Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Sleepy Hollow 3x12 - Sins of the Father

2016. május 31. 11:00 - Szencsike

Szomorú pillanatokkal kezdünk, Pandora az elveszett ereje miatt bánkódik nagyokat sóhajtozva és búbánatos pillantásokat vetve urára. Múmia megérti őt, de kettejük közül neki kell jobban az erő, hisz mégiscsak ő az istenség. Igaz, most csak egy nagyon gyenge isten, még mindig csak egy démont tud megidézni, pedig menne több is, ha a 100%-os lenne. Pandora boci szemei mindenesetre csodákra képesek, Múmia kegyeskedik neki átadni egy kis energiát, de ez még mindig nem annyi, amivel Pandora tudna 100%-on működni. Ha Pandora egyenlő társa akar lenni, akkor szenvedjen úgy, mint ő. Nézzük meg gyorsan a sötét erdőt, egy menekülő embert látunk, akit hamarosan egy rendőr állít meg. Nohát, régi ismerősünk Atticus Nevins az, ezek szerint mégsem halt meg, de gondolom, ami késik, nem múlik, az epizód végére már biztos halott lesz. A rendőr jelenti, hogy megvan a szökevény, egy gyárépület biztonsági kamerája vette őt fel, hogy az erdő felé tart. Sajnos a rendőr dicsősége nem lesz tartós, egy démon kapja el és öli meg őt.

1_12.png

Otthon Crane kiereszti a hangját, az O sole miot dalolja főzés közben, amiből egy kiváló vacsora lesz. A hazatért Abbie-t várja ezzel a kis meglepetéssel, így is ápolgatva a lerobbant kis lelkét, hisz régen is kajával könnyítettek az emberek szenvedésein és még a vallatűs egik eszköze volt, ha egy kiadós étkezésre hívták meg a foglyokat. Abbie eljátssza az erős nőt, de Crane hajthatatlan, ennyit megérdemel, sőt lesz egy mozi is J&J-vel, az E.T.-t nézik meg, de a történetet elmesélve Crane rájön, lehet a magányos kis űrlény nem jó választás. De pont hogy jó, Crane mindenképp nézze csak meg, ám Abbie nem tart velük, most is csak lepakolni jött haza, megy is a lőtérre gyakorolni. Crane észrevesz egy füzetet a lány mellett, ez lenne Abbie naplója a száműzetésről, de elég uncsi, mert minden nap ugyanolyan volt. A vacsit köszöni, de tartsa melegen neki. Egy kávézónál járunk, Jennyre hatott Joe piszkálódása, eljött az ideje egy kis beszélgetésnek apuval. Mills papa boldog, hogy láthatja a lányát, ám Jenny inkább a közömbös-utálatos arcát veszi fel. Korábban rengetegszer lejátszotta magában ezt a beszélgetést, hogy mit mond neki: szörnyű alak, miért hagyta el őket stb. De most, nem tud mit mondani. Apuka nem azért ment el, mert anyu megőrült, hanem mert nem tudta hogyan segítsen a nőnek, inkább inni kezdett. Elég hamar rájött, hogy ez így nem oké, így belépett a tengerészethez és hat évig szolgált ott. Mire hazajött, már semmi nem volt a régi, anyu meghalt, a lányok nevelőintézetbe kerültek, ő pedig szégyenkezve élte tovább az életét. Se anyu, se a két lány nem hibás, és ezt szeretné megmondani Abbie-nek is.

Abbie a lőtéren elszántan gyakorol, de a száműzetés képei még mindig befurakodnak az elméjébe, így a lövései nem olyan pontosak, mint fénykorában. Pont most gyakorol Reynolds is, ő bezzeg nem véti el a célpontot. Ha már így összejöttek, ideje lelkizni, Reynolds komolyan gondolt mindent, amit múltkor mondott, de lehet még korai volt. Az mindenképp jó lenne ha Abbie újra bízna benne, szóval valamikor megbeszélhetnék a dolgaikat. Ez jó ötlet, de nem egy lőtéren kéne, így Reynolds egy palacsintázót javasol, de Abbie inkább maradna. Reynolds el, Abbie kap egy smst, egy titkos találkozóra hívják, valakit meg kell menteni. Abbie megérkezett az erdőbe ahova az sms hívta, de ott a reszkető Nevinsbe botlik. A férfi küldte az smst, Abbie sehogy sem bízik benne, megbilincseli, aztán jöhet a vallatás. Nevins megmutatja a halott rendőrt, még őt is megcsapta párszor a lény, és ha Abbie nem akar még nagyobb bajt, akkor össze kell dolgozniuk, mert Nevins tudja, mivel állnak szembe.

4_12.png

Nevins már a szabadkőműves cellában van megkötözve, és a zabos J&J foglalkozik vele elsőként. A páros még nem heverte ki a közös kis kalandjaikat, de Nevinsnek sem volt épp sétagalopp az utóbbi időszak. Megmutatja nekik a mellkasát, valahol a léptájékon egy óriási vágás húzódik, nincs lépe, Pandora megbüntette őt, mert haszontalanná vált. De akkor mit keres itt? Ha segít elkapni a szörnyet, a társaság segítsen neki kijutni az országból. Inkább egyedül kapják el a dögöt, nem tárgyalnak szökevényekkel, de Nevins állítja, hogy nélküle nem fog menni. Crane szerint ideje bevetni Washington tábornok speciális vallatótechnikáját. Abbie beleegyezik, Nevinsnek pedig alkut ajánl: ha elég infót kap, segítnek Nevinsnek szökni, de nem tudja garantálni, hogy meg is valósul. Ha Nevins bajt okoz, szó nélkül feladják az FBI-nak. Crane hozza a nagyágyút, egy jókora tányér sült csirkét, krumplival és zöldségekkel. A bizalom jeleként Nevins már az archívumban falatozhat, a többiek elszörnyedve figyelik, ahogy két kézzel zabálja a csirkét, mint aki már hosszú ideje nem jutott volna normális kajához. Sophie unja meg a dolgot, ennyi elég, és kidobja, ami még a tányéron van, ideje beszélni. A mese az Öböl-háború idején kezdődik, a szaúdi határ közelében volt egy barlang, ami állítólag tele volt arannyal és nem olyan ember ő, hogy kihagyjon ilyen lehetőséget. A katonáival egy titkos küldetésben a barlanghoz indultak, és a csapathoz tartozott Corbin is. Gyanúsan könnyen rábukkantak az arannyal teli ládákra, de alig tudták kiélvezni a sikert, egy szörny rájuk támadt, ő védte a ládákat. Corbin és ő tudtak csak kimenekülni, egy kézigránátot is robbantottak, hogy biztosra menjenek és a dög ne jöjjön utánuk. Nevins elhozott pár aranyrögöt, amiért kapott Corbintól egy jókora pofont. Viszont Corbin ezután kezdte kutatni ki is támadt rájuk. Nevins majd összeszarja magát, hogy a lény most itt van Álmosvölgyben.

Átnézné Corbin aktáit, hátha talál valamit, de a csapat már megnézte az iratokat és nincs semmi a dögről. Azért hadd tegyen ő is egy próbát, de kutató szemek és egy éles pisztoly figyeli őt, amint a széfben kutat. Corbin elég paranoiás volt, micsoda meglepetés, a széfnek volt egy titkos rekesze, amit elég fura, de még Crane-ék sem fedeztek fel, pedig már egy jó ideje náluk van. Szóval a titkos rekeszből előkerül egy akta, pontosan erről a dögről szól. Mezopotámiai démon, a Ghallu, általában templomok, kripták őreként használták. Gyenge pontja az arany szkarabeusz, aki ezt birtokolja, irányíthatja a lényt, vagyis, ha megvan ez, meglesz a lény is. Eközben a raktárnál két nehézfiú épp rabolni készül, Randall megbízásából és amit ki kéne fosztani, az a volt főnökük bérleménye lenne. Feltörik a zárat, de sajnos valaki már járt itt előttük, alig van elvinni való, ráadásképp itt van a szörny is, hát csúnya véget érnek a srácok.

8_12.png

FBI központ, Abbie pakol, Jenny próbál vele az ügyről beszélni, de mintha meg sem hallaná, mert egy fontos megbeszélés lesz. Azt viszont meghallja, hogy Jenny beszámol az apu-taliról. Közömbösen fogadja a hírt, hogy neki is beszélnie kellene vele, ám Jenny csak azt ígérte neki, hogy megmondja, hogy látni akarja, de nem fogja rábeszélni semmire. A megbeszélésen a két halott tolvajunk a téma, de Abbie nagyon messze jár, a jelet látja maga előtt, de pár pillanat múlva eltűnik. Abbie végre az ügyre is figyelhet, Nevins túlontúl fontos ebben az ügyben, így előszed néhány régi aktát. Az irattárban Crane a megfigyelő-kamerákon át nézi a foglyot, aki a földre írt üzenetben tudatja vele, hogy kér még csirkét. Ez több mint pofátlanság, Crane lecsapja a laptop fedelét, idegesíti Nevins viselkedése. Abbie visszatért az aktáival, láss csodát, megvan a szkarabeusz, mégpedig Randall birtokában, aki át akarja venni Nevins helyét a piacon. Vagyis Randall irányítja a dögöt is.

9_12.png

Sophie és Joe Randall egyik telephelyén lopakodik, lehet itt lesz a lény is. Sophie hidegre tesz egy őrt, majd eljutnak egy óriási ládához, pont belefér egy szörny. Sajnos Randall és a kutyái megállítják a párost, az új nagykutya nem szereti, ha belepiszkálnak az ügyeibe és kemény bosszút áll azokon, akik keresztbe tesznek neki. A páros joggal feltételezi, hogy a szörnyre céloz, így Joék megkezdik az életükért folyó tárgyalásokat. Ha Randall tényleg Nevins birodalmát akarja, csak vegye át, de a ládában lévő szörnyet ne használja. Randall nem is érti, mit dumálnak ezek, kinyittatja a ládát, amiben több millió dollár pihen. A párosnak leesik, hogy Randallnak ehhez semmi köze, de akkor így mindenki veszélyben van. Miféle veszély, de Randall be sem tudja fejezni a mondatát, mert a mellkasán egy óriási lyuk tátong, a lyukból egy kar mered elő, Randallnak vége, a szörny megölte őt. A dög elkezdi irtani a társaságot, Joe és Sophie persze kifog rajta, de azért őket is rendesen megagyalja, viszont meghallja a hívó hangot, így otthagyja a párost, akik a sokkhatás ellenére rájönnek valamire. A szkarabeusz nem volt Randallnál, tehát más irányítja a dögöt. De még Nevinsnél sem volt semmi, mikor Joe megmotozta.

10_12.png

A hírt jelentik is Abbiéknek, újra Nevinsre kell ráállni.  A férfi mintha sejtené, hogy ő a téma, és lelkesen be is vallja, hogy a szkarabeusz végig nála volt, akadt egy kis zug a lépe helyén, hogy elrejtse a teljes valójában felbukkanó bogarat. Vagyis Nevins néhány aranytömb mellett ezt is magával hozta, de hogy? Egy flashbackben meg is nézzük, hogy mi is történt valójában: Nevins érkezett legelőször a barlanghoz, és megtalálta a szkarabeusz amfóráját, benne a bogárkával. Felbukkant a lény, de hála a bogárnak irányítása alá vonta a dögöt. Viszont megérkezett a csapata, a lény támadóknak vélte őket és elkezdte aprítani a katonákat. Nevins és Corbin kijutott, Nevins az aranyrögök mellett a szkarabeuszt is magával hozta. A jelenben Nevins elismeri, hogy a lényt Pandoráék idézték meg, de ő irányította, csak meg kellett szereznie a bogárkáját a raktárából. Itt találták meg a két nehézfiút, akik Randallnak rabolták volna ki azt. Corbin rengeteg mindent ásott elő, és Nevinsnek is akad pár értékes tárgya, már vevő is lenne rá. Ez már nem fog összejönni, mert mehet a börtönbe, legalábbis Abbie ezt tervezte be Nevinsnek. A férfi persze ezt a számítást is áthúzza, megidézi a szörnyet, aki a Fido becenévre hallgat, és a szkarabeusz beleolvad a testébe, majd a gazdája minden parancsát követi, többek között az is, hogy ölje meg Abbie-t és Crane-t. Nevins angolosan távozik, kezében Corbin egy aktájával.

Hát nem lesz egyszerű menet kiiktatni a dühöngő lényt, Crane keres még egy fegyvert, Abbie két elterelés között felhívja Jennyéket, vegyék üldözőbe Nevinst. A páros kisüti, hogy a mellkasban elrejtett szkarabeuszra kellene célozni, ám Abbie a nagy menekülés közepette kizuhan egy ablakon. A katakombák mélyén J&J üldözi Nevinst, Joe-t eszi a fene, hogy hagyta magát rászedni. Szerencsére Abbie-nek nincs baja, Crane is jól van, immár az utcán hadakozhatnak tovább a lénnyel. Abbie-nél van a pisztoly, neki kellene pontosan céloznia, Crane addig eltereli a lény figyelmét, egy kukafedéllel ütlegeli őt. Túl kicsi a célpont, Crane-t lassan legyűri a lény, Abbie-nek muszáj koncentrálnia. Az eredménye az lesz, hogy felbukkan a száműzetés képei mellett megint a jel, és Abbie mintha ebből merítene erőt és pontosan kilövi a mellkasban megbúvó szkarabeusz helyét. Befut Sophie, megdicséri Abbie-t a lövésért, de elszörnyed a dögön, hogy milyen ronda. Ennél rondábbak is szoktak lenni, feleli Crane, majd bólint egyet Abbie-nek, hogy szép volt. Viszont mintha Abbie nem lenne túl elégedett.

13_12.png

A katakombákban még forró a helyzet, de legalább J&J és Nevins egymásra találtak. Jenny ugyanis Nevins túsza, Joe-nak kéne kidumálnia őt. Elkezd az apjáról beszélni, Nevins hiába tiltakozik ellene, de Corbin neki is fontos volt valamennyire. Nevins lassan de biztosan megtörik, elengedi Jennyt, majd elmenekül. Később Jenny lakókocsijában a páros összeborulhat és lelkizhetnek egyet, Jenny hálás Joe-nak, hogy összehozta, hogy beszéljen az apjával, Joe pedig hálás Jennynek, hogy jobban megérthette az apját. Lássuk Abbie-t, rászánta magát, hogy találkozzon az apjával, de nagy összeborulás itt sem lesz. Abbie inkább csak azért jött el, hogy megtudjon valamit az anyjáról: milyen jelei voltak az anyja őrületének, hogy kezdődött? Egyik pillanatról a másikra történt, egyik pillanatban még jól volt, a következőben meg jöttek a látomásai, majd szép lassan eltávolodtak és anyu a saját világában élt. Ekkor hagyta el őket, de apu azt hitte, hogy ő okozta a bajt, hát elment, remélve, hátha rendbe jön a felesége. De nem jött, egyedül hagyta őt és a lányokat, és Abbie attól fél, hogy neki is baja lesz. Biztos, hogy nem, erős lány ő, és ha van valami, akkor hadd segítsen neki. Arra már ott vannak mások, de talán majd eljő ez is. Hát ennyi lett volna a nagy beszélgetés.

Reynoldsot Jack Walter kolléga keresi, ő az az ember, akivel Abbie-t szerveznék be egy szupertitkos dologba. A Főembert még mindig érdekli Abbie, de kezd aggódni, hogy megváltozott, mert hallott ezt-azt. Reynolds ügyeljen arra, hogy talpra álljon. És Nevinst mostantól ne keressék olyan lelkesen, mint eddig. Nézzük meg Főembert, letette a telefonját és hoppá, ott ül mellette Nevins. Szívességért cserébe szívesség jár, Nevins elhozta a Főembernek Corbin ellopott aktáját, benne 9 szent hely koordinátájával. Főember ad Nevinsnek egy borítékot, benne pénzzel, hamis útlevéllel, repjeggyel és egy genfi bankszámlaszámmal. Nevins elégedetten kijelenti, hogy hivatalosan is visszavonult a szakmától, Főember bólogat, majd előveszi a hangtompítós pisztolyt és lelövi Nevinst. Na, mondtam, hogy az epizód végére meg fog halni. Lássuk Abbiéket, vacsorához készülnek, de lelkiznek egyet szendvicskészítés közben. Még mindig Abbie búskomorsága a téma, igyekszik talpra állni, ahogy csak tud. Crane biztos a sikerben és támogatni fogja őt. Megegyeznek abban, hogy egy sört kéne inni, irány Jenny munkahelye, most ő a csapos, Crane mehet előre, Abbie megy utána, csak elintéz valamit. A lány hátra megy a fészerbe, viszi a kis füzetkéjét is. Az egyik fal le van takarva, Abbie leszedi a leplet, a falra a csodajel van festve. Abbie letérdel és bizony hűséget fogad a jelnek, mert megmentette őt.

2 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Littlewood · http://mslittlewood.blogspot.hu/ 2016.05.31. 22:07:33

Most komolyan, létezik olyan sorozat, aminek nincs sins of the father című epizódja?

Szencsike 2016.06.01. 09:35:15

@Littlewood: Ez lehet a bármikor bedobható cím :)
süti beállítások módosítása