Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

A célszemély (Person of Interest) 4x15 - Q&A

2015. június 26. 15:00 - AaannnaaA

Kis nyugodt kitérő után ezzel a résszel ismét előtérbe kerül a Szamaritánus, erre utal legalábbis, hogy a kezdő képsorokon Claire Mahoney esetére emlékeztetnek minket az alkotók, a feketeöves hekkerére, akit a Nautilus nevű játékkal szervezett be a Decima.

Mai célszemélyünk azonban nem ő, hanem egy Anna (hellóóó!!) Mueller nevű fiatal nő, akit hőseink a munkahelyén kezdenek megfigyelni. A Fetch & Retrive informatikai cég, legalább Főncsinek fekszik a pálya. Johnt biztonsági őrként alkalmazták másodállásban, Harold pedig látogatóba érkezett eszmét cserélni. Míg ő félrevonul a lelkes cégvezetőkkel megbeszélni, hősünk megkeresi Annát és klónozza a mobilját. Egyelőre annyit tudnak róla, hogy Münchenből származik, nővérével költözött amcsiföldre, és a cég új szuper találmányán dolgozik, ami nekem elég futurisztikusnak tűnik, onnan nézve viszont én tűnhetek dinoszaurusznak. A program ugyanis egyfajta kereső, ami szóban feltett kérdésre adja meg a neten fellelhető választ – azaz beleugatod a telefonodba a kérdést, a program pedig visszaugatja a választ. Ehh, ide azt a meteoritot.

1.jpg

Anna emlékeztető sms-t kap a telefonjára egy Alek nevű tagtól, az este 9-es találkozójukról, amitől nem lesz maradéktalanul boldog, John pedig kiszúrja, hogy sérülések vannak a karján. Talán egy pasitól, aki nem simogatással kedveskedik? Főncsi immár az utcán baktatva egy lámpaoszlopra ragasztott, eltűnt kiskutyát kereső hirdetésre lesz figyelmes, ami nem kicsit zaklatja fel – emlékszünk, anno ez is egy feladatrész volt a Nautilus játékban. Fogja és letépi a plakátot.

John mint biztonsági őr az irodán belül feltűnés nélkül követni tudja Annát, most épp az ebédnél tartja szemmel. A nő Naresh nevű kollégájával ebédel, illetve inkább a férfi piszkálásával van elfoglalva: valamiféle anomáliát fedezett fel a munkája során, amit a férfival is megosztott, és talán a felettesükhöz kellene fordulniuk; de Naresh a ráfordított időt is sajnálja, szerinte mindketten hagyják a francba a dolgot. Bármi legyen, amire Anna felfigyelt, elég erőteljesen foglalkoztatja, gyanítom nem fogja annyiban hagyni az ügyet... Innentől Johnnak egyedül kell a célszemélyre figyelnie, mert Harold megvizsgálta a leszedett plakátot, és látja, hogy a képben információ volt elrejtve, pontosabban egy mondat „igaza volt”. Úgy tűnik akadt még egy megoldandó probléma.

2.jpg

Este Reese Annát követi, aki kissé lepukkant környékre érkezett egy „Private” feliratú ajtóhoz, ahova John nem tud utána menni – szerencsére nemcsak ez az egy bejárat létezik, így hősünk végül bejut. Nem kicsit lepődik meg, odabent ugyanis hatalmas „ketrecben” ökölharc zajlik; MMA, hogy pontos legyek – Anna is ennek a művelője. A csajok elég keményen mennek egymásnak, miközben megvadult tömeg biztatja őket a rácson túl. A küzdelem gyors, és célszemélyünk győzelmével ér véget. Most már legalább tudjuk, hogy az említett Alek nevű tag nem a pasija, hanem az edzője, és a kezén látható sérülések a küzdelemből vannak.

Harold óvatosságra inti társát, miközben maga egy nem éppen bizalomgerjesztően festő helyre érkezett – ide vezettek a plakát adta koordináták. És igen, itt van Claire Mahoney, korábbi célszemélyünk, akit az ellengép vett „védelmébe”. Most mindenesetre nem úgy tűnik, mint aki elégedett új életével, konkrétan halálra van rémülve, mert rájött, hogy akikhez szegődött igenis rossz emberek – ezt megerősítendő valahonnan a közelből lövés érkezik, szerencsére 'csak' a lány válla sérül. Segítséget kér Főncsitől, aki megijed, de természetesen segít.

3_1.jpg

3_2.jpg

Nem sokkal később John az irodában agyal Anna ügyén, közben Harolddal beszél. Tőle tudja meg, hogy a profi MMA küzdelem New Yorkban illegális, az amatőr pedig – amiben a lány részt vett – inkább alvilági alakok érdeklődésére tart számot. Szóval nem ártana Fuszkót is bevonni az ügybe segítségként. És főnöke boldogul anélkül, kérdez vissza Reese? Igen, feltéve ha az őket figyelő kamerák képét állandó ismétlésre állítja. Közben ugyanis megérkezett valahova a lánnyal – nekem ez nem a szokásos biztonságos lakásnak tűnik – aki épp kiütve hever a lövés miatti sokktól. Reméljük legalább biztonságban vannak.

Másnap kora reggel John kihasználja, hogy Anna dolgozik és betör a házába, ahol megtalálja a lány nővérét – Jill ágyban fekszik, gépek pittyegnek mellette és csövek lógnak a karjából. A férfi a látott gyógyszerek alapján megállítja, hogy kemoterápiát kap.

4.jpg

A Szamaritánus bőszen keresi Claire-t, de ahogy elnézem egyelőre nem találja. Főncsi elrejtette ugye, és most azt is megtudjuk hová – halottasházban vagyunk, koporsók között, baszki. Merthogy itt rendelkezésre állnak sebészeti eszközök, amivel a sebét el lehetett látni; ahogy Harold szavaiból kiveszem ő maga tette ezt meg. Ööö, nekem ez kissé fura, de haladjunk. A lány köszöni megmentőjének, illetve inkább személyre szabottan köszönné, de még a nevét sem tudja...

Nos, Harold egyelőre nem is mondja meg (hát, ezt valahol megértem), inkább azt kérdezi: miért a menekülés? Claire elmondja, hogy a játék megnyerése után egy csoportba került, úgy tudta az a céljuk, hogy jobb hellyé tegyék a világot. Ezért tette amihez ért: hekkelt. De miután nem kapott elég információt, feltörte 'munkáltatója' rendszerét, és kiderült, hogy a tevékenységük miatt emberek haltak meg (?), teljesen átlagos emberek. Egy esetre különösen emlékszik – Charles Wynnek hívták a tagot, akit megmérgeztek, és akinek a halála nagyon megrendítette, mert  a férfinek családja volt. Ezért inkább megszökött, és úgy döntött megkeresi az embert (Főncsit), aki anno megpróbálta megakadályozni, hogy végigjátssza a játékot.

5.jpg

Reese másodállásban kockákat nevel, két idióta ugyanis összeverekedett valamin a munkahelyén. Miután szétszedi őket a figyelme ismét Annára irányul: a célszemély észreveszi, hogy társa (Naresh) – akivel korábban az általa felfedezett anomáliákról beszélt – nincs a helyén, t’án kirúgták. Közben főnöknője őt magát is hívatja, amitől nem lesz túl vidám.

Míg rapportra megy, John leül a helyére, de azt egyelőre nem látjuk, hogy csak onnan akar hallgatózni, vagy a gépet meghekkelni. Mindenesetre Anna valóban letolást kap, amiért feszegetett egy problémát, amit észrevett az egyik felhasználóval kapcsolatban. A gond mibenléte a beszélgetésből nem derül ki, azt viszont látjuk, hogy hősünk nemcsak hallgatózik, hanem hekkel is, az emlegetett felhasználó nevére keres rá Anna gépén. Annyit lát, hogy ez a felhasználó a cég szuper programjának depresszióval és öngyilkossággal kapcsolatos kérdéseket tett fel, ezekre várt választ. Hm, ez vajon miért szúrhatott szemet célszemélyünknek? Elvileg a program bármilyen kérdésben eligazítást ad. Mielőtt Reese mást kideríthetne Anna visszaér a gépéhez, és látja, hogy illetéktelen személy használja azt. Hősünk szemrebbenés nélkül kilép, feláll és úgy csinál, mintha csak a rendszert frissítette volna, aztán elsétál.

6_1.jpg

6_2.jpg

Ezalatt a halottasházban Claire és Főncsi tovább beszélgetnek. A férfi felvilágosítja ki is az ellen: egy Decima nevű cég és az általa működésbe hozott MI, a Szamaritánus. A lánynak leesik az álla, és egyben megvilágosodik – korábban nem tudta mi az a Szamaritánus, de amikor sejtette, hogy rossz társaságba keveredett, lementett némi adatot (forráskódot) megbízója meghekkelésekor, és ezek az anyagok „Szamaritánus” névvel voltak megjelölve. Itt van nála egy pendrive-on, készségesen átadja Főncsinek – úgy gondolja ezzel visszavághatnak az ellengépnek és le is győzhetik. A férfi eléggé szkeptikus fejet vág.

Kora délután Anna az utcán üget valahová, miközben John tisztes távolból követi. Hirtelen két férfi támad célszemélyünkre, aki képzett harcos lévén egész ügyesen ellenáll, de azért jól jön hősünk segítsége. Mikor a két támadó elmenekül, Reese meglóbálja jelvényét bizalmatlan megmentettjének, mire az vele tart az őrsre.

7.jpg

Fuszkóval együtt hallgatják ki, ám Annának fogalma sincs ki támadhatta meg. Igazából azt sem érti, hogy egy gyilkosságis rendőr miért követte őt. Mielőtt Johnnak rögtönöznie kellene egy jóképű hazugságot, maga Anna segíti ki: talán a munkahelyén is felvetődött probléma ügyében nyomoznak? Hőseink erről persze nem tudnak semmit, így a nő mondja el mi az, ami felkeltette az érdeklődését. A korábban már említett felhasználó – ahogy nemrég John is látta a rendszerben – olyasmikre keresett rá, mint „depresszió”, „öngyilkosság”, ám a program nem a lelkisegély-szolgálat elérhetőségét adta meg neki, hanem információkat arról, hogyan lehet könnyen öngyinek lenni.

Magyarán olyan, mintha a cége által kifejlesztett szuper program irdatlan hibát vétett volna, ezzel hozzásegítve valakit a halálhoz. Anna ugyanis felhívta a felhasználót (ami meglehetősen szabályellenes, de mindegy), ám kiderült, hogy előző este végzett magával. Gyanítja, hogy a felfedezett programhiba miatt akarhatják eltenni az útból, ahogy kollégáját, Naresht már eltüntették, hiszen nem ment be dolgozni. John ígéri, hogy utána néz, Lionel pedig addig Annára vigyáz. Hősünk azért előtte kérdez még egy lényegeset: Anna miért kockáztatja az egzisztenciáját egy számára idegen user miatt? Hát azért, mert van egy rokona, aki nagyon beteg (nyilván a nővérére gondol), pár hónapja hasonló dilemmában volt (depresszió, stb.), és ha akkor nem tőle kér segítséget, hanem egy géptől, talán ugyanígy végezhette volna. Jogos.

8.jpg

Főncsi mélázva ül a laptopjával szemben, ám nem nézi meg a Claire-től kapott pendrive tartalmát, hanem rákeres Charles Wynn ügyére, akinek a halála annyira megviselte a lányt, sőt még Lionelt is felhívja, hogy nézzen utána az esetnek. Nocsak. Nem sokkal később kiballag Claire-hez egy kis beszélgetésre. Nem, nem nézte meg a pendrive-ot, inkább az elhunytról kérdez – a lány gyorsan rájön, hogy vizsgáztatja. Felháborodottan csapja vissza, hogy a férfi inkább szíveskedjen megnézni a lopott adatokat, rögtön hinni fog neki.

Ám Főncsi riposztol: az is előfordulhat, hogy amint csatlakoztatja az eszközt a laptopjához a Szamaritánus hozzáfér minden adatához, és levadássza őt és a szeretteit. Baszki, csak nem arra gyanakszik, hogy Claire még most is az ellengép ügynöke? Paranoia, mint mindig – de vajon jogos-e? Már elvesztett valakit, aki fontos a számára, a többiek életét nem teszi kockára, mondja. A nő győzködni kezdi egy szívhez szóló monológgal, és nyer, sikerül a férfit megingatnia.

9.jpg

Mielőtt a többit megtudnánk visszaváltunk az őrsre, ahol Anna üzenetet kap a nővérére vigyázó rendszertől, miszerint a beteg rosszabbul van, a mentő úton, ezért felugrik, hogy ő is oda menjen. Oké, de csak úgy távozhat, ha Lionel kíséri.

John visszatért a Fetch & Retrive-be, ahol látja, hogy Naresht nemcsak hogy nem rúgták ki, hanem előléptették – ezért nem találta Anna a helyén. Hívja Fuszkót a hírrel, miszerint Naresht megvesztegették a hiba felfedezése után egy előléptetéssel, célszemélyünkkel viszont egyéb módon akarhatnak elbánni (lásd a korábbi támadás). Ők közben ideértek a lány lakásához, ám a mentő sehol. Lionel rosszat sejt, és igaza lesz: pár álarcos rövid úton lecsapja, Annát pedig egy injekcióval elkábítják, és magukkal viszik. Na b+!

10.jpg

Nem sokkal később John az eset helyszínéről beszéli meg a továbbiakat Főncsivel: meg kell szerezni a Fetch & Retrive programjának módosított kódját, mert abból kiderül, miként és miért manipulálták vele a később öngyilkos lett felhasználót. Hősünk ígéri megszerzi a cuccost, pontosabban ezzel Lionelt bízza meg, aki szerencsére már lábon van a buksikólintás után és kutya baja. Nyomozónknak leesik az álla: ő annyit ért a számítógépekhez mint kutya a nyávogáshoz, mégis miért rá bízzák a módosított algoritmus megszerzését? Hát, mert a) Reese Anna után indul, és b) a megfelelő személy segítségével simán megoldható a probléma.

Ezután látjuk célszemélyünket elrablói autójának hátsó ülésén magához térni. Nem kispályás a csaj: ügyesen kitornázza magát a megkötözésből, és bátran túszejtőire támad, ami mondjuk egy száguldó járműben nem éppen veszélytelen mutatvány. A heves verekedésnek az érkező John vet véget (gondolom bemérte a nőt a mobilja alapján), lazán a száguldó autó elé áll, és egy mozdulattal ledurrantja a sofőrt, mire a jármű egy másik autónak csattanva megáll. Kiszedi Annát, aztán elvezeti a helyszínről.

11_1.jpg

11_2.jpg

Lionel megérkezett a Fetch & Retrive-hez, egyenesen Naresh irodájába csörtet, ahol jelvényt villant és utasítja, hogy adja át a szükséges adatokat. Amikor megkapja elküldi Főncsinek, pont akkor mikor használni akarja a Claire-től kapott pendrive-ot. De most az ügy élvez elsőbbséget, ezért azonnal a kapott anyagot kezdi vizsgálni. Illetve csak kezdené, mert biztonsági őr közeledik a halottasházban, felfedezi az elhullott vércseppeket – jobb lesz elbújni, mielőtt bukta van. Az őr fegyverrel a kezében lép be, de körülnézni már nem tud, mert Harold egy üres urnával fejbe kólintja (mi a manó!), Claire-t kisegíti a koporsóból ahova elbújtatta (mehh!), és konstatálja, hogy nem ártana olajra lépniük.

Anna és John eközben egy utcasarkon lelkiznek, aztán Harold jelentkezik (még mindig a halottasházból), mert átvizsgálta a cégtől megszerzett módosított algoritmust. Arra jutott, hogy direktben is megkerestek felhasználókat, olyanokat akikről netes keresési előzményeik alapján megállapították, hogy azokat a termékeket használ(hat)ják, amiket hirdetőik árulnak. Ám nem szappanról, vagy ékszerekről van szó, hanem pl. hitelekről szóló hirdetésekkel céloztak meg adósokat, vagy on-line fogadó oldalakat küldtek játékfüggőknek, stb. Így a függőségük csak még jobban mélyült, ezáltal pedig a hirdetők termékeit még inkább fogyasztották – kivéve, mikor hiba csúszott a képletbe és valaki belehalt. Harold lenyomozta ki töltötte fel a módosított algoritmust.

12.jpg

Fusco és Naresh utóbbi főnökasszonyához mennek jelenteni, hogy a rendszert meghekkelték, ám végigmondani már nem tudják, mert belép a másik cégvezető két fegyveres kíséretében. A nő láthatóan semmit sem tudott az ügyről, társa volt tettes.

Mielőtt a részleteket megtudnánk visszaváltunk Finch-ékre, akik végre távozni szándékoznak a halottasházból. A férfi összepakolja a laptopját, Claire közben lelkesen csacsog, dicséri a találékonyságát, és kimondja azt, amitől hősünk velem együtt merevedik vigyázzba: Harold. Pedig ő eddig nem árulta el a keresztnevét! Baszki, jogos volt a félelme, a lány tényleg az ellenség ügynöke! Mielőtt időnk lenne meglepődni fegyvert ránt, elveszi a férfi telóját és laptopját, majd utasítja, hogy induljanak – megnézni a Szamaritánust.

13_1.jpg

13_2.jpg

A Fetch & Retrive irodájában eközben fegyveresektől körülvéve a két cégvezető cefet szájkaratét vív egymással – a férfi önelégülten közli, hogy az új algoritmusnak köszönhetően hatásosan tudják majd befolyásolni felhasználóik érzelmeit, ezzel pedig tökéletes célpontjai lesznek a hirdetéseiknek. A szónoklatot az érkező John és Anna zavarja meg – némi közelharc árán ártalmatlanítják a fegyvereseket, a zakkant főnököt maga Lionel küldi padlóra.

Harold és Claire másnap reggel érnek el a céljukhoz (a férfi az éjjel senkinek nem hiányzott, helló?!), ami nem kis meglepetést okoz: egy iskolába jöttek. (Amint belépnek a kamerák képe elsötétedik.) A magánsulit az ellengép alapította – a lány arról győzködi Finch-et, hogy a Szamaritánus igenis jobbá teszi a világot, és álljon melléjük ebben a küzdelemben. Azért hozta ide, mert amikor lebukott be kellett volna vinnie túszát a központba, de úgy gondolta meg tudja győzni és átállítani. Hát, látszik, hogy nem sokat tud és egyáltalán nem ismeri. Harold csak elnézően mosolyog, és visszakérdez: ha nem csatlakozom, akkor…? Erre fegyveresek lépnek elő. Hősünknek már csak egyetlen kérdése van: ha a Szamaritánus képes volt meglőni Claire-t, hogy ő higgyen neki, mit fog tenni az itteni gyerekekkel, hogy ők is higgyenek? Jó kérdés, naná, hogy nincs rá válasz.

14_1.jpg

14_2.jpg

A kompánia elindul az iskola udvarán át, amikor négy lövés hallatszik, majd mindegyik fegyveres fetrengve terül el: Forrás érkezett. Gott sei Dank!! Claire-re emeli a stukkerét, de nem lövi le, csak vállon találja, mire az elejti a mobilját és elmenekül. Forrás felszedi a zsákmányt, és Főncsivel együtt továbbáll. Ezek szerint az ő műve volt a kamerák elsötétítése. John Annát kíséri haza, vekengenek egy kört maguk körül, aztán elválnak útjaik.

Az irodában Reese megállapítja, hogy főnökének új laptopja van – az előzőt ugye Claire ejtette túszul, illetve örömmel veszi, hogy Forrás is megkerült. Na jó, sokáig nem élvezik a társaságát – a nő olajra lép, meló van. Finch végre kiböki, hogy milyen szorult helyzetben volt és hogyan menekült meg, társának meg is nyúlik a képe menten. De azért egy jó dolog van a történtekben: az elbitorolt laptopban ugyanis nyomkövetőt helyezett el, be lehet mérni az ellenség főhadiszállását. Illetve csak majdnem, az ottaniak sem hülyék, idő előtt hatástalanítják a kütyüt.

15_1.jpg

15_2.jpg

Átváltunk Greer főhadiszállására, ahol az öregnek jelenti egy technikus, hogy kilőtte a jeladót, viszont egyelőre nem találtak értékes infót a gépen. Kell még kicsit túrni, és meglesz az – jön a válasz. Ekkor érkezik Claire, elnézést kér, hogy az iroda helyett az iskolába vitte Haroldot, de az öreg nem haragszik (pedig minimum arra számítottam, hogy belezőkarmolóval megy neki). A lánynak csak egy kérdése van: miért lőtték meg őt, ahelyett hogy ijesztgetésként a levegőbe lőttek volna? Hát, a jó ügyért ez is belefért, jön a sztoikus válasz. Nem hiszem, hogy a csaj ezt akarta hallani, legalábbis az önfeledt mosolygás nem megy neki.

Ám belép egy másik személy, aki jelzi Greernek, hogy tárgyalásra kell mennie, ezért a párbeszéd itt megszakad. És igen, a Fetch & Retrive-hez jött felvásárlási szándékkal, erősen sajnálkozva az eseményen, ami annyi kellemetlenséget okozott nekik az elmúlt időszakban – nyilván a halálesetre gondol; kutya legyek ha nincs benne a Decima mancsa.

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nézőke 2015.03.04. 08:31:15

..hát ezt a részt nem igazán díjaztam, mostanra már annyi felesleges kört futunk,hogy ihajj.
Az elejétől lehetett sejteni,hogy Claire a másik oldalon áll, minimum egy noname laptopba dugom a pendrivot ,azon is lehet adatokat nézegetni,nem? de nézzük csak sorban a mellényúlásokat:
1. Claire ugye úgy tudta,hogy mellélőnek. erre lelövik. És amikor magához tért,cseppet sem volt kiakadva a munkáltatóira, hanem ment tovább minden ,ahogy eltervezte..
2...azaz mégsem,mert a végén tesz egy önhatalmú kitérőt Föncsivel, tehát mégsem követi annyira az utasításokat. A színésznő egyébként katasztrófa.
3. el lett helyezve a kutyás hirdetés a holtzónában. Eszerint pontosan tudják,hol van a holtzóna, azt is tudják mi hősünk neve,és még egy - nem a Szamaritánusra kötött - külön arcfelismerő rendszer lefuttatva bármikor megtalálná őket.
4. ..de oké,hagyjuk a technikát. A holtzónákra állított megfigyelő emberek sémát miért nem próbálják? Az ellengépnek nem okozna gondot pár millió dollár kiutalása az összes magánnyomozónak és biztonsági cégnek,nemde?
5. Fusco kapcsán már rég megtalálta volna őket a Szamaritánus, elég csak átfutnia az aktákat ,és máris találna pár kapcsolatot saját és Haroldék ügyei között, könnyen meglenne a belső ember is.

Ezzel csak azt akarom mondani,hogy sokkal óvatosabbnak kéne lenniük hőseinknek.

Ja,és még egy, a korábban gyanús ügyekben eltünedező Forrás akkori akcióiról sincs semmi, ezek vajon külön embermentések voltak, vagy ha kapcsolódik a Szamaritánus bizniszhez, akkor mutathatnák őket néha.

AaannnaaA 2015.03.04. 09:13:45

@Nézőke: Én most még ott tartok a sorozattal, hogy ezek a kérdések nézés közben nem jutnak eszembe, csak a nagyon vérlázító ostobaságok. Ha már minden apró hülyeség szemet szúr nézésnél, na akkor fogom tudni, hogy eljött a vég :) A sztori vezetése szempontjából sajnos lassan közelít, de ezt már kifejtettem párszor: szerintem olyan helyre kormányozták magukat az írók, ahonnan nehezen van (számomra elfogadhatóan) előre, és egyáltalán nincs hátra. De nem ismétlem magam, az előző részeknél leírtam mire gondolok.

Lassan aktuális lenne egy sörözés mindezt megbeszélni. Többiek?

Arkhia 2015.03.04. 23:54:24

Részemről rendben, bármelyik szombaton/péntek délután elérhető vagyok (kivéve a mostanit).

Neoprimitív 2015.03.05. 06:10:33

Én inkább megvárnám az évad végét, vagy legalább is az áprilist. Amiket nézek, azok most szinte kivétel nélkül szünetet tartanak/ismételnek márciusban és éppen odáig jutottak, hogy na majd meglátjuk, mit hoznak ki belőle a végére.

Oktogon8 2015.03.06. 11:26:37

Szombat délután én is szívesen söröznék :)

AaannnaaA 2015.03.06. 11:57:32

@Oktogon8: Ohh, egy új jelentkező! Ennek igazán szívből örülök. A kövi rész hv-ja alatt visszatérek a témára, szerintem pl. a 28-ai hétvége jó is lenne. De majd meglátjuk a többségnek milyen időpont jó.

Kapitánylány 2015.03.06. 15:39:28

@AaannnaaA: akkor mi mint mindig kimaradunk! nekünk március végig nem jó, sőt szerintem április eleje sem. :) de azért ez ne szegje kedvetek! :D

AaannnaaA 2015.03.16. 21:04:10

@Oktogon8: Sör ügyben dobj rám egy mélt, ha még aktuális.

Oktogon8 2015.03.17. 10:56:25

@AaannnaaA:

Szia!
Igen érdekelne.

Küldtem üzenetet blog.hu-n keresztül, sajnos az email címed nem tudom.

tnsnames.ora 2015.04.25. 17:51:42

Két epzód-jellegűbb rész után, egy náluk is gyengébb.
Ezt a Claire-szálat én (is) gyengének éreztem, hiába volt amúgy ügyes Finch, meg volt "okos" életben hagyni Claire-t a végén.
A másik/fő/epizód-szál meg szakmai szempontból volt problémás.
- Engem zavar a cég/brand neve. Lehet, hogy van logikus magyarázat, de számomra előbb van "retrieve"(=keresés) és aztán "fetch"(megoldás/adat nyújtása az érdeklődőnek)
- Nem derült ki számomra mi ez az "új algoritmus".
(a) Ami érdekes lenne, az a keresés területén lenne érdekes, a filmbeli meg nem igazán nyújtott pluszt a jelenleg is jól működő Google-lal szemben. Különben is számomra a legfontosabb a keresési tér(=szemétbánya) nagysága amiben keresünk. A Googlét még egy Bing sem veszélyezteti pedig milyen régi már a Bing is.
(b) Gyorsnak meg mindig gyors volt a hagyomnyos keresés
(c) Nyelvi finomságokat is kezel a hagyományos kereső, nem kell kockának lenni egy keresés megfogalmazásához. Sőt olykor laikusok ügyesebben kugliznak.
(d) A hangvezéreltség, angol nyelvterületen már régóta megvan, ezt megint nem lehet nóvumként tálalni.
(e) A kiberbűnözési szál sem volt elég jól kidolgozva.
(f) Még a poén is eröltetett volt "két frissen megismerkedett ember", Finch és John játkokat dobál egymásnak. Hiába volt színészileg remek a Finchet alakító színész által.
(g) A Szamaritánusos vonal ide is befigyelésébe (Greer) már nem szólok, annyira eröltetett

By the way 14:33 alapján Fetch and RetriEve. Úúúúútálom a nyelvtan-náciskodást, de mivel többször előfordult a betűhiány, ezért a jó rögzülés érdekében leírom.

tnsnames.ora 2015.04.25. 21:13:18

Azért egy jó poén jutott erre a részre is.
Finch hívja Fuscót
- Hadd találjam ki! Szüksége van valamire, és rendkívül sürgõs.
- Nem csoda, hogy nyomozó lett.
süti beállítások módosítása