Izgalmasan hangzó cím, hát még a német verzió: Machenschaften (mesterkedések, üzelmek), gyönyörű, nemde? Az előző rész tragikus végéből okulva (Robertet megölte a torkán megakadt csontdarab) kis ideig itt a blogon is óvatosan fogunk bánni a kajákkal, egy darabig nem lesznek itt csontos cuccok, az tuti. (Jó példával járva elöl, én a magam részéről az elmúlt pár hétben csak Kossuthkiflin éltem, amint az nyilván köztudott.) Robert végrendeletét olvassa fel Mr. Andrews, melyik rokonra milyen személyes tárgyat hagyott, a gyakorlatias James kissé unja a hosszú lére eresztett felsorolást. A lényeg viszont, hogy a nemrég vásárolt családi házat Sarahra hagyta, a jól menő áruházat meg Samuelre, egy kikötéssel: Samnek kell vezetnie, és az elnevezésnek is meg kell maradnia: Robert Onedin és Fia. Ha ez nem teljesül, az áruház is Sarahra száll. Robert ezzel jól megfogta Samuelt, jegyzi meg félhangosan James. És kapunk egy újabb pontos időt: 1883. júniusában járunk.

Sziklás tengerpartra váltunk, pár csónak siklik ki a partra, az egyik sapkás ember kétségbeesetten keresgéli Danny nevű barátját, de senki nem tud róla, biztos a vízbe veszett. Hajótörés van tehát ismét a fókuszban, és apránként ki is derül, mi és hogy történt. A Fitzallen nevű sapkás az egyik liverpooli kocsmában összeakad az elsüllyedt hajó, az Indián Királynő kapitányával, Barrie-vel. A kapitány úr bánatában már a sokadik pohár fenekét is alaposan megnézte, ködös tekintettel reagál Fitzallen szavaira, akinek a legjobb barátja és unokatestvére volt a vízbefúlt Danny. Én meg a hajómat vesztettem el, mondja nehezen forgó nyelvvel, ez persze nem vigasztalja Fitzallent.

A biztosítótársaság ügynöke, Mr. Buxton felkeresi Jamest valamelyik hajóján (akárhogy sasoltam, sajnos nem láttam sehol sem a vitorlás nevét kiírva az egész epizódban) és szívességet kér tőle. Az Indián Királynő rézlemezeket szállított, amik ugyebár nagyon értékesek, ezért a biztosító szeretné megtudni, mi is történt pontosan, mielőtt fizetne. Amúgy van pár gyanús előzmény: a hajó tulajdonosának, Mr. Lillie-nek a vascsőgyártó üzeme pár éve leégett, de a biztosító megtérítette a kárt. Nemrég meg kirabolták az otthonát, a tolvajok 15 000 font értékű ezüstneműt vittek el tőle, a biztosító ismét fizetett. Most meg itt ez a hajótörés, nem mondom, hogy gyanús, de azért igen. James természetesen hajlandó segíteni, persze nem ingyen, hanem méltányos százalékért, deal is done. James utasítja Bainest, keresse meg régi barátját, Jack Smethurst-öt, neki van búváröltözéke, szükség lesz rá. Amúgy ez a Lillie Mr Beaumont, a bankár ügyfele, búcsúzik Buxton, mire James gyanakodva összevonja a szemöldökét, mint Rózsa Sándor.

Sarah Lettynél sírdogál, bizonygatja, hogy az áruházra vonatkozó örökösödési záradékot nem ő kérte, azt Robert maga találta ki, Letty nyugtatja, ennek már nincs jelentősége. Letty varrónőinek képviseletében a rendkívül kócos Mrs. MacGahy érkezik, sok az eszkimó és kevés a fóka, azaz sok az a 30 alkalmazott, mert nincs elég varrnivaló, panaszolja, Letty bocsásson el párat közülük. (Persze saját magát nem javasolja leépíteni.) Letty azonban erre nem hajlandó, nem küld el senkit, inkább megpróbál több munkát szerezni nekik.

James első útja az ifjú Williamhez vezet és keresztkérdésekkel kiszedi belőle, hogy bizony a fiatalúr is beszállt a rézlemezek megvásárlásába, nyilván Beaumont tanácsára. És biztos vagyok benne, hogy édes jó anyád erről nem tudott semmit, int búcsút vigyorogva a srácnak. Eközben Baines a krimóban beszédbe elegyedik a továbbra is masszív italozó életmódot folytató Barrie kapitánnyal, fizet is neki egy kört, de nem kezdi faggatni a hajótörésről.

Az üzleti élet Robert halála után sem állhat meg, Samuel felkeresi Daniel Fogartyt és közli vele, hogy nem áll szándékában az előző részben tárgyalt pamutgyár megvásárlásába beszállni, az legyen teljes egészében Sir Danielé, a pamutgyár különben is apja ötlete volt, neki viszont más tervei vannak. A csomagküldő szolgálatra akar rámenni, ami Amerikában már bevált, itt meg még jobban be fog, mert Angliában sokkal jobb a postai szolgáltatás. Példaképünk a színvonalas Magyar Posta és az ő hollója, teszi hozzá. (Nem.) A folyamat már összeállt a fejében: a gyárból a kész vásznat elviszik Letty néni műhelyébe, ahol a varrónők lepedőket, párnákat készítenek belőle, amiket aztán katalógusból lehet házhoz rendelni. Sőt már azt is tudja, mennyiért venné át a vásznat Fogartytól, de Daniel megelőzi és kezébe nyomja saját árlistáját: Ezek lesznek a mindkettőnknek megfelelő árak, a te nyomdászod ugyanis véletlenül az én klubom tagja, búcsúzik mosolyogva a feltörekvő kiskapitalistától.

James felkeresi Elizabethet és hosszasan dicséri húga hímzéseit, meg a szép nippeket a polcon, stb., ilyesmit nem nagyon hallunk tőle, Sz Sz is gyorsan leinti, ne köntörfalazzon már, térjen a tárgyra, miért jött? Természetesen William külön manővere a téma, kiderül, hogy Elizabeth csak a vállalat napi működéséhez felhasználható csekkeket adott át a fiúnak, áruvásárlásra szolgálót nem. Hát igen, ráadásul ezek a biztosítósok nemigen sietnek a kárrendezéssel, meg ennek a Lillie-nek sem valami makulátlan a híre, vigyorog James és lelép, a kezében szorongatott hímzést az éppen érkező Dunwoody kezébe nyomva. Sz Sz persze egyből előveszi Tojás Tóbiást, mit tud maga Mr. William és Lillie kapcsolatáról, Humpty Dumpty?! Dunwoody zavartan gyűrögeti a hímzést és biztosítja Lady Fogartyt, ő is csak ma reggel értesült a dologról, William úrfi az ő tudta nélkül használt fel egy csekket rézlemezek megvásárlására.

William tanácsot kér Beaumonttól, ha sokáig húzódik a biztosító kárrendezése, nem tudja kifizetni a megrendelt rézlemezeket, és még az is kiderülhet, hogy engedély nélkül költötte a Frazer cég pénzét áruvásárlásra, a bankár igyekszik megnyugtatni. Inkább annak járjon utána a fiú, mit akarhat Uncle James Lillietől és este találkozzanak a klubban vacsoránál.

James és Baines együtt megy vissza a kocsmába Barrie kapitányhoz, aki már ott tart, hogy az üzletembereket szidja, akiket csak a haszon érdekel, a keményen dolgozó kisemberekkel és az elsüllyedő hajókkal meg nem törődnek. Azt azért ki tudják szedni belőle, hogy az Indián Királynő kazánja felrobbant, azért süllyedt el nem messze a Cromer-foktól. Később James Smethursttel vizsgálja a térképet, arrafelé sok a zátony, lehet, hogy szándékosan vezették arra a hajót, hogy elsüllyedjen, és a kapitány is kaphatott ezért pénzt, ötletelnek. Elhajóznak a helyszínre, Smethurst magára ölti a búvárszerkót és leereszkedik a vízbe, két ember pumpálja neki gumicsövön át a levegőt. (Smethurst pont úgy néz ki így, mint a Le a cipővel! c. örökbecsűben a hasonlóképpen beöltözött Gazsi bácsi.) A roncsot azonban nem sikerül megtalálniuk, így kénytelenek eredménytelenül visszatérni Liverpoolba.

Elizabeth és Daniel felváltva ordít Williammel, napi kiadások fedezése helyett rakományt vett a pénzből, szól a vád, William azzal próbál védekezni, hogy saját felelősségére tette, merthogy most ő vezeti a céget. Na ja, de most a biztosító vizsgálódik, és ha kiderül, hogy valami suskus van a dologban, akkor nem fizetnek, világosítja fel Fogarty. Én nem tettem semmi törvényelleneset, önérzeteskedik a serkenő bajszú üzletember.

Beaumont és Lillie vacsorázik a klubban, tatárbifsztek vörösborral, hamarosan William is csatlakozik hozzájuk, de enni nem kér. Amit aztán Lillie-től hall, attól még jobban elmegy az étvágya, mert az üzletember végül csak előjön a farbával: nem volt semmilyen rakomány az Indián Királynőn, a rézlemezeket majd külön fogják eladni, és ráadásul felveszik a kamu biztosítás után járó csinos összeget, dupla haszon. A vitorlás öreg hajó volt, a kapitánya is öreg, de most legalább elmehet nyugdíjba némi apanázzsal, teszi hozzá, ritka ellenszenves pofával. (Külön felhívom a figyelmet Lillie eszement arcszőrzetére, hihetetlen, hogy emberek annak idején így jártak az utcán.) Will tiltakozna, de Lillie leinti: Maguk csak ne nagyon ugráljanak, mert az aláírásuk rajta van valamennyi szerződésen és számlán. James Onedin miatt meg nem kell izgulni, úgysem fog találni semmit.

Vacsora az Onedin-házban is, mustáros csirkemell rizzsel, Letty éppen arról mesél, hogy már szeretne anya lenni, mielőtt kimegy a korból, de James egyelőre nem tartja ezt égető kérdésnek. Adj még egy kis időt, kéri. Vendég érkezik, Fitzallen, aki elmondja Jamesnek, hogy másodkapitány volt az elsüllyedt hajón, ahol ott veszett az unokatestvére is. Kéri Onedint, derítse ki az igazságot, ő pontosan meg tudja mutatni, hol süllyedt el az Indián Királynő. James természetesen máris indul, a desszertnek szánt kossuthkifliből nem is kér, az érkező William is hiába akar vele pár szót váltani, elhajtja.

Smethurst/Gazsi bácsi ismét lemerül, és itt már meg is találja a roncsot, viszont igyekeznie kell, mert a tengerfenék nagyon repedezett, ha jön a dagály, a hajó még mélyebbre süllyedhet. Velük van a biztosítós Buxton is, őt csak az érdekli, van-e rakomány a roncsban vagy nincs. 50 guineat ígér, ha Smethurst meggyőződik a rakomány meglétéről vagy nemlétéről, és 100-at a családjának, ha a búvár közben mégis odaveszne. Kedves ember. Smethurst szerint az egyik raktárajtó mögül légbuborékok szivárognak, tehát még az is lehet, hogy az eltűnt Danny matróz ott van beszorulva. James úgy dönt, fontosabb az emberélet, mint a rakomány, Buxton hiába pofázik, Smethurst ne a lemezeket keresgélje, hanem vigyen magával valami feszítőeszközt és nyissa ki a raktárajtót. A búvárnak némi küzdelem árán végül sikerül kifeszítenie az ajtót és felszínre hoznia a matrózt, aki azonban már halott. A roncs pont ekkor lecsúszik egy mély árokba, oda már nem fog tudni senki utánamenni.

Samuel Lettyvel egyezkedik a megvarrandó ágyneműkről, Letty vásznanként 50 pennyt kér, Sam persze alkudozna, de Letty nem enged. Még egyeztetnem kell Daniel bácsival, próbálkozik az ifjú, de Letty mosolyogva leinti: Felesleges, én már mindent megbeszéltem vele, holnap hozza a vásznakat. (Nehéz az önállóság útján járni, nemde, ifiúr?) James visszaérkezik Liverpoolba és első útja Williamhez vezet, akinek elmondja, hogy a biztosítási csalás egy ember életét követelte, majd a megrendülten néző srác kezébe nyomja a néhai matróznál talált rózsafüzért: Ezt akaszd ki a falra mementónak!