Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Castle 7x22 – Dead From New York

2015. május 13. 13:00 - Zenóbia

Sid Ross elintézte, hogy emberünk soha a büdös életben többé ne egyen hamburgert. Ketchuppel legalábbis. Mert hogy a liftben zabál, és egy másik csajjal szidja Sidet, amikor az elkezd vért csöpögtetni az öltönyére, aztán beesik hozzájuk a liftbe, csak úgy a mihez tartás végett. Martha meg a darabjának az első két sorát ismételgeti, még két napig, ami pont az, hogy „Meghalt?” Roppant szórakoztató lehet így élni mellette, bár nem az volt, hogy elköltözik? Kissé mintha nehezen találna lakást. Sid filmrendező volt, és megalkotta a Ma, szombat este című showt, legyen az bármi, míg meg nem fojtották a saját nyakkendőjével, aztán be nem baszták a liftaknába. Mindenki rettegett tőle, kivéve a felesége, de végre valaki, akinek voltak ellenségei. Sok. Tegnap este mielőtt kinyírták, még hazatelefonált, hogy valami baja van valakivel, de lerendezte. Na ja. A produkciós cég feje Gene Vogel tudhatja, hogy mibe keveredett, Chad el is kíséri hozzá Beckettéket. Vogel épp meetinget tart a teamnek (bocs, szállóige a munkahelyről, rettenet), hogy a mai műsort Sid emlékének kell szentelniük, és szól egy pár szót Danny Valentine is, aki a műsor mostani házigazdája, és mindenki odavan érte.

7x22_castle1.jpg

A színpad felé menet letámadja őket Liz, a műsor forgatókönyvírója. Na. Szerintem ő a gyilkos. Na jó, mégsem, rendőr akart lenni, ezért imádja Kate-et, és az első és legfontosabb kérdése, hogyan csinálja, hogy nyomozás közben nem megy szét a haja, és hogy bírja magassarkúban. Mert egy színész. Azért. Van VIP bejárat, ahol nincs kamera, mert a színészek oda járnak drogozni meg dugni, ha már unják a műsort. Tegnap éjjel mind bent voltak, mert a csütörtök az újraírás napja, ezáltal Mickey is, a műsor sztárja, akit Sid épp ki akart rúgni. Mert túlszívta már magát, emiatt erőszakos és kiszámíthatatlan volt, és az egyik felvételen úgy döntött, hogy szétveri egy karddal a díszletet, miközben azt képzeli, hogy Sid az. Beckettékkel is páncélban randizik, ez valami fétis lehet nála, de Kate leszereli, Castle meg imádja, szerinte őrült vicces. Szerintem meg szánalmas. A kihallgatása is az lesz, mert bábozósat játszik, az egyik kezén hordja az ügyvédjét. Jajj.

7x22_castle2.jpg

De mikor rájön, hogy miért hozták be, akkor képes normális ember módjára viselkedni, hála az égnek, kikészültem volna, ha végig ezt nyomják. A pasas nem bolond, csak úgy tett, mert ezzel a szerződéssel nem telik még egy Ferrarira, és csomó szereptől elesett Sid miatt, úgyhogy gondolta ha egy éven keresztül úgy tesz, mint aki elmebeteg, akkor majdcsak kirúgják. Szerintem meg ha egy évig azt játszod, hogy őrült vagy, akkor a végén már nem annyira kell játszanod. Szóval Mickey nemes egyszerűséggel szarrá itta magát az este, aztán lement a kelléktárba páncélban aludni. De előtte még hallotta, hogy Sid valakivel telefonon üvöltözött, valami alkuról, amit éjfél körül kell beváltani. A telefon eldobhatós, viszont rögtön utána felhívta Danny Valentine-t, aki épp Castle-t játssza egy jelenetben, amiben Kate-nek beragad a cipősarka egy ajtóba, amit megpróbál berúgni. Kate nincs különösebben hanyattvágódva a dologtól, Castle meg mindentől hanyatt van, amit Danny csinál. Mármint egészen odáig, amíg a pasi gátlástalanul rá nem nyomul Kate-re.

7x22_castle3.jpg

Aki egészen durván zavarba jön tőle, és nekiáll hajat csavargatni meg minden, miközben kb. nem veszi észre, hogy ott áll mellette az egyre idegbajosabb férje. Sztem kínos. Főleg, hogy Danny-nek annyi kisugárzása van, mint egy bogárnak. Mármint így messziről legalábbis. Sid azért hívta, hogy lemondja a hármas randit a volt feleségével Evelynnel, és Danny-vel, de aztán össze is futottak a VIP bejáratnál, és Danny látta, hogy Sid metróval megy valahova. Ami fura. Mert hogy van sofőrjük. Castle féltékeny. Kate meg nem tehet róla, ha Valentine flörtöl veled, akkor muszáj visszaflörtölni, mert hát ő Valentine. Közben Espo kiderítette, hogy volt egy üzlet, ami még nem volt nyilvános, miszerint Sid el akarta adni a cég 49%-át egy befektető cégnek, de ez nem biztos, hogy lényeges momentán. Az viszont igen, hogy a metróval elment Brooklynba, és egy sikátorban lövöldöztek rá, ő meg elmenekült. A fegyveres faszin maszk van, vajh mibe keveredett Sid, teszi fel Castle a költői kérdést.

7x22_castle4.jpg

Ryan és Espo a sikátorban kukáznak, közben Ryan próbálja meggyőzni, hogy legyen már egy kicsit pozitívabb, szerinte meg nem, meg szerintem sem, az unalmas, és semennyire sem vicces. Szerencsére épp arra tolja a bevásárló kocsiját egy hajléktalan, így van kit kihallgatni. Másnap reggelre Martha begolyózik, mert fél a kommentelőktől. Mélyen meg tudom érteni. Már ott tart, hogy visszalép az egésztől a picsába, mert mit képzel ő itt húsz év után, hogy majd most másodvirágzás meg minden, de Castle meggyőzi, hogy egy harcos, és a kommentelőket le kell szarni. A hajléktalan hallotta a lövéseket, és látott elhajtani egy terepjárót, aminek megjegyezte az utsó négy számjegyét. Hagyjuk már. A kocsit Kurt van Zant bérelte ki, aki most szabadult. Drogkereskedelemért ült, mellesleg ő pénzelte Sid showműsorának az első epizódját, és sosem kapott érte szart sem. Ez végül is zavaró lehetett számára egy kicsit. Azóta sikerült belépőt kapnia a stúdióba, mert Valenite engedélyezte, és be is lépett vele.

7x22_castle5.jpg

Miközben ezt kiderítik a Kate-et játszó csaj rájuk tapad, és Beckett minden mozdulatát utánozza, Castle szerint jól, Kate meg soha nem akarta megtudni, hogy ilyen a mozgása. Bár nem is. Van Zant épp Valentine-t fojtogatja a nyitott ablakban, Castle közli vele, hogy lökje ki, de nem löki. Kár. Szóval a pasas rajta akarta behajtani a lóvét, ha már Siden nem sikerült, mivelhogy meghalt. Áhá, de valójában majdnem sikerült, mert Sid megígérte neki, hogy kap egy rakat pénzt, csak előtte még szerezzen neki egy pisztolyt. Szerzett, aztán várta, hogy wtf történik, és látta, hogy jön a maszkos ember, kivesz valami táskát a kukából, mire előront Sid, és követel a pasason valami nőt. A táskában volt négy milla, ügyesen kikövetkeztetik, hogy valakik elrabolták Sid valakijét. A volt neje lesz az, Evelyn, mert két napja elment futni, és azóta nem ment haza. Lehet, hogy messzire fut, hát na. Megtalálták a telefonját egy kukában, Tory nekiesik, jé, egy futóalkalmazás, micsoda őrületes meglepetés. Sírok.

7x22_castle6.jpg

A futós program végigvette, hogy hova vitték, raktár, elhagyatott, kiválóan alkalmas emberrablásra. Evelyn ott is van, bilincs, peckelt száj, hogy én mennyire tetves mód unom ezt a részt, nemhiszemel. A maszkos emberen arany hajpánt volt, és vörös gyűrű ezüst motívumokkal, Evelyn be volt szívva. Nem, mert a show-nak volt egy ilyen része két éve, a cuccok ott vannak a kelléktárban, belsős meló, mi a faszom lett volna amúgy meg. A stúdióban Castle körülrajong valami énekes kiscsajt, és míg a kellékes utánajár, hogy ki vitte el az aranypántos maszkot, addig táncolnak kicsit, ha már ott vannak. Kate nagyjából annyira táncol spontán, ahogy nekem is menne, ez valahol megnyugtató. Chad ajánl nekik egy páholyt, ha már így belejöttek, és mit ad Isten, pont olyan gyűrű van rajta, mint Evelyn elrablóján. Vette a szuvenír boltban, és annyira kurvára dadog, hogy tuti nem ő a gyilkos, még akkor sem, ha az ágya alatt megtalálták a fegyvert meg a maszkot.

7x22_castle7.jpg

Sid, miután majdnem kinyírták a sikátorban, visszament az irodába, és nekiállt átnyálazni a vállalat pénzügyeit, mire rájött, hogy valaki kurvára elsikkasztott négy millió dollárt. Castle és Beckett egyszerre nyögik be, hogy tudomkiagyilkos, de jó Nektek, én tőlem már maga Castle is lehet, annyira kurvára leszarom. Sajnos nem ő, hanem Mr. Vogel a stúdió feje, mert mikor kiderült, hogy Sid el akarja adni a cég felét, akkor rájött, hogy át fogják vizsgálni a könyvelést, ő meg rábaszik, mert kiderül, hogy sikkasztott. Futni próbál, nemhiszemel. Be a díszletbe, úgyhogy Kate élő adásban rakja rá a bilincset, meg is hajolnak, meg minden. Espoék szerint neki jól áll a kamera, Castle-nak meg nem, de az egyetlen sztár mégiscsak Martha, mert a próbaelőadásról azt írják a trollok, hogy lehengerlő volt, és az egyetlen cuki jelenet ebben a részben, hogy papírpohárból isszák a pezsgőt az őrsön, most nekem is juttathatna valaki egy üveggel, de nekem pohár sem kell hozzá, köszi.

7x22_castle8.jpg

Címkék: castle
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Neoprimitív 2015.05.13. 13:54:17

Rossz hírem van: még egy évadot kínlódhatsz... Abban a pillanatban, amikor Castle fanboykodni kezdett az elején úgy döntöttem, hogy az agysejtek roncsolásának számtalan, ennél kellemesebb módja van és inkább átváltottam Johnny Lee Miller-re.
süti beállítások módosítása