Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Breaking Bad 1x01 - A lúzer

2015. május 08. 11:00 - roxig

Az Új-mexikói sivatag közepén hirtelen egy nadrág hullik le az égből, majd pár másodperccel később áthajt rajta egy régi lakóbusz. A volánnál ülő maszkos férfi egy szál alsógatyában nyomja tövig a gázpedált, miközben a mellette eszméletlenül fekvő, szintén álarcos fiatal srácot nézi. Hátul két férfi teste rázkódik valamilyen folyadékban ázva, majd a sofőr bepárásodott maszkja miatt hirtelen lehajt az útról. Gyorsan kiszáll és letépi a fejéről a maszkot, majd miután kellően kikáromkodta magát, meghallja a háttérben egyre hangosabb szirénázást. Idegességben magára kap egy inget, majd nagy levegőt vesz, és beugrik a busz hátuljába. A két férfi még mindig eszméletlenül fekszik a földön, így a sofőr gyorsan kikapja egyikük kezéből a pisztolyt és az alsógatyájába rejti. Olyan körültekintő, hogy kollégáját félrelökve még a kesztyűtartóból is kiszedi a cuccait, majd a buszból kiszállva bekapcsolja a frissen magához vett kamerát. Miután felvételre állította, higgadtan elkezd beszélni hozzá: Walter Hartwell White-nak hívják, a Negra Arroyo Lane 308 alatt lakik Albuqurqueben, Új-mexikóban. Ezek után a hatóságokhoz szól és elmondja, hogy ez a felvétel nem beismerő vallomás, hanem kizárólag a családjának szól. Itt egy pillanatra elérzékenyül, így gyorsan letakarja a kamerát és elsírja magát. Először a feleségéhez, Skylerhez, élete szerelméhez, majd fiához, Walter Jr-hoz szól, akinek elmondja, hogy pár dolgot meg fog tudni az apjáról a következő napokban, de könyörögve kéri, ne ezek alapján ítélje meg. Miután elköszön és lekapcsolja a felvételt, előrántja a pisztolyt, az út közepére sétál és a közelgő rendőrök felé szegezi. Megteszi, amit tennie kell.

kepernyofoto_2015-05-02_14_21_23.png

Három héttel a lakóbuszos incidens előtt Walter White álmatlanul forgolódik az éjszaka kellős közepén. Hajnali öt is elmúlt már, valamiért mégsem tud elaludni, ezért átmegy közelgő gyermeke szobájába és taposógépezik egy kicsit. Közben persze nem tudja levenni a szemét Nobel-díjáról, amit egy crystallography projekt vezetőjeként érdemelt ki 1985-ben. Másnap reggel szalonnából kirakott 50-es fogadja a rántottájára pakolva: családi szokás a White-családban, idén mégis más kicsit, ugyanis vega szalonnából készült. Miközben felesége épp azt ecseteli, hogy ha a munkaidő 5-ig tart, akkor 5-ig is kéne dolgozni, Walter Jr. lép be a nappaliba: a srác arról panaszkodik, hogy már megint nem volt elég meleg víz, úgyhogy jó lenne végre beruházni egy új bojlerre, majd a vegán szalonnát kritizálja és kijelenti, hogy ezt a kamu, ragtapasz szagú verziót bizony nem hajlandó megenni. Skyler viszont nem tűri az ellenkezést, majd miután Walter is rászól, megeszi.

kepernyofoto_2015-05-02_14_34_49.png

Nem véletlenül az apja dobja el a suliba Walter Jr.-t: ugyanabban az iskolában tanít kémiát, ahová a fia jár, így évek óta tartó rutin, hogy minden reggel együtt menjenek. A Nobel-díjas kémikus láthatóan igyekszik a lehető legizgalmasabban tanítani ezt a sokak által nem igazán kedvelt tárgyat: már az óra elején arról kérdezi a diákokat, hogy szerintük pontosan mivel foglalkozik a kémia, majd miután nem igazán kap használható választ, ő maga válaszolja meg saját kérdését. A kémia a változások tanulmányozása, amit az asztalon égő lángcsóva színének változtatásával illusztrál, közben pedig kiszúr az utolsó sorban egy enyelgő párocskát, akik vastagon leszarják, miért is olyan jó dolog ez az egész. White azonnal rászól a srácra, hogy mi lenne, ha inkább visszaülne szépen a helyére, mire a fiú egy igazi paraszthoz méltóan, bosszúból a fémszéket a földön húzva kullog vissza a helyére.

kepernyofoto_2015-05-02_14_35_01.png

Akármilyen megalázó, a tanítás mellett White a helyi autószalonban is dolgozik: hiába elképesztően zseniális tudós, a tanári fizetésből nem tudja eltartani a családját, ezért kénytelen még plusz fizikai munkát is vállalni. Kasszázás közben viszont kijön a tulaj és arra utasítja, hogy menjen szépen ki és álljon neki a kocsimosásnak, a férfi pedig hiába tiltakozik, nincs más választása. A köhögést visszatartva épp egy narancssárga sportautó kerekét súrolja, mikor hirtelen megjelenik a kocsi tulaja, aki nem más, mint a kémia órán enyelgő párocska. Mielőtt White bármit is mondhatna, gyorsan lőnek róla egy képet, majd röhögve elsétálnak. Hazafele dühében kis híján szétveri a kesztyűtartót, de végül azért türtőzteti magát.

kepernyofoto_2015-05-02_14_35_23.png

Az ajtót kinyitva nem igazán tudja hova tenni, hogy épp meglepetésbuli várja, a nagy üdvözlés után pedig Skyler diszkréten a fülébe suttogja, hogy baromira elkésett. A nappaliban a sógora, Hank épp szolgálati fegyverét mutogatja, fia lelkesedését látva pedig Walter is a kezébe veszi, súlya miatt viszont nem igazán tud mit kezdeni vele. Hank még el is süti azt a poént, hogy Walter úgy néz ki a fegyverrel, mintha Kith Richards álldogálna egy pohár tejjel a kezében, mire hangos röhögésben törnek ki és köszöntőt mondanak az ünnepeltre. Egy pillanattal később viszont Hank gyorsan átkapcsol a hármas csatornára, ahol épp legutóbbi sikersztorijáról közölnek exkluzív riportot: egy metamfetamin- dílert kapcsolt le, az interjúban pedig elmondja, hogy erőszak - fegyverhasználat – nélkül sikerült elkapni a fazont. A többiek persze a témával nem nagyon törődve inkább azzal szívatják, hogy a tévében vagy húsz kilóval többnek néz ki, Hank viszont egy bekaphatjátokkal elintézi a dolgot. Walternek közben megakad a szeme a riportban bemutatott nagyjából 700 ezer dollárnyi készpénzen, mire Hank hozzáteszi, hogy tényleg ez a legnagyobb összeg, amit eddig behúztak, de ilyen ez a drogbiznisz: könnyű pénz, legalábbis addig, amíg el nem kapnak. Ezek után felajánlja Walternek, hogy ha ennyire érdekli, egyszer elviszi magával egy akcióra, úgyis ráfené már egy kis izgalom az életére.

kepernyofoto_2015-05-02_14_35_42.png

A buli után Skyler nem igazán tesz ki magáért: befekszik az ágyba és a szokásos eBay aukcióit intézi, pár perccel később pedig befekszik mellé a hervadt kedvű Walter is. Hogy valamennyire feldobja a kedvét, na meg persze a szülinap miatt is, Sykler a takaró alá nyúlva kezdi kényeztetni a férjét, miközben szemét le nem veszi a képernyőről. Ahogy számol vissza az aukció órája, úgy időzíti a mozdulatait is, miközben Walter ásítozva a Mars-projektről fantáziál, majd miután azt is átbeszélik, mikor fessék ki a gyerekszobát, Skyler rászól a férjére, hogy csukja be a szemét, és lazuljon el. Mire nagy nehezen sikerül, a nő annyira belemerül a nyert aukcióba, hogy megfeledkezik kis híján elélvező férjéről, aki így megint csak kielégületlenül marad.

kepernyofoto_2015-05-02_14_35_55.png

Másnap Walter megint az autómosóban végzi a napot, a kémiai gázokat belélegezve viszont köhögni kezd, majd hirtelen elájul. A mentőben már persze magához tér, és bizonygatja a mentősorvosnak, hogy jól érzi magát, nincs semmi baj, sőt, eléggé szégyelli, hogy úgy összeesett a szalonban, biztos csak valami vírus okozza az egészet, nemrég ugyanis a felesége és a fia is benyakaltak valamit. Arról már nem is beszélve, hogy nincs valami jó biztosítása. A tüdejét hallgatva viszont nem valami elégedett az orvos, így a kórházban alaposabb kivizsgálásra küldi. Az orvos nem sokkal később közli is a diagnzóist: tüdőrák. Gyógyíthatatlan. Kemoterápiával még maximum egy-két év. Jó esetben. Walter viszont egyre csak az orvos köpönyegén díszelgő mustár foltot nézi. Lehetetlen.

kepernyofoto_2015-05-02_14_36_10.png

Skyler a konyhapulton ülve telefonálgat az egyik számla ügyében, és egyre azt bizonygatja a telefon túlsó végén lévő hangnak, hogy ők bizony mindent időben befizettek, nem tartoznak semmivel. Miután leteszi, megkérdezi a söröző Waltertől, hogy használta-e múlt hónapban a MasterCardot, mert az pont az a kártya, amiről megbeszélték, hogy egy darabig hanyagolják. Walter értetlen arcát nézve Skyler megkérdezi, hogy telt a napja, mire a férfi lazán rávágja, hogy semmi különös.

kepernyofoto_2015-05-02_14_36_24.png

Másnap az autómosó kasszájában tűnődik és próbálja feldolgozni az előző nap történteket, mire megszólítja a kóceráj fura szemöldökű tulaja, Bogdan: holnapra megint kevés az embere, úgyhogy ki kell mennie kocsit mosni, és jó lenne, ha nem szólogatna vissza, elvégre nem ő itt a főnök. Walter erre felszívja magát és elküldi a picsába nem csak a tulajt, de a szemöldökét is, majd a falra aggatott autóillatosítókat leverve elvonul.

kepernyofoto_2015-05-02_15_35_48.png

Walter lassanként dobálja bele az égő gyufadabarokat. Nem sokkal később a telefonért nyúl és Hanket tárcsázza, majd megkérdezi, áll-e még az ajánlat azzal az akcióval kapcsolatban. Másnap már golyóálló mellénybe öltözve ül Hank és társa, Gomez mögött, és egy tipikus helyi sorház egyik lakását figyelik. Miközben a két rendőr folyamatosan egymást szívatja, Walter megkérdezi, honnan lehet tudni, hogy itt valóban meth labort üzemeltetnek-e, mire Hank elmondja, hogy a füles szerint Cap’n Cook-nak hívják a fazont, aki itt főz, és az a védjegye, hogy csiliporral spékeli meg az anyagot. Erre fogadást kötnek Gomezzel, hogy Cap’n Cook mexikói vagy fehér-e, majd mire elhajt az iskolabusz, Hank beszól rádión, hogy indulhat az akció. Egy pillanattal később fel is tűnik két, kommandósokkal felszerelt kocsi, akik gázálarcban veszik körbe a helységet. Bent egy ferde szemű, húszas éveiben lévő fiatal srác aprítja a hozzávalókat, miközben üvölt a hip-hop a fülében, így fel se tűnik neki a mozgolódás és a növekvő árnyékok a ház körül. A kommandósok seperc alatt kilövik a teraszajtót, a srác pedig hiába fogja menekülőre, a konyhában lazán elkapják. Miután leadják a drótot Hanknek, hogy a lakás tiszta, a férfi egyből azt kérdezi, mi a teljes neve a gyanúsítottnak: miután kiderül, hogy se nem mexikói, se nem fehér, hanem ázsiai, Hank az ‘Emilio’ keresztnévre hivatkozva még így is lazán behajtja a fogadásra ajánlott összeg felét Gomeztől, majd benyögi latin kollégájának, hogy azért ne búsuljon annyira, ott van még nekik J.Lo. Walter ezek után megkérdezi, hogy bemehetne-e ő is körbenézni, Hank viszont arra kéri, hogy maradjon inkább a kocsiban. A nézelődő Walter viszont nem is számít arra, ami ezek után történik: a szomszédos ház emeleti ablakából egy alsógatyás srác mászik ki, majd miközben a tetőn magára cibálja a nadrágját, megbotlik és legurul. Nem sokkal később egy meztelen, nagymellű szőke spiné nyitja ki ugyanazt az ablakot, és dobálja ki a srác maradék cuccát, aki a földről összeszedve gyorsan magára ránt egy felsőt is. Oldalra nézve viszont észreveszi a kocsiban őt bámuló White-ot, aki maga is megdöbben a felismerésen, hogy a srác nem más, mint az egyik régi tanítványa, Jesse Pinkman. Miután a fiú elmutogatja, hogy kussoljon, és gyorsan a kocsijához fut, Walter is kikászálódik a kocsiból, és bár Pinkmant már nem éri el, a rendszámot leolvassa: THE CAPN. A saját diákja a hírhedt drogdíler.

kepernyofoto_2015-05-02_15_20_17.png

Besötétedett már, Pinkman pedig kék borítóval fedi le a kocsiját, miközben a háttérben a kapu zaját hallja. Ijedtében a kocsi mögé bújik, majd magához vesz egy fémdarabot, mire ismerős hang üti meg a fülét: Walter White az, a gimis kémia tanára. White azonnal a tárgyra tér: nem követte senki, és Jesse-ről sem tudnak, nyugodjon meg, egyedül jött. A srác viszont nem érti, mit keres itt az öreg, mire White elmondja, hogy csak kíváncsiságból jött. Sok mindent kinézett volna Pinkmanből, de a metamfetamint nem, biztos rengeteg pénz lehet benne. Pinkman egyre csak azt hajtogatja, hogy nem érti, miről van szó, és ha csak azért jött ide, hogy rávegye, hogy adja fel magát a rendőrségen, csak az idejét vesztegeti. White viszont nem tágít: Pinkman ma nem csak a partnerét, hanem az egész labort, és az összes megkeresett pénzét elvesztette, nincs semmije, amivel újrakezdhetné a főzést. Ugyanakkor ismeri az üzleti részt, és a kapcsolatai is vannak, így már csak egy új társ kéne, aki főzni is tud. Walter üzletet ajánl: vegye be partnernek, és olyan metamfetamint főz, amit eddig még soha senki – ismeri a kémiát, ha már fogyasztják ezt a szart, legalább minőségit vegyenek. Pinkman a döbbenettől nem tudja, sírjon vagy nevessen, mire White megfenyegeti, hogy ha nem veszi be, beköpi a rendőröknek.

kepernyofoto_2015-05-02_15_21_23.png

Másnap reggel Skyler és húga, Marie, épp az eBay-en eladott giccsparádékat csomagolják, miközben Skyler teljesen ba van lelkesülve, hogy valamit sikerült 14 dollár + kiszállítási költségért eladnia. Marie erre megkérdezi, hogy áll a novellaírással, mire nővére elmondja, hogy igazából rövid történetekkel próbálkozik, amiket, ha jól mennek, akár ki is lehetne adni. Marie erre felajánlja, hogy szívesen átolvassa és kritizálja a kész sztorikat, Skyler viszont egy határozott nemmel visszautasítja. Ezek után Walterre terelődik a téma: Marie nem érti, mostanában miért ilyen nyomott, mire Skyler annyit válaszol, hogy biztos nyomasztja, hogy betöltötte az ötvenet, nem kell túlspilázni a dolgot.

kepernyofoto_2015-05-02_15_21_33.png

Walter másnap elég szisztematikusan gyűjti be a kémia szertár polcairól a meth-főzéshez szükséges hozzávalókat, majd egy nagy dobozba préselve a kocsihoz siet és Pinkmanhez ha. Walter elképesztő lelkesen részletezi, milyen ritka, a metamfetamin főzéshez pont tökéletes cuccokat sikerült kicsempésznie, mire Jesse a csomagtartóba tuszkolt cuccokat elnézve benyögi, hogy ő általában mérőlombikban szokott főzni. Walter erre kioktatja, hogy abban tilos, mivel az csak keverésre és titrálásra jó, a főzőpohár viszont pont erre való, és különben is, ha figyelt volna anno az óráján, akkor lehet, hogy magától is tudná ezeket. Erre Jesse beolvas neki, hogy a főzés nem kémia, hanem művészet, amit pedig ő főz, az a legjobb. Walter erre beoltja, hogy látta az összetevőket és arról még egyszer szó sem lehet: innentől kezdve kizárólag kémiailag tiszta, stabil terméket gyártanak majd, a csili port pedig el is felejtheti. A főzéshez pedig védőruha is kell – a használt kémiai anyagok ugyanis nem csak veszélyesek, hanem mérgezőek is. Miután bepakolták a garázsba a cuccokat Pinkman figyelmezteti, hogy egy napot kap, hogy máshova vigye a cuccokat, ez ugyanis az ő háza és nem hajlandó oda szarni, ahol eszik. A legjobb az lenne, ha bérelnének egy lakóbuszt – azzal bárhová járhatnának főzni, ráadásul a hozzávalókat is lehet benne hosszútávon tárolni.

kepernyofoto_2015-05-02_15_21_54.png

Walter erre kiveszi az összes megtakarítását a bankból és Pinkmannek adja, hogy fizesse ki a kocsi bérleti díját, de vigyázzon, mert ez az összes megtakarított pénze: Jesse a drogdíler, alkudozzon. A fiú erre megkérdezi, hogy miért akar a volt tanára ennyire belekezdeni ebbe az egészbe, mire White elmondja, hogy a pénz miatt. Pinkman viszont nem veszi be: egy ilyen merev, 60-as kinézetű fazonra nem jön rá csak úgy egy nap alatt, hogy be akar szállni a drogbizniszbe, elég furcsa ez az egész és valami nagyon nem stimmel. Ha esetleg depressziós, vagy félőrült, azt azért mondja el, mert innentől kezdve partnerek, és mindenben befolyásolják egymást. Walter viszont rászól Pinkmanre, hogy inkább maradjon csendben és bérelje ki a kocsit. Holnap elkezdik a főzést.

kepernyofoto_2015-05-02_15_22_20.png

Walter Jr. épp egy új nadrágot próbál magára erőszakolni a próbafülkében, állapota miatt viszont nem tud egyedül belebújni. Walter bemegy és segít fiának, aki kicsit elszégyelli magát tehetetlen helyzetén. A fülkéből kilépve Walter Jr. megnézi magát a kinti tükörben, miközben észreveszi, hogy 3 srác épp őt gúnyolja az üzlet másik felében. Skyler már épp odamenne, mire Walter elképesztően ingerült fejjel és rohadt gyors lépésekkel megindul a bunkó srác felé, akinek kirúgja és széttapossa a jobb lábát. A srác végül teljesen összefossa magát és lelép a haverjaival. 

kepernyofoto_2015-05-02_15_23_16.png

Másnap a sivatag közepén állnak neki a főzésnek Pinkmannel, akinek egyáltalán nem tetszik, hogy egy szál alsógatyára kell vetkőznie a védőruha miatt. Aprólékosan törik fel az anyagokat,  White pedig a megfelelő kémiai folyadékokat tölti hozzá, miközben Pinkman a kamerájával szórakozik. Órákkal később Pinkman nem hiszi el a végeredményt: színtiszta üveg minőségű, 5-8 centis kristályokat főzött az öreg, ami tényleg igazi művészet. Walter viszont szerint csak tiszta kémia, majd mikor Jesse ki akarná próbálni rászól, hogy innentől kezdve csak árulják a cuccot, de nem fogyasztják. Megállapodnak abban, hogy másnap is kijönnek főzni egy adagot, Pinkman pedig elvisz egy darabot kóstolóba a kontaktjának.

kepernyofoto_2015-05-02_15_23_58.png

A kontakt nem más, mint Krazy-8, a bevarrt Emilio unokatestvére, aki másnap a cseppet sem nyugodt Rottwellerével várja Pinkmant. Miután megkóstolja a White-féle metamfetamint, az üzletről érdeklődik, előtte viszont még megjegyez annyit, hogy Emilio szerint Pinkman köphetett a zsaruknak. Jesse erre azonnal tiltakozni kezd és kikéri magának az egészet, mire Emilio sétál be a szobába. Krazy-8 erre megfenyegeti, hogy azonnal árulja el, ki főzte az anyagot, mert hogy nem a csili poros Pinkman, az hót ziher.

kepernyofoto_2015-05-02_15_24_09.png

Walter értetlenül nézi az ismeretlen két férfit Pinkman oldalán, mire Krazy-8 csak annyit kérdez a félmeztelenre vetkőzött kémiatanártól, hogy nudista-e. Mivel White nem válaszol, a férfi a tárgyra tér: nagyon jó minőségű az a metamfetamin, amit Pinkman hozott, és azt szeretné, ha White a jövőben neki dolgozna. Walter erre rávágja, hogy szívesen eladja, ha jó árat kínál, dolgozni viszont nem fog neki. Ekkor hirtelen Emilio száll ki a kocsiból, aki White-ot meglátva azonnal szól unokatestvérének, hogy ez a fazon DEA-s, ott volt, mikor letartóztatták. White hiába tiltakozik, Krazy8 már azonnal a fegyveréért nyúl, majd mire futásnak erednének, Jesse megbotlik a saját lábában és Emilio elkapja. Krazy-8 művésznek nevezi White-ot, majd rá szegezi a ravaszt, mire Walter felajánlja, hogy megtanítja a receptjét, ha cserébe megkíméli Jesse és az ő életét.

kepernyofoto_2015-05-02_15_24_31.png

Krazy-8 elfogadja az ajánlatot, Jesse-t pedig megkötözik, hogy ne tudjon elmenni. A lakóbusz hátuljában Walter épp a receptjét mutatja, mikor beállít Emilio cigivel a szájában. Miután Krazy-8 rászól, a férfi megfogja és kidobja a csikket az ablakon, majd folytatják tovább a főzést. Az anyagok keverésekor viszont White úgy keveri az arányokat, hogy kisebb robbanást okozzon, így gyorsan ki tud szaladni a kocsiból és rázárja a két férfire az ajtót, akik hiába dörömbölnek és lövik szét azt, kb. fél perc múlva elvesztik eszméletüket. Walter rögtön a földön fekvő Jesse-hez rohan, akit gyorsan eloldoz, majd észreveszi a lakóbusz mögött az Emilio cigarettája okozta tüzet, amit már túl késő eloltani. Mindent vagy semmit alapon berakja Jesse-t a buszba, felhúz a saját és a fiú fejére egy-egy gázmaszkot, és a két, eszméletlen pasassal a hátsó részben elhajt a helyszínről.

kepernyofoto_2015-05-02_15_24_45.png

White az út közepén áll, fegyverrel a kezében, mindenre felkészülve. A szirénak hangja egyre erősebb. Közelednek. Már nincs mit tenni. Hirtelen elsírja magát és nyakához emeli a fegyvert. Nem hezitál sokat és meghúzza a ravaszt. A fegyverben viszont nincs golyó, így mikor nem történik semmi, kisebb sokkot kap. Elkezd babrálni a pisztollyal, ami véletlenül el is sül, majd inkább feltartott, megadásra kész kezekkel várja a hatóságokat. Aztán egy másodperccel később rájön, hogy nem is a rendőrök, hanem a tűzöltők jönnek teljes gázzal az Emilio által felgyújtott terület felé, így gyorsan a háta mögé dugja a fegyvert és döbbenten néz végig az elhaladó konvojon. Közben Jesse is magához tér és mellé sétál, majd mire megkérdezi, mi történt a két férfival, White elmagyarázza, hogy elkábította őket foszfin gázzal. A sokkhatástól hirtelen elhányja magát, majd a lakóbuszba visszaszállva jönnek vissza a városba.

kepernyofoto_2015-05-02_15_25_30.png

A pénzt másnap egy mosógép belsejéből szedi ki, hazaérve pedig befekszik a még mindig ébren lévő Skyler mellé. A nő rákérdez, merre járt, majd mire Walter csak annyit válaszol, hogy dolga volt. Skyler viszont nem hagyja annyiban és elkezdi részletezni, hogy mostanában túl titokzatosan viselkedik, és jó lenne, ha elmondaná, ha valami baj van. White válaszként viszont magához húzza a feleségét, megcsókolja és úgy szeretkezik vele, ahogy évek óta nem.

kepernyofoto_2015-05-02_15_26_16.png

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

teszt123456789 2015.05.08. 11:26:57

Hiánypótló, BrBa hgyvoltnak mindenképp lennie kell!

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2015.05.08. 11:40:56

"A mentőben már persze magához tér, és bizonygatja a mentősorvosnak, hogy jól érzi magát, nincs semmi baj, sőt, eléggé szégyelli, hogy úgy összeesett a szalonban, biztos csak valami vírus okozza az egészet, nemrég ugyanis a felesége és a fia is benyakaltak valamit. Arról már nem is beszélve, hogy nincs valami jó biztosítása. A tüdejét hallgatva viszont nem valami elégedett az orvos, így a kórházban alaposabb kivizsgálásra küldi. "

Mintha ez nekem teljesen kimarad volna. Egyáltalán nem emlékszem erre a részre pedig néztem tegnap az AMC-n. Mintha az összeesés után már rögtön a vizsgálat és a doki jött volna...

Lova 2015.05.08. 13:31:50

Nagyon jó lesz, ha a BB-t is végig hvzitek! Hiánypótló!
Ha rám szegeznének egy ravaszt, én is bármit felajánlanék. Ha meg fegyver is lenne a ravaszhoz, a bokám is lefosnám . ;)

Balfars 2015.05.09. 00:00:56

3 apróbb dolog:
A Nobel-díjhoz kár 3 millió dodó is. Így szerintem (meg a plakett tanulsága szerint is) W.W. csak része volt annak a csapatnak amiből valaki megkapta.
A stukker nem volt kibiztosítva amikor fejbe lőtte volna magát.
Elkábítás=Halálos gáz.

Gabba 2015.05.09. 17:38:13

@Prof. William: több jelenet is kimaradt az AMC sugározta verzióból, komolyan nem értem, mire jó ez, a hv-t olvasva én is csak pislogtam néha, hogy hát ez nem is volt a filmben

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2015.05.09. 22:39:46

@Gabba: Ezt én sem értem...

Egész fontos részek + nem is 18+-osok. (Aminek a kivágásnak amúgy sem lenne értelme az AMC-n.)

Bele kellett férnie a műsoridőbe? Vagy mi lehetett ennek az oka?

Gabba 2015.05.09. 23:44:21

@Prof. William: szerintem ez az RTL által annak idején megvagdosott verzió volt, a stáblista alatt el is hangzik, hogy a szinkron az rtl klub megbízásából készült

teszt123456789 2015.05.14. 15:33:07

@Gabba @Prof.William Gyerekek! nCore!!!
süti beállítások módosítása