Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

A S.H.I.E.L.D. ügynökei 2x07 – Vésés

2015. október 01. 09:00 - Smokey the bear

Az előző rész végén látott tetkós pasi, becses nevén Sebastian Derik csajozik. Bár partnernője láthatóan jobban rá van pörögve a témára. Ahhoz képest, hogy most találkoztak egy bárban, már fent is vannak a nő lakásán, és iszogatnak. Amikor a férfi vetkőzni kezd (mi már tudjuk, hogy tetkómutogatási célzattal), a csaj persze rögtön tiltakozik, ja, hát ő nem is úgy gondolta, kéne egy kicsit lassítani. Na, anyám, te is jobban tennéd, ha a bárban pasifelszedés helyett inkább Kékfényt néznél este, hogy ne fuss bele ilyen kellemetlen, ámbár tipikus helyzetbe! Az mindenesetre kiderül, hogy talán nem véletlen, hogy a csajszi olyan ismerősnek vélte Deriket, hiszen ugyanazokat a jeleket rajzolgatják mindketten. Tetkós fazon azonban tovább nyomul, és egy kis emléket próbál meg a nőből kicsikarni. Késsel.

1_victim.jpg

A S.H.I.E.L.D. központban Coulson is ezt a szerszámot szorongatja éppen, de olyan nagy erővel, hogy az vésés közben eltörik. Kis kényszerpihenő következik, meg egy kis hajnali csevegés Skye-jal, aki nem tudott aludni. Sejti, hogy az írás egy térkép, de hogy milyen, arra még nem jött rá. Pedig ideje lenne, hogy igyekezzen egy kicsit, mert a főnök egyre szarabbul van. Régebben csak havonta pár alkalommal rajzolt, mostanában meg már minden este. Mikor alszol?- kérdi Skye. Coulson meggyötörten ránéz, aztán másra tereli a szót.

2_sleepless.jpg

May és a csapat küldetésére egészen pontosan, akiknek az a feladatuk, hogy begyűjtsék az elcsatangolt Wardot. A bátyó szépen eltussolta a szökést, a szövetségiek nem keresik a volt ügynököt, ez kicsit megnehezíti a dolgokat. Trip bukkan rá a szökevényre egy buszállomáson, ahol Ward a túlélőkészletét tartogatta ínséges időkre. Telefon, útlevél, megy egy kis C4 is van a csomagban, amit sebtében magára is erősít a kis ügyes. Coulson így nem meri begyűjtetni, parancsot ad a csapatnak, hogy inkább csak kövessék, és legalább azt derítsék ki, hova tart. Egy célzott lövés megoldaná a problémát, teszem hozzá halkan. Skye közben újra a főnöknél van. Ezúttal híreket hozott. A rész elején látott nő csak nem bírta a memóriajátékot, és vérbe fagyva fekszik otthon, testén az ismerős jelekkel. Coulson a nő fényképét látva rádöbben, hogy ismeri őt, biztos ügynök volt. A csajszi is ismerősnek vélte Deriket, aztán tessék, mi lett belőle? Egyébként kisszínesként itt jegyezném meg, hogy ezeknek a sorozatbeli hulláknak, mindig olyan remek, tökéletesen bevilágított igazolványképe van, amilyen nekem soha a büdös életben se lesz.

Coulson és Skye kiszáll a nő lakásába, és egy kis céltalan keresgélés után találnak egy csomó festményt, az ismerős jelekkel. Az egyik kép sarkában pedig a felirat: „varázslatos hely”. Na, kezd ez egyre érdekesebb lenni. A főhadiszállásra visszatérve kiderül, hogy a képek hozzáilleszthetők Coulson rajzaihoz, és már csak egy pár darab hiányzik a teljes ábrához. Skye azt is kideríti, hogy a nő, más néven valóban S.H.I.E.L.D. ügynök volt, de Coulson aligha mostanában látta, ugyanis öt éve meghalt rákban. Mack és Fitz lenyúlják a hullát a halottasházból, és némi szóviccet mellékelve átnyújtják a poénkodásra ezúttal nem vevő Simmons-nak boncolásra.

6_system.jpg

Na, közben haladunk egy kicsit a Ward-os szállal is. Kedvenc ügynökünk elhalad a magát könyvvel álcázó Bobbi mellett, és némi csomagokkal való segédkezés ürügyén behízelgi magát egy anyukához és a kisfiához. Na, az ilyen hiszékeny nők termelik az anyagot a Gyilkos elmékhez, komolyan mondom. Könyörgöm, Ward szakállal baseball sapiban egy az egyben szerepelhetne az értelmező kéziszótár pszichopata sorozatgyilkos szócikke mellett. Ex-ügynökünk azonban meglepetésre mégsem a kis családdal utazik, hanem látszólag véletlenül Bobbi mellé telepszik le a buszon. Beszélgetni kezdenek, már-már flörtölnek, amikor Ward benyögi, hogy észrevette, hogy a nő az előbb a padon ülve is a 117. oldalt olvasta, és most is. Kedves írók, ne próbáljuk meg szuperképességekkel palástolni a színészi képességek hiányát, ha kérhetem, mert egyáltalán nem hihető! Na, mindegy a lényeg, hogy Bobbi lebukott, Ward átszáll egy másik buszra, de előbb még jelzi a nőnek, hogy bombát hagyott a járaton, ha ugrálni kezd, akkor egy gombnyomással a levegőbe repíti az egészet. Bobbi elismerően csettint. Pedig legyinteni kéne, de hagyjuk. Fókuszáljunk inkább a másik járaton megbúvó cowboykalapos Hunterre, és teátrális mozdulattal temessük a fejünket a tenyerünkbe!

Odahaza Coulson kibírja röhögés nélkül, hogy Simmons a halott nő körme alatt talált bőrfoszlányokból rájött, hogy a gyilkos szintén kapott GH.325-öt. Ez elég aggasztó, mert úgy tűnik, az összes T.A.H.I.T.I. beteg grafomán, elmebeteg gyilkossá válik. Simmons nem is sejti, ezzel milyen érzékeny pontra tapintott Coulsonnál. Mivel a titkos bázis felrobbant, nincs már meg egy irat sem a kezelt alanyokról. Egy lehetőség maradt, Coulson agyából kell kinyerni az infót, elvégre ő irányította a projektet, amíg meg nem halt, ugye. Megvan Raina agybuzeráló gépe, úgyhogy a főnök mártírkodhat ismét. Mack hallva a várható mellékhatásokról nem kicsit elszörnyed, az ordítozó, agresszív főnök lefogása vészhelyzetben pont biztos nem szerepelt a munkaköri leírásában.

10_in_case.jpg

Coulson elkezd emlékezni, és ez nekünk jó, mert legalább megtudunk egy kis infót a T.A.H.I.T.I. projektről. Például azt, hogy a kék testű idegen, akiből a GH.325-öt nyerték, valami nagyon ősi, piramisok építése előtti civilizációból származik.  Meg azt is, hogy hat ügynököt oltottak be az anyaggal, kezdetben mind jól voltak, de aztán viharos gyorsasággal kezdtek el leépülni nyálcsorgató eszelősökké. Derik is a kezeltek között volt, de mintha rajta kevésbé jöttek volna elő a mellékhatások. Coulsont az egyik tudós meggyőzte, hogy töröljék az alanyok memóriáját, és töltsék fel hamisakkal, mert csak így tudják elnyomni az idegen által generált infókat, amik túlterhelik a páciensek agyát. Hát így történt. Coulson elég rossz bőrben van, de még egy kicsit ki kell tartania, hogy megtudják, a megmaradt öt páciens új személyazonosságát. Emlékszik Derikre, aki nagyon nem akarta a memóriatörlést, mert meg akarta tudni, mi ez az egész. Mivel közben már magát vagdosta, ezért a főnök vele sem tett kivételt. Coulsont annyira felzaklatják az emlékek, hogy szőrmentén elkezd őrjöngeni (Simmons-t ellöki magától, ami ezért valljuk be, nem lehet nehéz feladat), amit Skye csak azzal tud leállítani, hogy fegyverrel fenyegeti. Coulson lenyugszik, és Skye tanácsára Ward volt cellája felé veszi az irányt, hogy ne tehessen kárt másokban. Odaérve aztán végül mégsem ő kerül rács mögé, hanem Skye-t löki be oda, hogy maga indulhasson az utolsó életben maradt alanyért.

Sokasodnak a problémák. May most értesült róla, hogy távollétében a csapat megkínozta Coulsont, és ha ez nem lenn elég, Ward egy kocsmában éppen Mr. B-vel szűri össze a levet. Ők ketten Garretten keresztül már régebbről ismerik egymást. Ward felajánlja, hogy segít dr. Whitehall-nak Coulson megölésében. Mr. B. szeme erre felcsillan egy kicsikét. Odakint a végre földet ért May és a csapat készülődik a kocsma lerohanására. Bobbi és Hunter már megint kezdi a szájtépést, de szerencsére May gyorsan beléjük fojtja a szót. A bárban aztán végül egészen mást találnak, mint amire számítottak. Ward felszívódott, a csapos és a HDYRA emberek halottak, Mr. B. kivételével, aki egy raktárban várakozik összeverve és megkötözve. Száján a szigszalag „Coulsonnak” felirattal.

19_for_coulson.jpg

Az említett úriember felkutatta Hank Thompsont, aki amellett, hogy nagyon menő modell vasutat építget a fiának a fészerben, vagy hol, de még fegyverrel való fenyegetés hatására sem ismeri meg az idegen írást. Pedig nem Coulson az első, aki erről kérdezte. És valóban. A tornácon, ahol ezek ketten eddig beszélgettek, hirtelen feltűnik Derik, és jól fejbe csapja az igazgatót. Kezdhetünk aggódni, hogy a csapat nem ér idejében a segítségére, mert Mack és Fitz annyira videójátékozik (terápiás célzattal természetesen, mi másért, hogy stimulálják Fitz agyát, amiben talál ott lapulnak valahol, a geek elveszettnek hitt kommunikációs és egyéb készségei), hogy észre sem veszik, az őrülten hadonászó Skye-t a CCTV-n. Szerencsére Simmons idejében érkezik, és kiszabadítja a lányt.

Sietniük kell, ugyanis Derik fellógatta Coulsont a fészerben, a kezénél fogva, és az emlékezés reményében elkezdi vagdosni. Coulson persze semmire nem emlékszik, de a kisvasutat meglátva rájön, hogy rossz helyen keresgéltek eddig, a térkép valószínűleg nem 2 dimenziós. Derik egy kicsit még vegzálja a főnököt, miközben a szintén odabent fogva tartott Hank eloldozza a köteleit, és suttyomban arra készül, hogy kimenekítse a családját. Az ajtó megnyikordul, mire Derik visszakézből belevágja a kést a férfiba. Azaz csak vágná, ha az nem fogná meg reptében a puszta kezével, és szakítaná széjjel egyetlen találattal Coulson kötelét. Hank és családja megmenekül tehát, kiszaladnak az útra, pont akkor, amikor Skye és Mack odaér hozzájuk. Odabent dúl a közelharc Coulson és Derik között. Felszaladnak az emeletre, vagy galériára, vagy tudom is én mire. Coulson kerül fölénybe, egy kötéllel fojtogatja Deriket, akit tulajdonképpen nem is akar megölni, csak arra akarja rávenni, hogy nézzen le. Skye és Mack is odaér, ők egy kicsit aggódnak, hogy a főnök szándékai nem ennyire tiszták, de végül nem lesz igazuk. Amint Derik is meglátja a modell vasutat, rögtön lenyugszik. Az írás egy város alaprajza.

Na, minden jó, ha jó a vége. Deriket átadták a rendőrségnek. A GH előtt bérgyilkos volt, lesz mit leülnie. Hank nem kér a régi kém életből, köszöni a második esélyt Coulsonnak, de inkább hazatér a családjához. Apropó Coulson. A késztetés megszűnt, végre volt egy jó estéje, ami nem véséssel telt. Az hajszolta az őrületbe, hogy nem tudta a jelek értelmét, de most, hogy már összeállt a kirakós minden darabja, béke van és boldogság. Egy rögtönzött csapatmeetingen elnézést kér mindenkitől a fura viselkedéséért, és megmutatja a csapatnak a leginkább egy űrállomásra hajazó alaprajzot. Mihamarabb meg kell tudniuk, hol is van ez a hely, mielőtt a HYDRA találná meg.

Utolsó utáni jelenet. Ward és az ő fedetlen felsőteste a téma. Egy kis borotválkozás és hajvágás, és tádám, visszakaptuk a jó öreg Kölyökképűt. A pucc parádéban feszítő Ward megcsörgeti Mr. B. telefonját, amit persze pont az átvizsgálásával megbízott Skye vesz fel. Semmi lényegeset nem tudunk meg, csak azt, hogy Ward küldeni fog még pár ajándékot Coulsonnak, de előbb egy személyes ügyet el kell még intéznie. Az úti csomagba bekerül a szenátor tesóról szóló újsághír. Reménykedjünk, hogy műsoridőn kívül, gyorsan lerendezik egymás közt.

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gabba 2015.10.02. 13:16:33

Milyen szokatlan volt Coulsont öltöny-nyakkendő nélkül látni :-P
süti beállítások módosítása