Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Három hónap múlva esküvő 3x05 - Honvágy

2016. március 14. 11:00 - candyperfumegirl

Van ennek az import-házastárs dolognak egy elég nagy buktatója, nevezetesen, hogy az Amerikába átrángatott férj- és feleségjelölteknek egy ponton csak-csak elkezd hiányozni az otthon meg a saját családjuk, akármekkora tutiság is az álmok országa. Főleg akkor, ha kiderül, hogy Amerika sem csak New Yorkból meg Hollywoodból áll, mint a filmekben, és egy alvó mormonlakta porfészek elég tré hely a bulis és színes Prágához képest. Vagy akkor, ha kiderül, hogy otthon nélkülünk szarban van az egész család. Na erről szólt ez a mai epizód, amit rajtam kívül Chat Géza is hogyvoltoz, ő természetesen férfi szemszögből.

 ep05_01.png

Candyperfumegirl

Ahogy egy csaj látja

Alexei beköltözött Loren családjához, apuka és anyuka mellé most még a hugi is ide jön csövezni, amíg szünet van az egyetemen, nagyszerű, eddig nem voltak még elegen. Itt nincs is sok esemény egészen addig, amíg egy Skype beszélgetésből ki nem derül, hogy Alexei teljes családja az idegösszeroppanás szélén táncol otthon Izraelben: nagymama nagyon beteg, anyuka síkideg, öcsin a depresszió tünetei mutatkoznak, és apuka sem éppen a kiegyensúlyozottság élő szobra, Alexei fájó hiánya mindenkit lelkibeteggé tett. Nem sokkal ezelőtt Loren családjával pedig még olyan rendkívül fontos kérdéseket vitattak meg az esküvővel kapcsolatban, hogy hány pár designer cipőre lesz szüksége a menyasszonynak, és hogy Alexei félmeztelen legyen-e a tengerparti esküvőn, vagy piros színátmenetes ingben virítson. A nem túl vidám skype-olás viszont kicsit átrendezi Loren fejében a prioritásokat, és teljesen kiborul, hogy ő olyan önző ribanc, aki elszakítja ezt a szegény fiút a családjától. Dráma, dráma, dráma, és ahogy elnézem, Alexei-nek még nem sikerült a megfelelő képességeket kifejlesztenie ahhoz, hogy a hisztérika menyasszonyát lenyugtassa, mondjuk olyan kulcsmondatokkal, mint "én pont annyira akarom ezt a házasságot, mint te, és pontosan tudom, hogy milyen áldozatokat kíván, de szeretlek."

ep05_02.png

Josh és Aleksandra kapcsolatában a legnagyobb buktató a totálisan különböző értékrend és érdeklődési kör, márpedig ha az elsőben nincs egyezés, ott nincs közös jövő szerintem. Az érdeklődési köröket még lehet közelíteni, ezért Josh – mivel Aleksandrának nagyon hiányzik a prágai éjszakai élet  - úgy dönt, hogy elviszi menyasszonyát táncolni. Rexburg nem éppen Amerika partyfővárosa, ezért csak egy nyugger klubdélutánra emlékeztető salsa est az opció, ami természetesen pont olyan borzasztó, mint amilyennek hangzik. (persze a salsa mint olyan eleve bukó, ha engem kérdeztek, de ezt a délutáni nyugdíjas lötyögést abszolút képtelenség élvezni.) Aleksandra persze kiborul, ha itt ezt nevezik szórakozásnak, ennél még egy bentlakásos katolikus lányiskolában is nagyobb bulik vannak a délutáni csendes pihenő idején. Fel is hívja az egyik prágai táncos cimbijét, hogy honvágya van, tré ez a hely, és most jött rá, hogy baromság 21 évesen férjhez menni. Mindegyik megállapításban van igazság. Véleményem szerint Josh-nak most kéne keresnie egy használható tánciskolát a környéken, ahol Aleksandra tudna választani egy neki tetsző órát, és felajánlani neki ezzel egyidőben, hogy koreografálja meg az első táncukat házaspárként, amihez olyan zenét választ, ami neki tetszik.

ep05_03.png

Mielőtt Mark és Nikki történetének legújabb fejezetére rátérnék, meg kell osztanom két fontos felfedezést: Nikkinek szemmel láthatóan bajsza van, Mark pedig bevallja, hogy neki 20 éve – vagyis hosszabb ideje, minthogy Nikki a világon van – nem volt kapcsolata. Húúúha. Itt lesznek bajok. Most például Nikki már ott tart unalmában, hogy fogja magát és átrendezi Mark könyvespolcát, jobb ötlet híján nagyság szerint. El lehet képzelni, hogy egy több éve egyedül élő agglegény mennyire díjazza ezt. Ezek után egy rendkívül meddő beszélgetés van köztük, és rossz látni, hogy mennyire elbeszélnek egymás mellett. Mark olyanokat mond, hogy ez egy teszt Nikkinek, hogy ez az élet így őt boldoggá teszi-e, és közben nem veszi észre, hogy Nikkit a több figyelem tenné boldoggá, szóval csak rajta múlik, hogy boldog lesz-e itt a filippínó menyasszony.

ep05_05.png

Melanie és Devar életéből megismerünk egy újabb nagyon fontos tényezőt, nevezetesen azt, hogy a srác Jamaicában maradt testvérei továbbra is őt tekintik családfenntartónak, és csak azt várják, mikor kezd már dolgozni, hogy hazaadjon egy kis zsét. Na itt álljunk meg egy pillanatra, hogy vághassak egy látványos WHAT THE FUCK? – fejet. Én is pont azt a kérdést tettem fel, amit később Melanie, hogy három egészséges felnőtt ember mégis miért nem képes dolgozni? Erről majd talán megtudunk valamit később. Most egyelőre hangulatos esti borozásra várják Melanie hárpia nővéreit, így megismerjük a másik tesót, Sherry-t is, aki pont olyan előítéletes és gyanakvó matróna, mint a már korábban megismert Beverly. Sherry jól célzott kérdéseivel nagyon hamar kihúzza Devarból, hogy a srác azt tervezi, hogy ha lesz keresete, annak 90%-át küldi haza Jamaicába, az igazán kellemetlen pedig az, hogy Melanie ezt itt és most hallja először. "Szóval én továbbra is gyakorlatilag tökegyedül fogok hármunkra dolgozni, vagyis bocs, négyükre, mert most közölted a nővéreimmel, hogy gyereket fogsz nekem csinálni" - összegez később Melanie teljesen jogosan, miközben a nővérek egyöntetűen csóválják a fejüket a háttérben. Pedig Devar azt mondja a riportban, hogy ebből a 90%-os családi pótlékból márpedig ő nem enged, akármi lesz is. Melanie viszont majd csináltat egy olyan házassági szerződést, amitől kénytelen lesz meggondolni magát, én legalábbis ezt tudom most elképzelni.

ep05_04.png

Fernando még mindig Kolumbiában ápolgatja Carolina lelkét, lesz esküvő, ne aggódj, és viszlek magammal Amerikába, csak tanulj már meg angolul. Erről azonban a lány családját is biztosítani kell, ezért Carolina családja összes nőtagjával együtt menyasszonyi ruha vadászatra megy, ahol aztán kiderül, hogy az egész család nagyon félti a lányt, nem helyeslik ezt a házasságot, és egy emberként bőgnek is ezen. Később Fernando elmondja, hogy vissza kell mennie Amerikába, többek között a vízum ügyeit is intézni, és ekkor felmerül az is, hogy Carolina azért sem nagyon csípi, amikor távol vannak egymástól, mert egyáltalán nem bízik benne. Fernando már megcsalta a múltban, mi a garancia, hogy nem teszi meg újra? Erre az égvilágon semmi megnyugtatót nem tud mondani emberünk (aki – nem győzöm hangsúlyozni – annyira szexi, hogy alig bírok magammal én is a tévé előtt), úgyhogy nagy hümmögve annyiban maradnak, hogy majdcsak lesz valahogy.  Fel nem foghatom, hogy egy fiatal csinos lány hogy nem képes valami használhatóbb vőlegényt leakasztani.

Chat Géza 

Ahogy egy pasi látja

Loren és Alexei - Az Ukrajnában született, majd 11 éves korában Izraelbe költözött fiú megérkezett Floridába, hogy ott élhessen a menyasszonyával a szülők házában. A jövendőbeli após leszögezi az alapszabályokat, hogy nem akarja se látni, se hallani a nyeszetülést. Ez sima liba. Ennél sokkal nagyobb baj, hogy Loren semennyire nem gondolta át ezt az összebútorozás dolgot, mert még arra is nehezen hajlik, hogy egy kis helyet szorítson a gardróbban a csávója zokniainak. Alexei ezt meg is jegyzi, de talán a jetlegtől ilyen búval bélelt, Leszarom László. A legjobb, amikor Alexei hazatelózik Skype-on, és kiderül a csávó családja enyhe depresszióba zuhant, erre A CSAJ SÉRTŐDIK MEG!!! Az anyós pajtás egyből ukázba adja, hogy talán meg kellene vigasztalni Lorent. Miért is? Alexei hagyta ott a családját a csajért, neki kéne sírnia és a hazaúton gondolkodnia. Ki is megy rágyújtani, mivel Loren csak nettó önsajnálat itt. Aszondja a csaj, hogy most mindenki biztos egy szörnyetegnek tart, hogy az embert elszakította a családjától. A vigasztalni érkező Alexeit meg konkrétan leszarja. Hát igen, anyukám, mert egy önző kis liba vagy.

image.png

Mark és Nikki - A parádés páros meg mindig ott tart, hogy amíg az egyikük otthon dolgozik, addig a másikuk szarrá unja a 90 napos házassági vízummal bevándorolt fejét. Nikki egy bohókás, gyermeki ötlettől vezérelve úgy dönt, hogy lepakolja a könyvespolcot és átrendezi sz egészet. Mark ettől megőrül, mert pl. ott voltak a válásról szoló könyvek, amiket lehet, hogy ujra elolvasna. (Hogyan váljunk jól, Válni csak okosan és szépen, mint csillag az égen, 10 lépés, hogy az asszony ne vigye el a fél vagyont, stb) Márk megpróbál beszélni Nikkivel, de látja a lány kifejezést élen tekintetében, hogy tök mindegy, inkább órákkal később csinál neki egy alkoholmentes turmixot, majd vázolja a szít út, hogy ez így nem ok, hogy szétcseszi a jól megszokott kis dolgait. Nikki szerint meg az nem faja, hogy szarik a fejére. Igazi WIN-WIN szitu ez. Nincs más megoldás, mint tényleg egy párként viselkedni, mert ugye a nyaraláskor hemperegni és hulye ötlettől vezérelve megkérni a lány kezét jó volt, de ez itt mar nem játék.

image_2.png

Josh és Aleksandra - Mormonéknál is áll a bál. Mivel a csaj lételeme a tánc volt a prágai éjszakában, ezért Josh úgy döntött, hogy ad a nosztalgiának, megmutatja a szórakozás fellegvárát. El is vitte egy latin áarsas táncra. Jó, ettől én is kiborulnék, mert ez a szar, tingli-tangli lötyögés hogy lenne már ugyanaz, mint pocsolya részegen rázni és faszikhoz dörgölőzni egy viszkikola reményében? Alekszij egy kicsit túlreagálja a dolgot, mert úgy néz ki, hogy ez az utolsó csepp a mormonság pohárban, húz vissza Prágába. Fejben már itt tart a csaj. Nem értem, hogy miért csak most esett le neki, hogy 21 évesen megházasodni és mormonná válni nem egy nagy buli.

image_1.png

Melanie és Devar - Bárcsak azt írhatnám, hogy köztük minden a legnagyobb rendben, de mivel ez az adás a drámától szól, ezért nem tudom, mert a grill vacsorára érkező rokonok, Melanie nővérei be találnak egy kérdéssel, és kiderül, hogy hogy Devar majd rengeteg pénzt akar küldeni Jamaikába, a munkát csak látomásból ismerő testvérének. Melanie ezen kibukik, mert az is elég, hogy 6 hónapig neki kell eltartania az embert. Egyrészt megértem Devart, hogy így gondoskodna a szegény családjáról, de ő a fizetése 90%-át elküldeni nekik. Ekkora baromságot. Nem is csodálatom, hogy Melanie nem nevetett, amikor az egészet elbagatellizálva Devar még azt is kijelentette, hogy ő nem mosogat ma este. Mi vagyok én, cseléd? Ez nem hangzott el Melanie szájából, de hasonlóan paprikás hangulatban folyt a beszélgetés a mocskos anyagiakról. Szerintem nem lesz ebből szakítás, De var nem hülye, csak egy kicsit fel kell világosítani, hogy Amerikában, a hitelek hazájában hogy működik az élet.

image_3.png

Fernando és Carolina - Fernando még mindig Kolumbiában szerencsétlenkedik. Azon van, hogy meggyőzze a lányt, meg a családját, hogy kajakra el fogja venni Carolinát. Hát ok. De a csaj kicsit bizonytalan, hisz a vőlegénye a múltban eléggé megcsalta a nőket. Igen, ez az anyjával élő tag is több nőt tudott pörgetni egyszerre. Carolina ettől fosik, hogy ez megint meg fog történni, de kozben meg nem akar féltékenykdni. Hát akkor ne legyél féltékeny, mondja Fernando, aki aztán èrt a nők nyelvén. Fernandót se vágom, hogy ha ekkora PUA jedi mester volt, akkor minek van ennyire rápusztulva arra, hogy meggyűrűzzön egy lányt, de a csajt se, hogy miért pont ennek a pojácának akar örök hűséget fogadni. De mindegy. 

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása