Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

A célszemély (Person of Interest) 5x03 - Truth Be Told

2016. május 23. 09:00 - AaannnaaA

A készítők ijesztőre fazonírozták az új főcímet: miközben Finch mondja nyugodt hangján a szokásos szöveget, bezavar Greer monológja a Szamaritánus céljához igazítva a mondanivalót...

A részt 2010-ben indítjuk (végre műkszik az időben ugrálás), a CIA-nál John és Kara Stanton kapnak új megbízást számunkra (és hősünk számára is) eddig ismeretlen felettesüktől. A neve Terence Beale, és azért hívatta két kiváló ügynökét, segítsenek kideríteni hogyan eshetett meg, hogy egy egész Stinger-rakéta szállítmány a tálibokhoz vándorolt. A szállítás titkos volt, ki kell deríteniük hol ereszt az a bizonyos lufi. Gyanúsított már van, Brent Tomlinson, ő tudott a szállítmány útjáról és tartalmáról is. Bizonyítani kell, lefizették-e a helyiek az információért, ez esetben ki kell iktatni – a CIA jó híre (is) múlik a dolgon.

1.jpg

A jelenben Iris a szüleivel kalózos étterembe érkezett, itt fognak találkozni Johnnal. Az ősök nem igazán értik a helyszínválasztás miértjét – a nő sem –, de mi gyorsan megtudjuk: Reese már itt van, a hely mosdójában intézi el az újabb célszemély támadóját; a tulajra társa küldött bérgyilkost, hogy egyedüli tag maradhasson. Kiüti és megbilincseli a gyilokot, tájékoztatja a megszeppent célpontot a szituról aztán faarccal kisétál a rá várókhoz.

Később visszatér a főhadiszállásra, ahol Harold örömét fejezi ki, amiért próbál normál életet (is) élni, ami tényleg nem rossz, csak Iris kissé sokat kérdez. Na igen. De most meló van, új szám érkezett, a célszemély neve Alex Duncan, aki nemzetközi tanácsadó cégnél dolgozik, ahogy mostantól hősünk is. Ő erre felveti, hogy ha már nyílt a gép rendszere, talán kérdezzék meg tőle ki tör Duncan életére. Főncsi leinti: a számok ugyan jönnek, de az egyéb infói nem hibátlanok – ennek bizonyítására felmutat egy csupa nullásból és egyesből álló számsort, amit isten tudja mi célból küldött a gép –, szóval muszáj lesz a nyomozást továbbra is maguknak végezni. Végszóra bepottyan Forrás, aki jelen álcája szerint csomagküldő cégnél dolgozik, egyelőre ismeretlen okból.

2_1.jpg

2_2.jpg

John becsekkol új, ideiglenes munkahelyére, és meglepődik, hogy a cégnél biztonsági engedélyt kérnek – nem sima tanácsadócég az biztos. Fura, hogy Főncsi ilyen gyorsan el tudta intézni, ám ő felhomályosítja: már hónapokkal ezelőtt kreálta hősünknek ezt az álcát, biztos ami biztos. Na igen, szeret előre gondolkodni (és dolgozni), akárcsak én. Ügyi! Harold sorolja a tudnivalókat Alexről: pénzügyek rendben, no priusz, a családjában faterja és bátyja is a katonaságnál volt, ő úgy látszik megmaradt a civil szférában.

Hősünknek nincs nehéz dolga, mikor meg akar ismerkedni vele: Alex egyedül trappol a konyhába, ahol lever egy kávéscsészét, Reese pedig azonnal a segítségére siet a romok eltakarításában. Bájcsevegnek pár szót – a férfi elég zavartnak tűnik – aztán az új dolgozó felajánlja, ha már így megismerkedtek igyanak meg meló után egy sört. Kösz, de kösz nem, jön a válasz, így John levonja a következtetést: valami rohadtul nem stimmel.

3.jpg

Munkaidő végén Alex kivárja míg minden kollégája távozik, majd bemegy főnöke irodájába, és titkos iratokat fényképez a telefonjával. John persze mindent lát, és buzgón követi az épületen kívülre, hogy lássa mihez kezd a megszerzett infóval. Nem jut vele messzire, odakint böhöm nagy autó és pár jól megtermett fickó várja – be is tessékelik menten.

Míg szájkaratéjukat vívják hősünk is ideér, és döbbenten ismeri fel az egyik potenciális emberrablóban egykori CIA-s főnökét, Mr. Beale-t. Főncsinek nagyon határozottan rá kell morrannia, hogy ne avatkozzon bele a célszemély kiiktatásába, ha ugyanis a CIA-s felismeri – a cég ugye halottnak hiszi – akkor a mostaninál is nagyobb szarban lesznek. Persze a férfi nem olyan, aki csak úgy hagyja magát eltántorítani; most ugyan nem lép közbe, de egyéb módot keres, hogy megtehesse.

4.jpg

Ismét visszatérünk 2010-be, John és Kara a szobájában várja Brent Tomlinsont (helló Oscar!), hogy elbeszélgessenek vele az eltűnt fegyverszállítmányról. A jelenben hősünk arról győzködi Haroldot, hogy Beale nemcsak kikérdezni, hanem a végén likvidálni fogja a célszemélyt, aki ennél különb bánásmódot érdemel, szóval illenék időben megtalálni – remélhetőleg ebben a gép tud segíteni. Finch ehhez nem fűz túl nagy reményt.

Közben Forrás telefonál, miszerint rájött miért adta neki a gép ezt az álcát: ugyanarra a címre szállítanak rengeteg csomagot – persze nem direktben, előbb több másik címre viszik ki a dobozokat, aztán újra felszedik és immár egy végső helyre szállítják. Új főnöke szerint hetek óta hordanak oda cuccokat, a feladó pedig minden esetben elektronikai cég. Harold úgy véli ez a gép műve, ám Forrás tromfol: a Szamaritánus lesz az. Nyilván így is terjeszti a malware-t, amiről korábban már volt szó (lehetőleg minden új kütyükre alapból fel lesz telepítve). Finch úgy dönt érdemes megvizsgálni valamely csomagot, de lenyúlásról szó sem lehet, mert a cég mindent nyomon követ, más megoldást kell keresni.

5_1.jpg

5_2.jpg

A gép annyit tudott segíteni Alex megtalálásában, hogy megmutatta hol látta legutóbb Beale autóját. A semminél ez is több, mert John a rutinjával innen már viszonylag könnyen kisakkozza pontosan hol keresgéljen. Maszkot húz, fegyvert ragad és indul megmenteni a célszemélyt.

Jól okoskodott, valóban ott tartják a foglyot, ahol gondolta, alaposan bedrogozták és épp a CIA-s góré faggatja az általa megszerzett aktákról. Hősünk közbelép, csendben lenyomja Duncan egyik vallatóját, ám a távozás mégsem megy feltűnés nélkül, vad tűzpárbaj kerekedik. Ahogy elnézem akármilyen sokat lő is, szándékosan nem akarja eltalálni volt főnökét – így végül senkinek sem lesz baja, ők pedig elmenekülnek. Maszk ide vagy oda Beale felismerni véli egykori beosztottját.

6_1.jpg

6_2.jpg

Kicsit mozizunk a múltban ismét, Kara felforgatja a gyanúsított Tomlinson szobáját, kutatva a pénzt, amit a meglovasított fegyverszállítmányért kaphatott. Közben Reese faggatja, próbál rájönni valóban az információtolvajjal ül-e szemben. Brent kitartóan tagadja, hogy miatta tűnt el a szállítmány. Miután az egész szobát feltúrták, és nem találtak semmiféle bizonyítékot, már csak a férfi aktatáskája van hátra. Először nem engedi kinyitni, lévén titkos iratok vannak benne, de végül belemegy a dologba. Kara belenéz, de a napi munkára vonatkozó papírokon túl egyebet nem talál.

Alex végre felébred csipkejózsika álmából – védett lakás nem lévén John ideiglenesen egy luxushotel lakosztályában rejtette el. Mielőtt kikérdezésébe kezdene jelenti Haroldnak hol vannak, ő pedig azt, hogy most egy darabig nem lesz elérhető, mert találkozik Forrással megoldani a csomagok rejtélyét.

7_1.jpg

7_2.jpg

A célszemély megdöbben az infótól, miszerint a CIA van a nyomában, de hát a titkos iratok lopása már csak ezzel jár. Vadul bizonygatja, hogy nem kém, csupán információkat akart szerezni elhunyt bátyjáról, Paulról.

Ezalatt Főncsi odaér Forrással a találkozási pontra – a nő elhozta az általa vezetett furgont egy olyan helyre, ahol a kamerák nem láthatják őket. Nincs sok idejük, mert a Szamaritánusnak előbb-utóbb fel fog tűnni, hogy nem látja egyik járművét, szóval gyorsnak kell lenniük. Random kibontanak két laptopot, bekapcsolják, és némi kutatás után Harold felfedezi a kódot, amit kerestek. Lemásolja, aztán olajra lép, még mielőtt Forrás felettese magához térne, akit a nő korábban egy buksijára cuppantott csomaggal érzéstelenített.

8.jpg

A szállodában Alex tovább mesél: az elhunyt Paul az egyetlen testvére volt, jónéhány évvel idősebb, szóval nem igazán tudott sokat róla, főleg miután bevonult a sereghez. A munkája titkos volt, így a halálakor annyit közöltek vele, hogy bevetés közben hunyt el a hazája szolgálában, márpedig ő ennél részletesebb választ akart. Amit megtudott, attól viszont nem lett boldogabb; rájött ugyanis, hogy hazaárulás miatt nyomoztak utána.

Szerencsére mielőtt a CIA-sok elvették a telefonját minden általa megszerzett dokumentumot felhőre töltött, így John át tudja nézni őket. Aztán azzal a lendülettel szívrohamot is kap: Paul Duncan álnéven volt kiküldetésben, ahol Brent Tomlinsonnak hívták (bezony!). Öcsinek nem mond semmit, némán kirongyol a lakosztály erkélyére és telefonál Haroldnak.

9.jpg

Elmondja amit Alextől megtudott, és hozzáteszi: azt is tudja hogyan halt meg Paul (Brent). A gondolataival együtt mi is visszanézünk a múltba: miután John és Kara nem talált semmit a gyanúsított szobájában, ő nagy arccal osztani kezdte kikérdezőit, aminek Reese vetett véget egy jól irányzott lövéssel. Pff!

A rövid visszaemlékezés után hőseink abban megegyeznek, hogy Alex nem tudhatja meg John milyen szerepet játszott bátyja halálában, mert azzal nem lennének beljebb, a srácot azonban meg kell menteni, erre pedig új személyazonossággal kicsi az esély; CIA úgyis megtalálná, inkább azt kell elérni, hogy Beale leszálljon róla.

10.jpg

A cél elérése érdekében Főncsi kora este leül a Times Square kellős közepére egy laptoppal és nekiáll meghekkelni a Paulra vonatkozó CIA adatbázist. Persze sikertelenül, de nem is ez a cél, hanem az, hogy a Beale figyelmét felkeltsék. Ő meg is kapja a jelzést erről, ezért utasítja kollégáit, azonnal induljanak oda. Bemérik a pontos helyszínt, megközelítik, és… naná, hogy Haroldot már nem találják ott.

Akciózás után visszatér az irodába, ahol Forrás várja. A nő konstatálja, hogy társa elemzi a megszerzett malware-t – nos igen, de óvatosan, futtatni nem lehet, mert úgy van megírva, hogy azonnal csatlakozzon a Szamaritánushoz. Annyit sikerült kideríteni, hogy amint működésbe lép minden adatot kigyűjt a fertőzött eszközről és elküldi az ellengépnek. Forrás eldicsekszik, hogy ő is megoldott egy rejtélyt, a gép által küldött egyesekből és nullákból álló számsor egy Emily Dickinson verset takar, mely a változásról szól.

11_1.jpg

11_2.jpg

John és Alex sunyiban visszalopóznak utóbbi munkahelyére, hogy kiderítsék, min is dolgozott Paul pontosan, amiért megölték. A rendszerbe lépve előkerül egy jelentés, amit a „Sivatagi Eső” nevű program keretében kapott. Ez a CIA és a Pentagon közös hadművelete volt, fegyvereket szállítottak a szövetségeseiknek – köztük Stingereket is. John szerint ez tilos, mert könnyen az ellenség kezére kerülhet, tehát bárki adott rá engedélyt az sunyiban, és nem a kormányzat megkerülésével történt. És ezen fegyverek közül aztán a Stingerek valóban az ellenfélhez kerültek. Ergo amikor Alex a bátyja halála után kezdett nyomozni, a fejesek azt hihették, hogy a titkos hadművelet után szaglászik, ezért akarják most megölni

Szóval elég komoly dologról van szó, nem ártana gyorsan olajra lépni, mielőtt valaki észreveszi, hogy itt vannak. Nincs szerencséjük, a folyosón ügynökökbe botlanak, Beale pedig személyesen érzésteleníti tarkón hősünket.

12.jpg

Az eset után az ügynökök járművében ébred megkötözött kézzel – itt van egykori főnöke és a célszemély is. Alex nem érti, a góré honnan ismeri Johnt, mire az kiböki, hogy a CIA-nál együtt dolgoztak. Erre Beale vág értetlen képet: Reese még nem világosította fel védencét a részletekről? Ideje megtennie.

Így is lesz, John elmondja, hogy ismerte Pault, ő vezette ellene a vizsgálatot a fegyverek eltűnése miatt. Ártatlannak találták, ezért engedték tovább dolgozni, majd néhány nap múlva ellenséges légitámadásban meghalt. Bahh, ennyit az őszinteségről! Alex Beale-től kér megerősítést, és mikor megkapja megnyugszik.

13.jpg

Ezzel John véget vet a közös autókázásnak – elcsípi a mellette ülő ügynököt, bevet pár trükköt, a kocsi irányíthatatlanná válik, majd dob pár szaltót a tengelye körül. Mikor megáll hősünk és a célszemély nagyjából sértetlenül mászik ki a roncsok közül, a góré azonban kissé ramaty állapotban fekszik a jármű mellett sorsára várva. Reese meglóbálja a fegyverét, rámorran, hogy „itt a vége”, azzal elbaktaknak (semmi nyomatékosító térdlövés?).

Másnap a főhadiszálláson Forrás kiböki, hogy kirúgták a futár cégtől, mert túl sok előírást szegett meg. Főncsit az jobban érdekli, hogy mit művel a vizsgált malware-rel? Nos, lefuttatom. Mielőtt Harold kiájul gyorsan megnyugtatja, hogy nem kötötte hálózatra (az áramforrást is újratöltődő elemről kapja), úgyhogy semmi vész. Viszont így jobban meg tudja vizsgálnia a programot, ami rendkívül erőszakos. Az öreg láthatóan fázik a dologtól, ám a nő győzködi: kockázat nélkül nincs győzelem, sem esély megtalálni Shawt.

14_1.jpg

14_2.jpg

Beale nem hagyja csak úgy kicsúszni a keze közül egykori legjobb ügynökét, ezért titokban baktat a nyomában. Nem igazán sikerül a dolog, John viszonylag gyorsan kiszúrja, így hát váltanak pár szót. A CIA-s Alex után érdeklődik, mire hősünk fogat villant: le lehet szállni a védencemről, ellenkező esetben a Sivatagi Eső hadművelet kiszivárog és páran megütik a bokájukat. Exfőnöke ért a szóból, és inkább azt kérdezi, miért nem mondta el Reese az igazat Alexnek? Hát azért, mert nem azt akarta hallani, hanem hogy a bátyja hős volt (jó meglátás!).

Váltanak még pár szót a szép új világról, amiben most kénytelenek evickélni (igen, a túlzott megfigyelésre gondolnak), aztán Beale kijelenti, hogy köszönetképpen azért, mert életben hagyta, nem említi hősünket a jelentésében – a halott maradjon is halott.

15.jpg

Flesselünk egy utolsót a múltba, és nem lepődünk meg a látottakon, mert tudjuk, hogy Johnnak mindig is extra érzékeny volt a radarja: Paul/Brent halála után Kara alaposan kiforgatja az áldozat táskáját, és megtalálja benne az elrejtett lóvét. Szóval mégiscsak áruló volt!  A nő elmondja, hogy Beale azért választotta hősünket a csapatába, mert nincs családja, nincs aki kedvéért elhagyná a munkáját, tudta, hogy az ügynökségnek fog élni. Hogy jön ez most ide?

