Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

The Flash 2x01 – The Man Who Saved Central City

2015. október 12. 13:00 - SuperLawyerGirl

Itt van az ősz, itt van újra (remélem idén még senki más nem sütötte el ezt), és vele együtt a Flash is. Aki nem látta volna az első évadot, semmiképp ne üljön le binge watch-olni, mert az első húsz másodperc minden érdemlegeset összefoglalt. Nem egészen ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. Barry egy összecsapás közepén van Captain Colddal, és elválaszthatatlan társával Heat Wave-vel. Sikeresen leszereli őket, főleg mert Firestorm is besegít. Ezt követően mindenki a laborba megy, ahol a csapat fő dolga egy-két mondatban összefoglalni, hogy miért Flash a legjobb. Még Dr. Wells is begurul, hogy bejelentse, Allen már mindent megtanult, nem tud neki több tudást átadni, majd kiszáll a székéből. Snitt, Barry a lepusztult laborban áll egyedül, mikor elkezd a bűnjelző számítógép csipogni. Intro.

vlcsnap-2015-10-08-21h04m52s454.pngEbből tudjuk meg, hogy Barry most egyedül dolgozik, mert ez így biztonságosabb, és egyébként hat hónap telt el a chitaurik érkezése szingularitás óta. Az aktuális tett helyszínén egy megfojtott embert találunk, Joe mellett, akivel Barry viszonya meglepően távolságtartó. Megbeszélik, hogy Allen kitüntetést kapna a város megmentéséért, de ő úgy érzi nem érdemli meg, így ki is sétál, egy lesifotós – potenciális gonosz – meg jól lefényképezi. Akinek Cisco hiányzott, annak sem kell sokáig várnia, most ő is a rendőrségnek dolgozik, és semmit nem változott. Közön-kézen az is kiderül, hogy Caitlin elment a Mercury Labshez, ami elég váratlan tőle. Iris is betipeg, és gyorsan beveti a bájait, hogy Barryt rávegye a saját ünnepélyén való részvételre.

vlcsnap-2015-10-08-21h12m45s237.png

Flash azonban nem igazán hajlandó erre, mivel úgy érzi, ő csak helyrerakta azt, amit ő rontott el – és milyen igaza van. Kiderül, hogy Ronnie és Stein úgy zárták be a feketelyukat, hogy a közepén kettéváltak, Flash meg az öreget mentette meg. Caitlin szegény, ahogy visszakapta a párját, el is vesztette, és mind a két esemény Barryre vezethető vissza. Itt visszaugrunk a jelenbe, méghozzá a Flash-ünnepély nagy napjára. Mindenki ott van, aki számít, még Barry is feltűnik egy kicsit ünnepeltetni magát.

vlcsnap-2015-10-08-21h24m25s292.png

A tömeg kántálását azonban egy a pódium felé repülő tárgy szakítja meg, még jó, hogy Allen időben elillan az útból, a polgármesterre együtt. A kavarodás okozója egy új metahuman, akinek ráadásul sisakja is van, ami a páncélzatával együtt golyóálló. Először elhajítja Flash-t, aminek hatására Cisconak valamilyen fura látomása támad, de elmúlik. Végül pár rárobbantott benzines tartály után megmutatja az arcát, majd elmenekül. Bónusz, hogy ő ugyanaz, aki a rész elején halott volt. Még jó előzékenyen megmutatta magát, különben bottal üthettük volna a nyomát.

vlcsnap-2015-10-08-21h26m13s929.png

Barryt meglátogatja egy ügyvéd, aki Wells végrendeletének a végrehajtója. Ennek értelmében Allen kap egy flashdrive-ot. Mielőtt dönthetne azonban arról, hogy megnézi-e, Star Labsben szól a riasztó, így oda kell rohannia. A helyszínen már Joe, Iris, Cisco és Stein várja, kész tervvel, hogy hogyan vadásszák le Atom Smashert – mivel metahumanünk radioaktív energiát használ fel. Allen nincs elragadtatva a csapattól, maga veszi kézbe az ügyet, elviharzik a fülesét hátrahagyva. Az összecsapás helyszínén azonban ismét kudarcot vall, a metahuman hatalmasra tud nőni, és majdnem összeroppantja. Csak Stein ötlete a riasztókkal – mint figyelemelterelés – menti meg. Ami érdekes, az Góliát mondata: „azt mondta valami nagy hős vagy”. De ki mondta ezt?

vlcsnap-2015-10-08-21h48m41s217.png

Minden esetre Barry elmenekül, és a labor betegszobájában ébred. Joe kiokosítja, hogy szedje össze magát, több is veszett Mohácsnál, válaszul Barry meglátogatja Caitlint. A lány elmondja, hogy magát okolja Ronnie haláláért, ha még az első évadban igent mond arra, hogy együtt elmenjenek normális életét élni, akkor most élne a férje. Allen zsepit ad neki, mire kiesik a pendrive, így kénytelen elmondani, mi az. Caitlin felajánlja, hogy nézzék meg együtt. Így is tesznek, az eredmény pedig meglepő, mivel Wells néhány bevezető szó után – miszerint Barry sosem lesz boldog – bevallja Nora meggyilkolását. Flash rögtön telefonál a rendőrségnek, a hírek pedig biztatóak, Harry kikerül a börtönből.

vlcsnap-2015-10-08-21h56m02s730.png

Ha már így összejött a csapat, el is kaphatják a metahumant. Caitlin ötlete – hogy adagolják túl a radioaktív hullámokat – bejön és Atom Smacher pici kis ember lesz újra, majd meghal. Azért előtte még elsuttogja, hogy Zoom küldte, és azt ígérte cserébe, hogy hazamehet. Szóval ezért volt ott a hullája, mert ő a jövőből volt. Gondolom. Harry ténylegesen is kijön a cellák közül, nagy parti, boldogság, mint egy reklámban, majd apuci bejelenti, hogy nem tervez ám maradni, mert ő ezzel járul hozzá ahhoz, hogy Barry a Flash lehessen, a sorozat költségvetésébe pedig ő már nem fér bele, így is a mai részért a CGI-ból kellett elvonni. Barry szerencsére megérti.

vlcsnap-2015-10-08-22h01m14s548.png

Joe odaadja Barrynek Central City kulcsait, majd Star Labsben mindenki összegyülekezik, és megbeszélik az újításokat. Most már senki sem sétálhat csak úgy be – meg főleg ki – megtriplázták a biztonságot, ahogy Caitlin mondja – akkor most ő visszatér ide? Mintha csak erre a végszóra várna, besétál Jay Garrick (az alternatív-univerzum Flash, akinek a sisakja az évadzáróban kiesett a portálból), hogy bejelentse, a világ veszélyben van.

vlcsnap-2015-10-09-12h44m50s298.png

Nekem nem volt elég erős ez a kezdés. Különösen falsnak éreztem, hogy kb. mindenki többet veszített Barrynél, és mégis mindenki őt vigasztalja. Férjek és jegyesek hullanak, de mi ez Allen lelki békéjének enyhe megborulásához képest. Az elején nem tudtam értelmezni, hogy akkor most Barry arról álmodozik, hogy a laborban mindenki térdet hajt előtte? Ebben a sorozatban mindenkibe több alázat szorult, mint a főhősbe, aki láthatóan semmit nem fejlődött huszonpár rész alatt. Tetszett viszont, hogy legalább annyiban kikacsintottak a nézőkre, hogy a Star Labs biztonságát erősítik, tekintve, hogy az első évadban tényleg röhejesen egyszerű volt bárkinek bejutni – emlékszem, amikor Iris (kezdő újságíró, mindenféle szuper- vagy átlagos képesség híján) simán besétált a Flash titkos rejtekhelyére és így megismerte Barry titkát. Összességében ez csak az első rész, nincs más dolga, mint felvezetni a továbbiakat, tehát remény az van. Eddig a legnagyobb félelmem, hogy az első évadot ismétlik meg, csak más hibákat ejtenek közben – a szereplők bemutatása kb. tiszta lapot ad a személyes dráma terén, a főellenség egy újabb „Reverse Flash” (Zoom), és egy újabb egyrészes gonosszal kellett megküzdeni, akit felsőbb hatalom mozgatott. Azért idén is végig itt leszünk, és a remény hal meg utoljára.

vlcsnap-2015-10-08-22h13m15s109.png

Címkék: the flash
4 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Is 2015.10.13. 08:52:12

Ej, hiányzott már a The Flash HV, régen ütöttük már a sorozatot. :D
Szóval: összességében nem tartom rossznak ezt a részt, bár nagyon kiemelkedőnek sem. Atom Smasher (szegény jófiúból rosszat csináltak) elég súlytalannak tűnt számomra, de legalább elég gagyi volt a CGI. :)
Tűzvihar félhalála talán nem pontosan az volt, hogy kettéváltak, hanem hatalmas energialöketet adott ki, és ettől valahogy az a fele szétesett és a fiatal gyerek járt rosszul. Vagy valami ilyesmi. Vagy nem :)
Valahogy most Iris nem tűnt olyan idegesítőnek. Vagy mert nem szerepelt olyan sokat, vagy pedig mert már kezdek immunis lenni.
A fater távozását én sem teljesen értettem, de nyilván Shippnek már tele volt a töke az egésszel. Mondjuk továbbra sem értem, hogy miért nem szabadították már ki korábban, elég sok közvetett bizonyíték állt már a rendelkezésükre.
De, hogy azért a - szerintem - agyatlan baromságra is méltó példát mondjak: én nem vagyok egy atomfizikus, közel sem. De biztos, hogy egy atomreaktorban (ami egyébként ott áll a város szélén, vagy bent a városban?) van egy olyan pár méter átmérőjű helység, aminek nem látom más funkcióját, mint hogy gyanútlan és idióta szupergonoszokat becsaljunk és jól besugározzunk? Ráadásul olyan jól szigetelt, hogy kint állva simán végig lehet nézni, aztán a sugárzás egy pillanat alatt elillan? Na menjenek már el a picsába.
És egy kicsit fura volt nekem, hogy tulajdonképpen senkit nem igazán zavart, még az ötletadó Caitlint sem, hogy tulajdonképpen megölték a fickót. Biztos megkeményítette a csajt a férje elvesztése, a többiek meg megértők az irányában...
Az gonosz arcmegmutatása valóban elég gáz volt és borzasztóan erőltetett. Hogy mégis miért és hogyan... hagyjuk. Mint ahogy azt sem látom be, hogy miért kellett megfojtania saját magának az evilágbéli verzióját. Azon kívül, hogy aztán meg lehessen döbbenni, hogy "hát de ő halott!". Szóval ezer sebből vérzett ez a rész is, de a hibák összértéke talán kevesebb volt, mint az előző évadokban. És várom a folytatást Garrickkel.
Kösz a HV-t, tényleg nagyon hiányzott már. Jó lesz így ez az évad. :)

Is 2015.10.20. 13:44:00

Senki nem akar velem beszélgetni az új évadról... :'( :)

SuperLawyerGirl 2015.10.20. 13:52:26

@Is: Jogos, had kárpótoljalak egy kicsit. :) Örülök nagyon, hogy hiányoztam, mindig jól esik fontosnak érezni magam. :P Firestorm halálát - akárhogyis következett be - szerintem az indokolta, hogy veszélyes volt Barry népszerűségére, sokkal szimpatiusabb és jóképűbb karakter - nekem legalábbis. Iris csak Iris volt, lassan belenyugszunk ebbe is, csak ne kezdjék még el Barryvel a románcot, mert az biztosan nézhetetlen lesz. A gonoszok megölésével kapcsolatban a legutóbbi rész fényében a megérzésed beigazolódott :D most már csak a jófiúkat tartják ott.
Összességében szerintem a Flash legnagyobb hibája továbbra is az, hogy nem elég érdekfeszítő. Pontosan tudjuk minden rész elejét, közepét, és végét. Allen nem egy összetett hős, nem hús-vér ember, jóságában egysíkú, így nehéz is vele azonosulni. De valószínűleg az emberek többsége ezt szereti - vagy nem így látja - hiszen kb. csak mi ekézzük.

Is 2015.10.20. 16:45:23

"A gonoszok megölésével kapcsolatban a legutóbbi rész fényében a megérzésed beigazolódott :D"
Erősen sötétedik a sorozat :)
"...hiszen kb. csak mi ekézzük." Csak mi látjuk tisztán.
De az a legszebb, hogy mindezek ellenére bírom és nézem. Mert összességében a bennem élő képregény rajongó akkor is tátott szájjal tud néha rácsodálkozni a dolgokra, a jól ismert karakterek új megjelenésére. És azért az első évadban elég izgalmas volt a háttérsztori és jó volt a Wellst játszó színész. Mondjuk a második évadra nem biztos, hogy megint egy új szupergyors karaktert kellett volna betenni ellenfélnek. Ha csak ilyen lazán ide járkál, miért nem keresi fel és öli meg ő Flasht, vagy legalábbis előbb az összes szerettét? Ha Jay pár hónap alatt az emberei képességeivel össze tudta rakni a helyzetet, akkor Zoomnak ez nyilván nem jelentene akadályt. Na, mindegy, majd meglátjuk, mit hoznak ki belőle.
És várom már a 2. rész HV-ját, kíváncsi vagyok, te mit gondolsz a végéről. :)
süti beállítások módosítása