Hogy volt?

Kemény motorosok 5x05 - Harapós bálna

2015. május 08. 13:00 - _lovas_

A múltkori búcsúztatás után éjszakai Jaxy-monológgal kezdünk: úgy érzi kezdi maga alá temetni a gyűlölet, a bűntudat és a sok szörnyűség, amit mostanság érez. De mások sem tudnak aludni: Gemma füvezget, Clay fegyvereket tisztít. Reggel viszont már kapásból munkára indulnak a Fiúk, reggelizés közben lepik meg a polgármestert.

soa5050.jpg

Nem palacsintázni jönnek, a polgármester egyik ingatlanját vennék kölcsönbe a Strici bizniszéhez. A polgármester először még röhög, de a Fiúk jól tudják, hogy nem sok oka van nevetni, mert az üzleti érdekeltségei nem állnak valami jól, ráadásul a földjeit is elveszítheti, ha úgy szavaznak a városi tanácsban. De ezt Jaxyék sem akarják, sőt segíteni fognak neki, ígérik, majd jókedvűen elviharzanak.

A klubházban az asztalnál már a fegyverekről és a betöréssorozatról van szó. Clay arról papol, hogy a betörések miatt örökre megutálhatják a bandát a városban. Elég nagy a feszültség a társaságon belül is, az újakat azzal vádolják Chibsék, hogy nem ismerik a várost. Jaxy igyekszik higgadt maradni, és azt ígéri, leül a Pápával beszélgetni, hátha tud valamit a betörésekről.

De van itt egyéb probléma is, mégpedig a kokószállítás, ami emberáldozatokat is követelt, úgyhogy nem ártana kiszállni. Éppen ezért, Jaxy felvezeti az új kereseti lehetőséget: a Strici és a caracarás pornós lányok együtt tiszta pénzt hozhatnának a klubnak. Clay felvetésére rögtön meg is szavazzák az üzletet, Jaxy meg is lepődik, hogy a volt elnök nem akarta megfúrni.

Nem kell aggódnia, a klubházból kilépve szembejön a következő probléma: Gemma panaszkodik, hogy nem tudja elérni a Stricit. Jaxy szerint anyja új barátja egy komoly ember, akit inkább az üzlet érdekel, és jobb lesz, ha beletörődik ebbe.

A kórházban a doki jó hírt kap, szépen gyógyul a keze, még az sincs kizárva, hogy ismét műthet. Történnek még jó dolgok is az életben. A Fiúk közben megérkeznek a semmi közepére a nemzetközi fegyvertalálkozóra, ahol az írek már várják őket. Az írek és főleg Gaalen még mindig imádják Clayt, Gaalan nem is tartja magában, nem örül, hogy Jaxy lett az új elnök. Elkezdenek odadumálgatni egymásnak a Fiúk új elnökével, és úgy döntenek, hogy jöjjön egy kedélyes bunyó, a picsába a fegyverekkel. Közben a kartell is befut, nézik ők is a műsort.

soa5051.jpg

Miután véresre verték egymást, megtörténik az átadás, a CIA-kartell ki sem akarja próbálni a frissen vásárolt fegyvereket, de Gaalan ragaszkodik hozzá, ezért bemutatóként szitává lövi a Fiúk motorjait. Chibs őrjöng, Jaxy csak mosolyogva megígéri, hogy küldik majd a számlát.

Rögtön ezután a szavazatszerző akció is megindul, Chucky bekábóztat egy édességfüggő tanácstagot. Ezalatt Gemma nem bír magával, meglátogatja a Sticit, aki atlétára vetkőzve pakolja a festményeket a nagy bordélyház-költöztetésben, és nem annyira akar beszélgetni Gemmával. A Strici még mindig dühös rá, hogy a főalkalmazottját elintézték, és közli vele a nagy hírt, hogy a klubbal fog üzletelni. Gemma mindent bevet, kiprovokál egy veszekedést, de még így sem tud közel kerülni a Stricihez.

A klub sem tétlen, a bálnanagyságú eszméletlen tanácstagot szájpecekkel fotózzák, amikor megérkezik a Nero által küldött nehéztüzérség: Venus Van Dam, egy 185 centis óriásmellű, tökös prosti, naná, hogy Tig egyből szerelembe esik, de Venus nem ér rá játszadozni, el kell intézni a provokatív fotókat.

soa5052.jpg

A klubháznál Clay és a rendőrök várjál Gemmát, mert lekapcsoltak néhány lopott cuccot, melyek lehet, hogy hozzájuk tartoznak. Közben Phil nem hagyja békén Gemmát valami dobozzal, ami Jaxnek jött, bedobja Gemma autójába. Ezalatt Venus már javában akciózik, amikor valaki beront az irodába, és hamar összerakja, hogy a Fiúk meg akarják zsarolni a tanácstagot. A srácról kiderül, hogy a tanácstag mostohafia, és ő is részt akar venni a buliban, mert rühelli a fazont. Így kap pár privát percet Venusszal.

soa5053.jpg

Az őrsön a főnök Eli éppen terhes feleségével randizik, amikor megérkezik Clay és Gemma. Átnézik a lopott cuccokról készült fotókat, de egyiket sem ismerik fel. A háttérben kitör a balhé, néhány lekapcsolt fekete ráront az egyik rendőrre, rendet kell rakni, Clay jobbnak látja, ha még marad egy kicsit.

Venus ezalatt minden munkát elvégzett a klubnak, és nem sokkal később a tanácstag is magához tér, első felindulásból véresre harapja a szerelmes Tig seggét, amit aztán a Dokinő varr össze a klubházban. Jaxy csak most veszi észre, hogy a felesége kezéről levették a gipszet, a Dokinő kicsit be is van rágva rá.

Ahogy Gemma sincs feldobva, hogy a fia belemászott a kapcsolatába, szerinte Jaxynek semmi joga ehhez. Jaxy próbál hárítani, de az anyja nem nyugszik, és tudja, hogy őt okolja az apja haláláért. Jaxy elismeri, van egy kis gondja azzal, hogy már nem tudja, kit gyűlöljön ebben a kurva nagy káoszban, és csak azt ismételgeti, hogy ne kerüljön kapcsolatba a Stricivel, aztán gyorsan lelép, mert randizik a polgármesterrel. Megmutatja neki a tanácstagról készült fotókat. A város vezetője kezdi összerakni, hogy a Venus által meglovagolt tanácstag szavazata hiányzik neki, de erősködik, hogy nem akar megzsarolni senkit. Jaxy győzködi, hogy az ő oldalán áll, belenget további üzleteket, és azt is igyekszik tisztázni, hogy nem Clayjel van dolga. 

Ezalatt kiderül, hogy Dokinő keze még nem ez az igazi, mindezzel Tig seggének összevarása közben szembesül. Chibs segít neki. A Dokinő eléggé kibukik, hogy a keze semmit nem javult, Gemma igyekszik vigasztalni, mire a fia felesége kiönti neki a lelkét, hogy totál megvan rémülve.

soa5054.jpg

Az őrsön is zajlik az élet, kiderül, hogy a balhézó feketék otthona tele volt azokkal a cuccokkal, amik a betöréssorozatban tűntek el. Be is viszik őket a megyei börtönbe, az ott lebzselő Clay szerint ez jó ötlet, de Eli főnöknek valami kezd nagyon gyanús lenni. Szegény nem tudja, mi zajlik otthon, ahol a terhes feleségére hárman törnek rá. A nő probálja védeni magát fegyverével, de a dulakodás közben elsül a fegyver, a hasán éri a lövés. A betörők beszarnak, és lelépnek, a nő később kórházba kerül. 

soa5055_1.jpg

Gemma közben váratlan éjszakai látogatást tesz a Dokinőnél, hogy beadja Jax cuccait. A Dokinő most békülős hangulatban van, gyereketetésre hívja a nagyit, aztán a nap levezetéseként beszív egy kicsit.

Még az este Jaxynek megint találkozója van a polgármesterrel, aki nyélbe akarja ütni az üzletet. A Fiúk megkapják az ingatlant, hogy belevágjanak a közös üzletbe a Stricivel. Zenés montázzsal zárunk, a Dokinő kiütve fekszik a kanapén, Jaxy betakargatja, a másik szobában pedig anyját is ott találja a gyerekekkel, ők is alszanak. Jaxy takargat tovább, aztán kinyitja a dobozt, amit Gemma egész nap hordozgatott magával még a garázsból. Benne van a mell és a lábujj, amit még a Strici haverjai kértek a múltkor, szóval összességében ez egy sikeres nap volt.  

Címkék: sons of anarchy
Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.