Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Forever 1x17 - Social Engineering

2015. március 20. 15:00 - tinipuma

Times Square, New York, esti tömeg, mosolygós emberek szelfibotokkal szelfizgetnek, a kivetítőn beszélgetős műsorban politikusnak tűnő alak magyarázza a bizonyítványát. Magányos kapucnis alak egy kávézóban nézi az adást és zongorázik a laptopján, hirtelen a nyugalom megzavarására alkalmas képek tűnnek fel a képernyőn, miszerint emberünk bizony hazudik. Mondom, hogy oda a nyugalom, a stúdióban mindenképp, az adást bizony meghackelték, a politikusembert nem túl jó fényben feltüntető képsorok tűnnek fel, viszont a téren héderező emberek fotóznak bőszen és a kapucnis srác is boldogan távozik, ő elvégezte a feladatát. A titokzatos Faceless nevében. (Még nem tudni ki hal meg, de már előre vigyorgok azon, hogy ki lesz az a szerencsétlen, aki a hackelés fogalmát Henrynek megmagyarázza.)

1.jpg

Úgy tűnik, Abere hárul a feladat, a reggeli újságot olvasva (tényleg, a net nincs bekötve?) üdvözli a Faceless csoport legújabb akcióját. Na tessék, Henrynek fogalma sincs arról, kik is azok a hackerek és mit csinálnak. Abenek is leesik, apuka még a gőzgép feltalálása előtt született, de azért igyekszik. Henry szerint fura, hogy a nagy leleplezők álarc mögé bújnak, mire a fia közli, hogy ő is harcolt '69-ben és felvállalta magát, nem húzott maszkot. Igen, de úgyis olyan idétlenül hosszú hajad volt fiam. Mesés.

A következő képen már a halottszemlét látjuk, a kapucnis srác a halott, barátaink ott idétlenkednek, akarom mondani helyszínelnek, az áldozatot Eric Shaw-nak hívták, a háziúr találta meg. Henry oktatja Lucast, Hanson arcán pici kárörömöt vélek felfedezni, hogy a jó doktor ezúttal nem őt alázza. Emberünk egyébként megfulladt, Henry körbeszaglászik (szó szerint) és megállapítja, hogy gázszivárgás volt, a gáz, nehezebb lévén a levegőnél kiszorította az oxigént. A srácot így álmában érte a halál, kézenfekvő. Kiderül még, hogy a lakásban mindent az áldozat telefonja vezérelt az ébresztőórától a termosztátig, Hanson pedig megtalálja a Faceless csoportot jelképező maszkot. Erre Lucas pánikba esik, fussunk innen de máris, minket itt megfigyelnek, ójaj. A fiúcskának ugyanis vannak fotói meg bizonyos netes előzményei, amire khm, nem büszke és nem szeretné, ha kiderülne.

2.jpg

3.jpg

Nyomozóink az őrsön üldögélnek ráérősen, Mike már beszélt az áldozat munkatársaival, megtudta, hogy milyen rendes srác volt, most talán fel lehetne keresni a szomszédokat is. Két FBI ügynök rohanja le őket (mondjuk ilyen tempónál nem nehéz), és veszik át az ügyet, nekik ez a szakterületük, mármint a cyberbűnözés, ráálltak a Faceless csoportra, tudják, hogy Eric a tagja volt. A gyilkos fegyver a termosztát, valaki feltörte a házi rendszert, elzárta az őrlángot és kinyitotta a gázt, már van egy csomó gyanúsítottjuk is. Lekezelően közlik hőseinkkel, hogy akkor most ők itt letelepednének dolgozni, a kollégák csak pihengessenek, mert úgyse értenek ehhez a munkához. Jo eltátja a száját (oké, ez vita tárgyát képezheti, lehet megint csak úgy maradt), de Mike részéről teljesen rendben van a dolog, gürizzenek csak a kockák.

Jo lecaplat Henryhez, nem tetszik neki, hogy ezek a nyikhajok elvették a játékát, na meg öregnek érzi magát, hogy nem ért a legújabb technológiához, nem is sejti, hogy a legjobb helyre jött együttérzésért. Dokink megállapította a halál időpontját, Jo pedig elmondja, hogy a gáz hajnali egy és négy között volt bekapcsolva. Henry elkezd morfondírozni a gáz terjedési sebességéről meg arról, hogy milyen magasságban kell elérni a megfelelő sűrűséget ahhoz, hogy az ágyban fekvőt kinyírja és kétségei támadnak. Menjünk, mondja huncut mosollyal, játsszunk gázzal. Hanson viszont egyedül is feltalálta magát, az asztalok között golfozgat és a kockákat piszkálja, ha már ilyen kis ügyesek, biztosan meg tudnák oldani, hogy az összes sportcsatornát tudja fogni a tévén. A szöszi FBI-os be is sértődik, ő informatikus, nem tévészerelő. Eddig tart a csörte, a társa máris talált egy IP címet, megvan a gyilkos számítógép.

4.jpg

5.jpg

Az áldozat lakásán Jo és Henry ágyba bújnak és halálnemekről csevegnek miközben eresztik a gázt. A doktor készségesen magyarázza a különféle élettani folyamatokat, na igen, ért hozzá. Jo megkérdezi, miért pont a halál érdekli ennyire, talán halhatatlan szeretne lenni? Henry arca kifürkészhetetlen a gázmaszk mögött, de amúgy is lejár az idő, hősünk felpattan, lekapja a maszkot, nem, nem ezt a meghitt pillanatot akarja kihasználni egy demonstrációra, illetve de, csak nem olyanra, ennyi gáz nem halálos, az ablak se zár rendesen, szóval a srác nem halhatott meg, legfeljebb elkábult. Mehetnek vissza a hullaházba, valaminek még lennie kell.

Jo nem akar trancsírozást nézni, de Henry borbélyosat játszik, megborotválja a hullát és láss csodát, ott vannak a rózsaszín foltok, emberünket megfojtották - nem az éteren keresztül, hanem manuálisan. Kellett a rásegítés, a gáztól sajna nem volt eléggé halott. Bevonulnak a legújabb felfedezéssel az őrsre a boldogan henyélő Mike-hoz, az FBI-os társaság időközben lekapcsolta a belőtt IP cím alapján a gyanúsítottat, Lawrence Creffet, a bevezetőben látott politikust. Nos, mi pedig magunkra nyitottuk a gázt, hullát borotváltunk és rájöttünk, hogy a gyilkos saját kezűleg fojtotta meg Ericet, ergo nem üldögélhetett otthon a laptopjával termosztátot kapcsolgatva, mosolyog Henry fölényesen.

9.jpg

7.jpg

Mindegy, ha már van bent egy gyanúsított azért kihallgatják, sohase lehessen tudni, a gázkapcsolgatásra meg csak rá lehet húzni egy kísérletet, az se olyan rossz, mondaná az egyszeri suszter. Henry és a szöszi figyelnek, Lucas jön a halottról készített legújabb fotókkal. Az ügynöklány ugyan már a képektől lesápad, azért Lucas meghívja egy hullaházi körsétára, ezt nevezem álomrandinak. Az eredmény borítékolható. Creffnek közben egy videofelvételt mutogatnak, egy puccos banketten pénzesőt ígérgetett az egybegyűlteknek (ez volt az, amit bejátszottak a meghackelt tévéműsorba). A pasas szerint valaki lenyúlhatta a biztonsági kamera felvételét. Igenám, de azok hangot nem vesznek és ez nem némafilm, mutat rá Jo. Akkor passz, mondja Creff, ők mindenkit átkutattak, az úri közönség nem fizet 10.000 dolcsit egy tál pasta neroért (tintahaltintás tészta, recept itt meg itt), ha nem teljes a biztonság. Hogy hogy nem, áldozat gyomrában pont ilyen kaja volt. Creff vállat von, nem ő intézte a személyzetet, keressék az asszisztensét. Azt, aki egyben a szeretője, érdeklődik Jo kedvesen egy fotót dugva a pasas orra alá. Az felhördül, hát már a magánszféra se szent?

