Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Forever 1x20 - Best Foot Forward

2015. április 22. 11:00 - tinipuma

Előre szólok, hogy némiképp rendhagyó hogyvolt következik, e sorok írója ugyanis többször is elaludt az epizódon, mire sikerült végignéznie. Ha tehát a kedves olvasó azon kapja magát, hogy inkább szundítana egyet, az nem lehet a véletlen műve.

Egy színházban kezdünk, a kulisszák mögött balett táncosok melegítenek az előadásra. A rendező tart lelkesítő beszédet, a mai este történelmi jelentőségű, most lép utoljára színpadra Odessa Kozlova, a prímabalerina, kiöregedett szegény. A nő szemmel láthatóan nem a kacagástól szakad meg a visszavonulása miatt, de királynői méltósággal mosolyog a beszéd hallatán, aztán odaveti rendezőkének, hogy a fájdalmat azt igen jól viseli, de a pasas fejét nagyon nem. Közjáték vége, kezdődik az előadás, a balerinák királynője magabiztos mosollyal, önnön tökéletessége teljes tudatában libben a színpadra. Szünet, a táncosok igyekeznek átvedleni, de ójaj, a következő etap szólótáncosa sehol. Primadonna epésen meg is jegyzi, hogy talán berezelt a kollegina, de nem, az érkező kellékes kosarában lapul, legalábbis egy darabja, a véráztatta tánccipőbe bújtatott, levágott lábfeje.

Szokás szerint bepillantunk az öregfiúhkoz, Henry az Adamtől kapott pisztolyt tisztítgatja, Abe pedig az előző részben meglelt forró nyomot (azaz a galambos logót) követi és Abigail után nyomozgat, egyelőre eredménytelenül. Apu jöttére eldugja a papírjait aztán kölcsönösen hadoválnak egymásnak valamit arról, hogy ki mivel foglalatoskodik éppen.

Eközben Jo a gasztromán fogadósával randizik, ezúttal paella van terítéken, Isaac szerint pont olyan az íze, mintha Spanyolországban lennének, neki legyen mondva. Jo amúgy sem volt még külföldön, ezt a hiányosságot a pasas szerint okvetlenül pótolni kell. Eddig jutnak, csörög a telefon, helyzet van. A helyszínre már Henryvel érkeznek, hősünk Jo hangulatából kiszúrja, hogy randin volt és örül a boldogságának. De dologra, az újságírók már ott hemzsegnek, eleve ott voltak a búcsúelőadás miatt. Henry bizonyságát adja először a balettművészetben, majd a saját szakmájában való jártasságának, a levágott lábról megállapítja, hogy egy táncosé volt (micsoda meglepetés), úgy 160 centi magas, latin származású, Hansonnak fényképe is van róla, Eva Selgas, kubai balerina, ő hiányzott egyedül a társulatból az este. Az amputálást egy fűrésszel végezték a még életben lévő áldozaton, de hamar elvérezhetett, folytatja Henry, de többet csak a boncolás után tud mondani. Azzal lesz egy kis gond, makog Mike, holttest ugyanis nincsen.

Nyomozóink jelentenek, egyelőre annyi biztos, hogy a láb tényleg a hiányzó táncosnőé, Havanna egyik nyomornegyedéből jött, prímabalerina lehetett volna, a családját egyelőre nem találják, nem beszélve a hulláról. Részletkérdés, mondja Reece hadnagy, a polgármester már kétszer telefonált, úgyhogy gyilkosságként kell az ügyet kezelni, akár van holttest, akár nincs. Henry és Lucas a meglévő testrésszel is elég jól elvan, tipikus táncosláb, magyarázza hősünk, törött lábujjak, szakadt szalagok, pár tűszúrás, ami az ínhüvelygyulladás kezelésére utal. Lucas szerint ez szimplán bizarr, főnöke pedig felvezeti a múltidézést, bizony, az emberek sok mindenre képesek a művészetért.

Hopp, máris Párizsban vagyunk, 1929-ben, Henry egy partira érkezik, a bohém társaságban ott van Picasso és Hemingway is, utóbbival hősünknek volt valami afférja egy nő miatt, mondjuk ezt a sztorit megnézném. A háziasszony egy szobrásznő, legújabb munkáival dicsekszik Henrynek, egyre sikeresebb, mostanában igen ihletett hangulatban dolgozik. A sugallat intravénásan érkezik heroin formájában, hősünk ez alkalommal sikeresen megmenti barátnőjét a túladagolástól.

3.jpg

4.jpg

Jo a hullaházban Henryt nyaggatja, hogy talált-e már valami használhatót, mert ők körbetelefonálták az összes kórházat de sehol senkinek nem hiányzik a láb. A balettcipőn volt egy gyapjúszál, valami szőnyegből származhat, nem valami sok, viszont Hanson megtalálta az áldozat bátyját, ideje őt felkeresni. Lucas szerencsére hátramarad, mármint Abe szerencséjére, az öreg ugyanis a padawan segítségét kéri az Abigail utáni kutatáshoz (a galamblogós kórház csak akkor ad ki adatokat volt dolgozókról, ha hivatalos kérelem van teszem azt egy hatósági orvosszakértőtől), de Henry nem tudhat a dologról. Lucas húzódozik, nem nagyon tud titkot tartani a főnöke előtt annak jedi-elmetrükkjei miatt. Abe beveti a végső érvet, dehát te vagy Henry jobbkeze, mindig olyan szépen nyilatkozik rólad. Ez segít, innentől kezdve Lucas is, kapja a telefont, hogy is hívják anyukát, akinek utána kell nézni? Ööö, Karen Jones, Alice Smith, vagy valami ilyesmi. Lucas csak néz, mivan?

Az áldozat testvérénél a szokásos koreográfia szerint Jo kérdezősködik, Henry pedig nézelődik, de kiderül, hogy Evának volt egy követője, pontosabban zaklatója. A bátyó szerint tudta kezelni a dolgot, hősünk egyetért és felmutat egy félig kiürült paprikaspray-s flakont, a csaj tényleg nem ijedt meg a saját árnyékától, mivel használta is. Most nem ezen a vonalon megyünk tovább, Henry észrevesz egy fotót, egy régi autóval pózol az áldozat, abban rabolták el, nem vitás, azon kocsikban még igazi szőnyegek voltak.

6.jpg

Meg is van a kocsi, véres meg minden, de Henry ismét gondolkodik, itt feküdt az áldozat, kihúzott valami gumit a kárpitból és leszorította a vérzést, lényeg az, hogy a táncosnő még életben lehet. Talán.

Reece hadnagy vonul, ez jól áll neki, nyomozói kísérik, főnökasszony amúgy feszült, már az állami rendőrség is körözést adott ki, jó lenne tudni, hogy hol a bánatba kezdjék a keresgélést. Nos, nyomozóink a színházba mennek, hogy utánajárjanak a zaklatós szálnak, viszont Henry épp azt próbálja kideríteni, hogy hol lehet Eva. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy cuki fehér kezeslábasban szedegeti le a kocsiról a ráragadt szutymót és vizslatja a mikroszkóp alatt. Gyorsan kell dolgozni, ha élve akarják megtalálni a lányt. Na tessék, pont ekkor érkeznek meg Lucasnak a korábban kért akták, a segéderő szemlesütve kereket old, még mielőtt méltatlankodó főnöke bevetné bármelyik elmetrükkjét.

7.jpg

8.jpg

A színházi öltözőben a rendező dicséri az egekig Evát, óriási tehetség volt, mindenki imádta, leszámítva az összes táncosnőt, akik egy kanál vízben meg tudták volna fojtani amiért ő vette volna át a prímabalerina helyét. A távozó királynő szóba se állt a lánnyal, de soha nem fenyegette. Hanson a monológ közben észrevesz valamit és gondosan bepúderezi a tükröt, ahol előtűnik a felirat: "Ha táncolsz, meghalsz". Nos a törékeny Odessa talán nem elég erős a láblevágáshoz, de van neki gorillája, vörös szeme-arca, allergia lehet, netán paprikaspray?

Be is viszik mindkettőt, Odessa szerint az ő nyugdíjazása és leváltása óriási sértés, Hanson szerint viszont indíték. A maffiózónak meg szép kis priusza van, de mindkettő tagad, az igaz, hogy zaklattak meg fenyegettek, de ők csak meg akarták ijeszteni kicsit Evát, hátha idegességében csöppet pofára esik a színpadon. A pasas a halála napján is követte a lányt, aki elment a színházból, lebzselt kicsit az épület előtti szobornál és elment. Henry ezen a ponton kezd dörömbölni a kihallgató szoba ablakán.

9.jpg

A kiselőadást azonban már helyszínen tartja, az ominózus szobornál, ugyanis rájött, hogy Eva és valaki, alighanem a szeretője ott üzengettek egymásnak. (Ez egy ilyen levelesláda-szobor, itt nálunk Abigél néven közismert.) Ott is van a levélke, rajta egy motel neve és a randi ideje, meg az aláírás: P.  Elsőként a helyszínre mennek, a szobában lévő ágyon vérfolt, itt vághatták le Eva lábát. Találnak még egy véres fadarabot szegény lányt először ezzel ütötték le. Henry szagot fog, a kocsiról lekaparászott szmötyi pont olyan volt, mint itt a motel előtti tengerparton, ráadásul szokásuk ellenére a sirályok is itt bandáznak. Valóban ott fekszik a levágott lábú lány, életben van, hurrá!

A kórházban a csapat Eva bátyjával és Reece hadnaggyal kiegészülve az orvost faggatja, mikor fog a lány felébredni? Hát, előre a rosseb se tudja, az is csoda, hogy még él. Főnökasszony a bátyustól szeretne még kérdezősködni a titokzatos P. után, de a srác nem tud senkiről, ergo nincs is senki, mert nekik nem voltak titkaik egymás előtt.

Eközben Abe és Lucas a hullaházban a kapott aktákat bogarásszák, nem találnak semmit. Lucasnak van még egy ötlete, de ahhoz Henry aláírása kellene. Az nem jó, Abe itt feladja, pedig a srác a maga módján vigasztalni próbálja, őt is hagyta már ott csaj magyarázat nélkül, nem is egy. Az öreg szomorú, nem tudja mi történt az anyjával, lehet, hogy egy ilyen helyen kötött ki valami álnéven, talán nem is volt, ki eltemesse. Velem együtt Lucas is meghatódik, úgyhogy sálat kanyarít a nyakába, kapja a telefont és cuki brit akcentussal dr. Morganként nyomozgat tovább.

Jo és a lovagja a nyaralást tervezgetik telefonon, Isaac Afrikáért lelkesedik, a nő nem annyira, oké akkor legyen Párizs, az olyan romantikus, mondja a pasi, elcsépelt, mondom én. Henry jön, mindjárt egy praktikus tanáccsal, Tanzániába ne menjenek, mert vérhasjárvány van. Lelkiznek egy sort Jo kapcsolatán, hősünk nagyon megértő, amúgy nem érdekes. Az már inkább, hogy Eva a Pyramus és Thisbe címszerepét táncolta volna legközelebb, tehát meglesz P., irány a színház. Próba van, a lány utódjelöltje esik-kel, Henry kéretlenül tanácsokat oszt a leányzónak, hogy pihentesse és jegelje a lábát, de az elhajtja, az ilyesmi itt senkit nem érdekel, fog egy fecskendőt és belevágja a tűt a saját talpába, a szünet csak öt percig tart.

12.jpg

13.jpg

Addig is megnézünk egy újabb flashbacket, Henry megint a szobrászbarátnőjéhez érkezik, lebeszélné a drogozásról, de hiába, a heroin kiváló inspirációs forrás (ezek a modern múzsák is értik a dolgukat), a művei pedig túlélik majd a nőt. Valerie megköszöni a múltkori hánytatást és visszafordul kalapálni.

De haladjunk a nyomozással, Hanson kutakodott kicsit és rájött valamire (ehhez Henrynek persze elég volt megnézni az előadás plakátját), Pyramus szerepét eredetileg a mostani rendező táncolta, ő lehet tehát P., a titokzatos szerető. A pasas nem is tagadja a dolgot, a lány ötlete volt a titkolózás, nehogy szó érje a ház elejét a közelgő prímabalerinaság miatt, nem derülhetett ki, hogy a rendezőjével kamatyol, pedig igazán, őszintén szerették egymást.

14.jpg

15.jpg

Eva a kórházban egykedvűen bámulja a lába és a karrierje végét, nem nagyon emlékszik semmire. Henry megértő, mint mindig, majd az orvost kérdezi, tervez-e további csonkolást? Normális esetben kellene, de az elkövető kauterizálta az artériát, így most nincs rá szükség. Hopplá, akkor nem is akarták megölni, legfeljebb megkeseríteni az életét, a rendező meg amúgy sem lehetett, közli az érkező Jo és Hanson, annak alibije van. Bárki csinálta, annak volt némi orvosi képzettsége. Mikenak infója van, Eva bátyja katonai sebészként dolgozott korábban.

Mennek is a lakásba, sehol senki, Hanson viszont megtalálja a szerszámokat, végül a tesó is megérkezik, a nyomozók láttán azonnal menekülőre fogja, a tetőkön át óhajt távozni, ez csak félig-meddig sikerül, a szomszéd épület pár méter távolságra van, a bátyus pedig nem szuperhős, egy nagy ugrással eltűnik a rendőrök elől és az élők sorából is. Placcs.

16.jpg

Srác bezacskózva, ügy lezárva, de hősünket azért nem hagyja nyugodni az eset. Jo viszont a küszöbön álló utazás miatt izgatott, Henry szerint Párizs király, csak tudni kell jól eltévedni és úgy csatangolni, az az igazi élvezet (igaza van, ez nekem többször sikerült, ugyan nem Párizsban, de felejthetetlen élmény volt mind), Jo csak tátott szájjal néz. Lucas jön valami eredménnyel, Henry meg újra a lábat vizsgálja, hopplá, Eva valami betegségben szenvedett, max egy évig táncolhatott volna.

Eva hazamehet a kórházból, Henry kikíséri, közben előadja, hogy rájött az igazságra, a lánynak súlyos betegsége van, rábeszélte a tesóját a csonkolásra egy jó reklámfogás volt az egész. Bizonyítani nem lehet semmit ugyebár, az exbalerina meg is sértődik kicsit, majd legszebb mosolyával és könnyekkel a szemében futja le élete egyik legnagyobb kűrjét az előtérben összegyűlt rajongóknak és újságíróknak. Nagy sikerrel, persze.

18.jpg

19.jpg

Jo elindul Párizsba, Isaac percről-percre megtervezte az utazást, ő soha nem téved el, a feltevés is nevetséges, minden szuper lesz. A nő kissé csalódottnak tűnik (még a száját is becsukja). Lucas, illetve Morgan doktor közben hívást kap, megvannak a kért infók.

Henry a múltban megint meglátogatja Valeriet, barátnője elkészült a nagy művével, történetesen azzal a szoborral, ami mostanában a színház előtt áll, csodaszép lett, a művész beleadta mindenét, sajnos az életét is, ott fekszik szegény fecskendővel a karjában.

21.jpg

Hősünk otthoni nyugalmát Jo zavarja meg, bőröndöstül beállít a boltba, nem akar elutazni mégsem, legalábbis Isaac-kal nem. Henry nagyot néz, kicsit mintha zavarban lennének mindketten, a rettentő romantikus pillanatot Abe rontja el. Jo pánikszerűen elmenekül, az öregfiú pedig közli a nagy hírt: Megtaláltam anyát.

Címkék: Forever
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kapitánylány 2015.04.22. 17:29:33

köszönöm a hogyvoltot, öröm, hogy kibírtad ezt a részt!

csak nekem tűnik erőltetettnek ez a szerelmi szál behozatala? a fejemet vágtam a falba, amikor ezt meglépték! minek? miért? hogyan? nincs is értelme, csak úgy a semmiből (jó, biztos nem a semmiből, csak alapot nem érzek alatta)

remélem a következő rész már jobb lesz, várom hova jut az Abigail szál

tinipuma 2015.04.22. 18:00:34

@Kapitánylány: Igen, nekem is kissé lóg a levegőben ez a majdnem összeborulás, de a színészek szerintem jól megoldották, most először hittem el, hogy lehet valami a két karakter között.

Azóta se tudom eldönteni, hogy azért aludtam-e el annyiszor mert beteg voltam/vagyok, vagy az epizód volt ilyen gyenge...

Falatkányi 2015.04.22. 19:11:48

@tinipuma: nem volt annyira veszes a resz. Engem kicsit zavar, hogy mindent Henry old meg. Boncol, helyszinel, tanukat hallgat ki, autot vizsgal... Senki mas nem dolgozik itt?? :D en sem szeretnem a Jo-Henry szerelmet, de inkabb az, mint hogy x reszen szenvedjunk azon, hogy a 90valahany eves Abigail mit akar es Henry mit akar tole

AaannnaaA 2015.04.22. 22:50:38

@Falatkányi: Én meg pont örültem, hogy ebben a részben végre Hansonnak is voltak önálló ötletei, nem csak Henry oldott meg mindent.

AaannnaaA 2015.04.22. 22:58:36

Amúgy nem hiszem el, hogy képes voltál direktben kifényképezni a csukott szájat... Tényleg ekkora kuriózum lenne? :D
Ezen felhorkantam: "sehol senkinek nem hiányzik a láb". Morbid, de jó...
Ezen meg hangosan felröhögtem: "igaza van, ez nekem többször sikerült, ugyan nem Párizsban, de felejthetetlen élmény volt mind". Majd mesélj!

A résszel nekem nem volt semmi bajom, tök cuki és szerethető epizód volt. A végén szerintem csak azért "hozták haza" Jo-t, mert sejtik a kaszát és gyorsan össze próbálják boronálni őket, hogy a fanok se fanyalogjanak, ha vége. De persze mindenki kedvére úgysem tehetnek. Illetve de, folytassák, és akkor jóban leszünk...
süti beállítások módosítása