Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Sleepy Hollow 3x13 - Dark Mirror

2016. június 14. 13:00 - Szencsike

Egy tájfutó párral kezdünk, vidáman róják a mérföldeket az erdőben, ám ez nem tart sokáig, a móka és kacagás rövid életű ebben a sorozatban az ártatlan civileknek. Szóval a páros hölgytagját elragadja valami, a barátja riadtan keresi őt, ám csak a szétmarcangolt holttestébe botlik, majd a szörny a srácra veti magát. A dolog különlegessége az, hogy a srácnak van egy kamerája, amivel sikerült lekapni pár pillanatig a dögöt. Szörnyikénk vígan lakmározik a párosból, mikor Múmia köszönti őt. A szörnynek kígyóbőre van, szarvakkal rendelkező emberforma lény, pont olyan 18. századi göncei vannak, mint Crane-nek és még beszélni is tud. Múmia kiadja az ukázt a lénynek, ideje újra szolgálni őt.

1.png

Egy békésebb erdőben Abbie fut, ám immár sokadjára látja maga előtt a száműzetésének pillanatait. A hazatérése után rögtön a titokzatos jelet keresi fel, és ettől vár megnyugvást. A konyhában Crane, Jenny és Joe ügyködnek, igazi reggeli idill. Bár Crane tesz néhány keresetlen megjegyzést az ételekre, de Jenny jól sejti, Crane bosszús. Elővesz egy hivatalos levelet, amiben elutasítják az állampolgársági kérelmét. Az indok az, hogy Crane elmulasztott megjelenni egy interjún, mert az adott időpontban épp Abbie-t próbálta megmenteni. J&J optimista, a srác örökségéből felbérelnek egy jó ügyvédet, Crane kap egy szép öltönyt, lezsírozzák az ügyet, csak nyugi. Jenny hátramegy a fészerbe, hogy a hűtőből hozzon valamit, ám Abbie kis titka majdnem lelepleződik, ugyanis Jenny felfedezi a letakart falszakaszt, de Abbie résen van, még időben rászól a tesóra, nála van a pezsgő, amit keres. Abbie egy közös italozást javasol, de Jenny ismeri már őt, ha üres gyomorra iszik, rossz vége lesz, inkább menjenek reggelizni. A reggeli is hangulatosan telik, de a lényeg a konyhában zajlik, miután Crane és Jenny leszedték az asztalt. A páros az ebédlőben nevetgélő Abbie-t figyeli, még mindig gyanús a lány, hiába a látszólagos jókedv, oda kell rá figyelni. Abbie telója megcsörren, esethez hívják, mégpedig egy gyilkosság/állattámadás ügynek kell a végére járnia.

Érdekes módon nem a tájfutókhoz megyünk, hanem egy tisztes családi otthonba, ahol egy régiségkereskedő házaspárt öltek meg igazi vadállati módon. Abbie-nek feltűnik, hiába a csúnya sérülések, ezek valahogy túl precízek egy állathoz képest. Itt van vele Crane is, gyanakszik, ő mérgezésre utaló jeleket is felfedez az áldozatokon, mintha több különböző állat mérgeit keverték volna össze. De a nyomok csak egy személyre/lényre utalnak, vagyis egy lény van, akinek különleges, több komponensű mérge van. Crane már tud is egy régi mendemondát, a Jersey erdőben favágókat támadott meg valami. Abbie már tudja is, ez a nem csak mendemonda, a Jersey ördögtől még ma is félnek (és a Tortakirályban Buddyék készítettek a szörnynek egy tortát is, mégpedig egy nőstény ördög tortát, hogy az Ördög rajongói előcsalják ezzel, de hát nem jött) és ezek szerint itt van Álmosvölgyben.

4.png

J&J megérkezett a lány kis lakókocsijához, már tervezgetik a nap hátralevő részét, ami összebújás lenne, de az élet közbeszól. Egy vízcső eltört a kocsiban és árvizet zúdított az otthonra. Joe-nak már van is egy terve, ha már van pénze, miért nem használhatná, felújíthatnák a lakókocsit. Az irattárban Crane a törikönyveket bújja a Jersey ördög után kutatva, Abbie az adatbázisban keresgél. Kecske fej, kígyó bőr és skorpió farka a történelmi személyleírás, a XXI. századi nyomok szerint több hasonló támadás volt, mint amit korábban láttak, de nem sikerült rendes magyarázatot találni ezekre. Az utolsó jelentett eset a tájfutóké volt, az Atlantic parkban. Crane már veszi elő térképet és valami Leeds-t emleget. Járt az Atlantic parkban, ahol találkozott egy férfival, aki tudós volt és képes lett volna szörnyeket kreálni. Lássunk egy flashbacket, Crane épp Franklin bácsi tanonca volt, mikor összefutott ezzel az illetővel. Crane épp valami levelet irkál, mikor egy jóvágású úriember tűnik fel és tesz pár keresetlen megjegyzést Crane státuszára, többre is vihetné, mint egy bolond tudós segédje. Japeth Leeds néven mutatkozik be és feltalálóként nevezi meg magát. Mivel Leeds is az elektromossággal kísérletezik, így Franklin az ő konkurense és ő nem tűri azt, hogy Franklin tovább sértegesse őt a nyilvánosság előtt, ugyanis az almanachjában még volt képe nyomtatásban is megjelentetni ezeket a habókos tudósunknak. Egy jó kis verést helyez kilátásba, ha Franklin folytatja ezt a szófosását. Crane nem hagyja annyiba, mitől lenne jobb Leeds találmánya, mint Frankliné? Leeds magabiztosan csak annyit felel, hogy Crane rossz mentort választott.

5.png

A jelenben Crane elmeséli, hogy Leeds az állatokon is kísérletezett, képes volt bizonyos jellemvonásaikat elkülöníteni egymástól, és azokat felhasználva az emberi képességeket lehetett fejleszteni. Vagyis XXI. századi szóval génmanipulátor volt a tag, és emiatt kiközösítette a korabeli tudós társadalom. Crane előkeresi Franklin bácsi írásait Leedsről, és természetesen találnak ott egy rejtjeles üzenetet is Franklintől. Azért szidta Leedset, mert mágiával keverte a tudományt, és kísérleti alanyként saját magát használta, igencsak eredményesen, ugyanis sikerült átalakítania magát a korábban látott szörnyeteggé, aki még mindig él. Leeds utolsó ismert otthona az Atlantic park, oda kellene menni. Útközben Jenny is jelent nekik, a lány az archívumban kutatott egy kicsit a halott történészek után, két értékes tárgy is a birtokukban volt, egy tömör arany maja maszk, illetve egy tömör arany kelta tányér. Jenny sem mondaná biztosra, hogy a tárgyak miatt halhattak meg, de van rá esély, ugyanis a maszk és a tányér is állítólag istenek erejét hordozhatja. Van egy könyve, amiben utána tud nézni ezeknek, jelentkezni fog a hírekkel.

Abbiék megérkeztek Leeds utolsó ismert lakhelyére, ami egy épület romos maradványa lenne az erdőben. Van ott egy tűzhely, Franklin is foglalkozott a tűzhelyekkel, de ez a tűzhely Leeds saját találmánya. Crane kiokoskodja hogyan tudja működésre bírni a találmányt, ami valójában csak a tűz illúzióját kelti, ugyanis mikor Crane bedugja a kezét a tűzbe, hogy megnyomjon egy rejtett kapcsolót, a tűz nem égeti meg őt. A kályha elmozdul a helyéről és feltárul egy rejtett, lefelé vezető lépcsősor. A páros lesétál Leeds titkos laborjába, mindenféle eszköz és hozzávaló akad egy-egy jó kísérlethez, csak a tudós nincs itt. Crane talál egy furcsa zenélős szerkezetet is, ami egész szép hangokat hív elő, egy szörny és a csodás találmányai, furcsa ellentmondás. Abbie talál néhány rajzot, amin Múmia szerepel, vagyis Leeds a hívője az istenségnek és az urát szolgálja. Abbie-nek újból beugranak az emlékképek, és keresgélni kezd a laborban és talál egy hengerfélét, ami az ő drágalátos jelét viseli. Crane gyanútlanul szemléli a szimbólumot, biztos, hogy valamilyen gonosz erőnek a jelképe lehet. Abbie, ezt megkaptad…

8.png

J&J kapcsolata szintet lépett, Joe vett a lánynak egy új, csili-vili lakókocsit. Mindezt persze Jenny háta mögött intézte, hogy meglepje a lányt, aki, hiába a jó szándék, eléggé ki van bukva a barátjára, hogy a megkérdezése nélkül tett ilyet. Bár azért is mérges, mert ha a lakás eltűnt, akkor hova tűntek a cuccai? Most kellene pont egy könyv, hisz megígérte Abbie-nek, hogy utánanéz valaminek. Joe ezekről is gondoskodott, a mágikus cuccok a szabadkőműves cellában vannak, minden más egy raktárban. Akkor irány oda, nincs idő örülni az új franciaággyal is felszerelt gurulós otthonnak. A laborban Abbie megbűvölten nézi a jelét, míg Crane rettentően lelkes, hogy láthatja Leeds feljegyzéseit. Abbie-t látva azonban rákérdez nála a jelre, de a lány szerint a henger egy fonográfhoz tartozik, így Crane megkeresi azt, amihez passzolhat a kis henger és lám, Leeds készített egy vetítőgépfélét, bizony, működik, hangot ad ki, képeket mutat, mindezt 1794-ben. A kis filmecske Múmiáról, vagyis az istenségünkről, a Rejtettről fog mesélni.

9.png

Még bőven a történelem előtt az istenek egy fényességes palotában uralkodtak az embereken, akik őket szolgálták. Egyik ilyen szolga Pandora volt, aki az emberek nevében ajándékokat vitt ezeknek az isteneknek. Egyiküket száműzték, hogy a sötétben éljen, elrejtve mindenki elől. Pandora neki is vitt ajándékot, hogy örömet szerezzen ezzel, hát így kezdődött a csodás románcuk. Rejtett, vagyis Múmia elmeséli Pandorának, hogy régen minden isten egyenrangú volt, és a világ minden gonoszságát egy dobozba rejtették el. Ez lenne Pandora szelencéje, amit Múmia őriz. A gonoszságot a testvére homokórája szívja magába, és ez a szelence rejti azt az erőt, amivel a testvérét el lehet pusztítani. Pandora meghozta a döntését, fogta a szelencét és a többi emberrel kinyitották azt, elpusztítva ezzel a másik istent. A Rejtett ugyan visszatért a száműzetéséből, de az emberiség később ismét elárulta őt, és visszazavarták őt a sötétségbe.  Ennyi a történet, Crane első gondolata a maja és a kelta aranytárgy, vagyis lehet Leeds ismét meg akarja alkotni a homokórát, ugyanis ezek eredetileg az arany homokóra alkotórészei voltak, csak a különböző korok, különféleképpen használták fel az aranyat. A szörnyek is ezért jönnek Álmosvölgybe, hogy még több erőt gyűjtsenek, és létrehozzák a homokórát.

Sajnos az ötletelést a hazatérő Leeds zavarja meg, nagyon örül, hogy viszontláthatja Crane-t, de sajnálja, hogy nem találkoztak korábban, bedobhattak volna egy italt. Se Crane, se Abbie nem lelkesedik Leeds iránt, ő a saját szakállára dolgozott, nem tisztelte a tudományt és az embereket. Leeds teljesen a Rejtett hatása alá került, ő egy jobb világot ígért neki, ahol a hozzá hasonlókat megjutalmazzák. Leeds búcsúzna, így Crane megválaszthatja, hogyan kíván meghalni: szétmarcangolva vagy méregtől? Egyiket sem, Crane és Abbie egyszerre lő Leedsre, aki a skorpiófarkával nyakon szúrja Crane-t, majd lecsapja Abbie-t. Ugyan Crane-nek sikerül hátba döfni Leedst és leszakítani a farkát, de az ördögi tudósnak sikerül elmenekülnie és magával visz valami villámhárítófélét. Crane egyre rosszabbul van a skorpióméregtől, most mi lesz, pánikol Abbie, de milyen jó, hogy egy laboratóriumban vannak, kell lennie valahol egy ellenszernek! Crane mondja a lánynak, hogy miféle anyagokat keressen és keverjen össze. A művelet ugyan sikeres, de Abbie amilyen kis ügyetlen, kiborítja az ellenszert. Pár másodpercnyi lefagyás után Abbie ránéz a jelre, és látja a szokásos képeket, hallja a suttogó hangokat, Crane meg közben nyüszítve könyörög neki, hogy csináljon már végre valamit, mert épp a halálán van… Abbie észbe kap, gyorsan visszatér az asztalhoz és újra összeállítja az ellenszert, ezúttal nem borítja ki, megitatja Crane-nel, aki az utolsó pillanatokban kapta meg a lötyit. Abbie magához veszi a jelet, és Crane-nek suttog, jöjjön vissza. Hogy a jel, vagy Crane élni akarása volt-e erősebb, azt már nem tudjuk, de Crane magához tér.

Abbie bocsánatot kér, hogy elbambult, Crane tudja az okát, a kezében szorongatott jel az oka. Teljesen a hatalmába kerítette a lányt, de tudhatná, hogy a gonosz lengi körül. Tudja ő, de már hónapok óta a jel tölti ki minden gondolatát, a száműzetés hónapjai alatt ez a jel volt az, ami megnyugtatta őt. Totál egyedül volt, nem aludt, nem evett, állandóan járt az agya, hogy menekülhetne meg, a jel hozott neki megnyugvást, akkor is és most is. Crane tudja, miről beszél, régen a katonáknak nehéz volt visszatérni a normális életbe, kellett nekik valami, hogy folytatni tudják az életüket. Igen, csak Abbie majdnem hagyta meghalni Crane-t… A páros hazaindul, Leeds lezárta a kandallót, de ez nem jelent akadályt, kirobbantják a helyéről a szerkezetet, hála a laboros anyagoknak és Crane tudásának. Jenny telefonál, megvan a keresett könyv, ami ír egy tárgyról, az ősi isteneké volt és a mindenhatóságot jelentette. Csak nem egy homokóra, tippel Abbie, de bizony, benne az élet homokszemeivel. Van egy szertartás is, ami valódi aranyból meg tudja alkotni ezeket a homokszemcséket, ehhez az istenek tüze kell. Abbie vette az üzit, összefoglalja Crane-nek, amit hallott, aki már tudja, honnan szerezheti Leeds az istenek tüzét. Villámcsapás kell neki, vagyis a házi készítésű villámhárítót ezért vitte magával. Crane már tudja is hova mehetett.

Múmia livestreameli a kútjában, ahogy Leeds a szertartáshoz készülődik. Leeds elmondta a szent szavakat, felállította a villámhárítóját, és még most is Franklin bácsit szidja, ő most bezzeg be tudja bizonyítani, hogy uralja az elektromosságot. Sajnos Abbie-vel és Crane-nel nem számolt, elkezdődik a kötelező ki az erősebb duma és hiába van a párosnál egy-egy fegyver, hát csak nem lövik le a pofázó Leedset. Aki beindítja a villámhárítóját, jön egy jókora villám is, a két aranytárgy szépen elolvad, és homokszemcse forgataggá változik. Leeds el van telve önmagától, Crane szerint a Rejtett őt is csak felhasználja. Abbie kihasználja, hogy rá nem figyel senki és szépen megszerzi a villámhárítót, majd letámadja Leedset és a mellkasába döfi azt. Mindenki szerencséjére Leeds nem tudja kihúzni, és hát egy villámcsapás elég, hogy Leeds semmivé váljon. Sajnos azonban az értékes homokszemcsék eltűntek…

J&J, Jenny örülhet, visszakapta a régi, lepukkant lakókocsiját, igaz legalább az eltörött vízcső meg lett javítva. Joe-nak végre leesett, hogy butaságot csinált, ugyan Jenny megbocsájt, de a várt kibékülős szex a srác nagy bánatára elmarad… Abbie otthon mereng tovább a jelen, és végre hajlandó Crane-nel is beszélni. A férfi kezdi a vallomástételt, nincs joga, hogy megmondja és megítélje azt, hogyan küzdjön meg Abbie a problémáival. Abbie tudja, hogy erre a jelre majdnem ráment Crane élete és tudja, hogy baj van. De felismerte a problémát és hajlandó segítséget kérni, így Crane-nek adja át a jelet, mert egyedül nem tud ezzel megbirkózni. Pandoráék, Múmia engesztelésül egy kis virágocskát ad a nőnek és megkéri, csatlakozzon hozzá az ünneplésben. Elkészült a homokóra, a homokszemcsék pedig elfoglalják benne a helyüket és kezdődhet egy új világ.

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása