Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Barátok közt 7859-7860. rész

2016. május 06. 10:00 - Gillotte

Peti és Ottó készülnek az esti bulira, de Ottó kifogásolja a béna zenét, hisz nehogy azt gondolják róla, hogy olyan béna ő is, mint a zenék, amiket hallgat. Lili érkezik, Ádám nélkül, hisz összebalhéztak. Lili feltekeri a pocsék zenét, és nekiáll rázni magát a fiúk legnagyobb örömére. Gyűlik a tömeg, Peti az asztal fölé áll, próbálja kivenni az alkalmi drogját a zacskóból, de Ottó mintegy haverilag meglöki, úgyhogy a bogyó beleesik a Barátok köztös Smartiesba, úgyhogy Peti az este nagy részét keresgéléssel tölti. Lili eldumál Ottóval, aki a lány lötyögését dicséri, hiszen jár színitanodába, ahol tanulnak többek közt táncot is, úgyhogy van szeme az ilyesmihez. Lili kicsit zavarba jön, lelép, majd belemarkol a Peti által áttúrt Smartiesba, hogy aztán úrilány módjára betömhessen egy egész maréknyit az arcába. Peti aggódva nézi végig a szeánszot, hisz nincs meggyőződve róla, hogy nem volt benne az adagban az ő tablettája. Némi idő elteltével sem találja a bogyóját, úgyhogy segítségül hívja Ottót: lehet, hogy valaki benyelte, ki kéne találni, ki volt. Közben a hangulat kezd a tetőfokára hágni, a zene ordít, úgyhogy Hanna csörtet át idegesen, hát senkit nem zavar, hogy ebben a házban egy kisbaba aludni próbál? Mivel Bencén kívül szinte az összes gyereket kiírták a sorozatból nem, senkit nem zavar. Lili eddigre feltűnően jól érzi magát, feltételezik, hogy ő kapta be az illegális tablettát, de ez Ottót egy cseppet sem zavarja, derékon ragadja a lányt, s táncba viszi. Ádám érkezik, érdeklődik Lili holléte után. Peti tagad, ennek ellenére Ádám észreveszi a lányt, és hazavinné. Ottóból előjön a részeg bátorság, visszatartaná Lilit, hisz ne Ádám döntse már el, mikor megy haza a lány, neki is áll taszigálni Ádámot, aki erre egy meglepő jobbegyenessel válaszol. Bravó!

bk_aprilis13_1.png

Emília, a lánya, és a nagymama együtt vacsoráznak a Rózsában. A mama kifogásolja, hogy Emília nem akarta meghívni Nórát is enni, bizonyára azért, mert Nóra is ismeri a titokzatos Zsoltot, és ez kínos. A pszichodoki leállítja anyját, legyen diszkrétebb a jövőben, ha egy mód van rá. Mama megsértődik, és távozik, Emília pedig utánamenvén ottfelejti a Zsolttól kapott nagy becsben tartott könyvét. Hamar megoldódnak a gondok, s Nórával újra összefutnak, aki meghívja Emíliát, ezúttal nem pszichológus minőségben, hanem barátként. Mindenki boldogan távozik, s ezt nem más nézi végig fekete bőrdzsekiből, mint a rettegett Haller, aki egy telefont is megereszt, miszerint megtalálta Bartha ügyvédjét, de semmi feltűnősködés, ez személyes ügy. Ajaj. Eközben Emília, Natasa, és a mama hazaérnek. Mama távozna, de előtte kiderül számára, hogy lánya másnap nem dolgozik, ugyanis programja van, és jó lenne, ha a lánya sem lenne otthon. Mama egyből rákérdez, s Emília csak a szórakozás kedvéért kétségek közt hagyja. Miután a nagymama végre elmegy anya és lánya együtt fagyiznak, s őszinte pillanatoknak vagyunk szemtanúi: Emília nehezen tudja elképzelni, hogy egy pasi csak úgy hazavigye őt este, hisz nem minden sarkon találni olyan embert, mint lányának apja.

bk_aprilis13_2.png

Bözsi remegő kézzel számolja a pénzt, eléggé rossz kedve van, még vacsorát sem főzött Vilinek. Laci megy át Vilihez sörözni, s közben Vili elmondja aggodalmait, miszerint Bözsi ráunt, hisz mostanában olyan türelmetlen vele. Laci szerint nincs nő, aki rá tudna unni akár rá, akár Vilire, úgyhogy nem kell félni. Vili ezután Gizella kocsmároshoz megy, kér egy kupica pálinkát szerelmi bánatra. Elregéli, hogy szerinte Bözsi már nem szereti, hisz olyan vele, mint a pokróc. Gizi azt tanácsolja Vilinek, hogy lepje meg Bözsit, hogy érezze, mennyire szereti. Ezután Gizi elkapja egy szóra az undok Bözsit, elmondja, amit hallott, hogy Vili aggódik a kapcsolatuk miatt. Mire Bözsi hazaér Vili már egy tavaszi virágcsokorral várja, amit Bözsi rögtön vízbe is tesz és nem ejti el a vázát, juhéj! Némi hezitálás után véglegesítik, hogy elmennek együtt piknikezni.

bk_aprilis13_3.png

Ági telefonon keresztül átíratja a Budapestről Limpakba tartó repülőjegyet Zürichből Limpakba. (Szerintem csak a nevet lehet átírni, indulási helyet nem, de mindegy). Bediktálja Liza adatait, az útlevélszámmal együtt, majd érdeklődik a malajziai időjárás felől, de ezt már Miki is pont meghallja, úgyhogy Ági boldogan újságolja, hogy elutazik Limpakba, hisz olcsó volt az út. Ági lelép, Attila váltja, s Miki rögtön át is adja neki az infót arról, hogy azt szűrte le, hogy Liza Malajziába készül egyenesen Zürichből. Attila erre fogja magát, és lerohan Ágihoz a Rózsába, mint kiderül, hívásra. Ági bocsánatot kér, amiért a múltkor túl keményen fogalmazott, s előadja az aggódó anyát, aki nem tudja elviselni a tényt, hogy nem tudja, hol van a lánya. Elrohan a mosdóba, a telefonját természetesen az asztalon hagyja, hogy Attila jól le tudjon belőle másolni valamit. Hogy mit, majd nyilván kiderül.

Címkék: barátok közt
Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása