Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Három hónap múlva esküvő 3x03 - Kérdések és válaszok

2016. február 29. 15:00 - candyperfumegirl

Esküvős reality-nk harmadik epizódja leginkább az új környezettel való ismerkedésről és kultúrsokkról szól, és akkor még nem beszéltünk a nagy próbatételről, a szkeptikus családtagokkal való találkozásról. Valamint belép a képbe még egy, első blikkre elég zűrös párocska is. Alakul az út az esküvőig, amit 90 napon belül nyélbe kell ütni, férfi (Chat Géza tollából) és női (tőlem) szemszögből követjük nyomon továbbra is az eseményeket.

03_ep_01.png

 

Mark és Nikki számára most következik a nagy próbatétel, Mark lányával való találkozás – aki két évvel idősebb az új asszonykánál. A lányok messziről integetve üdvözlik és kritikusan méregetik egymást. Más körülmények között akár barátnők is lehetnének, és láthatóan Mark is erre apellál, amikor a találkozás második pillanatában magukra hagyja őket, na kezdjetek egymással valamit. Rendkívül kínos pillanatok követeznek, „aztakurva, ez NAGYON fiatal” mondja Elise a kamerába, akinek valószínűleg most esett le igazán, hogy a lassan nyugdíjas apja ténylegesen egy tinilánnyal készül összekötni az életét. Besötétedik, mire Mark visszatér a jegesteákkal, de a lányok közötti jég csak nem akar megtörni, mondjuk egyikük sem tett túl sok erőfeszítést a cél érdekében.

 03_ep_02.png

 

Alexei és Loren történetében most tartunk ott, hogy Alexei beadja a vízumkérelmet, szóval aggódás van ezerrel. Hosszan, rengeteg különböző képsorban látjuk, hogy Loren szétizgulja az agyát, de amikor álmai lovagja bejelentkezik Skype-on, már nagy boldogság van, a kérelmüket jóváhagyták, irány Florida és a szülői ház! Na ez nagy váltás lesz. Loren 100%-ig elszánt, felmondott a munkahelyén, és felmondta a New York-i albiját is, és Floridában már az egész család füligvigyorral várja a deltás izraeli import vőlegényt. Aki nekem továbbra is kicsit határozatlannak tűnik, mintha nem lenne meggyőződve róla, hogy ez az egész olyan jó ötlet, ő tulajdonképpen tök jó elvolt otthon, tényleg kell neki ez az egész nyűg, pláne leendő apóssal-anyóssal összebútorozva? Az biztos, hogy nem szeretnék Loren hisztijének fültanúja lenni, ha a srác esetleg bedobná a törölközőt.

 03_ep_03.png

 

Devar már pár napja itt van Melanie-nál, és Hunterrel egész jól összespanoltak. Nekem az a benyomásom, hogy Devar elég jól ért az emberekhez, és felismerte, hogy Melanie szívéhez a srác barátságán át vezet az út, Hunter színéhez meg a sporton keresztül, illetve nagyon hiányzik a fiú életéből egy pozitív apafigura. Már annyira jóban vannak, hogy megbeszélik, Hunter lesz Devar tanúja az esküvőn, ami tök cuki dolog. Nehézségek nem is ezen a fronton akadnak, hanem meg kell ismerni itt is azt a bizonyos problémás családtagot, ami már az első évadban is hangsúlyos motívum volt szinte minden pár esetében. Itt Melanie überkritikus és eléggé előítéletes nővéréről, Beverly-ről van szó, aki elég tekintélyes egyéniség, ölni tud a szemeivel, és teljesen tudatosan használja a megfélemlítést, de Devar nem szarja magát össze tőle. Bev a klasszikus sztereotípiák mentén felépített egy képet a jamaicai szobortestű szerencselovagról, akinek minden ujjára akad egy nő a strandon, és meg is dugott annyit, amennyit csak lehet, mire kifogott egy szerencsétlen hülyét, aki annyira belehabarodott, hogy magával vitte az álmok országába. De ki tudja, nem lép-e le Melanie-tól a zöldkártya megszerzése után, hogy még több amcsi csajt felpróbáljon, valamint az is kérdés, milyen nemibetegségeket hozott neki szuvenírként. Igen, ezt így mindet a srác szemébe. Devar megállapítja, hogy ez a gyanakvás nem az ő személyének szól, hanem a nagysasszony csak sztereotípiákban gondolkodik, úgyhogy az lesz a dolga, hogy megismerkedjen vele, és megmutassa a valódi énjét neki. Okos ez a srác, akár aranyásó, akár nem, jól csinálja.

 03_ep_04.png

 

Kyle hazaviszi Noont hangulatos New Orleans-i legénylakásába, amit a lehetőségekhez képest élhetővé tett. Vagyis szerzett szép thai mintás falvédőket, meg rajzolt egy csini Buddhát, és letakarta a szemetet, amennyire bírta. Amivel nem tudott mit kezdeni, az maga a lakótárs, Bryan, meg a tény, hogy ez a lakás annyira kicsi, hogy csak egymás szobáin keresztül lehet közlekedni, magánéletről itt senki ne is álmodjon. Ez így élhetetlen, állapítja meg gyorsan Noon, pedig van egy szép macskájuk is, a sütő és a tűzhely pedig egyenesen makulátlan! Mit számít akkor pár csótány meg egy egy kis fiúkolesz-feeling? Ezt még szokni kell, úgyhogy elmennek inkább sétálni és Kyle megmutatja a csajnak New Orleans bulinegyedét, ami nem tudom, hogy miért sokkol egy bangkoki lányt, de ő teljesen ki van akadva, hogy itt zaj van meg sok ember, és alkohol! Kyle bele is diktál egy emberes adag koktélt, hátha elhallgat, de a csaj fejére rá van írva, hogy nagyon nem pálya neki ez a környezet. Pedig Kyle még két barátjának is bemutatja, bár szülőknek nem, aminek az oka az, hogy ő sem beszél velük. Az apjával 5, az anyjával 10 éve találkozott utoljára. Ez is megér egy misét, biztos vagyok benne, hogy a következő epizódokban részletesen foglalkozni fogunk vele.

 03_ep_05.png

 

Még egy párosunk van az idei etapban, Fernando és Carolina, most megismerjük őket is. Fernando egy 38 éves elvált floridai pasi, aki a szüleivel él. (máris beindultam) A válása óta pedig folyamatosan csajozik meg flörtöl, és saját bevallása szerint utóbbit azóta is lazán, mióta van menyasszonya. A képet azért hoztam, hogy megmutassam, mennyire szexi ez a magabiztos férfipéldány. A 22 éves Carolinát Kolumbiában szedte össze, amikor arra utazgatott, és mindketten mással randiztak éppen, de meglátták egymást és minden megváltozott. Szerelem, eljegyzés, miegymás következett, de ők még nem kapták meg az engedélyt a vízumra, mert Fernando válási papírjai miatt akadozik a folyamat. Ezért Carolina még otthon héderezik, és folyamatosan idegállapotban van, hogy a pasija hány nőt szed össze, mialatt ő arra vár, hogy a csodás Ámerikába vigye. Fernando most készül éppen elmenni érte Kolumbiába, hogy lenyugtassa kicsit, de eközben meg  az anyja is kész ideg, mert láthatóan matriarchális társadalomban élnek, és már a gondolatát is rühelli, hogy kicsi fiacskája valami idegen nőt hoz ide, aki ki fogja túrni a helyéről. Ő persze megadja neki az esélyt, mint mondja, a legjobban reménykedik, de felkészül a legrosszabbra. Hú. Ez nem lesz egy egyszerű menet.

03_ep_06.png

Chat Géza

Ahogy egy pasi látja

kepernyofoto_2016-02-29_7_22_31.png

Mark és Nikki - Most kell rájönnöm, hogy nem csak a Melanie-Devar kapcsolat gyerek részével tudok abszolút azonosulni, hanem Mark Fülöp-szigetek fetisizmusának hozományával is, hogy rohadt idős fejjel egy piszok fiatal lányt kell összahaverkodtatnia a szintén fiatal lányával. Az én apám is egy amolyan Benjamin Button, de talán az a legjobb szó rá, hogy örökifjú, de a teste azért harcol ez ellen és. De a csajozásban sose volt ez hátrány, sőt. A lényeg, hogy a fiatalabb lányok buktak rá, ő meg rájuk, én meg a partvonalon szotyoláztam, amikor még kicsi voltam, kaptam csokit a Stolwerkes lánytól, de amikor már én is felcseperedtem, akkor azért már el kezdte piszkálni a csőrömet és a korombeli új lányokat nem fogadtam szívesen. Pont, mint Mark lánya Elise. Hogy a viharba találjon közös pontot két korban egyenlő, de értékrendben nagyon is különböző ember? Nehezen. Hiába nincs köztük generációs szakadák, fejben azért minden más. Az, hogy apám a fiatalabb csjaokat szereti, azt megértem, ahogy Elise-nek sincs ezzel különösebb problémája, amíg nem az ő orra előtt történik, hanem zárt ajtók mögött. De az, hogy egy korombeli kábé a saját nagyapjába vagy apjába legyen szerelmes, na az már nem ok. Elise is ezért nem tud Nikkivel beszélgetni, ezért lesz mindig kínos csend, ha kettesben maradnak. Átérzem. Mark helyében megvártam volna amíg Elise kirepül a családi fészekből, aztán utána hót mindegy, hogy mi zajlik otthon, a kiscsaj totál leszarná, sőt, még örülne is neki, hogy legalább az apja nem sorvad bele a magányba, de így meg nem csak jó pofát kell vágnia, de aszissztálnia is kell az egész esküvőhöz.

Devar és Melanie - Itt is a gyerek az első. Devar és a kis Hunter közösen fekvőtámaszoznak a nappaliban, aztán meg baseballoznak a parkban, azaz hibátlan az összhang köztük. Ez még az esti vacsi is megerősíti, ahol jól becsirkeszárnyaznak. Mivel kell egy kis konflikt, ezért elő kell venni Melanie családjából Beverly-t, aki a legnagyobb vészmadár, evör.

kepernyofoto_2016-02-29_7_21_50.png

Devar meghívja magukhoz a nőt és férjét egy vacsorára, hogy megbeszélhessék a dolgokat. Előjön a téma, hogy ad egy, Devar szoknyapecér, honnan lehet tudni, hogy nem csak Melanie-val hancúrozott ott Jamaikában, ad kettő, úgyis csak a zöldkártyára hajt. Devar szépen hárít, hisz a legtöbb vendég csak azért jön, hogy feka kolbászt majszolhasson, így persze mind a 10 ujjára jutott volna nő, de neki Melanie kellett. A zöldkártyázás meg olyan uncsi, nem azért jött és kész. Beverly azért továbbra is adja Hitetlen Tamás szerepét, de ne adja Isten, hogy neki legyen igaza.

Alexei és Loren - Az ő történetük annyitt haladt előre, mint egy éti csiga, kb. semennyit. Csak azon ment a vekengés, hogy Alexei vajon megkapja-e a vízumot, de persze, hogy megkapja, szóval lehet költözni Floridába a szülőkhöz. Akkor lesz ám csak szép az élet. (Itt a Zöldkártya kérdés azzal van leütve, hogy Alexei nem Amerika mitt költözik, mert szíve szerint kajakra Izraelben maradna, de mivel Alexei itt él, és ő szíve hölgye, ezért fogja a cuccait és jön.Ennyi. Le lehet pattanni a témáról.)

kepernyofoto_2016-02-29_7_21_11.png

Kyle és Noon - Ez a kedvencem. Kyle mos szembesíti menyasszonyát az életkörülményekkel, a csótányos, albérlőtársas, szaros alsógatyában térdig gázolós legénylakással. Én pasi vagyok, én is össze-vissza szórom a koszos zoknit a lakásban, sőt, egyetemistaként is elég zúzós albérletben éltünk, de Kyle lakását úgy gyújtanám fel, ahogy van. És a srác még ezt is tetőzi egy odaszúrt félmondattal, hogy elkél ide a dolgos női kéz. Kyle még megmutatja az éjszakai életet, a helyi bulinegyedet, de a lakáshoz képest ez már semmi. Íme, egy hibátlan csendélet, amivel kitapétáznám a lakást.

kepernyofoto_2016-02-29_7_22_07.png

Fernando és Carolina - Fernando 38 éves, szüleivel és egy fiatal csajba szerelmes, akit szintén bejárónőnek néz, legalábbis így ecseteli anyjának, hogy mostantól majd más fogja kiszolgálni őt, és ezt jobb, ha minél hamarabb megszokja a muter.

kepernyofoto_2016-02-29_7_22_45.png

Fernando elcseszte az időt a válási papírjaival, így még a kolumbiai lány nem kapta meg a vízumot, szóval a srác utazki hozzá, hogy onnan majd közösen jöhessenek vissza. Fernando legjobb barátja is hozományvadásznak gondolja a lányt, hisz elképzelése sincs, hogy egy 22 éves csaj mi a bánatot találhat egy 38 éves, szüleivel élő paliban, ami miatt azonnal hozzá akar menni. De ettől függetlenül azért támogatja barátját.

Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása