egyébként állati jó lett, teljesen hihető a látvány, le a kalappal a trükkmesterek előtt.

vlcsnap-2016-06-21-11h08m39s238.png

A parton Szürke Féreg azt mondja a Mesterek katonáinak, hogy megszoksz vagy megszöksz, azok inkább elmenekülnek. Utána Tyrion megköszöni a hajóhadat, jól jött nekik, és már csak egy apróság van hátra: kinyírni egyet a mesterek közül. Erre ketten menten egy harmadikat tologatnak előtérbe, mire Szürke Féreg egy jól sikerült mozdulattal átvágja a másik kettő torkát, a harmadik, egész testében remegő nyomorult meg mehet haza, hírt vinni. Egy apróságot azért itt megjegyeznék: oszt mi lesz akkor, amikor a flotta kihajózik? Danystűl, sárkányostúl, barbárostúl? A Mesterek menten rátámadnak a városra. Ennyi volt a szabadságnak? Mindegy, ez majd egy másik évadban kerül elő, már ha, most fókuszáljunk erre, itt.

vlcsnap-2016-06-21-11h19m39s557.png

Na, ha már a Vas-szigeteki flotta megérkezett a környékre, akkor egy várossal arrébb rugdosták őket, és Theon meg Yara megy audienciára Danyhez. Tyrion ismerősként üdvözli Theont, téged ismerlek, Stark-gyerekeket égettél el elevenen. Nem egészen úgy volt, magyarázkodik Theon, meg azóta rendes ember lett belőlem. Na persze. Dany ezzel nem nagyon törődik, inkább megbeszéli Yarával, hogy ha segít neki hazajutni Westerosba, és a Vastrónba ülteti, akkor felőle lehet királynő a Vas-szigeteken, DE nincs több kalózkodás, erőszakolás meg part menti falvak dúlása. Yara ettől lesápad, de baszki, egy sziklán lakunk, moha nő, az se sok, mit fogunk csinálni? Amit akartok, leszarom. Oké, mondja Yara, akkor a flottám a tied. Tyrion megjegyzi, hogy ennél azért több hajó van Greyjoy-színekben, mire ezek ketten elkezdik kutyázni Euront, fúj, az egy rohadék, jönne ide, megdugni téged, Dany. Oké, Euron felejtős innentől.

vlcsnap-2016-06-21-12h02m01s260.png

Deresnél

És akkor jöjjön a címadó csata, illetve annak felvezetése, az emberkedéssel kevert szájkarate, ami a középkorban oly nagy divat volt. Két sereg áll egymással szemben, a vezetőik meg a mező közepén sértegetik egymást, mint két kibaszott óvodás. Oké, értem, nem lehet azzal idevágni, hogy már megy a vérszívattyú, kell a felvezetés, csak olyan fura az egész. Például miért nem nyilazzák le Ramsayt, miközben pofázik? Kit érdekel, hogy utána mit mondanak, oda kell vágni, hogy Vörös Nász, oszt csókolom, de mindegy. A beszélgetés feszült és sértésekkel teli, Ramsay direkt fattyúnak szólítja Jont, és Ramseynének Sansát, és persze előkerül Rickon is, illetve a farkasa feje, amit odadobnak Havasnak, hogy nesze, itt az öcsi kutyája, nem egy időtálló modell. Erre jön az ilyenkor elengedhetetlen összehúzott szemöldök meg megfeszülő állkapocs, illetve az ajánlat, hogy gyere Ramsay, ki a hóra, matekozzuk le. Az meg nem evett meszet, minek menne bele egy párbajba Észak legjobb bajvívójával, majd holnap találkozunk a mezőn, szevasztok. Ja, a kutyáim egy hete nem ettek, majd jóllakatom őket veletek.

vlcsnap-2016-06-21-11h31m37s419.png

Havas táborában persze haditanács ül össze, Jon, Sansa, Ser Davos és Tormund részvételével, utóbbi lófaszt sem tud a hadviselésről, csak arról, hogy ők, a vadak, nagyon kemények. De kurva kevesen vannak, és félnek az ellenfél lovasságától. Lehet is, mert azok meg sokan vannak. Sansa nem szól egy szót sem, csak néz savanyú fejjel, ő a számok embere, a kétezer az nem mérhető a hatezerhez, oszt jónapot, Ramsay meg egy furfangos geci, akit nem lehet csak úgy lenyomni, mert nagy manipulátor, és belemászik a fejedbe. Havas nem foglalkozik az asszonynép sivákolásával, Ő HADVEZÉR, BASSZAMEG, majd tudja, mit tesz.

vlcsnap-2016-06-21-11h47m32s793.png

A tanácskozás után Tormund és Ser davis megbeszéli, hogyan halnak meg holnap, és azt is, hogy ez így van jól, fatalizmus rulez. Davos nem tud aludni a csata előtt, inkább jár egyet, és rálel arra a máglyára, amin Shireent megégették, sőt, megtalálja azt a faragott szarvast, amit adott neki. és ettől rettentő elszánt és kemény lesz. Havas közben Mellisandre sátrában keres vigaszt, soványt, de legalább nem dugja meg az öregasszonyt, aki elég egykedvűen üldögél, ha neked hónap meg kell halnod, Havas, akkor meghalsz, Isten szándékai kifürkészhetetlenek. Jó, mondja Havas, de akkor úgy hagysz, baszki, nem rángatsz vissza.

vlcsnap-2016-06-21-11h56m02s023.png

És akkor csata. Ami nem úgy indul, ahogy Havas elképzelte, hanem úgy, hogy Ramsay előhozza Rickont, majd elereszti, és mondja neki, hogy fussál baszki. A kölyök fut, Ramsay meg kényelmes mozdulatokkal elővesz egy íjat, és célba lő, de direkt szarul. Mintha lenne remény Rickon megmentésére, ugye. Havas, a hülye, meg lóra pattan, és elindul a gyerek felé, és vágtat, majd beleszakad, és amikor már-már eléri, és felkapná, Ramsay akkor lövi hátba Rickont. Havas meg csak áll, és ha már ott van a két sereg között, akkor bassza meg az ég, gondolja, és a természetesen elinduló lovasrohammal szemben csak áll, mert már leszarja. DE mielőtt a boltonisták eltiporhatnák, a saját, lélekszakadva rohanó csapatai beérik, és kezdődik a buli.

vlcsnap-2016-06-21-12h28m55s037.png

Ami brutális, kegyetlen és nagyon sokáig tart. És vannak benne minidrámák, meg elképesztő közeli felvételek, és nagyon-nagyon sok brutális kegyetlenség és halál, De ezt nem fogom részletezni, mert minek. Havas áll a vérzivatar közepén, és csépel, vág, szúr, és öl, csurom vér már, és borzasztóan néz ki, amikor Ramsay kiadja a parancsot, és a lovasroham után jönnek a gyalogosok, akik földig érő pajzsukat és kurva hosszú lándzsáikat használva szépen körbeveszik Havas egyre fogyatkozó seregét, és összepréselik őket. Havas igyekszik kimenekülni a szorításból, de az egyetlen szabad oldalon hullahegy áll, és elesik, és taposnak rá, és a földön alig kap már levegőt, de erőt vesz magán, és mint Lázár, felkel, és feljön a felszínre, de hiába, mert ebből szopás lesz.

vlcsnap-2016-06-21-12h31m43s034.png

Napersze. Lovasok érkeznek a legjobb pillanatban, a Völgy serege, Kisujj és Sansa vezényletével, és úgy lovagolnak bele a Bolton-erőkbe, mintha ez lenne a legtermészetesebb - a csatának kb. 5 perc alatt vége szakad. Ramsay megfutamodik, visszamenekül Deresbe, a kaput bezáratja, de Wun Wun, az óriás NAGYON be akar menni, és be is megy, széjjelszaggatja a kaput, annak ellenére, hogy folyamatosan kapja a nyílvesszőket, és az egyéb döféseket. Aztán amikor ledől a kapu, és mindennek vége, Wun Wun is meghal, mert nagyon sok sebet ejtettek rajta, Havas meg elkapja Ramsayt, és kezdi módszeresen agyonverni, de amikor meglátja Sansát, abbahagyja.

vlcsnap-2016-06-21-12h32m48s733.png

Sansa bezzeg nem ilyen jófej Ramsayvel, és a várbörtönbe megy utána, ahol egy székre kötözve ül, csurom véresen. Aztán szépen ráereszti a kutyákat, a hét napja éheztetett kutyákat, és eleinte elfordul, de aztán inkább nézi egy kicsit, ahogy Ramsay Boltont a saját kutyái szaggatják darabokra. És a szája sarkában aprócska kis mosoly játszik.

vlcsnap-2016-06-21-12h33m50s107.png

Ez lesz a jövő héten:

 

Címkék: trónok harca
242 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zoli12345 2016.06.22. 16:20:55

Dany vagy elfoglalja Westerost, vagy csak simán szövetségre lép Jonnal.
Ezután a westerosi összes egyesített sereggel és a sárkányaival elindul legyakni a másokat. Utána vagy Dany vagy Jon fog uralkodni. (Vagy lehet hogy összeházasodnak és együtt uralkodnak.)
Vége.

zoli12345 2016.06.22. 16:32:13

Amúgy a mások a tengeren nem tudnak átkelni, nem igaz?
Tehát a másik kontinenst nem fenyegetik.
Legrosszab esetben el lehet menekülni a másik kontinensre, a mások meg zombiskodjanak Westeroson. (De le fogják győzni őket amúgy. :)

Cérnahuszár 2016.06.22. 16:33:21

Sztem sansa nem áldozott fel senkit a családjából mega seregéből, hanem pont hogy szólt hogy ramsey kissé másképp műxik mint egy kiszámítható pacák
javaslata meg azért nem volt mert nem hadvezér
nekem egész végig az járt a fejemben hoyg mi a fenéért nem csináltak egy orgyilkos csapatot, aki elkapja ramseyt amikor alkalom adódik
ehhez még sansa ötlete sem kellet volna, jon és a többi tökkel megáldottnak kellett volna eszébe jusson hogy több tervük legyen a nyersére, főleg ha kevesen vannak

Cérnahuszár 2016.06.22. 16:34:48

Amúgy én végig be voltam tojva hogy ramsey még tesz valamit úgy is hogy le van fogva, le van kötözve, annyira nem akartam hogy bármelyik stark odamenjen a közelébe
megkönnyebbülés volt hogy megették a kutyái
ezek szerint csak én ronyóztam

Cérnahuszár 2016.06.22. 16:37:38

ja és ami még foglalkoztat, kisujj

szóval ő most már végleg elkötelezte magát a starkok mellett, azzal hogy nyíltan vitte az arryn sereget
szóval nem aháttérből manipulál mint eddig, most még veszélyesebb, sansának észnél kell lennie mit mond válasznak neki
ha én sansa lennék, elfogadnám a házassági ajánlatát, de csak azért hogy megszerezzem a vagyonát és harrenhalt és a gyámságot a dilis unokaöcsi felett

most arról fog szólni a dolog, melyik lesz gyorsabb a házasság után, kisujj hogy övé legyen deres is a bolton birtokkal, vagy sansa?

szepi79 2016.06.22. 16:44:04

na, akkor teóriázgatás lesz részemről. azt vettem alapul, hogy grrm azt nyilatkozta, hogy "keserédes befejezésre" számítsunk a legjobb esetben is.

első körben végig vettem a nagy házakat, ahogy voltak a sorozat elején, mégpedig abból a szempontból, hogy ki viszi tovább a családot (konkrétan a nevet):
- targaryen: az utolsó elismert tagja dany, aki eleve nő, és valószínű meddő is lett a "vetélése" után, ergo új nemzedék már nem lesz
- stark: a fiúk közül egyedül bran él már csak, de kötve hiszem, hogy ebben az állapotában gyereket nemzene. sansa és arya pedig ugye nem fogják továbbvinni a család nevét
- lannister: jaime az egyedüli esély arra, hogy a név tovább menjen* (lásd később, hogy tyrion miért nem opció), kevan bácsi meg lancel kihalt ág lesznek
- baratheon: tommel még névleg baratheon, de a jóslat szerint ő is cersei előtt fog meghalni. látva margery húzódozását, nem lesz ebből szvsz trónörökös.
- tully: na, esetleg ők megmaradnak, de még mindig a freyeknél van az asszony meg a gyerek is, még ezt nem kiabálnám el.
- arryn: sweetrobinból sem nézem ki, hogy saját gyereket csinálna, főleg azelőtt nem, hogy kisujj kinyírná
- tyrel: margery nem viszi tovább a családi nevet, loras meg... hát ő nem abban a csapatban játszik
- greyjoy: ahogy most a helyzet áll, yara lesz az örökös, euron meghal, de ő ismét csak nő, aki nem viszi tovább a nevet

szóval ahogy én látom, grrm nyomott egy kurva nagy reset gombot, már ami a nagy családokat illeti. persze könnyen lehet, hogy ezek közül nem mind jön be, de én ezt a mintát látom, mint új irány.

második elmélet, (ami miatt tyriont kihúztam a fenti listából) hogy ugyebár 3 sárkány van, 3 lovasnak is kell lennie. az egyik nyilván dany, a második valszeg jon (a r+l=j alapján), a harmadikat meg tyrionra tippelek, ő az a szereplő, akit leginkább érdekelnek a sárkányok (lásd visszaemlékezések, ő vette le a láncot is), és ugyebár nála is van rá esély, hogy targaryen vér csordogál az ereiben. és mivel ez a tűz és jég dala, aminek le kell zárulnia teljesen szerintem a végén kiirtják egymást a sárkányok (+lovasaik) és a mások. ha nem így lenne, akkor nem a tűz és jég dala lenne, hanem "a tűz dala, miközben lenyomják a jeget és egyéb kalandokba is keverednek"

szepi79 2016.06.22. 16:45:36

@Cérnahuszár: mondjuk a vörös papnő szülhetett volna még egy árnyékdémont.

nota19 2016.06.22. 16:53:45

@Dekatlon: a sárkányok is legyőzhetőek persze. Meraxest Rhaenyssel a hátán Dorne-ban úgy ölték meg, hogy szemen találták és ő vergődés közben lerombolta a várat és Rhaenyst is agyonnyomta. Vagy ha egymás ellen harcolnak, de ez a lovasaiktól függ (lásd Sárkányok Tánca).
Az északi házaknál pedig mind az Umbereknél, mind a Karstarkoknál lehetnék még unokatestvérek, nagybácsik, akik tovább viszik a nevet, és lehet, hogy a Boltonok lebőgése után mégis a Starkok mellé állnak. A Starkoknál és a Mormontoknál tényleg necces a dolog, ez amit biztosan tudunk eddig. A többi ház passz. Illetve Manderly még szóba jöhet, elég nagy hatalmú család az is.

Cérnahuszár 2016.06.22. 16:55:25

ja és mi van havas jonal, hiszen neki még mindig nincs birtoka, deres sansáé

Cérnahuszár 2016.06.22. 16:58:42

danny
szóval nekem az jön le hogy egyre inkább targayen, a tanácsadói próbálták más útra vinni, westerosi módival hogy egyezkedjen de az nem vált be mert gyengeségnek vette a másik fél és betámadta
egyedül csak a sárkányokkal jól elégetlek válik be, ez van.
futotta a tanácsadók köreit, de hiába, kezdi a saját targaryen útját felvállalni, ami miatt agyatlannak néz ki, de hát ez van.

Brazen Head 2016.06.22. 16:59:40

@Cérnahuszár:
Deres, mivel tudják hogy él, jog szerint jelenleg elvben Bran öröksége, már amíg él, lévén ő férfi.
(Gyermeke valószínűleg nem lehet.)

nota19 2016.06.22. 17:06:50

@Cérnahuszár: dehát Dany pont most viselkedett végre igazi királynőként. Meghallgatta Tyrion magyarázkodását, és elfogadta a tanácsát, sok-sok rész után végre most tűnt úgy, hogy talán felnő a feladathoz. Még a Yarával való egyezkedésnél is ránézett Tyrionra, hogy mi a véleménye, és hallgatott rá. Nekem nagyon tetszett, amikor Tyrion elmesélte neki Aerys papa tervét a futótűzzel és megértette vele, hogy nem feltétlenül kell mindenkit felkoncolni, elégetni, lerombolni. Ez a szememben határozott fejlődés. Ha így halad még a végén megkedvelem.

nota19 2016.06.22. 17:11:54

@Cérnahuszár: Jonnal kapcsolatban olvastam olyan elméletet, hogy ő lesz Észak Királya. Nem tudom ez hogyan lenne lehetséges, hiszen fattyú (kivéve ha Rhaegar elvette Lyannát, ebben az esetben viszont nem Stark). És Sansa sem hiszem, hogy ebbe belemenne, a történtek után ez lehetetlen a számomra. Hogy mi lesz vele? Harcolni fog a Mások ellen, gőzöm sincs hogyan, és lehet, hogy bele is hal. Még akár Azor Ahai/ a Herceg is lehet, de nem hiszem, hogy az ő számára boldog véget ér ez a történet.

Cérnahuszár 2016.06.22. 17:12:46

@nota19: szerintem is most kezd végre királynő lenni, ezért írtam hogy próbált más úton menni de felesleges köröket futott
tyrion megint akarta másfelé vinni, de aztán nem volt idő rá hogy előadja mit gondolt ki
tyrion akármilyen kis okos pacák, itt nem tud kibontakozni, ezeket a meccseket nem az ő szabályai szerint játszák
hiába próbált furmányosan a mesterekkel kiegyezni, nem jött be és be is volt carva hogy adja elő dannynek hogy ő bacta el, miatta jött a nagy támadás

Cérnahuszár 2016.06.22. 17:14:43

@Brazen Head: ja de egyenlőre semmit nem tudnak róla, így deres sansáé
havas jon nem rúghat labdába, mivel havas

Cérnahuszár 2016.06.22. 17:15:36

@Brazen Head: ha meg bran előkerül akkor sansa mehet még a bolton birtokra, mert az övé lett a férje révén
de jon akármi történik is, földönfutó

nevetőharmadik 2016.06.22. 17:15:55

@zoli12345: A tenger is be tud fagyni, és onnantól...

Cérnahuszár 2016.06.22. 17:17:41

@szepi79, első ezen a néven: nem tudom mire gondolsz az árnyék démonnal

Cérnahuszár 2016.06.22. 17:20:28

@szepi79, első ezen a néven: 3 sárkány, 3 lovasnak kell lenni
miért?
én nem olvastam a könyvet, ezért teszek fel ilyen botor kérdést :)
nem csak az aktuális targaryen lovagolt a legnagyobb sárkányon, a többi meg ment utána?

purga · http://horrormirror.blog.hu 2016.06.22. 17:33:08

@Cérnahuszár: Nem :) Régen a legtöbb Targaryennek saját sárkánya volt. Az utódok is mindig kaptak egy tojást, ami ki kelt mellettük. A Sárkányok tánca ezért is volt izgalmas ilyen szempontból, mert ott sárkányokkal harcoltak egymás ellen.

celentano81 2016.06.22. 17:40:47

Összességében nekem tetszett ez a rész. Bár teljesen kiszámítható volt, mégis sikerült a csatajelentben feszültséget teremteni, én legalább is végig izgultam, pedig tudtam, hogy Jon és serege nyer. Amit nem értettem (túl a megszokottakon, pl. óriás), hogy 1, miért nem várták meg Brienne-t? Ha Blackfish segített volna, úgyis megvárják a csatával, és azért a lovagnő igen sokat tudott volna egyedül is segíteni. 2, miért nem fogta vissza senki Jont, és ment helyette Rickonért? Pl. Davos, így Ramsay csapdája sem lett volna olyan hatékony (persze vsz. akkor Rickon hamarabb kap nyilat a hátába).
Az egyértelmű, hogy Jon ott jelezte, hogy vagy sikerül megmenteni, és marad a taktika, vagy fejezzétek be nélkülem, úgyis meghalok, szóval védhető, hogy az érzéseire hallgatott, inkább az emberei nem tartották magukat a megbeszélt taktikához.
Sansa ne tudom, tudta-e, hogy jön a segítség, de Kisujjból azt is kinézem, hogy már két napja a közelben várakozott, és direkt megvárta, hogy a csata eldőlni látszon, és így jobban tudja Sansát is zsarolni. Aki egyébként nagyon ügyes volt Ramsay halálánál. Előbb tudatosította vele, hogy egy senki, miatta halt ki a családja, és el lesznek felejtve, majd utolsó csapásként odaböki, hogy senki sem marad hűséges hozzá, még a kutyái sem.
Az évad eddig viszont nagyon vegyes. A Dorne-i szál totál felesleges volt, egyelőre nekem a Greyjoyok is kérdésesek, Arya szerepét szintén nem értem (eddig azt hittem, Jaquen több, egy bérgyiloknál, valami olyan mestere lesz Aryának, mint a Háromszemű Holló Brannak), és összességében nekem kevés az intrika, a politika, a Game of Thrones. A könyveket nem olvastam, de érdekelne, hogy ez az évad mennyire Martiné. Ha teljesen nem is készült el a könyvvel, a nagyobb részét már megírhatta, így a forgatókönyv fontosabb részeit elvileg onnan vehették át. A főbb kimeneteleket meg gondolom elmondta, szóval ezek miatt még nehezebb pár szálat értelmezni.

Cérnahuszár 2016.06.22. 17:48:19

@celentano81: én azt olvastam hogy nem fogja befejezni, mert egy csomó más melót bevállalt..valami hivatalosan jelentette be, nemtomhol
na ez így vicces :D

celentano81 2016.06.22. 17:53:25

@Cérnahuszár: simán benne van, gondolom a könyvek is kevésbé fogynak, ha ismerjük a sztorit a TV-ből. De ezt az évadot lefedő könyvet elvileg lekezdte, nem? Gondolom 10 oldalnál többet írt, az elmúlt X évben..

