Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

A Farm 2x30 - Sanya kolbászból fonja a kerítést is

2016. április 24. 09:00 - sixx

vlcsnap-00001_1.png

Nagy egók feszülne egymásnak a mai párbajban, mondja Zé, aki a szürke zakóban, barna gatyában és csillogósra suvickolt cipőben tökre beleillik a vidéki gazdákról alkotott általános képünkbe, Sly meg Andy mehet a picsába a gumicsimmával meg a zizegős piacos mackóval.

Az első szegmens unalmas, mint a dög, mert a nők leülnek odafent és Heni végrendeletét beszélik át, Dóri és Szinti is szeretne gazda lenni, utóbbit hallva az állatok idegesen nézegetnek a stábra, mondjátok, hogy csak viccel a csaj. Kibaszásból lesz a papíron, Norbi fog mosogatni, mondja Heni, aki közben egy tégelyből valami fehér szarral keni magát. Attilát Sanya mellé delegálja, hogy idegbeteg legyen, bónusznak megtiltja, hogy dolgozzon, amitől úgyis megőrül. A nők a következő körben Attilára szegezik a jelet, oszt kalap, ezt Dia javasolta, a falusi gangszta. A csajok azon vannak leginkább kiakadva, hogy Henit a súlya miatt baszlatják, amiben igazuk van, annyi, de annyi minden miatt lehet pellengérre állítani, ne pont a genetikával találják már meg.

vlcsnap-00002.png

Közjáték: Gábor odalent fingott. Sanya is. Gábor, aki lassan messze a legviccesebb szereplő lesz, nagyon szűk nadrágban járkál, ami a permanensen kanos Diának nagyon nehéz perceket okoz. Brigi kérdésére, miszerint Dia a fasznak nézi Gábor farkát, nem kapunk választ, csak egy nyögéssel vegyes hörgést.

vlcsnap-00003_1.png

Sanya és Heni kimegy a ház elé, hogy megbeszéljék a kettőjük közötti feszkót. Sanya nagyjából hat percen át mondja a következőt: Heni, hangos vagy, nem tudok tőled aludni. Ez a baja neki. Heninek meg az a baja, hogy bemószerolta Sanyát, és amikor ez kiderült, akkor Sanya nekiesett, és Heni azóta haragszik rá. Komoly probléma mindkettő, abban megegyezhetünk. A fürdőszobában Szinti meg Brigi arra a konszenzusra jut, hogy nem lenne baj, ha Sanya gyönne vissza. Ilyen barátok mellé tényleg nem kell ellenség. Heni és Sanya tovább baszogatja egymást, mivel egyikőjük sem annyira érdekes, lapozunk. A vágás fasza, miközben ezek egymást marják hangban, a képen a ház nyugovóra tér.

vlcsnap-00004_1.png

vlcsnap-00005_1.png

Másnap reggel Gergő, Gábor, a szamár és egy eke nekilát fellazítani a földet. Az ekét tartai kéne rendesen, nem megy annyira, így amikor a szamarat vezető Gergő ráfordul a borsóra, rosszat sejtek, ki is ugrik az eszköz párszor a szétszáradt földből, kész csoda, hogy Gábornak mindkét lába megvan. A legjobb az egészben persze a tornácól pofázó Attila, aki a magasból osztja az eszet, és mint mindent, ezt is jobban tudja, de megunja a nézelődést, lemegy a farmfitnesszbe, ahol a nyuszik laknak, és összeereszti őket, hogy buffantsanak egyet. Az olyan, mint a kanolás, csak másik tájnyelvben. Bent vajat akarnak köpülni, le van írva hogy kell, nem úgy csinálják, nem is jön össze, köszönjük szépen.

vlcsnap-00006_1.png

Megjön a fukszos szatócs, jöhet a luxuscikkelosztásmayhem. Gábor nem hitte volna, hogy ennyi minden létezik a világban, de a legnagyobb hatást a görögdinnye tette rá:

A szatócs vajat venne, mondja naki Norbi, hogy van valami tejtermék, de kurvára nem vaj, nem baj, vaj, nem vaj, baj van, ha nem veszi meg, mondhatná, de nem mondja, hanem amikor meglátja a vajszerűséget, akkor int, hogy kösz, de nem. Norbi vesz egy-egy nyalókát a népnek, meg még egy ládányi cuccot, amiben van budipapír (minek, mondja Szinti), testápoló, kolbász, alma, hagyma, kávé, sok szarság. Mindenki elégedett, a budipapírt nem érti senki, maradt félmilla. Norbi, te csicska, nem arról volt szó, hogy nem kap senki luxuscikket, csak aki dógozik, he? A nyugalom átmeneti, Norbi ránéz a kismalacokra, és szól Heninek, hogy tiszta szar az alom, cserélni kéne. Két napja volt cserélve, válaszol éles hangon Heni, és már mindenki tudja, hogy ebből balhé lesz. Norbi felbassza magát, takarítani kell, mondja, és előkerül Heni pici agya, gyermektelensége, meg a fasz tudja mi, a végén van bekussoltatás, a pofa szopásra való használata, Norbi a droid, Heni az irányító, Heni a való világban nem végez szar munkát, jó, én itt kicsekkolom az agyamat.

Na, párbaj, Heni és Sanya is választhat magának társat, Brigi Henihez, Gergő Sanyához kerül, mire Sanya kimondja a nevet, halálra unom magam. Gergő nem érti a dolgot, ráadásul a csaja ellen kell nyomulnia, nahát. A párbaj kolbásztöltés, ami szar munka, csicskameló, nem Heninek, az irányítónak való. Lépésekre van bontva a feladat, először le kell darálni a szalonnát és a húst, utána be kell fűszerezni, össze kell gyúrni a masszát, és négy kiló kolbászt megcsinálni. A segítő az utolsó részben tevékenyen, a gyúrásban homokóra forgatásával vesz részt. Ha attól eltekintünk, hogy Heni a való világban írányító, Sanya meg a konyhába csak kajálni megy be, a zászló egyértelműen Heninek áll.

Hittem én.

Erre Sanya úgy ledarálta a négy kiló húst és szalonnát, mint a szart, és mire Heni egy adaggal végzett, Sanya már a fűszerezésen is túl van, pedig az elején még az olyan tanácsok is jól jöttek neki, hogy hosszában vágd a szalonnát, ill. a bőrét szedd le. Erővel viszont sokkal jobban bírta, és ugyan Heni kezdett feljönni rá, de Sanya a töltésnél is ráérzett a tempóra, meg súgtak is neki kintről (nem volt tiltva) és leverte Henit, aki menet közben és a párbaj után is képes volt beszólni, mert ő már csak ilyen karakter, hiányozni is fog a műsorból kurvára, mert ha lapos volt egy epizód, akkor jött Heni, és két mondattal felbaszta az agyát mindenkinek.

A párbaj utóélete az, hogy Sanya kiakad Gergőre, aki fullra belecsiucskult Brigi csudapinájába, és már menet közben is segített a csajának. Norbi bólogat is, hogy faszom, nem is dolgozik, sőt, Brigi is észrevette, hogy a pasija egy papucs. Gábor odamegy Sanyához, és ez történik:

Ugye, hogy a legjobb figura? Heni elhúz, szevasz, este meg jön a tetemrehívás, ami eredetileg a heti gazdának való beszólás lenne, de egy össznépi anyázás lesz belőle. Norbi jó gazda vót, maradt pénz, nem volt éhezés, de a dohányzás, az nagyon félre lett kezelve, mondja Gergő, és nagyon ellenvélemény (Heni hiányában) nincsen. Aztán Sanya meg elmagyarázza Gergőnk, hogy a szabadidejében kanoljon, és ne munkaidőben. Norbi megvédi, amikor nem volt melója, Brigizett, amíg volt, melózott. Csak akkor lehet mást csinálni, ha a munka megvan. Gergő kicsit puffog a végén, mrt kurva vicces, hogy pont Sanya, a munkakerülő pofázik, de mindegy.

Címkék: a farm
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

☺ágica 2016.04.24. 09:17:01

fos3, csakis a radar miatt...

csincsilla72 2016.04.24. 09:35:27

De jó, új poszt.:-)
Ha Szintikéből HG lesz, akkor kitör a farmon az anarchia. Ezt talán a szerkik sem engedik.

Chuck Νorris 2016.04.24. 09:37:09

Gábor még azt a 2 mondatot sem tudta megjegyezni amit a felvétel elött a szájába rágtak :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.24. 09:45:42

Re: "Norbi, te csicska, nem arról volt szó, hogy nem kap senki luxuscikket, csak aki dógozik, he? " Amikor ezt a részt láttam komolyan mondom, hogy a mindenkori parlamenti választások előtti hangulatjavító intézkedések időszakában éreztem magam. Norbinak is nyilván már a hetigazda értékelési rész járt a fejében....

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.24. 09:50:43

@Chuck Νorris: Miért éreznek ezek késztetést arra, hogy folyamatosan vagy maximum a mikroportot tartó szíj által lefedett testfelületek meztelen mutogatásával, vagy undorítóan koszos fehératlétás megoldással adjanak riportokat a riportszobában...?

Sanda.Ipse 2016.04.24. 09:58:44

Sanyabá elérte, amire akár két hete sem fogadott volna senki, nevezetesen, hogy az összes fiú neki segít és drukkol egy párbajon.
Lesznek még itt meglepik:)
Szuper a cím!

Sanda.Ipse 2016.04.24. 10:00:05

@VV Erőlegény: hogy láthassuk az erőtől, izomtól duzzadó testüket:)

Chuck Νorris 2016.04.24. 10:02:39

a párbajra visszatérve sztem Heni ott bukott sokat hogy nem hallgatott dórira a szalonna+hus keverést illetöen, sőt még az ellendrukkerek tippjeit sem szivta magába, pedig érzékelhette hogy az a helyes módszer. Ehelyett ö csak nyomta a jól megszokott "én mindent jobban tudok" stilusa szerint.
Az is egy okos ötlet volt Sanyátol hogy lekapta elsőre a szalonna börét, (ez miért nem jutott eszébe Heninek vajon?) könnyebb volt darabolni, az meg külön szerencse volt hogy a szalonnát kezdte darálni, átzsirozva picit a gépet. Persze a tekeréshez kell bico, de ennek ellenére ha Heni egy picit többet foglalkozik a külvilággal a saját egója helyett, nem lett volna akkora hátránya amit egy ügyes kolbásztöltéssel ne lehetett volna behozni.

csincsilla72 2016.04.24. 10:10:59

@Chuck Νorris: Sanya egész egyszerűen ügyesebb volt. Ennyi

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.24. 10:19:12

@Sanda.Ipse: plusz hogy érezzük,hogy milyen kemény a farmélet

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.24. 10:23:59

@csincsilla72: Amiben viszont alapvetően téved málé tekintetű Gáborunkkal együtt az az, hogy Sanya egy verhetetlen párbajfenegyereknek hiszi már magát (bár nála ez nem biztos, hogy hit, inkább ügyes kommunikációs politika része). Azért akárki akármit mond az eddigi párbajgyőzalmai során a mezőny ügyesség szempontjából futottak még részével párbajozott. Komoly skalpot nem szerzett. A nők közül Dóri pl szerintem ezen a párbajon is simán verte volna, és Norbi, Gergő, Attis ellen sem lett volna sok esélye...

lac64 2016.04.24. 10:30:00

@Sanda.Ipse: Nem, ezt Heni érte el :DDD

Sanda.Ipse 2016.04.24. 10:32:34

@VV Erőlegény: én a felsorolásból Gábort sem hagynám ki. A hentes öccstől elleshetett 1-2 trükköt a témában.

lac64 2016.04.24. 10:32:45

@Chuck Νorris: Foglalkozott ő a külvilággal eleget, sőt túl sokat is :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.24. 10:36:39

@VV Erőlegény: Viszont Gábor javára írom, hogy ha tudatosan (azaz az alaptermészetére picit rájátszva) hozza ezt a retardált, mindenki által kicsit lesajnált, bárgyú karaktert (és erre mutat az "engem itt többen egy kicsit alulértékelnek" , amit pont annak a Sanyának mond, aki alá most láthatóan adja a lovat, és aki bátorságának újbóli tanujelét szolgálva újra az erősnek vélt Kutyást nevezte meg párbajsegédjének a természetes, de általa is lesajnált szövetségesével szemben), akkor ez remek taktika a részéről, mert mire a többiek is észreveszik ezt a csalafintaságot, addig már maximum egy nyertes párbajjal benn is lesz a hármas döntőben.... Különben Gábor már egyszer csinált egy kisebb taktikai manővert, amikor Diával összefogtak és kamu indokokkal egymásra szavaztak egy kiválasztás során... Gábor határozottan rátért a surranópályás taktikára...

lac64 2016.04.24. 10:36:57

@VV Erőlegény: Teljesen kiszámíthatatlan, ki mennyire erős, ügyes. Fogadtál volna arra, hogy a fűrészelős feladatban tűzoltó Sándor bukik? De előre itt is Heninek adtam volna a győzelmet.

lac64 2016.04.24. 10:39:06

@VV Erőlegény: D-nek D, csak Dóri, de az tényleg ügyi volt. Viszont, ha ezt a szerepet csak játssza, akkor Jászai Mari díjat neki.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.24. 10:46:35

@lac64: Igen valóban nem Dia, hanem Dóri, és még annyi javítás, hogy a karakter amit ha tudatosan hoz Gábor, akkor bárgyú, de jóindulatú, illetve annak a felismerése, hogy a provokatív Sanyát is tolhatja maga előtt ütközőzónának, mert valahol hátulról hergeli, de a többieknek fontosabb először Sanya jegelése. Ha ez csak 50%-ban tudatos taktika Gábor részéről, akkor nem a fasz mondásai miatt, hanem a zseniális taktikája miatt nálam ő lesz a nyerő a hármas döntőben.... Nehezen hiszek ebben a verzióban, de jó lenne, mert hatalmas taktikai bravúr lenne, nagyobb mint Knap Attiláé!

Hortenzia Schneider 2016.04.24. 10:46:41

Tételezzük fel, hogy a sejtető előzetes után Brigire van kihegyezve a következőpárbaj.Smárolt részegen össze-visznya,megborul a románc,Brigi kiesik a párbajon, bocsánatkérés képpen a búcsú levélben Gergőt nevezi meg heti gazdának, így megtudhatjuk, hogy a pincsikutyának titulált,hangját alig hallani vadembör megmutatja milyen vezető egyébként, milyen ember valójában, mert eddig nem sokat lehet róla tudni.

lac64 2016.04.24. 10:46:49

@VV Erőlegény: Gáborról még egy mondat. Adatlapja szerint asztalos. Ha ez tényleg igaz, akkor tényleg csak megjátssza a hülye gyereket. Az egy komoly szakma, azt szerintem nem lehet ennyire retardáltként végezni.

Chuck Νorris 2016.04.24. 10:54:02

@VV Erőlegény: Dórival fogott össze :)
@lac64:
Blikkböl: Gábor egyébként egy kis településen él a szüleivel és a testvéreivel és ugyan asztalosnak tanult, hidegburkolóként keresi a kenyerét. A fiatalembernek igazi nagy szenvedélye van, az pedig a testépítés, évek óta nincs olyan hét, hogy kihagyná az edzéseket, így nem csoda, hogy otthonában, Szihalmon ő a helyi gyúrós klub elnöke.
valaki linkelt multkor egy videot ahol a szüleit szólaltatták meg, ök mesélték hogy benne van a vidéki létben, nagyon jól ért a növényekhez, és a traktorokhoz :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.24. 10:57:21

@lac64: És különben, ha jól belegondolunk, akkor a tegnapi szövege is, amit Sanyának mondott, azzal, hogy Norbit meg a többieket nevezte meg, hogy "alulértékelik" őt, ha abból a koncepcióból nézem, hogy Gergő tudatosan retardált karakter, akkor azt jelenti, hogy azt mondta valójában az egyébként ugyancsak ravasz Sanyának, hogy te hülye, miért nem engem hívtál ki párbajsegédnek, ennél több észt néztem volna ki belőled. De ezzel a kis felvezetéssel Sanya rögtön rá is kapott a horogra, igen utólag valóban téges kellett felkérnelek, és nem a Kutyást. Mág egyszer mondom, hogy magam sem hiszem jelenleg még ezt a koncepciót, de hátha, mert az hatalmas poén lenne... :-)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.24. 10:59:16

@Chuck Νorris: @Hortenzia Schneider: OK, gyerekek, persze, de nem ez az elírás a lényeg, hanem az, hogy ha ez a koncepció igaz, akkor a szemünk előtt rajzolódik ki a magyar reality műsorok eddigi legnagyobb taktikai bravúrja! :-)

Chuck Νorris 2016.04.24. 11:03:49

@Hortenzia Schneider: én azt josoltam pár napja hogy Heni kiesik , Dia lesz A hg, a maradék csajhad rájelöl Attilára, Attila pedig tökös férfihoz méltón kivisz vmi erösebb fiut, pld Norbit v Gergőt, és ezáltal a fiu hadtest meggyengül (nevezhetnénk ezáltal Heni kiesését egy vezéráldozatnak a csaj nyerjen a végén harcban :D)
De mivel Norbi mondta vala hogy jönnek majd marhák és lámák is a farmra, szerintem azerös fiu-erös fiu párbaj elmarad, van egy olyan gyanum hogy Brigi megkéri Diát öt jelölje meg párbajra, Brigi meg kihivja Gergőt hogy egy könnyáztatta romatikus párbajon veszitsen :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.24. 11:07:48

@Chuck Νorris: Attila első feladatának a Fitneszguru kiverése kell, hogy legyen szerintem, mert ő a leghaszontalanabb férfi munkaerő a farmon!

Chuck Νorris 2016.04.24. 11:11:09

@VV Erőlegény: vhol elsikkadtam mi is a koncepcio :) ha esetleg az hogy Gábor a legjobb abban egyetértek :D
egyébként sztem a legtöbb itthoni realityt pozitiv/vicces ember nyerte, most hirtelen a retardált Alekosz meg a szintén jó fej Loki jut az eszembe, szal Gábornak is sok esélye van ha bejut a TOP 3-ba :)
már előre látom a 10 perces, 2 mondatos gyözelmi monologját :)

Furore Carcosa 2016.04.24. 11:17:43

„A nők a következő körben Attilára szegezik a jelet, oszt kalap, ezt Dia javasolta, a falusi gangszta.”
Száz százalékos öngól lenne, mivel Vadember Attis már hetek óta arra gyúr, hogy párbajozni menjen. Köszönné szépen a lehetőséget és kivágna valakit a nők közül, a legsanszosabban Brigit. Hogy nem jött még rá ez a sajnálatosan elfuserált ösztrogén-kommandó, hogy itt a kiválasztási mechanizmus miatt nem ellenségre kell tenni a jelet, hanem egy erős szövetségesre, aki aztán célirányosan választ magának ellenfelet? Megint el fogják cseszni a dolgot, mint két hete, amikor Izom Sanyára pakolták a jeleiket. Nagy reményeket fűztem hozzájuk, de most már látom, hogy képtelenek értelmes csoportstratégiát kialakítani. A személyes kötődéseik sem racionális, hanem érzelmi alapúak. Így simán le fogják darálni őket a következetes egyéni stratégiát toló férfiak, akiknek egy összetartó csoport ellen esélyük sem lenne.

Hortenzia Schneider 2016.04.24. 11:19:10

@Chuck Νorris: Ha a csajok hullanak az érdekes lesz, hogy a sok férfi, hogyan ossza el a női munkákat egymásközt, pl főzés és egyebek, amit eddig a nők végeztek.Szerelmespár párbaj , hasonló lenne mint a vv Edina-vvlaci.A Dia hetigazda mivoltjára kiváncsi vagyok, mert nekem az a kis csaj tetszik.Nem köntörfalaz senkinek, legyen az fiú , vagy lány.Amúgy is otthon van ezen a területen.

Chuck Νorris 2016.04.24. 11:21:40

a weblapjukon van fenn egy elég jó video. sextémárol. Gábor is vmi ujat hallott :)

Furore Carcosa 2016.04.24. 11:25:02

@Chuck Νorris: „van egy olyan gyanum hogy Brigi megkéri Diát öt jelölje meg párbajra, Brigi meg kihivja Gergőt hogy egy könnyáztatta romatikus párbajon veszitsen :)”
Nem kizárható forgatókönyv, tekintve az előzetest, ami szerint Brigi a heti bulikán szénné égeti magát, mikor sakálrészegen hiteles alakítást nyújt az ostoba fehérmájú ribanc műsorszámban. Stratégiailag persze Dia is, Gergő is nagyot bukna a dolgon (Briginek meg a leszereplése után már mindegy); de Diáról elég egyértelműen kiderült, hogy diónyi agya sincs a stratégiához.

Hortenzia Schneider 2016.04.24. 11:26:29

@Chuck Νorris: Azt láttam,a Norbi féle storira gondolsz?Sanya ott is fényezi a tejesítményét nagyon.Erre én azt mondom, 'nem harap az a kutya amelyik ugat'.)

Chuck Νorris 2016.04.24. 11:37:37

@Hortenzia Schneider: most már 2. rész van fenn az akkori Norbi, Gábor, Dia, Sanya beszélgetésböl, de Sanya ott arról beszél hogy neki fontosabb a nö kielégitése mint a maga élvezete. nem érzek fényezést.
amugy ilyen hosszabb vicces beszélgetéseket szivesen látnák a müsorban néha, (nem feltétlenül sex témájut) már unom az összevágott múproblémás blokkokat, a benti napi életükröl alig tudunk meg vmit.

Furore Carcosa 2016.04.24. 11:37:51

@VV Erőlegény: „Attila első feladatának a Fitneszguru kiverése kell, hogy legyen szerintem, mert ő a leghaszontalanabb férfi munkaerő a farmon!”
Csak éppen Izom Sanya kiesése egyelőre nem vág egybe Vadember Attis egyéni érdekeivel – és ahogy azt párszor már mondtam itt, Attisnak megvan a magához való esze.
@Hortenzia Schneider: „Ha a csajok hullanak az érdekes lesz, hogy a sok férfi, hogyan ossza el a női munkákat egymásközt, pl főzés és egyebek, amit eddig a nők végeztek.”
Vadember Attis egészen jól sürgölődött a harmadik héten a konyhában, még Tűzoltó Sanyi is dicsérte a főztjét a kiesése után adott interjúban. Favágó Norbi pedig mosogatni utál ugyan, de tud palacsintát sütni. (Vajat köpülni már kevésbé.)

Chuck Νorris 2016.04.24. 11:39:11

@Furore Carcosa: Dia nem a fejében hordja az agyát :)

Furore Carcosa 2016.04.24. 11:45:14

@VV Erőlegény: Marhára nem értem, mit heppegett Izom Sanya a nem túl lelkes támogatás miatt, amit Kaszkadőr Gergőtől kapott. Gergő nyilván nem őt várta vissza a párbajból, és olyan sehol nem szerepel a játékszabályatban, hogy a párbajsegédlet elszabotálása renonsz lenne. A Survivorban például az ilyesmi bevett taktikai elem. Izom Sanya volt a hülye, amiért nem a szövetségesét választotta segédnek; Heni sokat hozott rajta a töltés fázisában. Ha odafigyel a partvonalról érkező tanácsokra a darálásnál, Heni megnyerhette volna a párbajt; de ő kizökkent a koncentrációból és fontosabbnak érezte, hogy verseny közben visszaválaszolgasson az ellendrukkerek beszólásaira. Nem csoda, hogy elbukta.

kis.herceg 2016.04.24. 11:49:21

ez a formátum egy fos, érthetetlen miért nincs védettség.

Furore Carcosa 2016.04.24. 11:51:27

@sepörd: "érthetetlen miért nincs védettség"
Van védettség, csak nem a párbajnyertest illeti, hanem a hetigazdát.

Furore Carcosa 2016.04.24. 11:58:57

@Chuck Νorris: „Dia nem a fejében hordja az agyát :)”
Kezdek benne kételkedni, hogy egyáltalán van agya. Ugyanúgy ösztönből játszik, mint Favágó Norbi, vagyis kábé fogalma sincs róla, hol van és mit kéne csinálnia.
Mindenesetre a jövő héten a nők fogják eldönteni, kit küldjön párbajra a közösség: Kaszkadőr Gergővel együtt lesz négy szavazatuk, plusz a heti gazda posztja. Ha ezt a lehetőséget megint arra fecsérlik, hogy valamelyik ellenségükre pakolják a jeleiket, a szövetségüknek vége, felmorzsolódik. Stratégiailag a legértelmesebb lépés az lenne tőlük, ha Kaszkadőr Gergőt vagy Favágó Norbit küldenék párbajozni, előre megbeszélve.

Furore Carcosa 2016.04.24. 12:04:16

Sose gondoltam volna, hogy a megérdemelt kiesése után egy hónappal vissza fogom sírni a játékba Tépőzáras Gizellát, lánykori nevén Vasvári Dánielt. Hihetetlenül irritáló kis balfasz volt, aki túl sokat képzelt magáról; de a játékosok közül egyedül ő gondolkodott épkézláb, következetes csoportstratégiában.

csincsilla72 2016.04.24. 12:11:23

@Furore Carcosa: Sanyát 3 győztes párbaj után átértékelik. Ha el is küldték volna eddig.... már nem fogják. Ellene visszajönni nagyon kétesélyes, ő pedig szemrebbenés nélkül kiviszi és kinn is hagyja Szintikét vagy Brigit, vagy tulajdonképpen bárkit. Nyilván nem lenne minden feladatban esélyes, ám kétlem, hogy a bennlakók ki akarnák ezt deríteni.
Attis és Norbi is szövetséget köt most vele. Ha fiúval akarnak párbajozni, előbb tennék Gergőre, mint Sanyára.

,, 2016.04.24. 12:11:54

azért annak örcsizek hogy nem a múlt héten odaadott kismalacokat kellett ledarálni:)
de morbid vagyok:S

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.24. 12:12:26

@Furore Carcosa: Ne vicceljél már, hogy az első hetes ámokfutását egy épkézláb, következetes csoportstratégiának nevezed... Az első hetekben jó reality játékos megfigyeli és maximum apró lépésekben tesztelgeti a társait és azok reakcióit...

Hortenzia Schneider 2016.04.24. 12:13:09

@Chuck Νorris: 2.? Azt nem láttam, majd megnézem, köszi.Nekem úgy jött le,hogy fényezi magát, hogy milyen fontos neki a partner ,akkor a társaságban ahol jelenleg leledzik miért nem volt fontos más fronton.Amilyen nagy az egoja arra lehet következtetni hogy ott is olyan, ezért tünt nekem úgy.
@Furore Carcosa: Akkor nem halnának éhen,de sok férfi degradálónak tartja a női munkát, mint itt is volt szó már róla.)

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.24. 12:14:22

@VV Erőlegény: nem volt meg hozzá a megfelelő esze,de vmit próbálkozott

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.24. 12:15:15

@csincsilla72: Gergőbe meg bele fog törni a bicskájuk... Ha van egy kis sütniválójuk láthatják, hogy a három párvajgyőzelme ellenére Sanyának igazából eddig nagy szerencséje is volt a párbajokkal...

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.24. 12:15:58

@PeniValdes: Azt szokták erre mondani régebben, hogy próbálkozni a vécén kell!

csincsilla72 2016.04.24. 12:18:01

@VV Erőlegény: "Azért akárki akármit mond az eddigi párbajgyőzalmai során a mezőny ügyesség szempontjából futottak még részével párbajozott. Komoly skalpot nem szerzett."

Sanya nem az, akinek mutatja magát. Az, hogy eddig nem szerzett komoly skalpokat, nem jelent semmit. Mert kit tekintesz "komoly skalpnak"? Itt és most nem népszerűségi, hanem ügyességi versenyben kell legyőznie a többieket. Tökmindegy, mennyit szerepel Attis, Norbi vagy Dóri, mennyire szereti adott esetben őket a kamera, ha Sanya egyszerűen jobb náluk.

csincsilla72 2016.04.24. 12:19:33

@VV Erőlegény: Én még azt is megkockáztatom, hogy Sanya direkt nem hívta fel a figyelmet arra, hogy mi mindenre lehet képes ott a farmon. Ez is egyfajta tattika. Jó, kell hozzá lustaság is.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.24. 12:20:49

@csincsilla72: lehet,lehet, hogy nem is annyira béna..gyanús..

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.24. 12:21:34

@VV Erőlegény: Sanyinak tény, hogy van koncepciója és tud változtatni is adott esetben, de engem párbaj szempontjából még abszolút nem győzött meg. A párbajügyességét az eddig látottak alapján a középmezőnybe taksálom, a feladatok függvényében Gáborral, Diával és Dórival egy szinten, és még mindig erősebbnek tűnik, mint Szinti meg Brigi... A taktikai felkészültsége viszont vitathatatlan, hogy a benn levők csoportjában átlagon felüli. Eddig egyéni játékos volt, és most kezd csoporttaktikázni!

csincsilla72 2016.04.24. 12:32:43

@VV Erőlegény: 3 párbajról visszajött. Igazából mindegy, mennyire párbajügyes, erre most már nem lesznek kíváncsiak. Nem lepne meg, ha bejutna a legjobb háromba.
Viszont tényleg sokkal jobb taktikus, mint a többiek.

lac64 2016.04.24. 12:37:20

@Furore Carcosa: "Kezdek benne kételkedni, hogy egyáltalán van agya. Ugyanúgy ösztönből játszik, mint Favágó Norbi, vagyis kábé fogalma sincs róla, hol van és mit kéne csinálnia."

Norbi lehet, hogy ösztönből játszik, de azért legalább próbál csapatban gondolkodni. A Gergő-Brigi-Dóri vonallal kezdettől együtt van, hogy ez mennyire erős társaság, az más kérdés. Sanyával kapcsolatban jó érzékkel váltott (vagy lehet, hogy szerencséje volt a Heni utálattal). Az Attival lévő összeugatásaikat kezdem műbalhénak tartani, kíváncsi lennék arra, amikor az egyiküket megszórnák, mi lenne a hangzatos előre bejelentett párbajukkal. Szerintem kb. a következő hangzana el: vele meg kell mérkőznöm, de korán van még ...

őszintee 2016.04.24. 12:38:14

@VV Erőlegény: Ez olyan baromság,hogy nem győzött meg. Szerintem nyerhetne 10et is téged akkor se győzne meg. Nem értelek.

lac64 2016.04.24. 12:47:02

@Chuck Νorris: Köszi az infót. Így talán mégis ilyen kis egyszerű a srác

csincsilla72 2016.04.24. 12:47:31

@őszintee: Nem is minket kell meggyőznie Sanyának, hanem a bentieket, hogy nem érdemes párbajra hívni. A nők ezután nem fognak vele megpróbálkozni, a fiúk pedig nagyon gyorsan szövetségre lépnek vele.:-)

Bekkara 2016.04.24. 12:47:41

Nem kedveltem az elején Sanyát, de elég jól játszik, ő az egyetlen, aki villant egy kis taktikát. Szerintem az összes bennmaradt fiú kinnhagyná, ha arra kerülne sor, de nem hiszem, hogy ez megtörténik a közeljövőben, mivel Heni fikázásával és legyőzésével maga mellé állította a fiúkat. Kivéve talán Gergőt, de ő még egy tujánál is rosszabb, szóval kit érdekel. Még talán Szintivel lehet egy párbaja Sanyának a közeljövőben, őt meg simán kinn hagyja. Esetleg akár Brigivel is, de ő se ellenfél. Szerintem kiválasztott nem lehet, csak kihívott, Szintike rajta kívül ki mást hívhatna ki? A lányok közül Dia ellen lenne esélye, de úgy néztem, hogy azzal meg szeretők, szóval...
Félreértés ne essék, nem Sanya a kedvenc játékosom, de nagyon kezd feljönni, többet tud ő annál, mint amit mutat. Szerintem az elején úgy gondolta, akkor kaphatja a legtöbb műsoridőt, ha nem dolgozik, ezzel konfliktust generálva, most pedig váltott, hiszen a jellemfejlődése is jó téma lehet. Szerintem a nagy felhajtás a fitnesz körül is csak a műsor miatt volt, az elején minden második szava a fitnesz volt, már nem.
Amúgy Norbinak szurkolok, nem tudom megmondani, miért. A csajokat egymás után rúgnám ki a fiúk helyében, Dórin kívül senki se dolgozik, de az is egy napraforgó.
Brigi pedig egy utolsó k... aki az út széléről érkezett a műsorba, nem vettétek még észre? Mikor megláttam, akkor tudtam a kiélt fejéről. Az öreg k...nak már kell más bevételi forrás, nem megy olyan jól a bolt.

Cérnahuszár 2016.04.24. 12:49:53

Heni buta volt, Attilát kellett volna választani
Minden lány mellé kell segédnek egy fiú, mert hátha erő is kell, Attila meg mindent megcsinál, ért mindenhez nagyjából, csak az emberekhez nem.
A csajok hülyék hogy nem gondolkodnak, a szimpátia menjen csak a fiókba
Sanya tényleg ésszel játszik

Cérnahuszár 2016.04.24. 13:05:13

Nekem az nagyon fura hogy egy lány elkezdi feszteni magát pasi ellen hogy lerúgom...meg telibe verem, ilyesmi. Mert azt a pasi megvárja?
Nincsenek tisztában az erőviszonyokkal.

Reláció 2016.04.24. 13:08:45

@Bekkara: Ne ítélj, hogy ne ítéltess...szokták mondani. A fejről nagyon nehéz átfogó jellemképet adni vkiről. Figyeld a tetteket tobbet mondanak mint a szavak.

Pácsó Ármándó 2016.04.24. 13:09:07

@Cérnahuszár: Cinti csak azért mondta, hogy telibeveri Norbit, mert elege lehetett belőle. Nem hiszem, hogy szó szerint kellene érteni :-)

Cérnahuszár 2016.04.24. 13:12:47

@Pácsó Ármándó: szerintem ő tényleg elhiszi, elég sokszor kicsúszik a száján amikor konfliktja van egy pasival, mondta már sanyának is

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.24. 13:26:48

@őszintee: Vakok között a félszemű a király szokták volt mondani. Azt gondolom, hogy Sanya félszenű, de eddig nagyjából a vakokkal párbajozott, vannak azért még a felhozatalban két szemmel látók is. Egyébként nem akarok senkit sem meggyőzni.

Bekkara 2016.04.24. 13:34:51

@Reláció: Az első benyomást nem cáfolták meg a tények :D

@VV Erőlegény: Elég sok vakocska legelészik még a farmon, ne aggódj. Ők vannak többen.

csincsilla72 2016.04.24. 13:37:45

@VV Erőlegény: De ezt mire alapozod? Árulc már el, légyszi, hogy kit sorolsz a két szemmel látók közé!
Megmondom, mit látok én:
A játékosok két csoportra oszthatóak: cirkuszi bohócok és tuják. Valójában fogalmunk sincs arról, hogy egy cirkuszi bohóc párbaj-szituációban hova jut.
Azért, mert Attila és Norbi qrvanagy hangember, még nem biztos, hogy egy fűrészelésben jobb, mint Sanya. Lehet, hogy egy Gábortól vagy egy Gergőtől is simán kikapnának.

Pácsó Ármándó 2016.04.24. 13:38:11

@Cérnahuszár: Szerintem fizikailag nem tenné meg.
Mondtad már valakinek mérgedben, hogy "orrba váglak, seggbe rúglak, nyakon váglak" vagy ha fiú vagy kanosan azt, hogy "hú, mindjárt megcsinállak" vagy ezek variációit? :-)
És tele van a környezeted sérültekkel és kielégültekkel? :-))

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.24. 13:45:47

@csincsilla72: Lehet, hogy egy kicsit másról beszélünk, én arról, hogy kik tűnnek erősebb párbajellenfeleknek:

Ezek (két szemmel látok): Norbi, Attis, Gergő,
Nagyjából ugyanolyan erőseknek, mint Sanya (párbajfeladatok függvényéban, félszeműek: Gábor, Dia, Dóri
Gyengébbnek (vakok), mint Sanya: Szinti és Brigi

Sanya számomra eddig azt bizonyította, hogy párbaj szempontból a középmezőnyben van, akiket eddig megvert azok közül maximum a Tűzoltó volt a középmezőnyben ránézésre...

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.24. 13:47:04

@csincsilla72: Ja és, hogy mire alapozom, a meglátásaimra, de nincs bizonyítékom....

csincsilla72 2016.04.24. 13:57:50

@VV Erőlegény: Értem. Ugyanarról beszélünk:-)
Szerintem párbaj-szempontból erős ember Gergő, Gábor (hacsak nem valami nagyon összetett logikai feladatról van szó), Dia és Norbi. Attila hangember, de nekem semmit sem bizonyított még. Belekap mindenbe, túlpörög, balhét szít. Igazi VV-karakter. De ez ott más.
Én párbaj-szempontból kifejezetten erősnek tartottam Tűzoltót is, mégis alulmaradt Sanyával szemben.

Cérnahuszár 2016.04.24. 13:59:05

@Pácsó Ármándó: ha mondom akkor is feltételes módban.
legszívesebben kinyirnálak.
én nem szájkaratézom

Cérnahuszár 2016.04.24. 14:04:59

@csincsilla72: nem emlékszel amikor Attila fát vágott az elején? Nem vacakol. Amikor tanította a nemtommáhoyghíjjákot, hogyan kell fát vágni? Attilának egy baja van hogy nem ért az emberek nyelvén. Gyakorlati ember.
Sztem a kutyás csávó okoz majd még meglepiket.

Reláció 2016.04.24. 14:06:05

@Bekkara: Nekem Brigi sokkal összetettebb jelemnek kezd tünni mint amit vizionáltam róla kezdetben. Roppant összetett személyiség, persze az alkotóelemek miből összeáll nem a legszerencsésebbek

csincsilla72 2016.04.24. 14:09:43

@Cérnahuszár: Jó, de most Sanyával való relációban beszélünk. Hogy vele ki küzdhetne meg.
Attis gyakorlati ember, de Sanya is, az már kiderült. És Norbi is, Gábor is, Gergő is. Az a két fickó, aki erre totál alkalmatlannak bizonyult, kinn is van.

Cérnahuszár 2016.04.24. 14:17:20

@csincsilla72: sanya tipikus pasi, csak akkor mozdul meg ha az érdeke azt kívánja
másért nem, mert miért tenné?
azért is kezdett el bandázni mert ez lett az érdeke, kemény dió
kit nem tud befolyásolni? az az ellenfele aki meg tudja fogni
na de viszont valamikor bejön a közönség szavazás...akkor a szimpátia lesz az ellenfele, úgy mondanám gergőt, gábort, bőben dia? tűzrőlpattant nő az
nem, nőben Dóri lesz ütős.

Cérnahuszár 2016.04.24. 14:18:23

sanya ellen sok nő szavazna, mert a beszólogatásai, legyen egy orgazmusod legalább... szóval meglesz annak még a böjtje, nem éri meg macsónak lenni

Pácsó Ármándó 2016.04.24. 14:19:19

@Cérnahuszár: Ebben különbözöl Cintitől. Ennyi.

Cérnahuszár 2016.04.24. 14:23:49

@Pácsó Ármándó: ok, de akkor még mindig ott tartunk hogy cinti nem fogja fel hogy mit beszél.

Pácsó Ármándó 2016.04.24. 14:30:57

@Cérnahuszár: Rossz hírem van! Az emberek gyakran mondanak olyat, amit utána nem tesznek meg. Cinti is.

csincsilla72 2016.04.24. 14:36:35

@Cérnahuszár: Sanya egy lusta disznó, aki eddig kihúzta magát a közös munkából. Megtehette, mert nem volt szüksége szövetségesre. Most viszont fordult a kocka. Keresik vele a szövetséget és ő belemegy. Ehhez viszont együtt kell velük működni minden téren. Neki ez a taktikája és ez működik. Viszont nem ügyetlen ember, amit a többiek is megtapasztaltak. 3 győztes párbaj kellett ehhez.
Az általam felsoroltak párbaj-szempontból erősek, szerintem, lányok között Diával az élen. A közönségszavazás teljesen más tészta. Sanya el fog jutni a végéig, de megnyerni nem fogja, feltéve, hogy az összes idegbeteg, arrogáns zombi elhullik addig. Norbival és Szintikével az élen. Még Attis elhullása sem kizárt.
Dóri meg fogja úszni, mert Dóri ügyesen nem konfrontálódik és ügyel arra, hogy mindenkivel jóban legyen.
Három hónap talán kevés a becsavarodáshoz, a munka is egyre több lesz, ahogy egyre kevesebben vannak.

csincsilla72 2016.04.24. 14:37:24

@Pácsó Ármándó: Szinti egy szájhős. Ő futna a leggyorsabban, ha Norbi vagy Attila komolyan bedurvulna.

Bekkara 2016.04.24. 14:54:55

@Reláció: Összetett jellemnek nem nevezném, nagyon is egyszerű, csak a heti gazdás hetében tudott kibontakozni, azaz bekerülni az összefoglalókba, mivel előtte csak a Gergővel való maszatolása tette érdekessé. Férjes emberrel kavar, valószínűleg erős kétségei vannak a gyerekei apjaival kapcsolatban, mézesmázos, pedig legszívesebben arcon köpné az illetőt, ez a legundorítóbb emberfajta. Nem azt mondom, hogy Attila meg Norbi körgalléros úriemberek, de legalább arcon merik köpni egymást :D Ez a "mindenkivel jóban vagyok, de közben elhordom mindennek és hányingereset játszom a háta mögött" nagyon nem bejövős taktika. A nyekegésétől meg már a frász kerülget. Vigye ki valaki, bárki kinn hagyná, talán Szintit kivéve.

@Cérnahuszár: Nőben semmiképpen sem Dia, amennyire az elején szimpatikus volt, úgy ásta el magát, mert igazából egy bunkó tahó, aki annyit se dolgozik, mint Szintike. Semmi nőiesség nincs benne, nem is tudom, ki írta, hogy egyre jobban hasonlít a PaDöDö-re, ami teljesen igaz. Elhullik az első párbaján. Dóriban van potenciál, de nagyon napraforog, viszont legalább nem aljaskodik mások háta mögött, mint Brigi.

@csincsilla72: Én egy Dóri-Gábor-Attila/Norbi döntőt vizionálok. Gábor nyer :D

Sanda.Ipse 2016.04.24. 15:00:45

Kár még befeszülni a témára. A nyertes esélylatolgatása is odébb van.
Addig is pillanatnyilag a favoritom Gáborka:)

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.24. 15:02:52

@VV Erőlegény: szerintem:
Gergő: ő jó,és erős párbajellenfél leht,és főleg a higgadtsága miatt. Attis,Norbi viszont már kevésbé,mert náluk elmehet erőbe az egész,a majd én megmutatomba. Brigi szerintem gyenge,Cinti..ő inkább közepes,ha jól kel fel,még ügyes is lehet. Dia,ő ellenfél lehet,talpraesett,Dóri sötét ló,azzal,hogy az első párbajon győzött szerintem egy időre bebiztpsította magát,kérdés ki fogja kihívni? Gábor közepes,Sanya szintúgy,viszont most kedvező helyzetben van.

Cérnahuszár 2016.04.24. 15:12:25

@Pácsó Ármándó: mintha nem tudnám
veled ellentétben ezt nem tartom normálisnak

csincsilla72 2016.04.24. 15:15:21

@Bekkara: Dia nem fog elhullani az első párbaján, ebben biztos vagyok. Ez nem a VV. Itt az erő és a tapasztalat számít csak. Dia gyakorlatias is, erős is. Az egy dolog, hogy melózni lusta, nem hinném, hogy esélyes lenne a végén. De ha összekapja magát, feljöhet a népszerűségi listán is.
A párbajban odatenné magát, az tuti.

Cérnahuszár 2016.04.24. 15:15:22

@Bekkara: dia tényleg nem tipikusan nőies, legtöbben sokkal lágyabbat várnak el egy nőtől, nekem meg szimpatikus az ilyen csaj, nem hagyja magát
igen, sokakat zavar ez, nem lesz nagy bázisa
azért gondoltam utána a dolgot és dóri igen
na de mikortól várható aközönség szavazat?
vagy az csak a fináléban?

csincsilla72 2016.04.24. 15:15:55

@PeniValdes: én is:-) Dóri és Gergő áll még mindig az élen nálam is.

csincsilla72 2016.04.24. 15:16:23

@Cérnahuszár: Csak a fináléban. Addig egymást nyírják.

Sanda.Ipse 2016.04.24. 15:19:58

@PeniValdes: Ő jelenleg a 2-es számú favorit.:)
Bye for the next duel.
Viszlát a kövi párbajig.

Cérnahuszár 2016.04.24. 15:22:49

@csincsilla72: hát akkor a fiúk szépen ki fogják pottyantani a csajokat
mosogatást meg főzést meg lehet tanulni, hideg kaján is el lehet élni, nem akkora érvágás mint az állatok karban tartása
lehet egy csaj se jut be a döntőbe, esetleg ha hímezni kell valamit az egyik párbajon

Sanda.Ipse 2016.04.24. 15:23:27

Gergő esetében kivárásos vagyok, miképpen reagálja le a Brigi skandalumot.