Henry ezen elmereng, 1865-ben látjuk, amint egy saját magáról írt újságcikket nézeget fejcsóválva a kórházban, ahol dolgozik. A doktor gyereket mentett, igazi hős, tette mindenképp címlapra kívánkozik, mondja egy nővérke fátyolos szemekkel és megcsókolja Henryt. Amúgy itt van egy nő, azt állítja, hogy a nejed, teszi hozzá szemrehányóan. Henry megrémül, valóban a már rendesen megöregedett Nora jelent meg, aki anno diliházba csukatta hősünket, olvasta az újságcikket, most látni szeretné a férjét. Sajna nem bírja a feszültséget, mikor hősünk a nevén szólítja elájul.

8.jpg

10.jpg

A jelenben Abe a lázadó korszakát idézi fel, régi fényképeket nézeget. A diákok a háború ellen mozgalom tagja volt, ezek szerint nagyon megváltozott a véleménye, a múltkor ugye hat lóval sem lehetett visszatartani attól, hogy Vietnamba menjen. Mindegy, apu kérdezi, hogy a csapaton belül voltak-e feszültségek, voltak hát, a piszlicsárétól a vérkomolyig minden, de a legfontosabb természetesen egy nő miatt. Cherchez la femme.

Hőseink utánanéznek a kajaszállítónak, ott persze nem ismerik az áldozatot, náluk nem dolgozott. Henry a beszélgetés közben felfigyel a mosogatólányra, pontosabban a tetoválására és Jot szokása szerint faképnél hagyva utánaered, a leányzó vállán ugyanis egy termodinamikai egyenlet díszeleg. A kiscsaj meglehetősen ellenségesen közli, hogy nem ismerte a halott srácot. Nem úgy van az, Eric homloka közepén ugyanis volt egy pici sebhely, amit a lány szemöldökpiercingje okozhatott mégpedig csókolózás közben, mutat rá Henry egy rövid, de vicces pantomim keretében. A csaj rááll, hogy bemegy a rendőrségre, látszólag, mert felborít egy edényes állványt és elszalad, hőseink hiába futnak utána, motorra pattan és kereket old. Az üldözés érdekesen alakul, a lány menet közben nyom egyet a telefonján és innentől kezdve a közlekedési lámpák furcsán kezdenek viselkedni amerre csak elhalad, kisebb káoszt okozva a forgalomban. Végül a csaj eltűnik, de a nagy rohanásban elhagyja a telefonját, ez is valami.

11.jpg

12.jpg

A leányzó neve Liz Chamberlin, ugyan a telefonban tárolt összes adat hamis, a rajta hagyott ujjlenyomat viszont nem, Hanson meg is találja az aktáját. Ugyanis letartóztatták már ezért-azért, vandalizmus, betörés, ilyesmi. Lizust ráadásul még a Caltechről is kirúgták, mert gyerekpornó oldal látogatók adatait tette közzé, Mikenak kezd szimpatikus lenni a csaj. Nekem is. A kockák is dolgoztak, a közlekedési lámpákat tényleg feltörték, a nyomok egy ismert hackerhez, bizonyos Warlockhoz vezetnek, ő legalább megvan, be is hozzák. Jo nem érti, hogy Lizus ilyen múlttal miért mosogat, Henry szerint talán el akart rejtőzni, újrakezdeni, csak nem teljesen jött össze a dolog, van ez így. A beszélgetésnek csak annyi az értelme, hogy visszaugorjunk a múltba, Nora felébred, közli, hogy megvilágosodott, rájött, hogy az ura tényleg halhatatlan és ezt a csodát meg kell osztani a világgal. Henry érthetően beint a vénasszonynak, becsukattál, te galád némber, velem még egyszer nem tolsz ki, ez titok és az is marad, pont.

13.jpg

Warlock a kihallgatóban csücsül, tenyérbemászó alak, a telóján zongorázik, kér és kap egy üdítőt, de mégse kell, mert nem szőlős. Jo bemutatkozna, de a srác leállítja és sorolja a nőről fellelhető összes információt ideértve egy könyvtári késedelmi díjat a BBC féle Büszkeség és Balítélet DVD kikölcsönzéséért. (Tényleg remek kis sori, az egyik kedvencem, de manapság ki a bánat kölcsönöz még DVD-t?) Hanson ezen a ponton kikapja a kezéből a telefont, Warlock duzzog, ha zaklatni akarnak, majd visszazaklatok, bebbeee, értek hozzá. Nem kap egyetlen pofont sem sajna, nyomozóink közlik vele, hogy gyilkosságról van szó, legyen szíves normálisan viselkedni még mielőtt összevetik az ujjlenyomatát az Eric lakásán talált szőlős üdítősdobozokon találtakéval. Warlock beismeri, hogy ott volt a lakásban aznap este, Lizussal együtt, de ő eljött, ja, miután bekavart és elmondta a csajnak, hogy Eric megcsalja. A leányzó amúgy zseni, csak azért kért Warlocktól segítséget, mert sietett és nem tudta lemásolni az Eric által megszerzett városi kódokat, amik segítségével minden rendszerhez hozzá tudnak férni a Times Square óriáskijelzőjétől a közlekedési lámpákig. A lány pedig eltűnt, úgyse fogják megtalálni.

15.jpg

Henry a laborban molyol mikor a számítógépen Lizus jelentkezik be, kutakodott ugyanis egy csöppet és rájött, hogy a doktor összes adata vagy hat éve jelent meg a rendszerben, előtte semmi, ezt biztos sokakat érdekelne. Nem szól senkinek persze, ha kap egy hivatalos halotti bizonyítványt, ugyanis szeretne eltűnni. Henry ugyan halálra rémül, azért közli, hogy ő márpedig nem állít ki hamis okiratot, de Lizus leállítja, ne kezdjen itt erkölcsről papolni, mikor a múltja hemzseg a hazugságoktól, a sírásói munkától a Guam-i Egyetemen szerzett diplomáig. Még jelentkezik, addig is pá.

Lizust egyébként elszántan keresi a rendőrség, az FBI és TEK, a Nagy Testvér, a Manhattanben telepített térfigyelő rendszer segítségével, Hanson le van nyűgözve. A lány közben a régiségboltban pocol régi fényképeket nézegetve, jött az irataiért. Henry nem akar segíteni egy gyilkosnak, de Lizus közli, hogy nem ölte meg Ericet, szerették egymást, a srác pedig nem csalta meg, csak elcsábított valakit, hogy megszerezze a kódokat. Most viszont ő van veszélyben, ezért kell eltűnnie. Henry bölcselkedik egy sort, minden hiába, ha egyszer elkezdi, a menekülésnek soha nem lesz vége, mindig ott lebeg majd a lelepleződés veszélye, az új élet nem jön el, mondja és eltépi az elkészített iratot. Lizus dühösen távozik, épp küldené el a Henryt leleplező adatokat, mikor elcsapja egy kocsi.

16.jpg

A kórházban látjuk viszont, elég ramatyul néz ki. Mindenki szerint öngyilkos akart lenni, de Henry szokás szerint kifejti, hogy ez lehetetlen (a zsarolós részt persze kihagyja), egyszerűen csak át akart menni az úton és a lámpa zöld volt. Lizust tehát ki akarták nyírni - az állapotát nézve lehet, hogy sikerül is - ezt mondja az FBI-os csapat is, megint megbabrálták a rendszert, úgyhogy most az egész szobát lekapcsolják a hálózatról, nehogy a kórházba is betörjön a gyilkos, hogy befejezze. Henry a lánnyal marad és emlékezik, Nora második nekifutásra egy pisztoly segítségével akarta bizonyítani hitvese halhatatlanságát, mármint úgy, hogy lelövi. A szerelmes nővérke viszont hősünk és a golyó elé vetette magát, meg is halt szegény.

Warlockot megint berángatják, a srác most már pánikol, valaki vadászik rájuk, most nem ő állítgatta a lámpákat mert a rendőrség már megváltoztatta a kódokat. Hoppá. Irene, a szöszi FBI-os a kórházban vigyázza az áldozatot, Henry sajnálkozik, hogy megint ilyesmit kell látnia, a múltkor is majd elájult néhány képtől. A lány értetlenül néz, mire hősünk megvilágosodik, nem a látványt nem bírja, csak Ericet nem tudta így nézni, ő volt a szeretője, tőle csalta ki a srác a biztonsági kódokat. A szöszi tehát a gyilkos. Nem is nagyon tagadja, de ekkor Lizus összeomlik, a riasztó nem indul be, persze, a szobát lekapcsolták a hálózatról. Irene a maradék gépeket is kikapcsolja és ő is megzsarolja Henryt, ha megmenti a lányt akkor tönkreteszi. Hősünk persze most sem hagyja magát, riasztja a személyzetet és teszi a dolgát.

18.jpg

19.jpg

Időközben a többiek is rájöttek, hogy Irene változtatta meg a kódokat, vágtáznak is a kórházba. A lányt az épület előtt érik utol, teljesen összeomlott, átverték, lebukott, vége. Nem tudják megállítani egy arra járó mentő elé veti magát. A következő képen Henry már a hűtőbe tolja be szegényt, és sajnálkozik, hogy Lucasnak nem jött össze a randi. Jo érkezik, kapott egy különös emailt, hogy nézzen utána a doktor aktáinak. Hősünk lesápad, de a nő csak azért vonja kérdőre, hogy miért titkolta el, hogy valójában Oxfordban végzett évfolyamelsőként.

Lizus még utoljára bejelentkezik, jobban van, a lelki fröccs is hatott, mégse menekül el és persze ő írta át Henry múltját, mindenki megérdemli a maga titkait. Otthon Abe faggatózik, ugye, hogy igazam volt, egy nő miatt volt az egész, ugyeugye? Nem mondja Henry, két nő miatt, örülnek.

Címkék: Forever
3 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Neoprimitív 2015.03.20. 16:17:04

Köszi a hogyvoltot! Amikor a Nagy Testvérrel keresték Lizát (aki lehet, hogy szintén rókatündér), akkor vártam, hogy átkapcsolunk egy kicsit a PoI-ra. :)

Az előző rész utáni eszmecsere (Abigail és Henry múltja) folytatásaként, ha hat éve bukkantak fel először a mostani adatai, akkor vélhetően akkor történt valami Abigail-lel. (Ami azért annyira már nem a közelmúlt, a gyors továbblépés miatti lelkifurdalás Molly kapcsán szerintem kihúzhva.)

A másik kérdés viszont, hogy ha Henry (és Abe) ennyire technológiai lúzerek, akkor ki töltötte fel az adatbázisokat hat éve?

tinipuma 2015.03.22. 13:42:08

@Neoprimitív: Igen, nekem is a PoI ugrott be rögtön :)
Ami az Abigail történetet illeti, szerintem ennyire nem építkeznek tudatosan az írók, bár ki tudja. Jó lenne, ha kapna egy második évadot, mert akkor lenne idő kibontani.

Neoprimitív 2015.03.22. 15:22:48

@tinipuma: nem tudom, nekem eddig elég összeszedettnek érződik a háttérsztorija. Folyamatosan jönnek elő egymáshoz kapcsolódó flashback-ek (a jövő heti részben is egy újabb), szóval szerintem van ebben elég tudatosság. Sajnos a nézettség változatlanul semmi jóval nem kecsegtet, mostanra gyakorlatilag esélytelennek érzem a második évadot. (Használhatatlan pilotok kellenének hozzá, vagy egy váratlan megtáltosodás.)
süti beállítások módosítása