Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Grimm 4x06 – A könnyek országútja

2016. április 27. 15:00 - Kapitánylány

„Nincsen tebenned könyörület. Levágod férfiak és nők fejét, és virágfüzért fonsz belőlük a nyakad köré.” – Kali

Az előző részt ott fejeztük be, hogy Monroe háza előtt egy farkashorgot gyújtottak fel, ezzel megfenyegetve őket a vegyes házasság miatt, Juliette pedig elhatározta, hogy Nick-nek visszaadja az erejét. Monroe bent a lakásban tajtékzik, legszívesebben átharapná a torkát az elkövetőnek. A fiúk bejelentenék az esetet, de Monroe szerint nincs értelme, ez nem állítaná meg a természet rendjében hívő keveréklényeket. Sőt a tanács sem tehet sokat, elméletileg betiltották az ilyen szervezkedéseket. Nick érdeklődik, hogy akkor ők mit tehetnek, de keverék párosunk szerint nem sokat, amíg ember Nick, de jön is a jó hír, nem sokáig lesz ez az állapot!

01.jpg

Oregoni országúton sötétben vezet egy párocska női tagja, nem sokára egy őrült mód hajtó terepjáró előzi le őket. A férfinak rossz érzése van, de hamar túl tesz rajta, szerelmesen andalognak, amikor is az autóval egy szöges akadályra hajtanak, majd az útszéli szakadékban kötnek ki. A terepjáróval könnyen utánuk hajtanak, gyíkszerű lények szállnak ki belőle, a férfi áldozatot elkábítva elhurcolják, de a nőt végül ott kell hagyniuk, mert beszorult a roncsok közé.

02.jpg

Ausztriában Adalind végre úri módon ehet, ami falásnak néz ki, közben újra Diana holléte a téma, vajon kinél lehet? Adalind elmondja újra a történteket, Kelly-ről, Nick anyjáról is mesél, végre leesik mindenkinek, hogy vajon kinél lehet a gyermek.

Portland-ben a bájital kész, kezdődhet a varázslat! Három szippantás után Juliette átváltozik szőkeségünkké, irány a szoba, hogy végre megtörténjen az aktus! Nick nagyon nem tud mit kezdeni a helyzettel, Juliette rögtön ki is köti, hogy ez az utolsó alkalom, hogy mással fekszik le Nick. Közben a farkaslakban Rosalee és Monroe rögtön a hűtőhöz vonul sörért, Trubel meg csodálva nézi őket, hogy milyen szépen szinkronisznak…

03-1.jpg

03-2.jpg

Az aktus sikeres, Nick még mindig hülye helyzetben érzi magát, Juliette meg kíváncsiskodik, hogy milyen volt? Na erre most mit mondjon a férfi? Ha jó volt az a baj, ha nem akkor meg az… Nick erre az egészre inni akar, Juliette meg kivonul a fürdőbe, de nemsokára a padlón köt ki fájdalmában. Nick rohan be, hívná a mentőket, de a nő lebeszéli, majd pár pillanat múlva újra visszaváltozik régi önmagává.

Elizabeth fia otthonában a Teszlek süveg felett mereng, ritka darab, nagyon kell rá vigyázni, később még jól jöhet, itt is hagyja Sean-nak. A nő még nem tudja mikor indul, de most búcsút vesz fiától, majd közli, hogy az unokáját szeretné, ki kellene deríteni hol van!

04.jpg

Juliette reggelit készít, Nick szerelmesen bújik hozzá, örül, hogy régi a barátnője. Trubel kopogtat, nem mert bejönni, hátha még tart az egész, de Nick megnyugtatja, ennek örömére a Monroe házaspár is előbújik rejtekéből. Bent tartanak is egy próbát, de Nick látása még nem tért vissza, a szomorkodást a telefon csengése szakítja félbe, Nick-et ügyhöz hívják.

Az autóbalesethez mennek, emberrablás miatt hívták ki őket. Az áldozatot épp mentőbe tennék, de előtte elmondja, hogy őt csak azért nem vitték el, mert a roncsok között ragadt, de hallotta, hogy egy másik nő kell majd nekik. Hank az autót vizsgálja át, a kerekeknél egy szöggel kivert deszkát talál, meg is mutatja Farris seriff helyettesnőnek. Nick-ben feldereng egy 5-6 évvel ezelőtti eset, akkor is autóbaleset volt emberrablással, elő kell venni azt az ügyet.

05-1.jpg

05-2.jpg

Az őrsön a 6 évvel ezelőtti ügyet nézik át, akkor is volt egy szemtanú, az elrabolt nő húga, aki akkor azt vallotta, hogy szörnyek rabolták el a rokonait. Nick ekkor egy behozott őrizetesre néz, úgy tűnik számára, mint ha átváltozott volna a férfi. Wu érkezik, a kutyák a nyomot elvesztették az úton. Nick egy fémgyíkbábut vesz elő, az előző helyszínen ásták el, szóval ha a két ügy összefügg, akkor most is lennie kell egynek.

06.jpg

Trubel indulni készül, ekkor veszi észre, hogy megfigyelik a házat. Az autóban ülő férfi persze terel, de a lány megoldja a követés ügyét, kiszúrja a kocsi kerekeit. Dühöngő átalakult férfit hagy maga után, majd visszaoson a lakásba, ahonnan látja, hogy erősítés érkezett. A hátsó ajtón kopogtatnak, kisbicskával megy ajtót nyitni, szegény Josh halálra rémülten kerül a konyha padlójára, ez ám a biztonságos hely!

07-1.jpg

07-2.jpg

Hank fémdetektorral keresi a fém bábut, boldog gyermekkori emlékeket idéz fel közben. Meg is találják végül, ekkor érkezik meg Farris seriff helyettes, talált ő is egy hasonló ügyet 3 évvel ez előttről, kempingezők tűntek el, irány az a helyszín! A detektorral hamar meg is találják fém totemet, Nick még a szuperhallásával meg is hallja a fém csikorgását. Míg Farris a roncstelepeken néz szét, addig párosunk a lakókocsihoz vonul el. Meg is találják a nyuvasztókat, akik 3 évente Kali istennő kiengesztelésére szertartást végeznek el, élve temetnek el fiatal párokat. Az őrsön Wu jön az eredményekkel, a bábuk autóroncsokból készültek, van is egy az út mellett, amit 7 évvel ezelőtt vásároltak fel.

08-1.jpg

08-2.jpg

Trubel és Josh az ablak előtt kajálnak, úgy tűnik elmennek a megfigyelők. Trubel ezt a helyzetet választja, hogy elmesélje a kétségbeesett fiúnak, hogy Nick jelenleg nem áll a helyzet magaslatán.

Hank és Nick erősítésért mennek, Monroe-t hívják, de ő nem szívesen menne, Rosalee nem maradhat egyedül. Nem is fog, Juliette érkezik meg fegyverrel és elegendő tölténnyel, majd nem sokára Trubel is befut, most már mehet nyugodtan a dúvad.

09.jpg

A kérdéses roncstelepre megérkezik a seriff helyettes, listát szeretne kérni azokról, akik 6 éve folyamatosan roncsokat vesznek. Mobilon ekkor jelentkeznek be a fiúk, ők is oda tartanak, óvatosságra intik a nőt, de már késő, a hívás befejezése után az egyik nyuvasztó elkábítja Farris-t, meg van a női áldozat. Meg is kezdik a szertartást, közben a fiúk is oda találnak végre. A szertartás helyét keresve Nick többször rosszul lesz, fájlalja a fejét, így Monroe marad vele. Hank megpróbálja a nőt kiszedni a mély sírgödörből, de szüksége van Monroe-ra, így Nick egyedül marad. A dúvad a másik gödröt is szemrevételezi, az egyik nyuvasztó szépen bele is löki, majd Nick-et is odahurcibálják. Nick szarul néz ki, de lassan visszatér a grimmsége, simán kitépi a nyaka köré tekeredő gyíknyelvet, majd elintézi a másik két nyuvasztót is.

10.jpg

Az őrsön jelentenek a fiúk, nagy örömmel közlik, hogy Nick is visszatért! Mennek tovább jó hírt közölni, hiszen a lányoknak is tudniuk kell! Itt is nagy az öröm, de jöhet az üröm, Trubel közli, hogy Josh itt van Portland-ben!

Címkék: grimm
4 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2016.04.27. 17:10:20

poszt! ehehehhe puszi!
trubel (nekem akkor is trouble) ügynök kiiktatási manővere+beszólása példás XD
kicsit azt hittem, h hank összejön a rendőrcsajjal (jó, szerizem a romkomokat,na)
esemény utáni (nick házaspár) másnapi kíváncsiskodás a barik részéről nagyon ari volt (mondtam, h szeretem a romkomokat,na)
és akkor a lényeg:
hajrá WU! <3

Gabba 2016.04.27. 18:17:00

ugye, hogy vannak gyíkemberek, itt a bizonyíték!

2016.04.27. 19:06:46

káli az újjászületés istennője is, tegyük hozzá. nyilván ennek nem örül az, akit akaratán kívül akarnak feláldozni. de ez vallásfüggetlen. mártírhalált sem feltétlenül akartak halni az emberek. ugye.

Pácsó Ármándó 2016.04.30. 14:30:11

Azé Nick nemcsak jó rendőr, hanem jó színész is. Elhitette Julissal, hogy ő csak muszájból csinálta végig mind a három menetet, és a homevideot csak a zavara leplezése miatt készítette :-)
Nekem is egyből a Teszlek-süveg jutott az eszembe a varázstárgyról. Ja, és én is azt hittem, hogy Hanknek összejön a csaj.
Köszi a hogyvoltot és a szörnyképeket!
süti beállítások módosítása