Reláció 2016.04.24. 15:24:08

@Bekkara: Lehet nem szeretni Brigit, ezzel nem vagy egyedül, csupán azt szerettem volna mondani, hogy árnyaltabb jellemrajzot kellene hozzákötni mint azt hogy ő egy kis k*** Nekem kezd olyan lenni mint a Trónok Harcának (bármelyik) negatív figurája aki az idő múlásával átmegy néhány szintézisen. Kezdek drukkolni neki. A mesékben úgyis mindig a jó győz! ...és ez tudjuk csak játék:)

,, 2016.04.24. 15:26:23

@Cérnahuszár: @Bekkara: Dia típusára van a zangolban egy jó szó, a tomboy, a fiúsan viselkedő csaj (ami nem feltétlenül esik egybe azzal h leszbi is)
általában az "apuka fiút szeretne és lányt kap és ezzel nem tud mit kezdeni" szitukban lesz vki ilyen, egyfajta megfelelési kényszerből.
Viszont még fiatal, szerintem 10 éven belül sokkal nőiesebb lesz, ezt ki kell nőni.

Cérnahuszár 2016.04.24. 15:28:47

Briginek nincsen tartása, csak hatalmas szeretetéhsége. Ha tartaná önmagát valamire, nem menne bele ilyen helyzetekbe, nem lenne szüksége arra hogy valakinek kelljen. Evvan.
Gergő meg fogja sínyleni hogy ezt benézte, lehet h rámegy. Ez jó próba lesz, a fiúknak nem is kell a tervüket véghezvinni hogy szétszedjék őket és meggyengítsék. Brigi megtette ezt magától.

Sanda.Ipse 2016.04.24. 15:28:51

@Sanda.Ipse: Egy kis plágium Csokonaitól a témához:
Főldiekkel játszó
Égi tűnemény,
Istenségnek látszó
Csalfa, vak Remény!
Kit teremt magának
A boldogtalan,
S mint védangyalának,
Bókol úntalan.
Síma száddal mit kecsegtetsz?
Mért nevetsz felém?
Kétes kedvet mért csepegtetsz
Még most is belém?
Csak maradj magadnak!
Biztatóm valál;
Hittem szép szavadnak:
Mégis megcsalál.
ugrás
Nékem már a rét hímetlen,
A mező kisűlt,
A zengő liget kietlen,
A nap éjre dűlt.
Bájoló lágy trillák!
Tarka képzetek!
Kedv! Remények! BRIGITTÁK
Isten véletek!

Cérnahuszár 2016.04.24. 15:29:58

@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): a nővérem sose nőtte ki, most 44 éves.
Sztem ez inkább genetika féle.

Cérnahuszár 2016.04.24. 15:32:32

Rajta ez a fura, ha szoknyát vesz. A mozgása is sokkal darabosabb.

csincsilla72 2016.04.24. 15:34:48

@Cérnahuszár: Ez marhaság, már megbocsáss. Az állatok gondozása nem kizárólag férfimunka. Ganajozni mindenki tud, nők is. Fejni megtanultak, a tyúkok, nyulak, kecskék nem kívánnak férfierőt. A földmunkák igen, de egy Dóri-Dia páros simán elbírja azt is.

,, 2016.04.24. 15:35:47

@Cérnahuszár: ez érdekes, én azt gondolnám h ez lelki okok miatt van így, de lehet h genetika. A Jolie-Pitt kislány is ilyen típus, már pici korától kezdve.

Reláció 2016.04.24. 15:46:43

Brigiben azt látjátok aki(k) valaha az életben elhagyott és átvágott titeket, de amikor az összetett személyiségről szóltam, abban pl. benne volt az is amire nem kaptunk választ. Azaz adva van egy átlagos 35. éves nő 3 gyerekkel és talán egy kinti vergődő kapcsolattal. Talán van még 3-4 jó éve hogy találjon egy szerető értelmes társat és láss csodát beúszik Gergön aki azért klasszisokkal jobb pasiban mint Brigi nőben. No de mindegy is, mert mit csinál a kedvencem, ahelyett hogy észlelné ő már bezsebelte a jackpotot, (Gergővel) belekezd valami elmebeteg őrületbe aminek nincs értelmes nyerési kimenete! Miért? Minek kockáztat ha nem nyerhet csak veszíthet? ...én nem éetem nekem túl összetett. Please help me!!!!!!

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.24. 15:47:45

@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): nem kell kinőni,egy tomboy sosem lesz magassarkús nő,viszont tökéletesen működhet nőként,és anyaként. Pl én is előrébb tartoim a kényelmet annál,mint hogy nőies legyen a ruha. magassarkút csak kényszerből.)Diánál ami nehezít,hogy arcra is olyan szögletes,férfias.
A Pitt kislány,nála várnék az ítélettel még csak 10 éves,még kislány, majd a kamszkor,az ottani testi változások változtatnak rajta vagy nem. de pl én is normális ember lettem,remélem,pedig kislányként autókkal játszottam, fociztam,és inkább fiúkkal barátkoztam.

Sanda.Ipse 2016.04.24. 15:49:38

@Reláció: talán hétfőn megjön a válasz és a help:)))))

Reláció 2016.04.24. 15:50:35

@Sanda.Ipse: Nekemistetszett!!!! Találó!

Sanda.Ipse 2016.04.24. 15:53:04

@Reláció: egyébként nem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani egy ilyen "benti" kapcsolatnak. Olyan, mint a nyaralásos barátságok, társaságok. Összejövünk, jól érezzük magunkat, aztán a mindennapi életbe nem fér bele a folytatás.

Cérnahuszár 2016.04.24. 15:58:57

@csincsilla72: ha a férfiak agyával gondolkodsz, marhára nem fogja őket érdekelni hogy női vagy férfi munka, nő is tud ganézni mert a lányok nem melóznak az állatok körül
nincs miért benntartani őket, nem vesztenek semmit ha nem lesz aki mosogasson vagy főzzön
sütnek kolbászt és danolásznak a tűznél.

csincsilla72 2016.04.24. 16:03:55

@Cérnahuszár: Feltéve, hogy abból indulunk ki, hogy a nőknek nincs beleszólása abba, ki maradhat.
Norbi és Attila ELVBŐL nem fog nőt kihívni. Akit dagaszt a férfibüszkeség, az férfit fog kihívni.

Cérnahuszár 2016.04.24. 16:07:29

@csincsilla72: na de a pajtában arról beszéltek h a csajokat ki kell ebrudalni.
az meg csak párbajjal megy, és nem tehetik meg h pasit válasszanak ha egyszer a csajokat akarják kitenni.

ördi ke 2016.04.24. 16:13:18

@csincsilla72: Nem tudom te,ti aki ide irtok nenyire nézitek a műsort mert làtom közben is kommenteltek, .
Tegnapiba Attila mondta akàr nőt is kifog vinni.

Hortenzia Schneider 2016.04.24. 16:14:59

@PeniValdes: Már ne haragudj, de Te ezt a képet férfiasnak látod, az arca szögletes?ocdn.eu/images/pulscms/Mzc7MDM
Nekem PINK-re hasonlit www.hawtcelebs.com/wp-content/up egy stram csajra, aki leszarja a szart is, aki szarta azt is.)))

csincsilla72 2016.04.24. 16:15:16

@Cérnahuszár: @ördi ke: Várjuk meg a végét!
Attisnak nem kell sok ahhoz, hogy összeugasson valamelyik hímneművel és akkor máris elborít az agyában mindent a lila köd. Nem gondolnám, hogy akár Norbit, akár Gergőt "lerendezettnek" tekintené.

Bekkara 2016.04.24. 17:05:07

@Reláció: Ne hasonlítsd Brigit a Trónok harcához :D ott jól megírt karakterek vannak, Brigi nincs jól megírva. Egyébként ha hiszed, ha nem, nem utálom őt, csak olyannyira nem érdekel, hogy fáj néznem és hallanom. A tények pedig magukért beszélnek. Az előzetesben Gergő ugyan nem ku**zta le, de a "Mindenki Brigije" felér vele, csak szebb megfogalmazás :D Egyébként ha most Brigi feladja és visszajön nekem Heni, nagyon morci leszek. Akkor már inkább GIzella, üdítő lenne az a közutálat, aminek örvendene :D

@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): nem az öltözködéséről vagy a kinézetéről van szó, hanem a beszédéről, a szavairól és a bunkóságáról. Az elmúlt pár napban csak azt láttuk, hogy Szintivel fetrengenek az ágyban/földön. Ráadásul Dia előadta, mekkora "kanolós" csaj, mennyi pasija volt, nehezen tudom elhinni valahogy, valamit nagyon tud akkor. Nekem nagyon negatív. Ha megszólal, akkor is csak valamibe beleköt.

mákoskecsöpösfreestylekolbász 2016.04.24. 17:21:14

@VV Erőlegény: Majd jön a negyedik, ötödik, sokadik győzelme, aztán a végén Gábor vagy Gergő megnyeri a játékot.

mákoskecsöpösfreestylekolbász 2016.04.24. 17:22:45

@Bekkara: Én erre az esetre egy sokszereplős versenyfeladatot remélek a visszajönni kívánók között. Aztán a győztes tényleg visszajöhet.

Empty Bee 2016.04.24. 17:28:28

@Bekkara: Dia a beköltözéskor arról panaszkodott, hogy őt még egy fiú se hívta el randira... magyarul addig jó, ameddig könnyű szexet kínál, ennél többre meg senkinek sem kell. Ahogy Norbi is mondta, amikor Dia felkínálkozott neki "egy gyenge pinára vevő vagyok"... na, hát a férfiak többsége sajnos így van ezzel. A könnyű szexre mindig vevők, még ha nem is kifejezetten tetszik nekik az illető.

perszepolisz 2016.04.24. 17:36:31

Szerintem eddig tartott a játék első szakasza. Az a rész, amikor nagyjából belejöttek a farmlétbe és ennek során az volt a fontos a kiválasztásoknál, meg kihívásoknál, hogy ki az aki nem dolgozik. Ez ugye Sanya. Megpróbálták kirakni, de nem sikerült. Szerintem most az lesz, hogy változtatnak és innentől elkezdenek variálni - hívhatjuk taktikázásnak. Ennek során már az lesz a fontos, hogy kit lehet legyőzni a párbajon. Mivel eléggé megjósolhatatlanok a párbajok végkimenetelei, szerintem a játékosok is rájönnek és jó lenne végre egy olyan párbaj, ahol valaki/valakik összehoznak egy olyan párbajt, ahol mindegy ki esik ki. Mert mindkettőt kint szeretnék látni. Pl. kiválasztani Attilát és rávenni, hogy hívja ki Norbit, vagy mondjuk kiválasztani Szintit és hagyni hogy kiessen a picsába végre. Vagy pl Sanya összerakhatna egy ütőképes csapatot. 2-3 egybehangzó szavazattal.
Ja, az is fontos szempont ám, hogy jövő héten fiú fog kiesni, mert egyszerűen ezen a sormintán az RTL nem fog változtatni.

Chuck Νorris 2016.04.24. 17:42:45

@Empty Bee: Gondolom nem olvastad Dia nyilatkozatát a férfiakrol és az eddigi kapcsolatairol :)
...
Ha tetszett nekem valaki, azzal le is feküdtem, aztán mentem tovább. Gyűjtöttem a skalpokat, nekem minden férfit meg kellett szereznem, és úgy éreztem, hogy minden férfit tönkre is kell tennem. Karcagon legendás a hírem, nincs is nagyon már olyan srác, aki összejönne velem, de nem érdekel, hiszen elég nagy hely Magyarország. Egyébként itt sokan meg is szólnak emiatt, de felőlem aztán le is k*rvázhatnak, az sem érdekel. Én tudom, hogy akarok élni, és úgy is élek – jelentette ki a lány, aki soha nem volt hajlandó engedni, hogy bárkitől is függjön.
– Kisiskolásként azt mondtam anyámnak, hogy én pornósztár akarok lenni, mert akkor a képeimet is sokkal drágábban adhatom majd el – nevetett Dia.

Chuck Νorris 2016.04.24. 17:47:03

@Empty Bee: Dia vs Férfiak (csak hogy jobban képben legyél)
– Ha tetszett nekem valaki, azzal le is feküdtem, aztán mentem tovább. Gyűjtöttem a skalpokat, nekem minden férfit meg kellett szereznem, és úgy éreztem, hogy minden férfit tönkre is kell tennem. Karcagon legendás a hírem, nincs is nagyon már olyan srác, aki összejönne velem, de nem érdekel, hiszen elég nagy hely Magyarország. Egyébként itt sokan meg is szólnak emiatt, de felőlem aztán le is k*rvázhatnak, az sem érdekel. Én tudom, hogy akarok élni, és úgy is élek – jelentette ki a lány, aki soha nem volt hajlandó engedni, hogy bárkitől is függjön.

Hortenzia Schneider 2016.04.24. 17:54:59

@Chuck Νorris: igaz nem nekem irtad ,és fogadatlan prókátornak ajtón kívül a helye,de ha ugyan ezt egy pasi nyilatkozza akkor az faszagyerek.Nagyon sok fiatal ugyan így tesz csak az nem vállalja fel nyílvánosság előtt.Az emlitett videón Norbi is egy pár óra után már nyomta lányt a fánál ahogy mesélte, tehát felesleges ez a pálca törés a Dia feje felett, mert a másik se különb.Dia nyersen őszinte.Nem azt irtam ,hogy ez a normális, de a mai világban ezen nem kéne ilyen maradi módon "kettős mércét használni, " hogy egy klasszikust idézzek.))

Hortenzia Schneider 2016.04.24. 17:56:17

@PeniValdes: az elsö linken csikos felsőben Dia van, a blikkes cikknél.A másik PINK

ördi ke 2016.04.24. 17:57:07

@perszepolisz: Itt mindenki kint akarja làtni Cintit?Nehogy ugy jàrjatok mint a premier l.a legkisebb kiràly,kiràly làny nyer.Jelenleg 2-0 -,al robog a végső győzelem felé Leacester.

Empty Bee 2016.04.24. 17:58:50

@Chuck Νorris: "nincs is nagyon már olyan srác, aki összejönne velem, de nem érdekel, hiszen elég nagy hely Magyarország"

Most már egész Magyarországon lesz híre, de nem baj, elég nagy kontinens Európa :D
Szegény, tisztán látszik, hogy valami lelki nyavalyát akar kiélni (talán az apjához fűződő elcseszett kapcsolatát akarja megtorolni a többi férfin) ezzel a kényszeres macsó viselkedéssel, csak mire erre rájön, addigra már késő lesz.

Chuck Νorris 2016.04.24. 18:00:06

@Hortenzia Schneider: én csak emiatt reagáltam...
"Dia a beköltözéskor arról panaszkodott, hogy őt még egy fiú se hívta el randira... magyarul addig jó, ameddig könnyű szexet kínál, ennél többre meg senkinek sem kell."

a Blikk interjuban ennek szöges ellentétét mondta :)

Empty Bee 2016.04.24. 18:02:55

@Chuck Νorris: Amit leírtál, az az, ahogy a múltban viselkedett, viszont az az elszólása, hogy "nem baj, elég nagy hely Magyarország" azt mutatja, hogy igenis vágyik kapcsolatra, csak már a városában senki nem hajlandó vele összejönni. Plusz az tényleg elhangzott, hogy őt egy fiú se hívta randira, tehát a jelen állapot már inkább arról szól, amit én írtam.

Hortenzia Schneider 2016.04.24. 18:03:51

@PeniValdes: távol állt tőlem a kioktatás )
@Empty Bee: Én is igy gondolom.
@Chuck Νorris: értelek.)

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.24. 18:06:07

@Hortenzia Schneider: ok,én sem gonoszkodásból mondtam Diára. nekem sincs nőies arcom..legalábbis a szoftverek szerint

Chuck Νorris 2016.04.24. 18:12:33

@Empty Bee: lehet hogy sexfüggösége van, amiböl nehéz kimászni. ezek a függések kemény dolgk én is alig birtam lejönni 18 évesen a bélyeggyüjtésröl.

aloksak 2016.04.24. 18:19:16

@Chuck Νorris: :DD Kemény lehetett. Eddig a nap kommentje. Nálam. Legalább is. :D

Empty Bee 2016.04.24. 18:29:08

@Chuck Νorris: De a szexfüggést egy emberen is ki lehet élni :D

ördi ke 2016.04.24. 18:55:12

@☺ágica: Ez tök fals,bulvàros hir.Holnap estig ezen ellehet csàmcsogni,mi fog történni.Honnan tudja a life.hu mi hangzott el?Mert ijen az elözetesben nincs,tudtommal màshonnan nem kap egyik média sem infot előre.Ez ojan mint tegnap itt valami Heni fan kiirt ö tudja biztosra ,hogy Heni nyeri a párbajt,erröl ennyit 24hra múlva kiderül.

Chuck Νorris 2016.04.24. 18:57:43

@☺ágica: kinn van már a weblapjukon is a takarás nélküli smárolos csöcsözös jelenetsor.

Hortenzia Schneider 2016.04.24. 19:10:09

@Chuck Νorris: Mit mond neki Gergő a végén? mert nem értem.

Chuck Νorris 2016.04.24. 19:19:59

@Hortenzia Schneider: Brigi Jobb ha tudod
SPOILER
én vagyok az apád
:D

Chuck Νorris 2016.04.24. 19:21:18

@☺ágica: nem baj, én mindig évezettel csámcsogom át a Farmbulvárt :)

Bekkara 2016.04.24. 19:31:37

@mákoskecsöpösfreestylekolbász: Hát, nem hiszem, hogy túl sokan ugrálnának a lehetőségért, tényleg csak Heni és Dani. A tűzoltó bácsi nem érezte jól magát, látszott rajta, Laura meg szinte önszántából ment ki. A feladókat pedig nem hinném, hogy hívnák. Esetleg még Vivi, de abban semmi izgi nincs :D

@ördi ke: igen, mindenki, mert egy nagyképű, önző, buta liba, akinek semmi haszna, már a szamarat se gondozza :D

Egyébként szerintem Brigi nem fogja feladni, csak hírverés. Viszont attól függetlenül nagyon kíváncsi vagyok a bulira és a reakciókra. Piszok sok piát kaphattak.

☺ágica 2016.04.24. 19:39:57

@Chuck Νorris: szintén:) az előtte levő kommented meg sírós:))

Well... 2016.04.25. 03:10:26

@Cérnahuszár: en emlexem, mikor a marknak magyarazta, hogy kell fat apritani, meg aarra is emlexem ,mikor megprobalt fat apritani, es nem sikerult neki,csak a baltat birta belevagni a tonkba , arra is emlexem, mikor fat vagott a norbival, es mikor a norbi mondta neki , h a masik oldalrol kene fureszelni, akkor fel sem fogta,h mirol beszel, a favago ...hangember az elso parbajon ki fog esni, akarki ellen. (nem kar erte).

Anickmármás 2016.04.25. 07:41:48

Most nézem,a mi Brigink elkurvult ..... a bezártságtól? Vagy ez még hazai? Remélem hazamegy és nem nyávog tovább :(

Cérnahuszár 2016.04.25. 07:48:02

@Well...: hát lehet h többet nézek ki belőle, majd meglátjuk mi lesz

aloksak 2016.04.25. 07:53:48

@Well...: Basszus, ezekre én is emlékszem. :D Mikor Márkot oktatta, akkor lényegében vak vezetett világtalant? :D És tényleg nem sikerült neki az a fa vágás. Nem olyan ügyes ő, mint azt beállítja. Persze nagyon sok minden függ a feladat jellegétől. Mert lehet olyat kap a majdani párbaján, amit kisújjból kiráz. Majd kiderül idővel. :)

aloksak 2016.04.25. 07:55:29

@PeniValdes: Na most ki fog derülni, mennyire szólnak bele a szerkik a levél írásába. Mert Heni lezsírozta a csajokkal, hogy Dia lesz. Elvileg. Ha most mégis férfi lesz a választott, akkor erről annyit ki is írja ezeket a leveleket. Most én magam is nagyon kíváncsi vagyok.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.25. 08:16:15

@aloksak: Biztos, hogy Dia lesz szerintem, és nem is baj, mert őt is kevésbé ismerjük még...

ördi ke 2016.04.25. 08:29:50

Gàborka a blikk szerint 9millàt költött kokxra,való szinü mellékhatàsai miatt ien lasú gondolkodàsu,de azért fasza gyerek.

Alajka Bal 2016.04.25. 11:29:24

Mi van mindenki eltünt ? :)
Na szóval Henire visszatérve: Nem tudom olvasod-e Heni, de remélem igen :)
Nekem semmi bajom nem volt a testeddel, sőt bejöttél nekem, bármikor megcsinálnálak :)
Ugyanakkor biztos, hogy ha velem lennél több ízben beleverném a fejed a gerendába, sőt lehet, hogy meg is rugdosnálak erősen...
Aztán újra dugnánk egy fergetegeset.....
Brigi: Ez a picsa leharcolt fejű, ronda és rettentően irritálóan nyávog állandóan.
Az rendben van hogy bebaszik mint a szódásló, az is hogy beindul a kúrhatnékja ittasan, DE az már nagyon gáz, hogy mindenféle állattal smár, de Gergővel eszébe se jut!
Gergő fiam, ha van eszed hagyod a picsába a vén-kurvát, mert behálóz csak magának, a mélyben nem érez irántad! (Egyébként Gergő 100x jobb pasi, mint Brigi nőben igaz kicsit feljebb kellene rajta tekerni az égőt)
Gabi: Egy kis malactáp néki már tényleg nem baszik sokat mellékhatások tekintetében.
Ugyanakkor szerethető mint egy háziállat, pl. egy muraközi ló, igaz az értelmesebb :)
Viszont az nem tud kiselőadást tartani hosszan értelmetlenül és szórakoztatóan.

Pácsó Ármándó 2016.04.25. 12:12:08

@Alajka Bal: Ha erre nem kerül elő, akkor semmire! :DDDD

2016.04.25. 12:26:30

@Alajka Bal: mai blikk sztárcset: ott kellett volna így udvarolnod neki :)))))

@Pácsó Ármándó: várjuk a reakcióját tűkön ülve XD ami tetszett, h atesszal összebandázott volna, csak nem vette a lapot ati. meg kellett volna szórnia heninek pár FBM-mel, hátha abból értett volna attesz XDXDXD

mézescsók 2016.04.25. 12:27:10

@aloksak: Talán először vagyok igazán kiváncsi arra, ki lesz a kiválasztott.
Reménykedem Heniben, hogy nem Attilát jelölte meg (mintha valamikor vele is lett volna pengeváltása még Attila gazdasága idejében), az meg szinte biztos, hogy nem Norbit (kizárja valami, hogy ismét jelölje a távozó balesetes?). Ez remek alkalom lehetne a lányoknak, hogy jelöljék valamelyik alfahímet, hátha az a másikat hívja párbajra. Ők igazából szerintem egymásnak ellenfelei. Bármit benézhetünk Sanyába, Gergőbe vagy Gáborba, mindkettő lemosná bármelyiket. Sanya - eddig egy párbajellenfele volt (Sándor), aki kb. egy szinten lehetett vele, Lau említésre sem érdemes, Heni nem volt elég gyors. Gáborka - kedvelem nagyon, de feltunningolt izomzatú, nem biztos, hogy baromira erős, arra meg végképp képtelen, hogy a feladatot meglátván valamiféle taktikát dolgozzon ki magában gyorsan. Gergő - sötét ló, nem tudunk róla semmit. Egyáltalán nem biztos, hogy olyan erős vagy ügyes (kaszkadőr? - ennek ellenére, itt nem kardozni kell vagy autókból kiugrálni) és azt sem gondolnám róla, hogy különösebben fifikás. Szóval össze kellene fogni a lányoknak és ugyanarra a pasasra jelelt szögelni, vagy Attilára, vagy Norbira. Hátha a delikvens merő macsóságból kihívja a másikat. Legalább az egyiktől megszabadulnának.

Chuck Νorris 2016.04.25. 12:32:02

@Alajka Bal: kötve hiszem hogy egy ilyen fasza romantikus közeledésnek bármelyik nő ellent tudna állni :)

aloksak 2016.04.25. 12:32:16

@mézescsók: Na igen. Megnézném végre azt a híres és már mindkettő által beígért Attila-Norbi párbajt. Mutassák meg, ki a legény a gáton.

lac64 2016.04.25. 12:39:02

@aloksak: Attila biztos okosabb ennél, s talán Norbi is. Attila kommunikációja az utóbbi időben megváltozott, főleg Gergőt emlegeti, de már lány sem derogálna neki. Ha a lányok a beleegyezése nélkül megszórják, úgy kiviszi valamelyiket, mint a huzat. Norbi is mintha a lányokról beszélt volna Sanyával.

aloksak 2016.04.25. 12:40:57

@lac64: Ezt értem. De annyit pofázták már egymásnak, hogy itt lenne az alkalom. Tessék. Mérettessenek meg. Persze sejtem én, hogy nem fog ez megtörténni, majd kitalál egy jó kis indokot, miért nem. Mert kell a munkaerő. Ja persze. Mert egyik sem merne kockáztatni.

lac64 2016.04.25. 12:46:30

@aloksak: A VV-kben a klasszikus duma ilyenkor az volt: Nekünk meg kell küzdenünk ... DE még ennek nincs itt az ideje :) Egyébként meg egy túlélő játék, minek is kockáztatnának?

aloksak 2016.04.25. 12:49:12

@lac64: Ez túlélő játék? :D Ez semmi ahhoz képest. :) Ide is csak hangembereket válogattak be. Egy igazi tökös férfi nincs bent. Ez a nagy igazság. Na de inkább hagyom is.

Pácsó Ármándó 2016.04.25. 12:51:42

@Biriksz_Krokiksz!: Atesz nagy spiler! Még bármi lehet belőle! :-)

Pácsó Ármándó 2016.04.25. 12:56:27

@aloksak: Az! De neked kell túlélni az aktuális adást :-)

2016.04.25. 12:57:08

@Pácsó Ármándó: a "végrendelkezésére" nagyon kivi leszek. sztem írtó ordasnagy genyózásos lesz, a szerkiknek bele sem kell majd nyúlniuk XD de ha mégis, akkor azért h max "finomítsanak"/enyhítsenek rajta, nehogy vér folyjon XD

2016.04.25. 12:57:18

@Pácsó Ármándó: a "végrendelkezésére" nagyon kivi leszek. sztem írtó ordasnagy genyózásos lesz, a szerkiknek bele sem kell majd nyúlniuk XD de ha mégis, akkor azért h max "finomítsanak"/enyhítsenek rajta, nehogy vér folyjon XD

2016.04.25. 13:10:53

@aloksak: ezzel 100%-ig egyetèrtek. Mind töketlen... :)))

2016.04.25. 13:26:25

ezt még az előző poszt végébe írtam, de ide is berakom, barát vs ellenség témában:

meg van egy harmadik dolog is, amikor a kommtársak kizárólag a játékos viselkedése alapján tudnak véleményt formálni, mert nem ismerik az adott játékost privátban. most másodjára fordult ilyen elő itt, h olyan megosztó személyiség játszott, akinek vannak hv blogos barátai/hozzátartozói. jogában áll mindenkinek a saját meglátása alapján véleményt formálni, anélkül h véleménykülönbség miatt legyalulnák egymást.

mézescsók 2016.04.25. 13:28:04

@aloksak: "...egyik sem merne kockáztatni!" Maximálisan egyetértek, ezért marad az elképzelésem csak fantazmagória.

2016.04.25. 13:40:11

@mézescsók: a csajokban eleve több a bizonyítási vágy (így vagyunk kódolva), nem elég annyi, h "mivanmivanmivan??nekem nagyobb cicim van" és emiatt is állnak bele dolgokba, h ne csak hangembernek tűnjenek. ha csajok feszkóznak, annak súlya is van, nem csak handabandáznak a levegőbe bele.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.25. 13:56:48

@mézescsók: Akkor te is alul értékeled Gábort, mint Norbi. :-)

2016.04.25. 14:00:33

@PeniValdes: pontosíts kérlek, miért érzed így? (ha most a cici kontentre célzol, eskü megráglak) :))))

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.25. 14:03:48

@Biriksz_Krokiksz!: arra célozhattam volna, de nem arra céloztam, hanem a bizonyítási vágyra.

2016.04.25. 14:06:10

@VV Erőlegény: olvastam a gáboros elméletedet, és ha igazad lenne vele kapcsiban, hát az egy hatalmas nagy durranás lenne :) megvezetne mindenkit a bambaságával, és a végén, ahhhhh....bárcsak! kicsit a primal fear edward norton ugrott be a kettős megvezetős személyiségével :)))

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.25. 14:07:33

@Biriksz_Krokiksz!: durranás? szét fog pukkani
szeretem Edward Nortont,nagyon jó

2016.04.25. 14:08:08

@PeniValdes: ja, jó. én mmkk általánosságban puffogtattam magam, kivételek persze vannak mindig.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.25. 14:11:19

@Biriksz_Krokiksz!: mik? Gáűbor szétpukkanása,vagy Edward Norton?

2016.04.25. 14:11:39

@PeniValdes: ezzel nem értek egyet. akár magának akár másnak, van bizonyítási vágy az emberben.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.25. 14:13:41

@Biriksz_Krokiksz!: persze,de bennem pl nincs meg,hogy na most megmutatom. hogy bebizonyítom,hogy egy nő is képes fát vágni

2016.04.25. 14:14:47

@PeniValdes: norton elsősorban. de ő verőlegény gáboros eszmefuttatása miatt jutott eszembe, mindenkit megvezet a szefóskodásával, aztán közben kiderül, h nagyon is tudatos. értem én, h nem szerencsés és nem is teljesen 100as a párhuzam köztük, csak asszociáltam.

2016.04.25. 14:16:19

@PeniValdes: nem erre gondoltam, z már inkább versenyszellem lenne.

2016.04.25. 14:18:51

@PeniValdes: a "csakazértis" megcsinálom szellemére gondoltam.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.25. 14:20:10

@Biriksz_Krokiksz!: hát bennem nincs ilyen:) szenvedjen az akinek 2 anyja van

2016.04.25. 14:23:54

@PeniValdes: hogy is mondjam h maradjak farm-kompatibilis. az okés h vannak női meg férfi feladatok. de való életben ezek már kezdenek összemosódni egy ideje. itt még nem. és emiatt is várom heni levelét, h hogy fogja összemixelni ezeket a feladatokat.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.25. 14:24:54

@Biriksz_Krokiksz!: ja, a férfi dolga hogy pénzt keressen,a nőé meg,hogy szép legyen:)

2016.04.25. 14:25:11

@PeniValdes: az egyénfüggő, h ki mennyire éli ezt meg szenvedésnek, tapasztalás helyett.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.25. 14:27:16

@Biriksz_Krokiksz!: én úgy vagyok vele,hogy ami nem megy azt nem eröltetem.

2016.04.25. 14:36:05

@PeniValdes: de mit nem? a tapasztalást? a korlátok feszegetését? h a nő ne csak szép legyen de keressen is magától, és ne a férfi dolga legyen kizárólag, mert az függőség a másiktól? ;)

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.25. 14:43:18

@Biriksz_Krokiksz!: engem ezek sosem vonzottak,hogy bármit feszegessek...bár volt hogy feszegettem a szomszéd kerítését..

mézescsók 2016.04.25. 14:50:36

@Biriksz_Krokiksz!: Hogy úgy általában egyetértek-e azzal, hogy a csajokban magasabb a bizonyítási vágy, mint a pasikban, most nem tudom, de azt hiszem, hogy helyzete válogatja és erősen személyiségfüggő. Bennem pl. nincs mindenáron való bizonyítási vágy (attól függ, hogy kinek, mit, érdemes-e, stb.), azt meg különösen nem gondolom, hogy mindig nekem van igazam.
Én konkrétan a farm két olyan férfiszereplőjéről beszélek, akik mindenáron - mondhatnám MMKK - be akarják bizonyítani, hogy ők a kiskakasok a szemétdombon.Gondolj vissza mindkettőjük gazdás idejére, valamint a kötélhúzásaikra. Ugyanakkor azt is el tudnám képzelni, hogy ha bármelyiket kiszögelik, akkor egy gyengébbet választ (bármelyik a másik három díszpinty közül), de akkor azt fogják mondani - hülyének nézve a nézőket -, hogy az ő párbajuk ideje még nem érkezett el, és majd a végjátékban mérik meg egymást.Simán el bírom képzelni róluk.
@VV Erőlegény: Általában nem értékelem le Gábor, kifejezetten élvezem a figuráját, de sajna nem feltételezek róla egy párbajban túl sokat. Magam ugyan sosem gyúrtam - nem is tetszik annyira az ilyen pasi -, de úgy tudom, a kigyúrt izomzat nem garantálja az állóképességet. Ki lehet nyomni fekve vagy spiccen állva akárhány kg-t, az egy másfajta mozgás. Észmunkában sem tűnik túl bonyolultnak a fiú, de a dolgain nagyon tudok röhögni és sajnálnám, ha nem lenne ott. Amellett nagyon fiatal még, sok feladat nem erőből, hanem észből oldható meg jobban. Szóval mittudomén. Legyen igazad, leértékelem.

2016.04.25. 15:16:53

@mézescsók: "kinek mit érdemes-e" erre gondolásztam én is. és azért ez a farmos játék -szerintem- pont megfelel ennek. kinek: a játékostársaknak; mit:tényleg csak konyhában?; érdemes-e: már hogy a viharba' ne? a nézőkért ganajozok meg megtanulok gyújtóst is vágni. de legfőképpen szövetségeket kötni, meg senkivel sem feszkózni nyíltan, mert ha nyerni megyek be, akkor muszáj belesimulni, h minél később kerüljek célkeresztcsibe.

aloksak 2016.04.25. 15:22:03

@Pácsó Ármándó: Ha innen közelítem meg, akkor igen. :D Köszi hogy ezt szóba hoztad. :D @paranyuszi: Ugye? Mindnek csak a szája jár. Ha mégsem azok lennének, vagy legalább egy közülük, akkor ha most legközelebb kiválasztásra kerülne, kivinné a nagy ellenfelét. De nem fogja. Mert már a csajokat akarják kiszórni. Mert mind lusta címszóval. Meg ugye egyik sem lett igazi ágyas. Az még talán védettséget adott volna neki. De mivel nem, így úgy látják nincs igazi hasznuk. Egyedül Dórit nem látom veszélyben, még. De út is megfogják próbálni kiszórni. Idővel. @PeniValdes: Ennyi. :)) Ezt jól megfogalmaztad. :))

aloksak 2016.04.25. 15:25:18

@mézescsók: Sajnos nagy az esély rá, hogy ez lesz. Most meg főleg, miután egy szövetség körvonalazódik közöttük. A Gergőt igaz nincs köztük, de ő mivel nekik is sötét ló a képességeit tekintve, nem hiszem hogy megmerik kockáztatni a párbajt vele. Fiú kihívott lesz, és lányt fog párbajra vinni. A mai után nagy valószínűséggel Brigit, vagy Cintit.

alsophila grahami 2016.04.25. 15:35:04

@aloksak: annak még nincs itt az ideje, a show szempontjából meg főleg, de ahogy elnézem, végre leesett nekik, hogy ha a fináléra gyúrnak, akkor közös érdekük, hogy félretéve mindent, egyelőre a felesleges játékosok, a kerékkötők módszeres kiszórására koncentráljanak, és gondolok itt Dóri kivételével az összes lányra, aki nagyjából haszontalanok, viszont a sz*rt rendesen kavarják bent a srácok ellen; és kétlem, hogy arcoskodni kellene már bárkinek, hogy lányt nem visz ki, mert ennek itt már nincs helye, a játékomat rontókat kell kipakolni, nemre való tekintet nélkül, és ezek most itt Norbi és Attis szempontjából a 3 lány. de a többieknek is ez az érdekük, Gergő pedig megroppan magától is, ha Brigi kimegy... szóval, a nagyágyúk majd a végén méregetik egymáshoz a férfiasságukat, ez most még nem időszerű, ha ésszel játszanak - márpedig nekem úgy tűnik, hogy mind Attis, mind Norbi ésszel játszik.

2016.04.25. 15:36:43

dóri játéka áll legközelebb hozzám, hajrá dóri. pasik közül viszont nemtom, legyen a kutyásisten .(vagy norbi XDXDXD)

alsophila grahami 2016.04.25. 15:40:16

kíváncsi vagyok, ki lesz a hetigizda, én Diát tippelem...

2016.04.25. 15:44:45

@aloksak: egyszeruen toketlenek ahogy eloszor irtad. Mindegyik a "legolcsobban" akarja meguszni az egeszet vagyis a legkisebb befektetessel/erofeszitessel. Ezert lettek a csajok a celpontok.

2016.04.25. 15:51:01

@paranyuszi: senki nem használja ki a heti gizda szkilljét. bárki is az, vmelyik nőszerszám simán tudta volna/tudja manuperálni. de innen pofázhatok. a csajok fogjanak össze! ezt kellett volna már korábban is, és pinki még mindig bent lenne. fbm.

2016.04.25. 15:52:48

a csajok is töketlenek amúgy taktikában.

alsophila grahami 2016.04.25. 16:28:09

@Biriksz_Krokiksz!: én nem is értem, minden rohadt valóságsóban ez van, a lányok egy kalap... semmik stratégiában, de még az Édenben is ez volt, pedig ott mekkora vehemenciával tolták páran, aztán elhullottak szépen sorban... soha nem tud lány nyerni, de még a közelébe se kerülni, mert valahol mindig megcsúsznak. ezek is... páran nőszövetséget vizionáltak a játékba a komtársak közül, aztán még arra se voltak képesek, hogy legalább egyszer a büdös életben összehangoltan jelölgessenek... szanaszéjjel szögelgetik a jeleket, taktikai antitalentum mind, ezért is vannak kisebbségben. de könyörgöm, számolni csak tudnak, hogy a pitlibe' nem jut el a póhálós kis agyacskájukig, hogy ha hagyják, hogy lányt jelöljön a többség, akkor az lányt visz ki magával (jó, Heni most tökös volt, hogy kivételt tett, de ezzel taktikai hibát is vétett, mert a lányok közül - kivéve Dóri - bármelyik ellenében visszajött volna); szóval, hogyan engedhetik, hogy a fiúk leszalámizzák őket sorban..?? Heni itt is egy barom volt (a játékban!), hogy a fitnesz-csajszira szállt rá, ahelyett, hogy egy fiút pécéztek volna ki együtt, a többi csajszival, aztán hadd szóljon, hadd aprítsák egymást a tesztoszteronhuszárok! nem hiszem el, hogy rafkós létére nem volt képes a lányokat manipulálva okosan játszani, és a hangadókat kipakolni sorra a játékból! most szimpátia ide vagy oda, mondjátok, hogy nincs igazam...

2016.04.25. 16:40:08

@alsophila.grahami: mert folyton elmennek személyeskedésbe, féltékenykedésbe, irigykedésbe. mert nem látnak tovább ennél a >számukra< szentháromságon túl. nőszövetség. röhögök. (amúgy tipikus) soha a büdös életben nem fog itt nálunk csaj nyerni.

2016.04.25. 17:09:29

részemről kín ezt nézni (a hv-k faszák, szarból várat tipikus esettyének fennforgása) rohadt messze vagyunk a jóféle szórakoztató játéktól, mert lófasz van itt nem taktika, és én erre ugrom.

aloksak 2016.04.25. 17:10:56

@Biriksz_Krokiksz!: Ezt ne jelentsd ki így. Mi van ha egy transzi jelentkezik egy játékba? :D Érted? ;)

2016.04.25. 17:12:09

@aloksak: nem, de nem is akarom.

aloksak 2016.04.25. 17:13:11

@Biriksz_Krokiksz!: Na jó. Ez nem jött be. Sorry. Ahogy jöttem, úgy megyek is.

2016.04.25. 17:16:21

heni meg elkúrta, mert azokra a barátaira hallgatott, akik tapsoltak és bólogattak neki. és emiatt vagyok mérges (csak kicsit, mer' ő dóga volt)

kaqxar007 2016.04.25. 17:18:12

@Pácsó Ármándó: alltalaban szerzodes koti a reality jatekosokat a tv csatornahoz, alltalaban a szerzodesben ki van kotve, h nem nyilatkozhatnak a jatekrol a munkaado engedelye nelkul, legalabb addig mig a jatek tart, szoval ne nagyon varjatok vissza oszintet, ha tenyleg medias jovorol almodik, akkor azzal, hogy ideir szerzodest szeg, ertelemszeruen nem lenne sosenem masik medias szerezodese.

2016.04.25. 17:23:31

@aloksak: jézusom. ne idegelj, ha még a kommtársak lelkére is ügyelnem kell, hát tökön szúrom magam.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.25. 17:25:06

@Biriksz_Krokiksz!: Szerintem is csak elmélet (sajnos), de örülök, hogy egyetértünk, hogy az évszázad reality átverése lenne! :-)

D.Leery 2016.04.25. 17:25:18

@Biriksz_Krokiksz!: alig hiszem, hogy lennének olyan barátai, akik nem tapsolnak és bólogatnak neki. feltehetően azoknak már leharapta a fejét

aloksak 2016.04.25. 17:28:34

@Biriksz_Krokiksz!: Nyugi, nem úgy értettem. Csak estig. :)) Nem megsértődtem, csak láttam nem vagy vicces kedvedben, így inkább békén hagylak. :)) ;)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.25. 17:30:26

@aloksak: Ne feledd, hogy van egy külön fogadásunk Attilával kapcsolatban, bár tudom, hogy mit neked 6 db sör... :-)

aloksak 2016.04.25. 17:31:17

@VV Erőlegény: De hogy feledtem. :) Már be is szereztem. :D Azt hiszem ezt elbukom, de azért várjuk ki a végét. :D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.25. 17:34:06

@aloksak: Nem szeretem az állott sört, úgyhogy remélem nem szerezted be túl korán...! :-)

alsophila grahami 2016.04.25. 17:34:58

@Biriksz_Krokiksz!: na pontosan; itt van pl. ez a Brigi, azt látjuk estéről-estére, hogy meglehetősen manipulatív - klasszikust idézve - a csudapnájával irányít-befolyásol, de kit? azt az amúgy figyelemre méltó külsejű, de a játék szempontjából fullérdektelen nagydarab tohonya faszit, aki nem oszt, nem szoroz a játékban, nem igazán van szava, befolyása semmire, nem egy irányító alkat, elvan a maga kis zsákmányával (bár a mostani előzetes szerint mintha megborulni látszana kissé a nyugalma, de majd meglátjuk, hová fut ki ez), lényeg, hogy lesz hová bevackolnia, ha kiesik, és ő már nem ment ki üres kézzel - családot is kapott instant, készen, ezzel se kell fáradnia - , tehát kevéssé motivált a győzelemben, rá nem lehet stratégiát építeni, akkor minek manipulálni? nem lenne okosabb egy olyat becserkésznie - és nem a szexre célzok itt -, akinek komolyabb ráhatása van a játék menetére? vagy miért nem a lányokat próbálja a megfelelő irányba terelgetni? mert manipulatívnak manipulatív, de okosnak nem okos, ez van. Szinti és Dia dettó, vagy még sötétebbek; marad Dóri, de sajnos ő se a lányokban gondolkodik, a fiúkban pedig én nagyon nem bíznék a helyében, mert azok aztán bármikor beáldozzák, ha már nem lesz szükségük rá.

2016.04.25. 17:35:47

@D.Leery: de, van olyan, vastag páncélos kültakaróval és élesebb fogakkal. hagyjuk.

@VV Erőlegény: tök imádtam az elméleted ;)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.25. 17:40:24

@Biriksz_Krokiksz!: Figyu Biriksz, én most érzem ennek kb. 5% esélyét, hátha bejön! :-) Sztem hiába írtam le, még a a HV-n sem esett le sok embernek, hogy miről van szó! K*rvára izgulok, hogy bejöjjön! :-) Én ki nem néztem volna korábban Gáborból, hogy ismeri azt a szót magyarul, amit angolul under rated-nek szoktak nevezni. :-)

2016.04.25. 17:44:49

@alsophila.grahami: kutyásisten+brigi románc tök nekünk nézőkéknek szól. jujj, románckodás jujjjcsillámpóni. jujjj romkom.
hagyjuk már.
használják fel a csajok a csillámpi@jukat a cél érdekében. de mmkk fogjanak össze, mert csak úgy van esélyük, meg amíg csak lehet a hg-t is.

2016.04.25. 17:48:43

@alsophila.grahami: én nemtom hány évesek bridzs gyerekei. ha kicsik, nem engedik mamiék nézni. ha nagyobbak, akkor meg bridzs megmondta nekik, h gyerikök, anyátok játszik, nekem higyjetek ne a pletykákoknak meg a szemeteknek.

Empty Bee 2016.04.25. 17:50:40

@alsophila.grahami: "a játék szempontjából fullérdektelen nagydarab tohonya faszit, aki nem oszt, nem szoroz a játékban"

De lehet, hogy ez lesz a játékban a szuperereje! Fel sem tűnik senkinek, hogy ott tujul a háttérben, ezért előtte mindenkit kipaterolnak, és ha a végén egyszer majd ki is hívják párbajra, akkor simán nyeri, a végjátékban pedig szimpátia alapján (mer olyan cuki a kutyája/mer a Brigi hogy átcseszte/mer olyan szexi stb. felkiáltásokkal) simán megszavazzák nyertesnek. Ebből a szempontból Brigi akár jól is csinálhatta volna, ha nem ribanckodja el az egészet. Így ha Gergő kijövetelével betámadják a jócsajok 18-32-ig, azt várhatja Brigi, hogy akár egy percet is pazarolni fog rá, a ribanckodó, háromgyerekes, kiélt fejű manipulátorra.

kaqxar007 2016.04.25. 17:53:52

@VV Erőlegény: en inkabb a "Underestimate" -t hasznalnam, vagy ahogy mindannyiunk kedvence G. Bush mondta volt "misunderestimate" :o))

Empty Bee 2016.04.25. 17:55:04

Amúgy azt sem értem, hogy a többi egysejtű miért gondolta, hogy a szerelmespár szétszakításával gyengítik Gergőt. Pont hogy erősítik, mert Brigi hiányában csak a játékra fog koncentrálni, szóval ez öngól. Maximum Brigit gyengítik, de ő eddig is kábé akkora fenyegetést jelentett rájuk, mint egy féllábú lajhár.

Berborosz 2016.04.25. 17:57:39

@VV Erőlegény: Nem jöhet be. Ki van csukva. 0 %. Amit Gábor mutat, azt nem lehet megjátszani. Egy fekete lyukat nem lehet szimulálni.

2016.04.25. 17:57:57

@Empty Bee: mondjuk ilyenkor kicsit aggódom, h fogja vajon tudni kezelni a népszerűséget.

alsophila grahami 2016.04.25. 17:59:49

@alsophila.grahami: na és ezért is nyerik mindig fiúk, mert ők félre tudják tenni az érzelmeket, a személyes szimpátiát, az ellenszenvet is akár a cél érdekében, és sokkal koncentráltabbak, nem tévesztik szem elől a győzelmet, még akkor sem, amikor egymásnak ugranak; az erősen pszichopata-gyanús Attis jó példa erre, nem egy konfliktusban sikerült kihozni belőle az állatot, azt mégis mindig megállta, hogy egy ponton túl ne menjen, mert akkor a nyereményt kockáztatja - Heni pl nem bírt ugyanígy megállni, neki muszáj volt az erősebb Sanyát kihívnia, mert nem bírta az egóját kordában tartani - miközben a nála jóval instabilabb látszatot keltő Attis igen. Na és Norbis is, Sanya is, aki nem egóból választott párbajellenfeleket, hanem ésszel.

lac64 2016.04.25. 18:03:31

@Empty Bee: Már most feltűnt. Attilának elég régóta célkeresztben van, mondta is, hogy szét kell kapni a gerlepárt. Az eredetileg farmgazda minősítés is inkább Gergő b*sztatásába ment át

Cimili 2016.04.25. 18:05:17

@Empty Bee: Ámen. :) Ezzel maximálisan egyet értek. Még annyit tennék hozzá, h Gábor is nagy esélyes a végjátékra. Sok nézőnek szimpatikus agyatlansága és eszmefuttatásai miatt.

lac64 2016.04.25. 18:05:56

@paranyuszi: "egyszeruen toketlenek ahogy eloszor irtad. Mindegyik a "legolcsobban" akarja meguszni az egeszet vagyis a legkisebb befektetessel/erofeszitessel."

Nem töketlenek, ez a taktika.

alsophila grahami 2016.04.25. 18:06:21

@Empty Bee: ez tökigaz, csak én most abból indultam ki, amit a párbaj után feszegettek a fiúk, miszerint Brigit paterolják ki legközelebb, amitől Gergő kipukkad, beroskad majd, és szinte ünként kéredzkedik majd ki Brigi után.... Attila már régóta tervezget egy ilyen húzást, amivel Gergőt kicsinálja - előbb Kongóval próbálkozott, az nem jött be, most Brigin keresztül fúrja meg, és már partnerei is vannak hozzá Sanya és Gábor személyében.

Empty Bee 2016.04.25. 18:07:01

@lac64: Tudom, hogy Attila az első perctől kezdve pattog Gergő körül, mint egy agresszív csivava, de rajta kívül érdekel bárkit is? Mert én nem úgy vettem észre. Bár lehet, hogy Attila beoltja az egész hímegyletet Gergő ellen, de akkor remélem párbajon szétrúgja a seggüket, és elmegy a kedvük Gergő szekálásától.

alsophila grahami 2016.04.25. 18:10:52

@lac64: szerintem is, és ez a nyerő stratégia. nem sudden death-t kell itt játszani, hanem a végéig kell bírni szuflával (taktikával).

2016.04.25. 18:13:59

@alsophila.grahami: téged bírlak, veled mmkk összeállnék taktikailag.

alsophila grahami 2016.04.25. 18:17:53

@Empty Bee: és pontosan emiatt pattog Gergő körül az elejétől fogva, mert tudja, hogy párbajon a fizikai ereje miatt nehezen (vagy egyáltalán nem) verhető, ezért is játszik a mentális-érzelmi megreccsentésére, a fináléban pedig a szimpátiafaktora komoly akadály a többi fiú előtt, hiszen nem elég hogy Gergő szimpi, jó külsejű, még van egy cuki kutyája is... ezt taglalta tűzoltó Sándor is a kiesése utáni interjúban, hogy emiatt komoly esélyes Gergő nézői szemmel. Attis látta ezt egyből, és azóta is fáj a feje emiatt. Tegyük hozzá, okkal (nem okvetlen;)

paranyuszi (törölt) 2016.04.25. 18:18:18

@Biriksz_Krokiksz!: egyetertek a csajoknak kellett volna osszefogni... De fogadnek ra h nem fog sikerulni...

paranyuszi (törölt) 2016.04.25. 18:19:17

@lac64: szerinted taktika, szerintem toketlenek. Nem egymast nyirjak hanem a csajok ellen mentek... Elegge 'gyengusz' megoldas.

aloksak 2016.04.25. 18:22:55

@VV Erőlegény: Jól van, akkor megiszom. :P :D

Empty Bee 2016.04.25. 18:26:10

@alsophila.grahami: Nekem Gergő nem tűnik olyan "megreccsenős" fajtának. Amúgy vicces, hogy az az Attis próbál lelki-mentális megreccsenésre játszani, aki a csaja szülinapjától + cigihiánytól kikészült idegileg és bőgőmasinává változott. Lehet, elegendő stratégia lenne Attis és Norbi cigi- és kávékészletét eldugni, és mintha mi sem történt volna, adni a hülyét :D Egy nap alatt annyi lenne nekik.

alsophila grahami 2016.04.25. 18:29:34

@Biriksz_Krokiksz!: ennyi! xDD nekem aztán ne játsszon ilyet mert nem vagyok az a tipikus brazil-szappanfogyasztó, és lejárt is már sztem ez az érzelmi szál manapság, elavult, felejtős :P de arra azért jó, hogy a kutyásistent (hehe, ez tetszik, lopom;) megfogja, na de ezzel meg mindjárt Attisék célkeresztjébe is került, szal mondanám, hogy nullán van, de nem, mert mínuszban, ha ő lesz a kiválasztott legközelebb... te, kezdek gyanakodni, nem lehet, hogy ez a legújabb össze-vissza smárolós húzása se teljesen a részegség számlájára írható, hanem taktika is van benne? (a maga módján - hát ehhez ért, ebben van otthon, a szex a "szeretetnyelve" :P;)

aloksak 2016.04.25. 18:31:36

@paranyuszi: Akár igaza is lehet @lac64: -nak. Ha egy bizonyos szemszögből nézzük. Most a srácok arra mennek, hogy kiszórják majd a csajokat. Legyen. Előbb utóbb akkor is meg kell mérkőzniük. Ha csak nem azt tervezik, hogy együtt kézen fogva sétálnak be a hármas döntőbe. Azért azt is végig gondolhatnák, hogy ha kiszórnak minden leányzót, akik sokszor pufferként funkcionálnak a vitáikban, akkor mi lesz. Mert ha csak fiúk maradnak bent, akkor előbb utóbb úgyis egymásnak mennek. Akár szó szerint is. Mert nem lesz köztük ott egy nő sem, aki csitítaná esetleg őket. Bár lehet valakinek pont ez lesz a taktikája. Ami akár érthető is lenne. De én személy szerint nem szívesen néznék állandóan k...a anyázást a műsor alatt. Mert hogy az lesz, ha csak magukban a srácok maradnak, az fix. Már előre örülök, hogy milyen jó lesz.

alsophila grahami 2016.04.25. 18:36:13

@Biriksz_Krokiksz!: én is bakker, egyformán jár az agyunk eléggé ;) na, az meg a másik, hogy mi van akkor, ha igazuk van itt azon komtársaknak, akik szerint fullkamu a gyerekes sztorija a csajszinak, hiszen igazából csak egy gyerek hangüzijét hallottuk, akiről azt mondta, 6 é fél éve, és kb annyinak is tűnt hang alapján, de mi van, ha nincs is neki több? azokról beszélt egyáltalán? és ha nem is kamuk, de ő neveli őket is..? ez nem derült ki, és nekem az is új infó volt tegnap, hogy az összes gyerkőc különböző apáktól van (én a két nagyobbnak közös apát gondoltam vmiért) azért ez így igen meredek vállalkozás, ha igaz persze...

2016.04.25. 18:37:48

@paranyuszi: az a gáz, nyuszi, h kurvára sikerülhetett volna neki, és nagyon jól tudtátok, h mániám minden valóságsó, és ezáltal kicsit jobban is értek hozzá mint ti. de a személyes ellentétek, ugye.

Empty Bee 2016.04.25. 18:41:30

@alsophila.grahami: A beköltözést láttátok? Mert ott a bemutatkozó kisfilmben látszik, ahogy otthon játszik a három gyerekével, és meggyőzőnek tűnt. De persze ezt is meg lehet rendezni.

2016.04.25. 18:41:52

@alsophila.grahami: gyereket kihagyjuk. légyszi.

lac64 2016.04.25. 18:41:58

@Empty Bee: Attila pont az az ember, aki a csaja születésnapjától megreccsen :DDD Szerintem csak simán ripacskodott egyet. Kb. ugyanolyan alakítás volt, mint amikor reggel végighaknizta az összes állatot

alsophila grahami 2016.04.25. 18:43:11

@Empty Bee: haha ez tényleg nyerő lehet ;)) Attis valszeg magából kiindulva előlegezi meg kutyásistennek az érzelmi beroskadást Brigi nélkül, és gondolom, az emberismerete is, azért csak ő van vele összezárva jó pár hete... én is így tippelem amúgy, írtam már korábban, hogy Gergő kísértetiesen hasonlít mind külső jegyeiben, úgy mentalitásra, attitűdre egy kedves barátomra - márpedig az ilyen, megreccsen, ha kivonják az érzelmi támaszt mellőle. ;)

lac64 2016.04.25. 18:44:22

@Empty Bee: Sanya párbaja után már Gábor és Sanya is rámozdult Gergőre, legalábbis én így értelmeztem, amikor kint beszéltek a farmfitnesz teremben

alsophila grahami 2016.04.25. 18:45:20

@Biriksz_Krokiksz!: rendben. de akkor szerinted léteznek.... oké.

2016.04.25. 18:46:01

@lac64: XDXDXD ezen nevetek XD

Empty Bee 2016.04.25. 18:48:02

@lac64: Szerintem fullkomoly volt a kiborulása. Attila alapból nagyon labilis idegileg, tök bagatell dolgoktól tud agyérgörcsöt kapni, és az ilyen típus ugyanolyan elánnal tud kilengeni pozitív és negatív irányba is.

2016.04.25. 18:49:28

@alsophila.grahami: csalódott vagyok, mert nem azt kaptam amit vártam. céltalan genyózás nem jó, taktika nincs, nem jó.

alsophila grahami 2016.04.25. 18:49:35

@Empty Bee: igen, ezért is hittem el az egészet úgy, ahogy mondta.... csak tegnap felhívták többen rá a figyelmem, hogy nem feltétlen kell elhinni mindent, amit tálalnak nekünk, és hát, na, eléggé lazán kezeli ezt a háromgyerekes anya-dolgot, nekem fura és meredek az egész, de Krokiksz kérésére hanyagolom a gyerek-témát...

2016.04.25. 18:51:43

@Empty Bee: ne már. gondolod nem volt mindenféle teszt előtte? ne márrr.

2016.04.25. 18:53:21

atesz színjátékozik. ;)

Empty Bee 2016.04.25. 18:55:30

@alsophila.grahami: Igen, nyilván Attis jobban ismeri, mint mi. Bár, Attis és az interperszonális készségek... :DDD Mindenesetre Gergőnek még mindig marad Kongó mint lelki és szellemi társ, ami pont eggyel több, mint amivel a többiek bent rendelkeznek.

Empty Bee 2016.04.25. 18:57:12

@Biriksz_Krokiksz!: De, és pont azért válogatták be, mert kell a só. Egy kiegyensúlyozott, egészséges lelkületű, megfontolt, higgadt, fejlett érzelmi intelligenciájú ember mikor csinál sót? Eleve nem is jelentkezik egy ilyen játékba.

alsophila grahami 2016.04.25. 18:58:47

@Empty Bee: +1, azt nem lehet megjátszani, ahogy elönti az ideg minden hülyeségtől sokszor, de azt se, amikor vöröslik a feje a visszafojtott könnyektől, ha a riportban a gyerekeiről faggatják... én elhittem.

kaqxar007 2016.04.25. 19:02:32

@alsophila.grahami: mikor felb@szak idegileg, akkor tenyleg elborul, (tovabbra is fenntartom, h ez az egyik oka annak ,h k fog esni, nem baratja a feszultseg) , amikor a riportban konnyezik, az onsajnalat, mert, h milyen rosz neki, h nem lehet a gyerekeivel.

Cimili 2016.04.25. 19:02:37

Gábor arca egy tanulmány. :DDDD

alsophila grahami 2016.04.25. 19:03:09

@Biriksz_Krokiksz!: kicsit én is, de azért annyira nem, mert az előzőkből okulva nem is vártam túl nagy taktikázást a csajoktól; talán majd legközelebb (halló casting-ügyosztály!!) addig meg érjük be ezzel, lassan a BB-VV is elindul, vagy nem...? ;)

aloksak 2016.04.25. 19:03:17

Gáborunk a legjobb. :DDD

Schlomo Goldberg 2016.04.25. 19:06:28

harcsa
valami mindenre jó olaj

Mirocska 2016.04.25. 19:06:30

Csukamájolaj, Gábor szerint harcsa valami! :)))))

alsophila grahami 2016.04.25. 19:06:35

nicsak, a furahajú postásbácsi ceremóniamesterként haknizik? xD Gábooooo és a riportozás... kész! xDDD

aloksak 2016.04.25. 19:06:41

Mindenre jó olaj. :DDD Gábor for President!!

Mirocska 2016.04.25. 19:10:00

@aloksak: És még a főnyereményt is elvitte! :))))

alsophila grahami 2016.04.25. 19:11:30

nah rendes fickó ez a Zé, most szólt a Brigi-családnak, hogy tessenek a gyerkőcöket elhessegetni a tévé elől... :)

Cimili 2016.04.25. 19:13:37

@Mirocska: Mi volt a főnyeremény? Pont akkor hívtak telón.

paranyuszi (törölt) 2016.04.25. 19:14:56

@Biriksz_Krokiksz!: majd legkozelebb! :) fel idoig eljutott, ezert is grat reszemrol.

alsophila grahami 2016.04.25. 19:15:08

@Schlomo Goldberg: LOL, erre mondom én, hogy ezt nem lehet megjátszani, ez az ember egy kincs xDDD

Cimili 2016.04.25. 19:16:12

@aloksak: S még hogy nem jó a casting? Nagy érzékkel küldték játékba. :DDD

alsophila grahami 2016.04.25. 19:19:28

@kaqxar007: én meg arra gondolok, hogy a nehezén már túl vannak: már megismerték egymást, és pár konfliktusgenerátortól is megszabadultak, így könnyebb a dolguk - Attinsak is -, már cak nem hibázik akkorát, hogy kizárják...

postásunk dj-zik is, há' becarááááás! xDDD

Cimili 2016.04.25. 19:20:21

Ti értitek miről beszélget Brigi és Gergő?

Schlomo Goldberg 2016.04.25. 19:24:18

@Cimili: nem, de szerintem a show szempontjából nincs is jelentősége

Mirocska 2016.04.25. 19:24:52

Gábor ilyen cuki! :)
Kérlek, szeressétek egymást - mondja Brigiéknek!

Cimili 2016.04.25. 19:24:54

Gábor, de aranyos!

Alajka Bal 2016.04.25. 19:25:01

@Empty Bee: Jó beszélsz TEsvérem ! Rengeteg dologban egyetértek Veled!
Ha pasi vagy : mit iszol?
Ha csaj vagy : Szia Cica van gazdád ? :D :D

Schlomo Goldberg 2016.04.25. 19:26:43

Gábor áldott jó lélek, hogy próbálja menteni a menthetőt.
Brigi : "bevállalom a társas facilitációt "

Mirocska 2016.04.25. 19:27:20

Dóri a tyúkanyó! :))
Hajrá, Dóri!

mákoskecsöpösfreestylekolbász 2016.04.25. 19:28:13

Gábor a buli közbeni békítgetésben is megvillantja érzelmes oldalát. Már-már elpityeredett miközben Brigit és Gergőt kérlelte. :D

Schlomo Goldberg 2016.04.25. 19:28:25

Cinti a malacok közé feküdt be részegen, lol

alsophila grahami 2016.04.25. 19:28:41

csóri Gergő, ez a Gábor meg tényleg egy jó gyerek, Attis ugrott azonnal a lehetőségre hogy szétszedje a gerlepárt, Gábor meg.... hát ő Gábor. meg az ő hatalmas lelke, szeretem, na! xD Brigi no comment. végre őt is láttuk a maga valójában, hát, nem kellett volna.

Schlomo Goldberg 2016.04.25. 19:29:45

+majd a gyerekeid biztos örülnek neki ha látják a tévében - tarzan briginek

,, 2016.04.25. 19:30:49

Hát ez undi. Eddig se csíptem ezt a csajt, de az eleve taszít mikor egy középkorú nő ennyire vállalhatatlanra issza magát. Megvan ennek az ideje huszonegynéhányévesen, onnantól már gáz. Véleményem.

aloksak 2016.04.25. 19:34:02

@Cimili: Ez a pali nem semmi. :)) Hogy próbálta menteni a helyzetet. Ezt tuti nem színészkedi. Ilyen kis 2bites. De csupaszív. :))

őszintee 2016.04.25. 19:34:39

@Alajka Bal: @Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): Huszonévesen se szép. Egyik legjobb barátom csaja dettó ugyanez.Ha iszik csak az nem qrja meg akinek nem áll.fel.

alsophila grahami 2016.04.25. 19:36:18

@Schlomo Goldberg: ......ssza meg! még egy ilyen szutykot. Gergő viszont örülhet, még idejében megtudta, kivel tervezte az összecuccolást. :/ remélem, nem csicskul be, mert aztán zárhatja majd otthon az üvegeket előle...

alsophila grahami 2016.04.25. 19:39:38

@Schlomo Goldberg: jja, vajon fent lesz az rtl-moston? és blőrözés nélkül? xDD

Schlomo Goldberg 2016.04.25. 19:40:11

@alsophila.grahami: kutyástarzan még nem tudja milyen szerencséje van, amúgy is egy háromgyerekes anyukával kezdeni nem túl jó ötlet

Schlomo Goldberg 2016.04.25. 19:42:03

Brigi szerint a smárolás csak bohóckodás volt
én is ilyen nőt akarok

alsophila grahami 2016.04.25. 19:42:38

a vicc az, hogy a másnapi reakciója még gázabb az egészre, mint maga az éjszakai össznépi "facilitáció"... neki ez belefér, ennyi. van egy értékrendje.

,, 2016.04.25. 19:44:33

@alsophila.grahami: áhh ezt nem is bírom nézni, annyira idegesítő ez a nő. TV kikapcs.

Mirocska 2016.04.25. 19:44:51

Jézusom, milyen dzsuvás vízben öblögeti Brigi az evőeszközöket!

Schlomo Goldberg 2016.04.25. 19:44:52

@alsophila.grahami: ha nem lett volna ott Tarzan, meg a kamerák, lehet hogy nem fogta volna vissza magát ennyire.
Még az ideológia alap is magvan és Tarzan csak túlpörgi az egsézet.

perszepolisz 2016.04.25. 19:45:21

Dóri nagyon hülyén néz ki szemüveg nélkül. mint Theron a Szörnyben.

alsophila grahami 2016.04.25. 19:46:14

@Schlomo Goldberg: na ja... kutyásisten hálás lehet a sorsnak (szerkiknek;)

Schlomo Goldberg 2016.04.25. 19:48:32

Brigin nem tudja mi az oka hogy Tarzan elköltözött mellőle

Schlomo Goldberg 2016.04.25. 19:49:53

És megpróbálja megmagyarázni, de gusztustalan

lac64 2016.04.25. 19:50:07

@Schlomo Goldberg: Hát nem tudom. Szerintem ott Brigit már semmi sem tartotta vissza, csak a józanabb társai

Mirocska 2016.04.25. 19:50:24

Jól értem, hogy Brigi Gergőt hibáztatja, mert nem akadályozta meg az ámokfutását???

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.25. 19:50:55

@őszintee: tajtrészeg embernek nincs előttem becsülete

alsophila grahami 2016.04.25. 19:51:14

@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): bazz, ez a nő fogyatékos, vagy eljátssza, hogy semmire nem emlékzik..?? én mindkettőre tippelek! pfff de ócska. :/

Schlomo Goldberg 2016.04.25. 19:51:17

Mindenkibrigije, végre jutott neki egy rendes név

Empty Bee 2016.04.25. 19:52:00

Brigi kimaxolta a watdafakk-faktort.

perszepolisz 2016.04.25. 19:52:55

Gergő be is masírozott a döntőbe amúgy.

Schlomo Goldberg 2016.04.25. 19:53:01

Sértődve elvonul Mindenkibrigije és elidiótázza Tarzant. Úrinő.

