Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Trónok harca 6x02 - Otthon

2016. május 04. 08:44 - sixx

 screen_shot_2016-05-04_at_05_37_37.png

A Falon túl

Bran és Max Von Sydow egy bazinagy fa gyökerei között fetrengnek tejfehér szemekkel, azaz beütött a cucc, de nagyon. Bran, mivel az őt alakító színész közben 17 éves lett, nem az a kisgyerek, aki a negyedik évadba bemászott a gyökerek közé, hanem egy nyúlánk fiatalember, remélem ezt majd vagy nem magyarázzák meg, vagy ha igen, akkor csak annyival, hogy

MEDZSIK.

Bran haluzik, Derest, első blikkre gyerekkort, de hamar kiderül, hogy nem a sajátját, hanem Ned apjáét, aki éppen a várudvaron gyakorlókardozik Benjen Starkkal, akit nagyon jó látni ismét, hiszen az első évadban láttuk utoljára, amint éppen vigyorogva kilovagolt a Falon túlra. Bran és a Háromszemű Holló úgy figyelik az eseményeket, mintha ott lenének, azaz vagy van egy VR-sisakjuk, beépített időgéppel, vagy valaki olyan gombát szedett az erdőben, amiért sírva könyörögne a bulinegyed összes hipszterje. A látomásban feltűnik Lyanna is, Ned húga, aki nagyon fontos szereplője a sorozat kuszának tűnő háttértörténetének, őt rabolja majd el Rhaegar Targaryen, és őt megy kiszabadítani Ned Stark és Robert Baratheon - ennek a kalandnak lett a a vége, hogy Jaime királyölő lett.

A fanboyok ekkorra már elégedettek voltak az egész résszel, de jön még egy meglepetés, egy nagydarab istállófiú személyében, akit a hivatalos magyar felirat szerint Wylisnek hívnak, bármit is mondjon @johntheaven34 a Twitteren. Wylis termlészetesen Hodor, DE itt még tud beszélni, mármint a Hodoron túl. A gyerekek láthatóan kedvelik, Bran is tök cukin reagál arra, hogy Hodor nemcsak hodorozik, de nagyon sokág nem élvezheti a halut, mert a Holló kirángatja belőle, mondván, nagyon necces az ilyen alámerülés. Bran minden sorozatfan gondolatát megfogalmazva mondja a Hollónak, hogy

Végre mutatsz valamit, ami érdekel, erre elrángatsz?

A Holló mondja, hogy ja, hallottál mál a túladagolásról, Bran fiam? Na csituljál akkor, nem lehet csak úgy alámerülni a múltba. Ami azt jelenti nekem, hogy lesz még flashback, csak elhúzva az évad többi epizódjára. A gyökerek között ott van még az a kiscsaj is, Leaf, aki az erdő gyermeke, meg Hodor is, aki mostanára csak hodorozni tud, ugye, de kiviszi Brant a hóra, ahol Meera szomorkodik tesója halála miatt, de Bran meglehetősen érzéketlenül csak a saját élményeiről mesél neki, meg a háborúról, ami a téllel együtt közeleg. Leaf aszongya Meerának, hogy Brannak szüksége van rá.

A Falon

És ha már szükség, akkor ugorgyunk a Falra, ahol Ser Davosnak és barátainak csodára van szükség Ser Alliser ellenében, hiszen leszállt az este. Namármost, vizsgáljuk már meg ezt a szitut egy kicsit - egészen pontosan miért is adott estig haladékot Ser Alliser Davosnak a fegyverletételre amikor esze ágában nem volt betartani az ígéretét (nem gyilkolászunk)? Ésszerű magyarázat erre nincs, az ugyanis nem az, hogy Ed el tudjon menni (hogy? tele az udvar az ellen embereivel) a Vadakért, akik majd segítenek nekik, mert…miért is? Szóval ez a rész jobban billeg, mint amatőr fazekas kezében a köcsögöző állvány.

Ser Alliser az ajtó előtt sóhajtozik, eressz be Davos, kurva hideg van, öreg vagyok, tudjuk le a dolgot hamar. Davos odabent felkapja Havas kardját, és azt mondja, hogy sose volt jó bajvívó. Ser Alliser emberei elkezdik leamortizálni az ajtót, amikor is hallják, hogy a vár kapuját döngeti valaki, de nagyon. Hahahaha, megjött Ed és a Vad banda, lesz itt nemulass. Lett is, egy óriás a rá kilőtt nyíl miatt kissé ideges lesz és szétszed egy embert, de ha jól számolom, ő az egyetlen áldozat, a Vadak tulajdonképpen ellenállás nélkül foglalják el azt a várat, amit ezer éven át őriztek pont tőlük (is). Ser Allir emberei mennek sittre, Olly is, pedig őt nagyon meg kéne pofozni. Tormund, a Vadak vezetője felmegy Havast nézni, hát nm egy szép látvány, alaposan megbicskázták tegnapelőtt. Tormund megy máglyát rakni.

Királyvár

Egy részeg csávó azzal henceg, hogy elővette a farkát a városon meztelenül keresztülvezeklő Cersei előtt, aztá elmegy hugyozni. Mire felnéz, ott áll mögötte A zombiHegy, aki takarékos mozdulattal úgy veri bele a fejit a falba, hogy ott pusztul meg helyben.

1.gif

Cersei a szobájában varrogat csendes depressziójában, amikor bejön a zombiHegy, és kísérné le a templomba, hogy a saját lánya temetésén részt vegyen, de Tommen be van most rágva a muterre, és arra utasította a testőrségét, hogy tartsák az anyját a Vörös Toronyban. A zombiHegy erre előrébb lép, a testőrség tagjai meg beszartak, mint a lovag a Gyaloggaloppban, a nyúlnál. Cersei viszont nem ereszti rájuk a háziállatát - vagy ennyire el van tompulva a lánya halála miatt, vagy taktikusabba oldja majd meg ezt a kis problémát - inkább visszamegy a lakrészébe.

screen_shot_2016-05-04_at_06_36_44.png

Tommen és Jaime, aki az apja is, ugye, csak Tommen nem tud róla, Myrcellát nézik a ravatalon, de megnőtt. Ja. Tommen tudni akarja, megvannak-e Tristane herceg gyilkosai, (dehogy vannak) és ezért is a mutert hibáztatja. Tommen legnagyobb baja, hogy rákapott a pinára, és mióta Margary sitten van (az anyja meg nem hozta ki), azóta nem kap, és ez frusztrálja. Jaime közli a gyerekkel, hogy ide hallgass, amíg ln itt vagyok, anyád nem megy sittre, világos? Tommen hisztizik egy sort, és nem akar elmenni az anyjához békülni, pedig nem ártana. A templomba ekkor jön be a Főveréb, Jaime meg egyből felküldi a gyereket az anyjához, mert csak nem kéne végignéznie, ahogy a halott testvére ravatala mellett a belét ontják egy papnak egy templomban, csak hogy fokozzam a dolgot picit.

screen_shot_2016-05-04_at_06_37_24.png

Tommen balra el, Jaime meg erősen nyit, magának aztán van vér a pucájában. A Főveréb az istenektől fél, és a szemfedő kövekről beszél, de Jaime egyre idegesebb lesz, verembe a tesómmal? Hülye vagy, bazdmeg? A szájkarate eljut arra a pontra, amikor Jaime éppen leszúrná az öreget, de a templomba betódul egy csomó vallási fanatikus, és fél karral nem lehet húsz ember ellen küzdeni. Hol van Bron, amikor a legjobban kéne? Cerseire ugrunk, Tommen jön hozzá, és bocsánatot kér, hogy a Vörös Toronyban tartja a mutert. Örülnek egymásnak. Tommen aszongya, ki kellett volna végeztetnie a Főverebet, meg az összes gyökeret. Fiam, nem késő, most még kapsz egy turbót is hozzá, zombiHegyet.

screen_shot_2016-05-04_at_06_50_22.png

Meereen

A várost sötét füst borítja, a piramis tetején Tyrion, Dany tróntermébe iszik, és eunuchos vicceket mesél Varys és Szürke féreg előtt, majd felteszi a mindenkit érdeklő kérdést: mi a fasz van a másik két sárkánnyal? Hát, nem esznek. Az nem jó, attól elsorvadnak. Ja. Tyrion sokat olvasott a sárkányokról. Varys beszámol a külpolitikai eseményekről, ez az egy felszabadított város maradt, a többiben helyreállt a régi rend, és ismét van rabszolgaság. Tyrion a sárkányokat üti tovább, nem jó nekik a fogvatartás, ha nem repülhetnek, elsorvadnak. És ezt te honnan tudod, kérdi valamelyik, mire Tyrion benyögi a sorozat rá vonatkozó tétlmondatát:

Ilyen vagyok: iszom, és tudok dolgokat.

Aztán magyaráz egy sort a régi nagy sárkányokról, akik szabadon repülhettek, és bazinagyok voltak, de a Targaryenek leláncolták őket, és elsorvadtak szépen. Missandei többször volt lent náluk, és nem bántották, így Tyrion úgy van vele, hogy ezt a kört ő is megfutja, kicsit még iszik hozzá azért, mert valljuk be, ez egy elég vakmerő terv. Varys a másik őrült, aki lemegy vele a pincébe, ahol a két sárkány láncra verve, de a vártnál sokkal rezignáltabban álldogál, Tyrion egy kicsit beszél hozzájuk, majd eloldja az egyik láncát, mire a másik is odafordítja a nyakát, hogy tessék csak rólam is levenni, köszönöm. This is the beginning of a beautiful friendship.

Braavos

Arya vakon van és koldul, jön a csaj, veri, Aray hadonászik, majdnem megüti, de már nem a csaj áll előtte, hanem Jaqen, aki feltesz három beugratós kérdést, de Arya nem hülye, és jól válaszol, és Jaquen viszi magával mert az a lány már nem vak koldus többé. Yay.

screen_shot_2016-05-04_at_07_35_18.png

Deres

Roose Bolton ideges, mert Sansa seholse, viszont minden utánaküldött ember halott. Ott van egy Karstark is a megbeszélésen, aki leszarja Sansát, az északi uraknak elegük volt a Starkokból, mondja, nem faktor. Ramsay tudja, hova megy Sansa, északnak, a Falra, Havashoz. Oda kell menni, elfoglalni a Fekete Erődöt, oszt jólvan, Harald Karstark helyesel, Ned utolsó életben levő fiát is ki kell nyírni. Bolton legyint, kit érdekel egy fattyú, mire Ramsay kicsit ideges lesz, de hát én is annak indultam, ugye, hogy is van ez? Bolton továbbra is azon rugózik, hogy basszátok meg, nem lehet csak úgy kinyírni az Éjjeli Őrség parancsnokát, hát egész észak lázongani fog, mire Ramsay felsorolja azokat a nagy házakat, akik hozzájuk lojálisak, és akiknek több katonájuk van, mint a többinek összesen.

screen_shot_2016-05-04_at_07_37_03.png

Szolga jő, megszületett az ifjú Bolton, és fiú. Roose érthetően boldog, van örökösöm, áll az arcán, Ramsaynek meg az, hogy a kurva anyádat, én mi vagyok? Odalép az apjához, megöleli, mire az azt mondja, hogy mindig is te leszel az elsőszülöttem, ami nekem kb. annyit tesz, hogy estére le leszel lökve a tetőről, de dulván, viszont Ramsay sem hülye, és afféle preventatív intézkedésként markolatig merít egy tőrt az apjába. Mert így a biztos. Harald egy szót sem szól, ő érti az erősebb kutya baszik mondást, és a hírhozó udvaronc is csak nyel egy nagyot, új gazda van. Ramsay utána elmegy megkeresni a mostohamuter Frey-lányt, akinek ott a kezében az újszülött, és igen, bazdmeg, beviszi a kennelbe, és széjjeltépeti a kutyákkal, mert Ramsay gonosz, és ezt minden epizódban a szánkba kell rágni. Unalmas és kontraproduktív, már nem kéjes örömmel várom a halát, hanem egy újabb strigulaként, ez hiba volt az íróktól.

Az meg pláne, hogy a Vörös nászt kieszelő, az egész északi puccs mögött álló, számító, okos Boltont egy ilyen pimf jelentben nyírtak ki. Stannis karatergyilkossága után itt egy újabb, nem tanulnak ezek semmiből.

Valahol az erdőben

Sansa fázik, Theon menne haza a Vas-szigetekre, kér egy lovat és így is tesz. Sansa meg megy északnak Brienne-nel.

screen_shot_2016-05-04_at_07_50_34.png

Vas-szigetek

Ez az a hely, ahol nem laknék semmi pénzért, esős, hideg, szeles, sötét, tele ápolatlan faszikkal, akik bármilyen ügyhöz csapódnak, mindig megszívják, most éppen azt mondja Yara az apjának, Balonnak, hogy az utolsó várukat is visszafoglalták a száraföldön, és az északi hadjárat totál szívásba torkollt. Yara rámutat, hogy ők kalózok, és a tengeren jók, a szárazföldön meg nem, de Balon tudja, hogy ez a szigetállam hosszú távon nem fenntartható, és Yara meg kussoljon inkább, és csinálja azt amit ő mond. Balon később kimegy a trónteremből, és egy másik toronyba igyekezne, de a kötélhídon vagy hogy is mondják ezt, egy alak várja, akivel kicsit beszélgetnek a dolgok állásáról, Euron az, Balon testvére. Nem szeretik egymást nagyon, ez abból is kiderül, hogy Euron lelöki Balont a picsába. Másnap temetés, ahol Yara szembesül vele, hogy nem automatikus ám az ő királynősködése, majd a tanács megmondja, ki lesz a jani.

A Falon II.

Davos, most hogy nem kell önfeláldozni, és csak egy halvány esély maradt arra, hogy Havast még vissza lehet hozni a túloldalról, meglátogatja a Vörös Rébéket, aki még mindig az első rész végén látott tükörkép hatása alatt van, és depis. Én is az lennék, ha egy 400 éves öregember nézne vissza rám reggelente, és kösz, de a télapós vicceket ki lehet hagyni. Davos finoman presszionálja a banyát, az van, hogy tudom, mire vagy képes, és hozzad vissza szépen Havast.

A nő azt mondja, van aki ért ehhez, és látott is már olyat, akit visszahoztak, de ő erre nem képes. A vörös erre elkezd hüppögni, hogy a látomásai lófaszt se értek, és hát ez hogy is van akkor az ő istenével, mire Davos aszongya, hogy a faszomba a próféciákkal meg az istenekkel, egy isten, hét isten, kit érdekel. Te csodát tudsz tenni, hát gyere, oszt tegyed. Melisandre átmegy, lemossa Havast, mond valami varázsigét, tűzbe dobja a haját, tök szakszerűnek tűnik minden, de nem történik semmi, még akkor sem, amikor a kezét Havas mellkasára teszi. Szépen lassan mindenki beletörődik, hogy ez most akkor szopó, csak Szellem nem, aki egyszer csak felemeli a fejét, és ezzel egyidőben Havas is magához tér.

screen_shot_2016-05-04_at_08_30_18.png

A folytatásban meg ez lesz:

Címkék: trónok harca
189 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jubal Harshaw 2016.05.04. 12:41:03

Nem azért, de a 3. évadban (3x8), amikor a Gendry vérével megtöltött piócákat a tűzbe dobják, nem ölték már meg Balon királyt? :)
Utána valamikor elhangzik, hogy egy vihar lesodorta az átjáróról... (a könyvben biztos)

Dr2JH

Gyula_80 2016.05.04. 12:44:45

@Jubal Harshaw: Nem, hát még faszt is kapott dobozban utána

NAR 2016.05.04. 12:51:37

@Nand: Szerintem nem, Roose Bolton szándékosan választotta Ramsay-t örökösének. Ha meg akart volna szabadulni tőle, már korábban megtehette volna, még fiúörökös nélkül is: fiatal feleség mellett várható volt, hogy előbb-utóbb összejön egy fiúgyerek, ha másképp nem, akkor nemz egy másik fattyat.

nota19 2016.05.04. 13:00:06

@Mummin: lehet mondjuk a hollók szemén át is látni az eseményeket. A Tower of Joy-nál sem hiszem, hogy lennének varsafák.

Littlewood · http://mslittlewood.blogspot.hu/ 2016.05.04. 13:09:16

@Nand: Nem, nekem is megfordult a fejemben. Az is volt a jelenet szándéka. Az lett volna a tuti, ha egyszerre szúrnak. Mindkettőnek jó oka lett volna rá.

Mummin 2016.05.04. 13:15:22

@nota19: szerintem hollokba a multban nem tud belemenni, hiszen halott dolgokba keptelenseg... az elokbe megint mas :) A konyv szerint a fakba is azert tud, mert egy varsafa evszazadokon es meg azon tul is el, hacsak ki nem vagjak, vagy gyujtjak fel... ergo amit a fa szemen at lat, azt a fa maga is "latta", illetoleg most is ott all...

Charlie100 2016.05.04. 13:37:59

@Gyula_80: Gratula! Tényleg sokkal jobb lett volna, ha Havas a tűzben támad fel! Legalábbis jóval nagyobb meglepetés lett volna.
Nekem ez az időhúzás sem tetszett nagyon, meg hogy Davos kérlelgeti a banyát. Logikusabb lett volna az is, ha Havas temetésén elmondja az imáját ( mint egyetlen ott lévő pap) és erre feltámad, kb. úgy mint ahogy Thoros anno elmesélte, hogy ő hogy támasztotta fel Dondariont.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2016.05.04. 13:38:28

@Mummin: node így erősen korlátozva lenne földrajzilag, hol jelenhetne meg egyáltalán. márpedig attól erős igazán a Holló (=Max), hogy se tér, se idő nem köti a kezét, bárhová elér. nem is biztos, hogy fontos lenne tudnunk, hogy működik ez, ahogy az sem volt fontos, pontosan milyen varázslattal szülte meg a gyilkos árnyat Melisandre.

Janos Mohacsi 2016.05.04. 13:38:55

@Hüpna: Azok nem kiralyi testorok voltak, hanem szimpla Lannister katonak(testorok)-a kiralyi testorok tobbseget kinyirtak es meg nincsenek ujak(7 en vannak hivatalosan csak).
@Aszusz: Inkabb unalmas es kiszamithato lett igy a dolog. Ha pl. a vegere teszik, hogy a Frey lanyt es az ujszulottet Lord Bolton hivatja, majd bevezetik a kennelbe, Ramsey szettepeti es Roosey meg agyban fekszik felpuffadt arccal megmergezve az sokkal utosebb lett volna.
Sajnos ilyenek miatt sem eri el a 2-3-4 sorozat szinvonalat!!-azokban eppen a meglepetes adta a savat-borsat a dolgoknak!!0
@Petrow: a konyvben logikus, hogy csak a freyek tamogatasaval tarthatnak ki a Boltonok Eszakon.
@zizi77: Forditva: az ikrek az orult kiraly gyerekei, es Tyrion Tywine. Ezert meg jobban utalja!!
(es jamie is apagyilkos!!)
@adamskij: vagy elkapjak theont/Reeket
@pocokman: Ha megtalaltak volna Stannist miert nem mutatnak a levagott fejet??
@Jubal Harshaw: Nem azért, de a 3. évadban (3x8), amikor a Gendry vérével megtöltött piócákat a tűzbe dobják, nem ölték már meg Balon királyt? :)
Utána valamikor elhangzik, hogy egy vihar lesodorta az átjáróról... (a könyvben biztos)
A konyvben meg Robb Stark elott meghalt, a sorozatban meg utoljara :-(

Sajnos nagyon osszecsaptak az 5-6 sorozatot(igaz a konyvben sem a legjobb a logika). Azert Joffrey, mint fogetzy nagyon hianyzik. Ramseyvel jo heverok lettek volna, egyutt vadasztak volna nokre a kutyakkal. Az egesz Dorne-nak igazandibol semmi ertelme, csak penzkidobas jelmezekre, de Meeren is nagyjabol ugyanez. Inkabb jobb forgatokonyvbe lehetett volna fektetni, es kevesebb statisztaval, de tobb szereplovel jobb jatek lett volna!!

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2016.05.04. 13:39:41

Meg azt figyeltétek, hogy Melisandre most már fázott? Pedig eddig simán rohangált pongyolában és nem fagyott meg, mondván belülről melegíti a hite, de most nagyon látványosan burkolózott a tűz mellett a bundába

Janos Mohacsi 2016.05.04. 13:41:29

@Hüpna: Mert mar nem volt semmi hite!!! Azt vesztette el!!!

Dekatlon 2016.05.04. 13:41:54

@Hüpna: hát má nem nagyon melegítette...
de tippre újra összezzadja magát, amikor Havas John kisétál az urvarra :)

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2016.05.04. 13:44:59

@Janos Mohacsi: Theont egyből leszúrnák vagy kivégeznék.
miután elárulta a Starkokat és Greyjoy színekben elfoglalta Winterfellt és elhíresztelte, hogy megölette a két legkisebb Stark csemetét - ne feledkezz meg róla, nagyon kevesen tudják, hogy ez nem így történt: a két Bolton, Sansa, Brienne és Pod - szóval így messze nem életbiztosítás őrség nélkül északon mászálni. önmagában egy csoda, ha valahogy visszajut a Pyke-szigetekre.

az 5-6. évad minősítésével egyáltalán nem értek egyet, nekem pont jobban tetszik, mint a koraiak (pláne a 2eshez képest).

Charlie100 2016.05.04. 13:45:42

@adamskij: valószínűleg nem. Elvileg Rickon ott van náluk, az Umbereknél. Lehet, hogy őt küldik el. Vagy Theont kapják el megint.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2016.05.04. 13:49:29

@Charlie100: épp most válaszoltam e témában a hogyvolton. Rickon bizony esélyes, Osháék az Umberekhez igyekeztek.
Theont viszont bármely északi család azonnal leszúrná vagy kivégezné (még emlékeznek rá, mit művelt Winterfellel, meg a két Stark-fiúval: amiről csak nagyon kevesek tudják, hogy álhír)

Ruadhnait 2016.05.04. 13:53:32

@Gyula_80: Nem ugy volt, hogy Dany azert elte tul az egetest, mert emberaldozatot is bemutatott kozben? Franko lett volna ha Jon a tuzben kel fel, az lett volna meg jobb, ha Jon halotti maglyajara feldobaljak a kis Olly-t meg Thorne-t a biztonsag kedveert. :)

pocokman 2016.05.04. 13:55:09

@Janos Mohacsi: Igazából nekem pont tetszik ez a sorozatban, hogy nem ragaszkodnak ahhoz a buta hollywoodi kliséhez, hogy csak az halt meg, akinek direktbe mutatták a halálát. Syrio Forell (remélem így kell írni, nincs most kedvem guglizni) halála is ilyen például. Másrészt azokkal az elvágott láb inakkal nem mászik messze ott a hóban, vagy éhen hal, vagy kihűl, ha mégsem Brienne gyakja le.

minden luk 2016.05.04. 13:59:57

Szerelmes vagyok Ramsaybe <3 Ha van ilyen ffi a kozelben, irjon nekem :)

Veder1 2016.05.04. 14:06:48

@pocokman: es ki hinne egy mocsarbol szalajtott kis csajnak ha ilyen orult mesekkel jonne?

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2016.05.04. 14:12:05

@minden luk: érdeklődj a Pedigree beszállítóinál :)

pocokman 2016.05.04. 14:17:43

@Vödör: Igen, egy későbbi hozzászólásomban írtam is, hogy senki nem hinné el. Sőt, még a feltámadását sem.

Dekatlon 2016.05.04. 14:17:54

@minden luk: ez nem BDSM társkreső :)))

pocokman 2016.05.04. 14:27:31

@minden luk: Van nyúzókésem, fél órát olcsón vállalok ;)

Mummin 2016.05.04. 14:42:12

@pocokman: en siman el tudom kepzelni, hogy Syrio Forel is Jacken Hagaar volt... :) Syrio azt tanitgatta Aryanak, hogy az egyetlen Isten a halal istene... Jacken meg mar eleve ugy fogadta, hogy "a lany tudja ki az egyetlen isten"...szoooval... siman.. ambar Jacken akarki lehetett volna, de nekem eros a gyanum, hogy o volt az.

Mummin 2016.05.04. 14:43:20

@adamskij: szomoru lennek,ha nem bontanak ki, mit is tanul Bran :( amugy a visszanezegetesei hasznosak lehetnek annak, aki nem olvasta a konyvet... eleg fontos hatterinfokat tudnank meg

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2016.05.04. 14:47:01

@Mummin: Ez magyarázná azt a kérdést is, ami engem már az egész Jaquen szálban a legjobban foglalkoztat: Ki volt az a vadállat aki képes volt ők elfogni/bebörtönözni?
Hacsak nem ő maga döntött úgy hogy álcázva lecsukatja magát valamiért...

Más kérdés: Kicsit sajnálom, hogy a jelek szerint totál elsikkadt az előző évadban belengetett északi ellenállás "The North remembers". Most perpillanat úgy tűnik hogy a legtöbb északi ház úgy van vele hogy "Hurrá, nyakunkra ült egy totál kiszámíthatatlan pszichopata gyilkos gyerek aki a saját családját is kinyírja, de mi alig várjuk hogy szolgálhassuk mert mégse Stark!"
Mitha az egész ellenállósdi megnyúvadt volna Sansa komornájával.... O.o

purga · http://horrormirror.blog.hu 2016.05.04. 14:47:29

Egyébként miért veszi mindenki biztosra, hogy Boltonok máris megnyerték maguknak az Umbereket és a Manderlyket? Ramsay úgy fogalmazott, HA megnyerik maguknak. Egyedül a kicsinyes Karlstartok szövetsége a biztos eddig. Amúgy meg az előzetesben látható szakállas fickóról honnan lehet tudni, hogy Umber? Mindenesetre Riconékat meg már tényleg visszahozhatnák.

