Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Éden Hotel 3x30 - Szevasz, hugyos! (18+)

2015. április 04. 11:04 - sixx

 screen_shot_2015-04-04_at_10_01_01.png

Nem sok hiányzott. Carlito már látta a pálmaliget végét, utána a tisztást, annak másik oldalán pedig a földutat, amin ott hevert a banánüléses biciklije. Két méteren múlhatott, gondolta utólag, a hotel feletti domboldalon üldögélve, a bőgőmajmok üvöltözését hallgatva, és a szemét meresztve a furcsa mellű lányra, aki éppen a medence partján, négykézláb rázta a fenekét valamiért. Mintha rohamot kapott volna, vagy - na adj isten - egy démon költözött volna a testébe. Carlito gyorsan keresztet is vetett, szegény lány, nincs ennek elég baja? Tegnap este odarondított a terasz sarkába, valami csak nem stimmel vele. A Bé az utolsó méteren kapta el a grabancát. Még most is beleremegett a gondolatba, amikor elsötétült az ég, és megjelent fölötte a jellegzetes, tojás alakú kopasz fej, azzal a vicsorral, amitől azóta rémálmai vannak. A Bé hangja a legendákkal ellentétben nem volt félelmetes, a fura, idegen szavak darabosan estek ki a szájából. Carlito rémülten nyút a zsebébe, és ösztönösen messzire hajította magától az órát, ami a bajt (vagy Bé-t) a nyakára hozta, és amikor az eleresztette, és öles léptekekel indult el az óra felé, úgy rohant ki a ligetből, mint akit puskából lőttek ki. Soha többé tengerpart, mondogatta magában, miközben hazafelé tekert. A sors azonban másképp akarta.

screen_shot_2015-04-04_at_9_12_40.png

Párválasztás van, hála a magasságos úristennek, addig viszont van még legalább 15 perc, amit ki kell tölteni valamivel, mondjuk Pjotr istentelen helyben futásával, amit ő tuti táncnak gondol, vagy a Hugyos Sistah mödanszié melletti beszélgetésével. H.Snezi szomorú, mert Bence nem akarta megpiszkálni a pöckét, inkább aludt, amit megértek valahol, csak egy idegen nő csurom hugyos csúnyájáról van szó. Bence Barbinak puffog közben a terasz hugyozásmentes részén, H.Snezi nem fog bocsánatot kérni, mondja, az én viselkedésemmel nincsen gáz. Hát, a szüleid biztos kibírták, amikor kirúzsozott szájjal, egy szál faszban ugrottál seggest a mödansziéba, de hát ahány ház, ugye. Barbi a beszélgetésben nagyjából olyan lelkesedéssel vesz részt, mint egy székpárna, és annyit is beszél. A mödanszié mellett H.Mel nem érti, hogy mi a baj azzal, hogy egyszer odahugyozott a teraszra, nem csinál belőle rendszert, aztán megjegyzi, hogy kakilnia kell. MINDENKI MENEKÜLJÖN!

kaka.jpg

H. Snezi a reggeli alatt menti a menthetőt és bocsánatot kér a hugyozás miatt, H.Mel viszont okot és okozatot, valamint hatást és ellenhatást emleget, és nem sajnálja, VAN ILYEN BAZDMEG, nem tudom kilógatni, csak magam alá tudok pisilni. Nagyszerű. A kaja után Bence igyekszik óvatosan elmagyarázni H.Snezinek, hogy nem volt jó ötlet hugytestvérséget fogadni ezzel a ribanccal, mármint H.Mellel, de nem emiatt lesz oda a bizalom. Ami most jön, azt nem tudom értelmezni, ha jól láttam, Pjotr waxolja Loki faszát, egy képpel ezt le is rendezném, tessék, a mutatványnak később H.Mel és Madám képében közönsége is akadt.

screen_shot_2015-04-04_at_9_25_57.png

Ugrunk, Barb és H.Mel már az esti hepajra készül, H.Mel szerint nehogy neki kelljen már itt kiesnie, hát Beus és Ivar mennyire ótvar már, de kicsit fél attól, hogy összefogás lesz és meglepetés este. Definiáljuk a meglepetést: egy mindenki által gyűlölt, nagypofájú, arrogáns, hugyos liba kipicsázása a hotelből? Nem, az nem az. Na, majd meglátjuk, mire gondol.

screen_shot_2015-04-04_at_9_29_49.png

Loki és Pjotr a szobában megkérdi Beust, hogy mennyire utálja Melindát, akiről én sem tudom, hogy kicsoda, nemhogy Beus. H.Melre gondol persze, akit Beus nagyon gyűlöl. Szopassuk már meg, mondja Loki, de nem fasszal, kieséssel. Beus ezt nem akarja, mert akkor Madám mögé kellene állnia, és az nem jó, mert Ivar is odamegy, és eleve, faszom akar Madámozni. Loki megnyugtatja, Ivar mögém áll. Beus hajthatatlan. Pjotr is gyúrja egy kicsit, értsd már meg, eleve féltékeny rád, ennek így kell lennie, hogy amikor kiesik, akkor azt lássa, hogy te állsz a farok mögött. Beus nem tágít, nem, nem, nem. Itt jön elő a gyermeki énje, ami képtelen a tematikázásra. Pjotr magyaráz, mutogat, de hiába, pedig mg azt is kilátásba helyezik, hogy ha csak egyszer is beszól Madám, akkor mennek menteni.

screen_shot_2015-04-04_at_9_39_19.png

H.Mel és Loki a terasz összehugyozott részétől két lépésre ül le, H.Mel érdeklődik, hogy akkor hogy is lesz ez ma este. Erre Loki idegességében elszólja magát (KURVAISTENIT), ha Ivar…oppardon, ha Beus és te állsz be mögém, akkor téged választalak. De Beus nem Madám faszán akar pörögni inkább, kérdezi H.Mel, és a szeme sarkából az egyik oszlopot nézegeti, azt még nem jelöltem meg, kurvaélet. H.Mel úgy érzi, hogy szövetkezés van a háttérben, Loki erre műfelháborodik és azt mondja, ugyan, nincs ezeknek annyi esze. Pjotr továbbra is Beust fűti, Madám, Madám, Madám. Nem, nem, nem.

Beus: - Mindenki utálja az Ádámot?
Pjotr: - Mit a szart.

Loki jön Beussal, Madám, Madám, Madám. Nem, nem, nem. Ivarral sokkal könnyebb lenne kiejteni, mondja Beus, és baszki, nem igaza van? De. Nem mindegy, ki áll Madám mögé? A lényeg, hogy egy csaj legyen, és H.Melnek kelljen dupláznia. Ennyit a tematikázásról. Pjotr kétségbeesett hangon mondja, hogy ez most lehet, nem jön össze. Loli és Madám odalent beszélget, Madámnak fontos H.Mel, ezért örök barátságot fogad Lokival. A készülődés legjobb momentuma, amikor Becks H.Mel haját vasalja, sajnos nem szenes vasalóval. Megjövés, leülés, gólemvárás.

screen_shot_2015-04-04_at_9_58_24.png

Hatodik párválasztás, mondja Gólem, az okosnős szemüvegben is közönséges, ostoba libának tűnő H.Snezi vigyorog. Ivar, fel vagy készülve? Fel. Becks, milyen vót a sminkbalesetes Adri nélkül? Jó, de hiányzik az ágyamból. Gólem szerint Becks kiválóan aludt Adri nélkül is, és volt összebújás? Nem volt. Adri, Becks szerelmes beléd? Nem. Oszt H.Mel? Öribari? Nem. Adri a párválasztón látottakhoz képest is megdöbbentő bohócsminkben aszongya a riportban, hogy H.Melnek mennie kell a gecibe. Ivar, veszélyben vagy? Ja. Loki, te mit értetlenkedsz? Mert Ivar értelmetlenségeket beszél. Beus, van félnivalód? Hogy a faszba’ ne lenne, nem bízom ezekben.

Madám, mennyire szar, hogy itt a nőd? Nem szar. Baszunk. Leszop. Kiveri. Mi lenne szar? Ivar szerint az a szerencséje H.Melnek, hogy Madám nyugodt típus, mert más már régen kiverte volna az összes fogát. Kalapáccsal. Na, kezdjük. Adri megy Becks mögé, Barbi Pjotr vállába kapaszkodik bele, H.Snezi meg bencézik, ez eddig világos. Na, most válik el a szar a májtól, gyön H.Mel, és megfogja Loki tetovált vállát. Mert bízik benne. Madám a riportban aszongya, hogy az a terv, hogy Beus meg Ivar megy mögé, ő meg kiejti az egyiket, mindegy melyiket. Beus megy is Madám háta mögé, látható undorral az arcán. És az utolsó Ivar, aki viszont megáll Loki mögött.

H.Mel és Madám idegesen egymásra néz, nem erről volt szó, halló. Kiállnak középre, na, Loki, valljál színt. Ivar értelmes, érzelmes, mormotataktikát választó hölgy, H.Mel egy nagyon dekoratív, cuki kisasszony, de kiborít. Loki hozott magával egy zsebkendőt, amit átad H.Melnek. Madámban egy világ omlik össze, és arra gondol, hogy szegény H.Mel, egyedül kell hazamennie. H.Melnek nincsenek gondolatai, de hát ha mindenki engem akart kibaszni, ez van. Madám, mondja Gólem, rábíztad a nődet Lokira.

Ezt elbasztam. (Madám)

ceremonia.jpg

Kollektív döntés volt, mondja Loki, közben Adri fejét mutatják aki olyan kárörvendően vigyorog, hogy ihaj. Loki volt a hóhér a színjátékban, de mindenki H.Meli seggét akarta a villán kívül látni. Kivéve H.Snezit, aki szívesen beállt volna Madám mögé, és akkor H.Meli mehetett volna bencézni, és marad, de H.Snezi nem akart első számú közellenség lenni. Mert szar játékos, azért, Bence ugyanis leszarta volna ezt a döntést, és az a lényeg, hogy EGY ember legyen melletted. Na jó, ha van védettség, akkor nem. Madám bőg, H.Mel el, Madám bosszút fogad. Good luck, motherfucker.

tongue.gif

Este lightos bulika, ami során Loki és Pjotr Madámmal beszéli meg a dolgot, könnyebb lesz neked így. Madám a riportban kilátásba helyezi, hogy nagyon ki fog baszni Lokival, Beus tapsikol örömében, és Nózit puszilgatja. Ivar szerint Madám meg fog komolyodni, de tematikázni nem fog. Adri a terasz is híján összehugyozott részén mondja Madámnak, hogy H.Mel saját magának köszönhette a szopást, és jobb lesz, ha ezt ő is a fejibe vési. Beus a riportban sötét, buta fasznak titulálja Madámot, és baszki, igaza van. Összecuccolás, átöltözés, ivás, és…

Adri egyszer csak kiborul. Mert Becks Beussal beszélget. Mit ölelgeted Beust, bazdmeg? A fasznak? Én ölelgetek itt valakit? Menj a faszomba, bazdmeg. Becks egy ideig tűri, aztán elküldi a picsába, menjél te a faszomba, idegbeteg picsa. Folyamatosan nézed a csöcsét!!! Cseréljél le!!! Becks teljesen jogosan azt mondja neki, hogy legyen már egy béterved, baszki, mert mi van, ha. Adri ezt úgy értelmezi, hogy “ki foglak ejteni Lokival.” Adri egy idióta. Becks odahívja Lokit, aki dettó magyarázza Adrinak, hogy térjen már észhez, de Adri tovább arénázik, takarodjál Becks a kurva anyádba. Hagyjál már a gecibe, Adri. Madám csak ül és néz, magában meg röhög. Loki magyarázza a dolgot Adrinak, de az nem tudja felfogni a dolgot. Este fetrengés, Bence faszát meg most H.Snezi veri ki. Good times. Jövő héten jön Gyula.

Címkék: 18+ éden hotel
489 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2015.04.06. 22:19:06

@mokamini: én nem hallottam?
@ÉH3sZ: jóvan azért nem kár :DD

Chuck Νorris 2015.04.06. 22:19:18

Gyula melle tuti szilikon

Zsoofka 2015.04.06. 22:19:22

@Ditti82: Bocsi, én nem tudtam... Mármint az áldozat nevét...

Ditti82 2015.04.06. 22:19:49

@Mók_Ica: Neeeeee... Jöjjön Maris.

Mók_Ica 2015.04.06. 22:20:41

@Chuck Νorris: tuti nem.... az nem ringana így :))))

2015.04.06. 22:21:14

@ÉH3sZ: én erről is lemaradtam?

furmintszaraz 2015.04.06. 22:21:22

Én Norbira tippelnék első körben, ha már önként ment haza.

Chuck Νorris 2015.04.06. 22:21:34

hehe Pamela kinevette a tengerparton futok kisfilmü fiukat

Mók_Ica 2015.04.06. 22:21:45

@Ditti82: ő is jöhet :))) csak sztem naomi nagyobb feszkót generálna :)))

LETOH_NEDE 2015.04.06. 22:22:22

SPOILER(?):
melyik csaj fényképe mögött van a pillangó másik fele ?

2015.04.06. 22:22:30

@ÉH3sZ: milyen figyelmes :DD

Mók_Ica 2015.04.06. 22:23:23

@Chuck Νorris: jól tette :))) igaza is van :)))

@Ditti82: lehet, hogy a visszatérő játékos hozza a pillangónak a másik felét :)))

peti inkább ne énekeljen....... ha lehet..... rajzoljon....

2015.04.06. 22:25:18

@furmintszaraz: az egy akkora nulla volt minek jönne vissza? :D

ÉH3sZ 2015.04.06. 22:26:44

@furmintszaraz: Ha Plüss kikaratézza magát, akkor csajhiány lesz nem kell váratlanul fiút behozni

Mók_Ica 2015.04.06. 22:26:48

breki milyen köcsög, hogy leszólja gyulát, mert nincs kigyúrva és nem olyan tipikus szépfiú..... pffff viszont pamela jól megvédte gyulust :))

basszus..... a fiúk az álló-félálló bréjüket mutogatják.....

xukxuk 2015.04.06. 22:26:56

Ez is ruha,az is ruha? szerbusz Gyula.....játssz egy kicsit nekünk ,ez a mi kedvenc hangszerünk.

2015.04.06. 22:27:08

gyuszika hasonló karótnyelt haverja az éjjeliben

loki megmutatta az álló brét adrinak aki azt mondta: most meglepődtem, azt hittem kisebb

Levtolsztoj 2015.04.06. 22:27:32

@Mók_Ica: Lehet -lánynak kellene visszajönni, ha elvileg megy Beus a verekedés miatt, vagy különben 3 fiú kieső lenne-, de aki nagyon könnyen ment az a Botox volt eddig, szóval akár őt is visszahozhatják.

Zsoofka 2015.04.06. 22:28:49

@Levtolsztoj: Igen, én is ezt akartam írni, de rájöttem valószínűleg napközben jön be valaki, a pofon meg iccaka volt...

Mók_Ica 2015.04.06. 22:29:24

@Levtolsztoj: azt előre nem tudták, hogy beus kiverekszi magát a műsorból.... botox kiesése kapcsán igazad van, kérdés, hogy játszani megy-e vissza a régi-új lakó??

csak mert 2015.04.06. 22:30:19

@fosch9: halihó

ha beus nem verekedett volna, egyszerűen ki lehetett volna tenni ádámot...
nóri-gyula, loki-beus és ennyi

Chuck Νorris 2015.04.06. 22:30:34

mindkárt irok egy üzit facabookon nekik. - Sziasztok, nekem Ádám nagyon bejön, szivesen elcsakliznám a Melanitol, Üdv Mókica

csak mert 2015.04.06. 22:31:03

@Mók_Ica: honnan tudjátok, hogy botox megy vissza?

Mók_Ica 2015.04.06. 22:31:12

@fosch9: én csak azt nem értem, hogy miért az ilyen barát-haver vendégeket kérdezik, hogy ezt vagy azt miért csinálják a bentiek...... :o

ÉH3sZ 2015.04.06. 22:31:51

@Mók_Ica: Mert Plüss ejtette ki Botoxot, azért menne vissza?

Zsoofka 2015.04.06. 22:32:36

@csak mert: Pont ezért nem értem a Peti-Loki gondolkodást Gyula ellen. Oda kellett volna menni hozzá, közölni vele, hogy Beus lesz a párja, cserében bennmaradhat. Madám haza. Gondolom akkor Beus is megnyugodott volna és a pofon se csattan el.... Hülye ez mind.

Mók_Ica 2015.04.06. 22:32:45

@Chuck Νorris: tuTTam, hogy szereCC :))))

@csak mert: nem tudjuk... találgatunk..... breki azt mondta egy régi arc visszajön....

Mók_Ica 2015.04.06. 22:34:18

@ÉH3sZ: nem tudom.... találgattam.... :)))

@mokamini: az a baj, hogy nem tudják, hogy mi a feladata.... ezért nem mernek rögtön ilyet mondani.....

2015.04.06. 22:34:23

@csak mert: hello
@Mók_Ica: gondolod valaha megtudjuk?

csak mert 2015.04.06. 22:34:32

@mokamini: ugye? tök jó lett volna..

@Mók_Ica: én naomit várom :)

ÉH3sZ 2015.04.06. 22:34:48

@mokamini: Beus Lokihoz vágyik, Gyulának Ivart szánják

Chuck Νorris 2015.04.06. 22:35:03

@Mók_Ica: nem irok :) de csak mert nincs semmilyen xy ica nevü profilom :)

csak mert 2015.04.06. 22:36:56

A múltkor mutatták petit zuhanyzás közben...elég pici

Chuck Νorris 2015.04.06. 22:37:19

én ugy gondolom lány megy be, de nem hiszem hogy olyan aki 1-2 napot (Timi, Evelin) volt benn. marad a taktikás, Mariska, meg a szevasztopol. de sztem a mulatós kedvencük megy be bazseválni.

Zsoofka 2015.04.06. 22:37:31

@ÉH3sZ: Úgy is jó, még illenének is egymáshoz. Barbinak igaza volt abban, amit Sámánnak mondott: ha hagyják benn Madámot, megtelepszik és a mézesmázos dumájával magához édesgeti az újakat.... Peti csapat-elméletét én nem osztom. Nem állhat ott a végén 10 ember egy gömbbel. Neki is jobb lenne, ha a bebetonozott "régiek" szépen lassan elindulnak haza...

Chuck Νorris 2015.04.06. 22:38:44

vagy az Éden Levi, és elnyomják a Fröcsögjünket Ádival.

ÉH3sZ 2015.04.06. 22:40:52

@mokamini: Na igen, 10-en tényleg nem lehet

furmintszaraz 2015.04.06. 22:41:50

@fosch9: Nem is volt időnk megismerni :D A hazamenetele tetszett, ezt meghúzhatja most még egyszer.

furmintszaraz 2015.04.06. 22:45:38

@ÉH3sZ: Jogos, ha Beus helyére kell valakit beejtőernyőzni. Akkor viszont Naomi vagy Mariann, persze, mindkettő felkavarni az állóvizet.

ÉH3sZ 2015.04.06. 22:46:06

@furmintszaraz: Norbinak van a legnagyobb esélye

Chuck Νorris 2015.04.06. 22:46:33

berki ma nagyon elemébe van :) :)

furmintszaraz 2015.04.06. 22:47:13

@mokamini: Érdekes, hogy lány részről mekkora a fluktuáció, míg a srácoknál ott van 3 alapember + Loki, kai szintén régi motoros már.

Mók_Ica 2015.04.06. 22:47:37

@fosch9: nem hiszem.....

@csak mert: elsőre rá tippeltem én is.... botoxot nem én mondtam, de ő logikusabb lenne, mert őt nem a többiek ejtették ki..... :))

@Chuck Νorris: és nem tuCC csinálni??? :))) (egyébként elárulok egy titkot.... nem ica vagyok :))) )

Mók_Ica 2015.04.06. 22:49:57

@csak mert: csalódás volt.... :(((

@Chuck Νorris: valamiért nagyon nem teCCik neki gyulus.....

furmintszaraz 2015.04.06. 22:50:53

@mokamini: Azért azt is vegyük számításba, hogy Melani kitétele elég kemény összjátékot és keménységet szükségeltetett, szerintem most nem akarják rögtön Ádámot is kitenni. Egyébként minek is? Ők nem tudják, hogy bosszút esküdött, meg ha tudnák is, nem biztos, hogy jobban tartanak tőle, mint Gyulától, aki jelenleg számukra még nem átlátható erőt képvisel. Ádám látszólag konszolidálódott, egyébként nem is tudom most elképzelni, hogy mivel húzhatta ki ennyire Beusnál a gyufát.

beacska 2015.04.06. 22:53:02

szerintem azért akarják megtorpedózni a Küldetést, mert az többnyire védettséggel jár, ami veszélyes (lsd. Peti-Barbi párbeszéd)
pluusz baromira unatkoznak :DD

Mók_Ica 2015.04.06. 22:53:25

@ÉH3sZ: nem..... remélem nem okoztam csalódást :))))

@furmintszaraz: beusnál bármivel ki lehet húzni a gyufát......

beacska 2015.04.06. 22:54:02

@mokamini: én azt hittem, ezt Gyulusra mondták...

Chuck Νorris 2015.04.06. 22:54:15

@Mók_Ica: neem? egy világ omlott össze bennem :)

Chuck Νorris 2015.04.06. 22:55:32

@Mók_Ica: sztem csak pamelával kekeckedik akinek láthatóan szimpi a gyula :) de kicsit olyan mintha sok gyorsitót szedett volna be :)

Mók_Ica 2015.04.06. 22:55:32

@Chuck Νorris: szegénykém..... így kerestél az fbn??? :))) :P

beacska 2015.04.06. 22:56:24

amúgy csehben hallottunk egy komplett Kisgrofó adaptáció lemezt csehül...naggggyon vicces volt ;DDD

ÉH3sZ 2015.04.06. 22:57:20

@Mók_Ica: És a .. , és a Mók sem az igazi neved??:)

Mók_Ica 2015.04.06. 22:57:42

@Chuck Νorris: ha otthagyta pamelát, akkor mit féltékenykedik??? pöcsfej....

@ÉH3sZ: és ha nem BÍRJUK kivárni??? :)))

Chuck Νorris 2015.04.06. 22:57:52

@Mók_Ica: minek keresselek? nekem nincs olyan kidolgozott mellkasom mint Ádámnak, szal esélyem sincs nálad :)

Mók_Ica 2015.04.06. 22:58:29

@ÉH3sZ: de, az az igazi nevem :))))) ;)))

XocoLatte 2015.04.06. 22:58:29

@Mók_Ica: abban is lehet a félpillangó...

Mók_Ica 2015.04.06. 23:00:46

@Chuck Νorris: aszittem az fb profilom linkjét akartad elküldeni mandulának..... :))))

@XocoLatte: nem szedte szét.... csak fogdosta.... én amúgy aszittem fixációja van az ilyen formák iránt :))))

ÉH3sZ 2015.04.06. 23:02:59

@Mók_Ica: Azt mondta Plüss h "Te mit, te mit .... "

XocoLatte 2015.04.06. 23:03:02

@beacska: Gyula is jól szórakozott rajtuk, az a bugyi szagmintavétel már tutira szándékos ugratás volt -- kék bugyiknak annyi is lett... :D Gyula jobban teszi, ha afélpillangójával alszik és fürdik, mert Loki főcserkésztől kitelik, hogy azt is kitúrja a nadrágzsebéből.
Loki amúgy milyen szervezet tagja?

Chuck Νorris 2015.04.06. 23:03:19

@Mók_Ica: ja nem, üzit akartam küldeni a müsorba hogy felolvassák :)

ÉH3sZ 2015.04.06. 23:04:41

@XocoLatte: Viccelt csak a szervezettel

XocoLatte 2015.04.06. 23:05:15

@Mók_Ica: ez most homofób megnyilvánulás volt részedről? :D
A csajokat kell itt megkérdezni, nekik sokkal érzékenyebb a szenzoruk a meleg fiúkákra, hogy látnak-e Gyulában ilyenre utaló vonást?

beacska 2015.04.06. 23:05:29

@XocoLatte: vmi félkatonai lehet :DDD

beacska 2015.04.06. 23:07:06

@XocoLatte: én nem látok benne...szerintem "normális"...de hát, elvileg a közvetlen környezetemben kéne lennie vagy ötnek, még sem tudom senkiről, úgyhogy én nem vagyok mérvadó :DD

XocoLatte 2015.04.06. 23:07:16

@ÉH3sZ: miért vagy ebben olyan biztos? nagyon gyakorlottan forgatta át a személyes cuccokat, és még az ajtó élét is lecsekkolta.

Chuck Νorris 2015.04.06. 23:08:21

fu mokica láttad mekkora folttal tudták kitakarni Ádám bikacsökjét? :)

Mók_Ica 2015.04.06. 23:09:01

@XocoLatte: neeeeem.... sztem minden pasi fogdossa a farkát.... csak erre utaltam :))))

@Chuck Νorris: cuki norris :))) akkor csinálj egy fb profilt :))) (nehogy, csak viccöltem)

XocoLatte 2015.04.06. 23:09:50

@beacska: én sem tartom buzeránsnak, de nem egy adonisz-szindrómás, abbiztos. amúgy van neki rendes foglalkozása, meg hegeszteni is tud, a szereléstől sem riad vissza, úgyhogy Loki mellett a második kétkezi, normális munkás. A videóvágáshoz pedig nem elég a 8 általános.

XocoLatte 2015.04.06. 23:11:30

@Mók_Ica: dőlök a röhögéstől... az Éjjelben most végre merev állapotban is volt verseny fiúk között? megint csak kíváncsi volnék itt a hölgyek véleményére...

XocoLatte 2015.04.06. 23:15:00

Egyébként most Gyula "küldetése" is abszolút szerkik által irányított, egy konkrét párra vonatkozó veszélyhelyzet generálás. Ha szerki-fejjel kellene gondolkodnom, akkor Patrik-Adri párosnál rejtettem volna el a pillangó másik felét.

beacska 2015.04.06. 23:15:07

@XocoLatte: jaaa, értelmesnek látszik

Mók_Ica 2015.04.06. 23:15:47

@XocoLatte: csak pacáét fogdosta nadrágon keresztül adri.... és csodálkozott, hogy mennyire kemény.... aztán loki farkát nézték, és ő meg is mutatta..... adri pedig rácsodálkozott , hogy mekkora......megbeszélték, hogy ébredés után bizony ilyen állapotban vannak.....

Chuck Νorris 2015.04.06. 23:16:12

ott van loki fenekén a félpillangó, láttátok?

beacska 2015.04.06. 23:16:22

@XocoLatte: mert mi van akkor, ha Adrinál van? szerintem semmi. a múltkor is adtak esélyt Ádámnak, h a vacsorán visszakozzon a Loki-féle szövetségből...

XocoLatte 2015.04.06. 23:16:42

egyébként a játékosok félképeinek a képkeretére nem ilyen színes pillangók vannak applikálva?

XocoLatte 2015.04.06. 23:17:38

@Mók_Ica: ez Adrinak újdonság erejével ható információ volt? hány éves is a csaj?

XocoLatte 2015.04.06. 23:19:35

@beacska: semmi és minden. Gyula számára az a feladat, hogy (ha jól értettem Gólem nyökögését) annak a játékosnak a párja lesz az ő párja, akinél a pillangó párját találja. Ez egy védettséggel eleve a jelenlegi hímnemű pár tagjának cumi.

Mók_Ica 2015.04.06. 23:19:51

@Chuck Νorris: nem láttam.... félpillangó van?? gyula párja loki lesz? :o

@XocoLatte: huszonegy-kettő-három.... de még szűz :)))) ;)

XocoLatte 2015.04.06. 23:23:55

@Mók_Ica: HA Loki megannyi tetkója között van félpillangó, akkor is Nóri lesz Gyula párja.

APropó Nóri, a délelőtti "faszom-eszem-kivan" állapotból milyen visszafogott és kedves beszélgetőpartnerré vált, miután Gyula betoppant. Nóri múlt pénteken elkezdett játszani!?

XocoLatte 2015.04.06. 23:26:37

Ha lányt hoznak vissza holnap, az szinte bármelyik eddigi kiesett lehet, és csak remélem, hogy nem koppintják az első szériában már egyszer elsütött poént.

XocoLatte 2015.04.06. 23:27:13

Na léptem, jóccaka! :)

Mók_Ica 2015.04.06. 23:31:35

@XocoLatte: az nem baj, ha nóri lesz gyula párja.... beus szeretne loki párja lenni..... vagy a régi-új lakó áll be loki mögé......

beacska 2015.04.06. 23:32:55

@XocoLatte: én úgy értelmeztem, h a lánnyal EGYÜTT egy sorsfordító döntést hozHATNAK...

beacska 2015.04.06. 23:33:57

@XocoLatte: Loki is azt mondta a Párválasztón, h Nórika 25 napig (a 30. adásban) nem csinált semmit...ezek szerint el kezdett játszani

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2015.04.07. 00:42:00

Ha Beus tényleg repül, akkor azért Lokinak Nóri hamar A terv lehet a B-ből... Amúgy nem tudom hogy csinálják ezt a műsort, de Marianna azért már jó rég kiesett, Naomi még régebben, Melanie viszont még akár ott héderezhet a tranzitban...Szóval lehet rettegni :D

Skyline79 2015.04.07. 13:16:34

Ha valaki még is elküldené a linket, privátban... ;-)

dancegirl26 2015.04.07. 16:25:01

Valaki heeeelp, please.. 4:34-től van egy zene, és hiába írom ki a szövegét, nem dobja fel ezt a google... Valaki tudja, mi ez?
tv2.hu/eden_hotel/172851_eden_hotel_18_30._adas_1._resz.html
KÖSZIII

Papucs Orrán Pamutbojt 2015.04.07. 22:19:16

A világból ki lehet kergetni a mulatóssal... Futjos a hátamon a hideg :-P
süti beállítások módosítása