Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

The Originals 1x04 – Girl in New Orleans

2015. november 25. 13:00 - A_Rézi

Klaus Caminél a jó és a gonosz mibenlétéről elmélkedik, illetve, hogy gonoszság-e elvenni azt, amit akarunk, másokra való tekintet nélkül (eközben a padláson Davina kihúzza a tőrt Elijah-ból, megvizsgálja, majd visszaszúrja). Konklúzió: a gonoszság „csak” egy válasz a durva, igazságtalan világra. Cami nem érti, mit keres itt, de Klaus valamiért úgy érzi, a lány megérti az ő összetettségét. Röviden hogyvoltozza az elmúlt részeket az ő szemszögéből. És most adott egy nő, akit meg akar védeni (Hayley), és egy másik, akit ki akar szabadítani (Davina), ez vajon gonoszság-e? Cami pókerarccal közli, hogy nem hisz a Gonoszban. Klausnak pedig instabil kapcsolatai, paranoiája és dühkezelési gondjai vannak (nekem meg déja vum), szakember kellene neki. Csakhogy az ősi inkább vele beszélget, sőt állást ajánl, mert kell neki valaki, aki gyorsírja a memoárjait… (Jaaaj!!!) és persze szóba hozza Marcelt is, ugyanis Cami magánélete sajnos nélkülözhetetlen a terveihez. A negyedben háború lesz vámpírok és boszik között, ami a lánynak új, úgyhogy naná, hogy halálra rémül, de Klaus megigézi, hogy ne tegye. Elmagyarázza az igézést, aztán a gyakorlatban alkalmazza is: infókat kér a csapostól Marcelről.

vlcsnap-2015-11-22-12h42m54s142.png

Marcel és Davina Elijah teste felett diskurálnak. Marcel még mindig vissza akarja adni az ősit, Davina pedig még mindig nem engedi, mert még nem jött rá a rejtélyre. Aztán, mintegy mellesleg, felveti, hogy most lesz a Dauphine utcai zenei fesztivál, és el akar menni. A vámpír nem engedi, nem biztonságos. Bár Davina ki van bukva a bezártságtól, kint viszont meg ott vannak a boszik, és ha meglátják… szóval nem! A lány erődemonstrál egy kicsit: úgy felhevíti Marcel vérét, hogy nevezett szó szerint beleizzad. Hajlik is az alkura: egyetlen este, és az is gardedámmal!

vlcsnap-2015-11-22-12h44m58s142.png

Klaus meló közben látogatja meg Camit – a lány nem érti, hogyan lehet, hogy csak akkor emlékszik az összes közös fura beszélgetésükre, amikor az ősi feltűnik (amúgy meg egy gazdag, jó pasira, cuki akcentussal) :D No, hát így működik az igézés. Cami elmondja, hogy Marcel felkérte gardedámnak, de ő nemet mondott – Klaus persze az ellenkezőjéhez ragaszkodna. A lány nem érti, mire ez az udvariaskodás, de kibújik a szög a zsákból: Klaus kedveli Camit, más körülmények közt akár barátok is lehetnének – aztán persze megigézi.

vlcsnap-2015-11-22-12h45m47s116.png

Hayley-nek Agnes boszi tart szentbeszédet arról, hogy ideje lenne megvizsgáltatnia a terhességét. A lány viszont nem hajlandó a negyed közelébe menni, mivel a múltkor is rossz vége lett. Rebekah is próbál rá hatni, hogy figyeljen jobban a gyerekre – a boszi pedig bedobja, hogy lezsírozott egy időpontot ma estére egy ismerős dokival, aki ki szokott járni a mocsárba. Hayley végül rááll a dologra. Rebekah a neten áll neki keresgélni, és pont nem érdekli Klaus szurkálódása. Mivel emlékszik egy-két részletre, eltökélt, hogy megtalálja az Elijah-t rejtő padlást. Klaus viszont kutatás helyett stratégiázik: szerinte Marcel Davina alá van rendelve, és ideje megbolygatni a kapcsolatukat. Két legyet egy csapásra.

vlcsnap-2015-11-22-12h47m21s21.png

Egy bárban Marcel afrofrizkós alvezére éppen „ebédel”, amikor Josh jön: minél előbb napfénygyűrűt akar, mi a módja? A vámpír – Diego – közli, hogy azt ki kell érdemelni, de Josh-nak ez sosem fog összejönni (kábé kevés vagy, mint macisajtban a brummogás). Josh vesztére felhozza Thierry-t, mire Diego bepöccen, és kioktatja - de legalább nem üti le. Aztán feltűnik Rebekah, és Marcel új nőjéről akar infókat – aki nem Cami –, cserébe segít Klaust eltávolítani a városból, amivel egyszerűbb lehetne a vámpírok élete. Diego mond is valamit, meg nem is – ha van nő, akkor a negyedben lakik, Marcelhez közel.

vlcsnap-2015-11-22-12h48m03s202.png

Marcel kiadja a parancsokat az embereinek az esti rendezvény kapcsán – semmi zűr, a boszik kizárva, és távolból, csak diszkréten figyelni Camire, és annak „barátnőjére”. Showtime, zenei fesztivál rulez! A hangulat fantasztikus. Davina egyszerű, fehér ruhában, széles mosollyal jön-megy (annyira látszik, hogy még gyerek). Marcel felhívja a figyelmét a szabályokra, de a lány első blikkre már csak egy kockásinges srácot lát… Közben Agnes a mocsárhoz viszi Hayley-t, bizonyos dr. Paige-hez, aki Marcel és emberei miatt költözött ki a negyedből. Hayley-t kétségek gyötrik, de azért bemegy – amint eltűnik az ajtó mögött, a vén boszi leadja a drótot valakinek, hogy mehetnek, és legyenek gyorsak…

vlcsnap-2015-11-22-12h49m26s234.png

Hm, a kockás inges fiú hegedül – nem is rosszul, Davina sokatmondóan bámulja, miközben Marcel Camivel smúzol, majd Davina unszolására végre lelép. Mihelyt hallótávolságon kívül van, Cami rögtön a lánynak szegezi a kérdést: hogy hívják? Naná, hogy kiszúrta, hogy a srácot bámulja… A fiút Timnek hívják, 10 éves koruk óta ismerik egymást, és Davina tudta, hogy itt lesz ma. Hirtelen hagyta ott a sulit, és nem volt ideje elbúcsúzni, úgyhogy most be szeretné ezt pótolni.

vlcsnap-2015-11-22-12h50m56s140.png

Egy papot látunk térrendezni egy templomban – mint kiderül a Szent Annában, aztán felbukkan Rebekah, aki még mindig a spaletták után nyomoz. Kieran atya kétkedve fogadja a lányt, aki, hogy terelje a szót, a rákérdez az épületben található vérfoltokra. Kiderül, hogy a templom egy szörnyű mészárlás helyszíne volt, egy papnövendék (fiatal srác, rövid szőke hajjal) kilenc társával végzett, majd öngyilkos lett. Rebekah a padlás után érdeklődik, de az atya nem működik együtt, úgyhogy a vámpír megigézi. Ééééés a padlás tényleg az a padlás. Megvan Elijah koporsója, benne a teste, csak épp Rebekah nem tud belépni a szobába. Aztán történik valami: Elijah szeme felnyílik, és egy emlékében vagyunk – a húgával együtt. Kiderül, hogy ez a kettejük közös emléke, Elijah tudni akarta, hogy nem trükkről van-e szó. És, hogy hogyan lehet ébren? Davina kihúzta a tőrt, nem tudva, hogy az így veszít az erejéből – pár órán belül Elijah teljesen magához fog térni. Pazar! Ám Rebekah ajánlata ellenére nem akar szökni, rá akarja venni Davinát a fegyverszünetre, ami biztonságban tartja Hayley-t, és békét jelenhet a családnak is. Végül megesketi Rebekah-t, hogy vigyázni fog Hayley-re. A hugi megesküszik.

vlcsnap-2015-11-22-12h52m01s6.png

Nevezett farkaslányt eközben ultrahangozzák. Dokinéni azt mondja, a baba jól van, erős a szívverése. Megemlíti Hayley spéci anyajegyét, aztán hoz valami gyógyszert, mivel kicsit magas a vérnyomása. Közben Rebekah sms-ezik, hogy hol van, ő meg felel rá. Farkasüvöltés töri meg kint a csendet, aztán gyanús tömeg kezd el gyülekezni a házban. Itt valami nagyon nem kóser! A doki tablettákat hoz, amit Hayley nem kér, mondván nem bírja – semmi gond, injekció is van a világon, a fecskendő elől is kitér, a rátámadni készülő orvost pedig lecsapja, bezárkózik, majd kiszökik az ablakon.

vlcsnap-2015-11-22-12h56m49s77.png

Hegedűs Timet Klaus találja meg egy sikátorban, és megigézi. A bárban Davina szinte már lemond a találkozásról, amikor Cami utasítást kap Klaustól, levélformátumban – ennek folyamányaként Davina és Tim találkoznak a Szent Annában. A boldog, helyesen félszeg egymásra találást követően a fiú hegedülni kezd – elég szívet tépően. Cami ücsörög a hátsó sorban, és hallgatja a muzsikát, aztán feltűnik mellette Klaus, és együtt élvezik a zenét. A lány magától hozza fel a korábban említett mészárlást, és hogy nem érti, hogyan történhetett ez. Jön egy eszmefuttatás arról, hogy az emberek nem gonoszak, jók akarnak lenni, aztán valami letöri őket, és bekattannak. Vannak előjelek, de itt semmi sem volt. Cami csak tudja, az elkövető egy Sean nevű fiú volt – az ikertestvére. Könnyek közt beszél arról, hogy nem alszik, a történteken agyal, és retteg, hogy a tesó démonjai egy nap átszállnak rá… Aztán a hegedű elhallgat, Klausnak tennivalója akad, úgyhogy hazaküldi a lányt.

vlcsnap-2015-11-22-12h58m18s184.png

A nyüzsgő utcán Marcel és Kieran atya találkozik – hoppá, ismerik egymást! És hoppá, az atya verbénát szed, és felismerte az ősi hugit. Beszámol arról, hogy Rebekah a templomban járt. Kekeckednek egy sort egymással: az atya szerint Marcelt és bandája azért lehet itt, mert az emberek megtűrik őket, Marcel szerint viszont nekik köszönhetően virágzik a város… Mélyebben nem mennek bele a dologba, mert Josh hozza a hírt, hogy Davinát és Camit szem elől vesztették.

vlcsnap-2015-11-22-13h01m50s233.png

Klaus megzavarja a Davina és Tim közti csevejt – a srácot parkolópályára teszi, a lányt pedig megpróbálja becserkészni. Marcel fogva tartja – nem tartja fogva, megvédi! Ilyen erős lányt szabadon kell engedni, ha Marcel megteheti, miért nem tette? És mi van a szerettei biztonságával? Davina közli, hogy megöli azokat, akik bántani próbálják őket. Remek! Akkor miért is kell őt védeni? Marcel úgy tűnik, trükközik – Davina pedig bepöccen, elkezdi felforralni Klaus vérét. Rosszul teszi, mert az ősi elkezdi Timet használni pajzsként, plusz megfenyegeti: esküdjön neki hűséget, és Tim szabadon élhet tovább. Na, ezt Davina nem veszi be – haragja szó szerint végigsöpör a templomon…

vlcsnap-2015-11-22-13h04m04s59.png

Hayley-t üldözik a mocsárban, megpróbálják levadászni – de ő ahelyett, hogy menekülne, visszatámad, sorra szedi le a támadókat (mondtam már, hogy bírom a csajt?!). Az utolsót Rebekah üti ki, kérdés, hogy tulajdonképpen micsodák a támadók: vámpírok, boszik, vagy farkasok? Nem derül ki, viszont még többen jönnek, ideje eltűnni. Ez alkalommal viszont mindkét lányt lenyilazzák. Kábítólövedékek lehettek. Rebekah hullák közt tér magához, miután kirángatja magából a nyilakat, hívja Klaust, hogy Hayley eltűnt… Eközben Davina is magához tér a templomban – az erőfitogtatás úgy fest, kiütötte –, és Tim keresésére indul, akit Klaus nemes egyszerűséggel lelök a karzatról, a hegedűjével együtt. Amikor Davina rátalál, a fiú már haldoklik. Klaus a háború ártatlan áldozatairól szövegel, de mielőtt a lány elküldené a fenébe, felajánlja a segítségét (a vérét) – cserébe persze valamiért. Egy szívességért. Davina belemegy. Az ősi meggyógyítja Timet, és kitörli a memóriájából a koncert utáni eseményeket, hogy találkozott Davinával, mondván, ellenkező esetben a fiú keresni kezdené, amire felfigyelhetnek a boszik is. És így fogást találnának rajta. Klaus eltűnik, mielőtt Marcel megérkezne – aki így csak a szomorú, törött hegedűt szorongató lányt találja meg. Marcel tudja, hogy történt valami, de Davina nem mond semmit – egyelőre.

vlcsnap-2015-11-22-13h05m30s169.png

Rebekah a doki rendelőjében kutat valami nyom után, amikor befut Klaus. Lecseszés, farkasüvöltés. Hayley elő is kerül, elég megviselt állapotban, plusz gőze sincs, hogy mi történt. Viszont legalább nincs rajta egy karcolás se – ami valószínűleg nem a farkasságnak, hanem inkább a baba félig vámpír voltának köszönhető. Hayley úgy gondolja, egy farkas tépte szét a támadóit. Klaus szerint a bosziknak kellett volna őt megvédeniük – rögvest indulna is mészárolni, de Rebekah bedobja Elijah nevét. Beszélt vele, és van egy terve, kövessék azt! Irány haza! Mielőtt Hayley végleg kidőlne, Klaus felkapja, és a karjába zárja.

vlcsnap-2015-11-22-13h08m55s157.png

Marcel előveszi az embereit, akik nem figyeltek a lányokra – hja, Davina jelentőségéről senki sem tud, úgyhogy Diego elég fellengzősen felelget, meg is kapja a büntetést: nyaktörés. Marcel megkéri Josh-t, hogy ha magához tér, közölje vele: egy bocsánatkéréssel többre ment volna… Rebekah érkezik, csakhogy jobb legyen az este, és a szemébe vágja, amit a múltkor kellett volna (így kevésbé hatásos): Camivel csak eltereli a figyelmét arról, amire igazán vágyik – és itt nyilvánvalóan saját magára céloz…

vlcsnap-2015-11-22-13h10m27s80.png

Klaus Caminél fejezi be az estét, aki rögtön emlékezni kezd, hogy elmondta a testvére történetét – és rájön, hogy Seant talán éppen egy vámpír igézte meg. Klaus felfigyel rá, hogy a lány állandóan ezen kattog, és igen, azért jött vissza a városba, hogy válaszokat találjon. De a válaszok nem hozzák vissza a tesót, nem csillapítják a fájdalmat, felejtenie kellene. Cami ezerrel tiltakozik ellene, de képtelen meggyőzni Klaust – aki, nemcsak önző érdekből, de végül megigézi, hogy lépjen tovább. Aztán megígéri, hogy kideríti, ki volt a felelős, és gondoskodik arról, hogy szenvedjen az illető… (szerelmi vallomás á lá Niklaus Mikaelson) Cami pedig végre aludni fog.

vlcsnap-2015-11-22-13h13m57s57.png

Zárójelenet: Davina könnyezve simogatja a törött hegedűt és mereng. Aztán varázsol, és a szélharangok életre kelnek, valami szomorkás dallamot játszanak. Aztán recsegés a koporsó felől, de Elijah már nincs benne. Fekete-fehéren, mintha egy régi filmből hozták volna át, tűnik fel Davina mögött, biztosítva őt, hogy nem akarja bántani – és, hogy ideje beszélniük!

Címkék: The Originals
Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása