Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Fargo 2x08 - Korcs és kígyónyelv

2016. március 22. 15:00 - tinipuma

Időben a hatodik epizód végén, Ed szökésénél vesszük fel a fonalat, megtudjuk hát, hogy időközben mi is történt a múltkor hiányzó kedvenceinkkel. Blumquisték pincéjében kezdünk, a magazin- és kacatrengetegben két hulla és a még eleven, de megkötözött Balta fölött Peggy üldögél és képzelt beszélgetést folytat egy agyász külsejű pasassal. Persze, hogy a lét nagy olyan nagy kérdései vannak terítéken, mint például az önmegvalósítás. A hallucináció egyébként igen hasznos módszer a megvilágosodásra, meg lehet vele spórolni egy teljes hétvégi szemináriumot (plusz szállásköltség). Peggy tehát úgy dönt, nem keresgéli tovább önmaga fejlettebb verzióját, vagyis nem gondolkodik többé. Egyszerű ez kérem, és mivel a tébolyban is van rendszer, fodrásznőnktől alighanem csuda tetteket várhatunk.

01.jpg

Ed érkezik rohanvást, a felfedezés gyönyörétől még félájult hitvesét kell rábírnia, hogy meneküljenek, de rögvest. Ráadásul ott van még a meggyötört Balta is, ő Peggytől van (érthetően) kiborulva. Rövid gondolkodás után hentesünk leüti, magukkal viszik, csereárunak. A házhoz érkező rendőrök már csak a hűlt helyüket találják. (Azt mondjuk nem értem, hogy Ed gyalogszerrel hogyan érhetett oda hamarabb, mint Hankék kocsival.) Azért átkutatják a pincét, azaz inkább csak Lou, főnöke eléggé kótyagos még a fejére kapott ütéstől, tehát veje inkább mentőt hív, nem ártana kivizsgálni az öreget. Hank kelletlenül beleegyezik, hogy kórházba vigyék csak Betsy meg ne tudja. Utánuk rögtön Hanzee érkezik (nagy itt a forgalom ma este) kutakodni egy csöppet, ő a hétvégi hotelfoglalásról szerez némi információt, ez is egy nyom.

Párosunk úton van, Peggy még mindig eufórikus állapotban karattyol, mint egy bespeedezett gyalogkakukk, plusz úgy vihog, mint akit baszni visznek. Ed azért gondolkodik is, eszébe jut, hogy a bácsikájának van egy eldugott kis erdei házikója, éppen üres, ott meghúzhatják magukat egy ideig. Terv jóváhagyva, neje rettentően élvezi a kirándulást. A kunyhó egyébként igazán helyes, gyönyörű helyen van egy erdő közepén. Dodd az első pillanatban szabadulni próbál, a csomagtartóból egy hatalmasat rúg Edbe, szerencsére Peggy magával hozta a sokkolóbotot és Baltát megint öntudatlanságba helyezi. Mire magához tér már a kunyhóban ül gúzsba kötve, hiába fenyegetőzik, pillanatnyilag nincs nyerő helyzetben. Ed elindul, hogy ajánlatot tegyen a Gerhardtoknak, azt reméli, hogy ha épségben leszállítja Baltát, akkor a család békén hagyja őket. A biztonság kedvéért elballag egy közeli nyilvános telefonhoz, azt nem lehet lenyomozni. Mint tudjuk, a hívással nem ér célt, azért meghallgathatjuk, ahogy türelmesen próbálja elmagyarázni (alighanem Rickynek), hogy ki ő és mit akar.

Eközben a kunyhóban Balta hepciáskodik, Peggy agya pedig végleg elborul, kicsit megszurkálja a pasast a trágár beszédért. Ezután barátságosabb hangnemre vált, gondos háziasszonyként kaját főz a vendégének, szorult helyzete miatt meg is eteti. Ezalatt sajnos megállás nélkül cseveg, igazán sajnálja a történteket, mármint Rye elütését, de az csak baleset volt, na. Egyébként fontos a pozitív életszemlélet, teszi még hozzá és az önfejlesztési próbálkozásait is elmeséli. Fülembe forró ólmot öntsetek, mondaná most Balta, ha tudná, mit jelent. Az mindenesetre látszik rajta, hogy nagyon szenved. Annyira, hogy a visszatérő Edre már-már megmentőként néz. Hentesünk kissé lelombozódott, de Peggy szerint nincsen semmi baj, csak újra kell hívni a Gerhardtokat, később biztosan otthon lesznek. Ed rááll, de megkéri a nejét, hogy ne szurkálja többet a túszt.

Hagyjuk kicsit magára a triót, nézzük merre jár Hanzee. Valahol egy bárnál áll meg, az épület falán emléktábla állít emléket huszonkét sziú indián felakasztásának, alá pedig diszkréten odaszartak. Lehet sejteni, hogy milyen vendégszeretet várja rézbőrű barátunkat odabent. Nem csalódunk, a csapos beleköp a poharába, pár helyi macsó pedig már kifelé menet köt bele, csak úgy szórakozásból. Hanzee viszont nincs mókás kedvében, pisztolyt ránt és lábon lövi a vicceskedőket, majd gondol egyet, visszamegy a bárba és a csaposba is beleereszt egy golyót. A kiérkező rendőrök már egy géppuskából kapnak egyet-egyet. Hanzee odébbáll.

03.jpg

Vissza a kunyhóba, gond van, Baltának pisilnie kell. Érthető okokból el nem oldozhatják, viszont jogai attól még vannak, ezt Peggy is elismeri, hallott már a Genfi egyezményről. Fel is ajánlja a segítségét, de ez ellen Dodd hevesen tiltakozik, így Ed kénytelen kézbe venni a dolgot, meg egy régi teáskannát, hogy Balta végre könnyíthessen magán. A művelet során Peggy szemérmesen elfordítja a fejét.

Ed megint telefonálni megy, de Gerhardték nincsenek otthon, így jobb híján bevásárol. Beszédbe elegyedik az eladóval az időjárásról (meleg volt a február), meg arról, hogy mit lehet ilyenkor errefelé csinálni (semmit), és bepillantást nyerhetünk kissé a boltos alvási szokásaiba is. A kunyhóban Peggy tévézni óhajt, a hangyás képet az ősi, jobbról-balról pofozós módszerrel próbálja élesíteni, bár nem tudom minek, csak valami bogaras dokumentumfilmet adnak. Végül feladja és inkább felhívja Constance barátnőjét Sioux Fallsban.

05.jpg

06.jpg

A főnökasszony ugye elment a szemináriumra, szegény nagyon készült a romantikus estére, borral, gyertyafénnyel, ahogy kell. A csinos szőke kollegina helyett viszont a hangulatgyilkos Hanzee kopogtatott be, ezt persze Peggy nem tudja, így boldogan fecseg a kalandjairól. Óvatosan persze, nehogy eláruljon valami fontosat, azért Constance így is kiszed belőle minden lényeges információt a tartózkodási helyükről (a tanfolyam egyébként csúcsszuper, pár óra alatt éveket lehet okosodni, minden pénzt megér). Legalábbis Hanzeenak ennyi éppen elég, a halálra rémült Constance kap is jutalmul egy simit a fejére.

Másnap reggel Ed újra nekiindul, neje pedig a szellemképes tévéadást bámulja, romantikus-háborús film van műsoron, remek darab, mi is belenézhetünk, szerencsére HD minőségben. Balta amúgy nincs jó bőrben, egy párnahuzattal a fején volt kénytelen átvészelni az éjszakát (Peggy nem tudott tőle aludni). Kimerültsége és sérülései ellenére valahogy kibogozza magát a kötelek alól, míg fogva tartója önfeledten nézi, ahogy a tévében a szerelmesek menekülnek a gonosz nácik elől (mondtam, hogy kiváló a film).

A sokadik sikertelen hívást követően Ed gondol egy merészet. Észrevette a bandaháborúról szóló szalagcímet az újságban, miért ne próbálkozhatna be a túszával a másik oldalon? Fel is hívja Milligan barátunkat a hotelben, ezúttal végighallgatjuk a beszélgetést. Mike megörül az ajánlatnak, mintha előrehozták volna a szülinapját, meg is állapodnak Balta átadásának helyéről és idejéről. Luverne Hentese csak annyit kér cserébe, hogy állítsák le róla a Gerhardtokat, és mivel Mike amúgy is ezen dolgozik, nem probléma a dolog. Ed távoztával Hanzee érkezik és a nagydarab vörös felől érdeklődik a vegyesboltban. Eltart egy darabig mire tisztázzák, hogy az indián nem egy megtermett, tüzes menyecskét szeretne magának, merthogy erre is vannak ám megfelelő helyek a környéken. A szatócs innentől vonakodik kissé, de Hanzee elég szuggesztív tud lenni, hát elmondja amit tud, még többet is a kelleténél. Aztán észreveszi látogatója körözési fotóját az újságban és rémülten a telefonhoz rohan.

A kunyhóba visszatérő Ed döbbenten nézi a feldúlt szobát és egyenesen belesétál Balta csapdájába, pár pillanattal később egykori foglya szépen felakasztja a gerendára. Hentesünk menten fuldokolni kezd, rákvörösre váló arccal, ahogy nagykönyvben meg van írva. Balta közben előadja, hogy a világon minden bajnak okozói a nők, szíve szerint macskakaját csinálna mindből (csak sajnos nem lehet), Peggy pedig fajtája legrosszabb példánya, amúgy szerinte a sátán is egy nő. Nem érkezik ellenvetés, viszont a jelen lévő ördögi asszony felébred, előbb Balta lábfejébe állítja a kését, majd gyorsan leüti egy piszkavassal mielőtt ellentámadásba lendülne. Szegény Ednek már igencsak lilul a feje mire Peggy végül levágja a kötélről.

Mire újra megkötöznék a foglyot Hanzee állít be, fegyveresen, alighanem vége a bulinak. Balta megkönnyebbülten utasítja, hogy lője agyon a párt, de az indiánnak más tervei vannak, hajat vágatna. Mivan?? Peggy is meglepődik, de amint belemerülnek a részletekbe (oldalt és hátul kicsit rövidebb, divatos fazon kellene) kénytelen beismerni, hogy újdonsült vendége arcformája pont megfelelő. Balta beleugat a tárgyalásba, azonnal kórházba akar menni, Hanzee erre keresztüllövi a fejét (a hullaház meg már nem sürgős annyira, gondolom). Térjünk vissza a hajvágáshoz, a halálra rémült Peggy leülteti a vendégét és ollót vesz elő, közben megtudjuk a frizuraváltás okát is, Hanzee új életet óhajt kezdeni. Az átalakulást Hank és Lou feltűnése szakítja félbe, lövöldözés kezdődik, Ednek szerencsére már nem marad golyó, fodrásznőnk belevágja ollóját az indiánba, aki sebesülten elmenekül, Blumquisték pedig megadóan várják a rendőröket, sok volt nekik az izgalom.

Címkék: fargo
15 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ernoke 2016.03.22. 17:42:52

Hangulatgyilkos Hanzee:D:D:D Egyébként a végtelenségig olvasnám a Fargo-hogyoltokat, kár, hogy a 3. évad még messze van.:(

Gabba 2016.03.22. 21:21:17

A két banda kivérezteti egymást meg magát, oszt' a végén még Ed lesz az új főnök az államban... (csak tipp:)

Pácsó Ármándó 2016.03.22. 22:28:15

Előzetesen csak annyit, hogy hajrá EdHentes! :-)
A többit majd szo-szo-szo-szo-szo ... ban :-)
www.youtube.com/watch?v=qc4dOfs0ONk

tinipuma 2016.03.23. 18:22:36

@Ernoke: Köszi :)

@Gabba: @Pácsó Ármándó: Az Ed-csapat milyen lobogó alatt sorakozik ? :D

@Pácsó Ármándó: Mi az, hogy szóban (illetve szo-szo-szo-szo-szo ... ban :)) ??

Pácsó Ármándó 2016.03.23. 18:32:31

@tinipuma: Felül csípőskolbász és disznósajt, alul marhalábszár és csülökcsont keresztben. Ha tanult kollégám is beleegyezik :-)
Ja, írásban! Nem ijesztgetnélek egy személyes találkozóval :-))

tinipuma 2016.03.23. 18:49:51

@Pácsó Ármándó: Kár, már kezdtem örülni az ijesztésnek :))
A zászlótervet várom :)

Gabba 2016.03.23. 19:46:01

@Pácsó Ármándó: @tinipuma: nem bírom a csípőset, ezért részemről inkább sima cserkészkolbász, és disznósajt helyett rakott nyelv, a többi maradhat...

szívem szerint azért megszórnám még egy kis császármorzsával is :)

tinipuma 2016.03.23. 20:02:06

@Pácsó Ármándó: @Gabba: a császármorzsához milyen lekvárt rendelnél?

Gabba 2016.03.23. 20:07:25

@tinipuma: sárgabarck über alles!

tinipuma 2016.03.23. 20:10:55

@Gabba: Ahh, az csak pálinkának jó, de igazából annak se. A szilva, az igenjó :))

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2016.03.24. 22:58:18

@tinipuma: @Pácsó Ármándó:

A szilva lekvár kaukázusi kefírrel jó, és az után jöhet a rostos narancslé, nem lesz székrekedés ;)

Szerelmes lettem Peggibe, olyan cukin kínozta Baltát :)

tinipuma 2016.03.25. 19:06:41

@szociál: Hát, te tudod ;)
Na ja, a szerelem vak, és a jelek szerint süket is :DDD

tinipuma 2016.03.27. 22:24:57

@szociál: Tudtam! :DD
És szívesen ;)
süti beállítások módosítása