Címmagyarázattal kezdem: a látszat ellenére szárazföldi patkány vagyok, életemben egyszer ültem vitorláson és randizni se a városligeti csónakázó tóra járok, ezért fogalmam sem volt, mit jelent az angol címben található kifejezés. Gugli barátom azonban segített: a matróz szlengben a Jónás olyan személyre utal, aki balszerencsét hoz a hajósokra, nyilvánvaló utalásként a bibliai Jónás próféta tengerbe vetésére és az óriás hal általi elnyeletésére. Magyarra tehát balszerencsének lehetne fordítani, a német cím viszont az epizód másik eseményére fókuszál: Zauberei und Elfenbein, varázslat és elefántcsont, ebből mi lesz? Lejjebb kiderül.

Árverésen kezdünk, a Frazer Társaság túl akar adni egy régebbi hajóján, hogy az így befolyó pénzt a jövő hónapban elkészülő William Frazer nevű modern gőzös befejezésére fordíthassák. Elizabeth és Dunwoody is jelen van, most éppen a Vénusz nevű gőzösért megy a licit. (Nem tudom eldönteni, hogy anno Elizabethről vagy a Bananarama slágeréről nevezték-e el ezt a hajót.) Az ár 6 000 fontról indul és gyorsan emelkedik, a kikiáltó végül 11 000-nél csapja le a kalapácsot, Sz Sz és Humpty Dumpty elégedett mosollyal néz egymásra, a vevő az Egyesült Királyság Társaság, ez király. Az aukció délután 2-kor folytatódik, akkor a Tengeri Tajték nevű vitorlás kerül árverésre.

Samuel felkeresi Jamest, a téma a barkókirály közeles útja Nyugat-Afrikába, ahol a Niger folyó partvidékén akar pálmaolajat felhajtani. Samu sajnálkozik, amiért nem tud vele utazni, és pénzzel sem tud beszállni ebbe a vállalkozásba, ugyanis nemsokára beindul az észak-amerikai üzlete, ezért most a legfontosabb megfelelő raktárakat szerezni New Yorkban, ezzel kell foglalkoznia. Jól van, szép öcsém, akkor így jártál, majd én lefölözöm az út hasznát, mondja James.

Az árverés a téma a kikötőben horgonyzó Soren Larsen fedélzetén is, Baines megsúgja Tomnak, hogy ő bizony ráröppen a Tengeri Tajtékra, mint az albatrosz, van egy kis spórolt pénze, abból 5 000-et rászánna a hajóra, ami szerinte még többet is ér. A hajósinas helyeslően bólogat. Így aztán délután ők is megjelennek az árverésen, Sz Sz és Dunwoody ismét ott van, mert szőkénk úgy véli, ez a hajó nemcsak jó állapotú, hanem még befektetésnek is kiváló. Ezért ők is licitálnak, de csak amíg észre nem veszik Bainest, akiről azt hiszik, hogy az Onedin Társaság nevében akarja megvenni a vitorlást. Ezért abbahagyják a licitálást, hiszen így is, úgy is a közös társaság tulajdonába kerül a hajó. Baj viszont, hogy a licit már 5 025-nél jár, és Bainesnek nincs több lóvéja, ezért Tom felajánlja öreg barátjának összes spórolt pénzét és bekiáltja az 5 050-et. A többi vevő visszalép, így a hajó Baines nevére kerül, Elizabeth alaposan meglepődik, micsoda, a vén tengeri medve önállósulni akar?!

James felvázolja húgának nyugat-afrikai terveit, már az 1885-ös berlini konferencia óta el akar jutni oda, hogy kihasználja a még feltáratlan nyersanyagokban rejlő szállítási lehetőségeket. Samuelt sem akarja kigolyózni a pálmaolaj bizniszből, majd biztosít neki egy másik üzletben helyet. Na és mi van a Tengeri Tajtékkal, megvetted?, tér a lényegre, de Elizabeth csak a fejét rázza. James dühöngeni kezd az elszalasztott remek lehetőség miatt, Sz Sz viszont nem árulja el, ki volt a vevő, csak titokzatosan annyit mond: Egy nagy riválisod.

Margarita ifjú és hű feleségként mindenáron (Akármi Áron, szia!) James-szel akar menni Afrikába, Onedinünk azonban élénk színekkel ecseteli a helyi vérszomjas törzsek és a gyilkos klíma jelentette veszélyeket, nem való az Margaritának. Ő majd siet vissza, Margarita addig foglalja csak el magát, ismerkedjen Liverpoollal, járjon össze Elizabethtel, ilyesmi, neki viszont máris indulnia kell, mert mindjárt itt a dagály. Rendben, de akkor legalább búcsúzz el tőlem a megfelelő módon, búgja csábítóan Margarita, és így is történik, legalább kétszer egymás után.

