Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

A célszemély (Person of Interest) 4x09 - The Devil You Know

2015. június 18. 15:00 - AaannnaaA

Az eseményeket ott folytatjuk ahol az előző rész végén abbahagytuk: Martine besétál Shaw „munkahelyére” és fegyvert ránt. Persze Ricot sem kell félteni, tart némi tűzerőt itt is, úgyhogy amint a gyiloknő lőni kezd, ő viszonozza. Cefet tűzpárbaj kerekedik, szerencsére egyetlen civil sem kap extra likat, sőt a csajok sem – a két női terminátor nem bír egymással. Shaw folyamatosan hátrál, végül a hátsó kijáraton távozik, aholis motoron Forrás várja.

Gyorsított ütemben menekülnek, a Szamaritánus persze követi őket a kamerák képén át egészen addig, míg holttérbe nem érnek, ahol nem láthatja őket. Itt egy várakozó kaminyon rakterébe motoroznak befele (könyörgöm!), a drótlovat letakarják, maguk pedig a már bepakolt dobozok mögé bújnak. Mikor a rakodómunkások bezárják az ajtót, végre szusszanhatnak. Rico nem kicsit ideges, miután Forrás közli, hogy lebukott, Főncsi pedig kontráz, miszerint vissza kell térnie a főhadiszállásra és meglapulnia. Oké, de mi lesz, ha új szám érkezik? Nos, John megbirkózik a feladattal, mondja Harold, miközben némileg idegesen nézi az okostáblán Elias képét.

1.jpg

Helyszínt váltunk és ugrunk pár órát előre: hősünk épp Eliast követi tisztes távolból, miközben az Marconival sétál a mólón. Főncsi jelenti John fülesén, miszerint Sameen lelepleződött, de társa bármennyire aggódik érte, most az a dolga, hogy a maffiavezért figyelje. Végülis Elias többször segített nekik, plusz jobb az ismert gonosz, mint az ismeretlen. Na ja. Eközben a megfigyeltnek találkozója van, John lő is egy képet gyorsan, amit Harold azonnal felismer: a tag Bruce Moran, a maffiózó könyvelője. Mialatt ők beszélgetnek Reese kiszúrja, hogy Link, Dominic embere a távolból fényképezi a maffiatalit.

Shaw és Forrás még mindig a raktérben utaznak, mikor a járművet váratlanul rendőrautó állítja meg. Bentről csak annyit hallanak, hogy a sofőrt utasítják, maradjon a fülkében, a csomagtér pedig kinyílik: Fuszkó vigyorog az ajtóban. Kitessékeli a csajokat – ebből a sofőr semmit nem lát, és szerencsére az ellengép sem – aztán továbbhessenti őket.

2_1.jpg

2_2.jpg

Elias és Marconi a rejtekhelyükre érkeznek, de John állja az útjukat, hogy figyelmeztesse a maffiózót a veszélyre. Az köszöni szépen, de úgy véli el tud bánni a trónkövetelővel, azzal besétál a bunkerébe. Alig tesz azonban pár lépést, mikor az ajtónállója fegyvert ránt; még jó, hogy John erre jár, és lelövi a tagot. Elias most már komolyan veszi a fenyegetést. Ami azért is hasznos, mert a bunker ajtaját további rosszfiúk döngetik bejutás reményében – irány a hátsó kijárat. Odakint vívnak némi szájkaratét arról, hogy mi is a teendő, hősünk mindenképpen a városból való elpucolást szorgalmazná, Elias azonban rohadtul nem, úgyhogy végül John enged, hármasban kelnek útra.

Hogy hova mennek? A maffiavezér egyik lekötelezettjéhez, annak is az éttermébe (jajj, de közhelyes!). A tagot Gino-nak hívják, felsorakozott pár emberével bájologni a felettesével. Gino azonban láthatóan ideges, és mikor Elias rákérdez az okára, némi feszült egymásra bámulás után emberei fegyvert rántanak, ahogy célszemélyünké is. A maffiózó konstatálja, hogy a Testvériség betette a lábát a területére, úgyhogy kérdi, hogy vajon Bruce-hoz is eljutottak-e? Azt izzadó lekötelezettje nem tudja megmondani, azt viszont annál inkább, hogy Dominic emberei kb. egy perc múlva itt lesznek. Akkor nyomás, adja ki az utasítást John, Elias pedig visszaszól, hogy ezzel még nincs vége.

3_1.jpg

3_2.jpg

Martine jelenti Greernek, miszerint megvan Shaw, de meglépett, méghozzá Forrás segítségével. Sőt van egyéb tudnivaló is: a gép ugyanis nem látta Rico-t, szóval szar lehet a palacsintában - Greer ezt viszonylag rezignáltan veszi tudomásul. Elmondja továbbá, hogy a két nő egy kaminyonban tűnt el, amit egy nyomozó állított félre, így felettese utasítja, hogy ennek nézzen utána.

A csajok az utcán kutyagolnak – Sameen mielőbb vissza akar térni az akciózáshoz, úgy gondolja ehhez csupán új személyazonosságra lenne szüksége a géptől, de Forrás lófaszt int: ez nem így működik. Jobb lenne, ha kissé visszavenne, nemrég élt túl egy gyilkossági kísérletet, nem ártana a Szamaritánust komolyabban vennie. A tiráda hatásos, Rico megadóan kullog a nő után.

4.jpg

Ginohoz ideért Dominic és néhány embere – a Testvériség vezetője nem örül túlzottan, hogy elszalasztotta a nagykutyát. A piti maffiózó zavarában összevissza hadovál, így kerül szóba Bruce. Dominic érdeklődését felkelti Elias könyvelője, félre is vonul Linkkel agyalni ezen egy kört. Úgy gondolja Bruce nemcsak szimpla könyvelő, hanem egyben főnöke bizalmasa, aki irányította az bizniszt, míg az sitten volt. Szóval őt kell megkeresni, és meglesz Elias.

A maffiavezér Marconi és John kíséretében kissé lepukkant épületbe érkezett, ami az övé, épp felújítja, bár még csak a legfelső szintig jutott, ahol amúgy a könyvelője irodája van. A kedélyes társalgást azonban megzavarja a Testvériség érkezése – hát ez gyors volt. Sajna a hátsó kijáratnál is ott vannak, így marad a tetőtér. Hősünk nem túl lelkes, ott bezony csapdába esnek, de Elias szerint legalább egy kis haladékot kapnak, ami egy fokkal jobb, mint most meghalni. Így hát irány a lift és a felső szint.

5_1.jpg

5_2.jpg

Míg a lift halad felfele Harold és John a lehetőségeken törpölnek – hivatalos úton nem értesíthetik a rendőrséget közbeavatkozás reményében, hiszen Elias körözött bűnöző, azonnal sitten végezné, ahol Dominic valamely embere megölhetné, ezért Finch úgy dönt Fuszkót küldi felmentő seregnek. Már hívja is, ám mielőtt elmondhatná miről van szó, nyomozónk asztalánál megjelenik Martine, mint DEA ügynök. Összeugrik a gyomrom, baszki! Lionel félbehagyja ugyan a beszélgetést, de Főncsi így is hall mindent, sőt az asztalon lévő kamera képén át látja, és hozzám hasonlóan szűk gyomorral követi az eszmecserét.

A szőke arról kérdezi Fuszkót, hogy miért állított meg egy kaminyont drogszállítás gyanújával, mikor ő egy gyilkosságis nyomozó? A férfit nem ejtették a feje tetejére, és ügyesen kimagyarázza magát, így Martine meghátrálásra kényszerül, bár kétlem, hogy egyetlen szót is elhitt volna. Mikor Lionel újra felveszi a telefonját Főncsi jelzi, hogy mindent látott és hallott (erre ő dühösen megfordítja az asztalán álló babát, amiben a kamera van – idegesíti a megfigyelés, na). Mindenesetre informatikusunk figyelmezteti, hogy tartsa a távolságot a nőtől, mert az rohadtul nem DEA ügynök, és jobb nem tengelyt akasztani vele. Végül meg sem kéri arra, hogy segítsen Johnéknak, ami teljesen érthető annak fényében, hogy Greerék felfigyeltek a nyomozóra.

6.jpg

A csapat felér a tetőre, a könyvelő irodája persze üres, Elias pedig azonnal a széfhez indul. Marconi megnyom egy gombot, amitől az egyik szekrény mögött titkos ajtó nyílik – John sürgetné, hogy menjenek be oda, de a maffiózó mindenképpen a páncélt akarja kinyitni. Közben az íróasztalról felemel egy bekeretezett fényképet, és a zsebébe süllyeszti – hősünknek nem tűnik fel, én pedig nem értem a jelentőségét. Az ellenség egy lövéssel kinyiffantja a zárat, Reese konkrétan úgy rángatja el a széftől a maffiózót, immár cefet golyózáporban. Beugranak az átjáróba, Marconi azonban hátra marad, és begyűjt egy váll-lövést. Elias rohanna vissza utána, de John nem engedi, immár kettesben folytatják a menekülést.

A csajok még mindig az utcán vannak, épp megússzák, hogy az ellengép ügynökeibe fussanak. Főncsi kéri, hogy igyekezzenek egészben visszaérni az irodába, bár ő akkor nem biztos, hogy ott lesz, lévén elüget Johnnak segíteni. Mégis min dolgozik a társam, kérdi a nő, mire Harold vonakodva kiböki: Eliast védi. Hiába szívja fel magát Rico, nincs apelláta, neki az a dolga, hogy elrejtőzzön – ezzel bontja a vonalat. A düh azonban már megvan, így Forráson tölti ki, először hízelgéssel, aztán fenyegetőzéssel próbálja kiszedni belőle hol van John. Sikerrel jár, a nő nagy sóhaj kíséretében megígéri, hogy odavezeti.

7_1.jpg

7_2.jpg

John és Elias egy szobába húzódik be üldözői elől. A maffiavezér meglehetősen ideges, méghozzá a meglőtt Marconi miatt (akit következetesen csak a keresztnevén, Anthonyként emleget), nem tudja, hogy él-e még egyáltalán. Úgy nézem eléggé megviselte a dolog. Ekkor megszólal a mobilja, Dominic hívja. A két nagyvad eltársalog egymással: igen, Marconi még él, és ha Elias feladja magát, akkor ő és „Riley nyomozó” élve távozhat. Milyen kedves.

A beszélgetés végeztével hősünk továbbállna a szobából, védence azonban nem akar, inkább azon mélázik, hogy feladja magát. Reese ezt nem hagyja, ígéri, hogy ha kijutottak visszajön Anthonyért. Mikor a maffiózó tovább vitatkozna leinti, inkább a kezébe ad egy stukkert és utasítja, hogy induljanak. Elias némi iróniával kérdi, hogy emlékszik-e mi történt, mikor legutóbb fegyvert adott neki, de „nyomozónk” megbízik benne, és reméli, hogy nem hiába. Hát akkor indulás.

8.jpg

A tetőtérben ezalatt Dominic emberei hasztalan próbálják felnyitni a széfet, a férfi azt mondja Linknek, hogy nem pénzt remél a felnyitásával, hanem információkat, amikkel Elias sakkban tarthatja azokat, akik felett hatalma van. Nem rossz gondolat. Keményen püfölik Marconit a megoldásért, ám ő nem hajlandó elárulni a kombinációt. Mini kisebbfajta szónoklattal próbálja meggyőzni az együttműködésről, sőt még hatalmat is ígér, ha segít neki, de lenéző vigyorgáson kívül egyéb választ nem kap.

Johnék tovább avászkolódnak az épületben nyomukban a Testvériség embereivel, és mikor behúzódnak az egyik szobába a maffiafőnök meglehetősen zavart fejet vág – állítása szerint csak maga a szoba zavarja. Hm. Főncsi jelzi, hogy lenn van az utcán, és kijutási lehetőségekben próbál segíteni a két bujkálónak. Igyekszik olyat javasolni, ahol kevesebb bandatagba szaladhatnak bele.

9.jpg

Dominic morcosan távozik Marconi mellől, Linknek adja át a terepet némi lelki terror gyakorlására – úgyis mint a vezető jobb keze beszéljen a másik vezető jobb kezével. Nos, nem jut messzire, inkább Anthony oktatja ki, miszerint bármikor kerülhet ilyen helyzetbe mint ő, amire Linknek nem igazán van ellenérve.

Míg a két menekülő a kiutat keresi beszélgetnek kicsit, persze Marconi a téma. Elias elmondja, hogy nevelőotthonban találkoztak még egészen fiatalon – Anthony apagyilkossággal kezdte pályafutását (ahogy később Elias is megtette), örege állandóan az anyját püfölte, ő meg azt látta megoldásnak, ha elvágja a torkát. Rögtön jó barátok lettek (mehh!), ami azóta tart, ugye.

10.jpg

A csajok ideértek a helyszínre, olyan bejáraton ügetnek befelé ahol nincs kamera, és jókora osztály(?)teremben találják magukat. Rico értetlenkedik, hogy vaj’h jó helyre jöttek-e, a választ pedig egy bazi nagy fecskendő képében kapja meg, amit Forrás a nyakába vág. Hiába dühödik be az átverés miatt, pillanatokkal később kiájul.

A menekülők kijutottak a hátsó kijáraton, ahol Főncsi már várja őket. John lohol elöl, Elias utána, ám alig lépnek ki az ajtón a maffiavezér nyom egy kéziféket, a fegyverét pedig hősünkre emeli. Nem, nem lelőni akarja, csak biztosítani, hogy ne menjen utána, mert ő bizony vissza óhajt térni az épületbe Marconiért. Reese kétségbeesetten rohan, hogy másik bejáratot keressen, miközben Harold feltárcsázza Eliast, hogy a lelkére beszéljen. Nem jár sikerrel, a férfi pillanatok alatt Dominicba fut, ezért elköszön beszélgetőtársától, és megadja magát. Ó bazmeg!

11_1.jpg

11_2.jpg

John újra bejutott az épületbe, Főncsi pedig jelzi hol lát nagyobb tömörülést, nyilván ott vannak a „túszejtők”. Át is váltunk rájuk, Elias Dominic előtt térdel, és kéri, ha már megadta magát, ellenfele tartsa meg az ígéretét és engedje el Marconit. Hát azt nem óhajtja, csak ha megadja a széf kódját. A maffiózó először bizonyítékot akar, hogy Anthony életben van (így tudjuk meg, hogy ezek ketten nem egy szobában vannak – szóval Reese hiába indult felfelé, nem juthat olyan helyiségbe, hogy mindkettejüket megmentse). Mini felhívja egyik emberét, aki sebhelyesünk füléhez tartja a telefont, így a két barát beszélni tud egymással. Marconi szerint nem fogják őt elengedni, mielőtt megadná a kódot, így főnöke kénytelen ezt tudomásul venni, és nehéz szívvel (sőt, remegő szájszéllel) megadja a számokat.

Főncsi odalentről jelenti Johnnak, hogy valami nem stimmel a széffel. Elias szónokol pár kört ellenségének rámutatva annak gyenge pontjára (a túlzottan nagy arcára), mire Dominic gyanút fog, és hívja Linket, hogy ne üssék be a kódot. Elkésett, a kód beütve, Marconi arcán megjelenik egy kaján vigyor, aztán a legfelső szintet hatalmas robbanás rázza meg. A feldühödött Testvériség-vezér ellenfelére emeli fegyverét, de végre megérkezik John, kioszt pár térd és váll-lövést, így Elias megmenekül, Dominic azonban olajra lép.

12_1.jpg

12_2.jpg

Késő éjjel Rico ájultan fekszik az iroda sarkában egy ágyon – Medve őrzi – Harold és John tanakodva állják körül, azon méláznak mit tegyenek, ha magához tér. Én azt javaslom kerüljenek kar- és lőtávolságon kívül; ők arra jutnak mindenképpen meg kell lapulnia, ha majd magához tér, merthogy az álcájának annyi, és veszélybe sodorhatja mindannyiuk életét.

Greer és Martine a Szamaritánus vakságáról beszélgetnek, az öreg szerint a Gép okozza ellengépük tehetetlenségét. Megoldás? A terepmunka. Gyilokunk ezért vagy egy tucat ügynököt kap saját használatra, hogy felkutassa Ricot. Lekáromkodom az eget, bazmeg!

Átváltunk a Testvériséghez – a felkötött kezű Link csatlakozik főnökéhez. A tag gyanút fogott, mikor Mini le akarta állítani a széfkód bepötyögését, és megpróbált elrohanni – ez volt a szerencséje, mert kisebb sérüléssel megúszta az incidenst, amit a többiek a szobában nem. Dominic meglehetősen morcos, ám beosztottja megdöbbenésére kijelenti, hogy immár tojik Eliasra. Miért is? Nos rájött, hogy a maffiavezérnek védelmezői voltak, úgymint „Riley nyomozó”, plusz a picsa aki elkapta őt (mi tudjuk, hogy ez Rico), és valaki full ismeretlen (ez lesz Harold, vagy akár még hozzá csaphatjuk a gépet is az egyenlethez), és ő inkább eme rejtvény megoldását keresi, hiszen sejti, hogy sokkal nagyobb dologról van szó, mint amit eredetileg gondolt.

13_1.jpg

13_2.jpg

Elias a mólón figyeli a napfelkeltét, mikor Bruce csatlakozik hozzá. A maffiavezér elővesz a zsebéből egy képet (gyanítom ezt vágta zsebre a könyvelő irodájában), melyen három fiatal srác látható – megjegyzésből tudjuk meg, hogy ő, Anthony és Bruce vannak rajta. Nofene. Egy barátját már elvesztette, a másikat már nem akarja veszélybe sodorni, így egy ideig nem találkozhatnak. Addig is könyvelője összeállított egy listát azokról, akik elpártoltak a maffiavezértől, ő pedig egyesével megrángatja majd mindegyikük bajszát. Kezdésnek Gino-ét.

Mikor Bruce távozik, Elias Haroldot tárcsázza, aki kihangosítja a hívást, hogy John is hallja. Először köszönet hangzik el az élete megmentéséért, aztán egy sorry a bomba miatt. Főncsi rájött, hogy az épület anno nevelőotthon volt, mint virágnyelven kiderül itt nőtt fel a három maffiózó-jelölt. Most már értjük a férfi miért rühellte az egyik szobát, az volt a fenyítés színhelye. Reese sajnálja, hogy nem tudták megmenteni Marconit, de Elias ígéri, hogy bosszút áll érte Dominicen, egyben figyelmezteti hőseinket, ha az elkezdődik ne álljanak az útjába. Ezzel bontja a vonalat és magányosan tovasétál a mólón.

5 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Is 2014.12.05. 15:59:58

Na, hogy tetszett, Aaannnaaa? Mondtam, hogy lesznek benne történések.:D
Szegény Sebhelyesarcú. Ilyen az igaz barátság. És egy kicsit szerintem sikerült megingatnia Linket is.
Apróság, de talán érdemes lett volna megemlíteni, hogy többször is latin idézetekkel dobálóztak. Ezeknek szerintem most súlya volt ebben a részben, pláne a legvégén, Elias szájából.

Dominic rendesen felbosszantotta Elisat, itt "patakvér" fog folyni, hogy egy klasszikust idézzek :)

Viszont nagyon aggasztó, hogy Greer & Co. rájöttek a titokra, miszerint Szamaritánus nem látja Főncsiéket, mert bármilyen kezdetleges is a saját szemes felderítés, jelent esetben sokkal hatásosabb lehet. Kíváncsi vagyok, hogyan ússzák ezt meg, mi lesz Ricóval és túléli-e bárki is az Ő ébredését. :D
És aranyos volt, mikor a teherautóban való elbújás után Rico mondja Forrásnak, hogy most már elengedheti :P

És csak most ütött meg: ha Szamaritánus nem látta a menekülésre használt teherautót, mert kameramentes vakfoltban volt, akkor a Gép honnan tudta, hogy merre irányítsa Forrást??? Vagy forrás mérte volna fel a terepet előre? Nem hinném.

AaannnaaA 2014.12.06. 10:11:52

@Is: Igen, a latin idézetekkel igazad van, de gugli barátunkat akárhogy facsartam nem találtam a magyar megfelelőjüket - aztán lehet nem facsartam elég kitartóan.
Ahhoz képest, hogy Elias halálát vizionálták elég sokan odaát a Junkie-n, nagyon örültem, hogy megússza, viszont Marconit sajnáltam. Nem tudom ki lesz az igazán megbízható és hű jobbkeze ezután, aki testőrként is funkcionál. Mert a gyerekkori barátnál jobbat (megbízhatóbbat) úgysem talál.
Rico helyzetéről csak annyit, hogy vmelyik este ültem a gép előtt, és az jutott eszembe, hogy akár mindkét csajt - Ricot és Forrást is kiírhatják. Vagy Shaw megy Forrás meg totál begőzöl. Ne legyen igazam.

Is 2014.12.06. 12:50:18

@AaannnaaA: Eh, akkor nézel angolt és azt magyarítod. Nem feltétlenül a műfordítás a lényeg, hanem a részben játszott dramaturgiai szerepük. :)
Én is sajnáltam a fickót.
Azért ha Ricót és Forrást is kiírnák, akkor szerintem sok pasi (pl. Neo és én :D ) kiakadna :)

zitoka 2014.12.13. 00:04:32

Nnnna, majdnem nem vettem észre a hv-t a sok VV izé miatt. Résen kell lennem! :) Ez is szuper volt, köszi! :)

tnsnames.ora 2015.04.23. 23:41:08

Nagyon jó, eseménydús rész volt, mindössze egy poénnal, de az óriási volt Fuscótól, amikor megkérdezte a két lánytól, hogy akarja-e megtudni meddig jutott a két a lány a teherautóban :)
www.tv.com/shows/person-of-interest-2011/community/post/person-of-interest-season-4-episode-9-the-devil-you-know-review-141694953791/
A link szerint - számomra mindenképpen elképzelhetetően - Anthony azt mondja, hogy meghódítatlanul halok meg, míg Elias a végén azt mondja, hogy még mindig meghódítatlan.
süti beállítások módosítása