Reggelizéssel indul az évad hatodik része is. Carson ül az asztalfőn, és morog párat az orra alatt, mert a vigyorgó Daisy nem neki, hanem Alfinak szervírozza először a pirítóst. Pattmore a sürgő-forgó Daisyn látja az örömöt, és rá is kérdez miért van Alfinak ilyen jó dolga ezen a reggelen? Mert itt marad hálajóistennek - mondja a konyhalány széles mosollyal. Valószínűleg nem gondolt bele, hogy Alfinak továbbra se vele van erotikus álmokkal összemixelt párkapcsolati jövőképe. Alfi lelkesedése kissé lelohadt a sikertelen felvételi miatt, és már egyáltalán nem kíváncsi rá hogyan készül az ajókaszósz. (Ajóka? Az egy nudli kis heringféle, más néven szardella.) Pattmore szerint viszont Alfi is visszaugrik majd a lóra meg a szakácsmesterséghez.
Rose meglepetést tervez a Lord születésnapjára, és Cora azt javasolja Mrs. Hughes-nál csengessen, aki mellékállásban tanácsadó irodát működtet a szobája jobb elülső szegletében. Violet nagyi éppen kényszeresen rendezgeti a papírokat meg tollakat az asztalán, amikor Spratt szambázik be a második postával. A grófné a kezdeti demencia jeleit mutatva, és a paranoiától vezérelve kérdezi meg, hogy hol van az elefántcsontból faragott pici netsuke szobor? Spratt persze nem tudja, de Pegg - az előző részben is meggyanúsított kertész - volt itt virágot locsolni, viszont vele tartott a szobalány is. Spratt adja a lovat méltóságos asszonya alá, hogy az ilyen kis bizbasz tárgyak könnyen zsebbe csúsznak. Violet nagyi szerint jó mély zseb lehet az. Barrow kérdezi ki a leckét a varrogató Baxtertől, de a komorna csak annyit tud elmondani, hogy Lady Rose meg akar osztani valami titkot Mrs. Hughes-zal. Barrow elég hülyén rákérdez milyen titokról van szó, de hát hellóbelló, honnan tudná Baxter azt? Számunkra viszont kiderül hamarosan, mert Lady Rose letámadja Mrs. Hughes-t, hogy szeretne egy zenekart meghívni a Lord születésnapjára, ez lesz a meglepi, szóval a vacsora végéig el kéne őket bujtatni a cseléd részlegen.
Szegény Pegg kertészt elkaszálták (borzasztó szóvicc), egyik pillanatról a másikra felmondtak neki, pedig Pegg saját bevallása szerint is jó munkát végzett a növényekkel, énekelt nekik, simogatta őket meg ilyenek. Isobel tajtékzik a dühtől, hogy meg se indokolták a kertész elbocsátását - jön az elkerülhetetlen cicaharc Violettel -, és máris ott terem számon kérni a történteket. A grófné a hamis okozat érvelési hibát követi el: úgy véli a késnek és a szobornak azért veszett nyoma, mert Pegg kétszer járt a szobában. Remélem hívják Poirot-t, hogy szokásosan rendet tegyen a felső tízezer krimi problémáiban. Kezd elharapózni a vita, Isobel szerint Violet túlságosan a csecsebecséi fetisisztája, viszont Violet szerint meg Isobel szarja le túlságosan az ilyen főúri dolgokat annyira, hogy ha felgyújtaná Downtont, körbe is ugrálná. A szájkaratét Spratt illedelmes megjelenése szakítja félbe, meg a tálcán prezentált netsuke, ami a felmosó vödörből került elő. Violet persze baromira hozzá van szokva, hogy neki van igaza, és mindegy a szobor előkerülése, mert a kés továbbra nincs meg, úgyhogy alászolgája!
Edith nagy erőkkel próbálja elérni Gregsont. Nagyon reménykedik egy „Hallo schöner!” válaszban a telefon másik végéről, de úgy tűnik nyoma veszett a hős gavallérnak valahol Münchenben. Szipog a néma telefonba, majd anyja lép oda hozzá, és megnyugtatja, hogy rossz hír sem érkezett még, úgyhogy akármi is lehet. A cselédszárnyban ötórai teáznak, és Carson hoz egy levelet Alfinak. Juppijó! Felvették a Ritzbe, mert az egyik szakácstanonc lelécelt, és Alfi büszkén lobogtatja a papírost, főleg Jimmy orra alá dörgölve. Alfi alig tud megülni a hátsóján, rögtön elindulna a varázsszőnyeggel, de Carson még maradásra inti, mert illően el kell búcsúzkodni fönt is. Alfred még mindig alig hiszi el a dolgokat, de Jimmy basztatja, hogy miért is idegeskedik? Carson igen bölcsen azt mondja, hogy intelligens emberek félnek, a hülyék meg vakmerőek, és jelentőségteljesen Jimmyre néz, aki csak cöcögni tud magában.
Daisy teljesen kiborul és Ivyt hibáztatja, hogy ha nem Jimmyvel kacérkodik, hanem Alfival, akkor nem menne el a fiú. Nem tudom miben segítette volna elő Daisy boldogságát, ha Ivyval jön össze Alfi, de mindegy. Önzetlen szerelem? Akkor Alfred séf felvételi sikerének is örülnie kéne elvileg. A család is gratulál inasának a sikeres karrierépítéshez, Alfi meg olyan díszbeszédbe kezd - Carsont mint példaképét kiemelve -, hogy lehet elővenni a százas zsepit. A Lord rákérdez a szülinapi bulija készületeire, és ettől mindenkinek leesik az álla. Felesége értetlenkedve kérdezi hogy derült ki? Úgy, hogy visszajelzett egy család a részvétellel kapcsolatban. Rose biggyeszti a száját és megjegyzi, lesz itt még meglepődés azért! Lent is megvacsoráztak már a cselédek, kicsit meglepő, hogy semmi különösebb, fiókból előrántott búcsúvacsora nincs Alfinak. Pattmore kérdezi meg Jimmyt, melyik filmre viszi el Ivyt, mire az inas közli, hogy A Sejkre. Pattmore libabőrös lesz, mert teljesen odavan a film szexisten főszereplőjéért, Rudolph Valentínóért, és tetszését kifejezve kéjesen hümmög egy párat. Carson zavarba jön, és kikerekedett szemmel az asztalra bámul Pattmore heves érzelmi megnyilvánulása miatt. Mondjuk lehet titokban Carson is lúdbőrözik a színészért.
Anna is elhívja randira férjét, úgyis régen mozdultak már ki, és megnézhetnék ezt a jó kis filmet (Imdb-n is kapott 7.3-at, nem lehet annyira rémes), plusz vacsorával együtt pont lefedi az urak vacsorához öltöztetése és lefektetése közti intervallumot. Hihetetlen, milyen kiszolgáltatott volt akkoriban a felső tízezer a szolgáinak. Mrs. Hughes rákérdez Carsonnál óhajt-e szólni Molesleynak a megüresedett állásról, és felvenni az exlakájt Alfi helyére. A főkomornyik lerázza magáról a felelősséget, mondván ő felajánlotta egyszer a lehetőséget, de Molesley nem volt túl lelkes. Carson a megfelelő alázatot, valamint az Alfi féle, ülep felé irányuló, sűrű nyelvcsapásokat várja el közvetlen alkalmazottaitól, és ez nem jött át teljesen Molesleytól. Mrs. Hughes meg Pattmore szeretnének a férfi szívére hatni, de hiába. Bates és Anna romantikus gyertyafényben töltik az estét, és a házasságukat próbálják új alapokra helyezni. Sajnos érzelmeiket beárnyékolják az Annával történtek, de persze nagyon szeretnének Bates-szel új szerelmi töltetet vinni kapcsolatukba. Megállapodnak, hogy egyelőre csak érezzék jól magukat, szerezzenek új élményeket.
Alfred búcsúzkodik az arra érdemesektől, és mindenkinek van hozzá egy kedves szava vagy pillantása. Daisy hiányzik egyedül a zsepilengető szertartásról, úgyhogy Alfred megkeresi, és négyszemközt búcsúzik el tőle. Az inas sajnálja, hogy nem tudja boldoggá tenni Daisyt, kölcsönösen ömlengenek egymásnak jó tulajdonságaikról, majd szépen elbúcsúznak. Violet nagyi éppen elhajt a Rollsszal otthonról, és rögtön utána Isobel feje bukkan fel a kapuban, aki ájulást színlelve átjut Spratt retinaszkennelős biztonsági rendszerén. Amint egyedül marad, nekilát átkutatni a szobát, és hamarosan meg is találja ültében a székpárna alá becsúszott, eltulajdonítottnak vélt papírvágó kést. Isobel hívtja Sprattet, hogy közölje jobban van, és apropó itt van Violet hőn szeretett kése is, majd diadalmasan távozik. Molesley baktat Downton felé ezen a szép friss angol reggelen. Carsonhoz megy egyenesen, hogy újfent meggyőzze hajlandóságáról az inasi poszt iránt, lévén tudja, hogy Alfred lelépett. Hiába a szócséplés, a hajlandóság kevés ide, mert Carsonnak tűzre, hévre és elhivatottságra van szüksége az új inas személyében. Szegény Molesley.
Isobel ezúttal Dr. Clarksonnal tér vissza Violethez, hogy a szemére vesse a meglelt papírvágókést, meg a makacs hozzáállását, de Violet az a fajta sztoikus úrinő, akiről lepereg az ilyen érzelmi kitörés. Színpadiasan megrázza a csengőt és az ajtóban megjelenő Sprattől megkérdezi, hogy az ifjú Pegg behozta-e már a zöldséget, valamit kéreti a kertészt, jelenjen meg a szalonban. Isobel csak pislog, mint akinek homokot fújt a szél a szemébe. Pegg belép és elmeséli a Violet grófnétól kapott alázatos bocsánatkérést, valamint az újbóli alkalmazásának lehetőségét. Na így kell angolosan, leengedett szoknyában átlépni a szarosgödröt, Grantham grófné módra. Isobel teljesen megmakkan az eseményektől, és Dr. Clarkson szerint is Violeté a match point. Anna és Bates kirittyentve érkeznek meg a szálloda étterméhez, de a sznob éttermi strázsamester nem találja a nevüket a listán, és úgy kinézi őket onnan, mint ahogy Julia Roberts-et a Pradából a Micsoda nő!-ben. Szerencséjükre Lady Cora is ott vacsorál a női gittegylettel, és menten odajön elrendezni a helyzetet. Persze a talpnyaller éttermes fickó egyből próbál helyet keresni Annáéknak, és járja a kanosszát, Bates meg közben arra gondol, hogy kapnál be egy Mentos-t és innál rá két liter kólát te barom!
A Lordék otthon grasszálnak, és Edith-hez váratlan posta érkezik. A levélben a londoni orvos erősíti meg Edith terhességi gyanúját; bizony a Gregsonnal eltöltött szenvedélyes éjszaka nem múlt el eredménytelenül. Molesleyban úgy látszik feltámadt a Carson által elvárt hivatástudat, és a teázgató Hughes-t és Pattmore-t próbálja meggyőzni elszántságáról. Jimmy és Ivy a holdfényben sétálnak hazafelé nagyon romantikus hangulatban, majd letelepednek egy padon. Sötét tiszafák lombkoronái halkan zizegnek az esti szellőben, míg a két fiatal a filmről beszélget. Jimmyt lassan túlfeszíti a gatyájában dúló érzelem és megcsókolja Ivyt, majd elkezd nyúlkálni a lány szoknyája alá. Ivy erre ijedten felpattan, és teljesen megbotránkozik Jimmy nem éppen gentleman szándékain. Az inas értetlenül néz, és fevilágosítja a lányt, hogy a sok flört, színház, mozi, popcorn meg mazsolás drazsé után a hancúrozás következik elvileg! Hozzáteszi, hogy soha ennyit nem tett még egy lányért, és hogy ez neki jár! Jár mi? Egy jó nagy saller, az járna, de Ivy csak annyit mond ő nem olyan fajta lány, és otthagyja a fiút, aki kénytelen lesz beérni a zsebzsötemmel ma estére.
Anna és Bates hiába mentek házon kívülre, az otthoni problémáik rányomják bélyegüket az esti kiruccanásra. Kölcsönösen sajnálkoznak, Bates pedig elmondja milyen gyilkos indulatok dúlnak benne, amiért nem tudta megvédeni szeretett nőjét; Anna viszont szeretné, ha nem áldozatként tekintene rá férje. Lady Cora zavarja meg őket, és felajánlja, hogy hazaviszi a párt. Gáláns asszonyság! Ivy közben beszámol Hughes-nak és Pattmore-nak Jimmy szemtelen próbálkozásán, és a naivságán, hogy az hitte az inas komolyabban akart tőle valamit. Bezzeg Alfrédozik - ő biztos úriember lett volna, de ez az Úszó erőd már elment, rajta a szakáccsal. Daisy meg kiakad a sopánkodáson, mert ha Ivy hamarabb rájön erre, Alfred nem megy el, és akkor összejön Ivyval, és akkor még mindig nem értem miért jó ez Daisynek? De tényleg? Lapozzunk Corához, aki Maryvel osztja meg kételyeit Anna és Bates boldogságával kapcsolatban. Meghallott pár szót mielőtt odament a házaspárhoz, és bizonyos benne, hogy történt valami Annával, de Bates nem tudta megvédeni. Mellesleg Baxterre rászól a Lady, hogy ez az infó ne jusson ki a szobából. Na persze!
Edith szipog egyedül a szalonban, mikor apja benyit hozzá azzal a felkiáltással, hogy mi a bajod legkedvesebb leányom? Edith szerint ez a megszólítás sántít, szegény nyilvánvalóan bele van fulladva az önsajnálatba, Gregson se került elő és teljesen tehetetlennek érzi magát. Baxter kényszeredetten beszámol Barrow-nak Mary és Cora beszélgetéséről, de a férfinak ez még mindig nem elég infó, és nem tetszik neki Baxter nem túl lelkes hozzáállása az ügynökösködéshez. Megérkezik Napier és Blake, és az utóbbi rendkívül hálás a meghívásért. Mary egyből a lényegre tér, mert reméli a birtok megmentésében kapnak egy kis segítséget a két férfitól. Blake kijavítja, hogy őket csak szociológiai terepmunkára küldték elemezgetni, meg friss levegőt szívni, és főleg az ország élelmiszer ellátásáról kell tanulmányt írniuk. Mary reményeit ez kicsit lelohasztja, és úgy néz Blake-re, mint valami frissen kikelt hernyóra, valamint megkérdőjelezi értelmi képességeit.
Molesley toppan be, hogy beálljon felszolgálni a cselédeknek, és segíteni Pattmore-nak a nagy vendégségre való tekintettel. Carson rosszallóan hümmög, de kezdeti pitizésnek ez is jó, úgyhogy végül megint az asszonyi ráhatás győz, és felveszi Molesleyt Alfred helyére. Lady Rose jelenik meg hirtelen a cselédek szintjén, és beavat mindenkit az esti meglepetés zenekar titokba. A londoni Lótusz klubból érkezik egyenesen a banda, és Carson szerint attól még, hogy ez a vidék, nem döbbenek le egy londoni zenekaron. Carson viszont majdnem kollabál, mikor meglátja a belépő fekete énekest, akit már mi is ismerünk az előző részekből. Na most Rose magának szervezte bulit, vagy mi? A Lordhoz inkább valami szalonzenét képzelnék el nem a ragtime-ot. Most nem azért, de ha egy 30 évvel idősebb férfirokonomnak rendeznék szülinapi partit, és vasvillával hánynánk a pénzt a padláson, akkor nem a Wellhellót hívnám el, hanem az Old Boys-t, na mindegy. Bocs, elfelejtettem, hogy a Lord ilyen modernista újabban, neki jöhet a Wellhello is.
Isobel, Branson és Mary felelevenítik házasságuk szerelmes emlékeit. Mary nem bánja Gillingham és Mabel Fox eljegyzését, mert hogy állna készen új boldogságra, ha nincs egészen túl a régin? Egy terápiás csoport jut eszembe róluk, akik átmenetileg lejöttek a szerről, de kellemes nosztalgiával gondolnak vissza azokra a forró érzésekre - All you need is love, pappararara! A zenekar próbál közben, és Carson az énekes, Mr. Ross-nak tesz fel keresztkérdéseket a származásáról, aztán rájön, hogy kissé rasszista a hozzáállása, és azt mondja a britek sokat tettek a rabszolgaság eltörléséért. De Mr. Ross-ról minden lepereg, az ő családja már több mint 100 éve él itt, és szexin mosolyog a betipegő Rose-ra. Kellemes tányércsörgéssel telik a vacsora, Blake szívja Mary vérét, hogy ha a hölgyemény sajnálja a disznókat, eléggé álszent dolog megenni a kolbászt meg szalonnát. Branson Isobellel társalog, és elmondja komolyan gondolja a távozását Downtonból, hiszen hol találna még a környéken egy olyan szabad szellemű úrilányt, mint Sybill? Valóban! Ha meg idehozna egy ír prolilányt, hát mindenkinek ezerrel forogna a szeme, de még a gondolattól is.
Rose, Joker féle vigyorral jelenti be, hogy rendhagyóan az urak a hölgyekkel együtt vonulnak el az asztaltól, és már fel is csendül a zenekar. Boldog Születésnapot Robert! A Lord felvidul, de rögtön sokkba is rándul, mikor meglátja a fekete énekest. Mégis jobb lett volna egy vonósnégyes! Vegyes érzelmekkel nézi a társaság a zenekart, de a Lord is jó arcot vág végül. Edith továbbra is furcsállja a performanszot, de Violet nagyi azt mondja haladjon ő is a korral, ha már annyit jár Londonba, szedjen föl magára valamit a nagyváros ritmusából. Hohó, ha tudná Violet, hogy Edith túl is teljesítette ezt a dolgot! Isobel megjegyzi a zenekarral kapcsolatban, hogy Downtonban is megtörténhet bármi, ne hagyja ott csak úgy a családot Branson. A lentiek a lépcsőfordulóban állva hallgatják a zenét, és Carson is csatlakozik hozzájuk. Mindenki odavan az együttesért, Pattmore vidoran himbálózik az ütemekre, a főkomornyik viszont megint csak morog egy-kettőt, de elismeri, hogy az énekes rendes ember. Blake Napier-nak panaszkodik, és nem tetszik neki Mary elkényeztetett úrilány hozzáállása, mire barátja közli, Mary ugyanezt gondolja Blake-ről.
A Lord és Cora lefekvés előtt értékelik az estét. A szuper meglepetés, Edith Gregson miatti búbánata, Carson modernizálására tett mókás kísérlet, és az értesülés Cora öccsének anyagi csődjéről összességében nullszaldóra hozza ki az aznapi érzelmi mérleget. Végül a ragtime nyugtató gondolatával térnek nyugovóra. Mary indul a cselédek szintjére megkeresni Mr. Rosst, hogy megbeszéljék a számla rendezését, de valami egészen arcpirítóba botlik. A sötét étkezőben Rose smárol Mr. Ross-szal. Azt a mindenit neki! Illedelmesen visszább lép, majd fennhangon megkérdezi van-e ott valaki? Rose jön elő ijedten, majd Mr. Ross, és Mary kéri az énekest, hogy a számlát majd a Lordnak küldje. Mary megbotránkozott arccal megy fel a lépcsőn, és mondjuk nem tudom ez miért gázabb, mint amikor Mary lába közt múlt ki a török attasé pár éve. Rose ettől függetlenül jól belelépett a titkos liezonok medvecsapdájába.
Facebook kommentek