Azt pedig én is remélem, hogy a flashbackben szereplő két kezes kardos Targaryen nem Rhaegar, mert nem túl hercegi a páncélja - ami eleve fekete és rubintokkal díszített -, ugyanakkor a sárkány miatt a királyi testőrség tagja sem lehet, hiszen azok lemondanak a családjukról, amint felöltik a fehéret. (Vagy legalábbis az tuti, hogy nem örökölhetnek és lehet saját családjuk.) Arról nem is beszélve, hogy a herceget Robert ölte meg 1v1-ben a harci pörölyével a három folyón lévő csatánál. Habár lehet, hogy ez a flashback azt a pillanatot akarta megörökíteni, amikor Nedék elmennek a nővérüket kiszabadítani (this is the beginning), ami végül egy háborúban csúcsosodik ki. Mondjuk dramaturgiailag ez így ebben a formában csak akkor lenne indokolt, ha kiderülne, mondjuk Jon eredete is pl. "a fiát is magunkkal visszük".

Amúgy az öreg Greyjoy halála tetszett, hasonlított is a könyvben lévőre, sőt még jobb is volt, mint egy mezei baleset.

Stannis halála szerintem biztos, már csak azért is, mert a karakternek nincs több funkciója. Mégis, mit tudna tenni? Egyedül az zavar, hogy Brienne hidegvérű kivégzése karakteridegen volt számomra.

Remélem az előzetesekben belengetett nagy, északi csatára nem kell a 9. részig várnunk...

capacete 2016.05.04. 14:52:04

@purga: Miért lett volna Stannis megölése karakteridegen? Évek óta várt már a bosszúra, először ápolnia kellett volna, hogy felépüljön és utána győzze le párbajban?

purga · http://horrormirror.blog.hu 2016.05.04. 14:59:47

@capacete: Nem tudom, de valahogy egy sebesült, magatehetetlen ember lefejezése nem illik ahhoz, aki folyton a lovagok becsületéről papol. Inkább úgy kellett volna tennie, mint Arya, aki hagyta elvérezni a Vérebet.

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2016.05.04. 15:02:28

@purga: Fejére olvasta a bűnét, amit Stannis beismert, egy percig nem tagadott. Innentől kezdve ez egy becsületes kivégzés volt, a lefejezéssel pedig mondhatni úrhoz méltó.

capacete 2016.05.04. 15:03:22

@purga: Arya igazából már nem akarta megölni a Vérebet, nem becsületből hagyta ott (és nagyon könnyen lehet, hogy pont ezért meg sem halt).
Brienne szempontjából ez egy halálos ítélet végrehajtása volt, hiszen Stannis megölte királyát és hűbérurát, amiért halállal kellett bűnhődnie. Semmilyen összeütközés nincs itt a lovagi honour code-dal.

Cérnahuszár 2016.05.04. 15:07:42

@Mummin: syrio forel bravosból jött, ott meg mindenki tudja ki a kétarcú isten

pocokman 2016.05.04. 15:07:53

@capacete: Arya igazi kis pszichopata volt, a Véreb ott könyörgött neki, hogy ölje meg, nem akart szenvedni. Arya pedig tudta, hogy úgyis elvérzik, de gondolta kibaszik vele, és hagyta, had nyúljon el a haláltusája.

Cérnahuszár 2016.05.04. 15:08:18

@purga: ha otthagyja talán megússza, ha valaki segít neki
ha lefejezi, a z elégtétel biztos

capacete 2016.05.04. 15:09:36

@pocokman: Arya akit meg akart ölni, azt meg is ölte. A Vérebbel kialakult egy érzelmi kapcsolata, ezért nem tudta megölni, ezt egyébként a sorozat jobban felépítette, mint a könyv.

Mummin 2016.05.04. 15:10:02

@Cérnahuszár: mert Jacken Hagaar nem? Arya viszont nem. Megis ugy beszelt vele, mintha egyertelmunek kellene lennie Arya szamara is.

purga · http://horrormirror.blog.hu 2016.05.04. 15:11:06

@capacete: Kicsit félreérthetően fogalmaztam. Arya persze, hogy nem becsületből tette, az ő bosszúja az volt, hogy hagyta a vérebet szenvedni. Szerintem pedig meghalt. A könyvben sokáig szívatták az olvasót egy, a sisakjában harcoló banditával, de persze kiderült, hogy nem ő az. Aztán egy öreg azt is mondja, hogy ő maga ásta el.
De jó, elfogadom, hogy belefért Brienne karakterébe ez is, de nekem akkor is furcsán hatott. Ugyanakkor nem tudom, hogy milyen jogalapja lehet egy lovagnak a kivégzésre, mármint aki bírót és hóhért játszik egyben. Mondjuk a kérdés eleve hülyeség, tudom, mivel csata után történt, meg hát ez a kvázi középkor, kevesebbet is úsztak már meg.

Cérnahuszár 2016.05.04. 15:11:07

@Mummin: nem érted, ez a szófordulat általános bravosban

Mummin 2016.05.04. 15:12:13

@Hüpna: Ez a masik, amiert biztos vagyok benne, hogy o volt... mas kerdes, hogy ez kiderul-e :D

purga · http://horrormirror.blog.hu 2016.05.04. 15:14:04

@Cérnahuszár: Nem hiszem, hogy lett volna ideje/lehetősége segíteni neki bárkinek is. Esélyesebb, hogy a Boltonok találnak rá, mondjuk akkor valóban rosszabbul járt volna.

pocokman 2016.05.04. 15:14:45

@purga: "milyen jogalapja lehet egy lovagnak a kivégzésre," <- ez a tette még olyan, hogy biztos kapna érte pár like-ot a királyi udvartól, hiszen a szemükben Stannis csak egy büdös áruló, nem több.

capacete 2016.05.04. 15:15:15

@purga: Milyen jogalapja lehet? Megölte a királyát, ennél több aligha kell neki.