Hát úgy, hogy a jelenben délután Iris és John közös sétára indulnak. A pszichomókust aggasztja párja viselkedése, érzi, hogy valami nincs rendben. Leginkább a mellékállásával – tudja, hogy van olyan, látja a jeleket. John szerint a múltja nyúl utána folyamatosan, és nem ma lesz, hogy ezt le tudja zárni, vagy meg tud változni. Iris érti a célzást, a legjobbakat kívánja, gyors csókot ad, aztán balra el. Ne mááár! Oké, értem én, de akkor is…

16.jpg

Hogyvoltíró a twitteren - további tervek, megjelenések, készültségi fok információk:

https://twitter.com/AaannnaaA_HV

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Flankerr 2016.05.23. 09:46:42

Jó kis rész volt, újra célszeméllyel, főszállal, mindennel. A HV méltó volt ehhez mint mindig :)
Iris kiírása (remélem nem tér vissza mondjuk a 12. részben mint gagyi zsarolási szál) fájdalmas de logikus lépés, túl nagy veszélyforrás, és ő teljesen ártatlan, szemben többi főhősünkkel. Cserébe John személyiség fejlődése is ment a kukába. Nem lehet mindent sajnos.

AaannnaaA 2016.05.23. 10:03:42

@Flankerr: Igen, ezért írtam a végére, hogy "értem én, de akkor is..." Sajna valamit valamiért. Én is remélem ezzel a lépéssel Iris legalább biztonságban van.

tnsnames.ora 2016.05.23. 10:53:15

Na végre ez már igazi PoI-rész volt, élvezet volt nézni. Volt esemény, akció, poén. És hozzá a masszívan nyomasztó depresszió is háttérbe került. Így már a látnivalóan triviális hibák is könyebben eliminálódnak.

Root karaktere a korábbi évadokban meglehetősen idegesítő volt sokszor. Míg most ez a tip-top, örökmozgóan tevékeny, poénos Root kifejezetten szerethető. Ráadásul felszínen tartja Shaw megtalálásának problematikáját, ammi vonzó - epizódokon átívelő - cél. :) Hiába na van élet a módosult körülmények között is.

AaannnaaA 2016.05.23. 11:15:09

@tnsnames.ora: Jó kis rész volt szerintem is. Úgy gondolom Root sokak számára hasonló változáson ment át: utált főellenségből először megtűrt ötödik kerék aztán szerethető, teljes értékű társ lett.

Is 2016.05.23. 12:59:24

Abszolút a régi évadok fílingjét (hogy szép magyar szóval éljek :) ) hozta vissza. Jó volt látni. Mondjuk a régi John problémamegoldása és ösztönei nem semmik :)
Hm, vajon a Gép az előző részben ezt az esetet is belevette abba a 62-be? :D

AaannnaaA 2016.05.23. 13:02:34

@Is: Szerintem nem, azt mind átnézték

Is 2016.05.23. 13:51:46

@AaannnaaA: Úgy értettem, hogy vajon a John elmúlt részbeli próbaazonosítása után az alá kiírt 62 gyilkosságba beleértették ezt a múltban megölt fickót?

AaannnaaA 2016.05.23. 14:28:33

@Is: Jah, értem. Szerintem az hosszabb lista 62-nél, de lehet csak gonosz vagyok :)

Kapitánylány 2016.05.24. 08:45:28

hát én nem sírok Iris után, nem volt semmi súlyossága eddig, szerintem... (lehet rám köveket hajigálni... :P ) John-ról nekem egy szurikáta jutott eszembe a végén, ahogy Iris-szel beszél, de közben figyel ide-oda, súlyos szakítás volt, na, könnyekig NEM hatódtam meg! :D

engem annyira az ügy nem tudott lekötni, vajon most a CIA-t akarták behozni majd kisegítőnek?

62 szerintem az a szám, amit hozzá lehet kötni John-hoz...

Is 2016.05.24. 12:22:58

@Kapitánylány: Dettó, én is nagyon súlytalan, hovatovább felesleges karakternek éreztem. Szóval tőlem nem kapsz követ. :) Hacsak nem követ egy követ. ;)

tinipuma 2016.05.24. 18:30:18

@Kapitánylány: @Is: Itt egy követő, teljesen egyetértek veletek, ami Irist illeti :)
Nekem is bejött ez a rész, meg a hv is persze :)
A kalózos étterem kifejezetten tetszett, kedves emléket idézett fel ;)
süti beállítások módosítása