Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Ray Donovan 3x10 - One Night in Yerevan

2015. szeptember 22. 13:00 - AaannnaaA

Ray és Lena pop koncertre jöttek – na nem zenét hallgatni, hanem az énekesnőhöz, bizonyos Hasmig-hoz (helló, Rico, ki adta rád ezt a rémes ruhát?). A nő ugyanis örmény, hősünk egy korábbi meló miatt elég jól ismeri, most pedig tőle remél valamiféle megoldást Donovanapu ügyében.

Nos, a híresség első válasza rövid és tömör: nem. Aztán kifejti miért nem segít: akármekkora körülrajongott sztár is ő, angolul azt énekel amit akar, azonban mikor anyanyelvén szeretett volna egy dalt elénekelni az örmény népirtásra emlékezvén, kereken elutasították. Márpedig ha a történtek után egy évszázaddal a zusa azt mondja, hogy tojik arra, ami az ő felmenőivel történt, Hasmig miért ne tojna Ray apjára? Jogos, ismeri el hősünk, és lógó orral balra el.

1.jpg

Másnap délelőtt Mick és Muncie nyomozó a kikötőben sétálnak és átbeszélik az este várható történéseket: megjön a hajó a lányokkal, az öreg szíveskedjék átvenni az árut, ekkor fog lecsapni a rendőrség, persze kamuból őt is letartóztatják, majd jöhet a tanúvédelem. Miután a spicli nem túl lelkes nyomozónknak megfordul a fejében, hogy ugye nem akar Mexikóba tiplizni az akció előtt? Mick nemet int, de a rendőr tutira megy: egy embere – Roman nyomozó – egész nap követni fogja. Donovanapu ettől sem lesz boldogabb, flegmán biccent új árnyékának.

Ezalatt Terry és Conor Xboxon csapatja, a srác ki is akad rendesen, hogy nagybátyja milyen jól játszik. Ő flegmán csak annyit válaszol: ja, az új gyógyszereim miatt, amik a vért a farkamból a karomba hajtják. Pff! Abby elpöttyinti a férjének, hogy bizonyára fáradt, hiszen hajnali háromkor jött meg, mire ura elmormogja, hogy Lenával Mickey ügyét intézték. Nem úgy néz ki, mintha a felesége nagyon elhinné.

2_1.jpg

2_2.jpg

Ed Cochran már nagyban rápörgött Ray levadászására, mikor főnöknője kérdi hogy áll Varick Strauss felkutatásával. Hiába mondaná, hogy nagyobb halra akadt hősünk személyében, a nő nem kíváncsi a dologra, ő Varick hollétét szeretné tudni de tüstént. Az FBI egykori fejese nem nagyon ugrálhat, a továbbiakban kénytelen a lelépett családtag után nyomozni.

Mick lakásán épp Daryll porciózza a kokót a kurváknak, mikor megjelenik Ray és kizavarja a luvnyákat, majd fogja az anyagot és szimplán lehúzza a wc-n. Öccse rettenetesen kiakad, neki nincs más megélhetése (főleg az autója hiányában), de apjuk támogatja a dolgot: ha Ray ezt akarja, hát ezt kell tenni. Ezután távoznak ők ketten hátrahagyva a még mindig füstölgő Daryllt.

3.jpg

Lee Drexlerhez jöttek, mert hősünk szerint az ügyvéd az, aki meg tudja oldani faterja problémáját. Mégis hogyan? Hát úgy, hogy szerzett orvosi papírt, miszerint az öregen Alzheimer-kór kezd elhatalmasodni, ezért Ray gyámsága alá kerül, így a rendőrség kénytelen lesz békén hagyni. (Nem mellesleg Roman nyomozó ide is eljött Mickey után, tényleg komolyan gondolják, hogy minden lépését követik; még jó, hogy Lee a tárgyalásra nem engedi be az ügyvédi titoktartásra hivatkozva). Ezzel a probléma egyik része megoldva, mondjuk az örményeket szerintem nehezebb lesz leszerelni, de haladjunk. Donovanapu veszettül tiltakozik, nem akar arról papírt kapni, hogy flepnis, ám rövid úton belátja, hogy nincs más választása ezért belemegy a dologba.

Mivel a Ray utáni nyomozásról letiltották, Ed megpróbálja kideríteni hol lehet Varick Strauss, ám az utána való kutatás meglepő eredményt hoz. A Mexikói határátlépésről ugyanis készült fotó, amin – mint tudjuk – Avi látható. Cochrannak sem telik sok idejébe kiderítenie, ki van a képen (plusz információ, végre megtudjuk két mellékszereplőnk teljes nevét: Avi Rudin és Lena Barnum). Ed rögtön egyik régi FBI-os kollégáját hívja némi hitelkártya információért.

4.jpg

Az ügyvédi iroda után hősünk autóba lapátolja aput azzal, hogy hazaviszi. Közben hívja Lenát, rendelje be az irodába Flip Brightmant (emlékszünk ugye az évadnyitóban a szexlikban ragadt időjárás jelentőre?). Kíváncsi vagyok mit akarhat tőle – nyilván nem azt, hogy spoilerezze el a holnapi előrejelzést.

A suliban Bridget Mr. Donellentől ismét ötöst kap dolgozatára, mire osztálytársnője szekálni kezdi, hogy azért kapta, mert viszonya van a tanárral. A kislány felhúzza magát és nemes egyszerűséggel bever egyet a csajnak. Nah, a Donovan vér itt is kiütközik úgy látom.

5.jpg

A Finney-házba megjött az „ellenőrző bizottság” feltenni pár keresztkérdést mielőtt eladnak nekik egy futball csapatot. A kérdezőbiztos pedig nem más, mint Ed főnöknője, és Ed maga. Persze Ray is itt van – mint a család biztonsági főnöke – le is esik az álla menten, mikor meglátja kivel áll szemben. Paige kiszúrja, hogy hősünk ideges lett a látogatóktól, de az nem mond semmit, hanem elindul megkeresni főnökét.

A fürdőszobájában találja amint a tükör előtt ücsörög, és meglehetősen zsémbes kedvében van. Nem érdekli, hogy Ray figyelmezteti, miszerint gond lehet Cochrannal, inkább vissza akarja kapni a bizonyítékot ami Varcikhoz köti és egyben tudni akarja hol van eltemetve a veje. Kizárt – így hősünk, főnöke akármennyire kapálózik is, a kutya elásva az igazi. Erre Andrew bevágja a durcit, ő ugyan nem hajlandó kérdésekre válaszolni, inkább beteget jelent.

6.jpg

Egyelőre Paige van terítéken, ő válaszolgat a kellemetlen kérdésekre a nemi életével és a kábítószerhasználati-szokásaival kapcsolatban. Aztán Cochran rátér a kényesebb témára, és exférje felől kezd érdeklődni. Miután a nő nem tud róla semmit, teljesen hihetően adja a tudatlant a témában – a férjem lelépett és annyi. Ray belép, és jelzi, hogy Finneyapu nem fog megjelenni, ezért lánya kéri, hogy vele később beszélgessenek majd el, így a vendégek távoznak.

Ed kissé hátramarad és nekiáll Raynek nyomatni a süket dumát, miszerint felesége lelépett ő meg egy szar cégnél húzza az igát, azon túl pedig a tökét vakarja kínjában. Problémamegoldónk rámorran, hogy adja elő mégis mit akar? Hát, azt egyelőre nem mondja meg, de hogy rosszban sántikál, az elég egyértelmű.

7.jpg

Az irodában buli van – Avi a mobiljáról hallgatja kihangosítva Hasmig egyik számát, és fullba nyomja rá a denszinget. Lena eközben hívja Flip Brightmant – végre megtudjuk, hogy miért. A nemrég még levitézlett időjárás jelentő valamiféle showműsor bemondója lett, ezért Ray nála szeretné elérni, hogy az örmény énekesnő elénekelhesse a népirtásról szóló dalát, gondolom cserébe azért, hogy segítsen Minassianékkal. Elsőre mindenesetre nincs szerencséje, Flip lazán rábassza a telefont. A nő erre felhívja főnökét, Ray pedig nyomatékosítja: telefonálj újra Flipnek és mondd meg, ha nem jön be az irodámba én megyek érte. Ezután megkéri Avit, hogy törjön be Cochran cégéhez és hekkelje meg a gépét. Oké.

A strigó karrier wc-n lehúzása úgy nézem Daryll agyára ment, a srác ugyanis összepakolt és kéri kedvenc kurváját, Michelle-t, hogy álljon vigyázzba és induljon el vele ismeretlen cél felé, ahol majd megváltják a világot. A nő törpöl rajta egy sort, aztán vele tart (méghozzá Mick autójával, amit fia szemrebbenés nélkül einstandolt).

8_1.jpg

8_2.jpg

Az elitsuli dékánja behívatta Abbyt Bridget verekedése miatt – a rapporton ott ül a kislány és Mr. Donellen is. A vezetőnő közli, hogy kizárás és feljelentés vár a renitens diákra, de a tanár közbeszól, miszerint meggyőzte a megütött lány szüleit, hogy ne jelentsék fel Bridgetet és hagyják, hogy a suli folytassa le a fegyelmi eljárást. Gondolom azt reméli, hogy ez enyhébb büntetést von majd maga után. Ahogy Abby a tanárra, majd a lányára néz megszólal a buksijában a vészcsengő, de nem mond semmit, ám mikor hazaér nekiáll átkutatni Bridg szobáját. Terry persze otthon van, neki váltig hangoztatja, hogy nincs semmi baj. Sógora azonban rátalál lánya szobájában, így elismeri, hogy rossz érzése van azért túr fel mindent, bár nem tudja pontosan mit is keres.

Avi szemrebbenés nélkül, ebédidőben sétál be Cochran munkahelyére és egy kollégája segítségével feltöri annak gépét;  nem szed le róla semmit, csupán az ip címét fényképezi le. Aztán gondol egyet és távozása előtt a gépen lévő kamera segítségével lefényképezi a saját farkát – gondolom jó lesz az még valamire, ugye.

9_1.jpg

9_2.jpg

A rendőrségre Ray és Mick Lee Drexler társaságában vonul be, aholis kijelentik, hogy az öreg gyámság alá került, ezért lőttek a zsernyákokkal való közös biznisznek. A nyomozónőnek leesik az álla a döbbenettől, aztán berág, de nincs mit tenni, Donovanapu kicsúszott a kezei közül. Távozóban még megfenyegeti, hogy ezentúl a seggében lesz, és ha akárcsak egy piroson is átmegy lesitteli. Az öreg nem különösebben sértődékeny, fölénye boldog tudatában meghívja egy kellemes vacsorára Muncie nyomozót. Na, azt megnézném.

Mikor Ray visszaér az irodába Avi büszkén újságolja, hogy csinált egy képet a farkáról és ezzel majd milyen jól alá tudnak tenni Cochrannak, mármint ha szétküldik a gépéről a kollégáinak. Úgy legyen. Lena a kép láttán leragad a monitor előtt és kiböki, hogy Avinak igencsak pofás farka van. Mehh!! Hősünket Flip várja – Ray nem kertel sokat, kiadja az ukázt, hogy Hasmigot akarja látni az esti műsorban, különben kikerülnek a perverz farokbeszorulós képei. A férfi úgy vonyít, mintha most is markolásznák a golyóit, de persze kínjában rábólint a 'felkérésre'.

10.jpg

Abby némileg feszült hangulatban várja haza leánygyermekét – naná, hogy eredményesen zárult a kutatás, pont ez az oka a mérgének. Terry van olyan udvarias és a szobájába kullog mielőtt kitör a vihar. Anyu ugyanis a gyógyszeres dobozt találta meg rajta Mr. Donellen nevével. A nyilvánvalót elég nehéz lenne tagadni, így Bridg azt haluzza, hogy a dobozt ellopta a tanártól, aki amúgy odáig van érte. Abby kiakad: történt köztetek valami? Nem, jön az elüvöltött válasz, anyu ennek ellenére a rendőrséget akarja hívni, de legalábbis elmondani apunak. Hát, az nem jó ötlet, lévén Ray minimum kitépné Greg mindkét kezét aztán feldugná a seggébe, szóval nem marad más, minthogy a családanya maga próbálja megoldani a helyzetet.

Andrew Finney beosztottja megszerzett pár infót Ed Cochranról – nyilván piszkálja az öreg csőrét, hogy ki az, aki miatt Ray parázik. Mikor megtudja az előéletét (úgy mint csoportos szexvideó az interneten, és kirúgás az FBI-tól) utasítja alkalmazottját, hogy hívja Edet a színe elé. Én mondjuk nem tanácsolnám, de haladjunk.

11.jpg

Említett exügynök közben egy irodába érkezik és Avi Rudinnak adja ki magát. Azt kummantja, hogy elvesztette a raktárhelyisége kulcsát, ugye azért segít neki a gondnok bejutni? Némi készpénzen segítőkészséget is lehet vásárolni, úgyhogy kis idő múlva már Avi cuccai között kutat és fényképez bőszen (gondolom az ide jutáshoz kellettek a volt kollégájától elkért hitelkártya adatok).

Mickey és Ray az örményekhez jöttek, de még nem akaródzik bemenniük – Lena hívását várják, miszerint Hasmig jön és segít nekik. A hívás megérkezik, az énekesnő nem, Mrs. Minassian unokája viszont annál inkább. Nincs mese, be kell menni és elfecsegni az öregasszonnyal.

12.jpg

A vénlány nem érti apu miért nincs a kikötőben a lányokat várva, de az öreg meg sem próbál mentegetőzni, inkább maga elé tolja Rayt, hogy had beszéljen a fia. Az elpötyögi, hogy sajnálja apja egész ténykedését a bizniszben, és tisztelettel kivásárolná, ha az öreglány mondana egy összeget. Mr. Minassian azonban hallani sem akar semmiféle összegről, ő megvette Mickeyt szőröstül-bőröstül és punktum. A következő pillanatban két samesze egy jól irányzott ütéssel földre küldi az öreget, a székéről felugró Rayre pedig stukkert fognak. Mick legnagyobb csodálkozásomra azt üvölti, hogy le ne lőjék a fiát.

A vénasszony egy fejbólintására keményen ütni kezdik Donovanaput, mire hősünknek eldurran az agya, lefegyverzi a tagot aki eddig a fejének szorította a stukiját, és a Minassian unokára fogja. A döbbent patthelyzetet a nagybelépővel érkező Hasmig oldja fel – maffianagyi nem kicsit lepődik meg az érkezésén. Énekesnőnk kijelenti, hogy barátja, Ray hívására érkezett, súg még pár szót a szipirtyó fülébe, problem solved. Mrs. Minassian ezután faarccal visszakéri hősünktől a rekvirált fegyvert és kijelenti, hogy ezentúl csak vele hajlandó tárgyalni. A döbbent férfi összelapátolja laposra vert faterját és a kocsihoz támogatja. Az öreglány unokája morcos képpel bámul utánuk, és attól sem lesz sokkal boldogabb, mikor kiszúrja a Mickeyt még mindig követő Roman nyomozót.

Vadkanként fújtatva Abby Mr. Donellen házához érkezik. Elküldi a halál faszára és közli, hogy szedje a cókmókját és még ma mondjon fel önként, ellenkező esetben rossz vége lesz a lányával való afférjának. A férfinek sikerül kidumálnia magát, saját változatában ő lesz az ártatlan bárányka aki balesete miatt szed erős gyógyszereket és akire Bridget rámászott az érzéseivel. Anyu hisz neki, baszki, de azért megfenyegeti, ha kiderül, hogy kamu a sztori saját kezűleg nyúvasztja meg.

Micket otthonában Ray ápolja, kap jeget a vérző orrára és a kinyiffant lábára is. Az öreg lelkizős hangulatba került a mai naptól, mert elrebegi, hogy milyen jó volt nézni a fiát munka közben, és milyen büszke rá. Hősünknek viszont helyén maradt a töke, és szarozás nélkül kijelenti, apjának el kell tűnnie a városból, ugyanis meglehetősen unja, hogy miatta féltenie kell a családját. Az öreg tiltakozna, de Ray előjön az aduval: gyámság alá kerültél, én vagyok a gyámod, szóval ha nem mész önként beduglak a diliházba. Nem kis meglepetésére faterja beleegyezik a dologba.

14_1.jpg

14_2.jpg

A megoldott probléma miatt érzett nyugalom azonban nem tart sokáig, Paige hívja a hírrel, miszerint Andrew előjött a csigaházából és szóba állt kihallgatóival – köztük Cochrannal, ugye. Mi pedig váltunk a beszélgetésre, ahol természetesen szó kerül szexuális szokásaira. Addig tekeri a szót, amíg kettesben marad Eddel, ahol pár sikamlós kérdés után az exügynök a lényegre tér: mégis miért bizniszel Ray Donovannal? Finneyapu adja az értetlent, mire Cochran előveszi Avi fotóját, amit a mexikói határon csináltak róla belépéskor: ez itt bizony nem a veje, hanem Ray beosztottja. Andrew persze őt sem ismeri, ám a folyamatos tagadás nem igazán megy le kérdezője torkán.

A kihallgatósdit ekkor berekeszti, több kérdésre csak ügyvédje jelenlétében válaszol. Ed névjegykártyát vesz elő, és segítséget ajánl arra az esetre, ha valamiféle problémája lenne hősünkkel. Finney igazán köszöni egy olyan ember kedves ajánlatát, aki címlapokon szerepelt a csoportszexvideójával. Kétlem, hogy Cochran ezt a választ akarta hallani, ám a csevejnek az érkező Ray véget vet.

15.jpg

Nem sokkal később már hazafelé tart, mikor Terry hívja a hírrel, miszerint felesége nincs a helyzet magaslatán jobb lenne, ha minél előbb hazatolná a binyiglit. És valóban, Abby totál idegesen trónol a fürdőszobában és cigit cigi után szív. Hősünk azt hiszi, vélt hűtlensége az oka, ezért újra elismétli: tegnap este tényleg Lenával voltam Mickey ügyében intézkedni. Ezen a csonton nincs több rágni való, az asszony hisz neki, inkább azt veti fel, hogy mi lenne, ha visszaköltöznének Bostonba? Nos, az ötlet csak egy fanyar vigyort vált ki férjéből.

Beszélgetésüket látogató érkezése zavarja meg: Paige nem bírt az örömével, személyesen akarta elújságolni a nagy hírt, miszerint övék a csapat – hozott egy csomó repi ajándékot is. Mikor a család többi tagja értetlenül bámul rá észbe kap, és olajra lép. Kéri, hogy Ray kísérje ki az ajtóig, ott elnézést kér amiért váratlanul beállított, aztán tiplizik. Abby azonban nem hülye, megszólalt a hatodik érzéke, és mikor maguk maradnak dühösen hősünk képébe vágja, hogy legközelebb ne hozza a házukba a luvnyát, majd felrohan az emeletre. A hirtelen kerekedett temetői hangulatot Ray úgy próbálja megtörni, hogy rámorran fiára vegyen kabátot, mutat neki valamit.

16.jpg

Abby a szobájában búsul, ahova Terry baktat utána kifejezni együttérzését. Először kéri, hogy adja meg Bridg tanárának a nevét, majd ő elmegy és helyre teszi a tagot, mielőtt fivére kitépné a szívét és megetetné a kutyákkal, ám sógornője közli, hogy ezt ő már elintézte. Így Terrynek nem marad más szerepe, mint vigasztalóan megsimogatni a nő buksiját, majd nagy sóhajjal távozni.

Ed Cochran késő este magányosan ül a számítógépe előtt, bambán nézegeti a fotókat amiket Avi raktárában lőtt. Hirtelen majdnem félrenyeli a vacsoráját, mert meglát egy bezacskózott piszkavasat az egyik polcon, ami pont úgy néz ki, mint amit a Finney-házban látott. Ó baszki, ha ez a tök összeadja a kettőt meg a kettőt, a végén még kijön a négy, és akkor bezony szarban leszünk, csak mondom!

17.jpg

Zárásként látjuk hova hozta Ray a fiát: a gyártelepre, aminek a helyén nemsokára futball stadion épül – Conor épp hogy nem ugrálja körbe az egész területet örömében. Hasmig élő adásban adja elő anyanyelvén a népirtásról szóló dalt, gyanítom az örmény nézők legnagyobb örömére. Minassianék persze nem a tévét skubizzák, hiszen ma érkeztek a csajok, ám a bizniszbe rendőri intézkedés rondított bele. A maffia vezetői térden sorakoznak megbilincselve, mikoris maffianagyi unokája felismeri Mickey kullancsát, azaz Roman nyomozót a rendőrök között – ennek még lesz utózöngéje, az tuti.

Közben Donovanapu is szedi a sátorfáját, szorgalmasan dobozolja pornókazettáit (kinek mi fontos, ugye). Finneynek sincs jó estéje, viszkigőzös merengését Ed Cochran érkezése zavarja meg; a férfi győzelemittas arccal, kezében az Avi raktárából elhozott piszkavassal kocogtatja meg dolgozószobája ajtaját. Hát, ez tényleg a szartenger, és még csak nem is a széle.

... és a végére némi szemérmetlen önreklám: a hogyvótíró hamarosan a twitteren is jelenti az egyes posztok írási fázisait, és a kapcsolódó élményeit/nyűgjeit.

Címkék: Ray Donovan
57 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.09.22. 14:53:15

annyira stílusos volt mind a maffia, mind a rendőrség leszerelése, hogy á.

Viszont, a rendőrök ismét idióták. Olyan balf.szul követni valakit...

Mikor cohcran mondja, hogy szarok paige fogai akkor jöttem rá, hogy nem én látok rosszul már 10 rész óta, tényleg gázak. :D

AaannnaaA 2015.09.22. 14:55:13

@doggfather: Pontosabban nem a fogai szarok, hanem a fogszabályzója túl feltűnő. És igaza van Cochrannak, mert már rég léteznek láthatatlan szabályozók, vétek ilyen csúnya fémszínűt rakatni.

Mazzzzu 2015.09.22. 17:59:55

áháhá :D amikor Avi táncol, meg amikor előadja a DickPick fontosságát, szétröhögtem magam :D :D De Cochran fején is, amikor először találkozik Rayel újra. Amúgy tartom magam, hogy pár résszel ezelőtt láttam vmi Ray szemiben Terry irányában, mert Terry tud az lenni, ami Ray soha, az otthon lévő, érzésekkel foglalkozó, kicsit papucs férj, ami igazából ráfér a Donovan családra, bár kíváncsi vagyok Bridge-nek mi lesz a sorsa, nyilván a tantóval fognak civakodni, hogy de nem de igen de nem, de aztán mi lesz... ? És Abby mennyire természetesen fuckol minden második mondatban :D kész

tinipuma 2015.09.22. 19:12:53

Borul a bili egyre jobban, imádom :)
Mikor Cochran a végén bekopogtatott a hiányzó piszkavassal, az zseniális volt.
Bridget osztálytársa szerintem megérdemelte, hogy helyretegyék, volt szerepe abban, hogy a kiscsaj végül rástartolt a tanárra. Nem kellett volna leütni, de hát ez nem az a kimondott diplomatacsalád :)
@AaannnaaA: Titkon reméltem, hogy Sarah Shahi itt nem lesz "Rico"...
Szerintem nagyon jól nézett ki most a csaj, mondjuk én eleve imádtam a másik karakterét is.
@Mazzzzu: Abbynek ez az igazi énje, a dél-bostoni kültelki tyúk (a színésznő is az ilyet tudja a legjobban hozni), a múltkor a piavásárlásnál jött ki ez nagyon:
"Abby: He's got Parkinson's, you fucking cunt.
Terry: It's good to have a Southie bitch on your side.
Abby: It's good to have an opportunity to be one."

2015.09.22. 20:35:33

Avit háromszor visszatapsoltam, annyira szenzációs volt, Léna dicséretén meg már k.o. voltam :)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.09.22. 20:56:48

@Mazzzzu: és mikor tényleg az lesz a megoldás. :D

AaannnaaA 2015.09.22. 21:13:40

@Mazzzzu: Érdekes ez aTerry-belecsöppent-a-családba-most-mi-lesz dolog. Ahányan nézzük kb. annyi véleményünk van róla. Én most ebben a részben azt láttam, ahogy Terry együttérzően megvigasztalta Abby-t ott egy pillanatra ő maga is zavarba jött az érzéseitől, amivel még talán nincs is tisztában. Vonzódást nem mondanék, inkább csak... nem tudom. Még van két rész, hogy megtudjuk :) Gondolom más meg máshogy élte át, ahogy nézte.
Igen, a DickPick-kel való őszinte dicsekvésen én is nagyon röhögtem, meg amikor Lenának megtetszett amit látott :D
@tinipuma: Jól néz ki valóban - szülés után ennyivel tök jó alakja van, de egy kicsit kevésbé testhez álló ruhában még csinosabb lett volna, így kicsit mini-töltöttcsirke fílingem volt :)
Jah, Bridg osztálytársában egyetértünk, abszolút megérdemelte amit kapott. Nem is értettem miért kezdi szekálni a lányt, végülis ő biztatta fel - gondolom most meg féltékeny. Most már nagyon érdekel mi lesz a tanár-affér vége, hogy komolyan van-e bármilyen vonzódás a tanár részéről...
@Biriksz_Krokiksz!: Valamiért azt hittem, Te az itthoni vetítést követed. Annyira jó az évad, hogy én pl. sajnálnám azt a pár hetet is, amit a magyar adásra várni kell. Plusz nem tudom mi marad meg szinkronban az ilyen Avi-féle öntömjénezésből, és Abby zseniális dumájából :)

AaannnaaA 2015.09.22. 21:14:22

Nah, és akkor ha valakit érdekel a poszt-tolás folyamata, itt mindig lesznek új infók az épp aktuális hogyvótokról:
twitter.com/AaannnaaA_HV

2015.09.22. 21:22:44

@AaannnaaA: nem, dehogy, ki nem bírnám ;) igazából meg sem akartam szólalni az évad utolsó hogyvoltjáig, de Avi és Léna a legkedvencebb kedvenceim, és ebben a részben különösen, Avi akcentusáért meg püsztülök megfele <3

AaannnaaA 2015.09.22. 21:25:09

@Biriksz_Krokiksz!: Légyszi ne tegyél olyan fogadalmat, hogy nem szólalsz meg. Ha helyzet van ki vele :)

2015.09.22. 21:36:34

Sztem van vonzódás a tanár reszerol, csak erosebb benne a gát, h tanítvánnyal nem kezdhet.
@AaannnaaA: nem merek, mert mi van, ha kikapcsol a belső szűrőm, és kiszalad a kezem alól egy szpojler, attól rettegek csak igazán ;) de figyelek -erre is- erősen :)

AaannnaaA 2015.09.22. 21:40:18

@Biriksz_Krokiksz!: Ha figyelsz merjél nyugodtan.

Pácsó Ármándó 2015.09.22. 21:49:26

@Biriksz_Krokiksz!: Először írd le egy vonalas füzetbe a hozzászólásodat, azután - ha nincs benne szpojler - gépeld be a billentyűzettel. Szívesen :-)

2015.09.22. 21:57:22

@AaannnaaA: @Pácsó Ármándó: Ez nem feltétlenül ilyen egyszerű ám, ha egymás után falod a részeket, könnyen átcsusszanhatsz.
(De ügyelek)

Pácsó Ármándó 2015.09.22. 22:04:21

@Biriksz_Krokiksz!: Ja, értelek! Én is jártam már így, hogy összefolytak a részek és utólag újra kellett néznem, hogy melyikben szerepelt az adott esemény.

Mazzzzu 2015.09.22. 22:57:24

@tinipuma: de annyira jó ez a délbostoniság :D tudom, mindig is ilyen volt, de vhogy most ütött meg igazán, meg a múltkor a nénis rész a bótba :D

Amúgy a kommentek között megy, hogy ki hogy nézi, most ehhez is szeretnék hozzászólni, az első két évadot lepörgettem, viszonylag hamar, ezt a harmadik évadot, videótékából letöltöm és feliratosan nézem, Avi akcentusa meg Ray kétszavas megjegyzései elképzelhetetlenek magyarul, szal letöltöm, de várok vele, ált vasárnap nézem meg, csak azért mert ez az évad annyira jó, kikell élvezni, sztem most az egyesével nézés a legjobb :))

2015.09.22. 23:03:15

@Mazzzzu: és a kíváncsi szörnyen izgulós belgák/krokodilok hova melyik sorba álljanak? a darálósba ;)

@AaannnaaA: na, bekövettelek! ;)

2015.09.23. 18:53:31

@Pácsó Ármándó: "flamandok jobbra, vallonok balra! jó, és a belgák hová álljanak?" régi vicc, a sorinézési egyéni szokásokról ugrott csak be.

2015.09.24. 19:36:06

@AaannnaaA: Egyébként nálam ezt a sorit pont te tetted fel a térképemre vmikor tavaly-tavalyelőtt, hallomásból ismertem, mert tesóm is ajánlotta, aztán bele-beleolvasgattam a hogyvoltjaidba, és hát így kezdődött :)
Beszippantott.

AaannnaaA 2015.09.24. 20:38:06

@Biriksz_Krokiksz!: Örülök, hogy ennyiben én is hozzájárultam a dologhoz. És hát ugyehogy ugye milyen jó szórakozás? :)

Pácsó Ármándó 2015.09.24. 20:50:25

@AaannnaaA: @Biriksz_Krokiksz!: Én leszek itt az ünneprontó :-) Az első két részt láttam, de számomra olyan lassú és vontatott volt (tudom, szívlapát) hogy nem néztem meg többet. Inkább a hogyvoltja, hiszen erre találták ki!

2015.09.24. 21:06:17

@AaannnaaA: @Pácsó Ármándó: vérszívó abbey, meg a vérszívó kölkök, meg vérszívó mikiapu olyan elképesztő módon irritáltak, h nehezemre esett az elején a nézés, miattuk negligáltam sokáig a sorit. de maguk a sztorik viszont elképesztő izgalmasak, a hv ébresztett rá. hát így történt :)

AaannnaaA 2015.09.24. 21:09:28

@Biriksz_Krokiksz!: Ehhez képest Abby tök rendben van az évadban, Bridg szála kifejezetten érdekel, a tök Conort meg szerencsére parkoltatják. Szóval jók vagyunk :) És igen, izgalom az van rendesen.

Pácsó Ármándó 2015.09.24. 21:24:41

@Biriksz_Krokiksz!: @AaannnaaA: A vörös "gazdagkörnyékreakarokmenni" feleség szerintem is Ray idegeivel játszott az elején, a reszketős tesót alakító színész viszont jól játszott, tetszett.

2015.09.24. 21:43:44

@AaannnaaA: igen, abbyvel már egész összebariztam így a harmadik évadban, minden megnyilvánulása tetszett. bridg, no igen. ő az akit végig ki nem állhatok. ha lenne gyerekem, biztos megértőbb lennék irányába. igazából azt nem értem, h ott van az anya, gyakorlatilag semmi fontos és halaszthatatlan elfoglaltsága nincs, de a gyerekekkel baszik leülni beszélgetni, csórikáim meg ott keresnek szeretet, odafigyelést, ahol éppen találnak (tanár, illetve a fiú esetében az apa által oly gyűlölt nagypapi-már csak dacból is). Tetszik nagyon, h van ray szakmai szál, és ezzel párhuzamosan csodálatosan ábrázolják az "és hogyan hat ez ki a családra, és azon belüli kapcsolatokra."
Avi meg a szerelmem - és nem, nincs apa komplexuMom :)))

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.09.26. 08:35:25

@AaannnaaA:

Szerintem azért hord ilyen fogszabit mert tini lánnyá predesztinálja, fiatalítja, nekem bejön ;)

@Biriksz_Krokiksz!:

Anyukának tényleg nincs sok dolga, néha lefőz egy vacsit azt annyi, utána meg jön a depi.
Sopranosban legalább kezében tartott mindent Carmela, helyre rakta a kölköket.
De nyilván ha normál csimóták lennének ,akkor nem lenne történés, és rövidebbek lennének az epizódok.

2015.09.26. 11:28:41

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: persze jogos, és valószínűleg tekerném is át az ilyen típusú lelkizős részeket, nem a Családi Kört akarjuk nézni, ugye :D jó ez így ahogy van, lehet rajta molyolgatni, h ki-mit-miért, és miért úgy, és miért nem amúgy, és én (általános alany) amúgy is sokkaldesokkal jobban csinálnám :D ez alól kivételt képez ray és a szakmája, mert ő aztán valóban a megfelelő ember a megfelelő helyen a megfelelő feladatra XD

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.09.26. 12:38:26

@Biriksz_Krokiksz!:

Jó lett ez az évad, sztem a köv évadban már ki kell hogy essen egy fontosabb elem a sorozatból, valszeg Ray retardált kisöccsét fogják kinyúvasztani, vagy a parkinzon kóros másik tesót.

2015.09.26. 13:00:47

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: a latino csaj és csapata nagyon gyanús, bekavarásos-kellemetlenkedős szagot szimatolok azon a fronton, és hát ugye ott van még a böri-nácis elvarratlan szál is, yoya. meg az ilyen-olyan maffia (ebbe politikást is beleértek) awwww, lényeg h szétizguljuk magunkat ezután is várhatóan és remélhetőleg XD

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.09.26. 14:47:59

@Biriksz_Krokiksz!:

Igen a pankrátor csapat még hoz egy csavart a sztoriba.
De ez a náci motorosok vonal picit leányregénybe fordult át, a való életben a Donovan familiát rég kifilézték volna, de ettől szép az egész, lehet nyújtani a végtelenségig.

2015.09.26. 15:56:42

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: a-a-a-a-aaaa (rosszallóan ciceg és fejcsóvál) rayt tuti nem, és mikiapu is kidumászolná magát egy ilyen nácis betámadásból. simán!

(mikit amúgy most megint uuuutálom, de az a következő rész sztorija lesz)

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.09.26. 16:04:22

@Biriksz_Krokiksz!:

Azt en is leszedtem de meg nem volt idom megnezni, egesz nap meccsek vannak.
Azert az ariak nem pitianer gang az USA-ban.

2015.09.26. 16:21:19

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: wahahhaa, pl BL-re gyere velünk tipszikszelni, ha gondolod :) múltkor kaktusznyalogatást nyert a győztes, tuttti megéri! XDXD

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.09.26. 16:45:34

@Biriksz_Krokiksz!:

Te hány évesekkel tippmixelsz ? :)
Nekem a bajnokik fekszenek, a BL nem annyira, 200-al 8 rugó az nem rossz annyira ;)

2015.09.26. 17:06:28

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: tippmix =/= tipsziksz, jó?? :D XD

2015.09.26. 17:19:03

miki biztos beszállna a biznicbe, hisz ért hozzá XDXD

2015.09.26. 17:35:10

@Dr.DottyTroll, a Vörös Csukás Katgimis AngyalTroll: dumálj lyukat a madár hasába, h jöjjön játszani ;) (különben meglátogatom a teraszát) :D

Pácsó Ármándó 2015.09.26. 18:02:47

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: Azt hiszem a lányok szeretnek bolondozni :-)

2015.09.26. 18:10:29

@Pácsó Ármándó: én hóttkomoly vagyok. mindig.

2015.09.26. 18:20:35

NFL is foci, szóval tökre témánál vagyunk.

Pácsó Ármándó 2015.09.26. 18:22:19

@Biriksz_Krokiksz!: Jól van Pirike, a mesét még megnézheted, utána irány az ágy! Itt egy felnőtteknek szóló sorozat megbeszélése folyik!

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: Néha olyan nehéz bírni velük :-)

2015.09.26. 18:29:13

@Pácsó Ármándó: hállló, nem én vittem el vicceskedős-jópofis irányba a topikot, óvatosan vigyázkodjál velem.

Pácsó Ármándó 2015.09.26. 19:43:27

@Biriksz_Krokiksz!: Pedig nekem úgy tűnt, de ha nem így volt, akkor bocsánatot kérek.

2015.09.26. 20:09:38

@Pácsó Ármándó: a farmotoros kezdte, sporttémával, én csak folyattam.ja! nem, tényleg én kezdtem XD
ne számít h-i-b-á-t-l-a-n vagyok XD

Pácsó Ármándó 2015.09.26. 20:13:55

@Biriksz_Krokiksz!: Tudom hogy te, csak én meg nagylelkű vagyok :-)
Másról nem is beszélve :-)

Is 2017.07.28. 09:12:09

@AaannnaaA: Nagyon úgy érzem, hogy nyakig vannak a szarban, ráadásul kézen állnak...

Kíváncsi vagyok, vajon Abby kicsinálja-e a tanárt, vagy valahogy az idióta zaklató lánya és a balfasz fickó megússzák-e. És vajon Mickey tényleg eltűnik? Valahogy kétlem...

Szóval Rico énekelni is tud. Csodás! :D

AaannnaaA 2017.07.28. 10:29:05

@Is: Látom, szépen haladsz előre az évadban... 08.05-ig van időd letolni a negyediket is, akkor az ötödiket követheted itt ríl tájmban Tinipuma kolléganővel és velem :)

Igen, itt már nyakig csapkod a szartenger, és nem igazán látszik a kiút.

Is 2017.07.31. 08:38:03

@AaannnaaA: Szia! Igyekszem, hogy párommal végre együtt nézhessük a 4-et. De utána szerintem az 5. megint csak utólag, darálva lesz, mert ő nem szeret hétről hétre várni egy sorozatra... :)

Már a 11. felénél járok. Tombol a szarcunami rendesen. Gyanítom, nem lesz végül 3%-a... :S
De azért kíváncsi vagyok, hátha mégis. :)
süti beállítások módosítása