Cérnahuszár 2016.06.22. 17:55:22

@celentano81: hát ha valaha be is fejezi, más sztorit kell írnia mint a tv végkifejlet

nota19 2016.06.22. 18:02:58

@Cérnahuszár: nem így volt. Aegon és a nővérei egyszerre több helyen voltak, így segítve a seregeket. Visenya Vhagarral pl a Sasfészeknél, Rhaenys Meraxessel Viharvégnél, Aegon Balerionnal Harrenhalnál. Azt hiszem egyedül a Tűz mezején harcoltak együtt, (a Tyrellek elődei a Mern királyok, és Loren Lannister ellen). És még ott voltak Torrhen mezején is együtt, amikor Torrhen Stark harc nélkül letérdelt Aegon elé, mert már hallott az elődei sorsáról. A Sárkányok Táncánál pedig egyértelmű. A két fél sárkányokon harcolt egymás ellen, ezért is haltak ki majdnem mind a sárkányok.

Dekatlon 2016.06.22. 18:52:43

@Cérnahuszár: a törpi mesterkedése a többi város ellen nem jött be, de _ezt_ a várost tényleg felvirágoztatta picit.
látszott, amikor Varys-t búcsúztata, hogy zajlott a kereskedés, pezsgett az élet.

Littlewood · http://mslittlewood.blogspot.hu/ 2016.06.22. 19:17:09

@celentano81: Szerintem azért fogynának rendesen. Valami olyasmit olvastam, hogy már majdnem befejezte, de aztán nekiállt újraírni egy részét.

ovits 2016.06.22. 19:58:48

szvsz. Tyrion nem cseszte el annyira a dolgokat. a mesterekkel folyamatosan gond volt az arénás eset óta. a kiegyezéssel nem csak a mesterek, de a mereeniek is erőt gyűjthettek volna. ha jól emlékszem valaki még mondta is Tyrionnak, hogy nem lehet bennük megbízni. erre az meg úgy válaszolt, hogy nem is bízik bennük. tehát elsősorban időt akartak nyerni. ennyit sikerült.
nem akarom túlgondolni (mint ahogy Arya leszúrásával mindenki tette), de Varys pont a balhé előtt lépett le. az gondolom a készítők klisés, ámde bugyuta húzása volt, hogy csak akkor tűnt fel mindenkinek egy egész flottányi hajó, amikor már kopogtattak. de hogy pont Varys ne tudta volna, hogy a mesterek szervezkednek? azért lépett le, mert úgy gondolta a helyzet reménytelen? vagy neki is benne volt a keze? vagy csak túl gondolom, és annak ellenére, hogy nem bíztak a mesterekben nem állítottak rájuk kémeket?

az északi csata látványos volt, de már többen leírták a bajaikat vele, ezeket én is osztom, de Jon-t és Sansát egyformán felelősnek tartom a nagy emberveszteség miatt. Sansa visszatartott egy létfontosságú információt. amit ha tudnak, addig elhalaszthatják a támadást, amíg meg nem bizonyosodnak, hogy jön-e a felmentő sereg. Jon pedig felrúgott minden tervet és logikát, azzal, hogy maga lovagolt a féltestvére segítségére. vagy ha már ő lovagol, akkor legalább visszavonulna, mikor odaér a halott öccséhez (akin mellesleg keresztülvágtatott a saját lovassága is). persze úgy nem lett volna akkora dráma, illetve olcsó, hatásvadász fordulat.

szvsz az Aryás szál is hihetőbb lenne, ha a sok edzés vége-felé mutattak volna olyan jelenetet is, ahol már egyenlőbbek az erőviszonyok a két lány között, és a hídon nem egy látszatra halálos sebet kap.

sajnos ebben az évadban sokszor beáldozták a logikát/hihetőséget néhány hatásvadász jelenet kedvéért.

Dekatlon 2016.06.22. 20:09:58

@ovits: Sansa mit mondhatott volna Jonnak? hogy LEHET jön Kisujj? Az így is megbontotta a csatararendet, és rohant, mint a vesztés, hogy megmentse az öccsüket. Gondolod, ha tudja, hogy lehet jön Kisujj, akkor a seggén marad? :)
Nameg Kisujj kivárt, takarásban, és szépen oldalba kapta a falanxot, ami lovassággal amúgy az egyetlen módja, hogy bármit kezdjen vele.
Ha hamarabb jön, ráfordulnak, és szusi....
Ezt a csatát akkor úszhatták volna meg olcsóbban, ha adnak az óriásnak valami fegyvert :D

ovits 2016.06.22. 20:24:47

@Dekatlon: a támadás elhalasztását úgy értettem, hogy legkésőbb, amikor Ramsay-vel tárgyalnak, akkor húzzák az időt és pl. gondolkodási időt kérnek, nem pedig odavetik, hogy holnap meghalsz. de inkább még előtte halasztják az akciót.

Dekatlon 2016.06.22. 21:21:17

@ovits: minek időt nyerjenek?
Kisujj kb. jókor ért oda. Ha később jön, már végük, ha korábban, a gyalogságot nem tudja oldalba kapni.
(Ja, és nem akkor ért oda, nem csatakos lovakon, fáradt-koszos harcosok lihegtek be épphogy, tippre egy ideje ott várakozott, csak várta az alkalmat)

Janos Mohacsi 2016.06.22. 22:19:48

@Dekatlon: Na ja. Altalaban egy hadsereg sem tamad egybol: pihenni kell egy kicsit meg felfejlodni. Inkabb az a kerdes: hogyhogy nem fedeztek fwl elobb? Ekkora sereget nehez csak ugy ekildeni!!

Janos Mohacsi 2016.06.22. 22:27:01

@Janos Mohacsi: Ha Karlstark meg Umber is meghalt akkor meg tobb birtok van uresen!!

Aszusz 2016.06.22. 23:20:56

@Janos Mohacsi: Karstarknak és Umbernek lehetnek még élő rokonai, gyerek, unokatestvér, akármi, aki örökli a földet. Boltonból viszont nincs több, Ramsay tett róla.

mortullus 2016.06.23. 06:22:50

@Aszusz: Ha Sansa terhes, akkor lehet van még Bolton is.

szepi79 2016.06.23. 08:46:33

@Cérnahuszár: az "árnyékdémon" az a szellemlény volt, aki megölte renly baratheon-t. az jött ki a vörös papnő intim részéből.

mindegyik sárkányon másik targaryen "lovagolt". nem tudom, hogy a sorozatban mennyire volt hangsúlyos a "sárkánynak 3 feje van" jóslat, de a könyvben eléggé tolták. valszeg a sorozatban is megjelent legalább 1x. de még ha nem is, akkor is sokat sejtet, hogy 3db sárkány van, illetve hogy ha megnézed a targaryen ház "logóját", akkor azon egy 3fejű sárkány van.

Rive 2016.06.23. 08:59:12

Izé, részfüggetlenül: a három sárkány neméről tudni valamit?

Pratchett óta tudjuk, hogy a nőstények a legnagyobbak ;)
Csak ötlet a másik két sárkány/lovas nemét illetően.

szepi79 2016.06.23. 09:05:44

@ovits: " de Varys pont a balhé előtt lépett le. az gondolom a készítők klisés, ámde bugyuta húzása volt, hogy csak akkor tűnt fel mindenkinek egy egész flottányi hajó, amikor már kopogtattak. de hogy pont Varys ne tudta volna, hogy a mesterek szervezkednek? azért lépett le, mert úgy gondolta a helyzet reménytelen? vagy neki is benne volt a keze? vagy csak túl gondolom, "

szerintem csak túlgondolod. a könyvekben varys jóval korábban elment királyvárba, ergo a forgatókönyvírókra volt bízva, hogy mit csinálnak a karakterrel... és hát ők nem gondolkoztak annyit, mint amennyit a rajongók (fognak).

"az északi csata látványos volt, de már többen leírták a bajaikat vele, ezeket én is osztom, de Jon-t és Sansát egyformán felelősnek tartom a nagy emberveszteség miatt."

+1!

"sajnos ebben az évadban sokszor beáldozták a logikát/hihetőséget néhány hatásvadász jelenet kedvéért. "

+1!

Smile64 2016.06.23. 09:10:21

@Rive: Igazából senki nem tudja, hogy egy sárkány milyen nemű. Azt mondják, hogy akkor lehet tudni, ha látták tojást rakni, ez esetben nőstény. Ha egész életében nem rakott tojást, akkor valószínűleg hím. Vagy csak ügyesen csinálta, és nem vették észre. :)

szepi79 2016.06.23. 09:40:06

@Smile64: de a nőstény is csak akkor tud tojást rakni, ha előtte "találkozott" egy hímmel, nem?

Dekatlon 2016.06.23. 09:45:21

@szepi79, első ezen a néven: ugyan! még a tyukoknak is sikerül kakas nélkül ;)

Littlewood · http://mslittlewood.blogspot.hu/ 2016.06.23. 09:47:01

@szepi79, első ezen a néven: A sorozatban is előjött már a sárkány három feje dolog, valaki egyszer be is linkelte azt a részletet a youtube-ról.

Smile64 2016.06.23. 09:59:17

@szepi79, első ezen a néven: Ezt írja a Wiki of Ice and Fire. Azt nem részletezi, hogy hogyan dugnak a sárkányok. :)
De lehet, hogy elég nehéz őket megfigyelni ezirányú tevékenységük közben.

szepi79 2016.06.23. 10:00:25

@Dekatlon: igen, de a kakas nélküli tojásból nem lesz csibe, az csak a menstruációja. azért a sárkányoknál csak nem így megy. (különben nem lenne annyira értékes a sárkánytojás, ha minden hónapban kipotyogtatnának 2-3at)

szepi79 2016.06.23. 10:03:07

@Smile64: már hogy lenne nehéz megfigyelni őket közben, hát akkorák, mint egy kamion! :D a sárkány pöcse nagyobb, mint egy ló!!! :DDD aki azt nem látja, annak szemüveg kell! :D

Smile64 2016.06.23. 10:11:34

@szepi79, első ezen a néven: Itt a földön akkorák, mint egy kamion. De a levegőben? :)
Ha röptében csinálják, mint a legyek, akkor nehéz megfigyelni őket, mert egyrészt magasan vannak, másrészt gyorsan mozognak. Lovassal a hátukon meg csak nem csinálnak ilyet. Legalábbis arról már hallottunk volna, ha egy Targaryen a sárkánya nemi életébe halt volna bele. :)

szepi79 2016.06.23. 10:22:07

@Smile64: miért, a madarak talán a levegőben dugnak? :D

káposztásrétes 2016.06.23. 10:26:28

joég, tegnap azt álmodtam hogy én mentem feleségül kisujjhoz, hogy ezzel megmentsem sansát. :'D bár nem tudom meg e történt a házasságkötés, mert csak a készülődésre emlékszem...

amúgy szegény rickon majdnem úgy halt meg mint ygritte, hátulról lenyilazta egy debil jon szeme láttára. : (

Smile64 2016.06.23. 10:27:32

@szepi79, első ezen a néven: Fogalmam sincs, nem vagyok ornitológus. :)

Kodomo 2016.06.23. 11:09:02

@Grabbe: @nikmarcell: "Jon warg, ezert lehetett feltamasztani. (A konyvben van erre utalas) Rickon valoszinuleg nem az."
Rickon együtt (és ugyanazt) álmodott Brannel az apjuk halálakor. Sőt, amikor az anyjuk elhagyta Derest ő mondta Brannek, hogy sosem tér vissza többé.
Ha a vörös asszonynak nem lesz szerepe abban, hogy éppen ott van a halottak közt és Rickon, Rob-hoz hasonlóan, követi apjuk seanbean-i hagyományait, akkor Rickon csak azért volt a sorozatban, mert hülyén hangzott volna, hogy arra a bizonyos tanyára csupán 1 fő gyerek megy segítségül.

exterminador 2016.06.23. 11:48:16

@agnesko: Igen, a könyvben már kétszeri évszakváltás volt: először az ősz, az ötödik kötet vége felé pedig a tél.

mézescsók 2016.06.23. 12:18:04

@mortullus: Ha Sansa terhes, akkor az apa - mármint nem a nemző, hanem a törvényes - Tyrion. Vagy már nem ő a férj?

Tyrion, miutnán kinyirta a szeretőjét és az apját, lelépett, hogy mentese a bőrét, de főleg, hogy megtalálja Danyt. Az OK, hogy azt hitték, meghalt (Cersei kerestette megszállottan), de él!

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2016.06.23. 12:24:45

@mézescsók: Nem is az a lényeg, hanem hogy Tyrion és Sansa nem hálták el a nászt, tehát nem "ér" a házasságuk. Azt ugye Ramsay tudná bizonyítani hogy Sansa szűz volt a nászéjszakájukon, de őt megették. Marad még Baelish szava, bár őt ismerve még azt is ki tudná magyarázni hogy Sansa még mindig szűz, mert Ramsay bár messzire olyan jól látott, mint a sas, közelre rövidlátónak bizonyult, és rossz lyukat használt mindig :D

szepi79 2016.06.23. 12:36:13

@mézescsók: azt a házasságot érvénytelenítették, mivel nem hálták el.

plusz az is kell hozzá, hogy az a gyerek meg is szülessen ÉS túl is élje az első hetét, amire azért nem nagyon szavaznék túl sokban.

Tóthi 2016.06.23. 13:51:06

@szepi79, első ezen a néven: Ki érvénytelenítette? Merthogy Királyvárban Sansa per pillanat No. 2 a körözési listán Tyrion után, Boltonék pedig tulajdonképpen nem voltak jogosultak hasonló eljárás lefolytatására (és utalás se történt rá, szvsz a sorozat egyik nagyon csúnya logikai bakija történt itt), Ramsay egyszerűen elvette feleségül, de ez így elég elhamarkodott szál lett szvsz.

Az más kérdés, hogy vallási szempontból lehet párhuzamot vonni a katolikus-protestáns elismerem-nem ismerem el játékkal*, de szerintem azért egy egységes királyságban nem úgy működik, hogy Északon leszarjuk a királyi székhelyen lefolytatott szertartásokat. Ezt azért kicsit alaposabban körül kellett volna járni a készítőknek.

(*vö. Jókai: A kiskirályok, ahol a főszereplő anyja protestáns hitre térve elválik az első férjétől, másodszor is férjhez megy, gyereket szül, majd húsz év után koppan egy nagyot, mert rájön, hogy a katolikus Habsburg-adminisztráció nem ismeri el a házasságát, ezért kimarad az udvari bálból, mire hiúságból és sértettségből visszatér elhagyott egyházába, és egy füst alatt hozzámegy addig rühellt sógorához, mert az így prezentálja számára a báli belépőt. Második férj meg koppan egy picinykét, mikor hazatér a többhetes tivornyából.)

mézescsók 2016.06.23. 14:18:41

@Hüpna: @szepi79, első ezen a néven: Kösz. Arra emlékszem, hogy nem hálták a Tyrion-Sansa házasságot (Boltonnal kapcsolatban meg bezavart nekem még az Arya-Jeyne Pool vonal is), de arra nem, hogy a gyerek is "érvényességi kellék" lett volna. Amúgy mintha Theon is ott lett volna Ramsay és Sansa nászéjszaikáján.
Tyriont halottnak gondolták ( Cersei üldözte és bizonyságot akart a halálára, aztán mintha Krajcár testvérét prezentálták volna helyette), ebből a szempontból tehát akár újra férjhez is mehetett Sansa, Ám a halottnak hitt pasas nem volt halott, és azon morfordíroztam, hogys ez utólag nem befolyásolja-e a házasság érvényességét.
Na. Megértettem, hogy nem.

Dekatlon 2016.06.23. 14:36:02

@Tóthi: körül volt az járva! Volt ott egy Septon, aki összeadta őket, mert elhitte, hogy az előző érvénytelen (vagy mert nem akart megnyúzódni) :)
innentől érvényes az új

Dekatlon 2016.06.23. 14:37:58

@Hüpna: Kisujj bárkivel elhiteti, hogy Sansa Dany sárkányától terhes, ha ez áll érdekében :D

Dekatlon 2016.06.23. 14:39:42

@Hüpna: Ramsay meg tényleg játszott arra a lyukra is, ha hinni lehet Sansa beszámolóját értelmező netes tömegeknek :)
... és még örülhetünk, hogy megelégedett a meglévőkkel és nem fúrt újakat

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2016.06.23. 15:50:42

Nekem eszembe jutott valami a következő rész intrója után...
Mi van, ha Cersei a minden mindegy alapon kitálal a fiacskája, Tommen származásáról? Ezzel ugye hazavágná a Verebek reputációját, hiszen egy vérfertőzésből született fattyú nem-király a fő reklámfigurájuk éppen, és újfent kitolna Margeryvel is, hiszen ő meg ehhez a fattyúhoz ment hozzá. És akkor Tommen sem igazi király, Cersei meg úgyis tudja, hogy nem fogja ép bőrrel megúszni a vádolást, ha a seggét földhöz veri az ártatlanságát bizonygatva, akkor sem. Látott ő már kirakatpert, tudja hogy működik. Ez az egy ütőkártyája van még a kezében (ha a futótüzet nem számoljuk), de ezzel boríthat, ha elég elkeseredett és öngyilkos hangulatú.

Duke Silver 2016.06.23. 16:19:12

@Hüpna: nem tudom elképzelni,h Cersei tudja, hogy nem nyerhet. Annyira bele van táplálva a Lannsiter vagyok, ezért felsőbbrendű, hogy szerintem inkább a pokoltűz, mint ez.

@Tóthi: azért az szépen leírja a jelenlegi helyzetet Westeroson, hogy az esküvő egy Stark lánnyal nagyobb legitimizációval bír Északon, mint a királyi plecsni. Amúgy szerintem Észak mindig is kicsit kilógott. Vallásilag is, etnikumban is.

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2016.06.23. 16:30:14

@Duke Silver: Nekem valamiért az a jelenet jutott eszembe, amikor Királyvár ostromakor majdnem megmérgezi Tomment, csak nehogy az ellenség kezére kerüljön. Nyilván jól emlékszik rá, mi történik a vesztes ellenség gyerekével (ugye Rhaegar legyilkolt gyerekei) és úgy van vele, hogy van az a szitu amitől inkább a halállal kímélné meg a gyerekeit. Most pedig pont a szeme előtt vált az utolsó megmaradt fiából egy dróton rángatott, agyatlan báb, aki még tőle, a saját anyjától is elfordul. Tommen gyakorlatilag az ellenségei kezére került, és Cersei anno pont ettől akarta volna megkímélni azzal hogy megmérgezi... Most az a kérdés, hogy Cersei mennyire elkeseredett...Lehet, hogy végül beveti a futótüzet, de azt Tommen biztos nem éli túl, míg ha csak felfedi az igazságot a származásáról, a gyerek még TALÁN megúszhatja....

Cérnahuszár 2016.06.23. 17:09:55

@szepi79, első ezen a néven: tudom mi volt az árnyékdémon, azt nem értem miért ajánlod
miért kellene még 1x gyártani olyat?

nota19 2016.06.23. 17:46:44

Már nem emlékszem, hogy csak a sorozatban volt, vagy a könyvben is, de zakkant Lysa hozzá akarta adni Sansát Robert/Robinhoz, mondván nem hálták el a házasságot Tyrionnal, nagyszerű feleség lesz. Ennek fényében nem meglepő a Bolton házasság, úgyhogy nincs ebben semmi különös, vagy logikai baki.
Cersei pedig nem tudom mire lenne képes. Az egy dolog, hogy a Feketevíznél meg akarta mérgezni a gyereket, de megint más, hogy most így lehetetlenítse el azzal, hogy bevallja az igazságot. Persze amilyen állapotban van még ez is lehet. A futótüzes actionre én nagyobb összegben fogadnék, de majd meglátjuk.

Janos Mohacsi 2016.06.23. 17:48:10

@Hüpna: Tomment mindenki droton akarja rangatni. Most eppen a verebek vannak soron. Szerintem halalra nem itelik max szamuznek messzire Cerseit.
Ami az Eszakot illeti:Bolton birtok ures. A Karlstarkok meg Umberek arulok,szoval a csaladjuk repul a birtokrol a p..ba(Ramsey is ezt csinalta volna pl. A Bear Islandon). Sot a Gloverek is mehetnek ha genyoznank a Jon-ek.
Cerseire visszaterve:ebbol is latszana,hogy a hatalom fontosabb neki,mint a csalad vagy a gyerekei. Kuloben meg lenne mi denki b..dva ha kiderulne,Stannisbak igaza van. Na de: ki lenne mas a kiraly? Talan szetszakadnanak ujra 7 kiralysagra, Tomennek meg max egy Frey lany jutna...

nota19 2016.06.23. 18:00:26

Utánanéztem a Lysa féle storynak. Kardok Vihara 981.oldal Sansa POV: "Nem lenne méltó a fiamhoz hogy a törpe hulladékát vegye magához, de mivel nem ért hozzád...mit szólnál, ha feleségül mennél az unokaöcsédhez, Lord Roberthez?" Ennyit a logikai bakihoz.

nota19 2016.06.23. 18:07:17

@Janos Mohacsi: azért észak nem ennyire egyértelmű. Az Umbereknél lehet még férfi örökös, unokatestvér, nagybácsi, stb. a Karstarkoknál szintén. Nem biztos, hogy azoknak tetszett Smalljon Umber, vagy Harrion Karstark lépése. Akár még hűséget is fogadhatnak Sansának, ő meg hülye lenne, ha csak a bosszú miatt vagy sértettségből elutasítaná. Ugyanez igaz a Gloverekre is. A Stark győzelem után felül is vizsgálhatják az álláspontjukat, és letérdelhetnek a Starkok előtt. Végülis a Boltonoknak annyi. Rémvár az tényleg érdekes, hogy kié lesz. Ha Sansa Lady Bolton, akkor elvileg az övé, de ha Lady Stark, akkor kié vajon? Érdekes dilemma lesz ez számára, feltéve ha felmerül egyáltalán.

szepi79 2016.06.23. 19:59:48

@Cérnahuszár: ja, hát még a csata előtti estén kellett volna gyártani egyet, hogy ramsay megpurcanjon, ezáltal nincs több bolton, max sansa. ekkor ez a pár eshetőség van:
1. mint a bolton ház egyetlen tagja, sansa lesz winterfell új ura, nincs háború
2. több kisebb ház feje (umberek, meg mit tudom én még, kik) egymásnak esik a vezérségért, néhányan erősen gondolkoznak az átálláson.
a, valaki nyer is, és vagy felkínálja rickont a mentességért cserébe, vagy ha hülye, akkor szarrá ostromoltatja a várat.
b, nincs egyetlen elég erős ház winterfellben sem ahhoz, hogy ledominálja a többit, és inkább megadják magukat.

Cérnahuszár 2016.06.23. 20:11:51

@szepi79, első ezen a néven: aha, szóval ramseynek szántad, ok
most már értem

Tóthi 2016.06.24. 09:55:11

@nota19: De nem rögtön akarta ő se nyélbe ütni a nászt. (Mondjuk én Boltonék helyében se siettem volna a sorozatban, hanem legfeljebb zártkörű eljegyzéssel, és Sansa elszigetelésével oldottam volna meg az ügyet. Akkor annyiban más a helyzet, hogy Királyvár felé egyelőre nem nullázom le magam, kivárom, merre fordulnak Délen a dolgok, a csaj úgyis nálam van túsznak, szükség esetén egy septon bármikor összead vele, viszont ha úgy hozza a sors, szép csendesen akár el is tehetem láb alól. Oké, egy játékszerrel kevesebb, de abból meg úgyis van elég. Persze egy pszichopatánál nem logikai vagy politikai alapon működik, Ramsaynek okvetlenül meg kellett törnie a Stark-lányt, még ha ezzel magának ásta is meg a sírt.)

Janos Mohacsi 2016.06.24. 15:58:15

@szepi79, első ezen a néven:
Mas a regeny meg a film. A regenyben(igaz Stannishoz)all nehany Umber meg hovatalosan a Karstarkok(akik arulok). A filmben viszont az Umberek es Karlstarkok egyertelmuen Bolton hiveive valnak. Aki semleges, az meg szamithatna ra,hogy Ramsey vegez veluk egy gyoztes csata utan. A kozepkorban dubla vagy semmit jatszottak: ha a varur elbukott a csataban kiirtottak a csaladjat is(hacsak nem tudtak sokaig kitartani es kompromisszumot kotni)vagy minimummegfosztottak oket a birtoktol/hozzakenyszeritettek a fiatal notagokat a gyoztes hiveihez stb stb.

ezneménvagyok 2016.06.24. 16:55:42

@Thomas Dantes: "És miértnem futott cikkcakkban? De miértnemmiértnem?"

Mert nem volt ott Jaguármancs, hogy súgjon neki :-)

ezneménvagyok 2016.06.24. 17:07:35

@broáf: "Amikor Stannis ment Deres ellen, akkor tökig ért még a hó, és a winter meg még mindig coming, akkor most hova tűnt a hideg és a fehér táj?"

Csak egy kis melegfronti hatás. A sárkányok miatt felborult az időjárás, mert Dany nem hajlandó korlátozni a Co2 kibocsátásukat. :-)

ezneménvagyok 2016.06.24. 17:24:36

@agnesko: "Szerintem az Éjkirály szem élytelenebb. Ő amolyan démoni fenyegetés, aki természetétől fogva gonosz, és az ember elpusztítására tör. "

Egyetértek, egy ilyen karakterből legfeljebb egy Spielberg tud igazi gonoszt kreálni (Cápa), de ahhoz már tudni kell. Meg mondjuk nem árt, ha összesen öt szereplő van a sztoriban, és mindenki más jobb nála, meg rájátszik a tudatalatti félelmekre. Az éjkirály ennél sokkal haloványabb. Kicsit abban bízom, hogy egyszerűen még nem jött el az ideje, és az utolsó évadra ütősebb lesz a figurája.

ezneménvagyok 2016.06.24. 17:34:36

@zoli12345: "Amúgy a mások a tengeren nem tudnak átkelni, nem igaz?
Tehát a másik kontinenst nem fenyegetik."

Majd télen átmennek a jégtáblákon, mint a jegesmedvék.

nota19 2016.06.24. 18:03:05

@Tóthi: nem tudom, hogy Kisujj mennyire van tisztában a Királyvári helyzettel. Szerintem teljesen képben van, és tudja, hogy a Lannisterek északon nem igazán tényezők (hogy is mondjam, kompetensek?) szóval kisebb dolguk is nagyobb annál, hogy ezzel foglalkozzanak.
Az arával kapcsolatban pedig, amikor Petyr átadja Sansát Roose Boltonnak, mondja, hogy még érintetlen, de a gyökér azt feleli rá, hogy ez őt nem érdekli. A lényeg, hogy elvileg érintetlen, és ezt játszották meg a Boltonok. Ehhez nem kellett semmilyen eljárás, sem itt sem a könyvben.

szepi79 2016.06.24. 19:27:43

@Janos Mohacsi:
1. ez nem a középkor, csak hasonlít rá
2. de ez mindegy is, az a lényeg, hogyha ramsay, akinek nem volt örököse, a csata előestéjén meghalt volna, akkor vagy nincs is csata egyáltalán, vagy ha van, akkor lényegesen egyoldalúbb a dolog. az umbereknek és a karstarkoknak nincs kihez hűségesnek maradniuk, a halott ramsay meg nem bünteti meg a semlegeseket se.

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2016.06.24. 20:17:14

@nota19: A Boltonoknak nem feltétlen egy szűz menyasszony kellett, hanem egy Stark lány, aki szül egy Stark-Bolton örököst a családba, ezzel legitimálva a család igényét Deresre és Északra. Ramsay nyakaszegett gebe csaja meg is mondja Sansának, mielőtt BűzösTheon lelöki a várfalról, hogy Ramsaynak csak az azon részek kellenek Sansából, amik egy gyerekhez kellenek, a többi mehet a levesbe. Ha Sansa szült volna egy fiút hites urának, valószínű már másnap nyugodt szívvel adták volna a kutyáknak, hiszen megvan az örökös, nem kell tovább az asszony, aki csak bonyolítja a helyzetet. érdekes egyébként...Bolton papa és Ramsay gyakorlatilag versenyt dugtak egymással, hogy ki tud előbb fiúörököst felmutatni...Azt a menetet Bolton Papa nyerte meg, de Ramsay meg késrántásban volt gyorsabb XD

Janos Mohacsi 2016.06.25. 00:02:17

@Hüpna: Hat azert Ramsey meg joideig elve preferalta volna Sansat(csak a Miranda feltekenysegbol mondta a masik dolgot), viszont be akarta torni.
Amirol beszeltem az a mi lett volna ha. Olyanok a viszonyok,hogy a semlegesseget sem lehet turni, hiszen akkor nem teljesitik a parancsokat a tobbiek sem(maffiatorvenyek: ha nem demonstralod a kemenysegedet,akkor hulyenek neznek). Persze a tobbi szereplot kisporoltak a filmbol.
Kivancdi vagyok mi lesz a zaro reszben vasarnap. Kisujj nem kerhetne maganak Sansat csak Jon Arrynnak. A Freyeknel is lehet geb sz. Melissandrei felb..ta Davos agyat, de erdemes lenne megolni?? Nem hiszem.

