Chuck és Goodman a magasfeszültségű vezetéket bámulva szótlanul ülnek egy padon, mire a férfi ráveszi bátyját, hogy vegye le a cipőt és a zoknit, és mezítláb élvezze a zöldellő füvet. Chuck viszont a munkára hivatkozva sürgeti, hogy ideje lenne bemenni, előtte viszont még ellátja öccsét pár hasznos tanáccsal a közelgő SandPiper Crossing-ügy tárgyalásával kapcsolatban. Goodman nem idegeskedik, jó előérzete van, bátyja szerint viszont hiba erre alapozni.
Kaylee épp a nagyapjától kapott kutyával játszik az udvaron, miközben Mike arról győzködi a lány anyját, milyen hasznos dolog kutyát tartani: a betörők kétszer is meggondolják, érdemes-e betörni egy kutyás házba, mire Stacey rávágja, hogy ettől a szobacirkálótól nem biztos, hogy elrettenek majd a bűnözők. Mike erre hozzáteszi, hogy nem akar erőltetni semmit, megtartja a kutyát, ha nagyon vonakodnak, de már bevásárolt egy rakás kutyacuccot, ráadásul Kaylee is biztos örülne egy társnak. Stacey végül rábólint és megköszöni a kedvességet, mire hirtelen megcsörren a férfi telefonja: a válaszokból ítélve állásinterjúra hívták, amit Stacey elégedetten konstatál, majd megkérdezi, minden rendben van-e.
Goodman és a SandPiper Crossing-ügy tárgyalása nem éppen úgy zajlik, ahogy a rafinált ügyvéd képzelte: a bíró előtt kifogásolja azt az egészen abszurd új szabályt, miszerint ügyvéd nem mehet be az otthon területére, holott neki több kliense is van, akiktől így teljesen jogtalanul tagadják meg a konzultáció lehetőségét. Ezeknek a szerencsétlen idős embereknek kevesebb joga van, mint a raboknak a fegyházban - állítja Goodman, mire a SandPiper Crossing ügyvédje, Schweikart rávágja, hogy nem a konzultációk szabályozásáról van szó, hanem a területéről, amihez az otthonnak minden joga megvan, mivel magánterület. A bíró erre megkérdezi, hogy mégis milyen alapon vezették be a szigorítást, mire Schweikart elmondja, hogy Goodman a feltűnő viselkedésével és nagy hangjával megzavarja az idős emberek napi rutinját, a szabályozás pedig nem azért van, hogy akadályozzák az időseket a konzultációban, hanem, hogy ne tegyék ki őket zaklatásnak. Goodman erre rávágja, hogy mégis milyen alapon jön Schweikart a napi rutin megzavarásával, mikor a SandPiper Crossing gyakorlatilag elüldözi az időseket a saját otthonukból jogi segítségkérés esetén, mire a bíró megelégeli a vagdalkozást és Goodmannek igazat adva berekeszti az ülést.
A jókedvű férfit bedobozolt iratrengeteg várja Chucknál a sikeres tárgyalás után: bátyja elmondja, hogy a szállítmány a SandPiper Crossingtól érkezett, ráadásul ez még csak az első adag, így a többibe valószínűleg bele fognak fulladni. Goodman igyekszik viszonylag optimistán kezelni a helyzetet és ‘ez csak papírmunka’ címen megpróbálja kategorizálni az iratokat, mire Chuck benyögi, hogy lehet jobb átengedni az ügyet a Hemlin&Hemlin&McGillnek. Ez a monumentális ügy nem kétemberes meló, rengeteg plusz segítségre lenne szükségük, mire Goodman Hemlin nevével vagdalkozva hallani sem akar az egészről. Chuck viszont szembesíti azzal, hogy nem sok idejük lehet hátra a SandPiper Crossing lakóinak, így nem húzhatják évtizedekig a pereskedést, amin csak a HHM tudna segíteni. Arról már nem is beszélve, hogy a mai tárgyalás is csak egy ürügy volt a szervezet részéről, mivel Schweikart próbálja elterelni a figyelmüket a komolyabb problémákról. Goodman végül szomorúan egyezik bele bátyja felvetésébe azzal a feltétellel, hogy végre ő is saját irodát kapjon, majd elvonul, hogy felhívja Kimet. Este viszont Chuck sem tétlenkedik: amíg öccse alszik, a túlélő takaróba burkolva kimegy a postaládához, kiveszi belőle Goodman telefonját és egy ismeretlen számot tárcsáz.
Ehrmantraut egy irodaház parkolójában várakozik, mire megérkezik egy nála kétszer nagyobb, szakállas férfi. Hamar kiderül, hogy ugyanarra az álláshirdetésre jöttek, mire érkezik egy harmadik, első blikkre meglehetősen pökhendinek tűnő fickó, aki azonnal arról érdeklődik, a másik kettő mit tud. Miután Mike elmondja, hogy gyakorlatilag semmit nem tud az állásról, az új férfi rávágja, hogy testőri feladatra keresnek embert. Ezek után persze megkérdezi, ki mit hozott magával, majd mikor Mike rávágja, hogy egy mementós szendvicset, az új fickónak nem esik le, hogy tényleg kajára gondol és flegmán elküldi a francba, amiért titkolózik. Mikor Mike szájbarágósan elmagyarázza, hogy szendvics alatt tényleg kajára, nem pedig fegyverre gondolt, a pökhendi férfi azon értetlenkedik, mégis hogy jöhetett ide bármiféle felszerelés nélkül. Még a nagydarab bajszos is hozott magával fegyvert, nem lehet valaki ennyire amatőr, hogy szendviccsel állítson be: ő bezzeg két fegyvert is hozott.
Nem sokkal később megérkezik egy lúzer informatikusnak tűnő, szemüveges fazon, aki miután nem hajlandó elárulni az igazi nevét elmondja, hogy hosszú út áll előttük, de rendesen bepakolt mindenféle üdítőt a kocsiba, úgyhogy remélhetőleg mindenki talál majd magának valamit. Az unalmas arcokat elnézve gyorsan a pénzre tereli a témát, majd miközben épp azt részletezi, hogy mindenki fejenként 500 dollárt kap, a pökhendi fickó közbevág és benyögi, hogy mi lenne, ha Mike-ot kihagynák a buliból: nem is hozott magával fegyvert, viszont ő és a nagydarab bajszos pasi 750-750 dollárban bevállalják a melót. Mike elmondja, hogy azért nem hozott fegyvert, mert nincs rá szüksége, de ha ennyire ragaszkodnak hozzá, majd elvesz egyet a pökhendi pasitól. A fickó erre teljesen kiakad, előveszi fegyverét és Mike-ra szegezi, aki egy mozdulattal kiveri a kezéből, szétszedi a pisztolyt, majd ádámcsutkán veri a férfit, akitől – miután összeesett a földön – könnyen elveszi nem csak a második, hanem a harmadik és negyedik fegyverét is. Miután Mike megkérdezi a nagydarabot, ő is kér-e egyet, a férfi ijedtében elfut. Mike ezek után lezsírozza a megbízóval, hogy övé legyen a teljes 1500 dollár, a földön fetrengő, pökhendi férfit hátrahagyva pedig elindulnak úti céljuk felé.
Chuck feszengve próbálja kinyitni a bejárati ajtót: épp a HHM-be tartanak, ma adják át ugyanis a SandPiper Crossing ügyét. A férfi azért felvette öltönye alá a túlélő takarót, Goodman pedig azt is felajánlja, hogy kitaláljanak egy biztonsági szót, amiből ő rögtön tudni fogja, hogy haza kéne jönni. Miután beülteti Chuckot a kocsiba, gyorsan kiveszi a cuccait a postaládából, majd meglepődve tapasztalja, hogy a telefonja teljesen lemerült, pedig úgy emlékezett, direkt kikapcsolta. A HHM-nél közben műanyag dobozokba gyűjtik az összes alkalmazott mobilját, majd lekapcsolják a számítógépeket és a világítást is. Időközben Goodmanék is megérkeznek, az irodába érve pedig tapsvihar köszönti az idős ügyvédet.
A megbeszélést azonnal el is kezdik a HHM tárgyalótermében, ahol Goodman vázolja az ügy jelenlegi állását. Hemlin elképesztően izgatott a monumentális ügy hallatán, és azonnal elkezdi szétosztani a feladatokat az ügyvédek közt, mire Goodman félbeszakítja és megkéri, előbb tisztázzák az ügy átadásának feltételeit. Hemlin erre elmondja, hogy 20%-os részesedést kínál az ügyből befolyó kártérítésből, de mivel ez csak pár év múlva esedékes, jelenleg egy kétszázezer dolláros konzultációs díjat ajánl. Goodman elfogadja mindkét ajánlatot, és hozzáteszi, hogy ezek mellé még a Chuck mellett lévő 312-es irodát is szeretné, mire Hemlin zavarba jön és mindenkit kiküld a teremből. Miután csak hárman maradnak elmondja, hogy esze ágában sincs felvenni Goodmant a HHM-hez: az ügy zseniális, erre szükségük is van, de cserébe csak pénzt ajánl, nem pedig pozíciót. A fiatal ügyvéd erre teljesen kiakad: ezüst tálcán kínál egy multimillió dolláros ügyet, amit ráadásul ő talált, erre pont őt akarják kihagyni az egészből? Máshol minimum partnerséget kapna cserébe, legalább ahhoz legyen már mersze Hemlinnek, hogy miért. Chuck szintén Hemlin fejéhez vágja, hogy hatalmasat csalódott és szerinte át kellene gondolnia ezt a döntést, Hemlin viszont kijelenti, hogy már döntött, és szerinte az a legjobb, ha Goodman elfogadja a pénzt és lelép. A férfi viszont nem hagyja magát: úgy dönt, nem adja át az ügyet a HHM-nek, sőt még Hemlint is elküldi a picsába, és megfenyegeti, hogy elterjeszti az ügyfelei között, mekkora szemétláda is valójában. Sőt, inkább elégeti az összes bizonyítékot, mint hogy átadja az ügyet a HHM-nek.
Kim idegesen lép be Hemlin irodájába, hogy udvariasan számonkérje főnökét, mégis miért nem hajlandó felvenni Goodmant: ő találta és építette fel a SandPiper Crossing ügyét, megérdemli, hogy helyet kapjon az asztalnál. Hemlin viszont elmondja, hogy már döntött, a nő viszont nem hagyja annyiban és a miértekről faggatózik. Elmondja, hogy Goodman jó ügyvéd, keményen dolgozik, épp ezért egyáltalán nem igazságos, ahogy bánnak vele. Hemlin erre elveszti a türelmét és rászól Kimre, hogy nem tartozik rá, ami a tárgyalóteremben történt, és ha legközelebb megint elkezdené kioktatni, inkább tartsa meg magának a véleményét. Az ügyvédnő ezek után csendben távozik, mire Hemlin hirtelen utána szól: megkéri, hogy csukja be az ajtót és maradjon.
Mike és megbízója egy elhagyatott gyárépületnél várakoznak, miközben a szemüveges férfi arról kérdezősködik, pontosan hogy is zajlik egy ilyen üzlet. Mike elmondja, hogy az a legjobb, ha minél kevesebbet beszél, egyébként pedig nem bonyolult: először el kell kérni a pénzt, megszámolni, és ha mind megvan, átadni a cuccot. Nem sokkal később megérkezik egy autó, Mike pedig előre sétál, hogy felmérje a terepet. A vásárló nem más, mint Nacho Varga, Tuco Salamanca embere és Goodman egykori védence, aki egyből a tárgyra tér és a termék iránt érdeklődik. A szemüveges férfi tanácstalanul Mike-ra néz, majd elkéri Nachóéktól a pénzt, amit a kocsijához visszahúzódva gyorsan meg is számol: 20 dollárral kevesebb van a zacskóban, mint kéne, és bár a férfi enélkül is megkötné az üzletet, Mike köti az ebet a karóhoz. Nacho hiába próbálja felhúzni, az egykori rendőr udvariasan, de magabiztosan kitart az összeg mellett, mire Nacho elővesz a tárcájából egy húszast és a földre dobja. Ezek után a szemüveges pasas átadja a megbeszélt gyógyszereket, mire a három férfi szó nélkül visszaszáll a kocsiba és lelép. Mike az ügylet végén egyből a pénzét kéri, majd miután megkapja elmagyarázza, miért nem hozott magával fegyvert: ő ugyanis már jó előre utánajárt, kivel is zajlik majd ez a mai üzlet, Nacho Varga pedig elég komoly drogdíler és neki is legalább annyira érdeke volt, hogy ez a találkozó a lehető legsimulékonyabban menjen, mint nekik. Mike ezek után hozzáteszi, hogy ha már bűnőző akar lenni a pasas, akkor csinálja meg a házi feladatát és nézzen utána, kivel üzletel. Ma eladott valamit, ami nem is az övé volt, innentől kezdve pedig bűnöző – hogy jó, vagy rossz, azt neki kell eldöntenie, ahogy azt is, akarja-e folytatni.
Goodman csak késő este, piával jól felszerelkezve érkezik meg a vietnémi körömszalonba, ami előtt Kim jó ideje várja már. Miközben a férfi épp azt részletezi, hogy legszívesebben a nyakkendőjénél fogva rángatná Hemlint addig, amíg el nem kékül, Kim benyögi, hogy szerinte is jobban tenné, ha elfogadná az ajánlatot. Nem kevés pénzt ajánl a HHM, ebből bőven alapíthatna saját irodát, bővíthetné a tapasztalatait, és végre maga mögött hagyná ezt az egészet. Goodman erre teljesen kijön a sodrából és azzal vádolja Kimet, hogy megvásárolták és nem véletlenül próbálja rábeszélni az alkura, mire a nő csalódottan elhagyja a szalont. A gint iszogatva viszont hirtelen eszébe jut Goodmannek a telefon. Felteszi tölteni és vár.
Chuck fütyürészve megy le a nappaliba vasalni, miközben a kanapén észreveszi kimerült öccsét. Az idős férfi elmondja, mennyire sajnálja a tegnap történteket, de nagyon jó érzés volt visszamenni az irodába, ráadásul az életmentő takaró az öltöny alatt nagyban megkönnyítette a kint létét. Goodman erre elmondja, hogy egész este gondolkodott és végül úgy döntött, mégis elfogadja Hemlin ajánlatát: Kim tegnap átjött hozzá és igaza volt a pénzzel kapcsolatban, ráadásul amúgy se lenne kedve együtt dolgozni Hemlinnel. Csak azt sajnálja, hogy Chuckkal már nem tud majd együtt dolgozni, mert az lett volna az igazi. Bátyja mosolyogva konstatálja a döntést és megígéri, hogy azért nyaggatja majd Hemlint, hátha rá tudja venni, hogy meggondolja magát. Goodman erre benyögi, hogy talán tényleg van rá mód, hogy Hemlin meggondolja magát: ha Chuck kilép. Persze nem kellene tényleg kilépnie, csak ráijeszteni a partnerekre – a tegnapi csődületből ítélve biztos nem engednék elmenni, de nem erőlteti ezt az opciót, csak akkor, ha Chuck is egyetért. Bátyja tanácstalan arcát elnézve viszont Goodman abbahagyja a színjátékot és bevallja, amire már tegnap este is rájött: hogy minden mögött a testvére áll.
Nem véletlenül merült le a telefonja két nappal ezelőtt: valaki telefonált róla, csak aztán elfelejtette kikapcsolni. Az a bizonyos hívás persze hiányzik a híváslistáról, de kikérte az adatokat a telefonszolgáltatótól, és milyen érdekes, hogy a nagy megbeszélés előtti este, hajnali kettőkor pont Hemlint tárcsázták a mobiljáról. Az egyetlen ember, aki felhívhatta, majd végül törölhette, csak Chuck lehet, ahogyan az is, aki ki adta az utasítást, hogy ne vegyék fel. Miközben Chuck szótlanul ül, öccse rákiált, hogy legalább azt mondja már meg, miért baszott ki vele ennyire, mire Chuck erre benyögi, hogy azért, mert Goodman nem igazi ügyvéd: noname egyetemet végzett, miközben ő az egész életét a jognak áldozta, most pedig hülyét akar belőle csinálni. Goodman sírva mondja el, hogy ő csak azt akarta, hogy a testvére büszke legyen rá, mire az idős férfi annyit válaszol, hogy ő akkor volt igazán büszke, mikor öccse a levelezőosztályon dolgozott. Ő ugyanis még emlékszik Slippin’ Jimmyre, tudja, milyen volt, és milyen most is – az emberek nem változnak, és bár Slippin’ Jimmyt még el tudja viselni valahogy, egy jogász Slippin’ Jimmyt már aligha tudna. A jog szent, ő pedig viccet csinál belőle, és a szíve mélyén Goodman is tudja, hogy igaza van. A könnyező férfi ezek után felsorolja, miket vásárolt be Chucknak, majd rászól, hogy jól osszon be mindent, mert többet nem fog jönni. Hiába szól Chuck öccse után, Goodman kimegy a házból, kikapja a postaládából a cuccait, beül a kocsiba és elhajt. Többet már nem jön vissza.
Facebook kommentek