Egy vagány motoros lazán szlalomozik a párizsi utcákon, mire megérkezik egy impozáns épület elé. Leparkolja a paripát, leveszi a bukót, nahát, nem Will Graham feszít a divatos motoros bőrdzseki alatt, hanem Hannibal. Páváskodik egy sort valami bálon, odalép hozzá egy figura, meghallgatja a panaszcunamit az ünnepelt íróról, majd egy pezsgős üveg nyakának művies lecsapása után Hannibal már a motoron ülve várja, hogy köszönhessen a vacsorájának, vagyis a nagy csinnadrattával ünnepelt egyetemi profnak, aki kissé spiccesen baktat el mellette, de egy köszönést azért visszaböfög. Hannibalnak ennyi elég, elhajt az éjszakába. A prof is hazatér, de a bejáratnál megint Hannibal helózik vissza neki… Lágy muzsika, forró vajon sercegő máj, vörösbor. Egy nő magas sarkúban tipegve karistolja végig a prof házát, a klasszikus zene hallatán mosolyra húzódik a szája, de az asztalnál a számára hót idegen Hannibal majszolja éppen a kedvesét, majd a falatot lenyelve csak annyit mond: Bonsoir.

Fekete-fehérben nyitunk, Abel (aki rájött, hogy Hannibál a kannibál) most combközéptől lefelé megcsonkítva üldögél a jó doktorunk egykori étkezőasztalánál. A menü pedig a almával és kakukkfűvel pácolt és füstölt tulajdon lába. Tiszta dili, de még úgy is menekülni akarok, hogy itt van mellettem a lábam, mondja Abel. Erre is van latin orvosi szakszó, de a lényeg, hogy az agy becsapja a testet, adrenalint termel, ettől van a menekülni akarás. Kis konyhafilozófia keretein belül megvitatják, hogy az emberi egyedfejlődésből hiányzó láncszem azért hiányzik, mert a Homo sapiens megette azt. Ez, ahogy az éppen aktuális vacsora is kannibalizmus. Na, hé, ácsi! Akkor lenne kannibalizmus, ha egyenlők lennénk, ez így csak szimpla táplálkozás, hisz enni azért mégiscsak kell, mondja Hannibal. Kell a frászt, mondja Abel, neki már semmit sem KELL csinálnia, ő már úgyis halott, de minek elrontani ezt a tündérmesét, ugye?

Egyszer volt hol nem volt… Hannibal és a pszichológusa keringőznek. Egy Modor Márton gratulál is nekik, majd a Dr. Fellként megszólított Hannibalt arisztokratikusan, de lefitymálja, hogy biztos nem keni olyan jól az olaszt, hogy kurátor legyen. Dante első szonettjével visszabífel a pökhendi Sogilato professzornak, aki erre egy Dante referálást kér a Studiolio színe előtt, de impró legyen ám.

A firenzei kúriában Hannibal és Scully Bedelia megbeszélik a bálon történteket, hogy csak fel kéne hagynia a jó kannibál doktornak a páváskodással, mert kezd elég feltűnően kilógni a lóláb. Biztos meg kell enni Sogliato professzort? Nem, de ártani nem árt. Bedilia full sminkben alámerül a fürdővizének, majd miután elmotyogta, hogy mindent egybevéve, tetteinek teljes kontrolljában a mai egy igen pazar kis nap volt, levegőért kapkodva ül fel a kádban, mintegy rémálomból feleszmélve. Én nem így szoktam teljes nyugalmi állapotban fürdőzni, úgyhogy szerintem nincs minden rendben. Ezt megerősíti egy korábbi beszélgetés is Jack Crawforddal, akinek annyit mond, hogy nehogy azt higgye, hogy elkaphatja Hannibalt, vagyis, ha ezt hiszi, akkor az azért van, mert Hannibal ezt akarja. Teccik érteni? Ez nem Illuminati, tényleg mindent ő irányít. Mi sem bizonyítja jobban, hogy Bedilia meglátogatja saját házában Hannibalt, miután az ”megölte” Willt, Jacket és azt a másik nőt, majd a vért lecsutakolva magáról a (vér)fürdőből kilépve egy pisztollyal néz szembe. De kis farok fixírozás és süket duma után a nő leteszi a fegyvert és remegő kézzel issza tovább a kitöltött konyakját.

Megint ugrunk az időben, Bedelia a Vera Dal üzletbe betipegve leadja a  fehér szarvasgombára és két üveg fehér borra vonatkozó rendelést. Hisz estére vendég érkezik. Hogy ki? Anthony, a figura, aki még Párizsban smúzolt az emberevő Dr. House-zal.

- Osztriga, makk és marsala szósz. Az ókori rómaiak ezzel etették az állataikat, hogy jobb ízük legyen.

- A férjemnek igen kifinomult ízlése van. Nagyon ügyel rá, hogy jó ízem legyen.

- Ez egy OLYAN parti?

- Nem, Ez nem OLYAN parti.

- Kár.

Bedelia rosszat sejt, hogy ezt a vacsorát mindenki élve megúszta, így másnap is tesz egy kört a Vera Dal kisboltban, hogy megvegye a dolgokat, aztán kiül a firenzei vasútállomásra vonatokat nézegetni. A térfigyelő kamerába révedve bevillan, hogy anno hogy is ölte meg ő maga azt a páciensét, aki Hannibal hathatós segítségével megtámadta őt. Könyékig turkált a szájában… Erre érkezett meg Hannibal, aki szerényen felajánlotta a segítségét, hogy falaz neki a rendőrségnél. Ezzel is örökre adósává téve a nőt.

Hannibal Dr. Fellként már bőszen parádézik a pódiumon és Dantéról hadovál, hogy a Júdás-ábrázolások egyértelműen bizonyítják, hogy az árulás önmarcangoláshoz és öngyilkossághoz vezet. A sznob rektorok és kurátorok egymás kezét fogva tapsolnak és verik a nyálukat az előadás végeztével, mire Sogliato professzor is odalibben Hannibalhoz, de mire belekezdene az ekézésbe, Antonny közbeszól, hogy ez volt minden idők előadása és ezt a visszafogott taps és bizonyítja, igaz, a hallgatóság nem kezdett el őrült hullámozásba, de az ilyen úri családokból szalajtott véres gyémántokkal kivert burokban nevelkedett professzoroknál nem is módi annyira. Ha valaki, akkor ezt ő, mint Dr. Fell tanársegédje nagyon is tudhassa. Tanársegéd? Meséljen! Meséljen akinek két anyja van, hát milyen barát lennék én? Valóban. És ezzel a karót nyelt Sogliato elkullog. Így Antonny és Hannibal a kínzóeszközök között sétálgatva priviznek és elmélkednek arról, hogy miért is vannak itt ezek a tárgyak. Hát azért, hogy korunk elfajzott vulgaritása és kegyetlensége mellett felfedezhessük, hogy mi az a gonoszság, ami még így is felkelti az emberek figyelmét.

- Az Ön figyelmét mifelé gonoszság keltette fel? - kérdezi Hannibal.

- Az Öné, “Dr. Fell”. - mondja Antonny enyhe fölényességgel a hangjában.

Antonny a saját együgyűsége és hülyesége által vezérelve burkoltan, de fenyegeti Hannibalt, mire ő meginvitálja magához, ezzel az éppen szökni készülő Bedeliát is maradásra kényszeríti. Az otthon melegében Hannibal egy kis márvány szoborral fejbe veri Antonnyt, aki lapos kúszásban próbál eljutni az ajtóig, miközben Hannibal felvilágosítja drága egyetlen Bediliáját, hogy most sem nézőként van jelen, hisz saját bevallása szerint is fejben lepörgette már az eseményeket, így jól tudta, hogy kiből milyen reakciót fog kiváltani ez az egész, oszt juszt sem tett semmit, hogy megakadályozza Antonny keserves elhalálozását. Nincs mit tenni, Antonnyt át kell taszajtani a túlvilágra. A doktor odalép és eltöri a nyakát, Bedelia meg belül picit elhányja magát, mikor hagyja, hogy Hannibal lesegítse róla a kabátot.

Hannibal elvonatozik, de ha jól sejtem, ez nem a mostani idősík, hanem az azt követő időszak, hogy Abelt megette, hisz most erre gondol vissza éppen. Abel saját, borban pácolt kezével etetett csigák elfogyasztása azt a témát pedzegeti, hogy Hannibalnak még így is szar élete van, hisz nem Willből lakomázik Willel egy asztalnál ülve, hanem vele. És vajon mi lesz akkor, ha ugyanez a teátrális menzáztatás majd vele fog megtörténni? Hannibal belemosolyog a vonat ablakán keresztül elé táruló kies pusztába, majd egy szívet origamizik, mivel párhuzamosan a felkelő nap sugarai egy templomban ”felejtett” szívformába otthagyott holttestre is rávetik első fényüket. Egyszerre gyönyörű és undorító.