Janos Mohacsi 2016.06.25. 00:04:21

@Hüpna: Valojaban nagycsalad nelkul bem igazan elte volna tul senki sem a kozepkorban, foleg egy fonemesi csalad. Ergo az is furcsa, hogy a Boltonokbol csak ketto maradt(biztos csaladi hagyomany a rokonirtas).

nota19 2016.06.25. 10:17:49

@Hüpna: teljesen egyetértek,így igaz. Annyit még hozzátennék, hogy Roose óvta (volna) Ramsayt az indokolatlan kegyetlenkedéstől. Persze nem azért mert jófej volt, hanem mer látta hova vezethet mindez. Ramsay nem látta, vagy nem érdekelte. Roose mondta is, ha veszett kutyaként viselkedsz, úgy is fognak bánni veled. Az mindenesetre érdekes, hogy nem Ramsay veszettkutya üzemmódja miatt vesztett, hanem egy olyan sereg miatt, amiről nem tudott. Ez az északi urak hozzáállása miatt érdekes számomra. Umbert és Katrstarkot láthatólag nem érdekelte. Hol van akkor a North remembers? És ezután mit fognak lépni?

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2016.06.25. 15:50:55

@nota19: "Hol van akkor a North remembers?" ez nekem már az évad eleje óta böki a csőrömet. Szerintem a készítők kapkodásának esett áldozatul ez a szál is. Mert az eddigiek alapján nagyon úgy tűnik, hogy a North remembers mozgalom kimúlt Sansa előző évadban megnyúzott komornájával.

Janos Mohacsi 2016.06.25. 17:32:58

@Hüpna:
A North remember hat evve valt!! A regenyben a Freyek egyreszt tuszokat tartottak a nemesi csaladokbol, masreszt katonailag segitettek a Boltonokat. Itt me az volt:
1, A Karlstarkok kibuktak Robbra, es bar nem vettek reszt a megoleseben, azert szivesen tettek volna. Meg mindig bosszut allnanak a Starkokon most a Boltonok mellett
2, Az Umberek megbekeltek Ramseyval, mivel az megolte az apjat, masreszt a vadaktol jobban feltek,mint a Boltonoktol.
3, A tobbi nagy haz(Manderly-k, Howard Reed stb. kiblettek sporolva a sorozatbol-???)
4, Ha nincs megfelelo ero,akkor nem kovetik a tobbiek. A Starkok osszes sajat embert legyilkoltak a par szolga kivetelevel szoval ugy gondoltak Jon-ek gyengek. Az igazi erejuket most is a vadak adtak(mert azoknak maskeppen csak vesztenivalojuk volt) meg par kisebb haz.
Na ez a magyarazat.
Ugylatszik a Starkokat is annyira szerettek,mint a nepek Robert kiralyt(Aerys idejeben jobb volt-hallgatta Arya a 2ik sorozatban asszem).

Janos Mohacsi 2016.06.27. 09:05:39

@Janos Mohacsi:
Na megint jo nagy osszecsapkodas lett az evad vegere, ahelyett, hogy kibontakozott volna a tortenet. Csakba gyors lezarasra torekednek, hogy mar csak a Whitewalkerekkel legyen koltseg.

Dekatlon 2016.06.27. 19:22:58

@Janos Mohacsi: persze jó dolog fanyalogni,
és valóban nem történt túl sok meglepő ebben a részben,
de szerintem nagyon szép iparosmunka. Stabil alapvetés a köv. évadhoz

Cérnahuszár 2016.06.27. 22:19:56

@Dekatlon: nekem tetszett, engem azért meglepett arya :)
a konteók kezdenek bejönni, de nem is baj, ez végre olyan lezárás volt hogy nem anyázok, hogy elhullott egy pozitív karakter
nekem ez most bejött
amit nem értek, a vörös papnő dolga, na de majd jól kibeszéljük az öfiben

Cérnahuszár 2016.06.27. 22:21:08

ja, a teleportos képesség azért fura na, úgy látszik a hbo-nak ez az új skillje (arya, varys)

Janos Mohacsi 2016.06.27. 23:32:13

@Cérnahuszár: Nekem pl. pont o nem tetszett. Nem akarok spoilerezni, de tanult majd egy evet oszt a lenyeg meg 2 perc. Sokkal jobb lett volna ha ugy megy, mint a regenyben WF-ben.
A masik a gyors teleportalasok ide-oda
szinten gazok. Viszont szerintem igaz lesz,hogy Aerys+Joanna Lannister=Jamie+Cersei. Az ifjabb kiralyno es a valoquar=Danerys(es nem Margery).

svonk 2016.06.28. 16:06:58

Kicsit szubjektiv, de szerintem "A fattyak csataja" jobban hangzik es pontosabb forditas is.

Janos Mohacsi 2016.06.28. 16:55:22

@svonk: Hocsata, Havasok a pályán, Fattyuharc, Havasok harca, Emberek a Havason...

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2016.06.28. 17:27:56

@Janos Mohacsi: Tyrionnal kevered, aki fiatalabb ikertestvéreinél.

NewToM 2016.06.28. 18:31:03

@adamskij: Tyrion utoljára született, ugyanis az anyjuk belehalt a szülésbe. Emiatt is utálja Cersei az Ördögfiókát :-)

Janos Mohacsi 2016.06.28. 18:35:20

@adamskij:
Mindenki Tyrionnal jon,de szerintem pont forditva: ok vannak Aerystol Tyrion meg Tywintol. Igy Danerys a fiatalabb testver.

mézescsók 2016.06.29. 10:45:47

@Janos Mohacsi: Tyriont nem égették meg a sárkányok, amikor a láncuktól megszabadította őket (6. évad 2. rész, ha jól emlékszem). A könyvben simán megsütötték a Quentin Martell nevű fazont, ki biztos volt benne, hogy Targeryen származék.
Vagy jobban bírja a hőséget.
Egyébként lassan mindenki Targeryen lesz a kommerek fantáziájában. Kéne egy máglya, esetleg egy bazi nagy sátor. Beterelni mindenkit, meggyújtani. Aki kijön, annak lehet igénye a Vastrónra.

Petrow 2016.06.29. 10:51:07

@mézescsók: Ezt a megoldást esetleg lehetne adaptálni... üvegzseb után lehetne a neve azbeszting, vagy hasonló...

broáf 2016.06.29. 11:01:04

@Hüpna: ezektől függetlenül lehet, hogy a kis Bolton ott röhög már egy ideje Sansa hasában.

mézescsók 2016.06.29. 12:12:27

@Petrow: Tűzpróba....... Sárkányok tánca helyett Tűztánc.
Máskülönben nem vagyok piromániás.

Dekatlon 2016.06.29. 14:01:22

@Cérnahuszár: Arya még csak-csak, az ő történetszála kicsit időtlen volt, bármikor megtörténhetett.
De Varys! Ő minimum repül.
Csak azért visszahozni, hogy ott feszíthessen a hajón a törpi mögött, szerintem elég felesleges.
Várhatta volna őket a kikötőben.
süti beállítások módosítása