Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Jóban Rosszban 18. hét

2016. május 10. 15:00 - lulu1.0

Mégsem lett hajtépés. Dóráék hálásak voltak a megmentett prezentációért, amelynek köszönhetően szent békét kötöttek végre-valahára. Lívia továbbra is a kemény rendőrnő szerepében tetszeleg, akiről mindeközben ordít, hogy mekkora lelke van. Ottó felkötheti a gatyáját. Milánt valamiért a kelleténél jobban érdekli, hogy a Roland autója elé tévedt kisbolti rabló balfékségből adódó, vagy erőszakos halált halt-e. Szilárd várhatóan picit kijön a zen buddhista nyugalmával megáldott pszichomókus szerepből, végre-valahára Ő is kap egy párkapcsolati dráma szálat. Na és itt van nekünk ezen a héten Bogdányiné, az anyakönyvvezető hölgy, aki remekül példázza, milyen veszélyes tud lenni, amikor egy a mások rezdüléseire érzéketlen (értsd tapintatlan bunkó) típusú ember lelki válságba keveredik.

18_het_1_bekezdes.jpg

Szóval Bogdányiné. Az úgy volt, hogy ismét leöntötték levessel. Mert ez egy ilyen visszatérő erem a Jóban Rosszban háza táján, hogy ha valaki nem szimpi, azt leöntik a levesezőben. Ezen a héten a leghepciásabb, legfrusztráltabb szereplővel is sikerült ezt véghezvinni, aminek eredménye képen a nő rohant az ÁNTSZ-hez feljelenteni. Azok meg tudvalévő, hogy olyanok, ha akarnak, persze, hogy találnak. Böbééknél akkortájt pont nem működött jól a levest melegítő szerkezet, továbbá a hűtőből sem dobálták ki idejében az épphogy csak lejárt szavatosságú joghurtokat. Ennek a fele se tréfa, valahogy vissza kell hívatni ezeket a csaholó vérebeket, mielőtt végleg elkaszálják a kisboltot. Erre pedig nem nagyon mutatkozik más mód: puncsolni kell Bogdányinénak.

18_het_2_bekezdes.jpg

Orsi nyeri meg ezt a nemes feladatot, hiszen az egész családból Ő az egyetlen diplomata vénával megáldott, a többiek ehhez a feladathoz túlontúl impulzívnak bizonyultak. Sikerrel is jár, azonban nem számolnak a bunkóság faktorral, amit valóban nehéz kezelni, szinte lehetetlen. Bogdányiné jön-lát-győz. Mindenhol ott van, mindenhova befészkeli magát. Remek iskolapéldája az Ő lénye annak, hogy milyen kétségbeejtő az egyedüllét egyesek számára. Ezen a héten csak nem akart hazamenni Böbééktől, azonban a jövő héten be is költözik hozzájuk egy kis időre. Jó lesz ez! Nekünk, nézőknek mindenképp.

18_het_3_bekezdes.jpg

Lívia Csillagkúton tartózkodásának időtartama egyenes arányban áll Elviráék házasságának látványos tönkremenetelével. Jó, az tény, hogy Ottó és Elvira ritka unalmas páros, de hát miért ne lehetne így is? Miért kell mindenbe belekavarni, kérem!? Mondjuk az azért nem sikerült túl életszerűre, hogy Ottó egy kufirc után (nem Elvirával) őszintén elgondolkodik azon, hogy a szürke hétköznapokat és a középszerűséget válassza a nejével, vagy legyen Ő a szupercsapat egyik tagja Líviával. Tény, hogy a nő nem kispályás. Az egyalkalmas együttlétük másnapjára már előléptetést intézett Ottónak és arra sem volt rest, hogy javaslatot tegyen, a férfi hagyja el Elvirát és most azonnal költözzön el vele Csillagkútról.

18_het_4_bekezdes.jpg

Roland és Konrád nagyon be szeretné venni Milánt a maffiás buliba. Csak ez lehet az oka, hogy simán legyilkosozhatta Őket a kórház lobbijában, különösebb következmény nélkül. Mondjuk, én Roland helyében átgondolnám, mert az ifjú titán logikailag nem éppen pengeéles. Amennyiben így lenne, úgy nem tesz fel arra vonatkozóan kérdést, hogy Roland vajon milyen üzleti előnyt vélt önmagára nézve felfedezni Böbéék rablójának likvidálásával, mindössze pár másodperccel azután, hogy a két öreg róka elmesélte neki, nem Böbéék okán, Barbara miatt álltak volna bosszút az autójuk elé vetődött férfin. S igen, ha a megboldogult ezen a módon nem oldja meg, Rolandék ennél tevőlegesebben is segítettek volna neki az elhalálozásban. Milán agyi kapacitása egy aranyhaléval vetekszik. Tíz másodpercenként felejt. Ez akár előnyös is lehet, s talán Roland is ebben látta meg a lehetőséget. Például oda lehetne dobni túsznak, csalinak, bárminek. Tuti, hogy egy szót sem húznak ki belőle. Nem lesz az a szó, amire emlékezne.

Címkék: jóban rosszban
Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása