Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Trónok harca 6x08 - No One

2016. június 15. 08:25 - sixx

 vlcsnap-2016-06-14-21h49m46s487.png

Braavos

Ms. Daru, ki tudja hányadjára elsiratja Joffreyt, a pöcsfejet a színpadon, olyan átéléssel, hogy az utca tátott szájjal bámuló népe megsajnálja, és ha valaki Sansát vagy Tyriont közéjük vetné, széjjelszednék, mint Kleinheisler Laci és Szalai Ádi az osztrákok védelmét. Az előadás után Ms. Daru, akinek ugye már rég halottnak kellene lennie, meghajol, majd balra el, de a színfalak mögött nem nyugalmat talál, hanem hasbaszúrt, több sebből vérző, szürkés bőrű Aryát, szóval ennyit az elméletek egy részéről. Ms. Daru nem felejtette le, hogy Arya mentette meg ez életét, és segít neki, borogatja, bekötözi, és arra a kérdésre, hogy honnan ért a sebkötözéshez, azt válaszolja, hogy amikor a faszijai más nők szagával jöttek haza, megbicskázta őket. Aztán meg ápolta mindet. Gondolom, harmadnapra leléptek, de mindegy, ez most lényegtelen.

Arya megkérdezi, mi lett Bianca, a szubrett sorsa, hát neki az arcát bicskázta meg ez a Ms. Daru, nem biztos, hogy nyugodtan végig merném nézni, ahogy aprítja a répát a konyhában. Hoz valami rettentő ízű levest Aryának, aki majdnem összehányja magát, de egyrészt volt gyerekszobája, másrészt meg éhes, így eszik. Utána meg kap máktejet, hogy aludjon. Kicsit hezitál, mert még emlékszik arra, amikor legutóbb ivott valami gyanús folyadékból, oszt hetekig vakon téblábolt, a Lelenc nevű nyomorult botos gyökér meg verte, mint a répát, de iszik, mert gyógyulnia kell. Ms. Daru javasolja, hogy tartson velük Pentosba, de Aryának más terve van, és ugye a Lelenc miatt nem akarja Ms. Darut bajba keverni. És aszongya, meg akarja nézni, mi van Westerostól nyugatra. Mi lenne, a világnak ott van vége, a korong szélére érsz, és ha lenézel, meglátod az azt tartó nagy elefántokat.

vlcsnap-2016-06-14-21h51m03s157.png

A Folyóvidéken

Négy katonaféleség ül egy tábortűz körül, és vicceskednek egymással, mert ők még nem tudják, amit mi igen, azaz hogy a Véreb egy csinos fejszével a kezében tart errefelé, és hangsúlyozottan NEM fát akar aprítani. Amikor megjön, visszaköszön a Trónok harca első évados brutalitása, és úgy vágja a négy gyökeret apróra, hogy csak nézünk. Két fej is hullik, le a nyakról, mert a Véreb kibaszott erős ember. Az meg ugye a bajvívási technikáját mutatja, hogy négy fegyverest vág le.

Megy is tovább, megkeresni azokat, akik a falut legyakták, és rájuk is lel, éppen kötéllel a nyakuk körül állnak fatuskókon, mert azt még az olyan brigantik, mint a Testvériség tagjai sem állják, ha valaki ártatlan falvakat gyújt fel csak úgy. A Vérebnek ez nem jó, neki baltáznia kell, és darabokra vágni bűnösöket, de Beric és Thoros más véleményen vannak, és kicsit vitatkoznak, a Véreb azzal nyit, hogy ha nagyon kell, megint kinyírja Bericet, bár Thoros meg akkor ismét feltámasztja, szóval nem sok értelme van. Megalkudnak, kap kettőt a három akasztásra váróból, de nem vághatja darabokra őket, amitől ideges lesz, de legyen, kirúgja a fatuskókat, oszt szevasztok.

Miközben ott lógnak mögötte a haldokló, magukat éppen összefosó zsoldosok, a Véreb az egyikről leveszi a csizmát, mer neki ugye már nem kell, majd leül Bericcel vacsorázni, közben hugyozik egy nagyot, és meghallgatja, hogy északon nagy a baj, jönnek a zombik. És ugyan ki nem mondja, de mindenki tudja, hogy szépen menni fog ő is fel északnak, a Testvériséggel és ott lesz akkor, amikor nagyon kell.

Meereen

Tyrion és Varys a kikötőben sétál, és senki nem akarja felnégyelni őket, ami üdítő változatosság, ráadásul a misszionáriusok is dolgoznak és térítik a népet ezerrel a Fény istenének oldalára. Tyrion szerint ez jó dolog, Varys szerint meg az, hogy vallási fantikusokkal állt össze, nem annyira. Annyit mondok én csak hogy Verebek, Tyrion. Varys megy valami titkos küldetésre, azaz vissza Westerosba, hogy előkészítse a talajt "Dany vas-szigeteki hajókon érkező dothraki hordjának". Ezt valami kommentben olvastam, de a forrást nem lelem. Tyrion nagyon sajnálja magát, hogy megfelelő szellemi szintű társaság nélkül maradt.

Bosszankodik a piramisban is, ahol viccet mesél Szürke Féregnek és Missandeinek, illetve inni tanítja őket. Szürke Féreg szerint a bor az rohadt szőlő, és fúj, Missandei viszont annyira becsiccsant a piától, hogy megnyílik, és viccet is mesél, jó szart, de Tyrion röhög, hiszen az első lépéseknél a csecsemőt sem kritizáljuk. Szürke Féreg azt mondja, ő nem hülye, 500 viccet is tud, de Missandeié így is kurva szar. És ezzel csak viccelt. Mondja. Fapofával. Szegény Tyrion. És ekkor megszólalnak a harangok, mert igen, a várakozásoknak megfelelően a parti városállamok urai összefogtak, és hajóhaddal jönnek Dany ellen. Most vagy szarban, Tyrion.

Estére még szarabb a helyzet, a város ostrom alatt, a piramist is bombázzák, Tyrion azt akarja, hogy a Makulátlanok a tengerparton ássák be magukat, Szürke Féreg leinti, eddig hallgattunk rád, ez lett, mostantól kuss a neved. a piramist védjük, mert azt meg lehet védeni. És ekkor mindenféle zajokat hallanak, mindenki fegyverbe vágja magát, Missandei is tőrt ragad, de feleslegesen, mert ki jön meg? Hát anyu, Dany, a sárkánnyal.

Királyvár

Cersei éppen alkoholba fojtaná bánatát, amikor Qyburn mester jő, és aszongya, hogy a Verebek ott várják lent, a Vörös torony bejáratánál, és belépést követelnek. Jól van, baszki, megyek, mondja Cersei, feltápászkodik, és megindul kedvenc zombija társaságában. Odalent pár csuhás várja, élükön a Lannister-rokonnal. A Főveréb hívatja Cerseit, mondja, mire az a válasz jön, hogy ha akar valamit, mejd idejön. Jó, akkor mondjuk másképpen, innentől nem itt laksz a tárgyalásig, hanem a templom pincéjében. Vagy különben. Vagy különben mi? Erőszak, az. Jó, mondja Cersei, az erőszakot választom. Az egyik fanatikus előrelép, és egy szöges baltát vagy miafaszt belevág a Hegy páncéljába, de úgy, hogy átlyukasztja. A Hegy meg sem rezzen az atrocitásra, illetve de, satuba fogja a gyökér fejét, és kitépi a testéből a gerincoszloppal együtt. Ezt hívják szakemberek predátorozásnak. A Verebek szétröppennek. Kár, a Hegy dúlhatott volna még egy sort.

Cerseinek jelenése van a trónteremben, ahová begyűlt a város előkelősége, udvart tart Tommen, a befolyásolható pöcs. A muter igyekszik a Vastrón mellé állni, ahol a helye van, mármint szerinte, de Kevan bácsi mondja neki, hogy lófaszt, tessen szépen felülni a karzatra, a többi udvarhölgy közé. Cersei majd szétrobban a dühtől, pedig a nap még csak most kezdődik. Tommen, a gyenge aszongya, hogy a hit és a korona együtt, közösen, öribarik. Lpris és Cersei tárgyalása Baelor templomában lesz, ÉS mostantól szakítanak azzal a barbár szokással, hogy egy bajnok vív meg a vádlott becsületéért. A Főveréb nagy franc, baszki, a ma reggeli kis izmozásnak pontosan az volt a célja, hogy felmérje, mennyire erős Cersei házi zombija.

Cersei kicsit megdöbben, sőt, nagyon, mert tudja, hogy ez tulajdonképpen a halálos ítélete, amit maga a fia írt alá, akit nála sokkal jobban manipulál egy koszos vénember. Qyburn ekkor súgja a fülébe, hogy a kémei utánajártak az egykori uralkodóról (Aerys) szóló pletykáknak (a város alá van aknázva azzal a zöld folyadékkal, amit utoljára Tyrion vetett be Stannis hajóhada ellen), és a pletyka igaz. Baszki, Cersei képes inkább magára gyújtani a várost, mint a tárgyalásra elmenni.

Zúgónál

megérkezik Brienne és Pod, kisvártatva fogadóbizottságot kapnak Lannister-fegyveresek képében. Brienne mondja nekik, hogy Jaime-hez jött, visszahozta a kardját. A táborban aztán ezek ketten trécselnek, közben kint Bronn Poddal szórakozik egy sort, bebizonyítva neki, hogy lófaszt sem tud a közelharcról, hiába gyakorol Brienne-nel minden nap. A sátorban Brienne vázolja a helyzetet: neki Fekete Hal kell, mert Sansa szarban van. Jaime mondja, hogy oké, de van itt egy kis probléma: Cersei holtan akarja látni Sansát. Brienne erre azt mondja, ő Sansát szolgálja, oszt kalap, Fekete Hal kell neki az embereivel. felőlem, mondja Jaime, ott van a várban, szedd ki magadnak.

Közben úgy néznek egymásra, mint két nagyon szerelmes ember, legalábbis Brienne mindenképpen, de Jaime szemében is ott csillog a közös dzsakuzizás élménye. Brienne azt mondja, ő ugyan nem beszari, bemegy a várba, és ráveszi a Fekete Halat, hogy adja fel a várat, és seregével együtt menjen északnak, Sansát segíteni. És ehhez csak Jaime szava kell, hogy ha mindez megvan, a Tully-sereg szabadon távozhat. Jaime a szavát adja, ami Brienne-nek elég, de felmerül az az eshetőség is, hogy mi van, ha mégsem jön össze a dolog - akkor a fasz két oldalára kerülnek, és csörte lesz. Ez egyikőjüknek sem kell, ugye. Brienne leveszi a kardját, amit ugye Jaime-től kapott, és visszaadja - mert elérte a célját, amire kapta. Jaime aszongya, ez már örökké Brienne kardja. Tök romi az egész.

vlcsnap-2016-06-15-06h51m29s420.png

A várban a Fekete Hal hallani sem akar az egészről, én ugyan fel nem adom a várat, ez is csak Jaime egyik cselszövése, és kurvaisten, hogy nem adja fel a várat Jaime Lannister becsületszavára, ami szerinte kevesebbet ér, mint egy buszjegy, névértéken. Brienne szegény próbálkozik, de hát Sansa a rokonod, a Starkok meg a hűbéruraid, és akkor Catelyn Starkról ne is beszéljünk, aki meg az unokanővéred. A Fekete Hal végre elolvassa Sansa levelét, amit pont olyan stílusban írt meg, mintha az anyja tette volna, és megenyhül, de csak kicsit. Nincs elég emberem, Lady Brienne, mondja, és értesd meg, Zúgó az én otthonom, ha Jaime-nek kell, vegye el. Brienne hollót küld Sansának.

vlcsnap-2016-06-15-06h54m24s578.png

Mivel Brienne nem jön elő sötétedésig, márpedig addig kapott határidőt Jaime-től, más taktika kell Zúgó bevételére, ez érthető, Jaime meg fogja magát, és előveszi az eszét, ill. Edmure Tully foglyot, aki egy póznához kötözve üldögél egy sátorban éppen. És szépen elmagyarázza nei, hogy a legfontosabb a család, ő pl. MINDENT megtenne Cerseiért, mert csak az számít neki, semmi más. És kész. Namármost, Edmure-nak van egy fia, aki a Vörös Nász éjszakáján fogant, és akit még soha nem látott, és van egy felesége is, dettó ugyanakkorról. És mivel Jaime NAGYON szeretne már Cersei mellett lenni, aki nagy szarban van, rövidre akarja zárni ezt az ostrom dolgot hamar. És ha ehhez az kell, hogy Edmure fiát egy katapultból belője a várba, hát az lesz, mert leszarja Edmure-t és a fiát is, és ha muszáj, levágja az összes Tullyt.

Edmure a következő snittben Zúgó falainál áll, de a Fekete Hal nem hülye, és nem akarja beereszteni. A várparancsnok viszont az, és mivel Zúgó ura nem Fekete Hal, hanem Edmure, Jaime számítása bejön, és beeresztik, de előtte kis híján vér folyik a falakon, mert Fekete Hal pontosan tudja, mit jelent az, ha egy ilyen magas rangú foglyot elengednek. Edmure amint belép a kapun, máris mondja: tessen szépen letenni a fegyvert, és kinyitni a kapukat. A kapitány most jön rá, mekkora barom volt, és hezitál egy kicsit, majd engedelmeskedik. Edmure a Fekete Halat is el akarja fogatni ráadásul.

Jaime serege bevonul a várba, a Tully-haderő leteszi a fegyvert (ugye, mennyivel több értelme lett volna Brienne-re hallgatni?), a Fekete Hal meg Brienne-t és Podot menekíti ki a vár alatt zúgó folyón át, csónakban, de ő nem megy velük, mert az íróknak már nem kell a karakter, de el kell varrni a szálát, így inkább emberkedni indul. Ezt nem látjuk, nem is halljuk, csak később tudjuk meg, amikor Jaime-nek számolnak be a kalandról, hogy hát a Fekete Hal az nem adta a bőrét csak úgy, és meghalt karddal a keziben. Jaime tudomásul veszi, és közben a folyón lassan lecsurgó csónaknak integet, amiben Brienne-ék ülnek. A nő visszainteget, awww.

Braavos II

Arya ébredezik, Ms. Daru meg ennek megfelelően tesz vesz a konyhában, míg meg ne jelenik mögötte egy fiatalember. Arya zajra ébred, felkel, kimegy, és a derékba tört Ms. Darut leli a padlón, mögötte a gyökér botos csaj, a Lelenc. Arya azonnal kiugrik az ablakon, mert tudja, hogy ennek nem sok jó vége lesz, és rohan, utána a másik, egy csodálatosan megkomponált, közel hatperces üldözésen át, amiben a két színésznő parkour-skilleket csillogtatva rohan a városon át, minden dől, borul, gurul a zöldség és a gyümölcs, emberek esnek el a nagy igyekezetben, hogy kitérjenek előlük, csak azt nem értem, hogy nem szakad ki Arya hasi sebe?

Egy ponton aztán vagy kiszakad, vagy valami gyümölcs leve festi meg a lajbiját veresre, mindenesetre szépen vérnyomokat hagy maga után, és úgy menekül, egészen addig a lyukig, amiben két napja aludt, és ahová a kardjáét rejtette. A Lelenc utána, Arya meg elfújja a gyertyát, és a sötétben nagyon megbicskázza. Vágás, Jaqent látjuk, ahogy a bérgyilkos székházban kóborol, és vérre lesz figyelmes, követi, és a sok arc között meglátja a Lelencét. Elmosolyodik, Arya teljesítette a küldetését, név nélküli lány lett. A mögötte karddal álló Arya viszont közli, hogy nem, nem, ő Arya Stark, és megy haza. Jaqen ezen is mosolyog, és elereszti.

Ez lesz jövő héten:

 

Címkék: trónok harca
120 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cyd 2016.06.15. 11:11:51

@sezlony: Edmure pont szép Frey-t kapott, nem? Az öreg Walder ezzel is szúrt oda Robb-nak, hogy lám, lehetett volna ilyen nejed is.

Jaime gondolatmenete Cat és Cersei párhuzamáról tök jó volt és előhozta újra azt, hogy tulajdonképpen emiatt a két, szűklátókörű nő miatt van egyátalán sorozat :)

Janos Mohacsi 2016.06.15. 11:14:32

Ez amugy leve logikatlansag!!A Blackfish gyujti ossze az embereket, egyutt foglaljak vissza Riverrunt. Aztan azok elhagyjak Edmure Tully kedveert, aki egy kisp.cs!! Szoval ez hulyeseg(mint a tobbi is ahol vagtak a regenyen a gyorsabb lezaras miatt).
Nem hinnem,hogy Howard Reed lenne. Annak mi ertelme? Az eszaki es az eszaki isteneket imadja. De sokan fantazialnak sokmindenrol...

nota19 2016.06.15. 11:17:20

@Charlie100: én teljesen kizártnak tartom. Amikor elmesélte a korábbi életét, az nagyon nem vág egybe Howland Reedel. De ettől függetlenül is lehetetlen. Mégis hogyan találták ezt ki, mi alapján?

Ruadhnait 2016.06.15. 11:18:11

@cyd: Az a baj, hogy ebben az evadban, (hiaba nagyon jo eleg sok szempontbol) tul sok mindenen kell "felulemelekedni". A teleportalasoktol kezdve, a logikatlan huzasokon meg a hianyos magyarazatokon at (pl nekem meg mindig nem tiszta, hogy az eszaki hazak miert nem tekintik Jon-t dezertornek) a komoly hasi sebbel futkozo es parkourozo kislanyig. Es nekem ez volt az utolso csepp, ebben a reszben akadtam ki a sok f@szsagon. De mondom az utolso ket epizod valoszinuleg meg fog bekiteni, es elfelejtem ezt a traumat.

Gyula_80 2016.06.15. 11:26:40

Nem lehet minden Jon Snows jelenetet azzal kezdeni, hogy kimagyarázza a feltámadást.

cyd 2016.06.15. 11:29:41

@Ruadhnait: Teleport már korai évadokban is volt. (pl. Cat és Stannis Renly táborában).

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2016.06.15. 11:29:59

@Ruadhnait: Igen, ez talán a legjobb megfogalmazás. Nekem ebben az évadban érződik leginkább az, hogy egy csomó szálat egyszerűn összecsaptak "Tudjuk le gyorsan" jeligével. És a nagy kapkodás, és összecsapás eredménye lesz az, hogy egy csomó baki, logikátlanság, meg kihagyás, hirtelen berántott megoldás lesz a sorozatban, meg a "bízzuk a néző fantáziájára, hogy történt" jelenet.
Nekem például az is kicsit hiányos, hogy Margery hogy tudta ilyen secperc meggyőzni a verebeket, hogy átállt hozzájuk. Nem igazán láttuk azt az építkezést, ahogy kitaktikázza magát a dutyiból. egyik pillanatban még kutyázza a faarcú fapina septa, utána meg már a legmegbízhatóbb eszközüknek tekintik. Így hirtelen.
Ugyanakkor kapunk egy csomó olyan fájdalmas jelenetet, hogy Tyrion, Szürkeféreg és Missandei ülnek 1 szobában és szar vicceket mesélnek, vagy hogy Bronn emberkedik Poddal, ami tök jó lenne ha egy évad 26 részes lenne, de baszki már csak 2 !!!! rész van hátra az évadból, és bizonyos szálakon rohamtempóban átnyargalnak, máshol meg basszák az időt felesleges dolgokkal.
Nekem például a feliratos verzióban nem jött le, miféle szóbeszédről beszél Qyburn/hókuszpók Cerseinek. Mivel rögtön utána mutatták Tyriont, azt hittem az ő holléte felől érdeklődött Cersei, futótűzre nem is gondoltam, itt meg már tény? (lehet, én maradtam le valamiről)
DE! Cersei megzuhanása például nagyon tetszett, ahogy rájön, hogy elúszott a legfőbb reménye, és hogy végleg elvesztette a fiát. SZINTE már sajnálni kezdené az ember ezt a szerencsétlent.

Kelly és a szexi dög 2016.06.15. 11:30:04

ez az Edmur már a Rómában is áruló volt...szarházi!

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2016.06.15. 11:40:09

@Kelly és a szexi dög: Ez viszont már érdekesebb ebben az évadban. Sokszor kaptunk olyan jeleneteket, ahol azt látjuk, hogy amúgy esetleg tök kompetens katonák/tisztek kénytelenek tök logikátlan és/vagy helytelen parancsoknak engedelmeskedni, mert a FŐNÖK (aki születés, tehát nem érdemei okán lesz a főnökük, és alkalmasint beszari, szadista, gyerek, fogyatékos, esetleg ez mind egyszerre) azt mondja, és mert HŰSÉG van. Követni kell az ukázokat akkor is, ha beledöglenek, akkor is, ha nem értenek egyet vele, akkor is, ha a vezér nyilvánvalóan alkalmatlan a vezetésre.

lilcsi manó 2016.06.15. 11:40:57

azt honnan lehet tudni hogy Cerseit a futótűz érdekli?? csak annyit kérdezett igazak-e a pletykák
mekkora befejezés lenne ha tényleg felgyújtaná a várost..

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2016.06.15. 11:41:22

@Hüpna: @Ruadhnait: azért a második-harmadik évadban is bőven voltak hasonló logikátlanságok, legfeljebb akkor a hű könyv követés miatt nem szólt érte senki - tiszta sor volt, mi várható.
fogalmam sincs, lesz-e még Winds of Winter könyv, ám nekem erősen nem úgy fest, hogy logikusan meg lehetne oldani ott a Victarion-Euron+Dorne szálat, vagy a Young Griff szálat, hogy az ultra-agyonbonyolított Északról Jeyne Poolostul már ne is beszéljek.

ezzel most nem a sorozat hibáit szeretném semmissé tenni, csak azt sugallom, hogy Martin egyre több esetben maga sem tudja, hogyan haladjon előre és valahogy rendet kell vágni a sűrűben. természetes, hogy nem minden húzás jön be mindenkinek.

nekem Arya szálának megoldása is tetszik, ebben az esetben az évadhoz illően szeretném, hogy a következő részben Ramsay új cselédjét játssza és az adandó pillanatban ne almát hámozzon a késsel.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2016.06.15. 11:45:23

@sezlony: nos, Blackfish és Edmure viszonya már korábban is egyértelműen kiderült (épp Hoster Tully temetésekor, pont a Red Wedding előtt). ráadásul jó évnyi fogság után és megaláztatás után Edmure előtt tényleg egy cél lebegett: visszatérni Riverrunba és valahogy felnevelni az örököst.
Blackfish mozgatórugója is ugyanígy elfogadható, viszont nem vezet előre. számára tényleg Brienne-vázolta lehetőség lett volna a kiút. így járt, hasonlóképp Doran Martellhez.

Charlie100 2016.06.15. 11:46:42

@nota19: Nem tudom, azért kérdeztem.

Lady Ann 2016.06.15. 11:48:59

@sezlony: Vajon Jaime meg merte volna lépni, hogy a Freyek mellől belő a várba egy Frey unokát? Nem hiszem, ha megpróbálja, egymásnak esik a két ostromló tábor. Ettől nekem Edmure még gyíkabbnak tűnik, hogy erre nem gondolt vagy nem érdekelte.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2016.06.15. 11:49:51

@lilcsi manó: Daenerys második évadbeli látomása árulkodó, amit a House of the Undyingban lát még Qarth-ban: szétrobbant tetejű trónteremben sétál, ahová a mennyezet híján szállingózik a hó és a földből egy kék rózsa nőtt ki (ez elég egyértelmű utalás Lyanna Starkra). persze lehet ezt átvitt, absztrakt utalásként értelmezni - tönkretették a királyságot - de amennyiben tényleg megtörténne, ahhoz legalább akkora robbanás kell, amit a wildfire okozni tud. ezért fontos hír Qyburntől, hogy találtak még bőven (hogy mit, azt Qyburn sem mondja ki - csak ugye a Blackwater ütközetnél is bőven volt egy jó hajónyi).

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2016.06.15. 11:51:57

@zsolt_22: hasonlóképp látom. Mrs. Crane halálát pedig úgyis kívánta a Many-faced God, ő is ellátta a vörös színésznőcske baját, ezen a szálon sem marad felesleges élő.
Arya okosan tervezett és nagyszerű volt a gyertyaoltás jelenete.

Charlie100 2016.06.15. 12:12:53

@lilcsi manó: Pedig sanszos. A 2 évadban Daenerys látomásában a Boszorkánymesterek házában végigmegy Királyvár romos, kiégett (?) tróntermén. Lehet, hogy nem ő égeti fel, hanem Cersei megelőzi.

Charlie100 2016.06.15. 12:15:15

És így már Bran "Burn them all" látomásának is meglenne a miértje.

Ruadhnait 2016.06.15. 12:20:33

@Kelly és a szexi dög: Igen, a Romaban arulo, az Outlander-ben meg a legnagyobb POCS a vilagon... Szerencsetlen szinesz...

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2016.06.15. 12:30:07

@Ruadhnait: azért ahogy az Outlanderben játssza azt a bizonyos pöcsöt, hátborzongatóan jó :D Rendesen félek tőle, ha megjelenik.
Azért a Ramsayt játszó színésznek se lesz ezek után túl sok "vidám, érzékeny romantikus jófiú vagyok" szerepe :D (ha jól tudom, legközelebb a fiatal Hitlert fogja alakítani)

Gunsmoke 2016.06.15. 12:47:31

@adamskij: Nem értek veled egyet. Én a korábbi évadokban egyáltalán nem éreztem az ellentmondásokat, most viszont halmozottan. Ráadásul a könyvet sem olvastam, tehát nem ahhoz viszonyítok. Az meg már kezd az agyamra menni, hogy (az eposzt megalkotó) Martint hibáztatjátok a balfaszkodó sorozatírók helyett, mert Gyuri "túlbonyolította" nekik a történetet. Mindenki arról beszél, hogy a szálakat el kell vágni, amit máshogy nem lehet megoldani, csak így, mert kevés már az idő, miközben teljesen felesleges és nevetséges jelenetekkel rakják tele az évadot.

,, 2016.06.15. 12:48:32

@Hüpna: "ha jól tudom, legközelebb a fiatal Hitlert fogja alakítani" viccelsz?:)

Smile64 2016.06.15. 12:53:41

Egy apróság: Catelyn nem az unokanővére a Fekete Halnak, hanem az unokahúga. A többi stimmel.

Dekatlon 2016.06.15. 12:53:45

DEKATLON 2016.06.01. 10:29:42
Jaquen őszintén kedveli Aryát, amit szakmailag nem nagyon engedhetne meg magának, és hát kritizálja is a féltékeny orgyiloklány ezért rendesen.
Úgyhogy ráengedi. Ha a sötétben az orgyilok-lány győz, elcsitulnak az indulatok,
ha Arya, nem marad aki kritizálja Jaquen-t a lágyszívűsége miatt.
Így vagy úgy, az arcnélküli isten megkapja a halottját. Valahol Jaquen is nagy játékos :)
Nekem egyre gyanúsabb, hogy Sylvio Forell tényleg csak egy előző szerepe neki. Simán elengedi majd Aryát, nem lesz üldözés, csak érzelmes búcsú.
------------------------------------------------------------------------------------
Háromból két tipp bejött :)))

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2016.06.15. 12:54:08

@Gunsmoke: kérlek, szíved joga. mely jeleneteket érzed pl ebben a 8as részben nevetségesnek és teljesen feleslegesnek?

Dekatlon 2016.06.15. 12:55:04

mármint:
- sötétben lesz a harc
- nem lesz üldözés, csak érzelmes búcsú
- Sylvio-val tévedtem

,, 2016.06.15. 12:55:11

Jövő 7re keresek vki jelentkezőt, aki hétfőn megnézi a 6x9-et és utána kedvesen megírja nekem priviben h megnézhetem-e a részt, arra tekintettel, h nem akarom látni a következőket:
-jani meghól
-ramsey meghól
-a farkas meghól
-valami egyéb nagy durvulás történik

beetee 2016.06.15. 13:05:24

Sixx! Nem lehetne, hogy ez a bejegyzés a Hogyvolt blogon a trónok harca címke alatt megjelenjen?
A múltkor is kerestem volna valamit vissza, egy másik GOT írással kapcsolatban, és az sem volt a kategóriában. (az mondjuk lehet C:C-os volt...)

cyd 2016.06.15. 13:09:37

@Ruadhnait: a Night Manager-ben is ellenszenves lúzer volt

Ruadhnait 2016.06.15. 13:14:55

@adamskij: Peldaul a Tyrion-Missandei-Grey Worm tarsalgasra nem tudom miert volt szukseg, foleg, hogy mar volt arrol szo egy masik epizodban is, hogy a rabszolgak nem tudjak hogy kell jol erezni magukat. A masik a Bronn-Podrick faszalgas volt, amire 1 perc is eleg lett volna, vagy sok is, mert lenyegtelen, hogy Podrick tud e harcolni amig Brienne ott van mellette, ugyse lesz nagy tudasra szuksege. Mellesleg a szineszno eletutja se erdekelt, foleg, hogy tudtuk mi lesz neki is vege.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2016.06.15. 13:19:05

@Ruadhnait: igen, az erőltetett társalkodási rész helyett elviselnék már némi fedetlen csecst Missandei részéről. ezzel egyetértek, nem hozott újat az a jelenet, csak később Dany betoppanása.
viszont a Bronn-Podrick párbeszédet kifejezetten élveztem, Bronn kimondja előre, mit is várnék már Jaime-Brienne párostól évadok óta. Lady Crane-t magam részéről kifejezetten sajnáltam, igaz, hogy (még) nem könyvbeli szereplő, de remekül felépített karakter. kár érte

Dekatlon 2016.06.15. 13:28:23

Arya téma: Ha kihagytuk volna a részeket a hajókereséssel, hasbaszúrással, tántorgással, szinésznővel, rohangálással, és bevágjuk a lefekvés után, hogy belép a bérgyiloklány, és becsukja az ajtót.... hát állítom, hogy feszesebb és okosabb megoldást kaptunk volna. Még úgy is, hogy nem mutatják a harcot magát.

Janos Mohacsi 2016.06.15. 13:38:44

7/1 resz: Jon Snow zsakkal a fejen egy x alaku keresztre kotozve... Naaz milyen lenne...

lilcsi manó 2016.06.15. 13:50:11

@cyd: ott mit jatszik?? Nem emlekszem ra, pedig a Romat sokkal regebben lattam

Ruadhnait 2016.06.15. 13:53:02

@lilcsi manó: Bocs :D Azt hittem a Romat kerded.

Janos Mohacsi 2016.06.15. 13:55:18

Spoilerekben olvastam a halallistat. A felesleges embereknek annyi :-(

cyd 2016.06.15. 13:56:08

@lilcsi manó: az egyik "korupt" MI6 ürgét, Halo volt kódnév a kifizetési listán, ami kb. őt vagy a szervezetet takarta

Ruadhnait 2016.06.15. 14:10:59

@adamskij: De miert kar? Engem egyaltalan nem erdekelt. Akarhanyszor mutattak a szinhazas jeleneteket ugy voltam vele, hogy oke, jo, lapozzunk. Nem ertem miert kellett ennyi idot elcseszni ra. Ertem, hogy az volt a cel, hogy ertsuk meg, hogy Arya miert nem akarja megolni a szinesznot. De en nem ertem igy sem, mert arra nem volt ido, hogy megszerettessek velunk a not, arra se, hogy megertsuk Arya miert ne akarna megolni. Az egesz Arya sztori nekem a kit erdekel katerogiaba ment at ezzel, pedig az egyik kedvenc szereplom volt. Remelem osszeszedi magat ez a vonal vegre. Bronn persze vicces, meg bele kell tenni, de tul sok idot csesztek el ra, szerintem ertelmetlenul.

Littlewood · http://mslittlewood.blogspot.hu/ 2016.06.15. 14:24:39

@Leadfoot: Remek meglátás, tényleg teljesen terminátor! :)

@Lady Ann: Mindegy, hogy merte-e volna, ahhoz képest, hogy éppen milyen srác, elég rossz a sajtója ahhoz, hogy Edmure elhiggye. A többi szereplő nem nézi a sorozatot, nem tudhatja, mekkorát változott. Az első évadban meg még gyerekeket lökdösött ki ablakokon.

Littlewood · http://mslittlewood.blogspot.hu/ 2016.06.15. 14:28:32

@Janos Mohacsi: Hát igen, mostanra offisöl, hogy Brienne-re indulnak a legjobb pasik a sorozatban. Szegény Sansa meg...

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2016.06.15. 14:42:52

@Ruadhnait: nézd, Arya személyiség fejlődése kapcsán viszont nem elhanyagolható tény, hogy a puszta vérbosszú után képes volt más szemszögből és kívülállóként megérteni Cersei-t. ez legalább annyira fontos, mint hogy megtanult sötétben vívni és küzdeni, vagy álcázni magát.
másrészt meg darab a darabban, azaz helyet ad a paródiának és az öniróniának is, ez szerintem csak a sorozat javát szolgálja.

de ahány ember, annyiféle ízlés.

beetee 2016.06.15. 14:46:52

@Ruadhnait: Miért érdektelen Ayra Braavosi kitérője?
Családtalan, hontalan lett nem sok életcéllal. Jött ez a senkivé válás. Már majdnem sikerült, majd az egyik próba alatt felülkerekedett az igazságérzete, amiben szerepe volt, annak, hogy pont a vele is megtörtént eseményeket dolgozták fel a színpadon, ami átélhetett.
Közben felnőtt. Nagyon úgy néz ki, hogy kezébe veheti a sorsát. És mivel (majdnem :) ) átment a kiképzésen, az ott szerzett tudást fel is tudja/fogja használni.

Ruadhnait 2016.06.15. 14:49:04

@beetee: Nem Arya Braavosi kiteroje volt lenyegtelen, hanem a szinhazasdi. Szerintem.

Cérnahuszár 2016.06.15. 15:14:39

@Ruadhnait: az kellett hogy emlékezzen, próba volt hogy tényleg senkivé tud válni, vagy nem ereszti aryát

Cérnahuszár 2016.06.15. 15:15:26

és még mindig tartom, edmure-t fejbelőném annyira amatőr

Cérnahuszár 2016.06.15. 15:18:11

meg az is jó lenne ha kiderülne, jamie a harcost bámulja brienneben és dobta meg végleg a karddal, vagy ez tényleg romantische szál lesz...

az előzetesból ami megfogott, ha jól láttam Davos megtalálta a máglyát...
és bosszant hogy ramsey vigyorog, sansa meg jon le van sápadva

cyd 2016.06.15. 15:20:02

@Cérnahuszár: mindig is az volt, már abban a 3 részben, amiben láthattuk

beetee 2016.06.15. 15:37:08

@cyd: Jó, egy tutyimutyi alak, de most éppen nem volt más választása.
Mert nemet mond, ostrom lesz, ami miatt a védők halálának időpontja csak a kérdéses, közben a Zúgóhoz tartozó falvak lakói is megszívják, mert őket fogja lerabolni az ostromló sereg az ellátmányért, Edmur gyereke, és Edmur halála is jósolható.
Vagy kap szállást Kaszterhegyen, túlél, és élhetnek a védők és a parasztság is...

Cérnahuszár 2016.06.15. 15:45:38

@beetee: de azzal hogy feladta a várat, a helyzet ugyanaz
meg miért kapna szállást kaszter hegyen, ezt honnan szedtétek, mi a fenéért tartaná életben őt a lannister klán?
hogy mindenki lássa él még a jogos vártulaj?

Cérnahuszár 2016.06.15. 15:48:44

ja és az sem áll meg hogy nem védhető a vár sokáig, akkor nem gyötrődnének a birtoklásáért XD

Cérnahuszár 2016.06.15. 15:50:28

jamie csak nem akart bajlódni az ostrommal, és talált egy qva nagy balekot, edmure-t

beetee 2016.06.15. 15:56:56

@Cérnahuszár: 1., mert mondta.
2., mert a Lannisterek megfizetik az adósságukat
3., ott ez bevett gyakorlat
4., mert a könyvben is így van.

cyd 2016.06.15. 16:06:40

@beetee: attól még nem kellett volna a nagybátyját áttolni Frey-éknek, az nem tutyimutyiság, hanem nettó faszkalapság. Ha túl hülye/gyáva, hogy eljáttsza a szökését, akkor ajánlotta volna fel neki a Falat.

Cérnahuszár 2016.06.15. 16:07:47

@beetee: azt átugrottam akkor hogy ígért ilyet jamie
de akkor is baromság volt a részéről, mert egy várat elcserélt egy szobára
a népet ugyanúgy lesarcolják
a katonái földönfutók, egy szobából nem tudja őket fizetni
a gyakorlat nem az hogy átadjuk a várat ahelyett hogy megvédjük, ez a történelemben mindig rosszul sül el nem véletlenül
a könyv meg itt most nem játszik, nem martin írja ezeket a részeket már

ki az aki a rózsadomból a hajléktalan szállóra költözik és bizonygatja ez az egy ésszerű döntés
soha nem vakarja ki magát és kerül feljebb
lehet hogy csak az bosszant az egészben hogy nem kreatív elme, nem keresett meglepő megoldást

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2016.06.15. 16:27:36

@Cérnahuszár: "lehet hogy csak az bosszant az egészben hogy nem kreatív elme, nem keresett meglepő megoldást" Én ugyanezért vagyok mérges az Arya szál ilyetén lezárására. Ahogy fel volt vezetve, hogy ez a orgyilok csaj milyen terminátor, én vártam volna Aryától valami cseles, duplafenekű, csapdás trükköt, amire nem számít a csaj, és lenyomja. Nem, ehelyett lett sötétben "valahogy lenyomta" magyarázat :S

Cérnahuszár 2016.06.15. 16:31:21

@Hüpna: igen, az aryás is zavar, egyszerűen csak elköszönt
nem értem mi kell ahhoz hogy valaki egy leány legyen, mi célja van ennek a bérgyilkosozósdinak, a bérgyilkosok szempontjából
azt értem hogy arya kimaxolta a skilljeit, de a bérgyilkosoknak ez miért jó?

K úr 2016.06.15. 16:45:55

@Hüpna: Nem "valahogy lenyomta", hanem csapdába csalta a kis terminátort. Helyzeti előnybe hozta magát. Arya egy ideig vak koldusként tengette idejét. A vakok előnyben vannak a sötétben a látókkal szemben.

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2016.06.15. 16:51:57

@K úr: Ami oké is lenne, ha legalább egyszer azt láttuk volna, hogy ÉPEN és egészségesen le tudta nyomni a botos küzdelemben a terminátort. De ez sose történt meg, mindig csak azt láttuk, hogy termina leverte, mint vak a poharat (főleg vakon). De itt kb az volt, hogy fájdalmak közepette, vérezve, kimerülve ment neki valakinek, aki kipihent volt, egészséges és jobb nála, ráadásul előre megmutatta, miféle fegyver van nála...ezért számított szerintem mindenki egy kreatív megoldásra, hogy na ebből hogy vágja ki magát. De egy kicsit sovány vegasz, hogy hát ő a sötéthez jobban szokva volt, mint a másik... ha ez az egy tényező le tud dolgozni a bérgyilokokkal szemben ennyi hátrányt, akkor nem értem mire olyan félelmetesen a bérgyilkok O.o

Balfars 2016.06.15. 16:59:45

@K úr: Mondjuk adná magát az is, hogy a másik tanonc is megkapta a vakon élsz és küzdesz kiképzést már régebben.

nota19 2016.06.15. 17:16:35

@Hüpna: lehet, hogy a gyökerina sem kész arcnélküli még, és ez neki is vizsga volt. Egy Jaqent nem hiszem, hogy le tudott volna gyűrni Arya. Ráadásul a csak rohadtul elbízta magát, eszébe sem jutott, hogy veszíthet is. Ami nekem furcsa ezzel kapcsolatban, hogy ha a csaj is Senki volt, vagy a felé tartott, akkor mivel magyarázható a gyűlölete Arya iránt? Nem nagyon vagyok otthon a bérgyilkos céh szabályaiban, de az kiderült, hogy egyéni érzelmek, és általában az érzelmek tiltólistán vannak. Ez a leányzó pedig olyan volt, mint egy féltékeny, gyűlölködő liba.

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2016.06.15. 17:23:58

@nota19: sajnos a könyvet hiába olvastam erre nem ad magyarázatot, mert egész másmilyenek a bérgyilokok, és ott Aryának VAN olyan skillje, ami esélyessé teszi vakon is egy bérgyilok ellen.
Itt én megint ezt a rohamtempóban összecsapottságot érzem, hogy tátonganak lyukak rendesen a sztorin, nincs megfelelő háttérvezetés, és megint túl sokban kell megalkudnia/mentséget keresnie a nézőnek ahhoz, hogy ne rontsa el az élményt a kilógó lóláb.

nota19 2016.06.15. 17:34:03

@Hüpna: a macskába vargolás nekem nagyon tetszett, de úgy látszik, hogy ezt a vargolós dolgot itt hanyagolják, ezt kifejezetten sajnálom. A könyvben is elég zavaros az egész, és azt nem sajnálom, hogy Boscot, a kricsmiket, stb kihagyták, azt sem, hogy a Kedves Ember helyett Jaqen lett. Viszont néhány botozós jelenet helyett lehetett volna a macska.

Dr. Fred Edison 2016.06.15. 17:47:05

Az nekem sem jött le hogy Cersei a wildfire-ról kapott infót, viszont most szerintem simán van olyan lelki állapotban, hogy lesétáljon a pincébe, és magára robbantsa az egész várost Verebestül, hülye Tommenestül, meg Margaerystül. Mondjuk utóbbi egyelőre nem hiszem hogy meghalna, legalábbis úgy nem hogy kiderülne pontosan mik a céljai.
Amúgy tényleg sok az üresjárat az utóbbi részekben, de még ezek is jobbak mint a többi sorozat 90%-nak a legjobb részei. Szóval annyira nem gáz. Viszont ennek ellentmondva szerintem elfért volna még pár rész ebben az évadban, pl. jobban felvezethették volna Ray testvér halálát, hogy hatásosabb legyen, és ne csak 1 epizódos szerep jusson neki. Vagy Fekete Halat is kicsit jobban megismerhettük volna hasonló okbó. Stb. Így az a gond, hogy az előkészítetlenség miatt az amúgy jó jelenetek nem szólnak elég nagyot, és ezzel nem kompenzálják azokat a részeket amikben alig történik valami.
Ja és a viccmesélős jelenet....na azt szuper lett volna kimaradt jelenetként látni, amit mindenki elképzelne hogy milyen lett volna ha bekerül a sorozatba, és aztán konstatálja hogy ennek egyértelműen a blu-ray/DVD extrák között a helye, oda viszont tök jó.

Dekatlon 2016.06.15. 18:48:53

@Hüpna:
1.) amikor korábban "gyakoroltak", akkor a Termináta látott végig, ő meg vakon tolta
2.) még sose látta Aryát a Tűvel harcolni, miközben ez a stílus, a water dancing megy neki a legjobban

Ez nem kevés helyzeti előny.
(csak mi a picsáért cicáztak előtte egy teljes epizódnyit?)

Littlewood · http://mslittlewood.blogspot.hu/ 2016.06.15. 21:30:57

@Dekatlon: Az viszont lehet, hogy a Termináta kiképzési szakaszában is volt vakon koldulás. Vagy az szabadon választható modul? Spec koll? :)

Littlewood · http://mslittlewood.blogspot.hu/ 2016.06.15. 21:34:44

@Dr. Fred Edison: A viccmesélős jelenetek csak azért vannak benne szerintem, hogy Tyrionnak legyen képernyőideje. Mégis ő az egyik (vagyis inkább az eddigi évadok alapján A) húzókarakter. Fáj ezt mondani, de ennyi erővel jobb lett volna talán, ha egyszerűen kihagyják, amíg nem történik vele semmi.

Scagnetti 2016.06.15. 21:50:43

@cyd: Mikor a Hegy letépte a szektás fejét, a jelenet és utána a "zene" is a T1-et juttatta eszembe.

,, 2016.06.16. 07:24:28

@nota19: igen, légyszi!!:) a blog.hu-s privin küldheted, várom! Csak kíméletesen:)

Janos Mohacsi 2016.06.16. 08:49:51

@Dr. Fred Edison: Na ige. Sokat javitana a minosegen,hogyha 5+ reszt hozzacsaptak volna a sorozathoz. Es meg csak nem is kellene nagy penz hozza csak szineszi jatek. Na de ez van!

NAR 2016.06.16. 09:18:24

@Cérnahuszár: "de akkor is baromság volt a részéről, mert egy várat elcserélt egy szobára
a népet ugyanúgy lesarcolják
a katonái földönfutók, egy szobából nem tudja őket fizetni
a gyakorlat nem az hogy átadjuk a várat ahelyett hogy megvédjük, ez a történelemben mindig rosszul sül el nem véletlenül
a könyv meg itt most nem játszik, nem martin írja ezeket a részeket már"

Zúgó ostroma az ötödik könyvben van, azaz Martin írta. Van különbség a sima adó meg az elhúzódó ostrom miatti erőszakos rekvirálás miatt. A történelemben sem sült el mindig rosszul a vár ostrom nélküli átadása, lásd Klapka György, Komárom, 1849 ősze. Vesztes háború után legalább a katonái életét megmentette.

Mr Jenkise 2016.06.16. 09:56:35

Amúgy Szellem tudja valaki hol van?

ezneménvagyok 2016.06.16. 12:00:43

@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): "Jövő 7re keresek vki jelentkezőt, aki hétfőn megnézi a 6x9-et és utána kedvesen megírja nekem priviben h megnézhetem-e a részt, arra tekintettel, h nem akarom látni a következőket:
-jani meghól
-ramsey meghól
-a farkas meghól
-valami egyéb nagy durvulás történik"

1. levél:
"Kedves Imperator Furiosa!
Kérésednek megfelelően örömmel értesítelek, hogy az általad rettegett események egyike sem következett be. nyugodtan megnézheted a következő epizódot.
Baráti üdvözlettel:
EZNEMÉNVAGYOK"

2. levél (néhány órával később):
"Ja, azt elfelejtettem írni, hogy azért történtek dolgok. Jani él, csak a vesztes csata után a gyökér elfogatta és megnyúzatta szegényt, de kiderült, hogy a mágia miatt halhatatlan lett. Sajnos viszont nem nyúzhatatlan, úgyhogy a kisfiús bájnak annyi, de fő, hogy él! A gyökér is él, bár a vadak egy kommandója a csata utáni éjen belopózott a sátrába és elrabolta, és pár dolgot lenyirbált róla, de tényleg csak a nélkülözhetetleneket: fül, szem, orr, nyelv, végtagok, meg ami Theonnak se hiányzik, de egyébként kutya baja, ez jó! Örömmel tudatom továbbá, hogy a farkas is megvan, ámbár veszettség gyanújával egy westerosi sintértelepen tartják elzárva, és amennyiben a tünetek megjelennek rajta, egy gyöngéd szívű gyepmester bunkósbottal elaltatja majd, na de ne szaladjunk annyira előre, egyelőre kutya baja (haha), csak a szája habzik kicsit. Más durva dolog nem történt, a csata, a sebesültek lemészárlása, hadifoglyok felnégyelése, karóba húzása, élve elégetése a Trónok harcában nem számít különösebben durva dolognak, szerintem ezzel Te is egyetértesz. Ezt a levelet is csak a saját megnyugtatásomra küldöm Neked, mert az első kicsit szűkszavú lett, de amúgy szerintem korrekt.
Üdvözlettel:
EZNEMÉNVAGYOK
Ui. Állok szíves szolgálatodra a következő évadban is, mint előkóstoló :-)

,, 2016.06.16. 13:54:58

@ezneménvagyok: George R.R. Martin, te vagy az?

ezneménvagyok 2016.06.16. 14:02:43

1. variáció: B...sszus, lebuktam, kellett nekem spoilerezni...
2. variáció: Nem, EZ NEM ÉN VAGYOK :-D

Cérnahuszár 2016.06.16. 17:05:58

@NAR: de klapka nem tulaj volt hanem katona, nem vesztett úgy a bóton mint edmure
na de hagyom, részemről nem rugózok tovább a témán

Janos Mohacsi 2016.06.17. 09:30:17

Kivancsi vagyok a 9 es reszre. Sajnos Ramsey-t nagyon elhanyagoltak ebben az evadban, megha nem is foszereplo. De persze sokan kerultek "parkolopalyara"(Tyrion, Cersei sot meg Danerys is). Par plusz resszel vagy az Arya resz hulyesegeinek a kihagyasaval benne lehettek volna.

nota19 2016.06.17. 12:55:32

@Janos Mohacsi: én is hiányolom a kedvenc pszichopatámat. De amikor feltűnt, az volt a baj, hogy már megint csak Ramsay szadizását kell nézni, pedig tőle más nem nagyon várható. Azt nagyon sajnálom, hogy Tyrionnak csak ilyen jelentéktelen jelenetek jutottak, mint a viccmesélős, az évad elején még jobb volt (sárkányos jelenet). Danyt viszont nem bánom.

Dekatlon 2016.06.17. 14:43:40

@Littlewood: mivel azt csak egy elbukott "azt ölök meg, akit mondanak, nem akit akarok" félév után lehet felvenni, szerintem Termináta kihagyta.

Balfars 2016.06.18. 23:16:29

@Mr Jenkise: Mivel a CGI büdzsé másra ment el (én spec meglettem volna az 5. részben falon mászó zombik nélkül is) ezért csak feltételezhetjük, hogy a team Starkkal van.

Janos Mohacsi 2016.06.19. 15:26:45

@nota19: Na igen. Bepeferhetett volna egy Rickont majdnem megszoktetik, de elkapjak es a szoktetot a szeme lattara nyuzza meg Ramsey. Csak ugy jo lett volna. Viszont most tobb reszek keresztul nem szerepelt, helyette Arya meg Dany szerencsetlekedeseit kellett nezni...

ezneménvagyok 2016.06.19. 19:54:18

VIGYÁZAT, SPOILERVESZÉLY!!!

Netes hír:
"A Trónok harca hivatalos oldala tegnap éjféltől új termékcsaládot ajánl a legfanatikusabb rajongóknak. A RICKON fantázianéven forgalomba hozott bőráruk között egyaránt található a Stark-család stílusában megalkotott hagyományos bőrdzseki és komplett motoros védőruha, a kisebb pénztárcájú vásárlóknak pedig kesztyűket, ízléses tárcákat és utcai hátizsákokat kínál a forgalmazó. Amint azt a cég sales manager-e, Ramsey Gorton elmondta, a névválasztás puszta véletlen alapján történt, a lehetséges változatokat tartalmazó cédulák közül a kisfia tengerimalaca választotta ki a "RICKON" feliratút. A népszerű sorozat felelős producere ugyancsak tagadta, hogy bármi összefüggés lenne a történet alakulásával, bár közben kajánul röhögött."

Janos Mohacsi 2016.06.20. 07:33:28

Semmi olyan nem volt, amitre nem szamithattunk..

Kartontigris 2016.06.20. 16:28:08

@Janos Mohacsi:
Hajnalban?
Igen! Ez engem is meglepett! :DDD

Dekatlon 2016.06.20. 16:43:07

@Janos Mohacsi: tényleg nem, de ez akkora baj?
jobban utáltam volna, ha berepül egy éneklő lila tehén, aki csokival kínálja a szembenálló feleket, majd mindenki boldogan egyesül egy nagy közös táncban :)

lilcsi manó 2016.06.20. 16:56:25

@Janos Mohacsi: viszont a legjobb resz az evadban, sejtettem a veget megis majd leragtam az osszes kormom
Sansat viszont szivesen pofan vernem es nem, nem a ferje miatt

odamondó 2016.06.20. 17:56:24

@lilcsi manó: idei évadban nem nehéz legjobb részt csinálni.

Sansa engem is idegesít nem értem mi lehetne a rajongás tárgya irányában.

Cérnahuszár 2016.06.20. 21:23:41

nyers rész, most már ne szarakodj velem... remélem az utolsó részben is helyére teszik a dolgokat feeling lesz
kisujj hiába nyújtja be a számlát, remélem sansa nem felejt könnyen

Janos Mohacsi 2016.06.20. 23:09:14

@odamondó: Az 5-ik evad meg sz.rabb volt(logikatlansagokkal tele, de azert ez is). Szerintem a 2-3-4 volt a csucs. Az elso sem volt rossz,csak amig a Robi kiraly meg nem halt, addig lassan mentek az esemenyek...

odamondó 2016.06.21. 01:16:10

@Janos Mohacsi: egyetértek. Mióta a Lannisterek elbuktak nekem azóta tűnik úgy esésnek indult a sorozat.

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2016.06.21. 09:38:58

@lilcsi manó: Sansának plusz pofon tőlem is! De ami megdicsőülést levágnak neki a fórumokon, komolyan nem értem O.o

fátum 2016.06.21. 10:17:01

A sebeket nem csak bekötötte, össze is varrta.

Janos Mohacsi 2016.06.21. 16:11:15

Amugy Winterfellben mar feltalaltak az elektromosan nyithato cellazarakat???

Kutul 2016.10.20. 11:06:32

Az tény, hogy rengeteg pontatlanság, "hoppanálás", furcsaság, fölösleges, unalmas részek, illetve magyarázat nélkül maradtak vannak, de ezek szerintem mind eltörpülnek az izgalmas és meglepő dolgok mellett.Ki gondolta volna pl., hogy még Sanyit(Clegane) is látni fogjuk?Persze ebben a sorozatban lassan semmin nem lepődök meg:-)
Én is pont arra gondoltam, hogy ez az Edmure már a Rómában is egy genyó volt...
Nekem kicsit az időjárás is furcsa...pl. északon, a Fekete várban, olyan farkas-, meg medvebundákat hordanak, hogy megroggyannak alatta, de a FEJE SENKINEK NEM FÁZIK?!?!?
Bezzeg a Frey tesókra ráadtak valami idétlen középkori bohócsipkára hasonlító valamit! Gondolom, azt is csak azért, hogy az együgyűségüket hangsúlyozzák...
süti beállítások módosítása