Cimili 2016.04.25. 19:53:19

Még ez a hülye pics@ van megsértődve Gergőre? Az eszem megáll. Ez a nő 35 éves?????

alsophila grahami 2016.04.25. 19:53:35

@Schlomo Goldberg: efelől kétségem nincs, megfacilitálta volna mind, egytől-egyig a brigádból.

,, 2016.04.25. 19:54:02

@alsophila.grahami: levettem a hangot, de az arckifejezéséből úgy látom még ő a mártír. Pill, hányok egyet.

aloksak 2016.04.25. 19:54:19

@Mirocska: Jól. Ez a nő vállalhatatlan. Egy kis alkohol, és már "el is engedte magát"

Empty Bee 2016.04.25. 19:54:30

@Schlomo Goldberg: Lassan kiderül, miért kellett minden faszijának gyereket szülni

Mirocska 2016.04.25. 19:54:39

Hú, Gergő most nehogy becsicskuljon!

Schlomo Goldberg 2016.04.25. 19:55:12

Most akkor Tarzan becsicskul? Fasznak kell utána menni.

aloksak 2016.04.25. 19:55:32

@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): De mindjárt kimagyarázza magát, és Gergő meg elhiszi neki. Eszem eldobom.

Cimili 2016.04.25. 19:55:35

Nem egyértelmű, h nem ilyen vagy Brigi!

Schlomo Goldberg 2016.04.25. 19:55:59

Jobb választás az a kutya, Tarzan.

aloksak 2016.04.25. 19:56:36

@Schlomo Goldberg: Be. Még mindjárt neki kell bocsánatot kérni a "miindenki Brigije" dumáért.

Pácsó Ármándó 2016.04.25. 19:56:41

@Mirocska: @Schlomo Goldberg: Sajnos befog, ahelyett hogy véletlen átsegítené a kerítésen

Mirocska 2016.04.25. 19:56:45

@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): Jaja.... Utálom az ilyen embereket... Addig csűri-csavarja, amíg a másiknak lesz lelkiismeret furdalása....

Empty Bee 2016.04.25. 19:56:48

@aloksak: @Schlomo Goldberg: @Mirocska: Ebben az a vicc, hogyha Gergő becsicskul, Brigi még ennyire se fogja tisztelni, mert bármit meg lehet vele tenni.

perszepolisz 2016.04.25. 19:57:16

Szerintem ez tök alap társas viselkedés sajnos. Nap mint nap történik ilyesmi velünk, csak sokkal hosszabb idő alatt, mint 15 perc. A csaja elkurvul, a faszija meg becsicskul és vice verza.

aloksak 2016.04.25. 19:57:48

@Cimili: Erre nincsenek szavak. Ez hülye.

kaqxar007 2016.04.25. 19:58:13

@alsophila.grahami: nem ugy gondoltam, h a feszultseg miatt feladja, vagy tatlagessegre vetemedik, hanem arra, h a parbajon nem fogja birni a nyomast (feszultseget) igy kiejti magat...

Schlomo Goldberg 2016.04.25. 19:58:38

Tarzan, ekkor kibaszott lúzer nem lehetsz.

Cimili 2016.04.25. 19:58:39

Na nem véletlen, h 3 gyerek 3 különböző apától.

aloksak 2016.04.25. 19:59:30

@Empty Bee: Na ez a helyzet elő is állt. Gondolom most magában vigyorog Brigike, hogy ezt is kidumálta.

alsophila grahami 2016.04.25. 19:59:36

@perszepolisz: feltéve, hogy nem csicskul be, értsd: nem bocsájt meg a szakadék szutyoknak, és odalog vissza hozzá! különben még lejjebb ássa magát, mint most van.

de úgy látom, a csicskák sorsát választja - megint. /kb ezért is lehet nincstelen ennyi idős korára, a nője meg..... már vágom, miért van ilyen kiélt feje 36 évesen./

Cimili 2016.04.25. 20:00:01

Mit mondott a Gábor? :)

Schlomo Goldberg 2016.04.25. 20:00:12

Gábor a libákra: Én ezt tudom .. olyanok mint egy velociraptor

lac64 2016.04.25. 20:01:08

Na a csajmegbeszélés az utolsó szóig bekerült a levélbe

aloksak 2016.04.25. 20:01:34

Cintike miért sír már? A fiúk megszívták, ahogy látom. :DD

pomac 2016.04.25. 20:01:36

Ez a rész összegezve fosh9. Heniből meg nem nézem ki hogy ö találja ki hogy a héten a lányok ne dolgozzanak...

perszepolisz 2016.04.25. 20:01:59

@alsophila.grahami: Inkább arra utaltam ,hogy rengetegen becsicskulnak ám. Nem csak Gergő mester.

Schlomo Goldberg 2016.04.25. 20:02:07

@Mirocska: @Empty Bee: @aloksak: @Pácsó Ármándó: Hát, végül is kiderült hogy az egészről nem is Brigi tehet és Tarzan szaralak ha nem áll mellette, édes faszom.

csincsilla72 2016.04.25. 20:02:10

Gergő ne aggódjon, Mindenki Brigije a héten hazamehet. Reméljük legalábbis, a látottak után. Elhullik a párbajon, mint az őszi levél.

Cimili 2016.04.25. 20:03:09

@aloksak: Nem hallottad? Bulikán beleszeretett mindenkibrigijébe, ő meg Gergőt választja.

alsophila grahami 2016.04.25. 20:03:36

@kaqxar007: értettem én, és arra (is) gondoltam, hogy az eddigi feszkózások megedzették, és bírni fogja a végéig simán, és a párbaj/ok/on is... de aztán lehet, hogy nem. mindent nem adnak le nekünk, ki tudja, mik mennem ott 0/24-ben. ;)

csincsilla72 2016.04.25. 20:03:49

@alsophila.grahami: Gergő szar helyzetben van. Egyrészt valszeg nem az az alkat, aki látványos leszarja ezek után Brigi fejét. Másrészt a közönségnek is mutatni kell, hogy ő megbocsátó jó ember. Még ha a partner nem is érdemli meg.

aloksak 2016.04.25. 20:03:54

@Cimili: :DDDDDDDD Jajjj de hülye vagyok!!!! Köszi a felvilágosítást. ;) :DD

Pácsó Ármándó 2016.04.25. 20:05:00

@pomac: Én kinézem. És a "Norbi egész héten mosogat"-ot is.

@Schlomo Goldberg: Ha nem tud megbocsájtani, Brigi elveszti a Balanszát, megmondta! :-)

alsophila grahami 2016.04.25. 20:05:32

@Schlomo Goldberg: áááááhhhhhh xDDD nem bírom! xDDD

Empty Bee 2016.04.25. 20:07:26

Ezután, ha Gergő belenyúl Brigi szájába, két másik férfivel is nyálat cserél. Jó étvágyat hozzá!

lac64 2016.04.25. 20:08:03

@pomac: A lányok múlt heti megbeszélésén elhangzott, ha Heni esik ki, akkor Norbi fog egész héten mosogatni, a csajoknak nem kell korán kelni. Kíváncsi vagyok, hogy azt is beleírta-e, hogy Attilának egész héten Sanyával kell párban dolgoznia :)

alsophila grahami 2016.04.25. 20:08:41

@perszepolisz: jah ja, de azt nem kell végigasszisztálnunk főműsoridőben... ;)

Pácsó Ármándó 2016.04.25. 20:11:47

@Mirocska: Tényleg az a szerencséjük, hogy Kongó Gergővel volt

alsophila grahami 2016.04.25. 20:18:16

@csincsilla72: hát nem tudom, az én szimpátiámat éppen ezzel veszítette el, semmi tartása nincs. ez nem férfi, hanem.... hadd ne mondjam ki, milyen darab, de az. nincs benne semmi tiszteletre méltó.

ne érts félre, nem azt mondom, hogy egyszer 's mindenkorra nullázza a nőt, vagy hogy ne érdemelne esetleg egy második esélyt, ha Gergőnél belefér ez a laza morál, de... legalább valameddig tartotta volna magát, hogy a nő tudja, merre hány méter, vagyis hogy meddig mehet el a faszinál, stb... már a jövőre nézvést is hasznos lenne egy kis gerincet növesztenie, vagy révedek..? mindegy, lehet, rugalmatlan vagyok, de nálam leírta magát a kutyásember (-isten? egy fenét!)

alsophila grahami 2016.04.25. 20:20:42

@alsophila.grahami: révedek.... eh xDDD tévedek (jav.)

alsophila grahami 2016.04.25. 20:22:39

@Empty Bee: köszi, örülök, hogy nem vagyok ezzel egyedül :)

Empty Bee 2016.04.25. 20:23:35

@alsophila.grahami: Ráadásul most már azért se ő nyerjen, mert még a végén Brigi a húszmillióját is elmanipulálja tőle, mert "ő végig kitartott mellette" és különben is "neki van három gyereke"? Na még mit nem! :D Innentől most már GÁBOR FTW!

Mirocska 2016.04.25. 20:24:52

@Empty Bee: Igazad van!
Nekem most két favoritom maradt: Gábor és Dóri! :)

aloksak 2016.04.25. 20:29:06

@Mirocska: A két legnormálisabb a farmon. :) Már ha Gáborunkat annak nevezhetjük. :D

csincsilla72 2016.04.25. 20:29:51

@alsophila.grahami: Én ezzel szemben rühellem a macsómeneket. Brigi állati hülye volt, mentségére legyen mondva, hogy emellett csaprészeg is. Gergő szerelmes és egy szerelmes ember hajlamosabb megbocsátani. Ha ezek után még Briginek áll feljebb, Gergő nyugodtan elküldheti a picsába. De gyanítom Brigi lesz a pincsikutya ezután, ha fontos neki Gergő, akkor nagyon fog vigyázni magára (amíg ki nem esik, ami gyanítom, nincs messze). Gergő most letesztelheti a nőt.

Perspektíva 2016.04.25. 20:30:16

Köszi a beszámolókat. Eredmény: Gábor+++++++, Gergő-------+, Brigi----------------------, Attila ----+++++-----. Volt még valaki ma?

alsophila grahami 2016.04.25. 20:31:12

@Perspektíva: xDDD (gáborosodom, evvan;)

@Empty Bee: ja, jó hogy mondod, simán lehúzná róla, olyan tehetséges passzív agresszor, nem telne bele sok idő, és a kutyásember önként utalná át a bankszámlájára a nyereményt, de talán még bocsánatot is kérne, amiért magát a győzelmet nem engedte át neki direktben (lóf...t a seggébe!) :P

csincsilla72 2016.04.25. 20:31:26

@Perspektíva: Dóri, aki hányingert kapott Brigitől.

Mirocska 2016.04.25. 20:31:31

@aloksak: Lassan ő lesz ott a legnormálisabb! :))

tg0329 2016.04.25. 20:31:52

És mi van ha a kutyásembörnek van annyi esze, hogy most jobb kicsit becsicskulni, de későbbiekben azért hasznos lehet hogy mindenkibrigije, mint szövetséges, aztán ha odaérnek, szemrebbenés nélkül bassza ki a tanyáról?

csincsilla72 2016.04.25. 20:33:19

@alsophila.grahami: nekem viszont az a gyanúm, hogy Briginek erre esélye nem lesz. Ha itt benn, kamerák előtt ilyen, mi lehet odakinn? Gergő bizalmát elveszítette, bármennyire is megbocsátott. És odakinn jönnek a magánéleti zűrök, a három gyerek, nem fog ez kelleni Gergőnek.

aloksak 2016.04.25. 20:34:54

@Mirocska: Van benne valami igazság. :))

alsophila grahami 2016.04.25. 20:40:36

@csincsilla72: azokat én is, valahol a kettő között a finom egyensúly a nyerő nálam, de nem is ez a lényeg, hanem amint írtam, adhat neki esélyt, de TARTÁSA legyen már, ne ő kullogjon oda hozzá, hogy "bocs, idekuporodhatom és megbocsájthatok?" mert ez így... minimum gáz. a gerinc nálam alap, és hallod.... én majdnem mindig egyet értek veled, de most télleg komolyan gondolod, hogy most majd meghunyászkodik Brigi? hát nem láttad, hogy még ő tett szemrehányást Gergőnek, amiért számon merte kérni..? mondom, tipikus passzív agresszív mestermanipulátor a nő, aki megtalálta ismét a maga alkalmas alanyát, akit egy újabb gyerekkel majd pár évre magához köt. (nem egyedi eset azért.)

Chuck Νorris 2016.04.25. 20:47:22

vannak fenn uj videok, a falunapost most nézem, az "elvarázsolt" GÁbor tátott szájjal néz és nyilatkozik is. nagyon cuki :)
bocs ha ment már teljes adásban, nem láttam

alsophila grahami 2016.04.25. 20:47:25

@csincsilla72: na akkor jön majd az, amit eggyel fentebb, de még a te hsz-ed olvasása előtt írtam, hogy hoppsz, becsúszik egy nem tervezett terhesség (és "jaj, pedig szedek gyógyit, és már túl is vagyok a 12. héten, így jártál kutyásember..."), a 3gyerek/3apa igen beszédes képlet azért...

alsophila grahami 2016.04.25. 20:49:57

@Mirocska: nekem is, bár, ez eddig is így volt, egy ideje. Dóri most is nagyon korrekt volt, Gábor meg elvarázsolt, ahogy próbált köztük rendet tenni <3 mekkora forma már... :)

alsophila grahami 2016.04.25. 20:54:08

@lac64: egyébként ez a "végrendelkezés" ez kötelező érvényű? nem csak a hetigazda személye? csak mert Vivi kiesése után ő is úgy rendelkezett, hogy a fitneszpajta maradjon meg, mégis elbontották még aznap (vagy másnap?)

tejfölbiztosítás 2016.04.25. 20:54:28

Brigi egy kibirikibaszott mosószappan. Csusszant ide-oda. De még erkölcsileg fullhülye is, ez komolyan nem vágta senkivel szemben sem, hogy mi volt a gáz az érveivel.:D Magyar átlagpolgár morális szintje a képernyőn... Kár, hogy e a ebizód eltelt a tejes egészében ezel.
@alsophila.grahami: úgy látám nagy szócsavarógép vagy. A hsz-ed helyett hsz-od a kívánatosabb. Rövidítés esetén a toldalék a szó teljes alakjának hangrendjét kell, hogy lekövesse.

Cérnahuszár 2016.04.25. 20:54:51

profin játszmázik Brigi a pasival... pedig olyan jól csinálta Gergő hogy szembenézzen magával a nő.
Ennek a kapcsolatnak már vége, csak húzzák nyúzzák még egy darabig

csincsilla72 2016.04.25. 20:55:07

@alsophila.grahami: Értem én, amit mondasz és ha odakinn lennének, igazat is adnék. De most benne vannak egy játékban. Brigi pontosan tudja, hogy túl messzire ment. Bár én nem hiszek abban, hogy sokáig bennmarad, de addig, amíg itt van, vigyázni fog magára. Kénytelen lesz. Ha a bűnbánó viselkedése ellenére is elfordul tőle Gergő, akkor akkor még a srác fog ebből rosszul kijönni, mondván, hogy kérlelhetetlen és nem tud megbocsátani.
Ezt a méregfogat ki kell most húzni. Legyen Gergő nagylelkű, megbocsátó, de egy dologban biztosak lehetünk: ezt nem fogja elfelejteni.

Empty Bee 2016.04.25. 20:55:17

@alsophila.grahami: Kötelező érvényű arra nézve, ami a farmerek hatáskörén belül van. Nyilván a szerkesztők döntését nem írja felül :)

csincsilla72 2016.04.25. 20:57:14

@Cérnahuszár: egyetértek. A melodrámára dramaturgiailag még szükség van (még mindig túl sokan vannak odabenn, küzdeni kell a képernyőért), de nem fog sokáig tartani.

csincsilla72 2016.04.25. 20:58:39

@alsophila.grahami: én azért ennyire nem szaladnék előre.:-) Gergő szerelmes, de nem hülye.

Cérnahuszár 2016.04.25. 20:59:17

gergő még nem is sejti ha kijön, szét fogják szedni a nők :) Marakodni fognak érte

lac64 2016.04.25. 20:59:38

@alsophila.grahami: Ott kaptak valami állatot és a szamárnak már nem volt máshol hely. A helycserét (fiúk bent, lányok kint) pl. egy hétig csinálták, ami állítólag szintén végrendelet volt.

Empty Bee 2016.04.25. 21:01:17

@csincsilla72: Ezzel a lábtörlő viselkedéssel szerintem több szimpátiát vesztett a nézők előtt, mintha egy határozott mozdulattal elküldte volna Brigit a pikácsúba. Előttem legalábbis lenullázta magát, és több ilyen kommentet olvastam máshol is.

Empty Bee 2016.04.25. 21:01:59

@Cérnahuszár: Pláne ha megnyeri a húszmilliót...

lac64 2016.04.25. 21:02:46

@Cérnahuszár: Persze, imádják az olyan faszit, akinek 36 éves korára a kutyáján kívül nincs semmije, ráadásul folyamatosan azon kéne agyalni, hogy ki az első a férfinél, a kutya, vagy ő :)

csincsilla72 2016.04.25. 21:03:01

@Empty Bee: Máshol is? És akkor mi van?:-)) Nem kell velem egyetérteni, de messze még a történet vége.

alsophila grahami 2016.04.25. 21:08:27

@tejfölbiztosítás: meg fogsz lepődni, de tisztában vagyok ezzel, csak hogy én fejben is "háeszként" (tudom, prosztóság;) tartom számon a kifejezést, mert amúgy kvvahosszú :) és ilyenformán meg az "e"-s verzió passzol hangalakilag, de köszönöm, hogy figyelsz, komolyan. :)

Empty Bee 2016.04.25. 21:09:33

@lac64: Sok nő van, aki egzisztenciálisan rendben van, viszont kezd kifutni a babavállalás korából, vagy pont bejön neki ez a vadember típus, és nem számít neki a pénz. Egy pénzes nőt, aki odavan egy pasiért az sem szokott zavarni, ha annak nincs semmije, és neki kell eltartania. Édesanyám milliomos főnökasszonya pl. halálosan szerelmes volt egy srácba, aki 40 évesen egy csavarboltban volt eladó, és évekig eltartotta, hozzáment feleségül (az esküvőt is a nő fizette), és a végén a csávó hagyta ott, egy jobban kinéző pénzes nőért. A pasi persze magas, sportos, filmsztárkülsejű macsó volt. A jópasiknak sok mindent elnéznek a nők.

Gia 2016.04.25. 21:10:03

Gergő valószínűleg azért bocsátott meg,mert ott a farmon elég nehéz lenne egymást ellenségesen kerülgetni.De kint még egy hiba és Brigi röppályára kerül.

Empty Bee 2016.04.25. 21:11:10

@Empty Bee: Ja, a srác még 40 évesen is az anyukájával élt, amikor megismerkedtek.

tejfölbiztosítás 2016.04.25. 21:14:22

Előzőrész, Heni és Sanya beszédgáncsolkodása, Sanya erényeinek operahangon való felsorolása:
Henibébi: “Nem is csináltál semmit, csak megemeltél 3 vödör vizet, meg hoztál egy kis fát!”
Sanyabácsi: “Nem is hoztam fát!”
:DD Készilyeninncs.org
@csincsilla72: jó gyerök ez a Gergő, szerintem benne is eltört valami végérvényesen, ha van egy kis esze. Márpedig van, de győz az érzelem. A méregfog önként aligha lesz eltávolítva önnön Gergőáltala, mégpedig azon egyszerű oknál fogva, hogy a fog neve: NŐ. Meg elmondanám azt is, hogy mikor a titokszobában - így hívják esztet itt? - rimánkodott saját magáról ez a Brigi, számos résszel ezelőtt, akkor a homálykoskodós hangján kitért többször arra célzottan, s direkten, hogy jajj de inkorrekt lenne már bármiis odabent, az odakintiek miatt. Hogy elhitte-e vagy mégis amit mond, az jó kérdés, az biztos, hogy nekem már akkor gyanús volt e koponyafejű szőke leány.

Chuck Νorris 2016.04.25. 21:16:04

na visszanéztem a felét
a falunap/büvésznő/tombola bermuda háromszögjében láthatóan Gábor veszett el legjobban, sokat is szerepeltették, rengeteg nyilatkozat, tombolanyeremények stb :)
kis Spoiler- valószinüleg a holnapiban Szintetizátor a rokona levele miatt sirdogál (amit tombolán nyert),

Gábor meglátta a kajával teli tálat és ugy érezte magát mintha egy meztelen nöt látna :)

A Brigigate-röl, mikor Szintivel csokolozott, Brigi a kezével pont eltakarta a lényeget, amikor Norbival csokolozott a demizsonnal takarták.
szerencsére Gábort nem értesitették a felvételröl igy egy nagyon kedves jelenetet láthattunk töle :)

Empty Bee 2016.04.25. 21:16:54

@tejfölbiztosítás: "e koponyafejű szőke leány" :DDDDDDDDDDDD

alsophila grahami 2016.04.25. 21:18:34

@lac64: áhá, köszi, ez nekem kiesett, szóval akkor a lányok végiglustizzák a hetet, miközben a fiúk keccsölnek majd? az szép lesz, a nézők imádni fogják őket... Heni egyszerre nyírja ki ezzel a csajokat, a fiúk szekerét meg jól megtolja, vajon ez is volt a szándéka?

@csincsilla72: jó, hát reménykedjünk, mert sajnálnám azért, jó srác ő is, helyén van a szíve (vagymi;)

alsophila grahami 2016.04.25. 21:24:32

@Empty Bee: köszi neked is :) @Chuck Νorris: Gábor és a szexi kajástál esete... az öfi fénypontja volt, vagyis inkább az, ahogyan lereagálta. xDDD

Empty Bee 2016.04.25. 21:27:38

@tejfölbiztosítás: "mikor a titokszobában - így hívják esztet itt?"

Hivatalos neve: riportól.

alsophila grahami 2016.04.25. 21:33:13

@tejfölbiztosítás: ja télleg, most hogy mondod, ilyenkor nem zavarja vajon a "koponyafejű leányt", hogy mit vesznek le a féktelen bulikázás-session láttán a kintiek?

Chuck Νorris 2016.04.25. 21:34:32

@alsophila.grahami: a müsor elsö harmada kurva jó volt, szinte csak gábor szerepelt, a büvészes interjuin szakadtam.
a második harmad a bulikah... elment szódával , de a végén ez a 15 perces Gegrő vs Brigi szenvedés hát , bevallom beletekertem. itt csak arra figyelem fel hogy sanya és Attila mintha szörén szárán eltünt volna :)

Sanda.Ipse 2016.04.25. 21:35:24

Nagyon vakon van, aki egy pillanatig is azt hiszi, hogy Gergő becsicskult.
Pontosan és szabatosan megfogalmazta, hogy egyrészt nem bírja a részeg nőket, másrészt, hogy amennyiben a szeme előtt 9 ember társaságában a nő ezt műveli, akkor mit csinál ahol 90 ember van és ő esetleg jelen sincs?
A férfi büszkesége nem engedi, hogy a többiek sajnálgassák, ezért látszólag túllép a történteken. Ha kijönnek, meg sem fogja ismerni a 3 gyerekest, ráadásul egy jóképű faszi, exnej, gyerekek nélkül, válogathat a csajok közül. Annyi intelligencia is van benne, hogy nem akarja, hogy a farm élete kettőjük balhéjáról szóljon. Szerintem jól reagálta le a történteket, ha nem akart magából tök hülyét csinálni.
Dóra előtt kalapot le. Mindent megtett, hogy frissen szerzett "barátnéját" megmentse saját magától, nem rajta múlt, hogy nem sikerült.
Briginek magától még az sem jutott eszébe, hogy a gyerekei milyen véleménnyel lesznek a saját anyjukról.

Cérnahuszár 2016.04.25. 21:39:35

Hát ha a kamerák miatt bocsájtott meg, jó nagy hülye, mert sokkal többet ki lehetett volna hozni egy haragszomrádból. A nézők azon drukkolnának lesz-e ebből még valami. Jó pár rész témája lehetne. Gergő a kemény férfi, meglágyul-e vajon a szíve - tipikus szappanopera, jobbat kívánni se lehetne.
Nem, csak szimplán elbacta mind a kettő, nem gondolkodik.

Empty Bee 2016.04.25. 21:40:49

@alsophila.grahami: Viszont pár hete előadta a nagyhalált a nyújtón, amikor Gergő a paplan alatt (teljes takarásban) megcsókolta. A csaj nem tudja, milyen rendezvényen van.

Cérnahuszár 2016.04.25. 21:44:14

@Empty Bee: nem kell ahhoz 10 mila se, a nőket az érzelemmel lehet megfogni igazából, otthagyják még a gazdag csókát is ha a szegin legény tud beszélni a szívük nyelvén
de szípen írtam eztet

na de tényleg, ott volt a dani, amikor mesélgetett a modell csajnak a pénzéről meg mennyit utazik., lerítt a csaj fejéről az undor.
amint elkezdett kedves lenni és nem a pénzét domborította hanem figyelmes volt, a csaj elkezdett kötődni hozzá

alsophila grahami 2016.04.25. 21:46:04

@Empty Bee: ez így van, és én is ismerek hasonlót, ott a srác nem különösebben jóképű, de jó arc, amolyan kedves macsó alkat, gyerekszerető, fúr-farag, mindenhez ért, mindent megjavít és sokkal fiatalabb a - szintén - háromgyerekes elvált családanyánál, akihez becsatlakozott negyediknek (:P) , igaz, egy apától voltak a kicsikék és egy kertes ház is maradt a családanyánál a válást követően, a srácnak meg - ugyancsak - semmije nem volt, de nem is kellett hogy legyen, mert azóta már összeházasodtak, létrejött a vagyonközösség köztük olyannyira, hogy közös gyerekük is született, szóval nagycsaládosok lettek, és boldogan élnek már vagy tizedik éve (pontosan azért nem tudom, de jó régóta), úgyhogy van ilyen, ahol sok a gyerkőc, mindig elkél egy stabil háttér, a biztos egzisztencia nem feltétlen űberel egy odaadó, megbízható társat.

Sanda.Ipse 2016.04.25. 21:47:57

@Cérnahuszár: én is néző vagyok. Mégpedig abból a fajtából, akinek kimondottan antipatikus lett volna, ha Gergő balhét csinál. Ebből mindenképpen ő jött ki pozitívan, Brigi meg akár holnap csomagolhat, a fődíjra kb nulla az esélye.

Cérnahuszár 2016.04.25. 21:48:43

@PeniValdes: lehet, az nem volt rászorulva a pasik pénzére

Cérnahuszár 2016.04.25. 21:50:41

@Sanda.Ipse: nem csinált balhét eddig se, hanem elvonult
elegánsan kezelte a dolgot, ennyi bőven elég is lett volna, nem keresi Brigi társaságát és kész

alsophila grahami 2016.04.25. 21:51:07

@Chuck Νorris: ne is mondd, a végén én is felidegeltem magam, csak azért nem tekertem bele, mert ríltájmban néztem (kivételesen), de az eleje nagyon ott volt; csak Gábort haza ne küldjék, maradjon a végéig, mert bizisten sztrájkot szervezek! ;))

Sanda.Ipse 2016.04.25. 21:51:28

@Cérnahuszár: aki szappanoperát akar nézni, az nézegesse a brazil sorozatokat. . Én egy valóságsótól egészen mást várok. Pl., hogy különféle "valós" szitukban hogy viselkednek emberek.

csincsilla72 2016.04.25. 21:52:02

@Sanda.Ipse: Tökéletesen egyetértünk. Én is azt mondom, hogy egy durcás, jelenetet rendező Gergő ebből nem tudna jól kijönni. Brigi pedig nagyon gyorsan bukni fog.
@alsophila.grahami: hidd el, nagy kincs az empatikus, megbocsátó férfi. Sokkal nagyobb, mint a büszke faszméregető.

csincsilla72 2016.04.25. 21:53:14

@Cérnahuszár: valahogy le kellett rendezni az ügyet. Most nézegesse a kaméliás hölgyet alakító, bűnbánó Brigit? Minek?

Chuck Νorris 2016.04.25. 21:53:28

a Gábor könyvhöz két jelenet.
Gábor és a csukamájolaj -
A Nyereményem egy ... egy ilyen .ööö nemistudom, harcsa, valami... nem tudom, harcsa vmi, nem tudom pontosan mi ez? mi is ez? .... na mindegy, valami mindenre jo olaj, valami mindenre hasznos.

Gábor és a legyező -
Télleg ha hetigazda leszek, egyszer talán, akkor majd, ez lesz egy lánynak az egész napos programja hogy ezt, ezt igy csinálja nekem (legyezgeti magát) , és akkor kellemesen fog telni a napom.

Gábor a tombola közben - tiszta ideg vagyok, nem nekem való ez a sport.

Sanda.Ipse 2016.04.25. 21:53:30

@Cérnahuszár: egyetlen hálóteremben,egy házban élnek. Az intelligens viselkedés, ha normalizálják a kapcsolatot már csak a többiekre való tekintettel is. Kerülgessék úgy egymást esetleg hetekig, hogy szóba sem állnak egymással?

csincsilla72 2016.04.25. 21:54:21

@tejfölbiztosítás: Hát, hiába az érzelem, ha nincs több bizalom.

Cérnahuszár 2016.04.25. 21:55:50

@Sanda.Ipse: naná
a többiek oltogatják egymást egyfolytában, hogy a másik miért viselkedik igy megy úgy,
egy sima elkerüllek ennél még sokkal konszolidáltabb

csincsilla72 2016.04.25. 21:55:58

@Sanda.Ipse: Ehhez fel kell nőni.:-) Gergő ezzel bizonyította számomra, hogy nem egy infantilis hülyegyerek, nagy szakáll-lal.

alsophila grahami 2016.04.25. 21:59:33

@Sanda.Ipse: és Gábort meg se említed? aki könyörgött nekik, hogy béküljenek..? igazán cukker volt :) Dóri pedig, tényleg többet is megtett az elvárhatónál, de láttad, hiába... és hogy a gyerekei nem érdekelték? jah, annyira nem, hogy még fel is volt háborodva, amiért Gergő számon merte kérni rajta ugyanezt... abszurd jelenet volt.

Cérnahuszár 2016.04.25. 22:04:05

@Sanda.Ipse: éppen most se lehet elmondani hogy nem szappanopera, csak most a gonosz bosszorka na aztán mostan jól behálózta eztet a férfiembört változat megy.
így is úgy is ennek már vége van, mert ilyen alapra már nem lehet építkezni

Sanda.Ipse 2016.04.25. 22:05:33

@csincsilla72: egyébként ilyen elegánsan még nem hallottam lekurvázni egy nőt, mint mikor Gergő "mindenki Brigijének" nevezte.
Aztán megalázta azzal, hogy közölte vele, hogy "büdös vagy" és ezzel hárította a csókot. Mennyivel kifejezőbb, mintha üvöltözve elküldi a náthásba.

alsophila grahami 2016.04.25. 22:06:52

@Empty Bee: vagy legalábbis eljátssza, hogy nem tudja.... mint ahogyan a mai részben is.

@PeniValdes: én többet láttam bele, és most csalódtam, de majd meglátjuk, kinek lesz igaza itt, lesz-e Gergő-Brigi románc vol.2., vagy kint meg se ismeri majd a sokminden(ki)t megjárt csodanőt...

Cérnahuszár 2016.04.25. 22:07:25

akkor már lehetne úgy vége hogy emelt fejjel mennek ki belőle, gergő a belőlem nem csinálsz hülyét módon, brigi meg ok vállalom h elbactam
sokkal emberibb lenne, vagy csak nekem tetszene így jobban lehet

Sanda.Ipse 2016.04.25. 22:07:32

@alsophila.grahami: Gáborka az örök kedvenc. A vasárnap vásárolt spirálosba már feljegyeztem minden fontosat:) Gábor for házi-gizda!

csincsilla72 2016.04.25. 22:10:16

@Sanda.Ipse: hiába, egy úr a ganyéban állva is úr:-))

Sanda.Ipse 2016.04.25. 22:11:04

@Cérnahuszár: őszinte legyek? Engem eddig sem érdekelt igazán ez a románc-vonal:)

csincsilla72 2016.04.25. 22:11:48

@Cérnahuszár: Ez majd akkor jön el, amikor már nincsenek érzelmek. Most még vannak. Legalábbis Gergő részéről.

Chuck Νorris 2016.04.25. 22:12:56

Gábor és a kajástál.
Hát amikor vége lett a tombola huzásnak, és bementünk ugye a lakásba, ott nagyon nagy meglepetés várt szerintem mindannyiunkat. megláttam az asztalon azt a nagy, mennyei szépen diszitett, az a, ugye étel, pfuuu, nem sok kellett hogy megemelkedjen a ..., télleg itt még nem volt rá példa,nem tudom miért, anniyra feliga(cut), de az a látvány olyan mintha egy meztelen nöt látnák egy honap után, pfuu nagyon durva volt...

Sanda.Ipse 2016.04.25. 22:13:39

@csincsilla72: Ja vannak. Leginkább negatív érzelmek, amit csalódásnak hívnak.

Empty Bee 2016.04.25. 22:16:47

@Chuck Νorris: Gábor megismerkedik az alapvető emberi ösztönök világával.

alsophila grahami 2016.04.25. 22:17:18

@Sanda.Ipse: egy köztes megoldást tudnék elképzelni a végletesek helyett, mondjuk, lehet egymással normalizálni a kapcsolatot úgy, hogy nem fújunk egymásra, ugyanakkor nem is sündörgünk oda a másikhoz annak önkéntes száműzetését megzavarva, hogy elnézést kérjünk tőle, amiért az megalázott, majd mi számon mertük mindezt kérni tőle... esetleg hagyni lehetett volna legalább egy jelképes kicsike ideig, hogy magával szembenézzen az, aki láthatóan nem csak a nézőknek, a többieknek, a pasijának, de önmagának is hazudozik...
ez tényleg gyermeteg elképzelés lenne tőlem, @csincsilla72: ? nem kell, hogy puffogjon, hogy tüntetőleg ne szóljon a másikhoz, de azért lábtörlő se legyen már; mérték, értitek, mérték... na mindegy, nem ragozom... :)

Chuck Νorris 2016.04.25. 22:18:41

amugy tök jó hogy végre van mit tárgyalni, meg minden, de ugy látom elsikkadtatok azon amit irtam, miszerint a nagyonrészeg brigi, mindig ugy idözitette a kamera elötti smaciakciokat, hogy vagy a kezét, vagy Norbi a demizsont a szájuk elé tette. Én speciel egy smárolos jelenetet nem láttam tisztán. Nekem ne mondja senki hogy egy spontán részeges esetnél, a szereplöi arra figyel hogy az ominozus mozdulat takarva legyen.
1szóval jol meg volkt rendezve az egész. még jol ki is nevették a láthatóan nem beavatott Gábort amikor komolyan probálta békiteni öket :)

alsophila grahami 2016.04.25. 22:19:34

@Sanda.Ipse: támogatom!! :) a spirálost is, majd megosztod azért velünk? :)

Cérnahuszár 2016.04.25. 22:21:57

@alsophila.grahami: én is így gondolom, mindenki magának húzza meg a határvonalat, de aztán nincs sírás utána hogy az alma kukacos. Ő vette el, a nagy megbocsájtás jegyében, úgy hogy már tudta mi vesz ki a kosárból.

Cérnahuszár 2016.04.25. 22:24:02

@Chuck Νorris: na megnézem újra.
én azt gondoltam azért nevetnek rajta, mert olyat próbál rendbetenni amihez semmi köze.

csincsilla72 2016.04.25. 22:24:22

@alsophila.grahami: Pont hogy van tartása:-) Még ilyen körülmények között is meg tudja mutatni, hogy Ő BEZZEG tud kedves és megbocsátó lenni. Kegyet gyakorolni. Föléemelkedik a másiknak. Miután finoman közölte vele, hogy egy ribanc:-)

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.25. 22:26:21

@csincsilla72: a finom közlés jó,de utána levegőnek nézni

Cérnahuszár 2016.04.25. 22:28:01

@csincsilla72: ez nem tartás.
öngól
aki egyszer megcsinálja, az megcsinálja többször is.

Chuck Νorris 2016.04.25. 22:30:51

de még ha nem is volt kamu, nekem elég fura hogy egyszerre ennyi ember vesziti el az önkontrollját. Ott van ugyebár Norbi és Attila, nekik is van kinn csajuk, tudják hogy Brigi más "csaja", mégis rányomulnak. Norbit ennél értelmesebbnek gondoltam mintsem hogy részegen rányomuljon más nöjére.
a harmadik Cinti, na nála nem csodálkozok semmin, buta kis picsa.

csincsilla72 2016.04.25. 22:33:28

@Cérnahuszár: És akkor páros lábbal kirúghatja.
@PeniValdes: Ja, hogy nézze, amint Brigi zokogva sajnáltatja magát?
Ebből nem tudna jól kijönni. Kedélyek lenyugtatva, balhé elkerülve. Addig a pár napig, amíg Brigi még ott van.

csincsilla72 2016.04.25. 22:34:03

@Chuck Νorris: valami nagyon szar alkoholt kaphattak. Vagy volt benne valami.

etikette 2016.04.25. 22:34:17

nem értem. a tegnapi előzetesben smárolt Attilával ma pedig nem volt ilyen rész az összefoglalóban? :S

Chuck Νorris 2016.04.25. 22:35:27

@Cérnahuszár: nekem tipikusan az jött le, hogy Brigi és Dia is mosolyognak szegény gáboron aki önhatalmulag belevetetette magát a jelenetbe.
amugy azt sem értem, minek mentek fel a dugószobába, talán mert az van bekamerázva? felmennek az emeletre, miközben lenn van a dj, lenn van a pia, lenn van sok hely.

csincsilla72 2016.04.25. 22:36:31

@PeniValdes: persze, csak éppen ott kell egymás mellett élniük.
Ne legyetek már ennyire gyerekesek! :-) Ez nem így működik.

Empty Bee 2016.04.25. 22:38:06

@Chuck Νorris: Direkt nyomultak rá, hogy beleköpjenek (lol) a gerlepár poharába. Attis már ezen pörög egy ideje, oltogatta is a többieket, hogy a következő lépés Gergő és Brigi szétszedése. Az, hogy ezt Attis hogy egyezteti össze az "imádott szejelmem kint vár, ezért zokogva fát ültetek a szülinapjára" című színjátékkal, az számomra is talány. Amúgy tök jó dolog ez az alkohol, minden féregséget rá lehet kenni!

Cérnahuszár 2016.04.25. 22:38:12

@csincsilla72: de minek még 1 kört futni?
engem egyszer beszéltek rá ilyenre, és nekem lett igazam, megint megcsinálta az illető
már elsőre esetnél sem voltam fontos neki már
tök felesleges körök ezek, csak az idő megy
ha meg azt mondja hogy megjavul, esetleg be is tartja, csak alárendelt viszonyban maradhat mindig is, ott marad a sara
semmi értelme

Chuck Νorris 2016.04.25. 22:38:57

@etikette: a regnapi jelenetben is csak ilyen nyakcsokolgatos dörgölödös volt a fürdöhelységben, smacisra nem emlékszem :)

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.25. 22:39:39

@csincsilla72: bocs,de nem kell barátkozni hasonlókkal,kommunikációt arrakorlátiozni hogy hozol vizet? semi többre.

Chuck Νorris 2016.04.25. 22:39:40

@csincsilla72: hát igen ezt nem akartam mondani... kis bugatopor csodákra képes.

csincsilla72 2016.04.25. 22:41:48

@Cérnahuszár: Csak az idő megy, ez cuki:-)
Hát ott benn másuk sincs, csak idejük. Ők most benne vannak egy játék kellős közepében. A magánéletben elküldi a picsába, oszt vége. De odabenn össze vannak zárva, Gergő nagyobb műsort nem akar, elkerülni nem tudják egymást. Látszólag továbblépnek, de a bizalomnak annyi. Brigi előbb-utóbb kiesik, azt meg kivárja békében, nyugiban. magában meg azt gondol, amit akar.

csincsilla72 2016.04.25. 22:43:10

@PeniValdes: Még az is lehet, hogy ez lesz belőle. De most saját lelki békéje érdekében így zárta rövidre.

Chuck Νorris 2016.04.25. 22:43:36

@Empty Bee: direkt? norbi kiszurna a fantasztikus négyese (Norbi, Gergő, Dóri, Brigi) két tagjával, akivel két napja még együtt szövetkezik?
vagy Szinti aki kiszurna direkt a nöcsapattal? :)
egyedül Attilának lenne rá igazi indoka, direkt, na de pont öt nem láttuk még smárkezdeményezni sem :)

Cérnahuszár 2016.04.25. 22:43:41

@csincsilla72: gergő nem ilyen rafinált
egyenes ember
azt is egyenesen megmondta briginek hogy büdi az alkoholtól.

etikette 2016.04.25. 22:44:10

@Chuck Νorris: ach so köszi akkor rosszul emlékeztem :)

alsophila grahami 2016.04.25. 22:45:18

@Cérnahuszár: +1@csincsilla72: erre gondolok én is, hogy nem igazán kapnak alkoholt, max hetente egyszer, és ki tudja, mennyit, lehet, hogy most többet kaptak, és/vagy valami kerítésszaggatósabbat... @Chuck Νorris: na ezt nem értettem én sem, mi volt abban a fenenagy extraság, hogy Norbi megnyitotta a HG-szobát? miért és mennyivel jobb ott lerészegedni, mint lent a nappaliban, vagy a fenti közös hálóban? miközben igen, lent van a zeneforrás?? a pia és a mosdóhelység, amit az öfi tanúsága szerint gyakran látogattak - minden alkalommal megmászták a lépcsősort csutkarészegen?

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.25. 22:45:36

Majd egy nő egyszer elmagyarázhatná nekem, hogy mi történt tegnap Brigivel? Férfiból vagyok, egyszerűen csak kapkodtam a fejemet....

alsophila grahami 2016.04.25. 22:47:26

@Empty Bee: meg azért a "semmire se emlékszem" formula se rossz... ;)

etikette 2016.04.25. 22:49:19

hát messze a Dóri a legnormálisabb ebben a házban :) Nem ő hozza a nézettséget de emberileg nagyon ott van

Cérnahuszár 2016.04.25. 22:49:52

@VV Erőlegény:
sexhiánya van de erősen
az alkohol meg elmosta a gátlásokat, és már nem nézte ki-mi csak legyen valami.
gergő felé sem igazi az érzelme, csak valami pótlék

Chuck Νorris 2016.04.25. 22:50:08

@alsophila.grahami: látod igazi nyomozok vagyunk, melyik akarsz lenni Starsky vagy Hutch? :)

amugy az is röhejes, mikor Brigi megy a pokroccal - Dia kérdezi hova hova? erre Brigi - go home.
itt volt a vágás, ez lett a nagy izgató kérdés 2 napra, Brigi hazamegy??
na neeem csak ledöglött a kerités mellé, és siránkozott egy sort :)

csincsilla72 2016.04.25. 22:50:21

@Cérnahuszár: de hát megmondta világosan a riportólban, hogy a bizalomnak annyi. Ez nem változik meg attól, hogy nagylelkűen megbocsátott Mindenki Brigijének. Briginek ennyit szánt. A többit majd észreveszi... Ha lesz rá ideje.

Empty Bee 2016.04.25. 22:50:27

@VV Erőlegény: Én nő vagyok, de én se értem (és tiniként sem értettem), hogy ebben mi a jó. Majd ha Brigi kiesik, tedd fel neki a kérdést blikkchaten :D Bár szerintem a "balanszba kellett kerülnöm", "kicsit elengedtem magamat", "szükségem volt pozitív rezgésekre" válaszoknál többre ne számíts.

csincsilla72 2016.04.25. 22:53:10

@VV Erőlegény: Brigi nem szereti Gergőt. Adódott egy "ereszd el a hajam"-szitu, és eszébe sem jutott, hogy mekkora fájdalmat okozhat. Kellett a pia, és szerintem benne van egy nagy adag feszültség is, ami most felengedett. Ő így mulat. Elmondta az ólban, hogy neki van egy ilyen oldala is. No, nemhiába van otthon 3 gyerek.

alsophila grahami 2016.04.25. 22:53:45

@VV Erőlegény: pfff... én is csak akpkodtam a fejem, bár megboldogult egyetemista koromban volt részem féktelen bulikázásokban, mint az egyetemistáknak úgy általában, de ilyen szintű lealjasodásban még nem volt részem, és már nem is tervezek semmi hasonlót se; de akinek van ötlete, magyarázata a Brigi-effektre, szívesen venném én is, mert amúgy a genetikára fogom, ő ilyen és kész.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.25. 22:55:40

Igazából, ha Briginek kell az adrenalin, akkor csak hagynia kellett volna megkanoltatni magát a kutyás által, azt úgy sem tették volna be 12-es karikánál a műsorba a gyerekek szeme láttára, és még érthető is lett volna... De ezzel mit akart bizonyítani, hogy csak a Kutyás miatt tujult eddig a műsorban a kezdetek óta! Komolyan mondom ennek a nőnek a motyogós nyafogása már amúgy is marha idegesítő volt... Norbi meg kb mintha majdnem ugyanolyan szándékból ment volna a Kutyáshoz, mint annó a Szúnyogcsődör, amikor meg akarta magát üttetni. Ez a Norbi gyerek sem fogja megnyerni ezt a műsort, mert nagyon sok sunyi tulajdonsága van...

Empty Bee 2016.04.25. 22:56:26

@csincsilla72: " Ő így mulat." Ez jó reklám volt a maradék 5 férfinek az országban, aki esetleg bevállalná 35 évesen, három gyerekkel.

csincsilla72 2016.04.25. 22:57:37

@Empty Bee: Hát, ebben maximálisan egyetértünk.

Cérnahuszár 2016.04.25. 22:59:06

@csincsilla72: én nem gondolom hogy csak a konfrontációt akarja kerülni, de majd meglátjuk
késő van, léptem

Empty Bee 2016.04.25. 23:02:38

Mostantól Brigi hivatalos neve nyálon lőtt lány.

csincsilla72 2016.04.25. 23:03:18

@Cérnahuszár: persze, én is csak okoskodom itten, magamból kiindulva. Fene se tudja, mi van Gergő fejében.

Chuck Νorris 2016.04.25. 23:03:28

36:45 kor kezdődik a kinti jelenetsor Gergő és Brigi között amikor 3 kameraállás is veszi a "spontán" beszélgetést. közbe látni/hallani a vágásokat mikor van a 'csapó 186 Brigi és Gergő beszélget" :)

etikette 2016.04.25. 23:04:05

érdeklődnék hogy Attila nem kelt fel? máskor hajnalban ellátja az összes állatot egymaga, ha nem figyel oda akkor még a környékbeli farm állatait is...de ma hol volt? :P

tejfölbiztosítás 2016.04.25. 23:07:18

@csincsilla72: gyáá. A hallgatag szakállasok mindig annyi prekoncepci-jót kapnak! Introvertált, noés. Mondjuk egy showban tényleg inverz figuraként hat. Ha megnézzük, a Brigis smárrcselekmények előtt ő volt a papucs, a loholó pincsi, mostmeg napfényre buggyant, ki is az érett emberi jószág. Mindez mindvégig ott lapult a Gergőgyermekben, csak nem volt szitu, amiben kijelezze.
Attila nagyon katatón módon mosta kezeit a lavórban beilluminálva.:DD Mentálisan el volt merülve bele teljesen, alálassulva a folyamatnak. Ezt érdemes visszatekinteni.
Meg ez a Gáborgyermek bebaszva, hátemberek... Hogy ez a Gábor milyen egy jógyerek! (Beszéld meg a barátoddal, temegkussojjál:) Demostkomolyan, inkább ez, mint ész+intrikus-könyöklős-kicsinyespolgár, inkább a jóindulatú ésde aranyos. Mindig gondolkodom, hogy a terhesség alatt mi stressz érhette az anyát. Ezt nem minőségjelzőként, csak mindig jó tudni a körítést is.
@Chuck Νorris: beivva mi is lehet, hogy ezt tettük volna. Ki gondolkodik olyankor? Főleg, ha közelebb lehetsz istenhez (emelet).
A kameraérzék beivódik a tudatodba a napok, hetek során, én ennek tudom be az ösztönös takarást. Szintiát én csak lakótelepi rikácsgépnek hívom. Ha a mellkasra kerülne - ja boccs, márr vannn - tetkó, na de olyan igazi, amerikais, meg mééégeltúlzottabb smink, akkor viszont lakókocsielőtti rikácsológép lenne. Nem tudom melyik a felsőbbfok:) de elégg taszít a prolizmusa. De hát neki ott ez a szerepe nekije...
@etikette: a demizson mögött volt.

Chuck Νorris 2016.04.25. 23:07:48

az is vicces mikor Brigi a keményebb füvetlen területre teszi le a takaróját (nyilván mert ki van jelölve neki elöre a kamerák miatt ) , ahelyett hogy az 1 méterre lévő puha hosszu füre tenné :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.25. 23:08:18

@Cérnahuszár: @Empty Bee: @csincsilla72: @alsophila.grahami: Köszönöm a válaszokat, én is afelé hajlok, hogy ez a kapcsolat a kezdetek óta egy életszerűtlen lófing volt, mert ez a két ember abszolút nem illik egymáshoz. Szerintem egyébként a Kutyás is színészkedik, talán ezt érezhette meg Brigi is, és ezért provokálta a buliban szándékosan. A Kutyás most szépen átmehetett mártírba. Ez az állítólagos "love" vonal minden volt csak szórakoztató nem, és a jövője sem érdekel, remélem, hogy nem is fog a szemünk előtt beteljesedni az elkövetkezendő hetekben!

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.25. 23:09:45

@Empty Bee: Indirekt módon már Kongóval is smárolt... :-)

alsophila grahami 2016.04.25. 23:09:50

@Chuck Νorris: szőke vagyok, bevállalom Hutchinsont, ha nem bánod ;) ja, tényleg, át lettünk verve megint, mint a múltkor a malac-gate-tel, amikor már azt hittük Attis és Norbi ugrott össze, de csak a röfik után nyenyegtek, és azt se annyira, mint ahogyan az előzetesből sejteni lehetett... meg vagyunk itt vezetve, de hát ezt tudtuk eddig is. :)

@Cérnahuszár: nekem is ez a privát tapasztalatom, nem csak ebben, másban is, újabb esélyt adni nem több puszta időhúzásnál, a szakítás halogatásánál, alapvetően különböző értékítéletek ritkán simulnak össze; persze lehet vég nélkül tűrni is, de minek? ha csak nem mártíralkat vagy és közös megegyezéssel - mert hogy tranzakcióanalízis és miegyéb esete forog fenn - de ebbe már ne menjünk bele... ;)

Empty Bee 2016.04.25. 23:11:16

@VV Erőlegény: És Kongón keresztül Kongó nemiszervével és a többi haszonállat seggével is.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.25. 23:11:21

@VV Erőlegény: Vagy lehet, hogy Brigi csak büntetni akarta a Kutyást, mert az a műsor eleje óta időnként csalja őt a kutyájával ? :-)

etikette 2016.04.25. 23:13:49

@VV Erőlegény: ebben van valami! tulajdonképpen a kutyának lenne joga mártírkodni és kiakadni hiszen ő már évek óta élettársa Gergőnek és akkor most jön a 3puttonyos és bezavar nekik :D

Chuck Νorris 2016.04.25. 23:17:45

@tejfölbiztosítás: 99%ban biztos vagyok hogy az öszes realitybe komolyan instruálják menet közben a játékosokat, elsősorban a nézői visszajelzések alapján. (Igen a VVkbe is, ott is 1000x elveszik a live kamerát, vajh miért) itt is van közönségfelmérés mire végyik a néző, (pld most GÁbor a sztár mert vicces, akkor kapjon több percet), a forgatókönyvek legalább egy héttel elöre meg vannak irva, milyen szálat vigyenek a müsorban.
A TV/Filmezés nem egy olyan szakma ahol beküldünk 12 embert a tanyába és majd lesz vmi :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.25. 23:18:10

@etikette: Ez is jó! A kismalacra is határozottan féltékeny volt Kongó... :-)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.25. 23:20:54

@Chuck Νorris: Nem hiszek a túlzott instruálásokban, viszont az tény, hogy Gábort most állandóan beszéltetik, ahogy a VV7-ben Fannit, és anno Alekoszt is...

Chuck Νorris 2016.04.25. 23:48:01

@VV Erőlegény: én nem akarlak gyözködni, mert néhány dologrol akkor is érdemes témázni, ha az valójában lehet csak egy "film történése" de erre a müsorra is 100 fős stáb ment ki. ha minden be van kamerázva , mikrofonozva, minek a 100 ember?
a sok ember föleg a külsö felvételeknél kell ahol nincs teljes lefedettség a kameráknak, kell a mozgó alakulat is, zajmikrofonosok. most pld a gergő+brigi dumcsinál 3 kamera vette a dolgokat (2 rögzitett+1 kézi) ezt elöre le kell beszélni.
viszont ha elöre meg kell beszélni akkor nyilván van egy megirt történet, nem a játékos szól be a szerkesztöknek hogy - gyertek megyünk beszélgetni. remélem érted mire célzok :)

Well... 2016.04.26. 00:50:20

@Chuck Νorris: konkretan arrol beszelsz, h a reality-hoz annyi koze van, h igazi emberek jaccak, egy igazi farmon, igazi kamerak elott....ismered azt a kifejezest, hogy "Volkssturm" , konkretan ezen az elven muxik minden reality show. Mikor nincs tobb profi katonad , akkor behivod a civileket. a Tv-s korokben ez igy zajlik, miert fizesunk Seinfeld-nek 1 millio $ epizodonkent, mikor a nepek ugyanakkora lelkesedessel neznek par amator "szineszt" akik 100e $ -ert csinalnak 15 epizodot, igy konkretan megsporolsz 14900000$ szezononkent.....hulyenek is megeri, es a nepeknek meg mindegy mit neznek mikor lapatoljak a fejukbe a mikro-s vacsorat....szep uj vilag :DDDDD

Furore Carcosa 2016.04.26. 01:06:36

@Chuck Νorris: „a forgatókönyvek legalább egy héttel elöre meg vannak irva, milyen szálat vigyenek a müsorban...”
Ha egy héttel előre megírt kemény szkripttel dolgoznának, akkor már rég a béka segge alatt lenne a nézettség, mert a trash-fanoknak nem lenne elég kefélés/bulikázás/anyázás, a magamféléknek meg nem lenne elég stratégia és szociális interakció. Lebegtetett szálak vannak, amiket a spontán felvetődő reakciókra varrnak rá a szerkesztők.
A Brigi-Gergő válsághoz:
1) Egy igényesebb realityben jó taktika okos ribancot játszani. Brigiből viszont most a pia hatására a buta ribanc jött ki.
2) A show-románc, eltekintve a szabályt erősítő ritka kivételektől, kizárólag akkor működik, ha érzelmi alap nélkül nyomják a szereplők. Egyébként csak hiszti lesz belőle (a trashben), vagy gagyi dráma (a stratégiai realityben).

Furore Carcosa 2016.04.26. 01:19:03

@VV Erőlegény: „Norbi meg kb mintha majdnem ugyanolyan szándékból ment volna a Kutyáshoz, mint annó a Szúnyogcsődör, amikor meg akarta magát üttetni.”
Favágó Norbi nem a szívem csücske, de itt kénytelen vagyok ellentmondani neked. Részéről ez a mácsóság rokonszenvesebbik oldala volt, miszerint oké, iccaka tajtrészegen rányomultam a nődre, de most már kivirradt, itten vagyok, vállalom érte a felelősséget. Elég sokszor volt alkalmam tanulmányozni élőben ezt a viselkedésmintát.

Furore Carcosa 2016.04.26. 01:38:13

@VV Erőlegény: „Majd egy nő egyszer elmagyarázhatná nekem, hogy mi történt tegnap Brigivel? Férfiból vagyok, egyszerűen csak kapkodtam a fejemet...”
Kérlek szépen, állok szolgálatodra. Az érzelmi önkontrollja már régóta a hatérértéken rezgett, a show-románcba is emiatt fulladt bele. Nem bírta a gyűrődést, megpróbált piával lazítani, amit alapból nem bír,, és a sovány farmkoszt ezt csak súlyosbította. Eredmény: stresszoldás helyett totális lebőgés minden vonalon.
Bennem is volt már hasonló szintű drukk, amikor zsenge koromban bemutatkozós karácsonyhétre mentem az aktuális lovagom családjához. Négy napig kifogástalanul játszottam a szende szüzet papa-mama előtt. Az ötödiken egy nemtomhanyadfokú rokonhoz mentünk látogatóba, aki pálinkával kínált. Következő emlékem, hogy sugárban körbehányom a kocsit és a lakást. (Bár előtte, ha hihetek a beszámolóknak, nem smároltam boldog-boldogtalannal.)

Furore Carcosa 2016.04.26. 01:46:25

@Empty Bee: „Attis már ezen pörög egy ideje, oltogatta is a többieket, hogy a következő lépés Gergő és Brigi szétszedése.”
Stratégiailag abszolút igaza van. Ha összeáll egy show-románc-páros, szét kell robbantani őket, mert az ugye egy kétvoksos blokk, és minél kevesebben maradnak játékban, annál nagyobb súllyal esik latba.

Well... 2016.04.26. 02:08:56

@Furore Carcosa: az atis fosik attol , h parbajoznia kell eze proszal masokat eloterbe tolni, lehet taktikanak Tunik, de sirhat orakat az asszony mèg a gyerek utan, viszont megmondta felfektetne az osszes csajost az asztalra oszt toszna mindet. Aranyber

Sanda.Ipse 2016.04.26. 05:49:51

@etikette: Mikor Norbi odament Gergőhöz reggel, megköszönte neki, hogy már ellátta helyettük az összes állatot.

etikette 2016.04.26. 06:35:23

@Sanda.Ipse: igen, szerencsére az állatok nem sérültek a hajcihő miatt

Sanda.Ipse 2016.04.26. 06:56:26

Lányok, asszonyok!
Az miféle logika, hogy ha én fogom a kezed, mikor magad alatt vagy, neked cserébe el kell tűrnöd, hogy a szemed láttára fűvel-fával (férfivel, nővel) kokettálok?

Pácsó Ármándó 2016.04.26. 07:24:03

Brigi ha lazítani akart, miért nem Gergőt környékezte meg? Inkább végighaknizta a falunapot a műsorával.

Sanda.Ipse 2016.04.26. 07:28:48

@Pácsó Ármándó: erre egyszerű a válasz: Gergő számára nem egy részeg bulika jelenti a lazítást:)

Empty Bee 2016.04.26. 07:37:25

@Sanda.Ipse: Ezt férfiaktól is megkérdezheted, mert ők is sokszor zsarolják ki a félrekúráshoz az engedélyt utólag. Ez jellemfüggő, nem férfi és nő kérdése.

Pácsó Ármándó 2016.04.26. 07:58:51

@Sanda.Ipse: Legalább foghatta volna végig Brigi kezét viszonzásul a buliban :-)

Cérnahuszár 2016.04.26. 08:01:23

@Empty Bee: ja, a pasiknál az szokott lenni a zsarolási adu ász, hogy de te banya voltál velem, vagy nem adtál puncikát, ne csodálkozz ha félrenéztem
felelősség áthárítás mindig volt, van és lesz

Sanda.Ipse 2016.04.26. 08:06:16

@Empty Bee: mivel ez jelen esetben Brigi magyarázata volt, azt hittem, valamiféle női logika:)

lac64 2016.04.26. 08:07:08

@Chuck Νorris: Nekem is furcsa volt ez az ereszd el a hajamat. Az az érdekes, hogy amikor bort kapnak, mindig kiüti őket, pedig a mennyiség szerintem nem indokolná. Hát szerintem nem Norbi és Atti nyomult Brigire, hanem Brigi mindenkire. A fiúk annyiban voltak hibásak, hogy nem utasították vissza.

Sanda.Ipse 2016.04.26. 08:11:46

@lac64: aki hasonló esetben visszautasított volna egy nyomulós részeg nőt, éppen Gergő lett volna.

lac64 2016.04.26. 08:12:25

@VV Erőlegény: "Norbi meg kb mintha majdnem ugyanolyan szándékból ment volna a Kutyáshoz, mint annó a Szúnyogcsődör, amikor meg akarta magát üttetni."

Hát nem. Norbi a szövetségesei közé sorolta Gergőt. Szerintem reggel rájött, hogy nagy hibát követett el, és a maga módján próbált javítani a helyzeten. Megköszönte, hogy ellátta helyettük az állatokat, és próbált érdeklődni, hogy mi van Gergővel. Mondjuk egy bocsánat nem csúszott ki a száján, bár Gergő helyében pont nem is érdekelne

Sanda.Ipse 2016.04.26. 08:14:04

@Empty Bee: csupán egy irracionális álkérdés volt:) (mint Brigi magyarázata)

Sanda.Ipse 2016.04.26. 08:15:28

@lac64: Norbi arra lett volna kíváncsi, mennyit tud Gergő, aki nem volt ott, mikor a nő rányomult.

lac64 2016.04.26. 08:16:46

@Sanda.Ipse: Az biztos, mondjuk ő eleve nem ivott. Arra azért kíváncsi lennék, hogy józanul mit lépett volna Atti és Norbi ebben a helyzetben.

Sanda.Ipse 2016.04.26. 08:26:10

A háromszoros párbaj-bajnok hol volt a bulika alatt?
Őt nem kapta el Brigi.

Reláció 2016.04.26. 08:29:42

Könyves Kálmán k**** nagyot tévedett. ;)

Sanda.Ipse 2016.04.26. 08:40:01

@Reláció: merthogy lennének mégis boszik?

Anickmármás 2016.04.26. 09:39:53

@VV Erőlegény: Brigi alapból ilyen mindenki Brigije. Nem ez volt az első buli ahol így viselkedett abban biztos vagyok.Norbi sokkal jobban tetszik neki mint Gergő,ha kicsit ráhajt a buliban Norbi láthattuk volna mennyire nem zavarja a kamera sem és a gyermekei sem. Érezni lehetett,hogy valami nem stimmel ebben a nőben, a nős férfi mese is sántít nekem valahol.

Anickmármás 2016.04.26. 09:50:36

Azt is el tudom képzelni,hogy egy csinos kameramannak mutogatta magát.

mézescsók 2016.04.26. 10:15:41

00@VV Erőlegény: Túl van hájpolva ez a Brigi dolog, szerintem sokkal egyszerűbb a történet. Adott Brigi, aki igencsak fiatalon szült két gyereket. Hogy házasságban-e vagy nem, az most lényegtelen. Hogy fiatalon, azt abból gondolom, hogy most 35 éves és amikor a rádióüzenetet kapták, az első üzenje a fia volt, aki a hangja alapján már nem kiskamasz. Valamiért egyedül maradt, és így gyerekeket nevelni még akkor sem madárfütty, ha különben van mellette család, mert a felelősség az övé.
Aztán összegabalyodik egy se veled - se nélküled kapcsolatba, amelyikből ismét gyerek születik. Nos, hát ez sem kurvaság még, bár nekem foglalt pasi mindig tabu volt Viszont nem az én ízlésem szerint való, ami szinénn érdektelen körülmény.. Ebben nyűglődik - nem mondhatnám, hogy nem oldhatná meg,, de valamiért nem tud kilépni a dologból. Vagy nem akar. Eddig semmi különös sncs ebben a történetben, nem példátlan.
Abban viszont szinte biztos vagyok, hogy nem túl sok lehetősége adódik felhőtlen hülyéskedésre, flörtölésre, csajoskodó kellemledő, kihívó, női vonzerejét próbálgató pasihülyítésre. Szerinten a hétköznapok terheti között nem volt alkalma megélni dolgokat, amire ezek a bulok alkalmasak.
Hogy hogyan viselkedett részegen? Hát rondán. A részeg pasas sem valami szívderítő látvány, de egy nő fényévekkel rondább, ráadásul gátlástalanabb is ilyenkor.
Szóval szerintem nem viselkedett másként, mint ahogy elvárható volt tőle.
Akinek a viselkedése meglep bennünket részeg állapotában, arra józan állapotában sem figyeltünl oda. Nem mutat újat, mást, csak ami benne van. Esetleg lazábban, gátlástalanabbul. előhozva a titkolt vágyakat. Talán szeretett volna egyszer hülyének, dögösnek és nem megfontolt, józan anyukának lenni. Talán. Én így gondolom.
Gergő meg egy dinnye. Ha egyszer előfordul, akkor elő fog fordulni máskor is.Rádumálhatja magát az ember, hogy végülis nem történt de facto megcsaád, de azért a bizalom valahol elveszett.
azt már csak zárójelben jegyzem meg, a játék szempontjából olyan alkalmat szalasztott el (nem szakított Brigivel), ami később még a hátrányára lehet.
Nem a fentiek miatt nem szeretem egyikőjüket sem.

Alajka Bal 2016.04.26. 10:42:46

No megnéztem végre a részt....
Brigi : kiélt fejű, ronda, öreg 3 gyerekkel, hát mi a faszt akar ez ????
Térden állva szopkodhatná a f@szát Gergőnek, hogy egyáltalán szóba áll vele!
Ehelyett bebaszik mint az állat és mindenkivel smár, flörtöl, száraz-basz ?
Gergő helyébe másnap pofán basztam volna (ha más nem, virtuálisan) aztán húzzon a picsába. Nyerni nem fog Brigi, de legalább utálják kinn és benn egyaránt :)
Gergő: retardált a fazon,de jól néz ki, jószívű és korban is optimális. Ha kijön 25-48 ig a nők csapatokban fognak rajta csüngeni. Különösen a kutya-buzik :) Brigit úgy hagyja ott mint a huzat (nagyon helyesen) A helyében (ha lenne rá gusztusom) megcsinálnám a koponyafejűt és dobnám a francba.

Alajka Bal 2016.04.26. 11:11:55

Szia Pen! szerintem a 25-35 is játszik,de ha Nekedvan igazad akkor is klasszisokkal jobb , mint a nyávogó.
Mondjuk ha nekem ilyen nyávogó nőm lenne (nem lenne:) leragasztanám a száját az biztos.
Az meg különösen undorító volt , ahogy másnap el akarta kenni a dolgokat!

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.26. 11:14:25

@Alajka Bal: persze hogy jobb,csak jelenleg Gergő csak a kedvességét tudja nyújtani meg a kutyáját,és ez inkább a 30-40 köztiek vonzója

Alajka Bal 2016.04.26. 11:21:18

@PeniValdes: Igazad van !
Aki még rettentően idegesít az a dísz-leszbi Cinti az állandó orrhangú proli rikácsolásával...
Ismerek ilyeneket öregebb kiadásban, borzalmasak...

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.26. 11:22:42

@Alajka Bal: félve vallom be,hogy nekem hasonló hangszínem van mint Cintinek,igaz én nem rikácsolok..

Alajka Bal 2016.04.26. 13:20:36

@PeniValdes: Félve vallom be, hogy Te vagy itt az egyik kedvenc kommenetelőm ( a másik kedvencem nickjét elfelejtettem, de majd eszembe jut , ha meglátom) ! :D

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.26. 13:25:38

@Alajka Bal: aha tehát több vasat tartasz tűzbe! na ennyit rólad:D
süti beállítások módosítása