Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Revenge 3x02 – Sin

2015. október 26. 15:00 - A_Rézi

A mai rész a bűn és a bűnhődés tematikája köré épül. Ems narrációja szerint a vétkezés csupán a bűnbánóknak bocsáttatik meg, a velejéig romlottakat viszont nem lehet megmenteni… Ismét egy jacht siklik a tengeren, ám ezúttal Victoria és Aiden utazik a fedélzeten, hogy kíváncsi fülektől távol kezdjenek tervet forralni Emily ellen. A kék fürdődresszben feszítő királynő kijelenti, hogy nem bízik azokban, akik azt mondják, amit hallani szeretne – márpedig Aiden pont ezt tette. A pasinak bizonyítania kell, mivel nemrég még a betolakodó vőlegénye volt. Aiden utal arra, hogy Emily-vel közös múltjuk jóval régebbre nyúlik vissza, mint a nagysasszony gondolná. Bedobja David Clarke nevét, de mielőtt szívrohamot kapnék, teljesen más kontextusba helyezi, és nem adja ki Emst – legalábbis nem úgy. Egész jól csinálja a meggyőzést, mert magát is bemártja, és így hihetőbb az egész meséje. Victoria közli, hogy a bizonyítéknak hisz, Aiden pedig rááll, hogy hoz neki.

rev01.png

A parti házban reggelizik a jegyespár. Daniel Margaux újságját, a Voulez-t olvassa, és meglepetten tapasztalja, hogy ez nemcsak ruhákról és frizurákról szóló ponyva, hanem politikai és kulturális témájú írások is vannak benne. És ez tetszik neki – mindigis valami kreatív munkát akart, talán itt az idő. Persze kikéri Ems engedélyét véleményét, aki persze támogatja, ennek jeleként szervez egy vacsorát hármuknak. Conrad behúzott függönyök mögött lábadozik, de Charlotte – több szempontból is – beragyogja az életét. Mindent megtesz, hogy felvidítsa az apját, aki viszont inkább cinikus és whisky-t iszogat délelőtt, plusz Charlotte szemére veti, hogy elköltözött. A lány viszont idegesítő energiabombaként célul tűzte ki, hogy segít apun, ha tetszik neki, ha nem…

rev02.png

Nolan aktuális egyéjszakás nevenincs férfikalandját pattintja le, mikor Ems befut, és szóvá is teszi, hogy barátja már a nevek megjegyzésével sem bajlódik. Nolan az elszenvedett érzelmi sérülésekkel takaródzik (megjegyzem, jogosan: toronymagasan a legszerethetőbb karakter, és az írók eddig folyamatosan kiszúrtak vele – 2 évad, 2 brutális pofáraesés szerelmi téren, plusz börtön… és nem hiszem, hogy nem lesz folytatás). Ems áthozta a bűvös dobozt, és a férfira bízza, mondván Daniel mindig nála lebzsel, jobb a békesség. Nolan érdeklődik, hogy kire vár legközelebb a híres piros filc, a lány pedig egy bizonyos Paul Whitley-t nevez meg. A kérdéses pasas anno befektetőket szerzett a Grayson Globalnak, illetve az apu naplói szerint összeállt azokkal, akik végül elárulták Davidet – sőt, lényegében ő fordította ellene a bizonytalanokat. Ems számára ez elég nagy kihívás lesz, mivel Whitley immár „magasabb erőket” szolgál: Paul atya lett belőle…

rev03.png

És hogy-hogynem Emily véletlenül őt pécézte ki arra a feladatra, hogy összeadja Daniellel a nagy napon. Menyasszony és vőlegény kéz a kézben a templomban találkozik az atyával, aki persze rögtön felfigyel a Grayson-névre. Röviden hogyvoltozza miként hagyta ott anno a vállalatot – David Clarke neve is felmerül. Ems látja a lelkiismeretfurdalást Paul atyán, aki úgy tűnik, fordított az életén: a rászorulókon segít. Szóba kerül Conrad betegsége is, meg hogy rossz szájízzel váltak el annakidején. Daniel bizakodó, hogy az esküvő miatt majd megenyhülnek (pont olyan típusok, naná!). Amikor Ems kettesben marad az atyával, az megjegyzi, hogy nem tűnik nagy esküvős lánynak, Graysonék biztos beszippantották a világukba. Úgy bizony, pontosan!

rev04.png

Most Jack kezében van egy nagy piros filc, amivel a Potyautas menüsorát kozmetikázza, Carl társaságában. Megérkezik Charlotte, a baba pedig rögtön sírni kezd, amint meglátja (nincs vele egyedül). Jack elővarázsol egy tabletet és az esküvői videójukat indítja el rajta, mondván ez mindig megnyugtatja a kicsit – így is lesz. Charlotte felhozza Declant, és, hogy most meg az apja haldoklik, naivan siránkozik egy sort, hogy miért történnek rossz dolgok a jókkal? (Azért szívem, mert az élet igazságtalan – plusz neked van egy bosszúszomjas nővéred is…) Jack csak mélyeket hallgat.

rev05.png

Paul atya vizitel a Grayson-birtokon – családlátogatás. Victoria fogadja, nem túl nagy lelkesedéssel, mivel úgy hitte, a legutóbbi találkozásuk egyben az utolsó is volt. Az atya nem is önszántából jött, hanem mert a jegyespár őt kérte fel az esküvőjük celebrálására… és amúgy Isten útjai kifürkészhetetlenek (Emily útjai nem különben). Conrad egyenesen ellenségesen fogadja, durva szarkazmusa pedig nemcsak a túl sok elfogyasztott whisky-nek, hanem a közös múltnak is köszönhető. Az atya felajánlja a segítségét, de Conrad visszautasítja, és már támad is: tudja jól, hogy Paul lelke messze nem makulátlan. A pap viszont ezt is félvállról veszi, mondván ő már vezekelt, és megbocsátást nyert – rámutat, hogy Isten talán a betegséggel akarja rávezetni volt főnökét a helyes útra (Emily mindenképp). Conradról ez persze lepereg.

rev06.png

Hármas vacsora a puccos Muse (?) nevű étteremben. A résztvevők Emily, Margaux és Daniel. A francia lány még mindig a múltkori parti ejtőernyős számán ámuldozik, Daniel viszont negatívan áll Nolanhez – szerinte ő okozta az apja bukását. Margaux feszültségoldás gyanánt hozzáteszi, hogy talán akkor elküldhetnék az ő apjához is (nem semmi família lehet az övé is). Ems tovább gördíti a beszélgetést: annyira nem lehet rossz apa, ha engedte, hogy Amerikába hozza az újságot. Margaux szerint ebben ki is merül a jóindulata, mert ha minden úgy lenne, ahogy apu akarná, akkor alapítványoknak dolgozna és férjhez menne… Emily rögtön magára is veszi ezt az inget, a francia pedig nem győz bocsánatot kérni a megjegyzésért. Daniel felajánlja, hogy segít befektetőket keresni, mert van némi ismeretsége, Margaux viszont (látszólag) nem akarja, hogy emiatt tönkremenjen a kapcsolatuk. Ems viszont nem akarja megfosztani Danielt az álmaitól – le is lép, hogy beszélhessenek. A pultnál Charlotte-ba botlik, aki most éppen rá is haragszik. Hugi kisakkozta, hogy Victoria Emstől tudta meg a szerető-pletykát – aki persze Ashley-re keni az egészet, de Charlotte átlát a szitán. Dúl-fúl, mint egy óvodás, kiakad, hogy ő mindig védte Emily-t, a bizalmába fogadta, satöbbi… de ennyi volt!

rev07.png

Nolan áfonyás muffint süt – új hobbi a börtönkonyháról. Ems panaszkodik neki egy sort: Jacknek az igazság, Charlotte-nak a hazugság nem jött be, valami nagyon nem jól van így. Nolan viszont a hi-tech mentesség jegyében könyvtárban járt, és Paul atya után nyomozott. Kiderítette, hogy kvázi ő a bronxi Teréz anya, annyi jót cselekedett. Hajlik afelé, hogy békén kellene hagyni a fickót, de Ems görcsösen nem enged a negyvennyolcból – és, hogy még jobb legyen a napja, Nolantől is kap egy kisebbfajta ultimátumot: ha Ems ártatlanokat bánt, akkor ő kiszáll.

rev08.png

A Grayson-házat festménytelenítik, Victoria legnagyobb bánatára. Conrad közli, hogy amíg nincs meg a vagyon, nagysasszony pedig költséges hobbiknak hódol, addig is élni kell valamiből, úgyhogy elárvereznek egy-két dolgot – jelen esetben egy képet. Victoria cinikusan rákérdez, hogy ugyan már Conrad Ferrarija mikor kerül kalapács alá? Talán következő hónapban – kapja a választ. Ems érkezik egy kosár muffinnal, amit Conradnak hozott. Victoria finoman megfeddi lányt, amiért nem egyeztettek Paul atya személyét illetően, Ems pedig bedobja, hogy Patrick is jöhetne az esküvőre. Anyu persze távol akarja tartani jóravaló fiát a viperafészektől, de Ems úgy csavarja a szót, hogy szerintem Patrick rövidesen újra elő fog kerülni. Addigis Victoria visszarakatja a melósokkal a nagy üggyel-bajjal leszedett festményt, mondván, kiválaszt egy másikat.

rev09.png

Ugrunk abba a parkba, ahol Ems és Jack két éve először találkoztak. Örökbefogadás van, Jack éppen egy zsemleszínű kiskutyával játszik, aki kiköpött Sammy. De azonnal eltűnik a mosoly az arcáról, amikor Emily megjelenik, és elmélázik azon, hogy mi lett volna, ha aznap nem jönnek ide. Aztán panaszkodni kezd, hogy nem bírja a színjátékot Charlotte előtt. Ems is aggódik a lányért, de mivel a hugi fúj rá, így Jack kapja a feladatot, hogy kiderítse, mi a baj. A férfi nem mond se igent, se nemet, csak megjegyzi, hogy Ems nem akar felelősséget vállalni, és felteszi a nap kérdését: mi a fontosabb, hogy a rosszak megbűnhődjenek, vagy, hogy az ártatlanok megússzák?

rev10.png

Belvárosi galéria, Victoria egy festményt bámul, ami már nem sokáig az övé. Patrick tűnik fel mellette, és nem érti, hogy anyja miért árverezteti el a kedvenc képét. A királynő bevallja, hogy anyagi gondjaik vannak, plusz Conradnak le kellett mondania – és az ő köreikben a keselyűk lecsapnak a gyengékre. Mint kiderül, Victoria azért választotta pont ezt a képet, mert tudta, hogy a fiát előcsalja vele. Nem akar különválni tőle, bár tudja, hogy Charlotte megtette a magáét, a családja pedig… bonyolult (az nem kifejezés!).

rev11.png

Ems küldetés-üzemmódban (fekete ruha, kapucni) telefonál Paul atyának, és névtelenül segítséget kér. A pap meg is jelenik az elhagyatott lakásban egy hatalmas pakkal, de mielőtt alaposan körülnézhetne, Ems hátulról leüti. Közben Daniel és Margaux egy pénzemberrel tárgyal, úgy tűnik, sikeresen. A lány kiadja a feladatot Danielnek: szerezzen annyi befektetőt, hogy fussa nagyobb irodára – van rá egy napja. Ez csak a beugró az álláshoz. Daniel kérdésére kiderül, hogy azért kell másik iroda, bármilyen impozáns is a jelenlegi, mert az épület Margaux apjáé – és nem örökbe adta oda. A férfi a kilátást szemléli, a lány viszont ünneplésről beszél: lecsatolja az övét, majd ledobja magáról a textilt, egyértelmű ajánlatot téve…

rev12.png

Nolanhez Victoria érkezik szomszédüdvözlésre – első blikkre a saját muffinját hozta neki vissza. A királynő roppant nyájas, ami mindig gyanús. Érdeklődik, hogy miből futotta a zseninek ilyen szép házra, és utalgat arra, hogy Nolan ért hozzá, hogyan férjen hozzá bankszámlákhoz – olyanhoz is, ami nem az övé. A pasi felhívja Victoria figyelmét arra, hogy a ház hi-tech-mentes övezet, és az is marad. Victoria hiszi is, meg nem is, aztán kiszúrja a nappaliban az ő elárverezett festményét. Ha azok a szemek ölni tudnának… ehelyett csak bájcseveg, majd távozik.

rev13.png

Családi összejövetel Graysonéknál. Charlotte még mindig mérges Emsre, aki hiába próbál békülni, nem nagyon sikerül. Daniel is megérkezik, kicsit késve, kitérő válaszokkal, melyek messziről bűzlenek a kamutól. Fészkelődve azt mondja, Margaux ajánlatot tett, ő viszont még alszik rá egyet… Conrad is bekapcsolódik: egy magazinbeli állás nem túl stabil – a továbbiakban iszik és önsajnál. Kérdés: mire ez a kupaktanács? A válasz Victoriánál van, aki Patrickkel a karján, széles mosollyal libben be. Érdekes este elé nézünk! Eközben Aiden a sötétben belopózik Ems házába. Nem találja a helyén a dobozt, viszont egy másik asztalban talál néhány fontosnak tűnő papírt, amit zsebre vág és magával visz.

rev14.png

Vissza a családi tűzfészekhez. Szegény Patricket három oldalról is támadják, de ő – hol humorral, hol szimpla őszinteséggel – állja a sarat. Conrad egyre kapatosabb, Ems kever neki még egy italt – a múltkori titkos összetevő hozzáadásával, persze. Kiderül, hogy Patrick anno megkereste az anyját, Conrad pedig Frankkel és 5 millával tüntette el – Patrick annyit fűz hozzá, hogy pénzt nem látott, ellenben vonakodott újra idejönni, hátha belebotlik Frankbe. Conrad örömmel felvilágosítja, hogy Frank meghalt, plusz nem ő, hanem anyuci utasította. Victoria nem is tagad, színt vall. Patrick erre szedné is a cókmókját és menne, de anyu marasztalja, és magyarázatba fog: megijedt, kárpótolni akarta stb. jönnek a nagy szavak, majd az egész család kollektív letolása, amiért így bánnak szegény fiúval, aki jó és őszinte, nem úgy, mint ők… Conrad emelné is rá a poharát, de Ems koktélja ekkor kezd el hatni – a pohár eltörik és megvágja Conrad tenyerét. Charlotte persze rögtön az anyjának támad emiatt (vetélés ide vagy oda, nem ártana egy pofon az elkényeztetett hercegkisasszonynak!).

rev15.png

Reggel Daniel Ems lépcsőjén mereng, valószínűleg nemcsak a vacsorán, hanem a Margaux-val történteken is. A pasi az összes szemétségük ellenére is kényszert érez, hogy megvédje a szüleit – és ezt utálja. Ems megnyugtatja: a család védelme ösztönös, és egy hirtelen váltással az állásra tereli a szót. Daniel megint kitér, nem biztos benne, hogy neki való, Margaux pedig egész jól elboldogul egyedül is. Ems a támogatásáról biztosítja, aztán lelép. Útja egyébként a fogadóba vezet, Patrickhez. A bizalmába akar férkőzni, de a pasi lehűti: Victoriától tudja, Ems miféle, úgyhogy nincs beszélnivalójuk, viszlát. Hm, okosabb, mint gondoltam…

rev16.png

Jack lakásán Charlotte próbálja nyugtatni a nyűgös babát, nem sok sikerrel. Minden próbálkozása kudarcba fullad. A lány elkezd önsajnálni: nem anyának való, az univerzum bünteti… eljut odáig, hogy ő az oka, hogy Declan meghalt: hazudott neki, ha nem teszi, a srác még ma is él. Jack nem bírja tovább nézni a szenvedését, és úgy dönt, kitálal…

rev17.png

Nolan áthívja Emst, és eldiskurálnak azon, hogy Paul atyát büntetni kell-e vagy sem, plusz megmutatja a doboz új helyét: egy gombnyomással és kulccsal nyitható széf, ironikus módon Victoria festménye mögé rejtve. Aztán Nolan előveszi David egyik naplóját és felolvassa belőle azt a passzust, amiben Ems apja arra kéri a lányát, hogy próbáljon megbocsátani, mert neki nem megy. Alaposan összevesznek, Ems felhúzza magát és elviharzik. A Clarke-lányok úgy tűnik, ma elég dühösek, mert Charlotte meg az apjának olvas be. Eddig reménykedett abban, hogy semmi sem igaz abból, amit Conradról beszélnek, de ennek most vége. Conrad előre tudott a robbantásról, és szó nélkül végignézte, mintahogy azt is, ahogy a lánya szenved, vádolja magát, elvetél. És az utolsó döfés: megérdemled, hogy egyedül, nyomorultul halj meg! Apu magába roskad.

rev18.png

Ems nem tágít. Egy Paul atyáról készült (valószínűleg Ems által beállított) kompromittáló fotót tesz egy borítékba, és a mise alatt az adománygyűjtő kosárba helyezi. Később az atya mesél neki legutóbbi kalandjáról: leütötték és kirabolták – Ems meglepetésére nem tett feljelentést. Az esküvő kapcsán elmondja, reméli a menyasszony szüleivel nagyobb szerencséje lesz. Ems elmondja, hogy már rég elvesztette a szüleit, és egy kicsit el is érzékenyül a pap vigasztaló szavai hatására. Ezek után Paul atya kézen fogja és elvezeti. Daniel jelentkezik Margaux-nál, megbeszélik, hogy elfelejtik az előző nap történteket, mert tévedés volt. Kiderül, hogy Daniel felszedte a lány ruháit, és visszaadta neki – ami Margaux számára sokkoló és merőben új volt. Téma lezárva. A férfi elfogadja az állást, ha ő választhat irodát, plusz lenne néhány ötlete is: pl. az iroda legyen Montaukban, ahol a pénzemberek nyaralnak, és ő is közel lesz a családjához.

rev19.png

Paul atya egy hajléktalanokat segítő helyre viszi Emily-t, akit szabályosan sokkol a közeg és a helyzet. Rájön, hogy óriási hibát követett el. Sietne, hogy helyrehozza, de már késő, a boríték célba ért – és valószínűleg tönkretette az atyát… Eközben Victoria megint a jachton ad randevút Aidennek, bár még mindig nem bízik a férfiban. Ő kiderítette, hogy Nolan titkol valamit, Aiden pedig, hogy a zseni új háza valójában Emily-é – bizonyítékként elhozta a ház papírjait. Ergo: a lánynál van a Grayson-vagyon. Aiden megkéri Victoriát, hogy tegyen meg neki valamit…

rev20.png

Ems a kápolnában gyertyát gyújt az apjáért (és talán az atyáért) – elmélkedésében Conrad zavarja meg, aki Paul atyához jött, és valahogy más. Ems nagyvonalakban tájékoztatja a történtekről. Conrad a kharmáról kezd beszélni, Emily pedig a természetes egyensúlyról. Az ex-kormányzó úgy érzi, ideje vállalnia a büntetést a vétkeiért, és, hogy el kellett volna fogadnia az atya segítségét, amíg még lehetett, mert lényegében már nem maradt senki, aki meghallgatná… HŰHA! Conrad megtört volna?

rev21.png

Ems felocsúdva a fura beszélgetésből Nolanhez megy, bocsánatot kér, és megköveti a férfit. Bár az atyát nem sikerült megmentenie, eltökélte, hogy kiküszöböli a csorbát, mert Paul atya képes arra, ami neki sosem sikerülne: rávenni Conradot a vallomásra…

Címkék: bosszú revenge
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása