Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Fargo 2x06 - Öld meg a Gruffacsórt!

2016. március 08. 09:00 - tinipuma

"Nézsonra járt, nyalkás brigyók
turboltak, purrtak a zepén,
nyamlongott mind a pirityók,
bröftyent a mamsi plény."

Ott folytatjuk, ahol a múltkor abbahagytuk, a rendőrök letartóztatják Edet, Peggy minden tiltakozása hasztalan. Lou beviszi a srácot, az őrsön már Betsy várja, nagyon aggódott érte meg a tűz miatt is, segítene. Férje elmosolyodik, elképzeli a nejét Vietnamban, amint szép szóval mindenkit hazazavar a frontvonalból. Jutalmul Betsy hazaviheti a magába zuhant Noreent, mármint magukhoz, mivel a kiscsaj lakása is leégett, vidám este lesz a Solverson házban.

01.jpg

Nagy a forgalom ma a kapitányságon, pedig hol van még a vége, Bicebóca Charlie is a fogdán ücsörög már, nem esett nagyobb baja szerencsére, csak a fejére kapott egyet. Telefonálhat, az apját hívja, aki ugye mit sem tud az események alakulásáról, nyugodtan üldögél a tornácon és a legidősebb testvéréről sztorizgat Ottonak. Balta is ide érkezik, gyorsan lebüdöskurvázza Simonet, a gyereknevelés azonban nem tud kiteljesedni, Bicebóca hívása borítja végképp a családi bilit. Mackótestvér iszonyúan berág, amiért Dodd az ő fiát küldte gyilkolászni, hirtelen felidulásból nekilát péppé verni a bátyját. Sajnos nem számolt Hanzeeval, aki szemrebbenés nélkül fegyvert fog és kész ott helyben agyonlőni Beart főnöke védelmében. Balta egyelőre kisebb fenyítésre gondol visszavágónak, nadrágszíjjal verné el renitens öccsét, Floyd üvöltve vet véget a csetepaténak, elege van mindkét fiából. Kiadja az ukázt, Mackótestvér menjen a gyerekért, Dodd pedig intézze el végre a hentest.

Simone a múltkori fenyegetés hatására engedelmesen beszámol Mikenak, hogy nagyjából az összes férfi bevetésre ment a családból, egyúttal elpanaszolja azt is, hogy az apja kurvának nevezte. A férfi nem nagyon érti, hogy mi ezzel a probléma, ha egyszer tényleg ribanc, de mivel alapvetően kedves ember, hajlandónak mutatkozik kinyírni Baltát Simone kedvéért. Mike és csapata is csatába indul, mégpedig Lewis Carrol Gruffacsór (vagy Szajkóhukky) című zagyvaversét szavalva, illik a hangulathoz.

Ha már abszurd, akkor csapjunk is bele. Ugrunk a Blumquist házba, ahol a seriffnek jutott az agyzsibbasztó feladat, hogy szót értsen a teljesen szétcsúszott Peggyvel, aki még mindig nem fogta fel, hogy mibe keveredtek. Mindenekelőtt senki nem nyúlhat a magazinjaihoz, mert sorba vannak rakva, másrészt pedig neki tanfolyamra kell mennie, az önmegvalósítósra. Szegény Hank küzd becsülettel de hiába, az észérvek itt hasztalanok, úgyhogy megfenyegeti a csajt: vagy elmondja az igazat, vagy másnap mikroszkóp alatt fognak bizonyítékokat keresgélni a kocsiján. Ez hat, Peggy tiltakozik, azt nem tehetik meg a tulajdonos beleegyezése nélkül, márpedig ő nem hagyja, hogy szétkapják az autót. Csakhogy eladtad a kocsit csillagom, mutat rá Hank, Sonny pedig megengedte a vizsgálatot.

Hasonló mederben folyik a kihallgatás a rendőrségen is, ott Lou kap agytorlaszt Ed süketelésétől. Hentesünk ugyanis beleolvasott Noreen könyvébe és valamiért úgy véli, Sziszifusz története a sziklagörgetésről a legalkalmasabb a helyzetének leírására, amúgy ő csak áldozat. Lou pedig menjen és kerítsen neki egy védőt, de kiválót ám.

A helybéli sztárügyvéd éppen összeesküvés elméletekkel szórakoztatja Sonny haverját a klubban, bizony, Karl a városka egyetlen jogásza. És tökrészeg. Viszont képességei teljes birtokában érzi magát, készen bármilyen feladatra, mondjuk egyenesen megállni nem nagyon tud. Sebaj, Sonny majd vezet.

Hank felteszi a nagy kérdést Peggynek, a baleset idején vajon miért nem vitte kórházba Ryet vagy hívta a rendőrséget? A válasz nem annyira egyszerű, mint ahogy azt a seriff gondolná, az életben nem úgy hozunk döntéseket, mint amikor a magazinok tesztjében bekarikázzuk a válaszokat, mondja a nő, ha rajta múlt volna, már elmentek volna, őt ugyan semmi nem köti ide, teszi még hozzá. Megérkezik Balta és csapata, Hank gyorsan rászól Peggyre, hogy bújjon el és lehetőleg maradjon nyugton, majd egyedül fogadja a rossz fiúkat. Edet keresik persze, a seriff udvariasan tájékoztatja őket, hogy a srácot bevitték az őrsre, amit egyébként igen jól őriznek. Ezalatt Hanzee beoson a hátsó ajtón, majd egy alkalmas pillanatban leüti Hanket, de legalább nem lövi le. Szétválnak, az indián mehet a rendőrségre, a többiek meg átkutatják a házat Peggy után. A pincébe is eljutnak, tényleg az a legkézenfekvőbb búvóhely, nem könnyű bárkit megtalálni az iszonyú kupiban és magazinrengetegben. Peggy viszont hazai terepen mozog, egyiküket leüti, Balta pedig sikeresen lelövi a másik társát és még a sokkerét is hátrahagyja. Ez lesz a veszte, fodrásznőnk megtalálja és ellene fordítja a fegyvert, eszméletlenre sokkolja Doddot.

A Gerhardt házban Floyd eteti a férjét, közben Simone felől érdeklődik, elég elkötelezett-e a család iránt. Ha tudná, mennyire! A kiscsaj csak hümmög, nagyanyja arra biztatja, hogy vállaljon nagyobb feladatot, akár főnök is lehetne belőle, egy nő is képes lehet mindarra, amire a férfiak. Simone korábbi szerepvállalásának máris megvan a nem kívánt (viszont várható) következménye, Mike Milligan az embereivel szarrá lövi az érdemi védelem nélkül maradt házat, a két nő épphogy le tud bukni az ablakon át érkező lövedékek elől.

Ideje egy kis vidámságnak, Karl betántorog a rendőrségre, imbolygó kősziklaként, de elszántan kész megvédeni az emberi jogok utolsó bástyáit a zsarnokság ellenében, bármit is jelentsen ez. Ed és az ő ügye konkrétan nem érdekli, csak annyit akar tudni, hogy bűnös-e vagy sem, azt is csak kódolva (B, vagy NB), mert meggyőződése, hogy lehallgatják őket, meg amúgy is ittas. Mondjuk hiába lennének kamerák, a beszélgetésnek huszadszorra sincs semmi értelme. Ezt követően az ügyvéd úr nekiindul, hogy panaszt tegyen jogtalan fogvatartás miatt, de Justitia kivont kardjával kíván visszatérni hogy lesújtson az elnyomó hatalom szolgáira. Az ajtó előtt kb fél tucat fegyver szegeződik rá hirtelen, megjött a Gerhardt csapat másik fele Bicebócáért. Szó bennszakad, Karl rémülten visszavonulót fúj, jól vagyok, mondja utolsó leheletével Lounak, csak alighanem beszartam.

Barátja is kinéz az ajtó elé, szemrebbenés nélkül intézkedni kezd, ajtókat bezárni, villanyokat lekapcsolni, hívjanak erősítést, lincselők a kapuban. Ő azért nyugodtan kisétál, ismerősként üdvözli Beart, közli, hogy Charliet gyilkossági kísérletért tartóztatták le, az őrs amúgy reggelig simán kitart, ha addig nem érnének ide a kollégák. Mackótestvér fenyegetőzik egy sort, öt percet ad, hogy kiadják a fiát. Közben Hanzee is odaér, körbeszaglássza az épületet, már éppen célba veszi Edet az ablakon át, mikor elsötétítenek. Nem vitás, Lou érti a dolgát, ostromra rendezkedik be. Nem nagyon bízik az erősítésben, ezért az időközben kissé észhez tért ügyvédhez fordul segítségért, védő kell a Charlie gyereknek is, hogy ezt a minőségét a felbőszült apa meggyőzésére használják fel.

A seriff is ébredezik, egyben van csak a fején sérült kissé, rádión meghallgatja a legújabb fejleményeket, különösebb hozzászólása nincs, csak a vejét ne lőjék le, ha lehet, mert azért ő fog szorulni Betsynél.

Karl természetesen készen áll az újabb feladatra, annak ellenére, hogy olyan embert kell meggyőznie, aki nem csak végszükségben használja a fegyverét. Kiáll tehát Bear elé, miközben Lou Edet próbálja kicsempészni az épületből. Az ügyvéd rágyújt egy cigire és belekezd a mondandójába, bátor ember (meg amúgy is barnás árnyalatú nadrágban van). Rámutat, hogy Charlie fiatalkorú, ráadásul nem talált el senkit, úgyhogy nem fog sokat kapni, mármint büntetést, pár év és szabadulhat. Ehhez viszont az kell, hogy a szabadító sereg menjen a francba, lehetőleg azonnal, és a hatóság hajlandó szemet hunyni a ma esti incidens felett. Viszont ha betörnek, a kölyök egy életen át bujdoshat. Bear hallgat a szóra, úgysem akarta bűnözőnek nevelni a fiát.

Lou és Ed menekülőben, átvágnak egy erdős részen, Hanzee mondjuk a nyomukban van, de ezt ők még nem tudják. A túloldalon Hank érkezik a járőrkocsival, kicsit kótyagos még a fejére kapott ütéstől, nem bánná, ha a veje átvenné a volánt. Ed kihasználja, hogy a két rendőr egy pillanatra nem figyel eléggé és elinal. Ha pechje van akkor Hanzee hamarosan megtalálja, ha nincs, még mindig összefuthat az idegenekkel.

A jól végzett munka után Karl folytathatja a sörözést a klubban, természetesen az észosztással együtt, hű csatlósa vele tart. Az mondjuk nem semmi, hogy Sonny a rendőrség előtt az egész csetepatét páholyból nézte végig, nyugodtan sörözgetve, de ilyen apróságokon ne akadjunk fenn.

"" Szajkóhukk már nem él, fiam?
Karomba, lándzsás pöszöröm!
Dicsdús nap, ó! Jahé! Jahó!"
Csuklorkant az öröm."

Címkék: fargo
24 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2016.03.08. 19:14:33

De Hank meg sem nézte mi van Peggyvel a pincében ?
Vagy azt hitte úgy elbújt, hogy úgy se találná meg ? :))
Azért a kis labirintusában jól le Rambózta Baltáékat, ha egy háziasszonyt felhúznak... ;)

Gabba 2016.03.08. 20:28:35

Ebben a részben Karl vitte a hátán a showt :)

Nagy jelenet volt, amikor a sortűz közben telibe kapták a Home, sweet home feliratú bögrét.

A vers tök jó, nem ismertem :)

@szociál: én sem bírom, ha valaki belepiszkál a cd gyűjteményembe...

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2016.03.09. 07:46:59

@Gabba:

Van annyi, mint Peggynek képes újság ? :)

Gabba 2016.03.09. 08:19:22

@szociál: annyira azért nem vagyok megszállott :)

Heinz-Günther 2016.03.09. 16:04:00

@Gabba: Lewis Carrol: Alice tükörországban c. könyvéböl van. Leforditotta Tótfalusi István és Weöres Sándor is. Eredetiben a vers cime The Jabberwocky, ezt Tótfalusi Gruffacsórnak Weöres meg Szajkóhukkynak forditotta.
Sok nyelvre lefordították, ha ráguglizol a Jabberwockyra meglátod.
Terry Giliam egy filmet is csinált ezzel a címmel, még a hetvenes években.

Heinz-Günther 2016.03.09. 16:05:31

bocs, természtesen Lewis Carroll

Pácsó Ármándó 2016.03.09. 16:42:40

@Heinz-Günther: Láttam a filmet, picit Gyaloggaloppos (talán nem véletlenül), de az jobban tetszett.

tinipuma 2016.03.09. 17:33:31

@szociál: Hank jó nagyot kapott a fejére, ezek után még ment volna vissza Peggyvel beszélgetni? :D

@Gabba: @Heinz-Günther: Egyébként a nyitó idézet a Tótfalusi István, a záró pedig a Weöres Sándor fordításából van, mind a kettő annyira jó (szerintem), hogy nem akartam kihagyni :)
A szinkronban a címből ítélve gondolom az előbbit használták.
@Heinz-Günther: Köszi a tippet, a filmről még nem hallottam, de utánajárok, kíváncsi lettem.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2016.03.10. 07:38:39

Ez a bicebóca Csárli kiköpött Bérczesi Robi.

Pácsó Ármándó 2016.03.10. 07:43:54

@tinipuma: Tök jó lett a hogyvolt! A "barnás árnyalatú nadrág" Deadpool utalás? :-)
Sokszor én se tudok dönteni, hogy melyik kép maradjon ki :-))

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2016.03.10. 08:14:40

Ha bele döglök se találom meg azt a számot ami a végén szólt, valamiért nem került be a soundtrackbe se :(

tinipuma 2016.03.10. 08:41:12

@szociál: Ezt kerested?
www.youtube.com/watch?v=wpA8_1TQHiM

@Pácsó Ármándó: Persze, mert nálad a hogyvót van versben :))
A Deadpoolt nem láttam.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2016.03.10. 09:11:55

@tinipuma:

Tyű de ügyi vagy, ez az ! ;)

Deadpoolt ne nézd meg, látványos, minőségi, de elég seggfej film, nem vagyok egy nagy Marveles ,de elég hülyén jött ez ahogy kiparodizálták a szuperhősöket.
Ráadásul ezt a Ryan Reynoldsot kb annyira szeretem mint Ashton Kuchert, képzelheted mennyire :)

Pácsó Ármándó 2016.03.10. 10:13:57

@tinipuma: Tényleg jó lett a hogyvoltod! A Farigó első évad első részét megnéztem valamelyik nap! :-)

tinipuma 2016.03.10. 12:19:46

@Pácsó Ármándó: Csak így tovább, már csak 15 rész és ideérsz :))
Egyébként hogy tetszett?
Nekem meg idevitorlázott pár kalóz, velük csillapítok lázat :)

@szociál: Én azért elnézegetem a pasast (RR-t), mondjuk nem tetőtől talpig latexben ;)

Pácsó Ármándó 2016.03.10. 12:40:32

@tinipuma: Jó volt! Freeman hangját még szoknom kell, a Sherlock-oshoz vagyok szokva :-)
Belekukkantottam az 1x02-be is. Az a két mutogató bérgyilkos! :-))))
A Deadpool nézhető :-)
Csillapítják a lázat a Kalózok, viszont a hogyvoltjuk függőséget okoz, óvatosan! :-DD

Pácsó Ármándó 2016.03.10. 20:15:52

Megint én. Egyszer úgy írnék ilyen Gruffacsór/Szajkohukk stílusban egy hogyvoltot :-)

tinipuma 2016.03.11. 16:25:32

@Pácsó Ármándó: Kíváncsian várom :DD
Mondjuk a következő kalózosnál??

Pácsó Ármándó 2016.03.11. 17:27:57

@tinipuma: Szerintem megdobálnának záptojással és rohadt paradicsommal :-) Nehéz lenne kibogozni belőle azt, hogy mi történt a részben :-)

tinipuma 2016.03.11. 18:47:30

@Pácsó Ármándó: zápojoshadt, bligyóhamatyunt, blatyhurantik.
szerintem működik :)

Pácsó Ármándó 2016.03.11. 20:58:04

@tinipuma: Szerinted igen? :-)
Akkor írd meg ilyenre a Fargo 2x07-et! :-)
Ha neked beválik, akkor majd én is próbálkozom :-))
süti beállítások módosítása