Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Young & Hungry 1x04 - Young & Pregnant

2015. november 13. 15:00 - Lilac Scorpion

Gabi ezen a reggelen idegesítően túljátszott lelkesedéssel akarja kirobbantani Caroline-t a szokásos méla undorral keveredő megvetésből, ami konstansul a hangulata, mióta vászonra köpték az első epizódban. Persze a nőt kicsit sem hatja meg a próbálkozás, el van foglalva vele, hogy a véres késeit tisztogassa a kínzókamrájában vacsorát készíttessen elő Gabivel a barátai számára. Közben a telefonjáról egy versenyló képét mutogatja a csajnak, amiből valahogy melltartóméretekre keveredik a szó (enyhén zavaros, de először hallhatjuk a két libát aránylag normálisan társalogni, clapclap), majd Caroline bedobja az időzített bombát a közösbe – egy kosárméretnyi ugrás ugyanis csak akkor fér bele, ha felcsináltak. Számomra új az infó, Gabi viszont tökéletesen úgy reagál, ahogy azt egy romkomtól el lehet várni: kétségbeesett fejjel számol (az ujjain!), majd „oh no”. Nagyon kreatív. Főcím.

01.jpg

Sofia érkezik a Kaminsky-konyhába, kávét és lelket öntve Gabibe, és egy terhességi tesztet is hozzávág, majd leprédikálja a „hogy lehetsz olyan felelőtlen, hogy nem védekeztél” nagymonológot. Ahogy halad a sorozat, a csaj átveszi Gabi anyjának szerepét egy jó barátnő helyett – hála Istennek, valakinek vigyáznia kell erre a holdkóros idiótára. Egy perc a teszt eredményéig: egy perc Gabi hisztijéből, ajánlom mindenkinek a vattát a fülbe… kellemesen puha és véd az irritáló hülyeségektől. Ez itt a reklám helye.

2.jpg

Épp amikor megnéznék a tesztet, megjelenik Josh, és a szokásos kínos bemutatkozáson kívül kifejezetten normálisnak hat. Blabla, Caroline fontos vacsorája, blabla, belül én is csak egy bizonytalan, érzékeny pasi vagyok, blabla, mi van a kezedben Gabi? Oh, semmi, ne is foglalkozz vele, csak egy terhességi teszt, amivel a kávémat kevergetem, hogy le ne bukjak, mert valójában a gyerekedet hordom épp a hasamban. Pozitív az eredmény, ki és mit várt?

3.jpg

Elliot lelkesen vezetné le napi kötözködési kényszerét Gabin, de a szöszi azon kívül, hogy mániákusan tömi magába a vacsorára készített tepsinyi kaját, nem hajlandó reagálni. Yolanda ellenben feldobja a kis menedzser napját, ugyanis pletykája van raktáron: terhességi tesztet talált a szemetesben. Az illatos WC-papír alapján pedig Caroline a gyanúsított, Gabi nyilván két kézzel kap az ürügy után, hát persze, ne is szóljunk senkinek, hiszen nem is tudjuk, mi az eredmény. Josh befut, Yolanda pedig Elliotot lebirkózva jelenti az örömhírt a friss apának. Josh tisztázza a részleteket, Elliot nyal, csak a szokásos séma, Gabi pedig (akinek így közeli vágásban tényleg feltűnően nagyobbnak tűnnek a dudái) próbálná másodszor is eltussolni az egészet. Caroline belép és magával viszi Josht, míg Gabi próbálná rendbe tenni Yolanda mennydörgés-komplexusait Elliottal kapcsolatban (kérdezzetek mást, hogy hogyan kéne ezt lefordítani, kábé az a lényeg, hogy Elliot folyton előre ellövi a pletykák poénjait). Végül a szöszi vall, Yolanda „oh hell no”-zik ezerrel, ahogy az egy tisztességes sztereotip fekete karaktertől elvárható, de abban biztos, hogy amíg bizonytalan az ügy, tilos Josh nyakába varrni az ügyet. Végre egy értelmes kijelentés, azokat nagyítóval kell keresni az epizódokban.

4.jpg

Caroline-t az apja hívja, megnyerték az árverésen a Josh-nak ajándékul szánt derby-nyertes csikót. Ezt a nő értehetetlen okokból a „szülők leszünk” kifejezéssel reagálja le, amit Josh persze meghall, és pánikrohammal küszködve menekül Elliothoz. Mint kiderül, a pánikroham pozitív, Elliot pedig benne van a lelkesedős játékban – amint megbizonyosodik róla, hamarabb tudta meg a hírt, mint Yolanda. Josh lelépteti baba-ajándékért, nekem meg egyre inkább az az érzésem, hogy ennek az epizódnak az eddigieknél is kevesebb értelme van. Tényleg muszáj MINDENKINEK úgy viselkednie itt, mint egy harminc éves testbe bújt óvodásnak?

5.jpg

Ugrunk Caroline nagy partijára, Josh pedig máris az őrző-védő apuka szerepébe bújik, és óva inti menyasszonyát az alkoholtól. Ez szül némi értetlenkedést, de összességében miért gyanakodna akárki is… mégis csak egy húsz perces epizódról van szó, a recept pedig nyilvánvaló: tizenkilenc percnek ebből a húszból értetlenkedéssel kell telnie, nincs apelláta. Sofia hozza az újabb tesztet (a rész nagy kérdése, ahogy azt a HIMYM-ben Lily is felteszi: HOGY lehet rosszul pisilni egy csíkra?!). Gabi sprintel a mosdóba, Yolanda pedig vállalja, hogy ezúttal ügyesebben tünteti el az árulkodó maradékokat (mármint úgy, hogy azt ő se találja meg). Küldetését sikeresen elvégzi (szemétledobó, komolyan?! Gratulálok, ennél ügyesebben csak Josh íróasztalának közepére lehetett volna elrejteni), amikor a liftből Elliot lép ki egy vadiúj babakocsival. Pöcsösszeméregetés mode on, avagy kit szeret jobban a főnök? Igazából mindenki marhára leszarja, Yolanda eltűnteti a babakocsit – legalább amíg Elliot az után szaladgál, nyugi lesz.

6.jpg

Gabi epizódonkénti második hisztirinyája (qrvára unom már), de szerencsére gyorsan lezavarják: a szöszi babamentes, Sofiával együtt visítozva ujjong. Yolanda töri rájuk az ajtót, és szól, hogy annyira nem rózsás a helyzet: takaríts fel magad után Gabi, mert Elliot egy babakocsival vár a kapu előtt. És mi lenne erre Gabi nagy ötlete? Mivel Caroline egy kis beszéddel keresztülhúzza a számításait, hogy beszéljen Josh-sal, a csaj jobb híján Elliotot próbálja kitoloncolni babakocsistul a lakásból. Mondjuk Caroline messze túlságosan el van foglalva magával ahhoz, hogy ezt észrevegye, de Elliot elköpi a slusszpoént, Josh pedig sugárzó örömmel kontráz. Caroline-t azonban valódi meglepetésként éri a dolog, ugyanis fogalma sincs semmilyen babáról. Josh keresi a terhesteszt valódi tulajdonosát.

7.jpg

Gabi bevállalja, de ferdít, ráadásul egy Alkonyat-utalással, jesszus, és persze úgy fedezi Josht, hogy csak a pasi jöjjön rá, kié lehetett volna az a baba. Caroline nem bírja, hogy a figyelem kettő másodpercen túl terelődött másra, és gyorsan leleplezi az ajándék-lovat, Josh el van ájulva, ugorjunk is. (Juju-Junior?! Becenév ide vagy oda, egy francos versenytelivérről beszélünk!)

8.jpg

Következik a kötelező epizódvégi kínos tisztázás, romantikus díszletek között a teraszon. Feszengés, Gabi nem terhes, majd kiderül, hogy a csaj szimplán a hazahordott maradékoktól kezdett gömbölyödni mellben. Aha, hogyne. Amennyi figyelem terelődik a mellekre mostanság, nem csodálkoznék, ha Emily Osment potenciális plasztikai műtétjének eredményére akarnák felhívni a figyelmet ;)

Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása