Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Éden Hotel 3x69 - A búcsúbuli érdeklődés hiányában elmaradt (18+)

2015. május 29. 06:36 - sixx

screen_shot_2015-05-29_at_05_24_57.png

Már látom a fényt az alagút végén, igaz, ahogy közeledek felé, Gólem áll benne térdig érő fosszínű halászgatyában és mélyen kivágott, molyrágta pólóban, a kezében egy Éden Hotel feliratos kártyával, és azt mondja, hogy a lakók a 34 555. napon vannak túl, Botox és Papika unokái túl vannak az első kamerás kúráson, Loki és Patkolt Pecek válása pedig viharos volt, mert nem jutottak dűlőre a kék pillangók sorsát illetően. Igen, bazdmeg, ilyeneket álmodom mostanában, nem lehet elég gyorsan vége ennek az évadnak.

A népet Snezi ébreszti bohócruhában, bugyiban ugrálva, teng-leng a szilikoncsöcs, csak aztán le ne üssön vele valakit. A cár és Pornósbula azon tanakodik, miért pont az a négy gyökér jött vissza, aki. Mert ugye Nóri nem meghatározó személyiség, mondja Pjotr, aki arra sem számított, hogy Snezi jön vissza, de érti ő a szerkesztőket, hiszen mind a négy visszaköltöző kapzsi geci, pénzt akarnak látni és passz. Ebéd, kurvasok spagetti, Pjotr baszogatja Nórit, miért írtad, hogy nagy a pofám? Mer’ az. Ebből lesz egy kis veszekedés, de már kit érdekel. Lóra kaja után Snezivel tanakodik, utóbbi tömi a fejét, hogy ne bízzon Petiben, mert simán Kiskunfélegyházáig hajítja a gömböt, de hát Snezinek lóvé kell, ezért bármit képes mondani. De legalább őszinte.

screen_shot_2015-05-29_at_05_39_04.png

Na, Gólem bejött, mert kiderül, mi értelme van a négy visszatérőnek: dönthetnek, legyen-e párcsere. Ennek első körében a jelenlegi párok szépen elmondják, mennyire jól érzik magukat mostani párjukkal, Pjotr meg azt is, hogy Lóra mellett állandó rettegés lenne az élete, de persze nem ilyen direktbe’ mondja, mert ő szofisztikált. Loki azt jelenti ki, hogy osztán még ilyen magabiztos sose vót, mint Lóra mellett, közben a riportban mindenki azt mondja, hogy ha kell párcserélni, nem fog eret vágni magán, bár Lóra amilyen idióta mindezt nyilvánosan is elmondja. Baszki, ha ezzel a nővel jutnék a fináléba, 4 milliónál úgy vágnám Gólemhez a gömböt, hogy elájulna. (Ha Snezivel, kétmilliónál.)

screen_shot_2015-05-29_at_05_54_41.png

A győzködés-hazudozás végén jönnek a régiek, Nóri akar párcserét, mert szereti Lokit és Pornósbulát is, együtt meg méginkább, de nem úgy, perverz állatok, hanem felebarátilag. Bence is akar párcserét, mert a cár és Lóra is jü együtt. Snezi csillogó felsőből kis híján kieső csöcsei nem akarnak párcserét, mert figyelte az eseményeket, és úgy kalkulál, mármint magában, hogy ha ilyen párok maradnak, akkor mindenki elhajítja a gömböt, ő meg nyer. De nem ezt mondja. Pjotr erre aszongya, hogy nem akarja megszokni Lóra szokásait, ami nem mellesleg a legnagyobb faszság, hiszen egy napról van szó. Na, Gyula jön, Gólem mondja is neki, hogy na, genyó, itt a lehetőség, hogy végre számítson a szavad. Legyen, mondja, mert szereti az izgalmas helyzeteket. Na, akkor Loki-Pornósbula, Pjotr-Lóra páros alakult ki, a cár a riportban temeti magát, és aszongya Gyulának, hogy ha izgalmakra vágy, szóljon, elviszi vidámparkba.

Loki és Pornósbarbi nagyon örül a döntésnek, és a szobában ugrálnak és örömködnek, Pjotr és Lóra meg a tévészobában beszélgetnek, egyelőre elég hűvös a viszony, de van még egy nap helyretenni a dolgokat. Már amennyire lehet, mert a cár nem bízik a muzsiknőben jottányit sem. Újabb löevél, feladattal: tessen kortesbeszédet mondani saját magatok mellett, párban. A cár és a fehér ruhás, értetlen muzsiknő gondosan koreografál, Lokiék meg két cigi között megbeszélik, hogy spontán lesz az egész, és improvizatív. Ennek megfelelően Lóráék beszédét faarc fogadja, amikor Lóra előhúzza a hátrányos helyzet- és rossz családi körülmények-kártyát mindenki forgatja a szemét, pedig Pjotr még el sem kezdte a mondókáját, ami nagyjából arról szólt, hogy igen, ő geci volt, és hazudott, de nyerni akart, és kész, és csak a 24. naptól hazudott, szóval basszák meg. Lokiék tényleg természetesnek hatnak, lazák és viccesek, nem hazudoznak és nem akarják senkire rábeszélni magukat. Jó taktika.

A két beszéd után a várakozásoknak megfelelően nem történik semmi, búcsúbuli nincs, egyet koccintanak pezsgővel, oszt kalap, lefekvés előtt viszont Bence szívecskéket rakosgat ki a szobában Snezi talpa alá. Awww.

screen_shot_2015-05-29_at_06_24_55.png

screen_shot_2015-05-29_at_06_26_03.png

Címkék: 18+ éden hotel
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mók_Ica 2015.05.29. 06:50:34

Jò reggelt, izgalmakkal teli napnak nézünk eĺébe, hihihihi....

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2015.05.29. 07:10:34

"Baszki, ha ezzel a nővel jutnék a fináléba, 4 milliónál úgy vágnám Gólemhez a gömböt, hogy elájulna. (Ha Snezivel, kétmilliónál.)" :D

De hogy Gyula, a pink fanszőrt vakaró sakál nemhogy egy gifre, de még egy említésre sem volt elég... naaaaa :) ! Az azért nem volt "utána nem történik semmi". Azért annyira nem kéne unni az évadot, hogy az ilyenek felett is ugorgyunk :) !

Sanda.Ipse 2015.05.29. 07:37:35

Imádtam, amikor Papi ecsetelte Lorának, hogy látta Pbarbin, mennyire csalódott és kétségbe van esve a párcsere miatt. Még nagyobb öröm lenne látni az arcát, ha visszanézi az adást, ahol Barbi Lokival örömtáncot jár:))
Papika, papika! Megbukott a taktika:)

Sanda.Ipse 2015.05.29. 07:40:16

Gyugyu mégsem szereti már annyira Papikát? Azt a Lorát szánta neki (anyócát, ahogy Papi hívja újabban), akivel ő maga sem szeretne már a döntőben együtt lenni.

Stipistopi 2015.05.29. 07:48:17

Papika: szopi-szopi öt dollár!

Sanda.Ipse 2015.05.29. 07:57:34

Így múlik el a világ dicsősége. Botox kiesése után a cárból egy megtört papika lett.

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2015.05.29. 08:02:29

@Sanda.Ipse: Jaja, valamelyik nap jól mondta, az utóbbi időben Botox oldalkocsijának a kereke volt.

Tertullianus, a filozófus 2015.05.29. 08:28:54

@Sanda.Ipse: Nem a taktika bukott meg, hanem az a mód, ahogyan alkalmazták mindketten. A többiek alázása nélkül is tehetett volna tattikázni.

AkkorlegyenPtr 2015.05.29. 09:27:41

@Tertullianus a filozófus: Kérdés az, hogy ők aláztak-e nyílvánosan. Ha a riportban agyhalottnak nevezi őket, azt ők ott nem tudják. Elméletileg nem látták a "most" visszajött játékosok.... csak ugye tényleg most, amikor megy az adás a tv-ben.

Bujumburi 2015.05.29. 09:52:18

@AkkorlegyenPtr: volt nyilvános is, Nóri se véletlenül írta, hogy Papika-Botox és Gyugyu jobban teszi, ha visszavesz arcból.

Sanda.Ipse 2015.05.29. 09:52:41

@AkkorlegyenPtr: Patrikék is mondták az ÉÉ-ben, hogy Papika éreztette velük, hogy mindannyiuk felett áll. Pedig dehogy! Csak cizelláltabban tudta kifejezni magát.

Bujumburi 2015.05.29. 09:56:12

@Sanda.Ipse: @AkkorlegyenPtr: sőt egyszer Bence és Adri is elfilózgattak, hogy mitől lettek Botoxék ilyen flegmák és nagyképűek.

kszanaksz 2015.05.29. 09:59:26

Lehet, de ők meg akkor ezt elfogadták, legalábbis nagyon úgy tűnt, és csak utólag teszik szóvá.

Bujumburi 2015.05.29. 10:17:38

@kszanaksz: mert bevoltak kakkantva. :D

kszanaksz 2015.05.29. 10:28:29

@Bujumburi: Ez valószínűleg így volt, gondolom úgy voltak vele, hogy ne én szóljak miatta, ne én legyek az ellenség, majd szól más.

Tertullianus, a filozófus 2015.05.29. 10:30:17

@kszanaksz: Látszólag elfogadták, de a tüske bent maradt...

2015.05.29. 10:37:31

nézte vki a reggeli műsorban a lakók és berki esély latolgatást?

beacska 2015.05.29. 10:38:58

húúúú, néztem a TV2 döntős képét...Loki milyen csinos rajta, ÉS NINCS FEKETÉBEN!!! :DD

2015.05.29. 10:40:39

@beacska: nagyon csini
blikk is lehozta ahogy ott ül a két pár a döntős ruhájában (még szerencse h szpoilert nem lőttek...)

beacska 2015.05.29. 10:40:50

@fosch9: szia 9! de jó, h itt vagy! képzeld, tegnap döbbentem rá, h ma este nem valószínű, h tudom nézni a döntőt, mert egy horgásztó mellett fogunk bográcsozni :((

NEM TUDOM VELED SZURKOLNI, EGYEDÜL KELL TARTANOD A FRONTOT!!! ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ...

beacska 2015.05.29. 10:42:25

@fosch9: nekem kb. 2 hete tűnt fel, h Lokinál meg lett a benti (kinti?) súlyzózás eredménye...kezdett szemrevaló lenni ;)...már a tegnapiban sem lehetne "ledagadtozni" ;)

Bujumburi 2015.05.29. 10:45:51

@beacska: Szerintem Loki sose volt dagi, nem is értettem miért mondták ezt rá, amikor jött. Talán csak nagyobb volt a szakálla és lezserebben öltözött. Most már van egy hivatalos definíciója is a nem kigyúrt, de nem kövér testnek, azt hittem beszarok, amikor olvastam:

velvet.hu/elet/2015/05/06/az_aputest_az_uj_menoseg/

beacska 2015.05.29. 10:47:27

@Bujumburi: :DDD jaaa, nálunk a fiúk ezt mutogatták napokig büszkén :DD

azért Lokinak nem volt aputeste, és m tegnapi adásban meg kifejezetten nem :DDD

nem neked kéne írnom, de megteszem: akkora karizmája volt, h csak néztem :DDD

AkkorlegyenPtr 2015.05.29. 10:57:20

@Bujumburi: Lehet. Norbi elszólta magát az ÉÉ-ben tegnap. Nem úgy történtek a dolgok, ahogy a tv-ben láttuk.... és itt azonnal közbedumált Gólem... szóval még akármi is lehetett.

kszanaksz 2015.05.29. 10:59:41

Loki nem volt kövér a játék elején sem, csak hát ott volt Bence, Milán, Patrik, az elején az a kalapos tükörbe csücsörítős feszítős csávó, akinek nem jut eszembe a neve, hozzájuk képest más típusú volt. Szerintem nem annyira a testedzés látszik meg rajta, bár biztosan az is számít, de ilyen viszonylag rövid idő alatt látványosabb lehet egy minőségi ugrás az étkezésében. Nem tudom itthon hogy élt és kajált, de kint gondolom meg lehetett oldani táplálkozás szempontjából minőségibb ételekkel, nem sok olcsó péksütivel, amivel esetleg itthon.

alsophila grahami 2015.05.29. 11:01:26

@sixx: én is baszki xD már Papika taktikai bukásának se tudtam örülni, igazából az se érdekel, hogy ki hajít, ki nem hungarocell gömböt, pont leszarom, ezt simán elérte nálam a tv2 ezzel a rétestészta-nyúlós, áttekinthetetlen zagyva szarral /na jó, azért egy esélyt még adok nekik: a vasárnapi Alekosszal összezárt Fridi-pörformanszhoz nagy reményeket fűzök, remélem, jól fogok szórakozni, ez minimum kijár ennyi édenes szívás után ;)/

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2015.05.29. 11:09:16

@kszanaksz:
Zoolander, ezt a szót kerested, ugye :D :P ??

Amúgy Dominik :) .

2015.05.29. 11:09:34

@beacska: mindig jól nézett ki, csak nyilván nem egy bencéhez kell hasonlítani

Bujumburi 2015.05.29. 11:09:56

@AkkorlegyenPtr: ja, ebben Gólem nagyon jó, mindig egyből kapcsol és terel, ha valaki mocsaras terepre ér.

2015.05.29. 11:10:09

@beacska: ezt jól megcsináltad :D

eveMarlowe 2015.05.29. 11:12:20

@Bujumburi:
Hát van már benne jóóóó nagy tapasztalata ;)

alsophila grahami 2015.05.29. 11:12:27

@Tertullianus a filozófus: azért a taktika is -- ami előre sejthető volt valahol, mert annyira romlott világban talán még csak nem élünk, ahol olyan taktika lehet hosszú távon kifizetődő, ahol kezet adok a másikban, majd egy nappal (se) később - röhögést erősen visszafojtva - hátba szúrom az embert; itt folyamatosan ez ment, kizárólag ezt csúfolták taktikának, holott ez nem más, mint pofátlan rafkósság, jellemtelen ge*ccóság, ami lehet olykor-olykor, ha nincs más, egy taktikai elem, de hogy kizárólag ebből álljon vki/vkik stratégiája.... sztem ez eleve bukásra volt ítélve, mert ha nincs az állandó szerkesztői beavatkozás, már rég kívül lenne a Pjotr-Loki páros és alkalmi tartozékaik taktikástul, mindenestül, csakhogy az volt a szerkesztői/produceri koncepció, hogy ez kell ide - ármány, átverés, és persze dugás - mert a nép cirkusszal él... pedig a cirkusz is csak ügyesen adagolva szórakoztató, ömlesztve nem az.

Zár Balta 2015.05.29. 11:16:51

@fosch9: Visszagyütté kicsi fosom ? Loksi remekül áll máig ! Bírom a csávót.
Nórit meg ismét úgy utálom mint régen :)
Hiába ha egyszer nem olyan gyógyszerész-féle nekem! ( mármint szim patikus:)

alsophila grahami 2015.05.29. 11:18:15

@AkkorlegyenPtr: ezt mire mondta? nekem ez pont kimaradt, asszem, pedig a tegnapi adás kivételesen szórakoztató volt, Pacáék IRL is viccesek együtt :D

alsophila grahami 2015.05.29. 11:20:36

@Bujumburi: meg a fülében is erősen vijjoghat olyankor a vészjelző/isten hangja... ;)

2015.05.29. 11:22:57

@Zár Balta: vissza, hello :) igen, remélem este sem bukik el Lokkantyú :D
szegény nórinak már nincs tétje hagyd csak :D

AkkorlegyenPtr 2015.05.29. 11:23:24

@sui.generis: már nem tudom mire.. valakiről kérdezték őket, hogy milyen volt Bence és Snezi .. talán.. a fene tudja, de ezt így kimondta. Mormogta a "háttérben".

AkkorlegyenPtr 2015.05.29. 11:27:11

ja meghogy az első napokban büntit kaptak és nem ihattak, nem medencézhettek. mit csináltak, atyaég... ha húgyosmel megúszta, mi lehetett ott?

Zár Balta 2015.05.29. 11:30:04

@AkkorlegyenPtr: PL. nem hordták a microportot! :)

AkkorlegyenPtr 2015.05.29. 11:31:53

Fura nekem, hogy Peti ennyira rosszul látta Barbi Loki kapcsolatát.
Azt mondtam hogy Barbi teljesen kivan, miközben ugye ugráltak fent, mint a gyerekek.
Most vagy megint nem mutatnak nekünk, vagy Peti látnok, vagy benézett valamit, de nagyon.

mézescsók 2015.05.29. 11:33:46

Üdv. mindenkinek!

Remekül szórakoztam veletek (néha rajtatok) az elmúlt két-két és fél hónap alatt.
Ha nincs hv, nem biztos, hogy csupán a műsor kedvéért néztem volna a tv-t.
Ha valakit megsértettem volna, elnézést, annak ellenére, hogy akkor bizonyára volt okom rá.
Jó kikapcsolódást nyújtó kis időtöltés volt ez.
Kösz mindenkinek!

2015.05.29. 11:35:36

@AkkorlegyenPtr: barbera jól színészkedett

Zár Balta 2015.05.29. 11:38:05

@mézescsók: Mi is szerettünk téged (és mindenki mást is :), remélem találkozunk a következő hasonló hogyvolt-nál! A nickem változhat, mert időnként itt-ott kizárnak :)
Ha valakit esetleg megsértettem, leszarom :D
Lányoknak csöccsók, fúknak pöcspacsi ! :D

2015.05.29. 11:39:34

@Zár Balta: téged meg ezért szeretünk :D

Zár Balta 2015.05.29. 11:39:37

@fosch9: Tudod ki volt az igazi favoritom, kis fosom? (mára VV7 alatt is!)

kszanaksz 2015.05.29. 11:49:48

@AkkorlegyenPtr: Akkor még nem tartották magukat szigorúan az utasításokhoz? :-)

Bujumburi 2015.05.29. 11:52:56

"igya meg a levesét" - ezeket tényleg gyűjteni kéne...

AkkorlegyenPtr 2015.05.29. 11:55:44

@Bujumburi: jaja a teljes spalettát össze kéne írni :)

AkkorlegyenPtr 2015.05.29. 11:57:11

@fosch9: furcsa, hogy Lokk nem posztol egy képet sem barberával. egy képet tett ki majdnem..., de onnan is levágta B-t

AkkorlegyenPtr 2015.05.29. 12:03:49

Ha Lokk nyer, felteheti bakeliten Mint Royale-t... picit átírva :)

" round about now
since dey say
i am da sexiest man in costa rica
and i will neva grow old
and da gals yes dey love me"

Zsoofka 2015.05.29. 12:09:11

@AkkorlegyenPtr: Lehet, hogy le voltak tiltva a közös megjelenésről az esetleges spoilerek miatt.
Sajnálnám, ha nem együtt nyernének. Ha együtt nyernek, akkor az valahogy jó szájízt adna az egész műsornak visszamenőlegesen, ami meg nagyon ráférne az elmúlt hetek után.

@mézescsók: Csatlakozom a hozzászólásodhoz, nekem is jó volt itt :) Tetszett a pszichio-sík, ahogy legtöbben hozzáálltatok, hozzáálltunk...

2015.05.29. 12:14:39

ha egyszerre dobják el akkor mi van?

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2015.05.29. 12:21:05

@fosch9:
Célfotó.
Esetleg az dönt, hogy ki milyen közel dobja Gólemhez :) .

2015.05.29. 12:25:52

@AkkorlegyenPtr: lehet árulkodó lenne bármilyen is a képen az ábrázatuk és nem lehet... nem tudom csak tippelem

Zár Balta 2015.05.29. 12:26:38

@fosch9: Nem egy labdát dobálnak egymásnak vagy a földre ha már nem akarja tovább ?

Bujumburi 2015.05.29. 12:27:14

@fosch9: pont valamelyik svéd vagy dán edenben láttam ilyet! :D :D Ott az történt, hogy a csaj csapta és így 1 másodperccel hamarabb ért földet, mint a srácé és a csaj nyert... valami célfotó jellegű visszajátszás ment, lassítva, így döntötték el... ez a full szívás, hiszen így még csak az sincs, hogy legalább az erkölcsi fölénye megmaradna a másiknak :D :D

Bujumburi 2015.05.29. 12:33:55

@henrik_: Biztos, hogy őket kiemelten figyelik... Mármint Lokit és Barbi, mivel kikerült a pletyi, szerintem szigorúbban van kezelve a nyertes pár. Ha Loki és Barbi a döntős, nem hiszem, hogy lesz dobás, mert úgy látom Barbi direkt figyel a "hírnevére". Ha már rajta a pornós-billog, akkor mások is kompenzálni szoktak. Valahogy bennük van ez a "megmutatom, hogy egy pornós is ugyanolyan ember, mint ti, sőt még jobbak is! ;) Barbi Snezinek is nagyon büszkén mesélte, hogy ő összejött neki, amit tervezett, nem hetyegett senkivel, nem hozott szégyent magára stb... (Barbit is kint várta a faszija, ahogy Snezit is egyébként) Lokiról is azt gondolom, hogy ő alapvetően tisztában van saját magával jó és rossz tulajdonságaival, és benne is van egy bizonyítási vágy. Amúgy azt is eltudom képzelni, hogy Peti se dobna. Laurából nézem ki leginkább, hogy ráparázik, mert nem bízik a másikban és hajít.

mézescsók 2015.05.29. 12:34:24

@mokamini: Olyan jellegű magánprogramom lesz, hogy nem nagyon leszek net és tv közelben, telefonról meg utálok működni, ezért a korai elköszönés a kommertársaktól.
A következőnél ismét leszek - talán. És ha addig nem felejtem el, hogy Mézescsók voltam, akkor maradok is.
Tényleg jó volt veletek.
És ezennel távozom. MOST.

2015.05.29. 12:38:03

@Zár Balta: földre "szokás" csak további opciókat vázoltam :D

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2015.05.29. 12:38:07

@fosch9:
Akkor félúton lepattannak :) . Essetunni :) !
Nem tudom. Akkor onnantól jöhet valami ivós játék a megmaradt tequilakészletekkel (már ha maradt, az utolsó előtti buli elég durva lehetett, ha még Gyuszi is pucéran keresztben ájult az ágyra), vagy a víz alatti levegővisszatartás a mödansziéban, a "fakaszd mosolyra Botoxot", esetleg a "kapd el a baglyot" versenyek.

Bujumburi 2015.05.29. 12:39:12

@fosch9: áh, azt hiszem ez az, de most nem tudom leellenőrizni: www.youtube.com/watch?v=HBp-qrFIN-c

Bujumburi 2015.05.29. 12:39:51

@mézescsók: De édi! :) A viszonlátásra!

kszanaksz 2015.05.29. 12:51:49

No és ha a szépen bevilágított forgatási helyen nagy zajjal elpukkan egy világító eszköz és a lány annyira megijed, hogy leejti az izét? :-)

alsophila grahami 2015.05.29. 12:53:30

@fosch9: már max a félmillás jelzőcsíkokban tudna felbukni, más nem nagyon van :D vagy pornósbula dobja a gömböt, de valahogy ezt most nem gondolnám az ő esetükben -- lokiból kinézném, de akkor meg nagyon rosszban lennének azóta, az instás kommunikációjukból viszont nem ez jön le... szal papírforma lesz itt vsz a fináléban, meglásd (vagy nem;)

alsophila grahami 2015.05.29. 13:02:24

@AkkorlegyenPtr: jaigen, ez megvan, erre emlékszem, köszi :) gondolom, nem memorizálták megfelelően hóttkómás-másnapos állapotukban a szövegeiket, vagy összekeverészték a szerepeiket.... papika esetleg már az első napokban átment gonoszba, lokátor meg véletlen tartotta az adott szavát, vagy botox jól artikuláltan elmondott egy egész mondatot, paca és benőke esetleg elfelejtették eldobni a textilt bulikázás közben (adriék nem építettek bunkit már első alkalommal se?) vagy netán naomi elmosolyodott, és nóri féktelenül bulizott esténként? ilyenekre tudok gondolni...

2015.05.29. 13:08:27

@sui.generis: én pornósból nézem ki valamiért
@Bujumburi: este megnézem :)
@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): mondjuk én a gömb helyett most örülnék vmi más kreatívabb dolognak

alsophila grahami 2015.05.29. 13:08:55

@AkkorlegyenPtr: de én meg pont azt figyeltem., amikor betettétek ide az instáikat, hogy lokkancs meg oda-odakommentelget porni és ivar megosztásaihoz; ha porni dobna, sztem örihari lenne minimum köztük, vagy nemtom...

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2015.05.29. 13:13:16

@fosch9:
Mire gondolsz? A Bence-féle sárga evezőre arannyal futtatva :) ?

alsophila grahami 2015.05.29. 13:14:28

@fosch9: igen? alapból én is kinézném, pjotr esetében biztosra is vettem, hogy dobni fogja a laszit, de loki sokkal rafkósabb sztem, ezért tippem szerint ő előbb dobna, mint porni..... porni ugyanakkor vadalma módjára vigyorog minden fotóján, amit kirak instára, ezért ő már tuti nem ment haza "ruppótlanul" (kopirájt brekinek;), lokit nem tudom megítélni, ő mindenkinél profibb kammester - az instája alapján nem tűnik győztesnek, de éppen ezért gondolom, hogy mégis az kellett legyen ;))

2015.05.29. 13:25:41

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): jaj nem :D nem is tudom valami másra mint tartani a gömböt és eldobni mert jelenleg én bárkiről elhiszem h eldobná és ez régóta érzésem velük kapcs
nem is tudom selyemsál kifeszítés vagy valami más csak ne gömb

@sui.generis: én pont a megnyilvánulásai miatt gondolom h loki olyan kedvesnaívan mindkét csajnál tartotta volna a gömböt de persze lehet színjáték mindenesetre én elhittem :D
a két csajért nem teszem tűzbe a kezem
meg hát a blikk és baukó és tsaik szpoileréből ugye pornóst már nem tudom eleve előítélet nélkül nézni szóval v a párja tartotta becsülettel v a nő eldobta...

2015.05.29. 13:26:18

@sui.generis: azt hittem hirtelen plusz egyezted magadat :D

kszanaksz 2015.05.29. 13:38:44

Azért Petinek szerintem bejött a dolog, ránéztem az EFOTT programjára, kétszer is fellép, az egyik a szombati főnapon, Kis Grófo és dj. Metzker Viktória között! :-) (Bár lehet, hogy a műsor előtt is népszerű volt, mint Dj, fogalmam sincs.)

Bujumburi 2015.05.29. 13:44:01

@kszanaksz: Szerintem nem ennyire volt ismert, mint most... én is elég sok helyen látom a line upban, úgy fest, neki ez most tényleg bejött és ha emögött tartalom, tehetség és szorgalom is van, akkor talán meg is tudja tartani ezt a dolgot, nem csak szezonálisan járt jól.

Bujumburi 2015.05.29. 13:46:02

@fosch9: nekem pont szimpi volt ez a Barbara, amikor összeköltözött Baukóval, az a nő pont az alkesz korszakát élte és ciki volt vele spanolni, ráadásul folyton bulizott otthon is, asszem Barbit megtépte, vagy mi volt már, sőt, részegen meg is verte asszem. :D

tvbuzi 2015.05.29. 13:47:11

Gömb helyett lehetne náluk műfasz.

kszanaksz 2015.05.29. 13:47:55

@Bujumburi: Azt bírom benned, hogy mindenkivel olyan jóhiszemű vagy. :-)

Pék Sütemény 2015.05.29. 13:49:48

Hella! A tegnap előtti ÉÉ-ben azért Botox meg Pecek a pólókban........az beszarás volt, szerintem! :)

fosch9 (törölt) 2015.05.29. 13:50:53

@Bujumburi: csak a bulvárból "ismerem" őket, de én ott nem olvastam barbaráról sem különösebben szimpi dolgokat, baukó is ciki azóta is, de az idegbeteg pornós barinő státusz nekm is tudom...

Pék Sütemény 2015.05.29. 13:53:21

Upsz, így jár aki előbb irkász, aztán olvas vissza, most látom a tegnapi posztban sixx is örvendezett ennek, hogy a csajok bizony jó fejek. Ha Gólemnek lenne egy kis vér a pucájában, a mai ÉÉ-ben ő is felvehetne egyet.

Bujumburi 2015.05.29. 14:09:35

@kszanaksz: hhaha.. ez mondjuk igaz :D :D :D :D ki is készítem ezzel a körülöttem lévőket, biztos idegesítő lehetek

Bujumburi 2015.05.29. 14:14:15

@fosch9: Najó, lehet, hogy csak azért szimpi, mert a mezőny ezt hozta. Már-már kiemelkedett a többi csaj közül. :D

fosch9 (törölt) 2015.05.29. 14:14:34

@Bujumburi: :DD

Bujumburi 2015.05.29. 14:14:57

@tvbuzi: :D de akkor világítós!

alsophila grahami 2015.05.29. 14:25:44

@fosch9: aaz szép lett volna xDD másik kommentedhez: asszem, csatlakoznom kell hozzád előítéletesség terén, ami a pornósokat és tsaikat illeti, sajnos ebben én sem tudok szabadulni attól, hogy erre a munkára csak egy bizonyos szint alatt adja a fejét az ember lánya, de nem tudom... igazából nem is akarom tudni, ez az "öregezés" plusz a legalja az egésznek, ízléstelen, s mint olyan, igénytelenségre, primkóságra utal, de lehet, ezt csak én gondolom így.... az, hogy pont egy baukóéva-szerű emberi képződményel passzolt össze lakhatás terén, az is sokat mondó, nyilván ez (is) a szintje, és akkor már nagyon lejtmenetben vagyunk, szal... oké, nyerjen, és a nyereményből oldja meg az életét, ő mondjuk, jó példa arra, hogy lehet úgy taktikázni, hogy ne csináljunk ki másokat, és csak ha nagyon muszáj, akkor szakadjunk el a szövetségeseinktől - a végjátékban -, de lehetőleg akkor se úgy, hogy azzal visszafordíthatatlanul beleássuk magunkat a kakába, mint papika-pjotr és botox.

lokiból meg mindent kinézek, a szeme se áll jól, de ahogy írtam, az instája nekem nem vall féktelen örömről és bódottá'ról, ez alapján azt gondolnám, ruppótlanul jött haza, de miután végig profin, pofátlanul tolta a kamut mindenkinek - beleértve a nézőt is -, simán kinézem belőle, hogy hozott haza lóvét magával, csak megint jól megvezet mindenkit. ;))

alsophila grahami 2015.05.29. 14:34:09

@Bujumburi: na ez az, a többi annyival rosszabb, hogy már csak ő maradt, akinek valamennyire szurkolni lehet, na meg annyira ágrólszakadt, lepukkant szegény lány már így, ránézésre is, hogy róla egyből az ugrik be, hogy na, neki aztán tutira nagy szüksége lehet a pénzre, hát nosza, vigye el... számomra talán tina volt az egyetlen vállalható lány a mezőnyből, de ő meg nem volt elég fifikás ehhez a játékhoz - na nem mintha lóra az lenne, de neki meg volt gusztusa tövig behelyezni a nyelvét a cárpár hátsójába, amíg az érdekei úgy kívánták, és a farvizükön (szó szerint :P) elcsúszni a fináléig, hát most meg ott kapálózik a zavarosban, úgy kell neki, nyerni úgyse fog, ezt tudtuk eddig is - és a cár is tudja, ezért van most carban, de nyakig, mert a porni szimpátiaszavazataira számíthatott csak, most meg már az is ugrott. :)

alsophila grahami 2015.05.29. 14:41:59

@Bujumburi: nah hát azzal sokra menne, lásd a vöröskét az első magyar szériában.... a kutyát nem érdekelte, hogy milyen szerencsétlen, szegény hogy megszívta, inkább az, hogy mekkora lúzer volt, amiért megbízott egy kristófban - akiről azért a végére már erősen levehető volt, hogy milyen kicsinyes, kisstílű figura, utána meg csak jobban ráerősített erre, pl. hogy nem dobta szét a nyereményt a megbeszélt arányban a szövetségesei közt, hanem csak vmi félmillát dobott ki a donéknak, ha jól emlékszem...

AkkorlegyenPtr 2015.05.29. 14:42:47

Sors fintora.. Peti a legerősebb legstabilabb lánnyal tolta, a végére neki megmaradt a legbizonytalanabb lány/pár.

Ronni 2015.05.29. 14:46:30

@sixx: a tegnapi igen jól sikerült kis darab volt.....mondjuk én már nem is nézem , nincs erőm hozzá.Viszont olvaslak. Sok igen jó nevetéssel teli percet töltöttem az olvasásodal az ÉH3 alatt.Kösz:)))))

Pék Sütemény 2015.05.29. 14:48:25

Szerintem PBarbinak egyszerűen nincsenek érzelmei.

Bujumburi 2015.05.29. 14:52:33

@sui.generis: Zényleg? Én erről mást olvastam. Sőt talán valami riportot is láttam vele, vett végül egy kis garzon, de felújítani nem maradt pénze, adott Alíznak, Donnak, Daninak, meg még valakinek. :D Persze nem tudom mit ígért és azt az ígéretet hogyan váltotta be.

Bujumburi 2015.05.29. 14:53:51

@AkkorlegyenPtr: Ez tényleg jópofa, hogy így alakult. :) Lórát idézve: "a végén mindenki azt kapja ami jár neki..." ;)

AkkorlegyenPtr 2015.05.29. 15:00:38

@Bujumburi: Azt megnézném, hogy pl Lokker nyer. Pezsgő, Bence beleköp, koccint.. húzdmeg kisbarátom :)

AkkorlegyenPtr 2015.05.29. 15:01:27

@AkkorlegyenPtr: és Lok megfordul, lapáttal a kezében... told le a gatyát kisbarátom

alsophila grahami 2015.05.29. 15:11:16

@Bujumburi: én is vmi ilyesmit olvastam, meg hogy a félmillát dobta szét köztük... emlékszem, ezen nagyon kiakadtunk utána, mert a játék alatt úgy jött le, hogy mindegy, ki nyeri hármuk (don, pápa, kristóf) közül, mindenképpen szétdobják a pénzt - ebből arra lehetett következtetni, hogy nagyjából egyenlő arányban osztozkodnak majd, és ehhez képest a nyamvadt félmilla.... nevetséges.

Pék Sütemény 2015.05.29. 15:11:48

@AkkorlegyenPtr: Hülye vagy, nagyonröhögök!!!! :)

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2015.05.29. 15:25:50

Egye fene. A vége előtt azt mondom, nyerjenek Lokiék. Mindegy is már.:)

AkkorlegyenPtr 2015.05.29. 15:30:20

@Pék Sütemény: :) péntek is van, döntő is van, hát hogynelennék hülye :)

Pék Sütemény 2015.05.29. 15:32:40

@AkkorlegyenPtr: :) Amúgy el se hiszem, hogy hétfőtől nézhetek este akár filmeket! Tiszta amnesztia.

Pék Sütemény 2015.05.29. 15:37:58

De az tuti, még egy ilyen fosra nem fűtötök be többet. A ti lelketeken száradok!

fáncsi28 2015.05.29. 15:42:42

@Bujumburi: Azért egyszer Gólemnek is elállt a szava az egyik ÉÉ-ben, amikor valamelyik kiesett játékos azt találta mondani, hogy Gáborban Nórit látja. Arra gondolt, hogy ugyanúgy csak döglik naphosszat, mint Nóri, de Gólem nem értette, és majdnem lenyelte az adásmenetet. Ez pont akkor volt, amikor a legnagyobb hírverés volt a Nóri-Gábor konfliktusban.

Bujumburi 2015.05.29. 15:44:30

@fáncsi28: neeeeeeeee.. :D :D erről totál lemaradtam, mondjuk nem nagyon szoktam nézni az ÉÉ-t max beletekerek.

Bujumburi 2015.05.29. 15:45:33

@AkkorlegyenPtr: lassan már képeskönyvet készíthetnénk egy alternatív hogyvolt-édenről. :D

Bujumburi 2015.05.29. 15:46:25

@sui.generis: ja értem, hát valóban ezt nem tudom, bár Ádámnak azóta van egy hamburgerezője :)

AkkorlegyenPtr 2015.05.29. 15:50:21

@Bujumburi: Lórának készíthetnénk egy zebrás kifestőt :)

fáncsi28 2015.05.29. 15:50:27

Nekem a tegnapi ÉÉ már kicsit szánalmas volt, ahogy Gólem és Cynthia szétszemélyeskedték. Szegény Cynthi pedig a végén a nagymonológgal, hogy köszöni, hogy őt ennyire szerették és támogatták a nézők... Gondolom, nem olvas kommenteket. De Gyula zuhanyozós jelenete mindent vitt. :-)

Bujumburi 2015.05.29. 16:14:49

@fáncsi28: jááj... épp ezért adtam fel, hogy megnézem az éjjeleket, az összes Berki-Paméla párkapcsolati visszaelékezés és Berki-szájtátósCintike cicaharc.. iszonyat fárasztó volt.

Kosztarika 2015.05.29. 16:18:46

Már most zokogok... hiányozni fogtok! :(

kamilla123 2015.05.29. 16:24:23

@sui.generis: én is elhatároztam, hogy - bár már hetek óta nem nézem a műsort, - de az utolsó hétre megint bekapcsolódok. Csak sajnos minden estém úgy jött ki, h nem értem rá. annyira meg nem érdekelt, hogy visszanézzem. Azért ez durva, mert kifejezetten szeretem az ilyen jellegű műsorokat általában. Most meg, hogy gyakorlatilag már teljesen kiestem az egészből, lehet, h a döntőt sem kéne néznem? Azért nekiülök majd, bár nehéz lesz bárkinek drukkolni. Talán azért lehet most, hogy a harmadik vonalnak maradjon meg a lóvé.

Sanda.Ipse 2015.05.29. 16:35:54

@fáncsi28: Gyugyu zuhanyjelenete a legjobb volt, ever.:)))))))

Bujumburi 2015.05.29. 16:52:25

@Sanda.Ipse: Én most direkt megakartam nézni ezt a jelenetet, de nekem kellemetlen volt ezt látnom :S nem tudom miért. ki is nyomtam :S

Sanda.Ipse 2015.05.29. 17:01:42

@Bujumburi: mi meg jót röhögtünk rajta.

AkkorlegyenPtr 2015.05.29. 17:17:03

Szervezhetnénk egy hogyvolt éden sörözés-dumálás partyt.. szerintem.. édenesekkel.
Gondolom szerződés köti őket még, de ha lehet, holnaptól regisztrálhatnátok, írjatok mit lehet, mit nem... iszunk-e vagy mi a szösz?

Sanda.Ipse 2015.05.29. 17:19:28

@AkkorlegyenPtr: azért csak óvatosan azzal a sörrel, ha Loki is jelen van:)))))

ÉH3sZ 2015.05.29. 17:48:50

@fosch9: Be lennének lógatva egy daruról a tenger fölé és a másiknál lenne a kioldó gomb? Nem a gömböt kell eldobni, hanem a társat elejteni?:)

Pék Sütemény 2015.05.29. 18:00:42

@AkkorlegyenPtr: Titkon reméltem, hátha a döntőre most is szerveződik valami Kőbányára mint a VV után, amikor persze naná, hogy éjszakás voltam. Most meg ráérnék. Az élet néha ostobán kegyetlen. Pedig ez az ÉH megérne egy komolyabb agypukkasztást.

Mók_Ica 2015.05.29. 18:08:55

drágáim, igazán szép nap ez a mai... ÉH3 döntő és VV7 robin megkapta a nyeremény "luxus" kérót :))))
www.hir24.hu/bulvar/2015/05/29/vv-robin-vegre-megkapta-icipici-lakasat/

Puncylla 2015.05.29. 18:19:55

@sui.generis: Az ágrólszakadtsága nekem is feltűnt, különösen most, hogy újra láthatjuk Snezi igencsak gazdag ruhatárát.
Hát mégsem szponzor-ruhákat hordtak?
Kíváncsi vagyok, ma estére ki, miben jön elő.

fosch9 (törölt) 2015.05.29. 19:07:38

@ÉH3sZ: hehe, ez jó, esetleg lentről felugráló cápákkal fűszerezve? :D
estére hozom a kakaót
@Mók_Ica: ez még az alekoszénak is a fele

kamilla123 2015.05.29. 19:23:48

@Mók_Ica: ez milyen lakás már?? ráadásul földszint. sztem ez iszonyat égő a reteknek, h ezt tudták csak kigazdálkodni. Szegény Robin alig fér bele.

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2015.05.29. 19:36:55

Jó estét! Remélem valahogy Peti és Loki nyer!

Ditti82 2015.05.29. 21:18:53

Ahoy! Pura vida! Szép estét!

Ditti82 2015.05.29. 21:19:20

De kis romantikusak a fijjuk! :-D

alsophila grahami 2015.05.29. 21:43:44

@Mók_Ica: meg a Konyhaföni döntője is ma volt, és jippi, az nyerte meg, akinek szurkoltam (ott legalább volt kinek szívből drukkolni, nem is egy olyan volt :P / nem, az Ilona nem volt köztük xDDD)

kétszeres vuvuzelaművész 2015.05.29. 22:51:40

ennyire azért nem, csak a blogmotor... :)

kétszeres vuvuzelaművész 2015.05.29. 22:59:54

Most látom, én meg csak örömködök itt magamban, amikor mindenki rég az új poszton van, hát így jártam! :)
süti beállítások módosítása