Arya szerintem nem akarta megölni a Vérebet, már nem lett volna képes rá. Ha pedig spoilerezni akarsz (persze csak akkor spoiler, ha megtörténik :), keress rá a Clegane Bowl-ra. Az öreg azt mondta, hogy a Hound halott, de attól még Sandor Clegane élhet. :)

Mummin 2016.05.04. 15:17:26

@Cérnahuszár: de ertem es tudom, de Jacken Hagaar nem a szofurdulatos bullshiteket szokja nyomni...amit mond, annak tobbsegeben sulya van, vagy valamiert mondja. Bar persze lehet hogy igazad van, de azert nekem ez eleg lehetsegesnek tunik :)

pocokman 2016.05.04. 15:18:13

@capacete: Lehet, de az én lelki szemeim előtt még most is ott van az az arckifejezés amit akkor vágott, mikor a Véreb könyörgött a halálért. Mint mikor a mazochista kéri a szadistát, hogy üsse meg, az meg azt mondja: "nem!".

Cérnahuszár 2016.05.04. 15:19:28

@Mummin: forel használja a szófordulatot, mert bravosból jött
hagart meg tudja azt amit arya még csak most tanul, belelátni az emberekbe, egy férfi, és csak az istenét szolgálja,m már nincs személyisége

amúgy kíváncsi leszek arya is elveszti a szemnélyiségét végleg, vagy a kardja visszahozza amit eldugott?

Littlewood · http://mslittlewood.blogspot.hu/ 2016.05.04. 15:26:17

@Cérnahuszár: Visszahozza. És szerintem el sem vesztette, csak ő sem hülye. Én is tudnám háromszor ugyanazt válaszolni, amit várnak tőlem, ha cserébe nem vernének tovább.

purga · http://horrormirror.blog.hu 2016.05.04. 15:28:46

@Cérnahuszár: Eleve azért kezdett tanulni, hogy az új skillekkel tudjon bosszút állni a családján, szerintem még a régi, csak már van annyi esze, hogy tudja a "jó válaszokat".

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2016.05.04. 15:29:37

@purga: az előtte lévő snittben vörös alapon láncokat ábrázoló zászlókkal sietnek, ez pedig az Umber ház jelképe

purga · http://horrormirror.blog.hu 2016.05.04. 15:37:00

@adamskij: Na ez nekem sosem tűnt volna fel, köszi. Akkor valóban esélyes, hogy Rickont viszik magukkal, bár ez csak további bonyodalmat fog okozni. Mondjuk Ramsaynek nem, mert szerintem elég hamar bedobja a kutyák közé vagy valami.
Az elképzelhető, hogy ők csak jóhiszeműségből viszik Deresbe, hogy a srác együtt lehessen nővérével? Elvégre nem hiszem, hogy hírre ment még Sansa szökésének.

Tassil Aaltaiz 2016.05.04. 15:37:16

"Ez az a hely, ahol nem laknék semmi pénzért, esős, hideg, szeles, sötét, tele ápolatlan faszikkal, akik bármilyen ügyhöz csapódnak, mindig megszívják..."

+Minden közösségi esemény azzal kezdődik, hogy ruhástól tökig gázolnak a fagyos vízbe... :D

a keresztényeket bántani tilos 2016.05.04. 15:39:15

@Aszusz: "Jon nem tűzálló (mint ahogy senki sem - a Targok sem)"
Daenerys Targaryen?

Cérnahuszár 2016.05.04. 15:39:27

@purga: egyre kevesebb nevet mantrázik, és nem azért mert kihaltak
persze a történet szempontjából elengedhetetlen hogy észhez térjen
még egy agyalás részemről, van ugye a tűz istene, és van a jég-mások
vajon melyik az igazi isten
aztán itt van a kétarcú, na hogy áll ez bele a képbe, ha a tűz isten győz a targaryenekkel mert ő az igazi isten, mi a bánat lesz a kétarcúval?
lehet érteni mire gondolok?

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2016.05.04. 15:40:16

@purga: attól függ, melyik Umber a jelenleg még élő kettő közül (GreatJont kinyírta a sorozat? könyv szerint Freyek tartják a Twins börtönében). Mors Stark-párti, Hoster Bolton oldalon áll. de simán elképzelhető ez a fordulat, sőt ez még természetesebb lenne. Ramsaynek meg jóhogy élve kell Rickon, bárkit lehet vele zsarolni.

Cérnahuszár 2016.05.04. 15:42:22

@purga: igen azért kezdett el tanulni hogy skilljei legyenek, de amint láthatjuk ez a skill önfeladást igényel
ha végleg beolvad akkor már mindegy
ha nem olvad be, akkor hogyan használja, ha egyszer csak a kétarcú istennek hasznos amit tanul:?

Aszusz 2016.05.04. 15:45:29

@a keresztényeket bántani tilos: Dany esete egyedi volt, köszönhetően a vérmágiának, Mirri Maz Duur kántálásának és a sárkányok születésének. Amúgy simán meghalna bármilyen tűzben, ahogy több Targ is tette korábban. Nagyobb a hőtűrőképességük, mint az átlag embernek, de ennyi. Martin is megerősítette. A könyvben volt, hogy Dany megégette magát. A sorozatban ezt nem domborították ki annyira, szóval ott ki tudja. De Jon biztos nem tűzálló, megégette a kezét az első évadban.

purga · http://horrormirror.blog.hu 2016.05.04. 15:52:59

@adamskij: emlékeim szerint a "Hordó" a könyvben és a sorozatban is meghalt a Vörös Nász alatt, és hát Észak nem felejt... (a többiek neve most nem cseng ismerősen) Ramsaynek max. annyiban lehet hasznos Rickon, hogy kihirdeti, hogy ő lesz a gyámja, ezzel biztosítva Északon a hatalmát. Amúgy meg inkább konkurencia számára, hiszen pl. a Mormont ház is Startk-párti. Btw Ramsay nem habozik őrült döntéseket hozni:)
A Tűz istenének léteznie kell, hiszen nem egyszer mutatta meg az erejét. Vele szemben vannak a Mások, ezért is Tűz és Jég dala ugye a könyvek neve. A kétarcú amúgy meg valójában nem sokarcú? És a vízbefult istennel mi van? :)

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2016.05.04. 15:58:45

@purga: ahogy ezt páran feljebb már kifejtették, Ramsay említi is az erőviszonyokat északon: a Karstarkok, Umberek és Manderlyk összevont serege nagyobb, mint az összes többi házé. pláne súlyosabb lehet a helyzet egy vesztes és kemény veszteségeket szedő háború után.
Karstark ugye ott áll mellette, ő feltétlen támogatója, az Umberek jövő héten jönnek és már csak a Manderly-ház kérdéses (ők a könyben is nagyon kétségesek). szép, hogy pl a Mormont vagy a Reed ház nem áll be a sorba, de erejüket tekintve kerekítési hiba lehetnek a Bolton-Karstark-Umber sereggel szemben.
mindegy, ha Kisujj megjelenik a Vale seregeivel, akkor el is dőlt a küzdelem. ja és a Freyek is holtan szeretnék látni Ramsayt.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2016.05.04. 16:00:28

+meg lennék lepve, ha Ramsay túléli ezt az évadot. szerintem legkésőbb a 9. epizódban elhull.

Ruadhnait 2016.05.04. 16:09:29

@adamskij: Hogyhogy? Miert akarjak a Frey-ek holtan latni Ramsay-t? Es mi a tervuk? Stark oldalon fognak harcolni a red wedding utan?

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2016.05.04. 16:11:03

@Ruadhnait: azért mégis meghalt egy félig Frey örökös és egy Frey lány, ráadásul Roose, akivel az egyezség született, halott.

Ruadhnait 2016.05.04. 16:16:07

@adamskij: Jah oke, erre nem is gondoltam. Mondjuk Roose "mergezes aldozata lett az ellensegeik altal", a gyerek, meg a no is siman lehet az ennyi erovel.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2016.05.04. 16:19:38

@Ruadhnait: három mérgezés és egy igen kétséges, nem látható hatalomátvétel? hiába állna ki LézerJani vagy Tóni megmagyarázni ezt az esetet, még a Freyek se fogják bevenni. kisebb dógokért is küldtek már ellenőrizni pár családtagot.

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2016.05.04. 16:20:55

@Ruadhnait: Walder Frey nem azért élt eddig, hogy egy ilyen mesét benyaljon, csont nélkül semmiképp :)
Amúgy csak nekem tűnnek fel ilyen aprócska meta-utalások a könyvre? Boltont hivatalosan megmérgezik az ellenségei. A könyvben meg az öreg pont a mérgezéstől fél nagyon, ezért szívatja magát rendre piócákkal, meg mindig csak mások után eszik.
Meg hogy Ramsay megetette a csaját a kutyákkal. A könyvben meg ugye az a szokása hogy az általa megdugott/megunt nőket széttépeti az ebekkel, és az utána születő szuka kiskutyákat a csajokról nevezi el.
Egyik sincs így a filmben de a könyvre való utalásként érdekes (de lehet hogy csak én látom bele)

purga · http://horrormirror.blog.hu 2016.05.04. 16:23:59

@adamskij: Mondjuk, ha az előzeteseknek hinni lehet, akkor a Freyek most azért le lesznek foglalva a Tullyk miatt. (Már ha tényleg behozzák azt a szálat a könyvből.) Akikre a sorozat nem is értem miért feledkezett meg már a vörös nász óta.

FlybyWire 2016.05.04. 16:46:54

@Hüpna: "Hacsak nem ő maga döntött úgy hogy álcázva lecsukatja magát valamiért..."
Csak ez lehet a megoldás, semmi egyéb.

nota19 2016.05.04. 17:51:03

Engem azért az is érdekelne, hogyan fog Jon a harcok közepébe keveredni? Mint az Éjjeli Őrség parancsnoka? Persze mi tudjuk, hogy meghalt és a Fekete Várban is tudják, az eskü pedig ugye halálig tart. De az északiak közül ki fogja ezt elhinni? Hogyan fognak hozzá viszonyulni, mint quasi esküszegőhöz? Hiszen az őrség nem vesz részt a királyságok ügyeiben, ő pedig valószínűleg ezt fogja tenni, az árulásért pedig lefejezés jár.

purga · http://horrormirror.blog.hu 2016.05.04. 17:59:29

@nota19: Ha megjelenik egy óriással, mindent elfognak neki hinni :)
Amúgy meg a harc fogja őt megtalálni, ha Ramsay tényleg nekimegy a várnak.

nota19 2016.05.04. 18:23:02

Syriohoz szólva: tudom, hogy sokan bírták, köztük én is, de szerintem meghalt. Eléggé szorongatott helyzetben hagytuk őt egy szál fakarddal. És azért nem lehet mindenki mégis életben. Ellenben Jaquen tényleg rejtély, mit keresett ott, ki fogta el és miért? És persze hogyan??? Elvileg persze lehetne Syrio, de arra nincs magyarázat, hogy Tranték miért hagyták életben, és vetették börtönbe.
A Véreb szerintem egyértelműbb. A septon rátalált, és mivel gyógyító volt, sikerült kikúrálnia. A sisakját ellopták, ez világos. Az öreg pedig azt mondja, hogy a Véreb halott, mint ahogy ezt előttem is írták, ezt nem jelenti, hogy Sandor is.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2016.05.04. 18:29:51

@Hüpna: ezt biztos jól látod! ennyire alaposan nem ismerem a könyveket. viszont a user communityt is figyelik, pl a 3.évadban Tyrion még Varysszel mászkált Királyvár falain és elejtette ezt a riposzt: "its a meereeneese knot, isn't it?" - márpedig ezt az olvasók találták ki Dany szorult helyzetére (meg túl sok szál kavarodik össze megoldatlanul) Meereenben az ötödik könyvnél.
szóval a dialógusoknál igenis kacsintanak a rajongókra.

Aszusz 2016.05.04. 19:12:07

@adamskij: A "meereenese knot" valami kitekert testhelyzet volt, amit az egyik leányzó produkált a kupiban, amikor Podrickot vitte oda Tyrion.

kpni 2016.05.04. 20:12:50

és mi van akkor ha a theonnál a haza nem a vas szigeteket jelenti hanem Derest? az apja "kutyába" se nézi :-) Yara-val nem ment haza amikor még lehetett most pedig nekem az jött le h mindenképpen vezekelni akar.
mivel mindenhol halál vár rá így ramsayt választja sztem elég nagy csavar lenne a tvsektől

nota19 2016.05.04. 20:29:52

@kpni: én nagyon sajnálom Theont. Akármilyen aljas dolgokat is művelt, ha valaki hát ő megfizetett érte. De szerintem mégis inkább a Vas-szigetekre megy.

Littlewood · http://mslittlewood.blogspot.hu/ 2016.05.04. 20:48:21

@nota19: Szerintem is, de majd meglátjuk. Én is egészen megsajnáltam, főleg így, hogy látszik, hogy benne van megbánás.

Nem tudom, linket lehet-e, de egy nagy angol nyelvű sf/f oldalon most olvastam egy érdekes teóriát arról, hogy miért Bran Stark Azor Ahai.

Cérnahuszár 2016.05.05. 08:45:49

azon filózom ahogy megmosdatta a vörös banya havas johnt, lemosta a haját is
a sokarcú isten házában is így kezelik a holtakat, lehet valami összefüggés?
a sokarcú isten nem egy külön istenség hanem a tűzisten ő is, csak többféle tevékenységet végez?

Cérnahuszár 2016.05.05. 08:46:58

@Cérnahuszár: ja és arya ilyen formán a nyerőbbiket szolgálja? később még nagy szerepe lesz mint kitanult karakter, a jég-mások ellen?

mel gibson 2016.05.05. 09:15:14

Ramsay a legnagyobb király.

Cérnahuszár 2016.05.05. 09:29:31

@mel gibson: ja végül is rendes volt tőle hogy gyorsan végzett az apjával, nem kínozgatta meg futtatta a kutyák előtt, ilyesmi
ilyen a fiúi szeretet :P

Dekatlon 2016.05.05. 10:41:40

@Cérnahuszár: mondjuk az a gyilkossága némiképp indokolt volt. Ha nem ő bök, akkor a kedves papa teszi

Charlie100 2016.05.05. 10:52:38

@kpni: Az évad trailerben van egy bevágás, ahogy Theon fejét a vízbe nyomják szabad ég alatt, szóval ő valószínűleg a Vas szigetekre megy haza.

Cérnahuszár 2016.05.05. 12:00:02

@Dekatlon: de amikor volt egy nagyobb örökös akkor sem bökött fattyút, ez meg most még nagyon kicsi volt, nem volt érdeke bökni mert lehet meg se marad és akkor még elismert fattya sincs
de ramsey önmagához képest tényleg rendes volt na. gyorsan végzett az apjával.

Cérnahuszár 2016.05.05. 12:03:11

Viszont az apját mondhatta hogy megmérgezték, a ravatalon nem fogják vizsgálgatni
Valda úrnővel meg mi lesz? Mit talál ki, hova lett?
Ezt nem gondolta át, hogy kutyákat vitt rá, nem tudja kimagyarázni

Hagrid 2016.05.05. 12:08:38

Sixxnél a pont. Sok a hiba az írásban...és nem Martinnál, hanem a forgatókönyvnél.

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2016.05.05. 12:21:55

@Cérnahuszár: szerintem most jön az, hogy ő kezdi elbízni magát. A sorozatban mindenkinek ott kezd el a nyakába borulni a bili, amikor felér a maga kis "csúcsára" (Tywin végre elkaszálta az utált fiát-túltolta, belebukott, Robb sikeres hadjáratot vezetett és azt hitte megúszhatja a szövetségesei magára haragítását?-bukott, Dany végre felszabadította az összes rabszolgát, és most már minden jó ugye? - bukott bele. Bolton papa végre megszilárdította a hatalmát és lett egy törvényes örököse- meghalt, Cersei végre kilökte a családi fészekből Margeryt a verebekkel?- ráfázás). Ramsaynak a totális hatalom volt az ő kis csúcsa, és elérte...

Janos Mohacsi 2016.05.05. 12:30:25

Amugy elgondolkodtam, hogy minden nemesi csaladnal van egy rakas rokon(Starkok, Lannisterek, Tyrellek, Tullyk, Baratheonok, Martellek, Greyjoyok meg a kisebbeknel is: Karstrakok, Umberek,Manderly-k (ok Jon Arryn kivetel, de a konyvben neki is van rokona), egyedul a Boltonoknal van apa es fia??? Lehet Bolton papa is ugyanezt csinalta korabban a testvereivel meg a faterral is?? Amugy a valosagban megb..nanak a nagycsalad nelkul, mert konnyebben kinyirhatok lennenek es ki bosszulna meg oket??? Szoval Ramsey azert annyira nem lenne elfogadott-a Karlstarknak viszont jol jott, mert a Jon Snow-al o is le akarna szamolni.

NAR 2016.05.05. 12:46:15

@adamskij: Észak (elvileg) jól védhető a Cailin ároknál, pár tucat vasember is vissza tudtott tartani egy egész hadsereget. A Targaryenek sem katonailag hódították meg Északot, a Starkok hajtottak fejet a sárkányok előtt.

nota19 2016.05.05. 12:56:04

@Charlie100: az nem Euron volt? Nekem annak tűnt.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2016.05.05. 13:37:14

@NAR: ah, ez igaz, pont Ramsay használta fel Theont az elfoglaláskor.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2016.05.05. 13:40:51

@Hüpna: amúgy furcsa fintora a sorsnak, hogy Theont pont Ramsay szedi le Winterfell éléről, most meg ő kerül hasonló helyzetbe.
de szerintem sem éli túl ezt az évadot.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2016.05.05. 13:45:56

@Cérnahuszár: nekem az az erős gyanúm, hogy a szintén braavosi Iron Bank számot vet és a nem fizető adósokat a Faceless Men segítségével győz meg vagy tüntet el.
például Cerseit.

pocokman 2016.05.05. 13:58:47

@adamskij: Tényleg, és még ott van az a pénz is, amit Stannisnek adtak, ott sincs már senki aki azt kifizesse.

Dekatlon 2016.05.05. 15:07:58

@pocokman: vasbank mostanában eléggé rákefél a befektetéseivel...

Janos Mohacsi 2016.05.09. 18:29:58

Nekem eddig a harmadik resz tetszett a legjobban-leszamitva az idopocsekolast Meerenben, a dothrakiaknal meg Aryanal. Az Umberek vagy kimondottan nagy "Simicska idezet" vagy ravasz tervuk van.

Janos Mohacsi 2016.05.09. 19:16:11

Most nezve ezt a reszt, lehet nem is a Boltonok Eszak-on a legnagyobb g..ladak. A Freyek-hez mindenesetre felzarkoznak lassan, a Lannisterek meg csak kezdo amatorok sok mashoz kepest.

Dekatlon 2016.05.09. 20:52:33

"Ez vicces volt... hmm...tényleg te vagy?"
majd' beszartam a röhögéstől :)))

Cérnahuszár 2016.05.09. 21:22:02

ez marha jó rész volt :D
tök elégedett vagyok
végre van fordulat, izgalom :D
nagyon várom a holnapi öf

Janos Mohacsi 2016.05.10. 01:48:10

Ned Starknak viszont egy jo savanyupofat valasztottak. Mint akinek mindig szorulasa van :-(

Csigataposó 2016.05.10. 14:32:14

Megint kesik a hogyvolt. Hat Sixxx hat ne csinald ezt velem, mert idegallapotba kerulok... :(
süti beállítások módosítása