Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Farm 2x18 - Kongó apja Gergő egy paraszthajszálnyira van Háromgyereks anya Brigi megkanolásától (18+)

2016. április 10. 09:39 - sixx

screen_shot_2016-04-10_at_08_07_24.png

Anikóra valaki rászólt, hogy ne álljon kis terpeszben a felkonf alatt, mert a pajtában kóringyáló birkák már csak poénból is átszaladnak a lába között, ami jó, viszont továbbra is sztreccsfarmerbe öltöztetik, ami meg nem. Jó, erről nem tehet, illetve egyikről sem, a gatya a stylist, a Véber Gyuri szellemét megidéző lábak meg a gének sara, ez van. Ma párbaj, hoppácsak.

De, még mielőtt a tanya két ősi ellensége, Semmirevaló Vivi és Matróna Heni egymásnak feszül, nézzük mi van a szerelemfronton, mert a szerkesztők legnagyobb örömére a szalmakazal vonzása megőrjítette Gergőt és Brigit, és a baszástól tényleg csak egy sóhajtásnyira vagyunk már. A liasonhoz azonban a szaron át vezet az út, mert Andy gazda a legutóbb úgy látta, hogy a budi tele van, így ki kell ganajozni, s lőn, Biszex Szinti, Vivi meg az az ismeretlen testépítő gyerek, akit nem tudok hová tenni már vagy egy hete, gödröt ás, amibe a többik belehordják a szart takicskával, meszet öntenek rá, és fintorognak, mert büdös. A szar már csak ilyen, jelzem. Az ásás közben a testépítő Vivitől a vacsiját kuncsorogja el, szavazatért cserébe. Vivi nem hülye, a “ki, kit vár vissza?” szavazásnak gyakorlati haszna nem van, a kajának igen. A testépítő morcos, és próbál összetett mondatokban fogalmazni, de mint VV Auréliónak, neki sem mindig sikerül.

screen_shot_2016-04-10_at_08_29_33.png

Este van ez a szimpátiaizé, aminek a végeredménye az, hogy ha már muszáj valakinek visszajönnie, akkor inkább Vivi legyen, de lehet nem figyeltem rendesen, mert bealudtam ugyanis, csak így bírtam ki Gyökér Norbit, aki megint úgy beszélt, hogy legszívesebben kivágnám a nyelvét egy életlen késsel. Ja, és a testépítő természetesen Vivit várja vissza, kaja ide vagy oda. Attila cigizés közben azt mondja, hogy Heni egy picsa, de hát mindig ezt mondja, ez a tanya egyik állandója. Na, megjön a traktor az áruval, lehet dőzsölni, kávét inni, cigizni, kolbászt enni szalonnával, de

NINCS KÁVÉ.

screen_shot_2016-04-10_at_08_32_10.png

Miért nincs? Mert Fitnessz Sanyi írta össze, és Vivi tisztázta le a listát, ha ennél tökéletesebben lehet a vak vezet világtalant illusztrálni, tessék megmutatni azonnal. Persze jó magyar szokás szerint szarnak bajnak nincs gazdája.

S: Én azt írtam, amit diktáltatok.
V: Én meg csak másoltam, nem olvastam.

Az a szerencsétek, hogy nem vagyok a tanyán, bazdmeg, kávé nélkül kőt kövön nem hagynék. Attila szerint Sanya hibázott, hiszen csak annyi dóga lett vóna, hogy felírja, hogy kv. Vivi többször sikoltja, hogy ő csak másolt Sanya meg a riportban aszongya, tervezte, hogy kávézni fog, neki sem jó így. Cigizni viszont kv nélkül is lehet, Attila, Norbi, meg Dóra az ablak alatt beszélik ki a románcot, Brigi meg fentről, az ablakból kihajolva mondja, hogy kuss már bazdmeg, mindent hallunk, és visszafekszik Gergő mellé, akivel egyelőre három gyerekről, felelősségről és két és fél év nem levő barátnőről beszélgetnek. Gergő szerintem attól elmenne, ha Brigi a farkához érne, Kongó mindeközben a szomszéd ágyon fekszik és nagyokat sóhajtozik. Gergő, ha jól látom, óvatos mozdulatokkal ujjazza Brigit, akinek a szeme ettől kicsit kifordul, és ezt a Keresztapa ihlette zene sem tudja elfeledtetni velünk, de ha igen, akkor mutatjuk dzsifben, tessék:

Reggel Gergő aszongya, kiszáradt a keze, Brigi megnyalja, oké, értjük. Brigi még nem vetkőzte le a gátlásait, ha ez megtörténik, mindenki látni fogja. Brigi és Dia megy fejni, Brigink ez ma nem jön össze, mert Tina nem partner a dologban, és állandóan arrébb megy, aztán amikor végre elkezdődik a művelet, belelép a tejesvödörbe.

B: A gyerekeimnek is megtanítottam, hogy amikor zabálnak, akkor egy helyben maradnak, a kurva életbe.

screen_shot_2016-04-10_at_08_49_42.png

A nyúl vemhes, lesznek kisnyuszik, mondja Szinti, Gergő a számukról érdeklődik, mert fullba nyomja a kretént, de nem megjátszásiból, hanem kajakra. Szinti nem tudja, honnan a faszból tudná, a vemhesség is csak onnan van meg, hogy duzzadt a nyuszi cicije. Brigi és Gergő középiskolás szerelmespárt alakít a bábjátékban közben, majd Brigi egyszer csak Norbinak (!) önti ki a szívét, és aszongya, hogy neki van otthon gyereke, három is, és rájuk is gondolnia kell, ami szó szerint véve azért kibaszott perverz bazdmeg, Brigi, ne gondolj már a gyerekre, miközben Gergő ujjaz. Brigi kapcsolata nem egyszerű, a kinti faszija ERŐSEN ELKÖTELZETT, de ettől még van egy hat és fél éves gyerekük, mert Brigi nyolc éve a szeretője egy házas faszinak, ügyes. Norbi is mesél valamit, de senkit nem érdekel, őt magát sem szerintem.

screen_shot_2016-04-10_at_08_59_46.png

Brigi haja a következő snittben már befonva, ha valakinek lett volna bármi kétsége afelől, hogy nem időrendben kapjuk a mannát, az most elégedett lehet. Kimegy a kútra, és Gergőzik, azaz hagyja, hogy a faszi farmeren keresztül, lusta de ritmikus mozdulatokkal a csúnyáját masszírozza. ÉS A HÁROM GYEREK, HE?

screen_shot_2016-04-10_at_09_05_07.png

Párbaj, amihez a feladatot ismét a Survivorból kölcsönözték, a se Heninek, se Vivinek nem túl előnyös búvárruhát mondjuk nem értem, de mindegy, a szigetes valóságshowban egy szál alsónadrágban tolták az ilyen feladatokat a versenyzők. A mai cselöndzs az, hogy van egy tuskó leverve a fődbe, azon egy kampó, a kampón át kötél, a kötél két végén a két versenyző, akik egy hevederrel rögzítik magukat a kötélhez. Nem szimpla kötélhúzásról van szó, mert mindkét delikvensnek van egy oszlopa a háta mögött, azon hat patkó, oldalt két láda, aki hamarabb beledobja a patkókat a ládába, az nyer. Vivi arrogáns és beszólongat Heninek, aki ettől menten szimpatikusabb lesz, milyen dolog már a testsúlya miatt ugatni? Mondjuk Vivi foglalkozhatna a feladattal is, ami ugye annyi, hogy meg kell akadályozni a másikat a patkózásban, de hiába mondják neki kintről, hogy mit kell csinálnia, nem hallgat senkire, Heni meg kényelmes tempóban, meg sem izzadva, a fölön araszolva és apróka húzva a kötélen sorba leszedi a patkókat és a dobozba hordja őket. A elképesztő ikszlábú Vivi sír a végén, de ki nem szarja le, mehet haza, szevasz.

Egy apróság így hirtelen: mivel a kieső határozza meg a heti gazda személyét, aki meg cserébe védett, előállhat az a helyzet, hogy teszem azt végig Sanya lesz a gazda, és úgy megy be a döntőbe, hogy nem kellett párbajoznia. Ilyen hatalmat adni a távozó kezébe hiba, bár értem én, így (is) bele lehet nyúlni a játékba, és ha valaki, aki a produkciónak fontos, éppen szarban van, kap egy mentőövet. Sokkal jobb és izgalmasabb lenne, ha a Big Brotherhez hasonlóan lenne egy hetigazda-verseny is, amin az előző heti főnök nem indulhatna.

Vivinek a kecskék fognak hiányozni, sejtettem. Heni azon puffog kicsit, hogy miközben a párbaj ment, nagyon osztották, és nem szépen, van ilyen. Este a szokásos tetemrehívás jön, Sanyának mindenki elmondja, mekkora fasz volt, gyengekezű, lusta fasz, aki a pénzzel sem tud bánni. Ez pontosan így volt, a lóvés rész mondjuk nekem nem stimmol, mert akik baszogatják, a luxuscikkek megvásárlásánál kussba’ voltak, és nem jelentkeztek, hogy nekem nem kell csoki, hanem szavaztak. Erről ennyit. És mos Dia és Szinti borotválja magát, szívesen.

Címkék: 18+ a farm
367 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Akármi Áron 2016.04.10. 09:42:57

Kössszi, sírok, szuper a poszt:))) És hát, na!:D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.10. 10:14:28

@Akármi Áron: El is olvastad először, vagy rögtön sírni kezdtél, amikor megláttad sixx nickjét az új posztnál! fos9 :-)

kis.herceg 2016.04.10. 10:21:46

sixxnek nem esett le hogy kurvára semmi esélye nem volt Viviennek a párbajon.

paranyuszi (törölt) 2016.04.10. 10:25:07

Korrekt írás! :) jó fej voltàl! :)

Pácsó Ármándó 2016.04.10. 10:25:20

Jó lett a poszt, köszi! :-)

Puncylla 2016.04.10. 10:27:42

@sepörd: Leesett az biztos, de nem írta meg, inkább jó fej akart lenni.

Krétagarbó 2016.04.10. 10:34:28

@Puncylla: ja, mert sixxre jellemző az, hogy nem azt írja amit gondol, hanem bárkire is tekintettel van. Dehogy.

Rémület 2016.04.10. 10:34:45

Mondjuk, a kiesők kezében lévő hatalmat nem értékelném túl. Simán megmondják a szerkesztők, hogy kit válasszon oszt jó napot. Szerintem Norbi sohanapján lesz főnök, mert tudják, hogy ezzel hergelhető.

Rémület 2016.04.10. 10:44:32

Azt azért bírnám, ha valaki feladná és visszaküldenék Vivit Heninek. Agyvérzést kapna.

Mit lehet csinálni ezzel e nyomorult google- billentyűzettel, hogy ne akarja már jobban tudni, mit akarok írni. Heniből folyamatosan Benit csinál pl.

sixx · http://comment.blog.hu 2016.04.10. 10:46:24

a survivorban az esetek tobbsegeben a fizikalis folenyt gogyival le lehet gyurni, tobbek kozott ebben a feladatban is elofodult, hogy a kisebbik kifarasztotta a nagyobbikat es nyert.

beacska 2016.04.10. 10:47:11

sixx érdekes látta a történteket...én még nm láttam, csak 2* olvastam, 2 különböző helyen.

most akkor kinek volt előbb mocskos a pofája? Vivinek v. Heninek?

a másik poszton már írtam: meggyőződésem, h a kötélhúzás technikai sport...a gyerekeim 150%-kal voltak képesek anno megnehezkedni. mint a kő...alig lehetett őket odébb tenni, ha nem akarták.

jó hír, h Heni bent maradt, viszont valóban vissza kéne vennie a pofájából, amire viszont nem képes. ezt tudjuk mi is és sixx is....tapasztalatból...szar ügy...

beacska 2016.04.10. 10:48:39

@sixx: igen. nekem is a kifárasztás jutott eszembe. pölö

,, 2016.04.10. 10:58:16

@sixx: ezt szeretném megnézni, pontosabb elérhetőség (évad ilyesmi)?

,, 2016.04.10. 11:00:05

amúgy most betoltam 2 rétest:S
Nekem értékeim (koszinusz és színusz) vannak!

Puncylla 2016.04.10. 11:13:48

@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): én meg magamat adom
az összesen 40 kiló
úgy kifárasztom vele henit, hogy ihaj

Janossz 2016.04.10. 11:29:58

Azért az szép volt, mikor Norbi kikérte magának a parasztlázadást....
Tán akadémikusnak mentek Szlovéniába?
Amúgy meg viselkedésileg holtversenyben első paraszt, tehát duplán találva érezhette magát.

etikette 2016.04.10. 11:39:12

Sanya már párbajozott egyszer vagy rosszul emlékszem? Tehát nem megy párbajszűzként a döntőbe

aloksak 2016.04.10. 12:48:49

Azt a következő adás előzetesében észre vettétek, hogy egy hegedűs húzza a talp alá valót? Csak azért említem meg, mert még én voltam aki szóvá tettem, hogy ha igazán autentikusan csinálná a csatorna, akkor élő zene lenne a bulik alkalmával, nem hangszóróból jönne. :D Tuti olvasnak minket a szerkik. :D És szépen a jó ötleteket meg is valósítják. Tehát érdemes ötletelni itt. :)

ördi ke 2016.04.10. 12:49:19

@etikette: ugyvan.Sanya hagyta kint Lauràt 2hete.

lac64 2016.04.10. 13:08:37

@beacska: Persze, csak a könnyebb és a nehezebb gyermeked is "megnehezedik". Melyiket volt könnyebb felcibálni, az eleve könnyebbet, vagy a nehezebbet? :)

zsiroskenyer8686 2016.04.10. 13:14:10

Korrektebb lenne a verseny, hogy ha a párbajfeladatokat előre egy zárt borítékban összegyűjtötték volna mert így nagyon könnyű manipulálni, hogy ki maradjon bent. Elhiszem, hogy kisebb termetű ember képes nagyobbat kiejteni ebben a játékban, de az esetek 80%ában minimum az fog nyerni aki nehezebb, hiszen egyszerűen csak felveszi ezt a pók-figurát mint Heni és kifárasztja a kisebbet, amíg a másik erőlködik, ő egyszerűen csak a testsúlyával és lábmunkával tartja magát. Aztán amikor a másik elfáradt az erőlködésben akkor tud helyezkedni. Megnézném mit kezdene mindenki egy nála 30%kal nehezebb emberrel ebben a játékban. Félre értés ne essék, nem vagyok Vivi fan, csak kicsit megsajnáltam ezt az együgyü jánkát a nagypofájú csatakancával szemben. Vivike búcsúja volt talán a leghihetőbb, és legőszintébb.
Legszebb ideje lenne most már egy nőnek osztani a farmgazda szerepét. Ha Dia lenne, lehet feladatba adna Norbinak egy kanolást rajta :D

malevil2050 2016.04.10. 13:39:41

Kifordítom befordítom , mégis bunda a bunda.

Akármi Áron 2016.04.10. 13:42:57

@VV Erőlegény: :DDD Kételkedni mersz-e? Hát persze! :) Nemcsak gyorsírok, gyorsolvasok is , gondoltad volna?:))) A könny úsztatott sebesen. Amúgy el, Sixx betűi rohannak, kapkodom
őket!
Minden kérdésre kaptál választ?:)))

Chuck Νorris 2016.04.10. 13:48:04

elejéröl lemaradtam, ha nem rendeltek kávét, akkor a végén miért pattogtak hogy nem maradt pénzük a rendelések miatt (amibe a kávé is benne volt)?

Nem Penny hajója 2016.04.10. 13:52:00

@zsiroskenyer8686: ezt én is így gondolom.
Abban igaza van Sixxnek, hogy ha kicsit gondolkodik, akkor lett volna esélye Vivinek. A baj itt szerintem az, hogy az RTL-es szerkesztők tök nyilvánvalóan úgy választottak feladatot, hogy Henit hozzák helyzetbe. Még téma is volt itt, hogy az RTL-nek jobb lenne Heni bent tartása, mondjuk én naiv módon nem hittem, hogy manipulálni fognak.
Összefoglalva: nincs baj az ilyen feladatokkal, de akkor legyen mondjuk sorsolás a feladatokról, ahogy feljebb írták.

Chuck Νorris 2016.04.10. 13:55:42

@Nem Penny hajója: vagy legyen egy olyan összetett ügyességi feladat mint az eddigiek voltak.

Nem Penny hajója 2016.04.10. 13:57:33

Ja, és képzeljünk el egy olyan párbajt, ahol mondjuk ugyanezt a feladatot kapja Szinti (az adatlapja szerint 50 kg, de szerintem nincs már annyi) és Sanya (adatlapja szerint 92 kg). Szerintem joggal lenne utána rossz érzés a nézőkben. Akkor inkább legyenek kvízkérdések, ahogy a cseh változatban.

Dzsano 2016.04.10. 14:03:01

@Rémület: Használj Linuxot, főleg, ha csak internetezel. :)
Amúgy Heni jól ki fog b*n a társasággal, az biztos. :)

Rémület 2016.04.10. 14:16:27

@Dzsano: androidos tableten? :)

A kötélhúzásról utoljára: húztam én már kötelet, de sose volt megengedett, hogy leüljünk közben a földre. Nekem se jutott volna eszembe, hogy földön csúszva is szabályos lehet és erre oda kell figyelni. Na, mindegy. Vivi mehet vissza az egyetemre. :-) Azt azért elárulhatta volna, hogy melyikre.

csincsilla72 2016.04.10. 14:28:23

@Rémület: húztam én már kötelet, de sose volt megengedett, hogy leüljünk közben a földre"
Ott a pont. Nem tudom, tisztázták-e a szabályokat. Persze már tökmindegy, de így nagyon megvezetve érzem magam.
Survivort nem néztem, de ennyire nincs fantázia, hogy onnan kell koppintani a feladatokat?

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.10. 14:36:38

Attilának az az aranyköpése megvan (?), hogy: "Én vállalom, paraszt vagyok, de nem konkrétan, hanem szó szerint! " :-) Ez szerintem egyenértékű VV Edina "Okkal, vagy okvetlen..." mondásával! :-D

beacska 2016.04.10. 14:50:50

rtl.hu/rtlklub/farm/6-0-as-megsemmisito-gyozelemmel-zarult-a-harmadik-parbaj

itt tisztán látszik, h Vivi többször is elhúzta Henit, de nem sikerült kamatoztatnia a távolságot, amit nyert...ennyi

beacska 2016.04.10. 14:52:27

@lac64: az eset szempontjából indiferens. Vivi nem volt képes kellőképpen nehezkedni.

beacska 2016.04.10. 14:53:41

@zsiroskenyer8686: Vivi miért nem csinálta ugyanezt? megtehette volna

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.10. 14:55:16

@zsiroskenyer8686: Egy döntetlent simán el tudott volna érni Vivi, ha rájön arra, hogy kb annyi kötelet ráteker a karjára, hogy egy középen történő lábbal kitámasztás esetén Heni ne tudja elérni a patkókat kézzel, és ezután ő is leül, vagy lefekszik és semmit sem csinál....

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.10. 14:56:13

@csincsilla72: Ez nem klasszikus kötélhúzó versenynek volt meghirdetve.

beacska 2016.04.10. 14:58:39

amúgy meg kár csodálkozni. a VV-ben talán nem voltak irányítottak a "párbajok"? nem. ja, dDE :D

ezek a műsorok drága pénzekbe kerülnek a csatornának. nem engedheti meg magának, h egy Vivi bent tujáskodjon, bármekkora vizuális élmény is.

Well... 2016.04.10. 15:02:02

valaki nyugtasson meg legyszi, mikor a bucsuzasnal a Vivi aszonta, h leglabb mehetek vissza az egyetemre, akkor az egyetemi kondi-teremre gondolt, es nem az eloadoteremre ... komoly 2segek kozott orlodom a felsooktatas szinvonala miatt. mar irastudatlanok is jarnak egyewtemre ???

Puncylla 2016.04.10. 15:02:56

@beacska: értem
nem volt képes kellőképpen megnövelni a saját súlyát

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.10. 15:03:41

@beacska: Én ffiként nem tartottam vizuális élménynek sem... Ebben a szériában a nők között nincsen kimondott vizuális élmény, a ffiak között talán Gergő lehetne az (dehát ugye ez az udvarlástechnika meg a motyogva beszélés...), illetve ha reális akarok lenni és az életkorát is figyelembe veszem, de eltekintek a fejétől és a gondolkodámódjától, akkor talán Sanya... De nemtom...

beacska 2016.04.10. 15:04:34

@Well...: az egyetemi beiratkozás feltételei: érettségi+ponthatár elérése. ha nem sikerül: érettségi+féléves tandíj befizetése.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.10. 15:05:35

@Well...: Vagy a Tusnádfürdői szabadegyetemre :-)

beacska 2016.04.10. 15:07:23

@Puncylla: jjjaaa...igaz, h csak a rövidített verziót láttam, de elég bután csinálta

@VV Erőlegény: ha nem kell megszólalnia: Gergő, Gábor(Szabi?) és nekem Sándor is bejövő, ő akár meg is szólalhat ;)...Sanya inkább a döbbenet kategória

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.10. 15:12:41

@beacska: Alacsony szintre helyezted a ffi szépségideálodat. :-)

Rémület 2016.04.10. 15:14:52

@VV Erőlegény: amikor Anikó mondta, hogy döntetlennek néz ki a dolog, hiába van már Heninek három patkója, akkor kellett volna Vivinek nem csinálni semmit csak lecövekelni.

zsiroskenyer8686 2016.04.10. 15:22:43

@beacska:

Az elejétől kezdve Heni leült és tartotta a távolságot, Vivinek nem volt esélye sem ezt a pozíciót felvenni, ha mégis sikerült volna Heni szerintem tuti kibillentette volna ebből. Amikor elkezdte a karjára feltekerni a kötelet, akkor mondta utána h az kurvára elkezdte vágni és fájdalmat okozott neki. Egy komplex ügyességi, gondolkodós, erőkifejtést igénylő verseny korrektebb lett volna.

,, 2016.04.10. 15:42:27

nem akarom túlragozni a témát, de
1. beácskával egyet kell értsek, a reteknek gai érdekeltsége van, nem engedhette ezt meg magának egyszerűen, ha én lennék a műsorkészítő vagy bárki közülünk, ugyanígy tett volna, különben nincs fizu
2. trash reality+rtl, nem ez az első eset, a negatív karaktereket a végéig általában MMKK elviszi a retek, vagy ameddig tudja. A párbaj nem ott kezdődik amikor kiállnak fésztufész, hanem a beköltözés pillanatában, ez olyan kb mint a kortársbeszéd, semmi értelme, előtte kell virítani
3. az ilyen párbajokat szerintem azok rontják el, akik szabályosan akarnak játszani (lásd 2. pont), vesd össze: Kinga-Sehere boxmeccs, ha nagyon nagy disznóságot csinálsz legfeljebb újraveszik a jelenetet, de nem fogják emiatt lefújni a meccset
4. majd a végén lesz érdekes, amikor kiegyenlítettek lesznek az erőviszonyok (legyenek is!)
5. sixx nem linkelte a kifárasztós vidit, én meg nem találom (az első párbajfeladatot megtaláltam a Jail Breaket, abból van egy csomó), ha vkinek megvan, linket kérek
szal igazságtalan volt persze, de voltak-vannak nagyobb mutyik is az országban. tudományos értekezésemet lezárom.

,, 2016.04.10. 15:44:04

+6. Nobri a legjobb faszi

Krétagarbó 2016.04.10. 15:48:54

@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): hát, nekem Gergő lenne, de így megismerve már nem. Egyik faszi sem tetszene a bentiek közül.

beacska 2016.04.10. 15:49:10

@VV Erőlegény: jaaa, az volt a kérdés? én azt hittem, h a műsor szempontjából kik azok, akik a vizuális élmény miatt vannak bent...

nekem nincs szépségideálom, meg kell szagolnom az illetőt...az meg tv-n keresztül nehezen megy...ill. megy, csak hatástalan ;)

Krétagarbó 2016.04.10. 15:49:40

@VV Erőlegény: miért? Mindenkinek más tetszik, szerencsére.

beacska 2016.04.10. 15:50:22

@zsiroskenyer8686: ügyességi és gondolkodós????? ebben hol lett volna esélye Vivinek???

,, 2016.04.10. 16:00:04

@Krétagarbó: Gergő kicsit mulya (nem jut eszembe jobb szó), Nobri hiába fiatalabb, de mégis sokkal férfiasabb. És baromira idegesítő meg egy csomó rossz tulajdonsága van, de mégiscsak. Nekem.

Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra! 2016.04.10. 16:08:23

Egy újabb sorozat, amelyben gyökerek "szórakoztatják" az őket kukkoló gyökereket. Kifogyhatatlan a forrás mindkét oldalról.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.10. 16:12:15

@Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra!: OK, szia, akkor ezzel az energiával el is távozhatsz erről a blogról!

,, 2016.04.10. 16:17:22

@Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra!: Ülj le mellém. Valamit mondok. Szomjas vagy látom, egy üveg bort kibontok.

zsiroskenyer8686 2016.04.10. 16:39:12

@beacska:

Pont ez lett volna a poén, hogy ha valami agytornát igénylő feladatban megszívatja, vagy legalább megnehezíti Heni dolgát. Amúgy kiragadtál két szót, én pont azt írtam hogy komplex, tehát erőkifejtést IS igénylő.

aloksak 2016.04.10. 16:42:11

@Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra!: Akkor te is egy vagy közülünk, mert lám itt vagy magad is. Vetted a fáradságot, regisztráltál, és írtál egy hozzászólást. Üdv a klubban. ;) :D

beacska 2016.04.10. 16:48:37

@zsiroskenyer8686: oké, értem én, csak azt nem értettem, h miben lett volna kiegyenlítettebb a küzdelem, ha gondolkodó rész is van benne...az ügyességiben még LEHET, h a Vivinek lett volna esélye, de mutattak olyan "edzős" részeket, ahol Heni egyensúlyozott, meg tudjuk,. h a spárga is megy neki, tehát azért sanszos, h egy fitnesslady ott sem rúgott volna nagyon labdába ellene..apropó labda...focizhattak is volna...az legalább szórakoztató lett volna, ha egykapuznak :DDD

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.10. 16:59:55

@beacska: Ez a női foci nem is rossz 5let Beácska. Lábtengó, asztalitenisz, büntetődobás kosárra stb....

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.10. 17:03:26

@VV Erőlegény: Sakk, ki nevet a végén, magyar kártyával makaó, 66, vagy uno parti, esetleg pálcikákkal mikádó játék... :-)

csincsilla72 2016.04.10. 17:23:42

@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): Gergő nem mulya szerintem, de Briginél a lerohanós stratégia nem fog működni és ezt nagyon gyorsan belátta. Őt lassan, fokozatosan kell meghódítani, azt kell elérni, hogy ő maga bontsa el a saját maga elé húzott falat. Ha rámenősen rárúgja az ajtót, akkor Brigi visszahúzódik a csigaházába és ki sem jön onnan. Őt nem a fatornyos falucska szólja meg, hanem a három gyerek és az egészen más. A motyogás pedig szerintem nem más, mint egy kis privátszféra a valóságsóban.:-) Mikroport és kamera mindenütt, de ők nem szeretnék, ha mindenki mindenről értesülne.:-)

nosce 2016.04.10. 17:26:20

@beacska:
Igaza van Imperatornak a reteknek érdekesebb volt Heni miért ne kedvezett volna neki?. De itt mindenki a reteket szidja pedig Sanya, a fitnessz volt a fő geci h nem tűzoltót jelölte, akkor nem Vivi megy. Ezt itt is a bundázók elfelejtik. Ennyi
Amúgy meg sztem az egyetlen vivnek nem hátrányos feladat a farönkkel a nyakban gugoló szériázás lett volna :) vagy még az se. Aki meg azt mondja h a kötélre kötött súly vízszintesen elhúz bármit is az kössön egy teli zsákra kötelet és nézze meg h utána sétál-e ? Ha igen szóljon nekem is :) Csak az erő húz el vizszintesen akármit.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.04.10. 17:31:21

@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt):

Kb. erről van szó.

Szerintem az is hozzájátszott, hogy Vivi nem egy észkombájn, de nagy affektálógép -- ehhez viszont már túl sok volt az, hogy állandóan azzal a fúróval jött, hogy neki kint mekkora kapcsolata van. Vagyis eleve elzárkózott azelől, hogy bárkivel is összeszűrje a levet: nem tudott semmit hozzáadni a játékhoz. Habár számomra kellemesebb vizuális élményt nyújtott, mint Heni, de ez édeskevés ahhoz, hogy a szerkesztők megpróbálják benntartani. Megmérettetett, és könnyűnek találtatott.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.04.10. 17:33:31

@nosce:

"Ezt itt is a bundázók elfelejtik."

A bunda akkor lett kiszabva az RTL részéről, amikor már tudták, hogy kik párbajoznak.

nosce 2016.04.10. 17:35:44

@neoteny:
talán, de ezt nem tudjuk, de Sanya előtte szopatta meg Vivit mert tudta és mondta is Vivinek h Heni őt hívja ki. tehát ő a fostalicska

neoteny · http://word.blog.hu 2016.04.10. 17:53:35

@nosce:

Én ezt másként látom: Sanya azért akarta, hogy Heni biztosan az _egyik_ párbajozó legyen, mert Heni kapta a legtöbb tehenet, és Sanya "demokratikus" akart lenni a választásában -- azt akarta, hogy "a népakarat" érvényesüljön. Úgy gondolta, hogy akkor nem érheti szó a választása házának elejét.

Emlékezz vissza: amikor Vivi kapacitálta Sanyát, hogy inkább őt (Vivit) nevezze ki kihívó párbajozónak, rá is kérdezett: ha Vivit nevezi ki, akkor Vivi Henit hívja ki? Vivi nem merte azt mondani, hogy igen (teljesen lehetséges, hogy Vivi mást hívott volna ki), és erre Sanya mondta is, hogy akkor szó sem lehet arról, hogy Vivit jelölje.

Azt számon lehet kérni Sanyán, hogy nem kedvezett Vivinek azáltal, hogy őt nevezte ki első párbajozónak -- de erre (számomra-szerintem) kielégítő magyarázat az, amit az első bekezdésben írtam.

Mindegy: lement a választás is, a párbaj is, Vivi kiesett.

nosce 2016.04.10. 18:12:37

@neoteny:
"hogy Heni biztosan az _egyik_ párbajozó legyen, mert Heni kapta a legtöbb tehenet, és Sanya "demokratikus" akart lenni a választásában -- azt akarta, hogy "a népakarat" érvényesüljön. Úgy gondolta, hogy akkor nem érheti szó a választása házának elejét."

tévecc Vivi kapta a legtöbb szavazatot, utána tűzoló és Heni nem volt itt Fitnesszsanyától semmi demokrácia értelmezés, sőt sztemn azt se tudja mi az, szimplán csak egy geci

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.10. 18:20:56

Ha Sanya a Vivi kérésének megfelelően Vivire teszi a kendőt, akkor lehetőséget adott volna neki, hogy ő válasszon magának párbajellenfelet és esetleg felkészüljön egy beszéddel is a kiválasztáskor. Lehet, hogy ebben az esetben Vivi Szintiát hívta volna ki, pusztán azért, mert egy súlycsoportban vannak, és ráfogta volna, hogy azért, mert rendszeresen későn kel. Igaz, hogy ezt a verziót saját magam sem hiszem el... Igen, ha az elsődleges célja a Vivi mentése lett volna, akkor a Tűzoltót jelölte volna... Sanya egy nagyon kisstílű karakter, de nem baj, mert ha kijön rá fog döbbenni, hogy a számára oly fontos népszerűségi indexét tekintve, még a saját családja is elfordul tőle. :-)

csincsilla72 2016.04.10. 18:28:37

@VV Erőlegény: Tulajdonképpen nem is értem, miért nem Vivit választotta. A lány kérte és ha visszajön, szövetkezhettek volna. Sanya túl ostoba a tattikához, de párbajban lányt le tud győzni, ezért van még benn.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.10. 18:31:24

@csincsilla72: Nekem egyébként ez a Gergő Brigi románc egy rém unalmas szála a történetnek... Ráadásul semmit sem ér, mert ahogy Sixx is mondja, itt már napokon belül kanolás lesz, sztem már Brigi gyerekei is rég értik, hogy mitől cserepesedik Gergő ujja... Egyszerűen taszít a szituáció. Ha két 13-14 éves kamasz első kísérlete lenne, akkor még talán... Megértem Brigi vívódását, de könyögöm, akkor miért jött be ? Egyébként mond ő okosakat, de az affektált beszédje, és a mekegő orgánuma, az önbizalomhiányos testtartása stb. kifejezetten idegesít, ezen kívül zavar, hogy ilyen semmibe bele nem szólok, mert nem az én dolgom természetű...

neoteny · http://word.blog.hu 2016.04.10. 18:39:24

@nosce:

"tévecc Vivi kapta a legtöbb szavazatot"

Igazad van, ezt csúnyán benéztem (beemlékeztem). :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.10. 18:43:38

@csincsilla72: Szerintem Sanya felmérte, hogy Viviből szövetségesként a legtöbb, amit ki tud húzni az egy újbóli heti védettség, és azt hitte, hogy annyira bárgyú a csaj (a kvázi szövetségeséről, Viviről, beszélek), hogy beszedi neki, hogy azért választotta Henit, mivel hátha Heni mást fog választani. Cserébe persze addig nyomatta Vivinek, hogy tegye meg újra heti gazdának, hogy még ő is rájött a nagy szövetségesének nagy csalafintaságra, úgyhogy gyanítom holnap látni fogjuk Sanya savanyú képét Vivi levele olvasásakor, és ha ez így lesz, akkor érik Sanya újabb párbaja a jövő hét végén... Érdekes volt, hogy amikor Anikó a traktornál kérdezte Vivitől, hogy a kecskén kívül ki az, aki hiányozni fog a farmról neki, akkor Vivi Szintiát, Brigit és Vadember Atist nevezte meg....

aloksak 2016.04.10. 18:46:50

@VV Erőlegény: És a tippem az, Attilát teszi meg heti gazdának.

mákoskecsöpösfreestylekolbász 2016.04.10. 18:56:48

@VV Erőlegény: Számomra egész kellemes a hangja.
Ha Sanya megy, szerintem egy párbajt még tud hozni.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.10. 19:02:11

@mákoskecsöpösfreestylekolbász: Valóban, ha ő választ, hiszen van még gyenge és törékeny nő a csapatban (a Tűzoltó már megmutatta, hogy vannak feladatok, amiben talpraesett, mellesleg a kulcsot is ő találta meg az első napon a ganajos ázott szalmában), igaz, hogy szerintem a szerkiknek is van néhány érdekes párbajfeladatuk...

mákoskecsöpösfreestylekolbász 2016.04.10. 19:44:23

@VV Erőlegény: Azért szurkolok Cintiának. Szerintem esélyes, hogy mint gyengébb ellenfelet majd őt választja a kihívó. Esetleg ha Norbi vagy Attila megy, akkor lesz fiús párbaj.

Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra! 2016.04.10. 19:52:13

@csincsilla72: @VV Erőlegény: @aloksak:

Tovább kéne tanulni csuncsillák és mókucik, nem pedig másokat hibáztatni a gyökér állapotokért.

csincsilla72 2016.04.10. 20:08:06

@Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra!: Mondja ezt az, aki csak a trollképzésig jutott.:-))))))

aloksak 2016.04.10. 20:08:32

@Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra!: Senkit sem hibáztatok semmiért. Te viszont igen, ahogy a nevedből is látszik. :) Kívül tágasabb.

beacska 2016.04.10. 20:20:09

fiúk, lányok! megint megfeledkeztünk egy alapszabályról:

TROLLOKAT NEM ETETÜNK!

csincsilla72 2016.04.10. 21:07:46

@VV Erőlegény: Hát, ki tudja, miért jött be?
Brigi fura bogár. Három gyereke van, de egy normális pasija sincs. 8 éve kavar egy nős hapsival, simán elfogadja a pótkerék-szerepet. Egy erős vállat keres, akibe kapaszkodhat. Neki magának nulla önbizalma. Lehet, hogy érdekes karakterré akar lenni és ez egy lehetőség. A másik, ha konfrontálódik, de az abszolút nem ő lenne. Persze innen kívülről sokkal egyszerűbb okoskodni.

beacska 2016.04.10. 21:10:39

@csincsilla72: nekem Brigi szimpatikus a maga higgadt módján. lehet ám, h ő is más műsorból került ide. kellett egy újabb anya a háztartáshoz...

beacska 2016.04.10. 21:11:39

tudjátok, mit nem hallottam ebben a műsorban? még...hogy ki honnan ismeri egymást. pedig tutira összefutottak már itt-ott...min. a bastingokon

Gia 2016.04.10. 21:34:48

Én azon lepődtem meg,amikor Gergő hiányos önbizalommal azt mondta Briginek,hogy a kinti világban a lány észre sem vette volna őt... :-o Talán inkább fordítva..

beacska 2016.04.10. 21:39:48

@Gia: lehet, h igaza is van.nagyon külön világ...

lobbantott tsilke 2016.04.10. 21:56:00

bojler!tisztelettel érdeklődnék, mikor lép föl az Alekosz művészúr?

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2016.04.10. 22:03:07

A vidijók tetszettek a végin, azokból kéne több.

csincsilla72 2016.04.10. 22:08:10

@Gia: Két bolond egy pár.:-) Önbizalomhiányban nincs hiány.:-)

Well... 2016.04.10. 22:18:39

@beacska: konkretan a vivitol hangzott el a parbaj kozben, h aze nem tud gyozni, mert a heni 20 kiloval tobb, es ezt vette az a hogyvolt bologato asszonykorusa azota is ezt skandaljak, annak ellenere, hogy az eros emberek kozul egyik sem ertett vele egyet, atilla konkretan kozolte, hogy amikor kamionokat huzogatnak akkor ott tobb mint 20 kilo van a huzo meg a kamion kozott....

csincsilla72 2016.04.10. 22:23:42

@Well...: Ja, gurult volna Heni is, ha a fenekére és a talpai alá kerekeket szerelnek. A kamion nem tud kapaszkodni...

Well... 2016.04.10. 22:26:30

@csincsilla72: pontosan ezt irtam tegnap, a vivi akkor jott zavarba mikor a kamion visszahuzott... nincs hozzaszokva, hogy a konditermi vasak probaljak kicselezni.... latszott a szemen, hogy "does not compute..." erdekes modon a parbaj kezdete elott meg nagy volt a lepenylesoje... tenyleg azt hitte itt csak az ero szamit... es mondotta, h bizonyitani fog, hat bizonyitott... :o))

Well... 2016.04.10. 22:29:51

@csincsilla72: miss fitness az erejenek nagyreszet arra pocsekolta el, hogy probalta a ronkot melyebbre huzni a foldbe, ha egyenesvonalba huzza a kotelet lett volna eselye, de igy semmi sem volt.

alkalmi nyúl 2016.04.10. 22:37:22

Lehet, h Heni nehezebb es van rajta nemi háj is ( azert a balna kifejezest nem hasznalnam egy 70 kilos emberre), az fajta akinek kemeny a combja es a hizas ellenere izmos es eros. Egy kevesbe eros egyennel el tudott volna banni Vivi, aki eleg izmosnak volt beallitva. Plusz valoban Vivi kezte a beszologatast, csakhogy Henivel megeszi ot reggelire). Egyebkent Heni meg Sandornak is megkoszonte h segitett, volt benne ennyi, plusz nem volt elszalva magatol amikor a lanyok dicsertek h milyen ugyes volt. Errol ennyit. Brigin en sokkal jobban kiakadtam, de lehet h egyedul vagyok vele. Masok szerint oke, hogy 8 eve egy hazas pasija van, akivel meg egy kozos 6,5 eves gyereke is van es ezt orszag vilag elott el is meseli? Errol beszeltem amikor a kapcsolatokat es a harom gyereket firtattam. Szerintem ez sokkal gazabb mint egy szaros parbaj, a no es a pasi reszerol is.

Well... 2016.04.10. 22:47:15

@alkalmi nyúl: igen en konkretan vartam, hogy az operator lerakja valami stabil helyre a kamerat, es odasetal a csajhoz, es jol pozon b@ssza, de meg csak a keze sem remegett meg a fickonak, hmm lehet ez a normalis csladmodel a 21. szazadban :o(

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.10. 22:50:16

@alkalmi nyúl: Ez a Brigi probléma az addig jár a korsó a kútra tipikus esete, vagy egy német közmondással élve szabad fordításban, aki üvegzázban van az ne dobáljon kővel...

alkalmi nyúl 2016.04.10. 22:59:32

@Well...: hat, kb :D es a duma h jajj most ki latja ot meg kit miln helyzetbe hoz... Nehogyma egy ennyi idos gyerekes asszony ne tudjon az pin@janak parancsolni csak mert valami random himnemu turkal a bugyijaban. Eleve hogy lehet idaig eljutni ennyi emberrel egy legterben? O se sokkal okosabb mint Vivi, attol tartok.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2016.04.10. 22:59:50

@alkalmi nyúl: (Brigiről) És? Gondolom ez a helyzete is segített abban, hogy beválogatták. Nekem szimpibb, hogy elmondta, minthogy valamelyik xarkeverő bulvároldalról tudjuk meg.
@Well...: Mér, ki volt az operatőr, hogy pofozkodnia kellett volna?

alkalmi nyúl 2016.04.10. 23:04:28

Lehet fikazni Henit, hogy nagy a pofaja, de nemhogy 8 evig, de 8 percig se volt soha nos pasija, es nem fog egyik tanyahuszarral se eljutni a tipitapiig. A fenekpacsi csak show volt,de szerintem felesleges az is.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.10. 23:05:19

@Majom1Parádé: Well szerint a nős ffi, akitől a 6 és fél éves gyereke van.... :-) Pikáns lenne! :-)

csincsilla72 2016.04.10. 23:11:37

@alkalmi nyúl: Heninek más problémái vannak. A nagy pofája, az önálló életet élő sértett önérzete és a kötekedő természete súlyosabb probléma, mint az, hogy nős pasival kezd. Vele én is ordítanék, az biztos, pedig igyekszem kultúrlényként viselkedni. Valami oka van annak, hogy egyedül maradt.

Well... 2016.04.10. 23:14:37

@Majom1Parádé: hmm ki is pofozkodhatna es miert is ? lassuk, akarmelyik ferfi kollega aki hazassagban el, es ki van teve annak a veszelynek, hogy egy ilyen fehermaju noszemely, ramaszik , es meg par honapos khmm ismeretseg utan sikeresen teherbeesik tolle, es meg meg is szuli a zabigyereket (autentikus nepi szoval elve) ..innentol kezzdve gondolom tartja a markat, h tartsa a szajat...de hat emancipacio van, legyen no az operator, es akkor meg a szemkikaparas jar, indokok mint fennt. ... jar a pofon akarhonnan nezem is

Well... 2016.04.10. 23:20:16

szerintem a Briginek mar oviba is egy voros "A" volt a jele :oP

Zephyrous 2016.04.10. 23:22:45

Nyilván úgy volt leosztva a párbaj feladat, hogy a nagypofájú vágósertés jöjjön ki győztesnek, mert ő csinálja a show-t az okoskodásával.
Ennek viszont ellentmond, hogy a Dani kiesett. Ő egy hihetetlenül idegesítő, beképzelt, öntelt faszfej volt, viszont olyan balhékat csinált odabent, hogy attól pörgött az élet ezerrel.

csincsilla72 2016.04.10. 23:29:06

@Zephyrous: Szerintem az RTL-nek eszébe sem jutott, hogy letesztelje, tud-e egy 30 éves ember csomót kötni. Ezt úgy alapból feltételezték.

Zephyrous 2016.04.10. 23:32:21

Vicc, hogy a Gergőnek mennyire kéreti magát Brigi, utána meg kiderül, hogy a becses családanya szerepében tündöklő Brigi szimplán félrekúr egy házas emberrel, amiből még fattya is született. Grat!

alkalmi nyúl 2016.04.10. 23:42:16

@Well...: szegeny hazas ferfiembert biztos meg kellett eroszakolnia a csunya fehermaju noszemelynek... :D a teherbeeses korulmenyeit nem ismerjuk, de valoban, ritkan szokott a szeretojetol gyereket akarni egy pasi aztan meg jol nem elvalni. Pont ugyanolyan mindket oldal ilyen esetben.

Well... 2016.04.10. 23:45:30

csemege ... youtube az isten :o))

youtu.be/Xn-yhGGJ-Ww

alkalmi nyúl 2016.04.10. 23:50:18

@csincsilla72: azert ez nem ennyire fekete es feher de nem szeretnem a hata mogott fejtegetni az eletet. Lehet firtatni ki miert van egyedul vagy latszolag milyen boldog hazassagban el ( kozben meg felrekur- ez most aktualis pelda), tudni reszigazsagokat, latni egy kepet ami vagy valos vagy nem. Ez egy show es Heni ezzel abszolut tisztaban van. Mas kerdes, hogy mennyire tudja iranyitani es mit hoz ki belole.

malevil2050 2016.04.10. 23:53:50

@lobbantott tsilke: Háhahaáahááá :) De hónap gyün az aulélio és a nólika. Hozzad a majd a sölt! Te itt olyan komolyan veszik a dógokat , én meg előléptettem a kutyát tábornokká, csak bé van bolulva és nem tanázom egyenlőre a csillagokat.

Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.11. 05:31:39

Mindendt elhiszünk ezeknek, amit mondanak? Kérdezem, Brigi egyebek esetében. Ettől függetlenül lehet igaz. És nem csak Brigi oldaláról nézve lenne gáz. Igen, ő benne van, ez van. És a másik fél adott esetben? Naugyehogy.

Furore Carcosa 2016.04.11. 05:45:46

@csincsilla72: „Valami oka van annak, hogy egyedül maradt.”
Elnézést, de a házasság/párkapcsolat nem természeti törvény. Rengeteg ember – férfi és nő – él szólóban azért, mert egyedül _akar_ maradni. Érdekes, szingli pasik esetében sosem merül fel, hogy na, ez biztos nem kell senkinek…

Furore Carcosa 2016.04.11. 06:00:12

@Dr.DottyTroll, a Vörös Csukás Katgimis AngyalTroll: „Mindent elhiszünk ezeknek, amit mondanak?”
Nálunk még aligha tart itt a realitys stratégia, de a Survivorban például a játékosok rendszeresen hazudnak magukról a többieknek, hogy érzelmileg manipulálják őket. Johnny Fairplay egyszer a rokonlátogatós fázis után eljátszotta a hattyú halálát, hogy jaj, jaj, meghalt az ő drága, szeretett nagymamája, aki kicsi kora óta nevelte őt a nagy középnyugati nyomorban, és ezzel sikerült is megúsznia vagy két kiszavazást, pedig a mamó élt és virult.

Furore Carcosa 2016.04.11. 06:08:33

@Zephyrous: Ah, megszólalt az erkölcsi fölény! Képzeld, én is keféltem már félre házasemberekkel, amolyan Vadember Attis-félékkel, mert nekem éppolyan jól esett, mint nekik. Igaz, gyerek nem lett belőle; és fix partnernek úgy kellettek volna, mint púp a hátamra. De a szex jó volt velük. Most szégyenkeznem kéne miatta?

,, 2016.04.11. 07:45:34

@alkalmi nyúl: ez szerintem vitatható, hogy ki kezdte a beszólogatást. Szerintem azt senki nem fogadná jól, ha leostobenkóznák mint ahogy azt H. tette a kihíváskor. Minden tiszteletem azé, aki ezután meg tudta volna őrizni a hidegvérét és nem vágott volna vissza. Nem kell ezen csodálkozni. Az alakjával nincs gond, arányos és a dereka is vékony. A pókasszony ruha jobban állt neki, mint Vivinek, szexi volt benne. Az más kérdés hogy szerinte minden 60 kg feletti nő dagadt és igénytelen, nekem ez így nem jön össze.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.11. 07:48:35

@Furore Carcosa: Határozottan igen (de azért lsz. priviben add meg a telefonszámodat) ! :-D

,, 2016.04.11. 07:49:29

@csincsilla72: Gergő nagyon keveset mutatott magából (nem a meztelen fürdőzésre gondolok:)) Én úgy látom, nagyon szarul érzi magát bent. Gondolom végigcsinálja és nem fogja feladni, de párbajban ez a kraft lehet h kevés lesz.

,, 2016.04.11. 07:52:47

@Dr.DottyTroll, a Vörös Csukás Katgimis AngyalTroll: én pislogtam mint hal a szatyorban h ilyet lead a retek. Nem jellemző, a személyes kontentet ki szokták vágni. Amit akarnak azt megíratják a blikkel, de a műsorból ki szokták hagyni.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.11. 08:04:37

@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): Én sem értem, hogy különösen a nők itt a fórumon egyszerűen azt gondolják, hogy a nő vs. ff párbajokon csak a ffi győzhet. Szerintem simán vannak olyan feladatok, amivel a legerősebbnek tűnő ffi is kiszórható a női nem képviselői által (jobb technikai ismerettel, kézügyességgel, vagy aggyal stb.), és igen ahogy mondod is az izmai alapján senkiről nem derül ki, amennyiben a párbajhoz nem csak a fizikai erő és edzettség szükséges, hogy összességében mennyire ügyes, vagy nem ügyes, kreatív, vagy nem kreatív, izgulós, vagy hideg vérű a párbajon, mely tényezők jelentősen befolyásolhatják a párbajozók teljesítményét.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.11. 08:09:25

@VV Erőlegény: Konkrét példának itt van ez a csökönyös Barni szamár. ha a feladat mondjuk az lenne, hogy ki hány perc alatt tudja Barnit A pontból B-be pontba vezetni a kötőféken, akkor azt a párbajt egymás után kellene elvégezni, a táv ugyanaz, és sokminden Barni "jóindulatán" múlna. :-)

Perspektíva 2016.04.11. 08:55:20

@Furore Carcosa: Tartunk màr ott, ahol Survivor. Ha végiggondoljuk ki mit mondott magáról a beköltözésnél és most mit tudunk azóta. Tiszta manipulació az egész. Vadember Attis és Márk csinálta az első heti nézettséget. Most kiderült mégis tud normálus is lenni. Aztán szép lassan Heni vette át a balhés szerepet. Okosnak tartja magát pedig aki okos az néga csendben marad. Persze vannak mellekzöngék pl. Norbi okoskodása, Sanya butasága ... és most Brigin volt a sor. Eddig azt sem tudtuk kicsoda...most pedig... kinek mi. A fele sem igaz egyiknek sem. Brigi meséjével aem stimmel minden. Attila szerint már a beköltözéskor furcsák voltak. Milyen szerelem az, ami az első nap meginog? ...és a pasi sem vált el.
Kérdés: szerintetek ki a társaságban a legnagyobb és legsikeresebb taktikázó?

neoteny · http://word.blog.hu 2016.04.11. 09:14:20

@Perspektíva:

"szerintetek ki a társaságban a legnagyobb és legsikeresebb taktikázó?"

Amelyik megnyeri a játékot. :)

Ez olyan, mint az evolúcióban a "rátermett" fogalma: a "rátermettséget" csak az dönti el, hogy hány szaporodóképes utódja van egy egyednek. Ami csak az egyed életének végén derül ki egyértelműen (sőt még ez sem szükségszerű: lehet, hogy bizonyos utódai a halála után szaporodnak először).

Perspektíva 2016.04.11. 09:29:08

@neoteny: Na igen... a végén, de közben vannak ígéretesnek látszó egyedek (ha a példánál maradunk)... ezekről próbáltam érdeklődni illetve hogy hogyan tudnak rátermettnek látszani?

Puncylla 2016.04.11. 09:43:28

@Perspektíva: szerintem Dóri.
ellensége tulajdonképpen nincs, ügyesen párbajozott, a szürke valamennyi árnyalatával besunnyog majd a végjátékba
ott már aztán nem nyerhet

lac64 2016.04.11. 09:45:14

@Perspektíva: Nálam most éppen Dóri. Ha kell, beleáll a vitába, de alapvetően kerüli a konfliktust, csendben teszi a dolgát. Viszont van egy győztes párbaja, amiből kiderült, hogy nem teljesen ügyetlen. Azaz annyira nem tűnik gyengének, hogy kihívják, viszont annyira erősnek sem, hogy megpróbálják kiszórni.

lac64 2016.04.11. 09:46:40

@Puncylla: Na majdnem ugyanazt írtam :)

,, 2016.04.11. 10:09:12

@Perspektíva: Aki jól balanszíroz azzal h érdekes/értékes is legyen a retek számára, de közben a nézők ÉS a játékostársak is kedveljék. Ez alapján Dia.
Dórinak jó a megítélése, Brigi pedig úgy látom kedvelt bent. (kint kevés lesz) Ők is eljuthatnak a végéig.
Fiúk közül a legesélyesebb Nobri.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.11. 10:43:34

@Puncylla: +1 Napok óta őt érzem a legtaktikusabbnak és a legkiegyensúlyozottabbnak benn, és mint ahogy azt az első párbaj esetében láttuk, nem is ügyetlen, abban a párbajban Dóri nem csak Danit verte volna meg szerintem a férfiak közül (is)!

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.11. 10:53:00

@Puncylla: A kis mini elcsípett párbeszédek alapján pl. Szintike szamaras hisztijének verbális kezelése, a szavazások, és értékelések, a Gergő-Brigi történés ablak alatti kibeszéléskori verbális reakciók (Rómeo-Júlia románc), a főnöki szobából való kiebrudalásának kezelése stb. nekem az ő látszólag szürke árnyalatokat mutató személyiségét nagyon érdekessé teszik. Nekem ezek a tudatalatti kommunikációs finomságok jelentik az igazi taktikai repertoárt és felkészültséget.

,, 2016.04.11. 10:57:11

@VV Erőlegény: persze hogy lehet esélye. A végén nagyon érdekes lehet pl egy Attila-Dóri párbaj.

Puncylla 2016.04.11. 11:32:47

@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): a vége felé, mert ugye az utolsó háromban már nincs párbaj, ott már a nézők szavaznak
és szerintem ezen az Attila-Dóri párbajon fog eldőlni, kettőjük közül ki kerül be a dobogósok közé
@beacska: Dia is a dobogón lesz

Krétagarbó 2016.04.11. 11:35:38

@beacska: Szerintem is Dia. Kellőképpen beleáll a konfliktusokba, nem láthatatlan, de a stílusa miatt szeretik az emberek. Dolgos, megcsinál egy csomó mindent. Emiatt bent sincs nagyon senkinek a bögyében.
Már csak azt nem tudom, hogy ez taktika -e a részéről, vagy csak magát adja...
Ezt kérdést egyelőre emiatt nem lehet megválaszolni. Kifejezett taktikai lépéseket még nem láttunk nagyon a műsorban szerintem.

,, 2016.04.11. 11:40:03

@Puncylla: jaja, pont így gondoltam. Azért mondtam őket, mert őket tekintem jelenleg csapatkapiknak.

mézescsók 2016.04.11. 11:45:28

@Well...:Lehet, hogy tartja a markát, de a száját nem kell befognia, mert a pasi családja tud róla. Már amennyiben igaz az, amit Brigi Norbinak a teraszon előadott. Amikor arról beszélt, hogy a legkisebb gyereke egy nagyon foglalt pasitól van és mennyire bizonytalan, hogy mit csináljon, mert ha történne valami, akkor tapsolnának az örömtől, hogy megszabadultak tőle. Ebből nekem nagyon az jött le, hogy a pasas családja tud a dologról és talán nem felhőtlenül boldog.

@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): Dia. A nők közül a legrátermettebb az effajta életre, nem nyafog, ha nem muszáj, nem konfrontálódik, de nem hagyja magát, bármilyen feladatra kapható. Az persze teljesen más kérdés, hogy kit látunk mi rátermettnek és kit kedvelnek ott bent és itt kint.
Dóri valahol egy kavarógép: már annak idején Laura-Dani ügyébe is beleszólt, most Brigit fejét gyúrja, holott tudja, hogy az a megítélésén nagyon nem előnyére változtatna.

beacska 2016.04.11. 12:02:30

@Krétagarbó: egyrészt Dia tanyán nőtt fel. nem tülekedik a munkához férni, hisz ez neki most "nyaralás", de ha szükség van rá, akkor bedobja a tudását (tehén fejés, csirkeölés)

nem mondanám, h nem taktikázik: annó ő vetette fel Heni nevét, amikor Daniék együttszavaztak. csak, szerintem, rájött, h az túl konkrét dolog volt. később mondta is, amikor Kongó elleni szavazásra toboroztak, h ő "taktikából" nem szavaz a kiküldésre, h nem legyen feltűnő. én akkor jót mosolyogtam, a sok ostoba meg csak bólogatott :D...okos, no

Puncylla 2016.04.11. 12:03:16

és Henit senki nem tartja nagy taktikusnak?

beacska 2016.04.11. 12:06:40

@mézescsók: érdekes volt,. mikor SlyGazda megkérdezte a vendég gazdát, (spontán módon), hogy szerinte melyik a legjobb csaj ott. A Gazda kis unszolás után mondta: hááát, amelyik a tehenet fejte. mire Sly: Dia??hát ja, neki is van (és mutatta a mellét), de a mittudoménki meg a mittudoménki jobb csaj...milyen feneke van...a VendégGazda meg csak meresztette a szemét...láttam a gondolatait (mirű beszél? még tehenet sem tudnak fejni....) :DDD

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.11. 12:11:34

@Krétagarbó: Nem vitatom, hogy Dia is jól áll jelenleg a középutasok között, de a héten Heninek drukkolok a legjobban, hogy valami nagyot villantson taktikailag. Ő érzelmileg és habitusban nem képes a szürke árnyalataiban fürdeni, tehát neki robbantania kell valamit. Sztem a nagy villantás egy látványos Attilás szövetkezés lenne, a kisebb villantás egy Tűzoltós szövetkezés, de lehet, hogy akad még C verzió is... :-) Női győztest szeretnék látni, mert ha pártatlan vagyok, akkor mindig az esélytelenebbeknek drukkolok, mivel így édesebb a győzelem. :-)

Puncylla 2016.04.11. 12:14:17

@VV Erőlegény: valami ilyenre gondoltam
ha képes jó szövetséget kötni, akkor előbbre léphet

csincsilla72 2016.04.11. 12:14:55

@Puncylla: Nem tudom, mi a taktika Heni esetében. Az elmúlt napokban többször belement olyan konfliktusokba és parttalan vitákba, amiből ő jött ki rosszul, ráadásul a párbaj sem javított a megítélésén, bár ez nem az ő hibája. Ebben a játékban nem minket kell elsősorban meggyőzni, hanem a többieket és ez szerintem félrecsúszott. Heninek vannak támogatói, de én ezt keveslem. Jobb lenne, ha tujáább és együttműködőbb lenne, de látszik, hogy erre egyre kevésbé képes.
Jó taktikusnak Diát, Dórit és Sándort tartom. Dolgozni tudnak, nem generálnak konfliktusokat és elég ügyesek is.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.11. 12:23:09

@csincsilla72: Most elég sokan játszanak a nők között tuját (pontosan hárman, Dóri, Brigi és Dia), míg a férfiak közül ugyancsak hárman (Tűzoltó, Gergő és Gábor). Heni primadonna karakter, úgy tudom, hogy kiváló énekesnő, és ezért is ilyen erős a hangja, neki színesen kell játszania. Ez egyébként sokkal látványosabb, mint a tujaság, de nem biztos, hogy nehezebb, ha autentikus a karaktereddel....

mézescsók 2016.04.11. 12:30:16

@beacska: A vendéggazda András volt, anno azt hiszem, ő sem talált párt.
Vendéggazda uram kicsit lebénult, szerintem idő kellett neki, mire visszatalált a szituba a kecskéktől, meg holmi tehenektől. Még jó, hogy nem kérdezett vissza: Mi? Nők is vannak?
Ja, azok...

Perspektíva 2016.04.11. 12:37:58

@mézescsók: A száját az nem fogja be ilyenkor (ha már a család is tud róla), akinek ezzel célja van. Vagy a pasinak akar visszavágni bosszúból, amiért nem vált el vagy érdekes akar lenni a nézőknek. Szegény gyerekről ne beszéljünk, mert ő csak rosszul jár mindkét esetben.

Szerintem három féle csoport van a házban. A taktikázók ( a nyereményért), a magukat adók (kalandból) és a más lehetőséget látók (pl. további munka a médiában). + a műsor készìtői, akik nagyban befolyásolják a kinti véleményeket azzal, hogy kiből mit mutatnak.

csincsilla72 2016.04.11. 13:12:05

@VV Erőlegény: Mivel én nem ismerem Henit személyesen, nem is vagyok elfogult irányában, pontosabban a saját tapasztalotoktól mentesen tudok reagálni arra, amit az RTL mutat. Lehet, hogy Heni színes, értékes egyéniség, "primadonna", ahogy írod, de a tévéből nekem egy okoskodó, nagyképű, kötekedő személyiség jön le. Lehet, hogy a saját környezetében nem ilyen, itt ezt látjuk. Ez nem taktika, hanem hülyeség. Lehet harcolni a képernyőn megjelenésért, de így el sem jut a végjátékig, mert a többiek addig pakolgatják rá a jelet és addig párbajoztatják, amíg elvérzik. Itt és most - valljuk be - az egyetlen olyan tulajdonságával hozták előnybe, amiről várható volt, hogy ki tudja használni. Kérdés, meddig fog ez menni.
Tudom, hogy sokan szeretitek ezt a nőt, nekem borzasztóan antipatikus, amit nagyon sajnálok:-(. És ha számomra ennyire megosztó, illetve inkább negatív karakter, akkor azoknak is az lesz, akik hozzám hasonlóan nem ismerik és csak ennyit látnak belőle.
Ebben a műsorban a tujáskodás kifizetődő. A helyes taktika az elején szerintem az, ha nincs konfliktus és a munkát elvégzi a játékos. Dóri, Brigi és Dia ezt felismerték, Heni valamiért nem ezt választotta. Talán azért, mert nem tud tujálkodni. Amit én megértek egyébként, csak akkor számoljon a következményekkel.

Perspektíva 2016.04.11. 13:18:23

@mézescsók: Az is lehet - Norbi ki is mondta, hogy eddig csak Brigi szeretett - , hogy a kapcsolatot csak ő akarta kierőszakolni a másik fél meg mást akart. Erre most kikiabálta a nagyvilágba hátha történik valami.
Szegény Gergőt sajnálom, bár fogalmam sincs ő mit akar. Tudjuk, hogy nincs pénze, úgyhogy valószínüleg arra hajt, de az adásokból inkább a kalandból jöttem csoportba raknám Sándorral együtt.

Perspektíva 2016.04.11. 13:29:19

@csincsilla72: A probléma az, hogy tujájlkodásból nincs műsor és a végén nyeremeny sincs, mert ki szavaz a láthatatlan emberre?

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.11. 13:36:04

@csincsilla72: Nem ismerem Henit a privát életből (ezért is mondom, hogy pártatlan vagyok), de főszabályként nem is szeretem a tuja szereplőket a realityben, mert igazából a tujasághoz csak unalmas alkat, vagy "gyomor" kell. Nem szerettem éppen ezért azt sem igazából, hogy a VV 7-et végeredményben Robin nyerte, bár a döntőben már neki drukkoltam az addigra teljesen leamortizálódott Denisz és különösen a tuja Dóri ellenében. Spitzbauernek ez biztos, hogy nem tetszik, de abból a szériából éppen ezért szívesebben vettem volna egy ő-szinte, igazam van VV Edina (felkészül VV Laci), de még inkább egy fifikás VV Dani győzelmet (bármennyit is hibáztak, mert hibáztak jócskán ők is), sőt utólag azt mondom, hogy ha Fanni és Denisz nem mentek volna le helyenként annyira alpári szintre, akkor az aktivitásuk miatt tőlük sem sajnáltam volna a győzelmet... Ez persze nem egy VV, hanem egy Farm, más játék és párbaj szabályokkal, más casting elvekkel, azonban alapvetően a dolgos, hiteles, aktív, jellemében fejlődést mutató, helyenként szórakoztató, és mulatságos szereplőket favorizálnám. Nem hibátlan, és minden szempontból példamutató karaktereket szeretnék látni, hanem érdekeseket, és gondolkodókat... Ha azt mondom, hogy Heninek ebből a szempontból drukkolok az csak azt jelenti, hogy valahogy rá kellene találnia arra az útvonalra, ami kihozza őt a játékban az eddig számomra inkább antipatikus szereplők köréből.

Krétagarbó 2016.04.11. 13:52:45

@mézescsók: Dórival kapcsolatban nekem is van egy pici ilyesmi sejtésem. Néha sunyinak látom, amit lehet, hogy más taktikának hív, nekem mégis inkább sunyításnak tűnik.

Krétagarbó 2016.04.11. 13:56:04

@VV Erőlegény: én szívesebben látnám Tűzoltóval szövetkezni, mint Attilával. Abból csak hajtépés lenne, előbb utóbb.

Krétagarbó 2016.04.11. 13:58:33

@Perspektíva: szerintem a cél szerinti csoportosításod helyes, de gondolom mindenki mind a három célért is jött:) Szóval vannak átfedések, én ezt így látom.

mézescsók 2016.04.11. 14:02:49

@Perspektíva: Bármelyik variáció lehet a vázoltak közül, de szerintem valamennyiből Brigi jön ki rosszul. Ha a család tudja, akkor a pasinak már nem árthat vele. Hogy a környezet is meg fogja tudni? Brigié valószínűleg már eddig is képben volt. A férfi környezete? Nem akkor bűn ez ma már. Sőt, még jól is kijöhet a dologból, mert lám, milyen szép is, hogy nem hagyta magára a problémájával a nőt. A nézők rokonszenve? Tapasztalataim szerint a nézők inkább ellenszenvezni szoktak azzal, aki családos fél kapcsolatába tapos bele, vagy ha nem ő volt a kezdeményező, akkor amiért belement. Végül az utolsó: hátha történik valami. Amennyiben összejön Gergővel, akkor tuti, történik valami. Az emberek ritkán szeretik, ha balekot csinálnak belőle - pláne nagyobb közönség előtt. Arról már nem is beszélve, hogy ha eddig nem sikerült a pasast elvenni a családjától, akkor nyilván nem a legegyszerűbb módja a férfi megszerzésének, hogy közben félredugunk mással.
Aztán az is lehet, hogy csak tippelgetünk itt, hogy teljesen más van a háttérben.

@VV Erőlegény: Nem akarok beledumálni a diskurzusba, ezért csak halkan jegyzem meg, hogy szerintem Heni saját magát akadályozza abban, hogy kijöjjön az antipatikus szereplők köréből.
Látszik annyira arrogáns, nagyarcú, kötekedő hárpiának, hogy az önkritika fel sem merül.. A másik lehetőség az, hogy ez egy jól felépített taktika - ezt is kinézem belőle (készült a játékra, régi reality néző, stb.) -, amin időközben változtat szépen, de rizikós ez is, mert lehet, hogy addigra késő (vagy mert időközben kiesik, vagy mert a nézők szimpátiáját addigra bőven elveszti).

mézescsók 2016.04.11. 14:04:48

@Krétagarbó: Ez a jó kifejezés. Kerestem, nem találtam. DDD

,, 2016.04.11. 14:04:58

@mézescsók: Dórival kapcsolatban a Laurás ügynél volt egy olyan megérzésem h azt szerki utasításra csinálta. Volt valami a mimikájában amikor a riportólban beszélt, ami miatt ez volt a megérzésem.

lac64 2016.04.11. 14:06:19

@Perspektíva: Az lehet, de ha folyamatosan összeveszel mindenkivel, akkor meg már a nézői szavazatokig sem jutsz el. Ez nem sprintverseny, a játék elején csak arra kellene figyelni, hogy ne válj a többiek célpontjává. Ha pedig már mindenképpen azt akarod, hogy felfigyeljenek rád, akkor inkább humorossággal kéne.
@csincsilla72: ". A helyes taktika az elején szerintem az, ha nincs konfliktus és a munkát elvégzi a játékos. ... Heni valamiért nem ezt választotta."
Szerintem nem volt tudatos választás. Az elején még megpróbált nem beleállni a vitákba - tetszett is, amikor holt nyugodtan lerendezte Attilát - de már nem tudja türtőztetni magát.

csincsilla72 2016.04.11. 14:08:11

@Perspektíva: A tuják sem tuják igazából. Ez nem a VV, ahol el lehet üldögélni egész nap a sarokban és elmélkedni. Itt mindenkinek muszáj dolgoznia, megvan a napi rutin. Lenne műsor akkor is, ha nem üvöltöznek egymással. Most legalább eljutottunk oda, hogy van farmerélet, feladatokat találnak ki nekik.
@VV Erőlegény: Különböző karakterek vagyunk.:-) Engem a hideg ráz a magamutogató cirkuszi bohócoktól és a balhés, hatalmas egójú emberektől. Nem feltétlenül unalmas az, aki nem eszerint játssza a játékot. Szerintem.

csincsilla72 2016.04.11. 14:09:24

@Krétagarbó: Neked sunyítás, nekem taktika. Egy nyugodt ember tattikája.:-)

csincsilla72 2016.04.11. 14:12:36

@lac64: "Ez nem sprintverseny, a játék elején csak arra kellene figyelni, hogy ne válj a többiek célpontjává."
Tökéletes megfogalmazás, és egyetértek azzal is, hogy Heni természetéből adódóan lett antipatikus karakter és nem azért, mert annyira jól taktikázna. Látszik, hogy az érzelmei vezérlik.

lac64 2016.04.11. 14:13:53

@mézescsók: "Ha a család tudja, akkor a pasinak már nem árthat vele."

Ugye Brigi azt mondta, hogy a férfi családja tudja. Nem lehet, hogy a férfi szülei, testvérei, stb. tudják a dolgot, de a felesége nem? Úgy egy kicsit érthetőbb lenne a szitu.

Krétagarbó 2016.04.11. 14:15:24

@csincsilla72: ebből látszik, mennyire másként látunk dolgokat és mennyire mások vagyunk. (nem csak mi, ne így értsd), más habitussal rendelkezünk, máshogy mennek át a dolgok - mint egy szűrőn - rajtunk.

csincsilla72 2016.04.11. 14:23:20

@Krétagarbó: Ez így van.:-)
Belőlem a Henik kihozzák a Norbit, de egy valóságsóban minden idegszálammal azon lennék, hogy Dóri maradjak.:-)

Perspektíva 2016.04.11. 14:24:11

@lac64: Nekem úgy rémlik ő is tudja, mert ő fog ujjongani egy tál popcornnal a kezében, ha végre megszabadulnak Brigitől.

A tujaság ellentéte nálam sem a balhézás inkább az érdekes karakter, ami mindkét oldalra hat. A nézőknek és a bentieknek. Szerintem ezt nagyon nehéz "kitaktikázni".

csincsilla72 2016.04.11. 14:25:22

@csincsilla72: Ne legyek igazságtalan: Attila, Dani és maga Norbi is tud irritálni....

,, 2016.04.11. 14:28:46

@VV Erőlegény: akkor ez elég nagy váltás, mert ő pl nagy Zsu fan volt és Edinát-Danit rühellte, ha jól emlékszem. De nekem tetszik, hogy nyitott vagy, komolyan, szerintem aranyos vagy:)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.11. 14:28:58

@Krétagarbó: A Vademberrel kapcsolatban értelek, szerintem is a másik a járhatóbb út. OK, legyen a Tűzoltó :-), de valamit ki kell találnia, hiszen láthatod, az ősi HV-s kommentelők hozzászólásokból is, hogy így nehéz lesz neki, mert fokozatosan elszigetelődik benn is és kint sem szerez túl nagy szimpátiát, de még hetekig sokkal fontosabbak a benti viszonyok! Ha bemutat egy taktikai bravúrt, azt én nagyon fogom méltányolni! :-)
@csincsilla72: Az aktivitásnál a realityben három dolog nagyon fontos sztem, az első a mértékletesség, hogy ne forduljon át a tú mács-ba (mint pl. VV Erőlegény hozzászólásainak száma a HV-n), :-) a másik a hitelesség, a harmadik meg a jobbára ártalmatlanság....

Perspektíva 2016.04.11. 14:35:24

@VV Erőlegény: A három dologból csak bent nyer kint nem. Ahhoz mutatnia kell egy kis belevalóságot (itt ismét nem a balhékra gondolok), amitől érdekes lesz. Hát ez nem a Tűzoltó.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.11. 14:38:38

@Perspektíva: A reality párosok mindig arról szólnak, hogy megosztják a szerepeket. Egy Heni-Tűzoltó párosban Heni lenne a tűz és a Tűzoltó a víz (nomen est omen), de itt a Tűzoltó nem oltaná, csak kordában tartaná a tüzet, hgy a lángok nem csapjanak túl magasra. :-D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.11. 14:40:19

@VV Erőlegény: A Tűzoltó segítségével Heni tudatosan égne és nem ösztönösen... :-)

lac64 2016.04.11. 14:44:26

@Perspektíva: Na visszanéztem, a férfi szülei tudják, konkrétan azt mondja Brigi a történetben ennél a résznél: "Na látod fiam, milyen jó, hogy nem váltál el"
Egyébként azt a nőt sem érteném, aki tud róla, hogy a férjének 8 éve van egy másik nő az életében, és ezt eltűri

lac64 2016.04.11. 14:47:19

@VV Erőlegény: Nem tudom, hogy a tűzoltó mennyire lenne erős szövetséges. Miután megvolt a kihívás, a tűzoltó kint arról beszélt, hogy ő annak is örülne, ha Heni maradna kint, mert erősnek találja.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.11. 14:48:31

@lac64: "Egyébként azt a nőt sem érteném, aki tud róla, hogy a férjének 8 éve van egy másik nő az életében, és ezt eltűri..." Pedig mennyi ilyen eset van.... Nagyon-nagyon sok ember nem mer váltani. Rosszul méri fel a helyzetet, fél, hogy egyedül marad, azt hiszi, hogy a struccpolitika szolgálja inkább a gyerekei érdekét, egzisztenciálisan kiszolgáltatott stb. Ezernyi oka lehet....

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.11. 14:51:25

@lac64: A Tűzoltó is nyilván lavírozik, ide-oda csapong, keresi a helyét, mert egyébként jelenleg tök magányos (igaz, hogy ő sztem bírja a magányt), de Heni köszönömje láthatóan nagyon jól esett neki.... Meg kell próbálni, ha megy megy, ha nem, akkor tovább kell próbálkozni...

mézescsók 2016.04.11. 15:04:34

@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): Én úgy emlékszem, Dóri nagyon rühellte Danit. Szóval lehetett éppen szerkesztői utasítás is, de érzéseim szerint nagyon nem bírta a srácot..
@lac64: Hogy csak a feleség ne tudná? 8 évig nem venne észre ilyesmit az ember? Pláne, hogy a környezet tudja? Valahogy nem valószínű.

mézescsók 2016.04.11. 15:07:17

Ja: nagyon röhögnék, ha V iki Sanyát nevezte volna meg tanyagazdának. Egyszerre tolt volna ki az egész branccsal!!!

Krétagarbó 2016.04.11. 15:10:10

@csincsilla72: én azért még mindig azt mondom, hogy Heni nem feltétlenül csak a természetéből adódóan lett antipatikus figura, erre jócskán rájátszott az az egy adás, amivel az rtl azzá tette. Ennyire ő sem egyszerű lélek, hogy arrogáns és kötözködő és pont...

Krétagarbó 2016.04.11. 15:16:13

@csincsilla72: bennem van a Heniből is (okoskodni szeretek, de csupa jó szándékból) és néha sok vagyok olyanoknak, akik nem ehhez szoktak. Egy darabig talán tudnék Dóri lenni, de vmi csak kihozná belőlem is Henit:)

Krétagarbó 2016.04.11. 15:19:47

@VV Erőlegény: értem, és tudom, de hát nem én játszok. Én csak szurkolok neki, igaz, elfogultan.

Krétagarbó 2016.04.11. 15:27:16

@VV Erőlegény: szerintem meg a jó aktivitás (taktikai képesség is akár) azon múlik, hogy valakin általában azért látszik -e egyfajta jóindulat. Még akkor is, amikor ge.i az illető. Ha valaki alapvetően jószívű, vagy legalábbis jól tudja adagolni a simogatást is a ge..iség mellett, akkor az szimpatikus marad.
Én egyébként Heninél ilyennek értékeltem azt, amikor Cintinek odaadta a reggelijét. Tudom, te teljesen másként álltál ahhoz, hogy ő keresztbe húzta Sanya döntését, de abban nem hiszem, hogy volt tudatos taktikai lépés. Előtte héten szinte éheztek, ott a kaja (és annak a hiánya) felértékelődött teljes mértékben. Mondta is Heni, hogy itt senki nem éhezzen, ha van kaja. Azt pedig nem tudta, hogy csak átmenetileg akarták Sanyáék Cintit éheztetni.

Krétagarbó 2016.04.11. 15:29:14

@VV Erőlegény: Igen, szerintem is. És Tűzoltó többször elmondta már, hogy nagyon okos nőnke tartja Henit. És veszélyesnek, a végjátékot tekintve.

Krétagarbó 2016.04.11. 15:30:33

@lac64: sztem nem a szülei tudják, hanem a felesége. Mondjuk azon én is elcsodálkoztam, hogy van még asszony, aki a férjét fiamnak szólítja, mint egy Kabos filmben 1934-ben:)))

Krétagarbó 2016.04.11. 15:30:45

@lac64: sztem nem a szülei tudják, hanem a felesége. Mondjuk azon én is elcsodálkoztam, hogy van még asszony, aki a férjét fiamnak szólítja, mint egy Kabos filmben 1934-ben:)))

Krétagarbó 2016.04.11. 15:42:24

@mézescsók: én csak azért nem, mert nagyon igazságtalan lenne, ha Sanya kapna megint egy hét védelmet. Az egyik legpitibb, leggyávább karakter. Egy kedves ismerősöm úgy fogalmazta meg, hogy kisstílű, sunyi, lusta, de ravasz esélyleső, nárcisztikus, önimádó életművész. Ehhez nem tudnék mit fűzni:))
Nálunk az ilyen volt az óvónő kedvence, akit mindenki más utált...

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.11. 15:49:48

@Krétagarbó: Ki ez az ismerősöd, szeretnék vele megismerkedni, jó fejnek tűnik! :-)

alkalmi nyúl 2016.04.11. 16:13:23

Szerintem is a szülei tudják, illetve mindenki, csak a pasi felesége nem. Vagy igen, csak megalkudott. Számtalan ilyen eset van (bár ahol gyerek is olyat nem ismerek). Azért Heninek is vannak jó tulajdonságai (mily meglepő), remélem látunk ebből majd többet is, de mivel nem fogja vissza magát így jó alany a negatív karakter megszemélyesítésére, hogy legyen kit utáni. De pl megvigasztalta Diát amikor sírt, odaadta a kajáját Cintinek, dolgozik ő is és az állatokkal is jól bánik (vagy inkább kedvesen). Ezeket nem taktikából csinálja. Amúgy meg Vivin kívül a lányokkal jóban van, csak a pasikkal nem, vagy nem annyira. Reméljük ezen is változtat majd és tényleg virít valamit. :)

Krétagarbó 2016.04.11. 16:21:39

@alkalmi nyúl: teljesen így látom, de szerintem mi ismerjük kicsit jobban is Henit, nem csak azt a részét, amit most a rtl klub ki akar domborítani:)

Perspektíva 2016.04.11. 16:37:18

@lac64: Azt az esetet sem szabad figyelmen kivül hagyni, hogy Brigi kavarja a pitét és nincs viszony csak iszony és hazugság. Hogy tud valaki Attila szerint furcsán viselkedni egy másik férfivel mikor előző nap még a nagy szerelme vállán sír. Nekem akkor sem stimmel a történet.

Perspektíva 2016.04.11. 16:44:54

@Krétagarbó: Én azt is el tudom képzelni, hogy Heni 90%-ban nyugodt marad és azt a 10%-ot vágják be, amikor balhézik.

,, 2016.04.11. 16:46:06

@VV Erőlegény: ööö, hát Heniről írtál, nem?
@mézescsók: ez igaz. csak egy megérzés volt részemről, semmi konkrét alapja nincs. de jelentősége sincs számomra, csak érdekességképpen említettem meg.

,, 2016.04.11. 16:48:07

@VV Erőlegény: de kommenteltél itt az előző VV alatt, emlékszem rád ez tuti.

kaqxar007 2016.04.11. 16:49:22

@VV Erőlegény: a gabor nem hiszem ,h tujat jaccik, ha valaki akkor o az aki konkretan otthon van a farmon, szerintem csak nezi a varosiak majomkodasat, o falusi gyerek, szant-vet, kecsketfej, es 9 eves koratol traktort vezet.

igy igy meselnek errol a sajat szulei :

youtu.be/Xn-yhGGJ-Ww

Krétagarbó 2016.04.11. 16:49:39

@Perspektíva: 8 év húzavona egy nős férfivel (és a családjával), közben születik egy gyerek, a férfi mégsem tud dönteni, minden megy a régiben, háát. Én inkább azt tudom elképzelni, hogy Brigi ebből pontosan így akart kiszállni. Ezzel a műsorral - azt nem állítom, hogy egyből pasizni is akart - kicsit ki tudott szakadni a mókuskerékből, három lépést hátrébb lépni ettől az ideget felőrlő kapcsolattól. Hogy közben jött gergő, gondolom kellemeset a hasznossal.

Perspektíva 2016.04.11. 16:54:14

@Krétagarbó: Erre irtam, hogy a férfi döntött csak nem Brigi javára. Ezt most "meghálálta" neki ezzel a mediacirkusszal.

Perspektíva 2016.04.11. 16:57:33

@Krétagarbó: Láttunk már ilyet. Mesterszakács úr barátnőjének ámokfutását a mediában.

Alajka Bal 2016.04.11. 16:58:11

Henit megcsinálnám,de hogy "kiváló énekesnő" lenne az barokkos túlzás: énekel de szarul :)
Briginek leharcolt a feje és Gergő nem normális , ha pont ebbe a nőbe esik bele. (Mondjuk Gergő nem százas már csak kutyailag se,de nem rossz ember)
Dia mellbimbó-udvara pont olyan "tányérnyi" mint amit rosszallott a minap :) DE: jól fogdosható...
Vadbarom-Ati : Kell a showba, kezdetben nagyon utáltam.... beérték a többiek :D

lac64 2016.04.11. 16:58:37

Azért nem kicsit furcsa olyan helyen kommentelni, ahol szinte mindenki Heni ismerőse. Ha az eddigi kommentek alapján jól értem, akkor ő egy régebbi kommenttársatok, aki ö-szinte néven futott?

nosce 2016.04.11. 17:03:03

@lac64:
sztem ezt nem kéne feszegetni, te örülnél ha az IRL neved mellé odaírnák h te vagy lac64 ? :)

,, 2016.04.11. 17:03:50

állandóan lefagy a stream sajnos

,, 2016.04.11. 17:04:20

fenébe, ezt nem ide szántam

lac64 2016.04.11. 17:06:21

@kaqxar007: Gábor szerintem sem játssza a tuját, hanem az. Szerintem egy jóindulatú gyerek, de nem ő a legélesebb kés a fiókban.

lac64 2016.04.11. 17:09:39

@nosce: Bocsika, de ti célozgattok folyamatosan erre a dologra. Akkor talán nem nektek kellett volna figyelni?

Perspektíva 2016.04.11. 17:09:51

@lac64: Nem vagyok Heni rajongó csak szerintem bent semmi sem az aminek látszik. És az, hogy mi látszik, azt a rtl dönti el. Nekik pedig a nézettség számít. El tudom képzelni, hogy Heni tényleg nem ilyen, de ezt bárki másról elmondható. Valaki a szebbik arcát mutatja, aztán kint jön a hidegzuhany. Valaki pedig a rosszabbikat és antipatikus lesz. Ezt hìvják játéknak. Ezért jár a 20 milla.

Krétagarbó 2016.04.11. 17:19:10

@Perspektíva: én is így gondolom. Érezhető az, amikor rágyúrnak egy-egy emberre, a párbajra kihívás előtti 1-2 adás szinte csak Heniről szólt, negatívan.
Előtte egyszer-egyszer mutatták, akkor is inkább pozitív színben.

Talán a főbb jellemzőket nem tudják elfedni, vagy torzítani, hogy ki milyen: ki karakánabb, ki megalkuvóbb típus, ki gyáva vagy kisstílűbb inkább, ilyesmi...

,, 2016.04.11. 17:22:09

@lac64: Jól. (én nem félek senkitől)

Krétagarbó 2016.04.11. 17:26:43

@Perspektíva: nem hiszem, hogy bosszú. Van, amikor nem tudsz kilépni máshogy egy kapcsolatból, csak kurva nagy váltással. Így tuti nem tudnak találkozni egy darabig, eltávolodva tud Brigi visszanézni az elmútnyócévre:)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.11. 17:36:28

@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): @lac64: Jah, én ezt nem tudtam Heniről....! :-) Igen, kommenteltem a VV7 alatt, és most, az Éden Hotelt kihagytam, mert elfáradtam a VV-ben, most reloaded újra itt vagyok. Ő-Szintére emlékszem, de nem ő volt a legelvakultabb, és legvéresszájúbb Zsu fan. Mindegy, ha így is volt, nem befolyásol. Ez egy új széria és "tabula raza". Ez a Farm indulati szinten egy laza traccs partinak tűnik a VV7-hez képest a kezdetek óta, és szerintem így is fog maradni! :-)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.11. 17:40:13

@Krétagarbó: Kréta a műsor szerintem konfliktusérthetőség szempontjából eléggé optimális mederben folyik eddig. Számomra többé-kevésbé idáig tök érthető, hogy mi miért történt.... Ezt a műsorszerkesztés javára írom!

,, 2016.04.11. 17:41:24

@VV Erőlegény: azt hittem tudod, arra utalsz a kommentedben. Rendben, engem sem befolyásol h kit preferálsz, én mindenképpen kedvellek, mert kedves vagy és udvarias:)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.11. 17:43:03

@VV Erőlegény: Az ő-szintét feljebb Edinára értettem (nem a Heni nickjére) , mert ő képviselte ott az őszinte és nekem van igazam karaktert....

,, 2016.04.11. 17:43:14

@VV Erőlegény: és szívesen olvasom mmkk az írásaidat meg a fejtegetéseidet, akárkiről/miről legyen szó.

,, 2016.04.11. 17:43:54

@VV Erőlegény: igen, erre gondoltam, bocsánat.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.11. 17:58:31

@kaqxar007: Igen, Gábor és Dia nem teljes tuják, csak még nem tudták eldönteni, hogy tujulni akarnak, vagy aktívkodni, jelenleg a műsorban éppen ezen tipródnak magukban (de közben azért dolgoznak). :-)

Perspektíva 2016.04.11. 18:04:12

@Krétagarbó:Hidd el van ilyen is és olyan is. Vannak báránybőrbe bújt farkasok, akik még a te teheneidet is fel akarják falni, ha már az övék megdöglött. És vannak gyengék, akikről te beszélsz, akiknek lökés kell a váltáshoz. Vagy egy valóságshow.

beacska 2016.04.11. 18:07:00

@VV Erőlegény: szerintem csak hagyják, h más is hozzáférjen a munkához. Dia mondta is egyszer, h amíg csak ő hajlandó elvágni a tyúkok nyakát, addig nem fél, h jelet kap...és igaza van

Krétagarbó 2016.04.11. 18:39:41

@VV Erőlegény: látod, én már ott is az ilyesmi karaktert kedveltem:)

Krétagarbó 2016.04.11. 18:42:01

@Perspektíva: Tudom, de lehet, hogy az idő majd cáfol, Brigiből inkább az utóbbit nézem ki.

Perspektíva 2016.04.11. 18:42:40

@beacska: Jelenleg Dia, Dóri, Brigi, Gergő és Gábor ...talán nem hagytam ki senkit, akinek nem kell menni párbajozni, mert senkinek nem szúrja a szemét. Attilát és Norbit nem merik kihívni, így marad Cinti es Sanya.

Gia 2016.04.11. 18:56:36

Remélem majd valaki közvetít.....léccike..

Chuck Νorris 2016.04.11. 18:57:23

Szinti lesz a hetigazda sztem

Chuck Νorris 2016.04.11. 18:58:15

@Gia: még visszaemlékezés van

Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.11. 19:00:19

Bulika van, előre mondja, h a másnap fájdalmas lesz. Cigányhegedás lepi meg őket.

Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.11. 19:03:21

Diát dobálja Attila. Cinti szerint jól érezték magukat. Gábor szerint olyan volt, mint egy rossz énekkari társulat :D Brigi szerint a lecsóba csaptak és csak erre várnak egész héten. Sajnoos voltak, akik a bulit túltolták, többek között brigi is.

Chuck Νorris 2016.04.11. 19:04:10

Szilveszter gizda küldött egy hegedüst bazseválni, mindenki nagyon müboldog, 3 bögre bor jut mindenkinek, bulikáznak. a buli abbol áll hogy bután néznek ülnek és tapsolnak vmi ostoba dalra. késöbb beindul a bulika van asztalrapattanás, ölelkezés, seggmarkolászás, Dia nyilatkozata: a buli nagyon jo volt, sajnálatos modon nem mindenre emlékszem de azt is szeretném mihamarabb elfelejteni :)

Chuck Νorris 2016.04.11. 19:07:08

dia: csak a gondolatoktol tudnék megszabadulni a fejemben... :)

Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.11. 19:10:02

Gergő takargatja brigit. Sanya kidőlt, többieket leparasztozza. Jé, szól a kakas. Kelni kellene. Nem is megy. Sanyi ébren, mások nem. Dia kilépett a testéből, én is tenném néha. Gondolom.

Brigi, Dóri beszélget. Dóri tisztességes úrinőnek látta brigit. Bár utóbbi semmire sem emlékszik. Brigi túlitta magát :D Brigi lecseszi gergőt, h mondta, h gergő ne igyon sokat. GGergő mondja, h ki is használhatta volna a helyzetet :D

orbi sem van toppon. Másnapos. Dia még mindig testén kívül van, de a gondolatoktól nem tud megszabadulni a fejében :D Ilyen ez.

Jön a postás. Az ég felhős. Attila sepreget, kongó örül. Csörömpölés, h LÖEVÉL!!!!

Gyúlik a banda, sanya nem akar olvasni, biztos nem tud.

Vivi levele jön, érdektelen.

Személyreszóló üzik jönnek. Sanya. Heni pofákat vág. Attila jön. Kéri tőle, h legyen kedves az állatokkal. Norbi jön. Túl oskat okoskodik. Brigi. Tarzana van. Ő lett a hetigazda.

,, 2016.04.11. 19:11:36

Bunda!!!!! Brigi azért lett hetigazda h legyen avatkozás!!!

Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.11. 19:12:08

Brigi nem akart heti gazda lenni.

Ki fekszik mellé? (Gergő, gondolom.)

Brigi érdeklődik, h ki, mit szeretne csinálni. Heni megfázott. Sanya konyha. Csajok háztartás. Sanyi locsolni fog. Begyújtani.

Reggeli dóri.

,, 2016.04.11. 19:12:15

(csak szóltam, nem zavar. inkább megyek is)

,, 2016.04.11. 19:13:25

@Dr.DottyTroll, a Vörös Csukás Katgimis AngyalTroll: igen, azért, de ezt bizti nem Vivi találta ki. (nagyon fáj a fejem)

Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.11. 19:14:28

Attila bornyúzik. Kedves. Ment fejni. Gergő szamarazik. Attila kér segítséget tőle a fejéshez. Brigi vissza is feküdt. Főtehenész, segédtehenész :D Attila megsértődik, h gergő azonnal nem rhan hozzá. Brigi, szerelmi szálak, csak ez a fontos, szte.

Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.11. 19:15:17

@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): biztos, h nem ő, persze.

Kutya az ágyon, zavarnám le. Megy nyáladzás, uncsi.

Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.11. 19:17:15

@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): jobbulást.

Brigi is megjelenik. Attila elégedetlenkedik, gergő a baja. Attila norbit akarja. Brigit lehengerelte attila. Végre esett az eső :D Attila diktál.

Chuck Νorris 2016.04.11. 19:17:47

na Attila már kezdi kiboritani Brigit. Attila nem csak a tehenek ura hanem a világé :)

Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.11. 19:18:19

Brigi beleállt, önmagát adja. Attila még mindig pattog. Reklám.

Chuck Νorris 2016.04.11. 19:20:04

jönnek a kismalacok, mindenkinek lesz saját háziállata. kiváncsi vagyok a citromot ki irja fel a rendelési listára :)

Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.11. 19:21:10

Hááááát, én a malacot sem tenném az ágyba.

Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.11. 19:27:50

Folytatódik a mese.

Atyaég, veszélyben a kondterem. Dia is hisztizik. Van nekik káposzta, pogácsa. Valamit esznek :DDDDDD

aloksak 2016.04.11. 19:29:43

Van Damme hoppon maradt. Nem örül neki.

Chuck Νorris 2016.04.11. 19:29:55

szegény gergő, marad neki a dörgölözőrud melletti hajnali recsizés

Krétagarbó 2016.04.11. 19:30:09

Heni lesz a hálotárs:)))
Gergő mindjárt sír, nem érti miért? Na mégis miért??? Nem akar dugni a kamerák előtt...

aloksak 2016.04.11. 19:31:08

Papás mamást játszanak.

Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.11. 19:31:27

Hálótárs jön. Henit ivszi magával.

Gergő meg hibbant szerelmes????? Szomcsi lett.

Jön Sly.

Sok, kicsi, finom malac is.

Diával talizik először, már nevetgél. Szinti, meg egy pár liba úristenezik. Kongó vacsorát szagol. Anyukájuk meghalt, 5öt hozott. Két godozoó lesz, csak, pasi páros lesz. 3 óránként etetni kell, éjszakázni kell velük. Életben kell tartani őket. Fürdetni kell őket, mehetnek az ágyba. Kongó nagyon élvezi.

Még valamit hozott Sly..

Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.11. 19:32:28

Szamár költözik. Több lehetőség van. Jön a nagyobb disznó.

aloksak 2016.04.11. 19:32:54

@Krétagarbó: Én úgy láttam Heni se igazán rajongott az ötletért. Az arcából gondolom.

Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.11. 19:33:30

Pista kandiszn jön, kongó meg is ugatta, pedig a fedezőkan veszélyes.

Chuck Νorris 2016.04.11. 19:34:25

jo kis feladat, Eunuch Pistát rábirni kocakanolásra

Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.11. 19:34:31

Pista nem akar dugni, ezért ezt meg kell oldani, egy hét múlva jön egy koca, rá kell venni őket a párzásra.

Még virágot is kapnak.

Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.11. 19:35:45

Isten, cintit lecsapnám ezzel a negédes dumával, az állat költözik egyébként. Barni nem akar költözni annyira.

Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.11. 19:36:30

A fitneszterem most lakóotthon lett, sanya szomcsi.

Chuck Νorris 2016.04.11. 19:36:34

Sanya szegény, milyen bánatos :D

aloksak 2016.04.11. 19:37:12

Sanya arca. :D Szegény. :)

Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.11. 19:37:54

Malakák alszanak a házban. Sanya bánatosan rakja arrébb a vmilyen asztalt, közben a bejáratot erősítik, h Pista n ökjön meg. Norbi ügyeskedik.

Krétagarbó 2016.04.11. 19:38:51

@aloksak: én inkább meglepődést láttam rajta, pihi szempontjából ez neki jó lehet, meg tattikázni is:)

Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.11. 19:39:04

Sly sanyára bízta a karámépíést, attila ebbe is beleugat, de sanya szerint azért az ő ötlete volt.

Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.11. 19:40:10

Atila szénára rakja a kicsiket, kedveskedik. Be is fekszik mellé. egyik disznó a másik mellé. Heniék szerint nagyon érdekes a Pista nagy heréje.

Krétagarbó 2016.04.11. 19:40:21

@aloksak: elvették a játékmaciját:)

Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.11. 19:41:31

Mint az óvodában, jó h nem mutogatnak, h jéééééé, mekkora golyók.

Pistét noszogatják egy kicsit. Új helyét el is foglalja. Norbi akar a disznóval foglalkozni, terápia neki.

Commodore 2016.04.11. 19:41:48

Milyen szép nagy traktor!

aloksak 2016.04.11. 19:42:34

@Krétagarbó: Ja ja. :D komolyan megsajnáltam. :D Nem igaz. :))))

aloksak 2016.04.11. 19:44:50

@Dr.DottyTroll, a Vörös Csukás Katgimis AngyalTroll: szép nagy állat :)) még lehet Briginek is jót tesz, kedvet kap egy kis etye petyéhez. :D

aloksak 2016.04.11. 19:45:26

@aloksak: Gergővel. Ez lemaradt. :D

Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.11. 19:47:30

@Krétagarbó: az is hozzátartozik, de látszik, h jól tartják, nem vágóállatnak. Nézd meg az izmait, jó kiállású fiú.

@aloksak: lassan mindegy lesz, h gergő, v sem :D

Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.11. 19:51:34

Állatkák kaptak cukker nyakörvet. Kialakultak a párok. Szinti szerintő nyűgös lesz. Párja gábor.

Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.11. 19:53:23

Sándor párja Heni, aki a gyerek közelében ordít, h SÁNDOR!!! Neve puritán?

Gergő öében elaludt a pici. Aztán szokniuk kell még. Párja Dóri.

Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.11. 19:54:04

Dóriék kisi malacpofit tisztítanak. Aranyos. Kongó nem érti az egészet.

Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.11. 19:55:23

Norbi kezében is akar egy. Párja Dia. Dia szerint norbi cukker, bevállalta az éjszakázásst. Amúgy Norbi ügyes nagyon.

Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.11. 19:56:35

Attila 4 állattal van a minifarmon, velük is alszik, nem az ágyban.

@aloksak: dede :D

Attila szerint a malacok olyanok, mint a gyerekei, már nmeg is hatódott.

Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.11. 19:57:55

Attila, norbi összeugat holnap, a tehén fennakad a lamúr hintán :D

aloksak 2016.04.11. 19:58:29

Újabb szájkarate Attila és Norbi között. Holnap.

aloksak 2016.04.11. 20:00:26

@Dr.DottyTroll, a Vörös Csukás Katgimis AngyalTroll: Dia boldog. Végre megkapja Norbit. Ha csak játékból. Akkor is. :))

Rémület 2016.04.11. 20:11:05

Na. Heninek csak egy malacka hiányzott, hogy előjöjjön a kedvesebbik énje. Sanya adja fel! Egy nagy nulla az egész faszi. Vivit még küldjék vissza, hogy Heni is hadd örüljön! Norbit bírom. Hiába idióta gyakran, de amikor épp nem az, akkor még tök jó fej. Bár én annak is örülök, hogy idegesíti Attilát, aki engem idegesít.

Rémület 2016.04.11. 20:12:32

Szerintem is Hurrikán.

lac64 2016.04.11. 20:19:51

@Krétagarbó: Centisre van nyírva. Gyanítom hidegben is jó és napsütésben is

Krétagarbó 2016.04.11. 20:21:17

@lac64: ja értem, köszi. nem emlékszem rá kendő nélkül.

aloksak 2016.04.11. 20:23:43

@Dr.DottyTroll, a Vörös Csukás Katgimis AngyalTroll: Tudom. :)@Rémület: Mintha a számból vetted volna ki a szót. :) Nekem az is tetszett, hogy noha úgy tűnt tart a kandisznótól, Pistától, mégis odakérte magát, mert megszeretné tanulni a dolgokat. Azaz azon van, hogy legyőzze a félelmeit, ha voltak is ezzel szemben. :)

Rémület 2016.04.11. 20:28:09

@aloksak: ja-ja. Nekem is tetszett ez a hozzáállás.

csincsilla72 2016.04.11. 22:21:37

Most nézem vissza a ma estét. Attila igazi seggfejként viselkedik.

aloksak 2016.04.11. 22:35:27

@csincsilla72: Mily meglepő. Nem tud kibújni a bőréből. Bármennyire is igyekszik.

Krétagarbó 2016.04.11. 22:39:46

@csincsilla72: most kezdik Attila rossz pillanatait sűríteni. Attila-Norbi párbaj lesz?

etikette 2016.04.11. 22:39:59

Gábor: attól hogy ilyen nagy...viszonylag izmos vagyok...úgy éreztem tudok én egy ilyen kis kis ilyen kis ártatlan csöppség szépséges tényleg kis malackát tudok úgy fogni hogy nehogy kárt tegyek benne mert...mer...érzéki vagyok!

csincsilla72 2016.04.11. 22:44:20

@etikette: Ezen besírtam:-))))
@Krétagarbó: Hát, nem lepne meg, ha Attilát párbajra zavarnák. Norbi túl nélkülözhetetlen, nem hinném, hogy őt vinné. Ezerszer inkább a fitneszgurut.
@aloksak: Ha legalább igyekezne...

csincsilla72 2016.04.11. 22:48:29

Az ágyban csucsujgatott malacka vajon mennyire szobatiszta?:-)

etikette 2016.04.11. 22:51:57

@csincsilla72: Attila full pszichopata (néha már szinte szerethető aztán újra félelmetes) már csak ezért is fogják sokáig bent tartani, ez kell a nézőknek nem a harmonikus és békés együttlét

Krétagarbó 2016.04.11. 22:58:04

@csincsilla72: igen, ez valószínűbb. A Norbi-Attila párbajra még korán vagyunk.

csincsilla72 2016.04.11. 23:08:08

Ajjaj, Gergő kiönti a szívét, Brigi nehezen fogadja. Meg is lepett, hogy amikor lemászott az átdorbézolt éjszaka után és Dórival beszélgetett, akkor az izgatta, hogy látta-e a családja és a szerelme.
Ezek szerint Brigi részéről szerelem nem jöhet szóba.

alkalmi nyúl 2016.04.11. 23:35:15

Briginek mar terhes bamba Gergo kozeledese, nem veszi komolyan a sracot. Es eddig eleg ugyes gazda. A kis csondes Brigirol majd kiderul h valojaban egy kegyetlen fejermaju domina :) jot tesz a tarsasagnak h neha berugnak, lgalabb nyugi van egy napig. Oribalas helyett jobb a viccelodest hallgatni. Malackak cukik, de a 3 orankent keles miatti kimerultseg meghozza majd a konfliktusokat 1-2 nap mulva.

alkalmi nyúl 2016.04.11. 23:43:01

Fitness Sanya jol bekamuzta h Attila atvette az iranyitast, csak nemtom a nezoknek miert kamuzik, mi lattuk h o benazott. :) Rajottem azert nem csinal semmit mert meg egy szoget sem tud beverni egy lecbe. Ket kerites darab osszeillesztese is problemat okozott neki :D itt az ideje h hazahuzzon nehogy renyhuljenek az izmai itt fitness nelkul :) kar tovabb vesztegetnie itt mindenki idejet. En Vadember- Sanya parbajra tippelek...

Furore Carcosa 2016.04.11. 23:43:38

Benyomások:
Vadember Attis újra teljes gőzzel nyomja a stratégiáját: igyekszik kiborítani és beégetni a többi férfit, ily módon nélkülözhetetlenné téve magát. Ezen belül, úgy látom, a Gergő-Brigi showmance megbontására összpontosít, ami jó taktika.
Brigi nem igazán töri magát a showmance-partnere védelmében, ami szintén jó taktika. A hármas nőszövetségnek nincs szüksége Gergőre – aki az előző szavazásnál az egyik tagjukra voksolt –, találnak helyette lojálisabb és ugyanolyan kompetens szövetségest a többi férfi között. A stratégiai realitások fölülírják a showmance-t. A Szinti-Norbi párosban Szintike keres védelmet a férfipartnernél; a Brigi-Gergő párosban ez fordítva van, mert Brigi pozíciója erősebb a Gergőénél, és nem azért, mert most ő a heti gazda, hanem mert alaptagja az idősebb nők hármas szövetségének. Gergő a védelemért cserébe semmit nem tud felkínálni a szövetségnek, a férfiúi vonzerejétől eltekintve, ami itt kevés lesz. Hatalmas hibát vétett, amikor a legutóbbi kiválasztáson Henire szavazott. Most koppant egy jó nagyot, amikor Brigi demonstratívan nem őt, hanem Henit választotta hálótársnak.
A következő kiválasztásnál az volna a legtaktikusabb forgatókönyv, ha saját kérésükre az alfahímek kapnák a legtöbb szavazatot, aztán Favágó Norbi vagy Vadember Attis kivinnék és kiejtenék Izom Sanyát. Sanyát párbajra küldeni taktikai hiba lenne, mert ő Szintikét választaná ellenfélnek és nagy valószínűséggel visszajönne.

Furore Carcosa 2016.04.11. 23:53:05

Kaszkadőr Gergő azt hitte, hogy a showmance-produkciójával ki tudja vonni Brigit az idősebb nők szövetségéből, aztán alapíthat vele egy újat, ahol ő lenne a domináns fél. Ez a próbálkozása megbukott, és most senki nincs nála elszigeteltebb pozícióban a társaságban, Izom Sanyát kivéve. Vadember Attis már a kezdetektől fogva Gergő meggyengítésére és kiejtésére gyúr, ennek többször hangot adott a riportszobában. A nőszövetség pedig nem fogja megvédeni Kaszkadőr Gergőt, ez már látszik. Így járt szegénykém; Izom Sanya után őt prognosztizálom a következő férfi kiesőnek.

Furore Carcosa 2016.04.12. 00:17:27

Amúgy nagyon érdekes megfigyelni, ahogy Dia és Szintike (mindketten a lassú annihilációra ítélt Gizella-szövetség ex-tagjai) fölmérték az erőviszonyokat, és most már nem Favágó Norbihoz dörgölőznek folyton, hanem az idősebb nők társaságát keresik. Dia szerintem még beférhet a nőszövetségbe, de Szintikéért a kisujjukat sem fogják mozdítani és az első adandó alkalommal beáldozzák. Az alfahímeket meg kell tartani a finálé nyitányáig, mert a múlt heti helycserés támadás megmutatta, hogy a nők önmagukban nem képesek működtetni a gazdaságot, odakint szükség van a férfiak erejére és technikai tudására is. Van egy olyan érzésem, hogy a nőszövetség inkább hajlik Vadember Attis, mint Favágó Norbi felé, mert Attis a múlt héten egész normálisan, káromkodásrohamok nélkül játszotta a kézilányt a konyhában, Norbi viszont továbbra is belebeszélt mindenbe és tolta tovább az atyáskodást. A tehénfejési konfliktusban konkrétan neki volt igaza, de ettől függetlenül nem lopta be magát vele a nőszövetség szívébe.
Kíváncsi vagyok még, mit alakít majd az egyelőre sötét lóként lavírozó Testépítő Gabika, de sokat nem várok tőle, mert tényleg elég sötétnek tűnik. És rohadtul idegesít, hogy a csatorna továbbra is a trash-vonalat nyomja, a bulikázással meg a kukkolással meg a negatív IQ-tartományban mozgó műsorvezetői kommentárokkal.
Végezetül: részemről harsány éljenzés a fitneszcsűr kecskeistállóvá alakításának!

Furore Carcosa 2016.04.12. 01:18:49

No még egy kis monológ itt a hajnali órákban…
A showmance-nek csak akkor van értelme, ha a két fél egyezteti a szavazási stratégiáját. Kaszkadőr Gergő ehhez képest – miközben nagyban bűvölte Brigit – keményen belerondított a nőszövetség elképzeléseibe. (Ők a külső szövetségesüket, Tűzoltó Sanyit szerették volna párbajra küldeni, hogy célzottan választhasson ellenfelet magának.) Komolyan mondom, nem tudom, mi járhatott közben a Nagy Dzsentlemen fejében. Tocsogó bugyijú tinifruskának hitte Brigit, aki annyira elveszti az eszét a feléje sugárzó hímhormonoktól, hogy még arról is megfeledkezik, hol van és miért? Az ég szerelmére, ezt a játékot felnőtt emberek játsszák, akik hellyel-közzel azért gondolkodni is szoktak! (Bár az adó nagyon szeretné nekünk másképpen tálalni az eseményeket.) Én pillanatnyilag látok itt néhány egyéni stratégiát, pár ösztönjátékost és egyetlen funkcionáló szövetséget, amelyiknek ebből kifolyólag jó esélye van a játékmenet irányítására. Kaszkadőr Gergő simán betagozódhatott volna külsős elemként, ő azonban ehelyett egy őstulok kifinomultságával megpróbálta megbontani a szövetséget, nulla taktikai érzékkel, kizárólag az amorózói produkciójára hagyatkozva. Vagy sokkal hülyébb annál, mint amit eddig kinéztem belőle, vagy a maga csendesebb módján úgyanúgy lenézi a nőket, mint úgyszólván az összes férfijátékos, Tűzoltó Sanyi kivételével.

Furore Carcosa 2016.04.12. 05:23:27

A jelölésről: Beléptünk a középjátékba. Most már nem arra érdemes szavazni, akit ki akarunk ejteni – hanem arra, aki kihívja és kiejti nekünk ezt az illetőt. Vagyis a jelölés nem „kit utálok legjobban” alapon fog zajlani, hanem az alkalmi, ill. hosszú távú szövetségesek a legerősebb párbajozókat fogják jelölni maguk közül.
A játékosok nagy része a Gizella-párbaj óta összevissza rakta a jeleket, de van egy ötös blokk, amelyik előre megbeszéli a stratégiát. Legutóbb megosztották a jeleiket Fitnesz Vivi és Tűzoltó Sanyi között, arra bazírozva, hogy Vivit úgyis bevédi majd a heti gazda, és Sanyi (aki közülük való) tetszése szerint választhat ellenfelet. Ebbe a tervbe köpött bele Kaszkadőr Gergő a szavazatával, amikor harmadiknak Henit is feltolta a párbajra küldhetők közé. Utána rómeózott egy sort Briginek, de hiába; Brigi visszazárt az ötös blokkba és ejtette Gergőt, akiből így potenciális szövetséges helyett célpont lett. Gratula a stratégiai érzékéhez.
Mivel most Brigi a heti gazda, a blokknak csak négy szavazata van, de ők döntik el, hogy ki párbajozzon a legtöbb jelet kapó játékosok közül. Ez stratégiailag nagyon stabil pozíció, azt küldenek párbajozni, akit akarnak. Az optimális taktika az lenne, ha megbeszélnék Vadember Attissal (akinek egyáltalán nincs ellenére a jelölés), hogy ejtse ki Izom Sanyát. Vagy lehet, hogy inkább Favágó Norbit kéne küldeni; mert Attisból adott esetben kinézem, hogy rájuk borítja az asztalt és Izom Sanya helyett Tűzoltó Sanyit hívja ki. Cinkesebb pasi az, mint amilyennek tűnik; Favágó Norbi viszont mindig csak egy lépést lát előre.
A jövő héten aztán párbajra küldhetnék Diát, hogy ejtse ki Szintikét. Ez afféle bizonyítási kötelezettség lenne, hiszen ő nem kezdettől fogva tagja a szövetségnek, a Gizella-brancsból igazolt át. Utána meg már csak hátra kell dőlni és végigszemlélni az alfahímek agancsakasztásait, amelyben valószínűleg Kaszkadőr Gergő és Testépítő Gabika lennének az első veszteségek.

Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.12. 05:38:13

@Furore Carcosa: Kötvehiszem, h ennyire mély gondolatokat kell keresni egy realityben, legfőképpen, h úgyis a bábok azt teszik, amit az rtl mond.

Furore Carcosa 2016.04.12. 05:49:13

@Dr.DottyTroll, a Vörös Csukás Katgimis AngyalTroll: Ezek nem mély gondolatok, csak józan tervezés és előrelátás. A komolyabb realityknek éppen ez a nézőcsábító ereje, nem a pofátlan manipulálás; az inkább ront a dolgokon. És én meg vagyok győződve, hogy legalább néhányan a castból felkészültek előre, mire számítsanak. Nem olyan mesterség végigböngészni a tematikus wikiket és megnézni egy sor YouTube-videót.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.12. 05:52:00

Furcsa, hogy 10 liter bortól ennyire kiütötte magát egy 11 fős társaság. Mondjuk a Tűzoltó lehet, hogy nem ivott, vagy csak keveset (vagy nagyon jól bírja), de szerintem ez valami nagyon rossz minőségű, tele kénezett, lőré lehetett, ha mindenkinek így fáj tőle a feje másnap.

Furore Carcosa 2016.04.12. 05:59:56

@Dr.DottyTroll, a Vörös Csukás Katgimis AngyalTroll: Engem inkább az zavar, hogy a sok kukkolás mellett alig mutatnak olyan jeleneteket, ahol a játékosok a stratégiáról beszélnek – és ha mégis, mindig a férfiak a kezdeményezők. Pedig a nők szintén egyeztetik a terveiket, ez nyilvánvaló. Brigi elmondta adásban, hogy Henivel már az első napokban megalakították a szöszikommandót; Dóri említette, hogy tagja egy hatos szövetségnek. Na, az ilyen megállapodások kialakulását és megvitatását sokkal szívesebben nézném, mint a díszcsődörök mosakodását és lerészegedését.
@VV Erőlegény: Borzalmas vinkókat itatnak velük, ezt már Kaszkadőr Gergő is felpanaszolta egy héttel ezelőtt. Tűzoltó Sanyi egyszerűen nem iszik belőle és kész. Hülye lenne ilyen sovány koszt mellett még a gyomrát is nyírni. Mondjuk nagy koppanás lenne az RTL-klubnak, ha a hetigazda köszönettel átvenné a két demizsont, levinné a kamrába, aztán mindennap kiporciózna belőle egy-egy pohárral munka előtt az ásni küldött játékosoknak...

Furore Carcosa 2016.04.12. 06:17:34

@Dr.DottyTroll, a Vörös Csukás Katgimis AngyalTroll: Különlönben Tépőzáras Gizellát kifejezetten stratégiai játékosnak küldte be az adó. Rögtön úgy kezdte, ahogy a kieséses realitykben kell: szövetséget szervezett és szavazási stratégiát alakított ki. Csak éppen tökéletesen alkalmatlannak bizonyult a szerepre, és a kihullása után a stáb nem tudja, kit mikor kell keresni a kamerával a taktikai snittekhez, mert a szövetségek spontán alakulnak ki, nem a szerkesztők elképzelése szerint. Ez a tanya azért sokkal kevésbé kontrollált környezet, mint mondjuk a VV-villa; a játékosoknak pedig nincs elég tapasztalatuk hozzá, hogy jelet adjanak és odahívják a kamerát, ha megbeszélésre készülnek.

2016.04.12. 06:26:39

@Furore Carcosa: jaj de ekg-n vagyok ezzel, a multkor en is pont ezen nyunnyogtam, h inkabb ezeket a taktikai megbeszeleseket neznem, nem azt, h mi folyik a paplan alatt.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.12. 06:48:01

@Furore Carcosa: Nem látom a Kutyás helyzetét ennyire reménytelennek. A tegnapi öfiben a FitneszSanyán kívül szerintem mindenki a pozitív arcát mutatta. Szépen össze is álltak a taktikai szövetségpárok a malacgondozásban: 1, Heni-Tűzoltó (Kréta figyelmébe, egyelőre alkalminak tűnik, de ebben a társaságban azt mondanám, hogy elrendeltetett!), 2, Dia-Norbi (az egyívásúak, Norbi hiába nem veszi tudomásul, de ebben a csapatban csak Dia illik hozzá), 3, Gergő-Dóri (ebből még kialakulhat egy nagyon erős szövetség is, a gyengébbek kedvéért nem szexuális fronton, ha Brigi túlkeménykedi magát, akkor veszítheti Gergőt, de szerintem nem fogja, ez egy triumvirátus lesz egy ideig), 4, Szinti-Gábor (jobb híján szövetség, de szövetség, mert szüksége van mindkettőnek szövetségesre, bár lehet, hogy ők most Attila védőszárnyi alá fognak menekülni és ez is egy triumvirátus lesz) 5, Attila-Sanya (na ez nem szövetség, már csak azért sem, mert Sanya nem fog semmit sem csinálni a héten, úgy érzem, hogy a Fitneszterem lerombolásával a műsorban a Fitnesz résznek vége, ezt Sanya is érzi tudat alatt, és Laura sorsát fogja követni, Attila viszont az egyetlen benn, aki szövetséges nélkül is tud működni).

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.12. 06:59:49

Vivi levelét is a szerkesztők diktálták (ha Vivi ennyit tudott volna agyalni, annak látszódnia kellett volna a műsorban is) !

Hortenzia Schneider 2016.04.12. 07:07:22

Amikor Barni meg Babóca beköltöztek a farmfitnesterembe Sanya arcán ez volt látható:
www.youtube.com/watch?v=XyLyyngVBuE

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.12. 07:15:50

@Hortenzia Schneider: Szerintem sokkal több is látszott rajta. Abban a pillanatban rájött arra, hogy ez a játék eddig tartott számára... Tegnap rövid idő alatt két hatalmas pofont kapott, egyet a (szerkesztők által is diktált) Vivi levél miatt, hogy nem lett még egy hétig hetigazda, és természetesen a farmfitnesz felszámolása. Ez volt a Fitneszguru eddigi benti "életműve"... Abban a pillanatban feladta magában a játékot, és az RTL hálás lehet neki, ha kitart még a szombati párbajig...

Krétagarbó 2016.04.12. 07:23:44

Az előzetesben mutatják, hogy nem akar felkelni (beteg? Durci?) és Tűzoltó azt beszéli az egy farmerrel, hogy aki nem dolgozik, az ne is egyék.

aloksak 2016.04.12. 07:38:47

Jó reggelt. :) Köszi a taktikai elemzést. Ezért is szeretek ide járni, a nálam okosabbak gondolatait olvasni. :) Reggeli kávé mellé ez most pont tökéletes volt. Képbe kerültem teljesen. :) Még egyszer köszönöm. :) @VV Erőlegény: @Furore Carcosa:

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.12. 07:40:59

@Krétagarbó: Ha - reményeim szerint - szombaton Sanya búcsúzik a játéktól, akkor el lehet mondani, hogy akik eddig kiestek a játékból (a játékot feladókkal együtt), hatalmas casting hibából kerültek csak a műsorban. A verseny igazán most kezdődik, még akkor is, ha a jelenlegi játékosok között is van néhány tuja, vagy tujább. Úh, ha ez egy közönség szimpátiás kiszavazós párbaj lenne, akkor Sanya mindenidők egyik legnagyobb magyar reality vereség százalékával búcsúzna, bárkivel szemben, a bennlakók közül, és az is nagy pofáraesés lenne a népszerűséghajhászó életművészünknek (egy tipikus higany politikus alkat, a noname parlamenti szavazótáborból ) :-)

Perspektíva 2016.04.12. 07:55:54

@Furore Carcosa: Gergő Heni kihívásával nem csinált hülyeséget, mert szerinted is és lehet hogy szerinte is túl erős az nőszövetség. Brigi azért is játszik Gergővel, mert tudja hogy a párbajban ő lenne a leggyengébb a nők közül, így érzelmi alapon manipulál...eddig jól. A férfioldal szép lassan kiejti majd egymást a farokmutogatás miatt.

Hortenzia Schneider 2016.04.12. 07:58:11

Jó reggelt fiatalok!)
@VV Erőlegény: 'Ez volt a Fitneszguru eddigi benti "életműve"... 'lehet hogy már a kinti hírnéven kombinál, hogy lovagolja meg a farm által szerzett ismertséget.Addig kihasználni az adandó lehetőségeket amíg tart a műsor.Elképzelhető, hogy a mostani viselkedésével arra gyúr hogy kivágják, mint macskát sz@rni.
@Krétagarbó: Úgy-úgy bedurcizott mint akinek elvették a játékát.)

lac64 2016.04.12. 08:11:15

@Furore Carcosa: "Van egy olyan érzésem, hogy a nőszövetség inkább hajlik Vadember Attis, mint Favágó Norbi felé, mert Attis a múlt héten egész normálisan, káromkodásrohamok nélkül játszotta a kézilányt a konyhában, Norbi viszont továbbra is belebeszélt mindenbe és tolta tovább az atyáskodást. A tehénfejési konfliktusban konkrétan neki volt igaza, de ettől függetlenül nem lopta be magát vele a nőszövetség szívébe."
Ugye azt látjuk, amit láttatni akarnak. Ettől függetlenül szerintem túlságosan feketén-fehéren ábrázolod a két embert.
Nézzük Norbit: Henivel való összeugatásakor alapvetően neki volt igaza, és abban a szituációban az istállóban lévő nők is neki adtak igazat. Az a baromi nagy hibája, hogy nem tud leállni és folyamatosan okoskodik, viszont láthatóan minden feladatát nagyon jól végzi el. A nőkkel való kapcsolatáról: Dórival, Brigivel kifejezetten jóban van, a bulin végig Dórival táncolt, Brigi neki öntötte ki a szívét, az RTL-en lévő plusz videókon például Dórihoz megy segítségért tésztagyúrással kapcsolatban. Ő borotválja Dóri lábát, Brigi hónalját, lehet hogy rosszul gondolom, de szerintem ezt csak annak engeded meg, akivel bizalmi viszonyban vagy. Henire szerintem részben dühből rakott, kíváncsi vagyok, mennyire rendeződik vissza az a viszony. Heni is az ő jelét még valamennyire érthetőnek tartotta, Gábor és Gergő jelén akadt ki.
Attila: Teljesen kiszámíthatatlan, lehet, hogy egy ideig a jó arcát mutatja, de utána kapásból megőrül, az ilyen embert szövetségesnek választani minimum veszélyes. A párbajon Vivit segítette, tehát a Henivel való viszonya legalább annyira kérdéses, mint Norbié.

Egyébként szerintem Attila valóban tudatosabban játszik, nem egyszer a kameráknak (pl. a kismalacokkal történő tündi-bündi tőrödése szerintem egyértelműen azoknak szólt), szerintem az RTL is kedveli, míg azt érzem, hogy Norbit folyamatosan oltják, egyrészt a műsorvezetők kommentjeiben, másrészt pedig pl. most a kieső levelében (nekem legalábbis furcsa, hogy egy kieső a neki szurkolót savazza a levelében).

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.12. 08:12:23

@Hortenzia Schneider: Én több, mint kilenc éve heti átlag 2 hetente járok fitneszterembe (spinning), de a Fitneszguru által promótált, vezetett, vagy tulajdonolt terembe, akkor sem tenném be a lábam, ha itt lenne a tőszomszédságomban, ár/érték arányban a legjobban felszerelt lenne a környéken, valamint a legjobb edzők dolgoznának benne.

lac64 2016.04.12. 08:16:31

@VV Erőlegény: Azért kíváncsi lennék, hogy alakultak ki a párok. Kaptak egy levelet, vagy ők választottak. Ha maguk, akkor is érdekelne, hogy milyen sorrendben ki-kit.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.12. 08:17:44

@VV Erőlegény: jav: "heti átlag két alkalommal" :-) Ilyen az, amikor az ember csak fossa az írást, de nem ellenőrzi magát... :-)

lac64 2016.04.12. 08:20:45

@VV Erőlegény: Pont ezen agyaltam én is, mikor láttam, hogy szinte mindenki szeved másnap. Az a bor valami borzalmas kerítésszaggató lehet.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.12. 08:21:31

@lac64: Levelet kaptak, abban az állt, hogy 5 malachoz 5 olyan pár (a 11. Brigi), amelyik egy ffi-ből és egy nőből áll. Innentől kezdve szerintem spontán kollektív döntéssel, és lehet, hogy némi Brigi (hetigazda irányítással a konfliktusosabb helyzetekben, ha voltak ilyenek).

lac64 2016.04.12. 08:28:37

@VV Erőlegény: OK, de milyen sorrendben választottak. Ki választhatott először, melyik pár az, amelyik önként, és melyik amelyik kényszerből van együtt. Ugye ez a te szempontodból is érdekes, hiszen a pároknak stratégiai jelentőséget tulajdonítasz. Egyébként az, hogy ki választhatott és utána milyen sorrendben választották az embereket, már gyerekkorban a grundon is megmutatta, hogy a falkában hol helyezkedsz el, te domináns vagy, vagy csak egy fos9-es. :)

,, 2016.04.12. 08:32:53

Az alábbiakban ismertetem benyomásaimat a tegnapi adásról:

Norbi <333

Perspektíva 2016.04.12. 08:34:42

@lac64: Lehet hogy irányított párválasztás volt a kialakult szövetségek megbontása vagy lazítása miatt.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.12. 08:36:21

@lac64: A grund választás nálunk az alábbiak szerint folyt általában: A két legerősebb választott, először a második legerősebb egyet majd a legerősebb kettőt és a második legerősebb kettőt stb... Ha páratlan volt a vége, akkor az ún. "szerencsemalacot", bár gyakorlatilag a legnagyobb szerencsétlenséget, kisorsoltuk... :-)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.12. 08:39:58

@Perspektíva: Sztem is, de Laci azt kérdezte, hogy milyen irányítási tényezők voltak még... Szerintem több tényező nem volt, "szimpátia" szerint alakultak ki a párok, a többi meg a maradék elv szerint, és ha kellett Brigi döntött...

Perspektíva 2016.04.12. 08:49:27

@VV Erőlegény: Ha végignézem a párokat, akkor úgy gondolom a nők választottak maguknak párt és maradt Attila Sanyával.

Krétagarbó 2016.04.12. 08:49:41

@Perspektíva: Szerintem Gergő nem ennyire tudatos játékos. Brigiről pedig egyre inkább azt gondolom, hogy igen. Brigi megeszi ezt a fiút reggelire.

Perspektíva 2016.04.12. 08:55:17

@VV Erőlegény: A választás sorrendje volt a kulcs. Mert ugye Dia is és Cinti is Norbira vágyott. Az kapta, aki előbb választhatott. Szerintem a sorrend volt meghatározva.

,, 2016.04.12. 08:56:51

A héten lehet búcsúzik Bájgúnár Sanya.

Perspektíva 2016.04.12. 09:03:47

@Krétagarbó: Igen, szerintem ő nem annyira visszahúzódó, mint amit az első két héten láttunk. Húzza Gergőt, aztán kicsit pofáraejti. Kiváncsi vagyok mit hoz ki belőle a hetigazda szerep. Gergő meg vagy hülye vagy szerelmes, mert már a pincsikutyára kezd emlékeztetni. Egyébként lehet hogy csak szimplán nem bírta Henit. Bár én azért elgondolkoznék rajta, hogy Brigivel igen jóban van, biztos vannak közös tulajdonságaik.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.12. 09:11:44

@Perspektíva: Az eddigiek alapján én úgy érzem, hogy a kis Szintia szövetséges választásban eléggé "mindenevő", Dia viszont "igényes". Szintiánál az egyetlen párválasztási elv (amíg végleg el nem fogy ez a közösség a Farmon), hogy a párja lehetőleg minél fiatalabb legyen, és 35 minuszos (még az sem számít nála, hogy fiú, vagy lány az illető). Ha nem lett volna egy olyan szabály, hogy ffi és nő alkothatja csak a párost, akkor most látnánk egy Szintike-Dia "kvázi leszbikus" duót is, a zöld "nyakörvű" kismalac nevelésében. Az amúgy bájosan affektáló Szintia kétségtelenül meglevő tattikai érzéke itt ki is merül, azt hiszem...

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.12. 09:15:41

@VV Erőlegény: Jah és Dia határozottan lecsapott Gergőre Szintia előtt...
@lac64: "Egyébként szerintem Attila valóban tudatosabban játszik, nem egyszer a kameráknak (pl. a kismalacokkal történő tündi-bündi tőrödése szerintem egyértelműen azoknak szólt), szerintem az RTL is kedveli". Nekem ennyi ripacskodás simán belefér a műsorba, sőt Attila javára írom!

Krétagarbó 2016.04.12. 09:19:58

@Perspektíva: nem feltétlenül kell, hogy hasonlítsanak egymásra a csajok ahhoz, hogy ebben a környezetben "összejöjjenek". A három lány (Dóri, Brigi, Heni) korukból fakadóan egyívású, még akkor is, ha teljesen más környezetből jöttek, ők tudják, miről beszél a másik, már túl vannak egy-két jó pár tapasztalaton, élményen. Ösztönösen is egymáshoz húzódnak, ez szerintem csak félig-meddig lehetett tudatos az elején. Dia talán azért nem fog kilógni a sorból, mert bár fiatalabb, mint ők, de szerintem az élettapasztalata jóval több, mint a hasonló korú társainak. (Azt gondolom, kapott rendesen apukától, családtól, látott már ezt-azt.)

Perspektíva 2016.04.12. 09:20:54

@VV Erőlegény: már azt hittem én emlékszem rosszul:(

Perspektíva 2016.04.12. 09:43:54

@Krétagarbó: Ez akkor derül ki, ha már kevesen vannak és egymást kell jelölni, hogy melyik kapcsolat erősebb.

Berborosz 2016.04.12. 10:53:58

Vajon mi a szerepe a Heavy Tools-nak? A játékosokat is ők öltöztetik? Vagy csak a műsorvezetőket?
Nem várok választ, csak úgy eszembe jutott...

Zsuzsán 2016.04.12. 21:35:21

bocs, szerintem ezt már tuti kérdezte más is, vagy nem tudom,
de ez a Gergő = a Játék határok nélkül új szériák Dániel Gergőjével, ugye?!

beacska 2016.04.13. 10:05:18

@Furore Carcosa: nekem tetszenek az eszmefuttatásaid!!! kisfiú vagy vagy kisleány? gyere homokozzunk együtt!
süti beállítások módosítása