Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Defiance 3x07 - The Beauty of Our Weapons

2015. október 30. 13:00 - Szencsike

Datak nehéz perceket él át a városi tanács előtt, most döntenek az elöljárók a kivégzéséről. Amanda szól elsőként, kissé lassan mozog a verekedés óta, a lábára kapott egy merevítőt, arcán pedig karmolásnyomok. Ő mélységesen csalódott a férfiban, a Tarrok és ő soha sem utálták jobban egymást mint mostanában, de az egyetlen közös dolog bennük az a város szeretete volt. Sose hitte volna, hogy egy tömeggyilkos miatt a Tarrok képesek elfordulni a közösségtől és erre mégis. Datak hiába volt korábban a város egyik befolyásos polgára, a mostani állapot szerint áruló. Amanda a kivégzése mellett szavaz, jöhetnek a többiek. A tanácstagok fogják a fekete és fehér köveket, az egyiket kell a szürke urnába beledobni. Egyedül Nolan az, aki kihívóan megmutatja a fekete kövecskéjét, ő a kivégzés mellett szavaz. Eljött az igazság pillanata, Amanda borítja az urnát, mindenki a fekete követ dobta bele, a mindenki között Berlin és Doki is értendő, bár az utóbbi múltkor lelkes segítője volt a Castiknak. Ez egyértelmű, hazaárulás miatt bűnös, a kivégzés akasztás általi halál lesz. Az utolsó szó jogán Datak a felesége ügyességét dicséri, Amandának jól állnak a karmolás nyomok. Seggfej…

1.png

A múltkori részben emlegetett Conrad von Bach megérkezett a városba, hozott fegyvereket meg a Bioemberét, akit Benedictnek hívnak. Conradnak bejön a város hangulata, meg is venné, Benedict egy repülőgépet javasol helyette. Bírom ezeket a mamlaszokat. Conrad első útja egy piacos hölgyhöz vezet, napszemüveget akar tőle venni, bár inkább a nő fenekét mustrálgatja. A nőci már végkiárusít, a férjével nyugatra mennek, mielőtt megérkezik a V.K. a városba. Conrad ad egy névjegyet, látogassa meg nyugodtan, a nőnek meg leesik, hogy személyesen Conrad von Bach áll előtte. Ekkor megérkezik a régi szerelem, Berlin, nem bájolog az ex-szel, két kérdése lenne, az első: adott el a V.K.-nak fegyvert? Az igenlő válasz után Berlin bemos egy jókorát a férfinak, a második kérdése pedig, hogy a városnak hozott-e fegyvert. Conrad emlékei szerint a lány sose volt az előjáték híve…

2.png

A főcím után már Nolannel együtt leltározzák a meghozott fegyverrakományt, a von Bach vállalat lényege a minőség, hát most csúcsminőségű fegyvereket kapnak. Kiemelten Amandához intézi a szavait, Nolanből előbukkan a féltékeny énje, nem szimpatizál a helyi Tony Starkkal (szintén haditechnikával foglalkozik a családja), az meg kikéri magának, hogy a yosemiti hentes osztja ki. Nolan szívesen kipróbálja az egyik fegyvert rajta, de pech, a gép hangazonosítóval működik, így Conrad szavára leáll. Az ő döntése, hogy működnek-e vagy sem a fegyverek. Na, elég, mennyibe kerül az arzenál? Meglepetésre egy jókora nullát ír a jegyzetfüzetébe. Mi ebben az átverés? Semmi (majd lesz az is később, bár inkább ne legyen), csak annyi, hogy Berlin hívja meg őt egy italra. Pár pillanatnyi döbbenet után Amanda helyesel, a ház állja az italt, Berlin pedig bevállalja a csapatért a szórakoztatást. Valahol az erdőben, Rahm Tak katonáit látjuk, az emberbőrbe bújtatott Indo – Bebe névre hallgat ­­–  kap egy injekciót, pont a koponyájába. Eddig nem sok szerepe volt, csak morcin nézett Rahm Tak mellett, most viszont ő lehet lesz a baj forrása. Az injekció hatására szépen lassan visszanő az emberi bőrfelület… 

A Törvényőrségen Irisa gyártja a harcra hívó plakátokat, mikor Nolan megérkezik. A férfi megdicséri, hogy jó munkát végez, de a lányt ez nagyon felmérgesíti. Ő harcolni akar, megvédeni a városát, nem papírfecniket gyártani! Szegény Nolan nem akart semmi rosszat mondani ezzel, de a lány erre is túlérzékenyen reagál, így inkább nyomtatni megy. A bányáknál Stahma ápolása zajlik, Lilaapu szépen rendbehozta a szeretőjét, mögöttük Lilalány ücsörög citromba harapott képpel. Lilaapu járt a városban, van hír Datakról? Három nap múlva kivégzés, ez még a legendásan kemény Stahmat is összetöri, Lilaapu lovagiasan felajánlja az ágyát, hogy átgondolhassa, ő addig lemegy a bányába. Stahma egy puszival is megköszöni a sok segítséget, és pihenni indul. Lilalány azonban omecül elhordja mindenféle kurvának a nőt, akit már vissza kellett volna küldeni városba!  Pech, mert Stahma beszéli a nyelvet, kikéri magának a kurva elnevezést, az ő családjában egyik nő sem volt sose kurva! Lilaapu fékezi a lányát, ne haragudjon rá, kissé heves. Stahma mosolyog, ő bizony nem haragszik, de igen, haragszik és válogatott kínzásokat tervez már a lánynak a fejében. Stahma el, apa és lánya továbbra sem tudnak megegyezni, de Lilalány már előre fél, mi lesz, ha a városiak megtudják, hogy itt egy kém, amit persze neki tilos elmondania…

5.png

VágyÁlom, a volt szerelmespár már túl van néhány körön, fegyvereket is megtárgyalták, de tény, ami tény, Conrad még mindig le akarja nyűgözni Berlint. Kiderül, hogy miféle fura módon ért véget a kapcsolatuk, a lányt egy kiküldetés után az üres lakásuk várta és egy ügyvéd, akit Von Bach mama küldött, egy kis bánatpénzt hozott neki, mert Conrad átgondolta a kapcsolatukat, aminek ezúttal vége is van. Az nem létezik, Conrad abban a hitben élt, hogy maga Berlin bontotta fel az eljegyzésüket, mert a mama pénzt ajánlott neki ezért cserébe, és a lány a pénzt választotta, ami bizonyítja, hogy csak a családi vagyon miatt volt vele… hoppá, jobb, mint egy brazil szappanopera! Berlin valójában sose fogadta el ezt a pénzt, szétlőtte a pénzestáskát, az ügyvédet meg lábon lőtte és jó érzés volt megtenni ezt. Hát igen, a drága mama túljárt a fiatalok eszén, de az már végképp nem tiszta, hogy melyiküknek kellett volna a másik elé állni, hogy elmondják az igazat… Pár korty után szóba kerül Tommy is, de mivel már – sajnos – halott, így egyenes az út a hálószobák felé.

6.png

Másnap reggel, Berlin ziláltan, Conrad mosolyogva érkezik a teherautóhoz, ahol Amanda sejti, hogy mi is történt a fiatalokkal éjjel. Nolan összehívja az önkénteseket, szétosztja köztük a fegyvereket, ám egy Zero becenevű Irathi hozta a sajátját, egy régi, több fegyverből összeépített vadászpuskát, és a srác úgy lő ezzel, hogy még Nolan álla is leesik. A régi fegyvert a srác apja, Indur építette, szintén önkéntes, de kicsit aggódik a rakomány mérete miatt, Nolan szerint lépésről lépésre kell haladni. Ismét Rahm Tak csapat, úgy tűnik, hogy a föld alól közelítik meg Defiance-t, a sztázisháló alatt fúrnak jókora alagutat, kb. még egy nap és a város alá érnek. A városban az önkéntesek esőben gyakorlatoznak, még a bemelegítésnél tartanak, Alak is a csoportban van. Indur Irisát hiányolja, Nolan nem akar neki válaszolni, de Indur akkora balhét csap a Pusztaság Csodás Istennőjének (ez lett Irisából, hála a könyvnek) a hiánya miatt, hogy kénytelen megmondani az igazat az egész csapatnak. Túl sok mindenen ment keresztül a lány, jelenleg nem tud harcolni. Indur nem ezt a választ akarta hallani, ugyanis szerinte a V. K. az emberek problémája. Ha ideérnek, Rahm Tak tábornok a helyi votan közösséget megkíméli. Nolan nem hisz a fülének, de higgye csak el amit mondott, és amíg az ő lánya nem harcol a közösségért, amit minden helyi Votan nagyra értékelne, addig ő és a fia sem fognak harcolni. Indur el, a fián látszik, hogy ő normális, nem szívesen, de kénytelen követni az apját. Akkor ki akar még távozni, hangzik a kérdés, erre több Irathi is leadja a fegyverét.