A Soren Larsenen Baines megmutatja Tomnak a Tengeri Tajték részvénykönyvét, társtulajdonosok lettek, Tom az 50 fontjáért 6 db részvényt kapott. Onedinnek persze egyelőre nem szólnak a dologról, amúgy meg micsoda dolog, hogy a miszter még mindig nem jött meg, így most szépen lekésték a dagályt. (Ez bizony úgy lehet, kedves barátaim, hogy James nem megjött, hanem elment…) Végszóra megérkezik James, vidáman dudorászva: Lekéstük a dagályt, hát lekéstük, zágson, majd kifutunk reggel. De az már péntek, akkor nem szerencsés dolog kihajózni, morog Baines, de James csak dudorászik tovább és a babonasága miatt csipkelődően beszól Bainesnek az epizód címével.

Az előző részben megismert Max Van Der Reede Dawkins-szal iszogat a klubban, az ősz hajú irodafőnök a sokadik brandy után bizalmasan megsúgja a hollandnak, hogy Mr. Onedin bizony alaposan el van adósodva, mert betett neki az a múltkori váltságdíj dolog. Van Der Reede közli, neki is nagy szüksége lenne készpénzre, ezért kénytelen megválni pár raktárépületétől, Dawkins erre Samuelt ajánlja, a fiatalúr ugyanis pont raktárt keres. Létre is jön a találkozó, Van Der Reede-nek a New York-i East River mentén pont van egy eladó raktára, piaci értéke 11 000 font, úgyhogy ebből az árból sajnos nem tud engedni, de mégis örülne, ha az ifjú Onedin lenne a vevő. Mivel Samnek nincs ennyi pénze, felajánlja James egy korábbi adósságlevelét fizetségül, a holland elfogadja és gonosz vigyorral elteszi a dokumentet.

A Soren Larsen megérkezik a Niger-deltához (ami alig valamivel szélesebb, mint a hogyvoltíróé), a helyi hatóság képviseletében Sir George Goldie, a Niger Királyi Társaság helyettes vezetője lép a fedélzetre, Stoner tiszteletes kíséretében. Sir George szerint érvényes szerződésük van a helyi törzsekkel, fő cikkek a gyömbér, kaucsuk, pálmaolaj, James nyugodtan üzletelhet velük, Stoner meg azért kíséri el, hogy terjessze az Úr igéjét a bennszülöttek között. Jamest nagyon érdekelné az elefántcsont is, abból is van nyilván, de az nem szerepel a hivatalos exportcikkek között. Sir George még egy fontos tudnivalót közöl: a törzs főnöke Oba Ewedo, de az üzlethez a varázslót, Nkasát kell megnyerni, neki van nagyobb befolyása. Onedinék átszállnak a Társaság gőzösére, a Golden Rose-ra és elindulnak felfelé a folyón.

A telepre érkezve azonban nem fogadja senki őket, pedig Fenwik tiszteletes, egy másik misszionárius elvileg már jó ideje itt szolgál. Most viszont egyedül és betegen fekszik, nyilván maláriás, James máris kever neki egy adag kinint. Színes szoknyákba öltözve megérkezik a helyi törzs delegációja Nkasa, a varázsló vezetésével, de James nem vele akar tárgyalni, hanem a főnökkel, a bennszülöttek mérgesen elvonulnak. Leszáll az éj, a dzsungelzajok miatt azonban senkinek sem sikerül aludni, ráadásul ismét megjelenik Nkasa és egy kötéldarabbal mindenféle rossz eseményt jósol az angoloknak: a fehér Onedin testvére halott, a felesége beteg, motyorássza, Tomnak tűzhalált jósol, Baines meg mindenét el fogja veszíteni, kedves ember ez. James leállítja, a fehér ember hozza nektek a fejlődést, érvel, de a varázsló dühösen visszaszól: a fehérek elveszik a törzstől a földeket, már az összes föld Sir George tulajdonában van. Nkasa távozás után Onedinék összeülnek tanácskozni, de ezt megzavarja a beteg Fenwik kétségbeesett kiáltása, és a szegény tiszteletes nem sokkal később meg is hal.

Liverpoolban Margarita szófogadó hitvesként bejárja Liverpoolt és most a Paradise Streeten sétál végig, ami a nyomortelep felé vezet. Esni kezd az eső, Margarita behúzódik egy sikátorba, ahol viszont annak rendje-módja szerint megtámadják, leütik és elrabolják a táskáját. Elizabeth az irodában megbeszélt időre várja sógornőjét, de amikor az nem jön, elküldi Dunwoodyt, hogy keresse meg. Tojás Tóbiás sikerrel jár és hamarosan bekíséri az átázott ruhájú Margaritát, sőt nagy buzgón nekiáll, hogy levegye róla a vizes cipőjét. Elizabeth figyelmeztetően rászól, inkább a teavizet tegye fel főni, majd ő segít a cipővel.

Elizabeth dorgálóan megjegyzi, milyen butaság volt Margaritától, hogy olyan kétes hírű helyre ment sétálni, ha a szegényeken akar segíteni, akkor inkább vegye át az árvaházat, amit Letty alapított. Mindig csak Letty, Letty!, mondja erre Margarita, de nem sokáig tudja folytatni, mert az átélt izgalmak hatására elalél. Elizabeth csak ekkor fedezi fel a tarkóján a véres sérülést és rémülten orvosért küldet. Sógornője ápolását magára vállalja, ennek köszönhetően Margarita láza lassan elmúlik és pár napon belül jobban lesz.

Back to Africa, a telepre a törzsfő fia, Ifabo érkezik csinos piros mellénykében és híreket hoz: Nkasa azzal hergeli a népet, hogy a fehérek a Bibliával csak a törzs földjeit akarják megszerezni, de ő majd jól megvédi a törzs érdekeit. A varázsló ugyanis párbajra akarja hívni Onedint, méghozzá méreggel! James nem ijed meg, letörjük Nkasa hatalmát és építtetek nektek egy nagy kikötőt, ezzel a törzs is jól jár, mondja Ifabónak, aki elégedetten bólint és elmegy, hogy ezt közölje apjával, a főnökkel. James abban bízik, hogy a doveri por segítségével közömbösíteni tudja a méreg hatását. (A port évszázadokig használták láz és egyéb betegségek kezelésére.)

Hamarosan megérkezik a bennszülött csoport, Oba Ewado főnököt díszes hordszéken szállítják a telepre, és a magukkal hozott kecskén kipróbálják a méreg hatását. Szegény jószág pár perc alatt felfordul, oké, akkor kezdődhet a párbaj.

James titokban bevesz egy adag doveri port, a szemét Nkasa persze ragaszkodik hozzá, hogy a fehér ember igyon először a méregből. James lassú kortyokban megissza a löttyöt, majd tántorgó léptekkel félrevonul, a varázsló ezt látva máris nekiáll ünnepeltetni magát. A ház sarkánál James alaposan kihányja magát (gondolom, ehhez kellett a por), majd általános megdöbbenésre visszatér a gyűlésbe, Nkasa nem akar hinni a szemének. Most te igyál, szólítja fel James, a varázsló azonban hosszas tétovázás után végül eldobja az edényt és Onedint átkozva elvonul a színről.

Teljes siker, a méregkeverő medicine man elmozdítva a tisztségéből, James ezt kihasználva bejelenti a nagyszabású raktár- és kikötő építési terveket, amivel mindenki jól jár, a törzs hálából vállalja, hogy nagy mennyiségű elefántcsontot szerez neki. James felajánlja Stoner atyának, hogy vezesse ő az itteni kereskedelmi kirendeltségét, unokaöccse, Samuel úgyis mással van elfoglalva, nem érne rá ezzel foglalkozni. A befolyó haszonból Stoner aztán vehetne Bibliákat, gyógyszereket és egyéb szükségleti cikkeket.

Bainesnek azonban nem tetszik, amit hall, szerinte miszter Onedin most megjátssza az ájtatos polgárt, pedig esküvőn és temetésen kívül soha nem teszi be a lábát templomba. Ráadásul kigolyózza az üzletből saját unokatestvérét, mert megint csak a saját hasznával törődik. Nagy felindulásában elszólja magát, hogy ő vette meg a Tengeri Tajtékot, James meglepődve pislog. Aztán az arca tovább nyúlik, amikor Baines a következő mondattal zárja a tirádát: Most már a magam ura vagyok, maga meg azt csinál, amit akar, de nélkülem! Az eredetiben ez jóval keményebben hangzik: You can walk your own path to hell, James Onedin!

Már csak négy rész van hátra.