Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

A célszemély (Person of Interest) 5x06 - A More Perfect Union

2016. június 13. 11:00 - AaannnaaA

Kedves Olvasók! Jelentem a Szamaritánus visszahozott – izé véget ért a szabadságom, visszaveszem a PoI hogyvoltjait Neoprimitív kollégámtól, aki két rész erejéig remek írásaival helyettesített. Mióta hogyvolt írásra adtam a buksim (rég volt), következetesen tartottam magam ahhoz, hogy „megnézem – megírom”, mert úgy gondolom, így jobban át tudom adni Nektek a „hűha…” élményt (ezért sem láttam még az évad többi részét, hiába ment le odakint majdnem a teljes). Viszont így, hogy egy időre átadtam a stafétát, az első évad óta először adatott meg, hogy két új részt nézhettem meg egyben (5x05 és 5x06). Wow – nagyon jó élmény volt! De ennyit rólam, vágjunk a közepébe.

Greer még mindig Rico agyát sütögeti – pár ezer szimulációval odébb járunk, mint a számomra rossz emlékű 4. részben, viszont a végkimenet most is ugyanaz: a nő nem hajlandó elárulni társait, inkább a saját életének vet véget. Az öreg úgy dönt ideje más taktikát választani, hogy végre meggyőzze, egykori csapata tagjai a rosszfiúk.

1.jpg

Új szám érkezett, ami nem konkrét személyhez köthető, hanem egy házassági engedély sorszáma – remélhetőleg nem a gép agya lágyult meg ismét, csupán így akarja jelezni, hogy a házasság (vagy a pár) van veszélyben. A menyasszony Phoebe Turner (apuci révén szép vagyon örököse), a vőlegény neve Will O'Brien.

A probléma megoldása érdekében John a szállodába jött, ahol a lánybúcsút tartják, merthogy a menyasszony testvére hívta a rendőröket. A szobából vidám sikítozás hallatszik, előtte pedig járőr posztol, aki nagyon örül, hogy John megjött erősítésnek.

2.jpg

Hősünk vállalja, hogy elsőnek lép be, ám odabent nem az történik, amire számít: a járőr „kolléga” azonnal lehajítja a ruháit és vad sztriptízbe kezd; John pedig próbál jó képet vágni ahhoz, hogy az egyik résztvevő nő szívesebben látná vetkőzni a „nyomozót” (ha gonosz akarnék lenni azt mondanám, hogy a leányzó a) felöntött a garatra, b) nem nézett nyaknál lejjebb).

Harold most, hogy társát csellel, de sikeresen bejuttatta a sikítozó lányok közé, Lionelt hívja, hogy legyen segítségére a továbbiakban, ám nyomozónk nem óhajt hétvégén dolgozni – legalábbis állítása szerint, mert bizony azt csinálja, csak sunyiban: az eltűnt személyek foglalkoztatják, erről még nyilvántartást is vezet az őrs egyik eldugott helyiségében (ahol szerencsére a Szamaritánus sem tudja megfigyelni).

3_1.jpg

3_2.jpg

A gépek harca kicsiben tovább folytatódik a ketrecben Főncsi felügyelete alatt. Forrás kérdi, hogy áll a dolog, mire „minden oké” a válasz, meg egy olyan aggódó arc, hogy még az ovisok is rájönnének az igazságra. Mindenesetre Haroldnak mennie kell, mert ő is részt vesz az esküvőn, mint az egyik rég látott, Írországban élő nagybácsi – szerencsére némileg hasonlít a tagra, akinek elég volt egy adag lóvét juttatnia, hogy átadja a meghívóját. Szóval Forrás maradhat a metróállomáson házat és Medvét őrizni, Főncsi megy mulatni és nyomozni (a nőnek úgysem valók az esküvők – ugye?).

Közben John is elérte, hogy legálisan ott lehessen a lagzin; az a csaj hívta meg, aki az előbb vetkőzésre kérte, és amúgy a menyasszony húga, Janna. Szerencsére piásan megeredt a nyelve, már fel is világosította leendő kísérőjét, hogy apucijuk nem örül túlzottan a vőlegény személyének, ezért a bizniszt – korábbi terveivel ellentétben – nem Phoebe-re hagyja, hanem nővérükre, Karenre. Aggódni persze nem kell, a leendő ara így is háromszáz millert örököl, ami elég ok lehet arra, hogy az örömapa inkább megakadályozza az esküvőt. Nincs mese, hőseinknek ott kell lenni, akármennyire utálja John a gazdagokkal smúzolást.

4.jpg

A meggyőzés érdekében Greer a Central Parkba hozta Rico-t (ez most valóság vagy szimuláció?), de persze semmi nem az aminek látszik: a járókelők fegyveres őrök, szóval innen nem lesz egyszerű lelépni. Azért jöttek, hogy az öreg előadhasson egy tanmesét két üzletemberről, akik a közelükben beszélgetnek, és akik sok száz embert öltek meg felelőtlen bizniszeikkel.

Milliomosék esküvőjén az örömapa ellen tüntetők várják az érkezőket, szerintük ugyanis kínozza versenylovait (akiknek vagyonát köszönheti), drogokat ad nekik, hogy akkor is jól fussanak, ha lesérültek. A házban már zajlik a party, hőseink félrevonulva gyorsan felvetést váltanak: John szerint a tüntetők között kell keresni a leendő merénylőt, Harold szerint viszont valamely családtag lesz a hunyó. Úgy döntenek mindkét teóriának a végére járnak.

5_1.jpg

5_2.jpg

Reese megtalálja a menyasszonyt, amint az Karennel, a nővérével lelkizik az istálló egyik eldugott szegletében. Phoebe kiakadt, mert vőlegényét egy másik nővel – akiről úgy tudta, csak barátnő – látta smárolni. El is szaladt menten, ahelyett, hogy magyarázatot kért volna. Testvére vigasztalja, amikoris felbukkan egy fotós és megörökíti a jelenetet. Ő Maggie, a család fotósa, észrevétlenül ott van mindenütt, és készíti a képeket.

6_1.jpg

Úgy nézem a hátrahagyott Forrás némileg unatkozik Medve társaságában – a földön csücsül, szendvicset rág és újságot olvas. Mikor az eb kunyizik egy falatot megszánja, majd mikor megszólal a telefon felkel, a szendvics maradékát pedig a kutyának adja (jó, hogy Főncsi nincs itt, infarktust kapna menten).

Harold is óvatosan körülnéz a házban, az egyik szobában aztán a vőlegénybe botlik. Az álca bevált, a férfi beazonosítja őt, mint a rég látott, Írországba visszavonult rokont, Ralph bácsit. Nagyon megörül neki, majd rögtön lelkizni kezd: nem tudja, lesz-e egyáltalán esküvő, mert egy régi barátnője szinte ráugrott ma reggel, amin eléggé ledöbbent. A „nagybácsi” azt tanácsolja, ha szereti a menyasszonyát akkor ne hagyja veszni a kapcsolatot.

A srácnak eszébe jut, hogy apja mennyire szerette régen Ralph bácsi hangját, ezért megkéri, hogy a szertartáson legyen olyan jó és énekeljen nekik. Harold dob egy hátast, majd menti a menthetőt: apáddal csúnyán váltunk el, már azt sem nézheti jó szemmel, hogy itt vagyok, nem akarok előtérbe kerülni. Will megfogja: de hát apám halott! Erre Főncsi szépít: az még nem jelenti, hogy nem figyel minket. Na jó, itt nagyon hangosan felröhögök.

7.jpg

Az őrsön Fuszkó váratlan vendéget kap: Forrás jött, hozta a kövi célszemély – Howard Carpenter – aktáját. A tag városi tisztviselő, aki a föld alatti alagutak építéséért / karbantartásáért felel. Lionel visszadobná az ügyet, de a nő nem hagyja magát: esküvőre megy, ő lesz Harold kísérője. A 'Forrás + esküvő' gondolatra nemcsak említett akadt ki korábban, de Fuszkónak is felszalad a szemöldöke, ám a nő hajthatatlan, így nyomozónkra marad az ügy és az eb.

Főncsi az általa felfedezett, és amúgy üresnek kinéző dolgozószobában rendezi be ideiglenes főhadiszállását; mire John csatlakozik hozzá már feltörte a birtok biztonsági kameráit, és egyéb infókat gyűjtött. Például azt, hogy az örömapa utalt tízezer dollárt a vőlegény barátnőjének, hogy csókolja meg, és ezzel rondítson bele az esküvőbe, de nem jött össze a dolog, mert a pár időközben kibékült.

Szerencsére néhány perc múlva kezdődik a szertartás, ha az rendben lemegy, akkor a célszemélyek biztonságban lesznek. Addig azonban el kell jutni, ami nem olyan egyszerű: John kiszúrja, hogy belép egy bérgyilkos, alig takargatva fegyverét (méghozzá a tagot nemrég tüntetőként látta a birtok bejáratánál), Harold pedig észrevesz egy másikat. A rosszarcok azonban valamiért nem lőnek le senkit (talán nem jól látják a célpontot?), és dolguk végezetlenül távoznak. Legalább az igent sikerül kimondani a párnak minden gond nélkül, de gyanítom ezzel még nincs vége az ügynek.

Greer újabb helyszínre hozta Rico-t, most egy klubban italozgató férfiakat szemlélnek távolról, az öreg ismét elsorolja, hogy milyen rossz emberek és átvitt értelemben ugyan, de hány ember életére törnek. Szerinte meg sem kellene várni, míg a gép kidobja a számukat, már most végezni kellene velük, és megmenteni a potenciális áldozatokat. Sameen nem vevő az ötletre, őt ugyan nem lehet meggyőzni, hogy a rossz csapathoz csatlakozott. Greer visszakérdez: akkor miért nem próbált elmenekülni? Jó kérdés, mert mint látjuk ez ismét csak egy szimuláció, és az öreg legalább annyit elért, hogy a nő meghallgassa őt, anélkül, hogy olajra lépne.

9_1.jpg

9_2.jpg

Nyomozónk megadta magát, és az új célszemély után indult; Howard Carpentert követi Medvével az oldalán, akinek a Central Parkban van találkozója, méghozzá Elias ideiglenes helyettesével, Bruce Morannal. Lionel úgy dönt, nemcsak lehallgatja, hanem fel is veszi a beszélgetést (egész ügyesen bánik a mobil feltöréssel). Carpenter arról kérdezi a maffiást, hogy mégis melyik cégének kellett a 44.280-as számú engedély, mert nem lett kifizetve. Moran visszadobja a labdát, mert nem az ő cégéről van szó, de a kérésre, hogy derítse ki mégis kiről, nem ad pozitív visszajelzést.

Mikor Carpenter távozik Fuszkó a maffiózóhoz lép. Nem szívlelik ugyan egymást (Bruce mégiscsak megfenyegette őt a fiával, Lionel viszont megmentette a főnökét), de azért információt cserélnek. A családok cégeiken keresztül Carpentert pénzelik, hogy minden rendben menjen, de ezt az alagút bontási ügyet, amit az előbb mutatott, nem ők rendelték meg. Fuszkó kikövetkezteti a nyilvánvalót: új játékos van a pályán. Igen, a maffiás is így gondolja, csak nem tudja ki az, ahogy Lionel sem; viszont Moran szerint a nyomozó társai az információ birtokában lehetnek, csak őket hagyják sötétben tapogatózni. Aha, szóval a Szamaritánus akar valamit egy alagút lebontásánál, de a kenőpénzről megfeledkezett.

10_1.jpg

10_2.jpg

Ideje kideríteni, a tüntetők miért kívánják az örömapa halálát – a plakátjaikból egyértelmű, hogy őt akarták holtan, jó lenne tudni többet az állatkínzásos ügyről, ami kicsapta náluk a biztosítékot. Addig is kellenének a felvételek a gyilokokról. Hát, az nem lesz egyszerű, mert Főncsi az ideiglenes főhadiszálláson konstatálja, hogy a biztonsági kamerákat pont a szertartás alatt kapcsolták ki. Johnra tehát új feladat vár: meg kell szereznie a fotós, Maggie kamerájából a memóriakártyát.

Nos, ezt a problémát Forrás már rövid úton megoldotta: valamilyen szerrel kiütötte a nőt (most itt fekszik elalélva a dolgozószobában), és nála van a kamera. Harold és John csak lesnek: társuk mégis hogy jutott be? Hát, a személyzet tagjaként, konkrétan kajaszállítóként – az eredeti ételszállítók úgy kerültek ki a képből, hogy súlyosan megszegték az egészségügyi előírásokat, amikor egy kutya közéjük rohant szájában egy patkánnyal. Felröhögök.

11.jpg

A törpölést ekkor a buliból behallatszó hang zavarja meg – Will épp bejelenti a vendégeknek, hogy Ralph bácsi énekelni fog nekik. Haroldnak nincs más választása, ki kell állnia; még jó, hogy a vőlegény kisegíti egy viszkivel. Fel is hörpinti menten, aztán dalra fakad, nekem meg csendben elkezd hullani a hajam.

Közben újra megjelenik a két tüntető/bérgyilok – John szerint ezek ugyan nem tüntetők, inkább egykori katonák. Forrással szétválnak, hogy levadásszák őket. Azok látják, hogy a nyomukba eredtek, ezért kiruksolnak a teremből, így legalább a csetepaté nem zavar bele az éneklésbe. Reese a neki jutó tagot ököllel és az egyik ajándék csomaggal intézi el, míg Forrás a ’sajátját' késsel szegezi az asztallaphoz. Brrr! Hősünk átkutatja az eszméletlen gyilokot, így végre be tudják azonosítani a célpontot. Döbbenten konstatálják, hogy nem az ifjú pár valamelyik tagja, vagy az örömapa, hanem Maggie, a fotós a leendő áldozat.

12.jpg

Persze az eszméletlen nő mostanra eltűnt, már csak az a kérdést, hogy saját lábán távozott-e, és mégis hova. De legalább Harold korábban átmásolta a fényképezőgépének memória kártyáját, ideje átnézni, hátha van rajta használható információ.

Időközben Lionel átküldte az örömapa elleni bírósági tárgyalás anyagát, amiből látszik, hogy Maggie a vád tanúja lett volna, szóval nyilván fényképezett olyasmit, ami bizonyíték az öreg ellen. Végre a biztonsági kamerák képén át Harold megtalálja a célszemélyt, sajna azonban a bérgyilokok is (csak ők élőben), szóval muszáj közbelépni. Az őrsön ezalatt Fuszkó felteszi Howard Carpenter képét az eltűnteket felsorakoztató táblájára, de előtte még kiadja egyik kollégájának az ukázt: menjen ellene körözés, hátha úgy meglesz. A férfi ugyanis jegyet váltott, hogy lelépjen a városból, a járatra azonban nem szállt fel, és a lakásában sincs.

13_1.jpg

13_2.jpg

Felhívja Haroldot a hírrel: Carpenter eltűnt, de előtte még jól megszedte magát azzal, hogy pénzért adott előnyöket, többek között a maffiás Bruce Morannak. Főncsi kiakad, de sajna most nincs ideje a dologgal foglalkozni, csak arra inti nyomozónkat, legyen óvatos. A férfi fogja a Central Parkban a telefonjára rögzített felvételt, feltölti a gépére, meghallgatja a beszélgetést, aminek tárgya az említett 44.208-as engedély. Rákeres, és kiderül, hogy ez egy alagút lebontására szól Queensben. Úgy dönt négylábú társával a helyszínre megy szétnézni kicsit.

Végre megvan Maggie – és a gyilok. Előbbi épp esküdözik, hogy minden bizonyítékként felhasználható képet kitörölt, utóbbi pedig ellenőrzi az állítást. Ekkor lép közbe John, aki tigrist megszégyenítő ugrással veti magát a gyilkosra, majd jobb híján egy, a földről felszedett patkóval górja buksin.

14.jpg

Ezalatt Harold kibányászta a memóriakártyáról a korábban törölt képet, ami bizonyítja a pacik doppingolását, ám az elkövető nem az örömapa, hanem Karen, a legidősebb leányzó! Aki meg is jelenik két bérgyilokkal (ezek mégis hányan vannak, osztódással szaporodnak?), és úgy dönt hiába lett törölve a fotó, a nő még tanúskodhat, ezért végezni kell vele

Fegyvert rántanak, de ekkor érkezik Forrás lóháton, és térden lövi mindkét rosszarcot (bahh, na persze!). John letartóztatja a gonosz nővért (nem most, az esküvőt nem akarja elrontani), Forrás pedig felülteti maga mögé a lóra Maggie-t, és elvágtatnak a naplementébe. Én pedig saját kezemmel szaggatom ki a hajam, ami eddig még nem hullott ki.

15.jpg

Rico és Greer késő este autóban ülnek, és kamerán figyelnek egy föld alatti helyiséget, ahol pár férfi kártyázik és piál. Az öreg elmondja, ezek csecsen aktivisták, akiknél van egy nagy rakás C4 is, mert fel akarják robbantani az orosz követséget, hogy konfliktust generáljanak az amcsikkal. Oké, mi a megoldás? Nos, az ellengép ügynökei szépen besétálnak, lelövik őket, a robbanószert meg felnyalábolják.

Hősünk visszaadja Maggie kameráját, majd búcsút vesznek egymástól, miközben a lagzin Forrás felkéri Haroldot táncolni. Míg andalognak beszélgetnek: nem lepődünk meg, a nő rájött, hogy a szimulációban a gép totális vesztésre áll a Szamaritánussal szemben, ezért szerinte képessé kell tenniük arra, hogy cselekedni is tudjon, ne csak reagálni az eseményekre (??). A férfi nem mond igent a dologra, de nem is igazán elutasító.

16_1.jpg

16_2.jpg

A tánc után leülnek Johnhoz az asztalhoz beszélgetni kicsit. Hősünk elmondja, hogy Karen és a gyilkosok a pincében töltik az éjszakát, hogy ne rontsák el a bulit, ő pedig hozott lentről egy üveg viszkit, amit meg is csócsálnak menten. Annyira hangoztatják, hogy most kell örülni a nyugodt estének, mielőtt ránk szakad az ég, annyira sokáig mutogatják a boldog kompániát, hogy összeugrik a gyomrom: készüljünk a rosszra az eddigi viszonylagos nyugalom után (vagy csak az örök pesszimista szól belőlem).

17_1.jpg

Megvan az alagút, Lionel és Medve lejöttek, és olyasmit találtak, amitől kiráz a hideg (őket is): jópáran az eltűnt személyek közül itt vannak – Bruce Moran és Howard Carpenter is –, méghozzá holtan! Minden jel szerint ez az ellengép temetője, baszki! Fuszkó megrendül, vadul fényképez, utána hívja Főncsit és elhadarja amit megtudott.

Rájött, hogy az a tettes, akinek a kilétét hőseink vadul titkolják előtte, és kéri, hogy azonnal mondják el kiről van szó. Erre azonban már nem kerül sor, mert ebben a pillanatban megindul a hely bontása, ő pedig menekülni kényszerül. Nem jut messzire, maga alá temeti egy halom törmelék. Ó, a kurva életbe!

17_2.jpg

Greerék egy épület tetején folytatják a beszélgetésüket, ezúttal társaságuk akadt. A kisfiú van itt, aki a Szamaritánus magyar hangja. A nő pillanatok alatt rájön erre, és megkérdi, miért kellet ide jönnie? Naná, hogy azért, hogy csatlakozzon hozzá. A gyerek (illetve az ellengép) hegyibeszédet tart, miszerint az emberiség el fogja pusztítani önmagát, de azért persze ő is hozzájárul a dologhoz – azzal megnyomja a detonátort, ami a csecsenektől elhozott C4-hez tartozik.

Romba dönt pár épületet a városban, és közben azt szónokolja, hogy egy bomba kirobbanthatta volna a harmadik világháborút. Ez nem történt meg (még – teszem hozzá én), szóval ez az egész most nem valóság. Azzá válhat, kontráz a gyerek, ha nem hagyjátok, hogy megóvjalak benneteket önmagatoktól. Rico magához tér a rémálomból (szimulációból), Greer pedig az ágya mellett állva annyit kérdez: meggondolta végre magát? Nem tudjuk meg a válaszát.

18.jpg

Hogyvoltíró a twitteren - további tervek, megjelenések, készültségi fok információk:

https://twitter.com/AaannnaaA_HV

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Is 2016.06.13. 12:50:51

Főncsi énekén én is besírtam. Ráadásul, ha jól vettem ki, akkor a Twisted Sisters "We're not gonna take it"-jét énekelte! :D Amin konkrétan dobtam egy hátast. :D

Flankerr 2016.06.13. 17:15:54

Imádtam ezt a részt, kellett egy kis lazaság, és egy mázsa humor :)
A lóról dupla térdlövés nyilván "sok", de egy esküvős részben teljesen autentikus, a fehér lovat már a készítők is soknak érezték.
@Is: Igen, azt énekelte :) Már vártam nagyon hogyan reagál rá a kedves hogyvolt író. Én imádtam, úgy is láttam ő kevésbé, de hát ettől szép az élet :)

tinipuma 2016.06.13. 17:34:56

Pontosítanék egy picit: én hoztalak vissza :D
A részt még nem láttam sajna, de hamarosan pótolom.

tnsnames.ora 2016.06.13. 18:35:49

@AaannnaaA:

Üdv újra itthon! Szép egyenletes barna vagy? Kisímultak a kúszább idegszálak?

Szerintem @neoprimitiv: "lenyúlta" a két eddigi legjobb részt. :)

Legalábbis nekem ez a rész nem nagyon jött be. OK, Volt Medve, nem is kevésszer, ez mindig piros pont (ráadásul Fuscó-n is dobott). Root is pörgött rendesen.

De például Föncsi énekén, én inkább besírtam főleg abban a kontextusban, hogy az esküvői rokonság "bevette". Rico-szál sem volt szívderítő. Tekerik-pödrik-csavargatják az egészet, csak ne valami eröltetett kínlódás vagy Trónok harca jellegű hősmészárlás legyen a vége.

AaannnaaA 2016.06.13. 22:08:09

@tnsnames.ora: Hát, igazából turista szalámik voltunk, nagyságrendekkel szarabb időjárásban, mint itthon volt, úh. színem nincs, az idegszálaimat meg azóta már megugrálták azok, akiknek ez a specialitásuk :)
Látom akkor Te azok közé tartozol, akiknek tetszett a 4. rész - én sikítva menekülök a gondolatára is. Konkrétan meg tudtam volna írni a hogyvoltját (akkor még az országban voltam, gép előtt, ráérősen), de mikor megnéztem végiggondoltam a dolgot, és úgy döntöttem inkább nem szenvedek vele. A megnézése épp elég szenvedés volt.
Az 5. rész viszont valóban tetszett, főleg Elias megjelenésének örültem.

2016.06.15. 20:52:07

Azért az esküvői éneklésnél rendesen leolvadt az agyam.

Úgy tűnik minden hülyeséget bedobnak,, ne 'unatkozzunk' :)

AaannnaaA 2016.06.15. 22:31:26

@Lion K: Na igen, az ilyen kornyikálástól én is lábrángást kapok. Mikor néztem eszembe jutott, hogy "te jó ég, nekem ezt még meg is kell írnom - ergo akkor el sem tekerhetem" :D

Kapitánylány 2016.06.16. 08:04:16

@AaannnaaA: nahát, nahát, mi eltekertünk, nem is kevésszer, sok volt ez a rész... nekem úgy tűnik, hogy ez az utolsó humoros rész, mostantól rákapcsolnak (ajánlom), mert így nem tudom, hogyan pörög fel a vége... Lionel és Medve vitte a részt, a végén az a robbanás, basszus!

köszi a hogyvoltot! és köszi a rengeteg Medve képet! :)

Flankerr 2016.06.16. 09:06:00

@Kapitánylány: a rákapcsolással és a pörgéssel nem lesz gond :)
süti beállítások módosítása