Este Alak meglátogatja a börtönben lévő apját, pár semmitmondó perc után jön a lényeg, Alak nem tudja megbocsájtani az apjának a történteket. Miért nem mentek el egyenesen Amandához, mikor visszatértek? Ha ezt tették volna, most nem lennének ekkora bajban. Azt sem kéne elfelejteni, ha a tábornok ideér, a félig ember-félig Casti unokájuk az elsők között fog meghalni. Ha a tábornok megölte volna Alakot, a srác abban a hitben halt volna meg, hogy védelmezi a családját, de nem, a szülei terroristák lettek… Datak nem tud mit reagálni vádakra, mit tudna mondani? Azt kéri a fiától, hogy próbálja meggyőzni Amandát, hogy engedje, hogy a saját népe között haljon meg. Vagyis a Casti kivégzést kéne elintéztetni, ami azt jelent, hogy kezénél, lábánál fogva kifeszítik, és egyre nehezebb súlyokat pakolnak egy mérlegre, ami széthúzza a testet és lassú kínhalálhoz vezet, de Datak lelke legalább megtisztulna. Irisáéknál veszekedés van, Nolan most győzködi, hogy harcoljon a városért, mert ha nem jön, nem tudja megvédeni a helyet. Most legalább végre rendezhetik a problémáikat és kibékülhetnek. A bányáknál Lilalány veszi kezelésbe Stahmát, megmosdatja, és közben emlékezteti, hogy akinek Casti szolgái voltak, az az omecek között is a társadalom krémjének számított. Viszont ha a rabszolgákat megunták, elkezdték hizlalni őket, hogy később a vacsoraasztalon végezzék...  Finoman megfenyegeti, hogy az apja hamar megunja a szeretőit, és általában neki szokta őket továbbadni. Stahma retteg, Lilalány azonban nem adja fel, de Lilaapu lesz a megmentő, messzire hajítja a lányt és a torkára tapos. Nem tűri az engedetlenséget és kérjen bocsánatot Stahma-tól, amit meg is tesz, de lesznek itt még következmények.

Berlin és Conrad tovább gondolkodhatnak a kapcsolatukon: a férfi még Berlin kedvenc filmjét is beveti, hogy meggyőzze, van jövőjük együtt. Menjenek el a városból, az F.Köztnek már vége, Tommy meghalt, ő pedig itt van. Igaz csak holnapig, mert mennie kell, de jobb lenne, ha együtt távoznának innen. A börtönben Amanda meghallgathatja Datak érveit a Casti kivégzés mellett. A férfi cserbenhagyta a családját, a városát, mi legyen: gyors és tiszta halál, vagy lassú és fájdalmas, nyilvános látványosság?  Amanda belemegy a Casti módszerbe. Az irodába visszaérve Berlin már várja őt, meghozta a döntését: el fog menni. Amanda nem akarja elfogadni ezt a döntést, szüksége van rá, szinte testvérek voltak, de Berlin megmagyarázza. A szülei meghaltak, amíg az F.Közthöz nem csatlakozott, félt, hogy elkapják, mert lopott magának, és senki sem törődött vele. A csatlakozás után lett egy „családja”, biztonságban volt. Most újra bizonytalan, a város nem fogja túlélni az elkövetkező időszakot. Amanda végszóként legyávázza Berlint, mi lesz ebből…

13.png

Másnap, Irisa összeszedte magát, a késarzenálával felvértezve indul útnak. Az őrségen Nolan pakol, Berlin érkezik, a lány leadja a jelvényét, Nolan már tudja, hogy elmegy. A lány magyarázkodni kezdene, de Nolan nem kíváncsi rá, a város köszöni az eddigi szolgálatot, mehet az útjára. Berlin és Irisa még vethet egymásra egy utolsó utálkozó pillantást, egy elment, egy visszatért, Irisa újra szolgálatban. A térre megérkeztek a sztrájkoló Votan önkéntesek, de mivel itt van Irisa, welcome to the war! A lőgyakorlaton a civilek nem túl meggyőzőek, de taníthatóak, talán Zero az üdítő kivétel köztük. Ha a hivatásos katonákat és Irisát nézzük, akkor kijön egy jobb csapat. A lány egyébként a gyakorlat közben a haldokló Tommyt látja, berohan a lőtérre, és zokogva rogy össze, bárcsak visszacsinálhatná. Amanda viszi el a lányt, Nolannak kell valahogy megoldani a helyzetet. Irisa folyton bocsánatot motyog, mikor elhalad a társak mellett, Nolan elkezdi a beszédét. Indurra hallgatva idehozta a lányát, aki mint látható, nincs jó állapotban, pedig tud és képes harcolni. Viszont az ő feladatuk, hogy ezt a várost megvédjék. Lehet az élet igazságtalan, hogy az erősek védik meg azokat, akik nem tudnak még harcolni az érdekeikért, vagy túl gyengék a harchoz, vagy simán nem érdekli őket (itt a nem messze ácsorgó és az indulást váró Berlin kap egy gonosz pillantást). De most ez a csapat lesz az, aki megvédi a várost. Irisa a legjobb katona, akit Nolan valaha látott (a lány még mindig zaklatott, igaz, már azt fontolgatja, hogy visszamegy a csapathoz, Amanda nagyon helyesen még nem engedi el őt) és biztos, ha eljön az idő, a városvédők között lesz. A beszéd megtette a magáét, a tömeg lelkesen éljenez, a kiképzés folytatódhat. Berlin pedig valóban lelép a városból, Conrad még meg is kérdezi, hogy ezek után nem gondolta-e meg magát, de úgy látszik, a lány menni akar.

Elérkezett Datak kivégzése, Doki vizsgálja meg, elég egészséges ahhoz, hogy kivégezzék. Datak megemlíti, hogy Doki is ellene szavazott, no, igen, az eredményen úgysem változtatott volna, másrészt ő ezután is itt kell éljen, azért hiányozni fog neki. A rituális kivégzőhelyre érkezve felkötik a nyújtóra, Datak elismeri a bűnösségét, és a rituális szavak után még a tömeghez is szól, tényleg megbánta, amit tett, bárcsak mást is adhatna a városnak a győzelemért, mint a holttestét. Hiába kiálltja buzdítva a város nevét, a tömeget már nem lehet meghatni. Fogják a legnehezebb köveket (korábban a kisebbekkel kezdtek, ezúttal a kövek is érzékeltetik, hogy komoly esetről van szó) s rakosgatják bele a tálba, Datak meg egyre nehezebben tudja tartani magát. Feltűnik Alak, aki elhozta Luke-ot is (még a börtönben Datak reklamált, hogy még utoljára sem láthatja az unokáját), majd ha megnő, megtudja, hogy a sok hibája ellenére a becsületét megtartva halt meg. Estére ugrunk, Rahm Tak emberei elérték a sztázishálót, a központi irányító terembe érkeztek meg, az éppen szolgálatos esti takarító pedig meghal, mert az útjukba került. A bányáknál, Lilalány kamumosollyal az arcán fésülgeti Stahma haját, Lilaapunak pont most kell bemennie a városba. Szegény nő félve kéri, hogy máskor menjen, de apu nyugodt, a lánya viselkedni fog. Apu el, Lilalány abbahagyja a fésülgetést, fog egy kis kavicsot, ami valójában valami mini drónféle és lenyeleti Stahmával, aki az űrhajójukon találja magát.

 

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gabba 2015.11.30. 23:12:30

Most nézem, hogy ez a Conrad mennyire hasonlít Fin Shepardra, a cápavadászra... :)

Szencsike 2015.12.01. 09:52:05

@Gabba: Rákerestem Fin-re, Ian Zieringet tisztelhetjük e két karakterben :)

Gabba 2015.12.01. 19:11:32

@Szencsike: nem kell messzire menni, itt a blogon is szerepelt nemrégiben :)

Szencsike 2015.12.02. 11:06:42

@Gabba: Sharknado :D Olvastam, óriási lett! :D Nekem még így is új infó volt, hogy miben játszott még :)
süti beállítások módosítása