Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Empire 2x11 - Death Will Have His Day

2016. június 15. 11:00 - Szencsike

Folytassuk ott, hogy pszicho-Anika lelökte Rhondát a lépcsőn. Nagyokat bukfencezve érkezett meg a földszintre, a feje csupa vér, de annyit még lát, hogy egy vörös talpú cipőt viselt az, aki lelökte és távozik a sötét éjszakába. Közben a mit sem sejtő Andre, Lú és Olcsó Öltöny visszatértek a székházba. Ez csak azért problémás, mert Lút Mimike szavazásán az áruló Haki döntő szavazatával leváltották, és hivatalosan nem tartózkodhatna még az épületben sem. De hát ez Lú, őt még a rendőrség sem vonszolhatja el innen, mert ez az ő birodalma! Olcsó Öltöny Lú mellett áll, még a fegyvereit is előszedi, mindhalálig marad, ha kell, és szerinte biztos van egy kiskapu, amivel be lehet bizonyítani, hogy Mimikéék jogtalanul szavaztatták meg a testületet. Andrénak tetszik az ötlet, igaz másnap reggel keresgélné, de Lú elzavarja őt az ügyvédi irodába, hogy kutasson, mindezt persze most azonnal, kit érdekel, hogy késő éjjel van! Rhonda eközben már segítségért nyöszörög.

1.png

Haki-lak, a srác hazatért, de egy dühös fúria várja őt, seprűnyéllel a kezében. Hát a kölyök nem teszi zsebre, amit kap az anyjától, egyrészt a fejmosás, hogy tönkretette az Empire-t, és új szavazás lesz, ahol szépen visszavonja a szavazatát. Nem von vissza semmit a srác, apu maga az ördög, megérdemelte amit kapott! Így Cookie nem fél használni a seprűnyelet, pár ütés után ugyan kettétörik a léc, de jön helyette a táska, azzal is ráver párat a kölyökre és követeli a szavazata visszavonását. Az iróniája a képeknek, hogy mialatt Cookie bucira veri a srácát, a legvidámabb közös pillanataikat nézhetjük meg… Ugrás egy klubba, az idővonalunk szerint még az American Sound Awards jelölő nap után vagyunk, Jamalt 7 kategóriában jelölték és itt ezen a bulin hagyományosan a jelöltek léphetnek fel a jelölt dalaikkal. Ő a Heavy-t fogja eldalolni, de előtte kihasználja az alkalmat, hogy elmondja, bármi is történt az Empire-nél, ő mindvégig kiáll az apja mellett, így ezt a dalt is neki küldi. Miközben Jamal dalol, Rhonda egyre erősebben vérzik, elkúszik a széttört mobiljához, ezen már nem tud segítséget hívni. Tudjuk róla, hogy nem egy istenfélő nő, de most mégis az Urat kéri, hogy legalább a kisbabáját mentse meg, ha neki meg is kell halnia. Furcsa, de a bejárati ajtón átszűrődik az éjszakai Hold fénye, mintha ez egy jel lenne, így Rhonda összeszedi magát, a telefont az ajtóhoz vágja, így beindul a riasztó, ő pedig elájul.

Empire, Lú és Olcsó Öltöny előtt két jókora pisztoly pihen, mikor a rendőrség dörömböl az ajtón. Olcsó Öltöny rakja is el a fegyvereket, jobb, ha a rendőrök nem ezekkel látják meg őket. Bezúdulnak a rendőrök, mögöttük Yoko tipeg be, és kizavarja Lút az irodájából. Még mit nem, a nőszemély itt a betolakodó, nem ő, ám az egyik rendőr kész letartóztatni őt, ha nem megy el. A vitának Becky vet véget, hozza a hírt, hogy Rhonda kórházba került. A kórházban már sír az asszonykórus, Jamal és Cookie, Lú szerint Andre előtt erősnek kell lenniük. Megjött Haki is, de őt Cookie zavarja el a nagy családi aggódásból, így a srác a partvonalról figyelheti őket. Befut végre Andre is, aki teljesen összeomlik a hírek hallatán, sajnos a kisbabát elveszítették. Később, Rhonda már ébren van, Andre ott ül mellette. Szegény lány azt hiszi, hogy egy sima baleset volt, még ő sajnálkozik a történtek miatt. Elmeséli a holdfényes élményt is, ugyan Andre azt mondja, hogy Isten megmentette őt, de Rhondát ez csak felzaklatja. Ha Isten valóban létezne, akkor a kisbabájukat mentette volna meg, de nem így történt…

4.png

Lyon-lak, Cookie hazatért és Lút keresi, a hálószobában találja meg, ő is teljesen maga alatt van. Egyik se szól semmit, csak átölelik egymást. Reggel, Cookie egyedül ébred, Lút a gardróbszobában találja, épp a töltényeket számolja. Vissza fogja szerezni a céget és a görény fiát is helyre rakja. Cookie javasol egy kevésbé agresszív megoldást, Lú csak hagyja, hogy tegye a dolgát. Beférkőzik Yoko köreibe és belülről fog bomlasztani. Lú benne van, kap 48 órát minderre. Székház, Yoko már befészkelte magát, az igazgatói iroda tele van a ruhacégének a gönceivel és terveivel. Persze az ő kis Hakija is jelen van, Yoko már azóta szövögette a terveit, mióta Lú olyan csúnyán elküldte őt. Yoko következő lépéséhez Haki lesz szíves dobni Angyalkát, ha vezérigazgató akar lenni. A tanács Jago Locke-nak szánja a pozíciót, de ha Haki ügyes, megkaphatja ő is. Egy szavazata már biztos lesz, Cookie tipeg be hozzájuk és alkut ajánl, vegyék meg a Lyon Dinasztiát. Mivel Haki még a Lyon Dinasztia művésze, ha az Empire-höz akar tartozni, át kell igazolnia. Már átigazolt, hűti le Yoko, és akár perel is, ha kell és Cookie fog nekik fizetni. Ha Haki valóban az Empire vezére akar lenni, abban csak Cookie tud segíteni, és ez a mihaszna kölyök is tudja, de ezek szerint őt választotta a családja helyett? Legalább a táskájával nem veri őt, kivéve, ha nem kéri meg rá, hangzik Yoko kontrája és megpuszilja a Hakit. Cookie lelép, de előtte meg kiszór néhány cukorkát a tálból. Kicsit gyerekes, de most csak ennyire telt tőle.

A Laviticusban összeült a gengszertanács, Olcsó Öltöny mappákat vesz elő, mindegyikben ott van egy fénykép az Empire igazgatótanácsának tagjairól. Lú sittes bandája lesz a hírvivő, szépen látogassanak meg mindenkit elsősorban azokat, akik Locke mellett még jelöltek a cégvezér címre és győzzék meg őket, hogy az Empire mindennél fontosabb. Meddig lehet elmenni, hangzik a kérdés, Olcsó Öltöny a gyilkosságon kívül bármit engedélyez, tekintve, hogy néhányan frissen szabadultak. Hakit maga Lú fogja intézni. Kórház, Rhonda egykedvűen lapozgat egy magazint, mikor belibeg hozzá az aggódó Anika. Eljátssza az aggódó barátnőt, még biztatja is Rhondát, hogy lesz másik örökös. Ő már csak tudja... Jamal és Haki is megtárgyalják a dolgokat, Haki legalább megmondja a tesónak, hogy indul a székért, már nagyban játszik. Jamalnak mindegy, ha Hakinak ez kell, legyen, de készüljön arra, hogy a cég vezetése egész embert kíván, őt teljesen elvonta a zenéléstől. Hakinak ez nem gond, viszont van egy probléma, dobni kéne Angyalkát, mert Yoko azt mondta. Vagy a cég vagy Angyalka, a kettőt nem lehet. Lássuk a lánycsapatot, épp próbálnak, mikor a részeg Haki betántorog hozzájuk és szétoltja őket, különösen Angyalkát. A másik két csajnak elege van a szappanoperájukból, húznak is el, Angyalka se tűri, hogy így beszéljen vele, ő is menne. Hát igen, egy szűz lány már csak ilyen, hangzik a kegyelemdöfés, Angyalkának ez már sok, Haki meg gratulálhat magának, ha tud, jöhet a cégvezérség. Idióta…

7.png

Jamal egy bárban kap egy jókora fejmosást Jamiesontól. Bizony hallott a Skye-kalandról, és ez nem tesz jót Jamal „meleg művész” imázsának. Lefeküdt egy nővel, gondolkodjon el, hogy mégis mit akar, mert ezzel nem segít magának. Lássuk Lú akcióját, a gengszterek sorra látogatnak meg néhány tanácstagot, egyiknek felrobbantották a kocsiját, egy másikuknak felakasztották a macskáját, Jagot megverték, hát így intézik az ügyeket az Empire-nél. Cookie és Jamal túl vannak egy látogatáson Rhondánál, távozóban az Empire a téma, Jamalnak sem tetszik a Haki-Yoko rezsim munkája. Ők nem a zenéért élnek, ezért is kéne bebizonyítani, hogy egy Lyonnek a zene a legfontosabb, vagyis Jamal húzzon bele az ASA kampányba. Ha nyer egy díjat Lú ellen, akkor bizony rálép a hallhatatlanság útjára. Ja, csak előbb Jamiesonnal kéne rendezni a vitát, és Jamal egész korrekt véleményt fogalmaz meg a helyzetről. Ő még mindig meleg, nem valami eltévedt biszex vagy hetero, hiába feküdt le két nővel is, neki férfi kell. Úgy bizony, Cookie-nak is, egész éjjelre, de a drága fia ne tegyen keresztbe a Jamieson-féléknek, mert az ő kezük messzire elér. Kezelje úgy a dolgot, mint egy politikai kampányt, vegye elő a határozottan meleg énjét és győzze meg Jamiesont, hogy érdemes vele számolnia.

Székház, Yoko vezényli a tanácsülést, mindegyik vezérigazgató-jelölt személyes okokra hivatkozva visszadobta a lehetőséget. Jago Locke erre feláll és elküld a pokolba minden Lú-hívőt, amit ő csinált, az túlment mindenen és elviharzik. Yoko visszaveszi a szót, a hivatalos jelöltek visszaléptek, innentől bárki kérheti magának a pozíciót. A tagok olyanok, mint a diákok felelés előtt, a lehető legészrevétlenebbek akarnak maradni, de van egy önként jelentkező: maga Haki. A srác felpattan az asztalra, és egy vagány kampányszöveget nyom le, a tagoknak bejön az új vezér stílusa, meg is tapsolják. Ugorjunk ismét az ASA-klubba, ismét Jamal dalol nekünk, de a rendezvény hagyományait felrúgva, most nem egy ASA-jelölt dalát adja elő, hanem mást. A közönségben ott ül Jamieson is, a srác ezzel a dalocskával üzen neki, hogy had szeressen azt, akit akar, legyen az nő vagy férfi. Remélhetőleg a kampányguru is értékeli ezt.

12.png

Újra a kórházban vagyunk, Cookie, Andre és Jamal a váróban beszélgetnek, kiderül, hogy Cookie-nak is volt egy vetélése, mielőtt a három srác megszületett. Rhonda se adja fel, Cookie sem tette, három remek fia lett. Még Haki is az, hangzik a gúnyos kérdés és rátérhetünk ezzel az Empire-témára. Cookie belülről fogja szétverni Yoko kis birodalmát, ezért ajánlotta fel nekik a Dinasztiát megvételre. Jamalnak lenne ehhez egy ötlete, csak Cookie ígérje meg, hogy leszámol Yokoval. Andre és Rhonda hazatértek, a lány még elég nyúzott, de lehet nem térne vissza az emeleti hálóba. Andre hoz neki egy kis vizet, addig a lány megpróbálkozik a lehetetlennel, sántikálva megpróbál felsétálni a lépcsőn. Pár fokot tudott csak megtenni, de eszébe jutnak a baleset képei, igaz csak az, ahogy a lépcsőn gurul lefelé. Székház, Yoko egy harsány zöld, míg Haki egy undi pénzmintás öltönyben üldögélnek a babérjaikon és nagyon elégedettek magukkal. Megjön a csodatrió, és előadják a Jamal-tervet. A srác új albuma az Empire és a Dinasztia közös munkája, és szeretné, ha a Dinasztia adná ki. Yokoék tiltakoznak, de Andre szerint ez járható út, ugyanis a szerződésben nincs kikötve ez a kérdés, bármelyik kiadónál megjelenhet. Yoko újból pereskedést emleget, Jamal feldobja a netre, mint ahogy az ifjú Haki király is megtette korábban. Kellemetlen lenne elveszíteni az első számú művészt már az első napon, igaz? Haki agyában forognak a kerekek, a többiek szerint itt az egyetlen jó megoldás, ha az Empire megveszi a Dinasztiát, Cookie teljes autonómiát kap. Legyen, ha ez beválik, Cookie még annyit hozzá tesz, hogy ő lesz az Empire művészeti igazgatója. Mindig is ezt a helyet akarta, mert neki van a szakmában a legjobb füle ehhez, ezt itt mindenki tudja. Yoko persze kitúrásról és trónfosztásról beszél, de Haki kitart. Lút azért fúrta meg, mert rossz irányba haladt, de a többiekkel együtt akar és együtt tud dolgozni, visszatérhetnek a céghez. Cookiék szívéről egy mázsás kő zuhan le, Yoko meg háboroghat.

A trónfosztott Lú új rezidenciát kap, a Lyon Dinasztiát használhatja, amíg csak szeretné. Most csak a dalírás legyen a fontos, Yokot meg hagyja Cookie-ra. A meseszép Long Island-i házban a szomorúság lett az új lakó, Andre idegei eddig bírták, nagyban pakolja a gyerekszobát, mikor sírva omlik össze. Lássuk Angyalka fellépését, ezt élőben lehet a neten is követni, hát Haki persze minden kis rezdülését figyeli a lánynak. A fellépés után irány haza, Haki már ott vár a lányra és bocsánatot kér tőle, megkapta az Empire-t, de őt elvesztette, hát vissza akarja kapni. Úgy tűnik, Angyalka beadja a derekát és a szüzességét is, ugyanis a kis kibékülésük az ágyban folytatódik. Este, pontosan azon a helyen, ahol Lú megölte Bunkie-t, ott fog találkozni az áruló fiacskájával. Nosztalgiázik egy kicsit Bunkie-ról, majd Haki kezébe nyom egy pisztolyt, ugyanis Lú mindent megtett, hogy megmentse az Empire-t. Ha Haki király akar lenni, tegyen ő is így. Itt a megfelelő alkalom, hogy megölje őt, mert ha most nem, akkor később Lú fogja őt tönkre tenni. Haki Lú fejéhez emeli a fegyvert, de nem lő, majd Lú hátra fordul, lehet így könnyebb lesz, ha ennyire szereti hátba szúrni a rokonait, de Haki még így sem lő. Otthagyja Lút, nem fogja azt tenni, amit ő mond. Ha így, hát legyen, de jól vigyázzon magára, mert meg fogja bánni! A dalok.

Címkék: empire
Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása